Tibor bá’ online
Nagyapám a háborúban című könyv szerzője Moritz Pfeifer fiatal német író-történész, aki arra biztatja kortársait, hogy a most már minimum 90 feletti „náci generációhoz” tartozó nagyapjukat baszogassák egy kicsit, hogy végül is árulják el mit csináltak a háború alatt. Ugyanis ő megtette a szürke eminenciás nagyapjával, Hans Hermannal. Először csak meséltette a nagypapát, majd a mesét leellenőrizte, végül az ellentmondásokat feltárta (volna) de akkor a nagypapa átszenderült a másvilágra. Máskülönben a „mozgalom” az öregek részéről nyitott fülekre (és szákra) talál, mert (jellemző az aggastyánokra) imádnak emlékezni a múltra, és beszélni róla napestig.
Nemzetközi megítélésben Németország rengeteg dicséretet kap, amiért kollektíven hajlandók szembenézni a náci múltukkal, viszont a téma számtalan német családban tabu maradt évtizedeken keresztül, a gyerekek és az unokák azonban nem hajlandók nyaggatni a felmenőket, mit is tettek a háború alatt.
Konzervatív becslések szerint legalább 25 millió német – már a háború alatt – tudott a Holokausztról, ezenkívül mintegy 10 millió katona megjárta a keleti frontot, ahol a kezdettől fogva a civil lakosság is a célkeresztben volt. Ez pedig Moritz Pfeiffer szerint azt jelenti, hogy az emberiség elleni bűntett beépült a családok történetébe.
A hasznosítható idő lejáróban van. „A válasz arra, hogy egy kulturált, civilizált társadalom hogyan süllyedhet odáig, a Harmadik Köztársaság kihalófélben lévő generációjának a fejében van, akiknek egy része hajlandó válaszolni a feltett kérdésekre.” – Állítja a 34 éves történész, aki nemrég fejezte be egyedülálló kutatását saját családján belül.
A helyzet az, hogy közvetlenül a háború után a német családokban se a szülők se a gyerekek nem akarták a háborús eseményeket megbeszélni, mert a téma „túl friss” volt. Mostanra azonban a helyzet megváltozott. Az idősek beszélnének, de a fiatalabbakat már nem érdekli a téma.
Újabban az orális történelem igen népszerűvé vált, annak ellenére, hogy a személyes visszaemlékezések krónikusan megbízhatatlanok, mert az idő múlásával egyre torzul. Ezen a nehézségen Pfeiffer az egyéni módszerével sikeresen átlépett. Mind az anyai, mind pedig az apai nagyapját kikérdezte arról, hogy milyen szerepük volt a háború alatt, amit folyamatosan ellenőrzött korabeli levelek, katonai feljegyzések, újsághírek, stb. felhasználásával. Előtte ezt még senki se alkalmazta. A letisztult következtetéseket könyvbe foglalta, ami új fényben világítja meg azt a generációt, amely Hitlert megkérdőjelezhetetlenül követte. Ezek az emberek közvetlenül a háború után nem voltak hajlandók szembenézni bűneikkel, és több mint 6 évtizeddel később se hajlandók sajnálatot érezni Hitler háborújának civil áldozataival szemben, a holokausztról meg már nem is beszélve.
Moritz Pfeifer most, egyenlőre csak német nyelven, kiadott könyve („Nagyapám a háborúban, 1939-1945,”), csupán Hans Hermann néven említett nagyapjával folytatott, 2005-ben készített interjú sorozatra épül fel. Hans a Wehrmacht gyalogságnál hivatásos katonatiszt volt, akinek a feleségét, vagyis a nagymamát, az unoka nem tudta megkérdezni, mert ekkora már nagyon beteg volt, de kiértékelte a háború alatt írt leveleit. Mindkét nagyszülő 2006-ban halt meg, de az nyilvánvaló, hogy mindketten támogatták Hitlert. Edit, a nagymama az unoka szerint fanatikus náci volt. Bár, Pfeiffer állítja, hogy nem volt szándékában felelősségre vonni őket, mindössze meg akarta érteni a motivációjukat. „Ma senki se tudja megmondani, hogy mit kellett volna akkor tenniük” – nyilatkozott a szerző – „Szerintem sokat lehet tanulni, ha megértjük, hogy szeretett, és megbecsült szüleink és nagyszüleink hogyan reagáltak egy totális diktatúra és gyilkos rasszizmus kihívására. Ha el akarjuk kerülni a történelem megismétlődését, akkor fontos saját családunk történetének nyitott, önkritikus és tényleges feltárása az 1933-tól 1945-ig tartó náci időszakból.”
Érdekes dolog olvasni ezt a magabiztos okoskodást. A mi Rákosi diktatúránk alaposan fel lett dolgozva, ennek ellenére fél évszázaddal később láthatjuk, hogy egy másik despota hogyan hoz létre a demokratikus szabályok alkalmazásával egy újabb diktatúrát, pont úgy, ahogy Hitler tette, hiába nyilatkoznak sorban a Rákosi rendszer – ma már idős – tanúi, amikor a prímet a tapasztalatlan fiatal generációk viszik, ha másképp nem, számszerű fölényükkel.
A könyvből megtudhatjuk, hogy Hans Hermann példaértékű díszmenetelése okán átkerül a berlini díszezredbe. Edit, a nagymama 1943-ban ment férjhez, az unoka szerint olyan lelkes párttagként, hogy árja származását visszavezette az 1700-as évek elejéig, jó lehet még az SS tagoknak se volt kötelező 1800 január 1.-énél korábbi időkre visszamenni. Amiből szerintem túl messzemenő következtetés hiba lenne levonni, de nem így Pfeiffer, aki a kérdezgetés közben hatalmas hézagokat, és ellentmondásokat vélt felfedezni a válaszokban, amelyek – szerinte – nemegyszer tényelkerülők voltak, például a tömeges kivégzésekkel kapcsolatos ismeretek terén.
Nem sokan állítják, hogy a németek keveset tettek volna a múltjuk jóvátételéért. Ellentétben Ausztriával és Japánnal, amely országok tagadásba burkolóztak, a németek egy becsült 70 milliárd Eurót költöttek kompenzációra. Azonban sok millió magánember, akik apró fogaskerekek voltak a náci gépezetben, nem hajlandók szembe nézni saját tetteikkel. Ezek között Pfeiffer nagyapja se volt kivétel, bár ő bátran válaszolt unokája kérdéseire.
Könyvében a szerző hűségesen ismerteti nagyapja teljes életrajzát az 1921-es születésétől kezdve, aminek különben nincs sok jelentősége. Számomra az nyilvánvaló, hogy a Hitler hatalomra jutásakor 12 éves fiú könnyű prédája lehetett a tökélyre vitt náci propagandának, aki a háború utolsó évében, mint hadnagy, is csak 23 éves volt. Abban az időben, például Magyarországon a 24. betöltött év volt a nagykorúság elnyerése, mert a közfelfogás szerint előtte önálló döntéshozásra az emberi elme alkalmatlan. Ki tudja, mi lett volna a nagypapából, ha 10 egy-két évtizeddel korábban születik, mert nem mindenki volt hithű náci.
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Végül is a Pfeiffer nem történész, hanem egy szarházi, aki a jelenkori kvázi-történelmi hazugságokhoz, a mindenekfölötti PC-hez alkalmazkodva még csak nem vizsgálja, hogyan alakult ki a grószfater nézete, lenyelt évtizedeket, még azon is mórikálja magát, hogy az öregek nem válaszolnak, s még csak fel sem tünik neki, hogy egy emberiség elleni büntett nyomta át a németeket a náci oldalra. Az elöre megtervezett elsö világháború után nem csönd következett, hanem a „Germany must perish!” idöszaka, és a nemzetközi bojkott a kiéheztetett németek ellen.
1 – pimpo:
Tökéletesen igazat tudnék adni neked, ha Hitler nem találja ki az indiszkriminált zsidó irtást, amire semmi szükség nem volt, nem oldott meg semmit, viszont embertelensége totálisan elfogadhatatlan.
2, Tibor bá’: „amire semmi szükség nem volt” Mert te normális vagy.
De egy diktátor máshogy látja – kell külső ellenség, és kell belső ellenség is, utóbbit lehetőleg úgy kiválasztva, hogy a társadalom többsége elfogadja a kirekesztésüket. Aztán ezt lehet fokozni azzal, hogy mindenki a diktátor tettestársa/bűntársa legyen, aki az adott csoport tönkretételében/megsemmisítésében valamilyen módon részt vett. Így már nem lehet ‘menet közben’ kilépni a rendszer támogatásából, mert kvázi mindenki bűnös.
Oka van annak, hogy ezek az idős németek mind a mai napig lapítanak arról, hogy valójában miket cselekedtek abban az időben.
/Az pedig egy szomorú dolog, hogy napjainkban mennyi párhuzamot lehet találni az akkori időkkel. Feleségem ma kapta meg a nemzeti konzultációs levelet… a „külső” ellenség már tálalva van. Hogy a „belső” ki lesz – logikusan a sorosbérenc libsibolsik, de hogy kik sorolódnak majd ide – tavaszig megtudjuk./
Szerintem az alapvető különbség, hogy Hitler valóban gyülölte a zsidókat és szenvedélyesen hitt abban, hogy teljesen meg kell tőlük szabadulni. Orbán semmiben sem hisz csak azt tudja, hogy a magyarok nem kérnek a migránsokból és ő csak meglovagolja ezt az ellenérzést hogy megnyerje a választást. Ha a magyarok befogadó nemzet lenne, mint a holland vagy a német akkor Orbán idehozatná az összes muszlimot, ahogy Merkel is tette Németországban.
…. ha Hitler nem találja ki az indiszkriminált zsidó irtást …
ez abban az idöben úgy nézett ki, hogy
Hitler soha nem beszélt kiírtásról, de mivel (saját maguk szerint sem) nem voltak részei a németeknek, ezért a kivándorlást proponálta. 1933-ban, mikor kancellár lett, megkeresték a zsidó cionista pampok, és együttmüködést ajánlottak, mivel a céljaik azonosak voltak. Ezt örömmel elfogadták, és müködött 1941-ig. Közösen tervezték a gyüjtö- és munkatáborokat, és hogy a cionisták jogot kaptak, hogy ök választhassák ki, hogy ki az aki elsö turnusban mehet. A pénzügyeket is megszervezték, ami végig müködött …
1941-töl a cionisták katonai együttmüködést is ajánlottak, de arra már nem került sor.
(Roger Garaudy: Az izraeli politikát megalapozó mítoszok)
Elég kemény a téma – már csak a ferdítések miatt is. Nem írom le és sosem mondom ki, de vannak, akik elhiszik a modern kor legelképesztőbb vallását, mások pedig igenis a bizonyítékokban hisznek, melyek kétségbe merik vonni az eseményt.
Senkinek sem szükséges bűntudatot éreznie, mert amit a németek tettek abban a 6 évben, az elképesztő és megismételhetetlen volt. Amit ők tettek, arra ma egy hihetetlenül istenített USA sem lenne képes – név szerint, hogy a világ legerősebb hadseregei ellen éveken keresztül képes tartani magát, azokat vissza-visszalökni, miközben nálánál legalább 6-8-szor erősebbek az összefogás és a mérhetetlen háttérkapacitás miatt.
Ha ma csak egy laza BRICS-csoport megtámadná az USÁ-t, hónapokon belül kivérezne a „birodalom”. Arra, amire a hitleri Németország meg tudott tenni, ma senki sem lenne képes.
A történelmi hazugságokat (ferdítéseket) pedig felesleges is tárgyalni vagy egyáltalán szóba hozni, hiszen tényleg a győztesek írják a könyveket. De azért elgondolkoztató, hogy több mint 70 évvel a vérengzések vége után is rettegünk egy Adolftól, meg nem merjük használni a svasztikát, köpködjük a véleményeket táborokról meg semmisítésekről, miközben mi nem voltunk ott, csak belénk sulykolták az iskolában, ahol elég sok hülyeséget próbáltak rövid évek alatt valóságként letolni a torkunkon.
Szóval a srác meg a nagyapja… A papa egy hős volt, de vesztett, mert olyanok, mint Winston, a mészáros, legyőzték és elsöpörték a kétszínűségükkel. És egy büszke katona, aki ismerhette és követhette a világtörténelem egyik legnagyobb vezetőjét, inkább csöndben marad, mintsem alapot szolgáltasson a mocskosoknak, akik végül „győzedelmeskedtek” egy bátor ideológia és elhatározás felett. Ezért maradtak csöndben az egykori német katonák, akik apák, később nagypapák lettek.
Ez nem bűntudat. Ez mindössze józan ész.
De eljön még az idő… Te is tudod, blogger bá’. 🙂
6: Tom Bobb, jó a humorod. 😀
6. – Tom Bobb:
Örülök a jelentkezésednek, most, amikor Attila (PV) kezd kikopni, valakinek át kell vennie a helyét. Te erre alkalmasnak látszol. 😀
Nem meglepő, hogy nincs bűntudat a németeknél, ahogy a többi népnél sincs, akik írtották a másikat.
A történelem folyamán írtották egymást a népek, és vannak különösen kegyetlenek (japán-kína, orosz-ukrán stb.) is közöttük, és a legtöbb vagy tagadja, vagy kisebbíti, de bűntudata nincs.
A zsidókat és a cigányokat is több országban üldözték időnként, és valószínűleg fogják is, ahogy a népírtások is zajlanak és lesznek is.
Az, hogy a világháborút átélt német átlagpolgárnak nincs bűntudata, csak haragot és keserűséget érez, jóval több dologra vissza lehetne visszavezetni, mint propagandára, amit szerintetek bevettek.
A fene se érti, de ennek a fent említett két népcsoportot a világ számos országában kriminalizálni szokták, és párszáz évente vagy csorbítják jogaikat, vagy elüldözik őket, vagy gyilkolásszák őket.
… A zsidókat és a cigányokat is több országban üldözték időnként, és valószínűleg fogják is … igaz, de abban a formában, hogy ha valóban bizonyítottan valaki elkövette, az kriminell, mégha utána évszázadokig megkisérlik elhazudni. Az USA összes komoly gyilkosa is zsidó volt …
Vegyük az oroszokat, végigborzongtam Szolzsenyicin kétkötetes könyvét, az Együtt címüt, ami a cári és a szovjet idök zsidóinak a viselt dolgait szedegette össze, de az 1500 oldal kevés volt majdnem címszavakra is … a Lenin és Trockij óta számtalan véres fejezetben sok-tízmillió orosznak kellett meghalnia. Ezt már nem lehetett kidumálni, az orosz zsidók 1960-as kongresszusán még lelkesen dicsekedtek, hogy a szajuz egymillió kompetens íróasztalánál ök ülnek , mégis Brezsnyevtöl kezdve menekülni kezdtek, nem tudták elviselni a (kissé szabadabb) ujjal való mutogatást (ami korábban föbenjáró volt …)
Azért a népirtást nem lehet elbagatelizálni.
És a kollektív bűnösség elvét sem lehet elfogadni a zsidóknál sem, ahogy mi sem fogadjuk el a magyarság elleni kollektív bűnösség elvét, amit alkalmaztak ránk és a németekre is a háború után.
Arról már nem is szólva, hogy a zsidókat érintő népirtás pont nem azokat sújtotta, akik valóban felelősek voltak a klasszikus kép kialakulásáért, hanem a kisembereket, sokszor meg éppen olyanokat, akik nagyot alkottak a kultúra, művészetek területén.
Az ipari népirtást nem lehet kimagyarázni, az egy elmebeteg dolog volt, amit nem ment mások bűnössége sem.
És ennek semmi köze a német katona emberi helytállásához, ami valóban kivételes volt.
A nagyapa nyilván nem tudta feldolgozni azt, hogy ő a maga korában lelkiismeretesen, emberi teljesítőképességének határáig végrehajtott mindent, amit akkori vezetői elvártak tőle, a kisember meg többnyire elfogadja azt az összképet, amit a vezetői vetítenek neki, ez ma is így működik.
A német ember meg különösen szabálykövető, ezért is könnyű minden célra mozgósítani, nem igen hajlamos kétségbe vonni a felsőbb utasításokat, könnyen elfogadja, hogy az nem az ő kompetenciája.
A magyar emberben már több a kuruc szellem…
A nagyapa nem tud mit kezdeni azzal, hogy annakidején mindent megtett, amit a hivatalos hatalom elvárt tőle, és ma ez már bűnnek számít, nem erénynek…
Nézd, Tibor bácsi, vélemények ütközhetnek és a háttérben olvasgatás kellemes lehet a te részedről is, meg az enyémről is. Lehetnek érveink és ellenérveink. De azt nem viselem el, ha hülyének nézel. Attól még, hogy ellent merek mondani a ma használatos ostobaságoknak, nem kell lenézni és ilyen mondatokat hozzám vágni. Nem helyettesítek senkit sem – én vagyok én, nem egy másik emberféle, olvasatodban egy barom.
Szóval tiszteljük meg egymást. Kérlek.
Attól még, hogy a te korosztályod hamisan tanulta meg, mi történt pár évvel/évtizeddel azelőtt, illetve hogy az én korosztályomat szintén hamisan tanították bizonyos történelmi tényekről, még nem kell szarral dobálóznunk. Mélyedj bele az internet adta lehetőségekbe és olvass utána, hol hibádzik a történelemnek ezen szakaszának bemagolása, hol vannak félreértések és félremagyarázások. Aztán majd ha felnyílt a kis szemecskéd, újra beszélhetünk.
Számomra te nem helyettesítesz senkit sem. Számomra te maga vagy a „mindent elfogadok, ahogy elém tálalják” blogger.
Ez így hogy ízlik? Bocs.
Egyre jelennek meg az ú (esetleg hamis) hírek a 2. világháborúval kapcsolatosan.
Kennedy meggyilkolása az egyik ami ma meglepett és nem tudom mi hihető a most megjelent történetből, hogy CIA titkosszolgálati munka eredménye az, ami történt vele.
Másik meg Hitler esetleges túléléséről (és hogy az establishment célja Hitlerrel a Sztálin-féle „tévedés” helyrehozása lett volna).
Ezt valahogy nem így tanították nekünk és Trump veszélyes iratokat szellőztet meg.