(3858) Majomhimlő

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

Kitört a ritka majomhimlő:

Mit kell erről tudnunk? A betegség gyógyíthatatlan és már legalább tíz országban megjelent. A betegségre jellemző bőrkiütés majomhimlős páciens kezein be lett mutatva a Kongói Demokratikus Köztársaságban és az amerikai CDCP-ben (Betegség Védelmi és Megelőzési Központ).

A WHO vészhelyzet találkozót hozott létre, mivel, egyre több ország jelzi, hogy találtak majomhimlő pácienst. Közben az USA kormánya máris felvásárol potenciális oltóanyagot.

Mi az amit máris tudunk a betegségről? A majomhimlő Nyugat és Közép Afrikában endémia, ahol megkapható fertőzött vadállatoktól, mint például patkányok, egerek, mókusok. Azonban e hónap elején az Egyesült Királyságban egy Nigériában járó pácienst vettek észre az egészségügyi hatóságok majd két héten belül 20 fertőzöttet.

Mik a szimptómák? A majomhimlő hasonlít az emberi fekete himlőhöz, amit 1980-ban kiirtottunk. Ezt követve a himlőoltást beszüntették. Aki ez előtt született, és kapott himlőoltást, az némileg védett a majomhimlő ellen. A tünetek hasonlítanak a bárányhimlő tüneteihez: láz, fejfájás, izomfájdalom, megdagadt mirigyek, hidegrázás, és kimerültség. A kiütés az arcon kezdődik, majd átterjed az egész teste.

A majomhimlő tünetei a fertőzést követő két hét után jelentkeznek. A WHO szerint a halálozási ráta 3-6 %. Egyes magyar hírforrások szerint mindössze 1 %.

Megfigyelések szerint a bőrkiütés elsősorban a nemi szervek körül jelentkeznek, amikből arra következtetnek, hogy szexuális úton terjedhet, és mivel főleg férfiaknál észlelik, nem kizárt, hogy homoszexuális tevékenység után. Az angolok meg vannak győződve arról, hogy ez tipikusan a melegek betegsége.

Közben szombaton jelezték, hogy Izraelben és Svájcban is találtak beteget. A terjedését elősegíti, hogy hosszú a lappangási ideje. Eddig úgy tudták, hogy emberről emberre nem terjed, de ez a nézet már nem tartható.

A kutatók szerint rendkívül szokatlan, hogy majomhimlő felüsse a fejét ott, ahol különben nem endemikus (ahol a vírus lappangva nincs jelen).

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

22 gondolat erről: „(3858) Majomhimlő

  1. Örülhetsz Tibor bá, megtaláltad az újabb témádat!
    Az elmúlt 2 évben coviddal riogattál, most biztos jól jön ez is.

    Zárjanak le és be mindent igaz ?
    Mert Neked pár éved ha maradt, akkor a még itt lévők se csináljanak semmit!!
    Jó az oldal, támogassuk!

  2. Majomhimlő (MPV)

    Mivel hirtelen és globálisan “vannak” esetek, így kijelenthető, hogy ez most ki lett engedve.
    Van kb. 110 eset… zárójelben jegyzem meg, hogy 1970-1986 között összesen kb. 500 esetet regisztráltak.

    Nem különösebben veszélyes, nem terjed könnyen és alacsony a halálozási aránya, Nyugat-Afrikában kevesebb, mint 1%, a Kongó-zónában akár 10%; ez az adat azonban megbízhatatlan.

    Mivel akarnak védekezni? Na mivel? Naná, hogy a Feketehimlő (VARV vagy variola vírus) elleni oltással.

    És ilyenkor kellene, hogy minden tisztességes orvosban, járványügyisben most már tényleg üvöltsenek a vészszirénák, nem hogy vészharangok.

    A Feketehimlő ugyanis 1977 óta NEM LÉTEZIK, a vírus csupán két helyen van 1980 óta, az amerikai CDC laborban és az orosz VEKTOR laborban. (1978-ban egy brit fényképész hölgy Janet Parker halt bele, amikor a laborban elszabadult és a szellőzőrendszeren keresztül a sötétkamrába keveredett.)

    Vagyis 1977 óta nem is oltanak ellene, mondhatni félévszázada emberek és ma gyerekek milliárdjának immunrendszere azt sem tudja, mi fán terem a dolog. Erre ráoltani, hát… arról nem is beszélve, hogy a tömeges oltás SOHA nem volt ajánlott, mivel igen sok mellékhatást okoz.

    Na, most az a nagy terv, hogy a piszlicsáré szar kis majomhimlő ellen, a 30%-os halálozású – amúgy full biofegyver – Feketehimlőnek a vakcinájával oltsanak, hiszen az 80-85%-ban hatásos a majomhimlő ellen.

    Lehet kezdeni aggódni… de nem a majomhimlő miatt.

  3. Az sem lepne meg ha váratlanul olyan tulajdonságai derülnének ki menet közben ami újabb oltásokat s lezárásokat fog indokolttá tenni. Ha ennyire izolált, szűk az érintett csoport, akkor elvileg nem kellene aggodalomra okot adjon, valamiért mégis a figyelem középpontjába került. Valós vagy nem valós, nem egy megnyugtató dolog, hogy ezzel kezdett foglalkozni a média. Amit biztosra tudok, hogy oltatni nem fogok, jöjjenek bármilyen elméletekkel.

  4. Valószínűleg nem nagy kunszt oltást csinálni ellene (már, ha egyáltalán szükség lesz rá) Engem még oltottak himlő ellen, és élek

  5. 1 – pilotk.x:
    Nem riogatok én senkit. Van egy új jelenség amivel a világsajtó tele van. Lehetőséget biztosítottam, hogy kitárgyaljuk a témát.

  6. Be lehet írni a keresőszoftverekbe a következő szavakat és lehet olvasgatni:

    “March 2021 Monkeypox Simulation”

  7. Letettem volna a nagyesküt, hogy egy új megbetegedés felbukkanásával rögtön beindulnak az összeesküvés elméletek…
    Még az a jó, hogy a középkori, és korábbi felbukkanó járványokat még nem lehetett ráfogni a háttérhatalom mesterkedéseire.
    Ma viszont nem történhet semmi negatív dolog, hogy ne merüljön fel a szándékosság, legyen rá bármilyen egyéb magyarázat is…
    Az persze más kérdés, hogy a felmerülő problémákat valamilyen érdekcsoportok mindjárt megpróbálják kihasználni a maguk javára, ha már van akkor miért ne profitáljunk belőle, amíg fennáll a helyzet…

  8. 7 hubab, ha azt hiszed, hogy nincsenek összeesküvések, akkor elég biztosan tévedsz.

  9. 2. Jövőnk
    ” Mivel akarnak védekezni? Na mivel? Naná, hogy a Feketehimlő (VARV vagy variola vírus) elleni oltással.
    És ilyenkor kellene, hogy minden tisztességes orvosban, járványügyisben most már tényleg üvöltsenek a vészszirénák, nem hogy vészharangok.”

    Kanadában 35 000 orvos utasítja el, hogy kísérleti oltást végezzen azonosítatlan gyógyszerekkel. Franciaországban 10 000 orvos utasította vissza a kísérleti oltást, és összesen 300 000 egészségügyi dolgozótól függesztették fel, akik elutasították azt .. A 10 000 orvos 10 000 000 védtelenül maradó betegnek felel meg !!!

    https://dimpenews.com/2021/09/19/

  10. A média több mint gyanús. Azok után, amit elművelt az elején az egyébként tényleg veszélyes COVid vírussal kapcsolatban nem nagyon hiszek a jóindulatú és elfogulatlan tájékoztatásukban.
    Hogy csak pár példát említsek (nem vitatva és cáfolva ezzel a COV egyes csoportokra fokozottan fennálló veszélyességét!):
    – összeeső emberek Kínában az utcán (később kiderült, nem volt igaz, megrendezett volt),
    – hullaszállító teherautók tömege NyC kórházai előtt (ez is tendenciózusan összerakott kép volt, tizede sem volt igaz, azzal kapcsolatban amit sugallni próbált),
    – olasz nagyvárosban katonai kamion-oszlopok szállították a sok koporsót (amit nem mellesleg folyton mutogattak – mindez történt egy katolikus országban, ahol a hamvasztás még nincs annyira elterjedve, így egy fokozottabb esetben jelentősen tárolási helyhiány alakul ki a koporsós temetések kapcsán),
    – oxigénpalackkal rohangáló dél-amerikai emberek (igen, Amazonia és egyéb eldugott helyeken lévő városokban volt ilyen, lévén, hogy ide minden nehezebben jut el, de nem ez volt az általános, ahogy a Csillei ismerősöm is mondta (szerinte a nagy hullám is olyan volt, hogy ha média nem hisztérizál, ők Santiago de Chilében észre sem vették volna)).
    – ami egyik nap a vírussal és ahogy haladtunk előre az időben az altörzseivel kapcsolatban (terjedés, lefolyás, súlyosság) tuti biztos volt, az másnapra már nem volt igaz, de harmadnapra megint az lett.

    Nem vitatom ennek a vírusnak a létét, de ahogy Szlávik mondta, felettébb gyanús, hogy egy ilyen – kizárólag Afrikában létező – vírus csak így nagy számban megjelenjen Európában.
    Szóval ennek az egész majomhimlőnek, média vonalon megint egy pánikkeltési szándékát vélem felfedezni. Hogy mi okból, azt mindenki maga döntse el.
    Azzal kapcsolatban, hogy ez most egy természetes, vagy legyártott vírus és hogy kiszabadult vagy kiszabadították, majd a jövő ad választ.

    Egyébként, szerintem Jövőnk megállapítása áll a legközelebb a valósághoz. A miértre pedig a válasz sok lehet.
    Egyébként mi van, ha összekeveredik valami “véletlen” folytán a COViddal? Lenne egy szép hibrid vírus? Ami bónuszként terjedne ezerrel?
    Felettébb gyanús nekem, hogy mostanában (elmúlt 20 évben) ennyi vírus flangál globálisan és majdnem menetrend szerűen (valakik által előre megjósoltan), akkor amikor közel 60 évig majd semmi nem volt ez ügyben. Pedig akkor is utaztak az emberek a kontinensek között össze vissza.

  11. 7. hubab
    ” Ma viszont nem történhet semmi negatív dolog, hogy ne merüljön fel a szándékosság, legyen rá bármilyen egyéb magyarázat is…”

    Ébresztő “hüBáb”

    Volt amerikai parlamenti képviselő: “Az Egyesült Államokban és az EU-ban az egészségügyi hatásköröket a VILÁGKORMÁNYZÁSI platformnak adják át”
    Január 18-án a Biden-kormány átadta ezt a 13 módosítást az Egészségügyi Világgyűlésnek.
    Nem adta oda egyetlen amerikainak sem. Senki sem tudta, mi fog történni. Április 12-ig nem volt (tudható).
    Csendben közzétették őket egy kormányzati weboldalon, és egy amatőr kutató találta meg őket.
    Nem akarták, hogy az emberek tudjanak erről a találkozóról! Még a résztvevők számát is korlátozták!
    40 ország már aláírta: az EU, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Norvégia, Svájc!
    Amit hoznak, az platformot teremt a globális kormányzás számára.

    “Az egészségügyi intézkedések meghozatalának joga most az Egészségügyi Világszervezet Tedros-jára száll át.”

    Nézze meg a videót, hiszen jön a junta az aranybullával és ezt senki sem veszi észre! Sőt, már most készítik elő a terepet az új intézkedésekhez a majomvírussal !!!

    /https://rumble.com/v15hlwh–…-.html/

  12. 11 – L.S.

    Ezek véletlenek, a világban a dolgok csak úgy megtörténnek. Miféle primitív összeesküvés elméletre célozgatsz itt?! 🙂
    A WHO csakis jót akarhat, hogy minden ember egészséges és boldog legyen! Minden kormány szintúgy. Világos?

  13. Majomhimlő?
    Na, hála az égnek, már azt hittem, hogy leragadunk a Covid 48. verziójánál.

  14. 8 Ábel
    Biztos vannak összeesküvések, de az megint gyanús nekem, ha bármi történik a világban, arra rögtön kész magyarázatok születnek, még mielőtt valós részleteket tudnánk a dologról.
    Ez nagyon úgy tűnik, hogy egy automatikus reflex a világ szkeptikusai részéről, hogy egyből valami tudatos ármánykodást képzelnek mögéje.
    Mintha nem is léteznének spontán, emberi szándékoktól független események.
    Pedig de vannak, mindig is voltak, és mindig is lesznek.
    És persze lesznek elszórtan olyanok is, amit tudatosan idéztek elő, de több, ami spontán, a természetes folyamatok révén, de nem kiszámítható helyen és időben következnek be.

  15. 14.
    Bill Gates már tavaly figyelmeztette a világot az emberi ármánykodásra, tehetséges jövőbelátó 🙂
    2021-ben a Microsoft alapítója a “Policy Exchange” brit agytröszt által szervezett rendezvényen arra buzdította a politikusokat , hogy fordítsanak milliárdokat kutatásra és fejlesztésre a jövőbeli vírusjárványok és terrortámadások megelőzésére.
    “Mi lenne, ha egy bioterrorista tíz repülőtérre vinné a himlőt? Hogyan reagálna a világ?”
    Gates arról beszélt, hogy a kormányoknak feltétlenül fel kell készülniük a “himlős terrortámadásokra” és a “bioterrorizmusra”.

  16. Refugees welcome… Sorry, not welcome.
    Érdemes volt ész nélkül behajózni a majmokkal közösülőket iratok és karantén nélkül, íme az eredménye, gratulálok!

  17. Újabb gázos próbálkozás a WHO ( billi genya ) részéről, teljes mértékben Jövőnkkel értek egyet, még reménykedem, hogy nem lépünk be a WHO diktátumot elfogadók táborába.

  18. Kár előreszaladni míg nincs több infó. Valakik valamiért úgy látták, hogy ezt most be kell dobni a köztudatba. A majomhimlő szimulációval való “véletlenszerű” egybeesés, összeesküvés elméletek gyártására való felhívás. Túl egyértelmű s átlátszó. A jóérzés, az emberi jóhiszeműség határainak feszegetése a cél, így információt begyűjtve arról, hogy meddig mehetnek el. Homoszexuálisok által terjesztett afrikai ritka mutáns majomvírus fenyegetése a világra vicc kategória az egész. A szimuláció azért létezett akkor, hogy most hivatkozni lehessen rá.

  19. Nézzétek meg az Ázsiába szakadt Doki videóját a támában:

    Szexuális úton támad a majomhimlő?

    https://www.youtube.com/watch?v=1kUpZBgR_74

    Ha férfiakkal szoktál ‘hálni’, akkor van némi okod az aggodalomra.

    Én egyébként nem mondok semmit, egyelőre várok és tájékozódom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük