2022-04-09 nap bejegyzései

Zsák a foltját

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

A több nyelvet beszélő Harkai Pistáról azt kell tudni, hogy diplomaosztás után azonnal kivitték a II. világ-háborús  frontra.   Azt  viszont   lehetetlen   kitalálni, hogy Pista mit is csinált, mint frissen végzett jogász, és mint ilyen, természetesen tiszt a háború kellős közepén, ráadásul úgy, hogy puskát, vagy egyéb tűzfegyvert még fényképről se látott.

Szóval, az ő gondja volt, hogy az előre nyomuló hadsereg tisztjeit elszállásolja, miután elfoglaltak egy-egy kisebb várost. Ez egy komoly és felelősségteljes feladatnak számított. Egy tiszt ugyanis úr volt a harcban álló úri Magyarországon, és ennek megfelelően két ütközet között nem aludhatott pajtában, istállóban, netán lövészárokban. Egy tisztnek frissen húzott ágy dukált, és ha fiatal volt (esetleg nem túl öreg) az ágyhoz tartozni kellett egy nőnek is. Természetesen nem a saját feleségéről van szó, aki néhány száz kilométerrel hátrább bújt ágyba.

Pista, ezt a feladatot úgy oldotta meg, hogy egy helység elfoglalása után felkereste a városka polgármesterét, és az általa ismert valamelyik nyelven felszólította a polgármestert, hogy egy órán belül állítson össze egy jegyzéket azokról a háztartásokról, ahol a férj tiszt, esetleg tiszthelyettes, és ennek megfelelően valahol harcol, természetesen a német-magyar szövetségesek ellen.

A polgármesterek zokszó nélkül összeállították a kért listát, rendszerint hamarabb, mint egy óra. Pista átnézte a jegyzéket, kiment a helyszínekre és szemrevételezte a „körülményeket”, majd a tiszteket beosztotta, ki hol húzza meg magát addig, amíg tovább nem áll a sereg.

Pista természetesen alapos ismeretekkel rendelkezett az alá tartozó tiszti állománnyal kapcsolatban, tudta, kinek mi az igénye. Az ötvenes ezredparancsnok lefekvés előtt szívesen vette, ha a ház asszonya lejátszik a zongorán egy-két Chopin mazurkát, ami alatt rendszerint elszunyókált a fotelban. Az első század parancsnoka a gyomrára volt nagyon kényes, a frissensült sertéshúst preferálta. Hogy a ház asszonya miként oldja meg a megfelelő hús beszerzését, az egy cseppet sem érdekelte. Ezzel szemben a második század parancsnokának a főzés és a tánc volt a hobbija. Pistának biztosítani kellett, hogy az adott ház asszonya rendelkezzen gramofonnal (így hívták a 78 fordulatos lemezjátszót), jó előre tudjon arról, hogy este felkérik majd táncolni. Ezen kívül, rendelkezzen nyersanyaggal a százados úr főzőcskéjéhez.

Szerencsére a tisztek többi részének az igénye egyszerűbb és könnyebben kielégíthető volt. Nem ragaszkodtak semmi máshoz, csak egy olyan, viszonylag fiatal nőhöz, aki minden különösebb teketória nélkül melléjük fekszik, és tudja a „kötelességét”.

A fentiekben leírtak természetesen belőlem is kiváltottak gondolatokat és a következő kérdéseket.

–                  Mi van akkor, ha a hölgynek nem volt a dologhoz kedve és egyszerűen nemet mondott? Lelőtték a helyszínen, esetleg csak felpofozták?

–                  Szó sincs róla – bizonygatta Pista – eszükbe se jutott.

–                  Egynek se jutott eszébe?

–                  Nem, soha egyetlen egynek sem.

–                  Ez szinte hihetetlen, egyáltalán, ez hogy lehetséges?

–                  Nézd – fejtette ki Pista – egész Európa tudta, hogy háború van.

–                  És akkor mi van?

–                  Aki nem vette ki részét a háborúból, az el se tudja képzelni, hogy milyen. Az emberek alkalmazkodnak a körülményekhez, mert a háborút túl akarják élni.

–                  De hát te mondtad, hogy nem lőtték volna le azt a nőt, aki nemet mondott volna.

–                  Te ezt nem érted. Adva van egy fiatal lengyel nő, akinek katonatiszt férje már két éve távol van. Az is lehet, hogy már nem is él, sose fog visszajönni, de ha él is, két év rettenetesen hosszú idő, és ki tudja, mikor látja viszont. Ezen kívül, a férjtől se lehet elvárni, hogy évekig visszatartsa magát a szextől, ha különben van alkalma és lehetősége. Háborúban minden más perspektívát kap.

–                  Igen, aztán 3 év múlva előkerült a férj és boldogan éltek, amíg meg nem haltak – cinikuskodtam egyet.

–                  Nem hiszem – gondolkodott el Pista – valószínűleg soha egyetlen egy szó se esett arról, ami 5 év alatt történt. Az ember iparkodik elfelejteni azt, ami kellemetlen. Úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, és örültek egymásnak meg annak, hogy mind a ketten túlélték a háborút.

–                  Nehéz elképzelni – vallottam be.

–                  Neked nehéz, de nem annak, aki átélte.

–                  Nem is tudom – méláztam el – tudod Pista, annak idején én elolvastam az Odisszeát.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
_____________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!