Tibor bá’ online
Húsvét, Jézus feltámadásának és mennybe-menetelének az ünnepe. Persze, ahhoz hogy feltámadjon, előbb meg kell halnia. Hát meghalt. Jelzem, teljesen feleslegesen a tőle kiindult keresztény etika szerint. Ugyanis, egy isten kiengesztelésére kitalált emberáldozat a korábbi primitív vallások eszköze volt. Átemelték ide, és az európai ember 2000 éve eltűri, hogy ágya felett a hálószobában egy hulla legyen felrakva a falra. mert a primitív népek szerint az élet elvétele (ember vagy állaté egyaránt) a hatalommal bíró részére (legyen az ember vagy isten) tetsző cselekedet.
Na de, miért is kell engesztelni istent? Mert a 8 milliárd ember viseli egyetlen egy ős, a paradicsomi Éva bűnét. Éva ugyanis, isteni tiltás ellenére leszakított egy almát a tiltott fáról. Nevetséges mese. Isten fiának azért kell meghalni, mert egy nő leszakított egy almát. De a mese ezzel nem ér végett.
A kereszthalál és feltámadás után Jézus felszáll a mennyekbe. Ez a mese annak idején megállhatta a helyét. „Odafenn” a „Mennyek országa” elfogadható lokalitás volt. Ma azonban a műholdak és a Holdra szállás idején a „Mennyek” kiszorultak onnan. Mennyek országa nem létezik, az űrtávcső 13 milliárd évre visszatekint és Mennyország sehol. Vajon Jézus meddig szállt? Hol találta meg az atyját?
És ha már feltámadása után felszállt a Mennyekbe, felmerül bennem a kérdés: Miért nem szállt le onnan 30 éves korában? Mért kellett bűvészkedni a szeplőtelen fogantatással? Megmondom miért. Azért mert a közel keleti vallásokban ez már létezett. Hiba volt. Jézus ugyanis Dávid „nemzetségéből” származott, mert hogy József, az ács, Dávid utódja volt. Na jó, de ha nem József volt Jézus biológiai apja, akkor hogy a fészkes fenébe lehet onnan származtatni?
Amit nem értek, a különböző zsinatok alaposan átrágták magukat a biblián, hogy lehet, hogy ilyen ellentmondást nem vetek észre, és nem irtották ki?
Ettől még főzzük meg a sonkát és a tojásokat, lehet, hogy jövőre már egyik se lesz.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________