Tibor bá’ online
Tegnap felhívott egy régi ismerősöm, aki ülnök a Budapesti Törvényszéken és felhívta a figyelme, hogy az egyik posztom a törvényszéken ajánlott olvasmány lett. Ennek örömére, most újra leközlöm.
A jelenlegi TV ajánlatból kitűnik, hogy minden második játékfilmben ölnek és lövöldöznek, minden ötödik játékfilmben kellő részletességgel láthatunk egy amerikai büntetőeljárást ügyeskedő ügyvédekkel, cirkuszi jelenetekkel és a bíró kezét alaposan megkötő jogi rendszerrel. Aki még nem volt magyar bíróságon, az feltételezi, hogy ez nálunk is így működik. Hát nem! Mindenki tanulságára, járjuk hát körbe ezt a témát.
Nemzetközi összehasonlításoknál gyakran elkövetett hiba a nemzeti karakterek, az általános nemzeti kultúra figyelmen kívül hagyása. Ezt elkerülendő, fel hívom a figyelmed arra, hogy ha például Magyarországon hirtelen bevezetnék az esküdtszéki eljárást (mely veszély egyelőre senkit se fenyeget 😀 ), az igazságszolgáltatási eredmények és az eredményesség közel se lennének azonosak más, angolszász országokéval. Számos ok között – a teljesség igénye nélkül – például megemlíthető a magyar bírói karban bekövetkezett kontraszelekció, vagy annak a pártállami berögződött elvárásnak a továbbélése, miszerint a törvény elsősorban az államot, a közhivatalokat (Önkormányzatokat) hivatott megvédeni az állampolgár természetes jogaival szemben. Ez finoman szólva is megkérdőjelezi a magyar bírói függetlenséget. A jelenlegi átmeneti időben (hiánygazdaságból piacgazdaságba, vagy egypártrendszerből parlamentáris demokráciába) ehhez hozzájön még a hatalmasságok tisztelete. Rövidre fogva, egy ügyfélnek – függetlenül igazától – nagyon nehéz pert nyerni egy önkormányzattal, bankkal, biztosítótársasággal, vagy éppen egy multinacionális munkahellyel szemben. Büntető eljárásban pedig a bírók nem nagyon veszik komolyan a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 4. §-át: („A kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.”) amennyiben személyes előítélettől hajtva bennük nem merül fel „kétség”, bár „kétséget kizáró ténnyel” a vádat beterjesztő ügyészség nem tud szolgálni. (hivatkoznék itt most a móri tömegmészárlással kapcsolatos hírhedté vált eljárásra) Külön ki kell hangsúlyozni, hogy az esküdtszéki és bírói eljárás összehasonlítása olyan, mintha egy görögdinnyét hasonlítanánk össze egy almával. Azon kívül, hogy mind a kettő gyümölcs és ehető, több más azonos vonás nemigen található. Éppen ezért pusztán az angolszász esküdtszéki- és a magyar büntetőeljárás összehasonlítása, kiragadva az egész rendszerből, gyakorlatilag lehetetlen.
Ezért aztán kénytelen vagyok előállni egy gyors történelmi áttekintéssel. Az angol történeti alkotmány elsődleges forrásai a Magna Charta (1215), Petition of Rights (1627), Habeas Corpus Act (1679), Bill of Rights (1689), Act of Settlement (1701). Továbbá fontos még a common-law-vá vált bírósági döntések (esetjog), melyek jó része az egyéni szabadság garanciáit biztosították, a Habeas Corpus Act szellemében. Az amerikai 1789-es bírósági törvény egy háromfokozatú bírósági rendszert hozott létre. A XIX. századi európai jogfejlődés hatására az angolszász jogrendszerben felmerült a kérdés, hogy kövessék-e a kodifikációs példát (napoleoni Code Civil:1804), vagy ragaszkodjanak az esetjoghoz, amit a common law jogászai jogi szokásoknak tekintettek. A racionalitás azonban a kodifikációt követelte volna meg, aminek megteremtésére voltak is kísérletek (Jeremy Bentham: 1748-1832, Edward Livingston: 1764-1836), de csak annyi történt, hogy a Római jogon alapuló kontinentális jog elősegítette a common law anyagának szisztematizálását. Végül a XIX. század végén Amerikában David Dudley Field (1805-1895) öt kódex tervezetet dolgozott ki, amelyeket a különböző államokban, különbözőképpen fogadtak el. Kaliforniában például mind az ötöt hatályba léptették. Ennek ellenére az Egyesült Államokban továbbra is domináns jellegű maradt a bíró alkotta esetjog. A jogi labirintusban való eligazodás egy magyar jogász részére rémálom lehet. Ez az oka annak, hogy egy-egy fontosabb per esetében a védelmet egy egész ügyvédcsapat látja el.
Visszatérve Magyarországra azzal kezdem, hogy a magyar jogrend első fennmaradt dokumentuma a (mindenki által jól ismert), 1222-ben kiadott Aranybulla, amely azokat a jogelveket és jogtételeket iktatta törvénybe, amelyek az ősi alkotmányokból eredve, folyamatosan éltek, a nemzet életében hatályosak voltak, és amelyek I. István király elsőként kísérelt meg írott szabályokban körülírni (amiről egyes kutatók úgy vélik, hogy az 1300-as évekből való 😀 ). Ez azonban alapvetően nemesi jog volt. Mivel a honfoglaló magyarság közvetlenül nem találkozott a Római joggal, ez utóbbi nem befolyásolhatta a szokásjogot, amit a nemesi réteg a végtelenségig védelmezett, aminek végkifejlete a Tripartitum lett, a Dózsa vezette parasztfelkelés után.
Werbőczy Tripartituma (1514): II. Ulászló király megbízta Werbőczy István országbírói ítélőmestert, hogy „az ország minden jogainak, törvényeinek, bevett és jóváhagyott szokásainak és rendeleteinek egybeszedésével, címekre és fejezetekre osztásával összesítse.” Végeredményben nem volt más, mint a magyar szokásjog írásba foglalása. A munkát az 1514-es országgyűlés jogtudósai helybenhagyták, valamint maga a király is, aki azonban közbelépő elhalálozása miatt nem írta alá. Ennek ellenére a törvénykönyv kötelező ereje évszázadokon át nem képezte vita tárgyát. Ezzel szemben a szomszédos nyugati országokban a Római jog szilárdan megvetette lábát, aminek hatása, suba alatt, lassan átterjedt hazánkra is. Végeredményben Magyarországon a rendszerteremtő igény csak a XVII. században keletkezik, aminek hatására különválik a közjog a magánjogtól. Ekkor jelenik meg a modern büntető-törvénykönyv, illetve a büntetés-végrehajtás modernizálása.
A magyar polgári jogrendszer három lépésben jött létre. Az első szakasz a reformkor beköszöntésével kezdődött, végeredménye az 1848. áprilisi törvények. A második szakaszban a polgári diktatúra végrehajtotta a jog részleges modernizációját (1849-1860). A harmadik szakasz a kiegyezést (1867) követő polgári jogrendszer végleges kialakulása. Jogelvként megjelennek: a magántulajdon szentsége, szabad szerződéskötés (kötelmi jog), törvény nélkül nincs bűntény, bűntény nélkül nincs büntetés, védelemhez való jog, az ártatlanság vélelme, bírói szabad mérlegelés, a nyilvánosság. A harmadik szakaszban a kodifikáció koherenssé tette a jogot. A XX. század jogrendszerére jellemző volt az Állami beavatkozás fokozódása, aminek csúcsát a század második felében létrejött Népi Demokrácia jelentette.
Mik a magyar jog főbb jellemzői? A magyar büntető (MB) eljárásban minden ügy az első fokon kezdődik, beleértve az élet ellen elkövetett bűntetteket is. A vádat rendőrségi nyomozásra támaszkodva, a nyomozó szerv vádemelési javaslatot tesz az ügyészség felé, ahol a vádemelésről döntenek [ejtik az ügyet, új nyomozást rendelnek el, vagy vádat emelnek (a társadalom védelmére) az Állam nevében].
Ezzel szemben az angolszász esküdtszéki (AE) eljárás az elsőfokú eljárás átugrásával, mindjárt felsőfokon indul. A kisebb ügyek esetében az esküdtszék nem kap szerepet az eljárásban. Példának okáért az AE eljárásban az előző este vagy az éjszaka folyamán elkövetett kihágások letartóztatottjai, másnap reggel megjelennek a rendőrbíró előtt, aki az eset ismertetése és a bűnösség elismerése után azonnal kiszabja a büntetést. Az egész eljárás gyakorlatilag 10 percig tart (jómagam Londonban vagy két tucat esetet néztem végig). Fellebbezésnek és a bűnösség nem elismerésének természetesen van lehetősége, de ezekkel ritkán élnek, mivel az elkövető számára kedvezőbb elfogadni 2 hét elzárást, vagy Ł 500 pénzbüntetést, mint költséges és kétes kimenetelő további eljárásba bocsátkozni. MB eljárásban a letartóztatott gyanúsítottat a rendőrség másnap szabadon engedi. Ezt követően az első tárgyalásra fél évnél hamarabb nemigen kerül sor, de nem ritka a 18 hónap se. Tekintettel arra, hogy az egész világon az elv, nem a bűnelkövetés megtorlása, hanem a bűnelkövetéstől való elriasztás, Az MB eljárás hatékonyságát tekintve meg se közelíti az AE eljárást.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a MB eljárás koherensebb, de kevésbé eredményes, mint a számtalan útvesztőbe torkoló AE eljárás. Az AE eljárás hagyományosan a történelmi precedens jogra épül, aminek abszurditását már több mint 200 éve felismerték és számtalan kísérletet tettek a kodifikálás bevezetésére (lásd fenn). Jelenleg a kettő átfedéséről, illetve keverékéről beszélhetünk. Arról nem is beszélve, hogy az angolszász országok [szemben az európai országok Római Jogra épülő jogrendszerével] az AE eljárást Angliától „örökölték”, de önálló fejlődésen mentek keresztül, így jelentős eltérések mutatkozhatnak az Anglia, USA, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, illetve a Brit Nemzetközösség tagállamai (volt gyarmatok) között. Mást ne említsünk, mint például azt, hogy Skóciában az esküdtszék 15 főből áll, a „szabványos” 12 helyett. Az általános elv és gyakorlat azonban megmaradt.
Míg a MB eljárásban a bíró nem csak független (és az AE bíróhoz hasonlóan tagja a harmadik hatalmi ágnak), de gyakorlatilag abszolutisztikus. Egy magyar bíró egy személyileg dönt, hogy egy tanút meghallgat-e vagy sem, hogy a tanúvallomást figyelembe veszi-e vagy sem, hogy egy bizonyítékot elfogad vagy sem, hogy egy szakértői véleményt elfogad-e vagy sem, illetve melyik szakértő véleményét fogadja el. Ez hatalmas lehetőséget biztosít számára, hogy prekoncepcióját (ha ilyen volt) érvényesíteni tudja. Ez az AE bíró esetében elképzelhetetlen. A bíróság minden törvényes bizonyíték bemutatását elfogadja, tanút és szakértőt meghallgatja, és azok értékelését nem a bíró egy személyileg végzi, hanem az esküdtszék, viszont a bíró gondoskodik arról, hogy az esküdtszék a tanú és felkért szakértő hitelességét illetve kredenciáját (szakmai hozzáértését) és a bizonyíték minőségét megismerhesse.
A MB eljárásban a lehetséges büntetések lehatároltak. Nem lehet más, mint: szabadságvesztés (különböző fokozatok: fegyház, börtön vagy fogház), közérdekű munka, vagy pénzbüntetés. A tételek kodifikáltak és adott határértékek közé vannak szorítva (pl. 5-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő és nem büntethető). Az úgynevezett főbüntetések mellet kiszabhatók még, „mellékbüntetések”: közügyektől eltiltás, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás (egy adott földrajzi helyről), kiutasítás (az országból), vagyonelkobzás (teljes vagy részleges), pénzmellékbüntetés, és ezzel az MB repertoár ki is merült. Az AE eljárásban a lehetséges büntetéseknek van jól kitaposott hagyománya, de a bíró olyan büntetés szabhat ki, aminek csak saját fantáziája szab határt. Az abszurditás határtalanságára felhozom példának Naomi Cambell-t, aki megverte bejárónőjét, ezért arra lett ítélte, hogy 2 hétig ő takarítson a bejárónőjénél.
A két eljárás közötti alapvető különbség mégis az, hogy míg a MB eljárásban a bűnelkövetést, annak hiányát vagy minden kétséget kizáró bizonyíthatatlanságát a bíró állapítja meg, addig az AE eljárásban a bűnösséget vagy ártatlanságot az esküdtszék mondja ki, mégpedig nem többségi szavazattal, hanem egyöntetűen, amibe a bírónak beleszólása nincs. A bíró szerepe mindössze az, hogy felügyelve a törvényességre, vezesse a tárgyalást, majd az esküdtszék által meghozott döntés után kiszabja a büntetést, illetve felmentse a vádlottat a vád alól.
Az esküdtszék tagjait általában 50 jelöltből választják ki, de tizenkettőnél többet, hogy megbetegedés, vagy más ok miatt kizárt tagot azonnal pótolni lehessen. Ugyanis a tárgyalássorozat ideje alatt az esküdtszék tagjai a per anyagával kapcsolatos semmilyen információhoz nem juthatnak hozzá (újság, rádió, televízió), hogy döntésüket ne lehessen befolyásolni.
Az MB eljárásban minden, amit a vádlott mond, felhasználható ellene. Az AE eljárásban a vádlott kihallgatható vádlottként és tanúként is. Tanúként, eskü alatt tett (amit nagyon szigorúan vesznek) kihallgatása során nem köteles önmagára nézve terhelő vallomást tenni. Ez a lehetőség a MB-ben is megvan, viszont a hamis tanúzást ( Btk. 238. §) a törvény ugyan meglehetősen szigorúan bünteti (akár 8 év szabadságvesztés is lehet), azonban a gyakorlatban igen ritkán kerül rá sor, mondhatnám soha.
Jelentős különbség még az úgynevezett vádalku (amire az utóbbi időben Magyarországon is történnek erőtlen kísérletek). Az AE eljárásban a vádalkunak kimagasló szerepe van. Az ügyész formálisan leül tárgyalni a vádlottal és védőjével, majd szabályos alkudozásba kezdenek. A pontos igazságot többé-kevésbé mind a két oldal ismeri, de tisztában vannak a bizonyítási kényszer adta nehézségekkel is. A vádalku tárgyalás egy különös fajta hazárdjáték. A vádlott, ha nem köt vádalkut, az ítélethozatal után kisétálhat a tárgyalóteremből, mint szabad ember (bár a bűntény ténylegesen elkövette), de kaphat életfogytiglant (az USA egyes államaiban esetleg halált) is. Vádalku megkötése esetén pontosan azt kapja, amiben megegyeztek, aminek egyszerű oka van. Mindkét vizsgált eljárásban a bíró súlyosabb ítéletet nem hozhat, mint, amit az ügyész kér (enyhébbet természetes hozhat). Az MB eljárásban az ügyész automatikusan a kiszabható maximumot kéri, amit a bíró csak nagyon ritkán ítél meg. Az AE eljárásban az ügyész a kialkudott büntetést kéri (és meg is kapja).
Különbözőség van még a perorvoslatban is. A MB eljárás elsőfokú ítélete ellen majd minden esetben fellebbeznek, tehát a másodfokú eljárás az büntetőügy szinte kötelességszerű követője. Ennek kettős oka van. Az ügyész, amennyiben az általa kért büntetési mértéket nem ítélik meg, automatikusan fellebbez. Ha az ügyész nem fellebbez, a vádlottnak fellebbezése esetén nincs semmi vesztenivalója, mert rá az elsőfokú büntetésnél súlyosabb ítélet nem szabható ki. Az AE eljárás a jogerős ítélettel fejeződik be, ami ellen (hazai értelemben) fellebbezni nem lehet. Ez nem azt jelenti, hogy egy súlyos ítéletbe bele kell nyugodni, de a további jogi lehetőségek, országonként változva, bonyolult, és hosszan tartóak. [Amerikában – ahol még van halálbüntetés – nem ritka a 10-12 év eltöltése a siralomházban. Angliában pedig 10-12 börtönben eltöltött év után derülhet ki az ártatlanság.]
Mik az előnyök és a hátrányok? A fentiekben vázolt különbségek miatt egyértelműen adódik, hogy a két különböző eljárás eredményességét illetően is kell lenni eltérésnek, ami vagy előnyös, vagy hátrányos. Vizsgáljuk meg, hogy miért!
Nyilvánvalóan a MB eljárásban mind a vád, mind pedig a védelem a bíróra koncentrál, őt kell meggyőzni, hiszen ő hozza meg az ítéletet. A bíró pedig „főállású szakember”, aki számtalan tárgyaláson vett részt, illetve vezetett le. Nyilvánvalóan jól ismeri a bűnözői magatartást, attitűdöt, a védőügyvédek taktikáit és az ügyészek szokásait is. Nem könnyű „megvezetni” igen nagy valószínűséggel fog érvényesülni az igazság. Ezzel szemben az esküdtszék tizenkét tagját esetenként választják ki, és – ez nagyon fontos – mind a vád, mind pedig a védelem kifogást emelhet bármelyik kijelölt személy ellen. Az ügyésznek és a védelmet ellátó ügyvédnek gyakorlatilag tizenkét laikus állampolgárt kell meggyőzni a vádlott bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Az AE eljárás szinte tálcán nyújtja a zsűrivel való manipulálás kényszerét. Az itt bevethető trükköknek se vége se hossza. Tipikus „eljárás” mindkét oldal részéről a meg nem engedett eszköz váratlan bedobása, amire a bíró azt mondja a zsűrinek, hogy ezt a mondatot ne vegyék figyelembe. Azonban egy elhangzott mondat mindenképpen befolyásolja az esküdtszék tagjait a bírói intelem ellenére. Rövidre fogva, az AE és a MB eljárások előnyei és hátrányai úgy foglalhatók össze, hogy:
1) Míg az MB eljárásban a bírói szubjektivitás miatt nem ismeretlen fogalom az ártatlan ember elítélése, addig az AE eljárás elfogadhatatlan gyakorisággal enged szabadon bűnelkövetőket.
2) Az AE eljárásban a gazdagabb bűnöző viszonylag könnyen elkerülheti a büntetést, addig a MB eljárásban több szegény ártatlan ítélnek el, mint gazdagot.
Azt már a társadalomnak és a törvényhozóknak kell eldönteni, hogy mi fontosabb: a) bűnös ne ússza meg a büntetést, de időközönként ártatlanokat is elítéljenek, vagy b) az ártatlan elítélését, amennyire lehet, zárják ki, de nyugodjanak bele, hogy számtalan bűnös megússza büntetlenül.
Akkor most vonjuk le a következtetéseket! Az Angol Esküdtszéki Eljárás és a Magyar Büntetőeljárás összehasonlításának egyértelmű tanúsága, hogy az Ember az adott keretek adta lehetőségeket minden esetben iparkodik saját előnyére kihasználni. A törvényhozókat ennek ismerete kell, hogy irányítsa törvényalkotás közben. Ennek a tendenciának a Bíróság, mint független hatalmi ág, nem tud, de nem is akar gátat szabni. Jó példa erre a Magyar Alkotmánybíróság, most már hírhedtnek nevezhető, döntése a vizitdíj népszavazásra engedésével kapcsolatban, tagadva annak költségvetési hatását. Tökéletesen figyelmen kívül hagyva döntésük abszurditását. Vagy az Egyesült Államok Legfőbb Bíróságának szavazat újraszámlálás ügyben történő ítélete, aminek tétje nem volt kevesebb, mint annak eldöntése, hogy az Egyesült Államok elnöke nyolc évre George Bush vagy Al Gore legyen.
Míg a magyar Alkotmánybíróság döntése „mindössze” a magyar parlamentáris rendszer működőképességét rontja, addig az Amerikai legfelsőbb Bíróság döntése egy esetleges Irán elleni támadással az egész emberiség sorsára kihathat. Ha a fentiekben említett hátrányok nem is következnek be, a Magyar Büntetőeljárásban tapasztalt következetlenség (Kunos per, Tocsik per, Kulcsár kihallgatás, stb.) súlyosan megtépázza a jogszolgáltatásban vetett társadalmi hitet, aminek negatív hatása szinte felmérhetetlen.
§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§