Orbán kétharmaddal nyerő mondata: Mi békét akarunk, MZP pedig háborút.
Nem számít a lopás, nem számít a járvány rossz kezelése, nem számít az infláció, nem számít az ország eladósodása. Egy dolog számít, senki nem akar háborút. Márky-Zay ezt nem fogta fel ésszel. Ezt a választást Orbánnak az Ukrán háború nyerte meg. Pontosabban, Márky-Zay vaksága.
Amikor valakinek lelép a felesége, azon nyomban valamennyi ismerősben föllángol a mindent elsöprő szimpátia. Nem kutatják a hátteret, nem firtatják, ki volt a hibás, nem csámcsognak a részleteken (legalább is nem látványosan). Az első és egyetlen dolog, ami beugrik nekik, hogy „ez így nem maradhat”. Mindenkinek akad egy-két ismerőse, kolleginája, aki képtelen találni magának egy rendes pasit, aki pont olyanra vágyik, mint az elhagyott. Az emberek már csak ilyenek. Irigylik, akinek házasélete rendezett, sajnálják azt, akinek rendezetlen, és azonnal segítőkésznek mutatkoznak, amint valaki egyedül marad. Bizony-bizony, ilyen együtt érző ez a honi társadalom.
Mi tagadás az én második feleségem is lelépett. Az ilyesmit a legtöbb férfi eltitkol „én rúgtam ki a büdös kurvát, mert meguntam, hogy fűvel-fával kefélt” magyarázat kíséretében. Én nem titkolom! Otthagytak, mint eb a szarát, és mivel abban a pillanatban nem volt köztünk házassági kötelék, első osztályú szabad prédának voltam tekinthető, miközben szomorú estéimet baráti házaspároknál töltve ragyogó alkalmat adtam a segítség felkínálására.
Zsolt barátom felesége, Éva elő is rukkolt egy kolléganővel, aki építészmérnök lévén házilagos kivitelben építette fel családi házát valamelyik peremkerület külső szélén, ahol szarért-húgyért adták a telkeket, az utcának természetesen nem volt szilárd burkolata, a szomszéd telkek nem voltak bekerítve és a környéken virító valamennyi házról hiányzott még a vakolat.
A nő elmúlt már harminc, ami persze nem kizáró tényező, de ennyi ideig tartó férjtelenség azért mégiscsak figyelemreméltó mellékkörülménynek számít. Ennek ellenére hagytam, hogy nevemben megbeszéljenek egy meghívót egy adott szombat estére, egy adott címre és egy adott leánykori névre hallgató személyhez, akiről előre elárulták, hogy nagyon szimpatikus.
Azt természetesen tudtam, hogy egy nő jellemzésénél a „szimpatikus” kifejezés kábé a bányarémszerűséget takarja, de nem vagyunk egyformák, aki neked bányarém, lehet, hogy nekem Csipkerózsika. Különben sincsenek előítéleteim és a Napot is nyugtával dicsérem, arról nem is beszélve, hogy kíváncsiságom nőügyben nem ismer határt.
Aztán eljött a nagy nap, amikor egy térkép segítségével felleltem látogatásom végállomását, egy éppen hogy elkészült házat. Becsöngetésem után a tulajdonosnő kilibbent a kapuhoz és beeresztett, mint egy régi jó barátot, és azon nyomban kezdetét vette az exkuzálások sora.
A lépcső még nincs leburkolva, de azért nyugodtan ráléphetsz.
Ühüm – válaszoltam.
Az ajtó egy kicsit szorul, jól meg kell lökni, de a héten kijön még az asztalos.
Hagyd, majd én belököm – készségeskedtem.
Lépj a rongyra, mert a parkettalakk még nem kötött meg tökéletesen. Különben szerintem, vedd le a cipődet.
Természetesen, egyébként cúgos cipőt hordok, amit könnyű levetni – válaszoltam együttérzően, és ezzel előre araszoltam.
Vigyázz, a szobakilincs kiesik, ha meghúzod!
Nem húzom meg, csak lenyomom.
A szobába bejutva kiderült, hogy a bebútorozás egyetlen dupla ágyból áll, valamint egy apró asztalból és két erősen kopott székből. Gondoltam ezekre kell majd leülnünk és célba vettem az egyiket. Ekkor Gyöngyi a hátam mögött újra megszólalt:
Még nem volt pénzem a bebútorozásra. Ezeket úgy kaptam kölcsön.
Persze, egy ideig ez is megteszi – próbáltam leplezni indokolatlan finnyásságomat. – különben az a falépcső hová vezet – érdeklődtem.
Ja, az?
Mért, van másik lépcső is?
Nem, dehogy. Az a hálószobába vezet.
Tényleg? És ott mi van?
Az még teljesen üres.
Akkor hol tartod a ruháidat?
Hát, az előszobában, ott van egy beépített gardrób.
Ahá, és akkor itt alszol? – böktem a franciaágyra.
Tulajdonképpen, igen.
Ezzel majdnem megakadt a beszélgetésünk, mert eléggé szarul éreztem magam. A barátságtalan berendezés még csak hagyján, de észrevettem, hogy hideg is van. Körülbelül 15 fok lehetett a szobában, vagyis legfeljebb öt fokkal több, mint odakint az őszi zimankóban. Meg is akartam kérdezni, hogy miért van ilyen hideg, amikor Gyöngyi elkezdte mesélni, hogy milyen sokba került a ház, hogy saját erejéből építette, hogy nagyon meg kell nézni minden fillért, mire ad ki, és a fűtés rettenetesen drága, és tulajdonképpen egy fillérje se maradt. Stb., stb.
Akkor ezért nincs még korlát a hálószobába vezető lépcsőn? – érdeklődtem némi hozzáértéssel.
Tulajdonképpen igen, de a lépcsőt azért lehet használni, csak vigyázni kell. Különben nem szoktam felmenni, nincs értelme.
Ez igaz – állapítottam meg. Ekkor témát váltott:
Most már mindenem megvan. Ja igen, van egy kis Polskim is, most már csak egy férfi hiányzik az életemből.
Oh, hát férfi van elég – közöltem az aktuálisnak tűnő megállapításom.
Én azért másképp látom – vallotta be, majd folytatta – Hallom, te is egyedül élsz.
Igen, – csakhogy nem bírtam tovább az udvariaskodást és megtoldottam egy apró tapintatlansággal – de nálam melegebb van.
Ez nagy hiba volt, mert Gyöngyi azonnal rávágta, hogy az ágyban, a dunyha alatt nem lehet fázni, és ezzel nekiállt megágyazni, én meg csak ámultam, milyen gyorsan mozog a keze.
Jóságos úristen, én most meg leszek erőszakolva, futott át agyamon a gondolat. Egye-fene adtam meg magam, volt alattam már rosszabb nő is, valahogy csak túlélem ezt az estét. Na ekkor vettem észre, hogy a vetkőzésben Gyöngyi két testhosszal vezet. Gondoltam végignézem, hátha a látvány meghozza az otthon felejtett nemi étvágyat, de nem hozta meg. Mire felocsúdtam Gyöngyi már az ágyban volt, csak a feje látszott ki. Pont az a testrésze, amit feltétlenül le kellett volna takarni.
Aztán némi szemrehányó tekintet elviselése után én is bekerültem az ágyba, amit addigra a tulajdonosnő már be is melegített, de az se sokat segített. Na jó, vegyük viccesre a dolgot.
Hát akkor meg is lennénk.
Mivel? – tette fel a hülye kérdést.
Úgy értem elég gyorsan összefeküdtünk.
Annyit biztos tudtál rólam, hogy nem vagyok egy 16 éves szűz. – pimaszkodott egyet saját, nehezen összekapart házában.
Na jó, legyünk egy kicsit őszinték – kezdtem a nem kevés veszélyt rejtő monológomba. – Természetesen nem az életkorod a főtéma. Az is világos volt, hogy élettársra vágyunk mind a ketten. Azzal sincs baj, hogy megismerkedéssel kell kezdeni és a végső döntésig el kell telni néhány hónapnak. Tulajdonképpen még azt is megértem, hogy mindjárt az első alkalommal dugással kezdünk, elvégre el tudom képzelni, hogy hónapok óta nem volt férfi a házban. Meg aztán nem mindegy, hogy kivel kell dugnod a következő 30 év alatt. – és akkor levegőt vettem, amit arra használt ki, hogy közbevágott.
Ilyeneket akkor se szoktak az ember pofájába vágni, ha történetesen igaz.
Tudom – vallottam be, – de az alternatíva a lenne, hogy elkezdem mentegetni magam, miért nem áll fel a farkam, meg hogy dehogy vagyok én impotens csak ez a plusz 15 fok valahogy nagyon barátságtalan, a szoba berendezéséről már nem is beszélve. Pedig nem ez a lényeg.
Hát mi? – érdeklődött Gyöngyi, aki még kísérletet se tett, hogy valami nyomorúságos ki szex is összejöjjön a végén.
A baj szerintem az egész elképzelésben van. Összehoztál egy házat, megvetted hozzá az ajtókat, ablakokat, a fürdőszobába a kádat, stb., és most az egészhez akarsz venni egy férfit is. De ez nem működik. – na ekkor már ott csillogtak a könnyek Gyöngyi szemében, amit kurvára gyűlölök, mert mindig beenyhülök tőle. – Figyelj! – folytattam – Nekem most azt kellene mondanom, hogy én nem vagyok megvehető, mert egy élő ember vagyok, saját egyéniséggel, de nem ezt mondom, mert nem vagyok átlagos. Ez alatt azt értem, hogy könnyedén felül tudok kerekedni a triviális dolgokon. Az igazi baj, hogy célod elérése közben vénkisasszonyosítottad magad. – erre a kijelentésre tágra nyílt szemekkel közbeszólt.
Én, vénkisasszony?
Úgy értem, hogy mindenről megvan a pontos elképzelésed és annak elfogadását száz százalékosan elvárod. Márpedig a társkapcsolat ebben a korban a kompromisszumok sorozatából áll.
Mire gondolsz? – kérdezte őszinte meglepetéssel.
Mire gondolok? Hát néz, amióta megérkeztem még semmit se tehettem saját elhatározásból. Levettetted velem a cipőmet, meg fogattad velem a kilincset, beparancsoltál az ágyba és eltűreted velem ezt a szörnyű hideget. Nem akarok közönséges lenni, de meg akarod magad baszatni, és minden pénzben lefogadom, azt is pontosan tudod, mikor akarsz kirúgni. – és ezzel egy pillanatnyi csend ült a szobára, ami alatt kiugrottam az ágyból és gyorsan elkezdtem öltözni még mielőtt az alsógatya a seggemre fagyott volna. Megyek én magamtól is, de dugás előtt.
