(2374) Tény-e vagy fikció a természetfeletti erő?

Tibor bá’ online

A paranormális vagy természetfeletti erő létével kapcsolatos vitáktól zengett az egész XX. század, és ez minden valószínűség szerint folytatódni fog a XXI. század folyamán is. Magyarországon még soha annyi ember nem hitt a természetfeletti dolgokban, mint napjainkban, és minél többen hisznek benne, az ellenzők tábora annál hevesebben tiltakozik. Mielőtt azonban mélyebbre ásnánk magunkat a témában, tisztázni kell néhány fogalmat.

Az öntudatra ébredt Ember (döntő többsége) ragaszkodott ahhoz a feltételezéshez, hogy testén kívül van lelke is. Ha pedig van testétől függetleníthető lelke, akkor kell lenni egy anyagtól független világnak is, amit általában „másvilágnak” neveznek. Ha pedig van egy anyagtól független másik világ, akkor ott olyan dolgok is lehetségesek, amik az anyagi világban nem. Az egyik ilyen „dolog” a telepátia, ami két lélek egymással folytatott kommunikációját jelenti ismeretlen csatorna segítségével. Ezt magyarul „gondolatátvitel” néven emlegetik. A másik a telekinézis, ami távoli tárgyak mozgatását jelenti, nem természetes erők, hanem az emberi akarat segítségével. Mondhatnánk úgy, hogy a szellem ereje az anyag felett.

Minden más ezekre vezethető vissza. Amikor például a rendőrség „látó” embert segítségét veszi igénybe egy eltűnt személy fellelésére, akkor a „látó” telepátiát alkalmaz. Amikor „ráolvasással” valakit meggyógyítanak, a telekinézis működött. Amikor valaki arra ébred, hogy ikertestvére bajban van, majd délelőtt kap egy ilyen tartalmú táviratot, megint csak a telepátia működött. Szóval valahogy így.

Az Emberiség pedig két csoportra osztható. A nagyobbik csoportra, akik hisznek a természetfeletti erőkben, a másik, jóval kisebb csoportra, akik (nagy adag felháborodás kíséretében) nem. Most ragadom meg az alkalmat, hogy ismertessem, én a második csoporthoz tartozom, de ez nem jelenti azt, hogy nem kívánom a témát a tőlem telhető lehető legnagyobb objektivitással tárgyalni.

A szemben álló két csoport természetesen nem elégedett meg azzal, hogy kígyót-békát kiáltson a másikra, hanem „tudományos” szinten iparkodtak rendezni a nézeteltérést. Először is megegyeztek abban, hogy a hívőknek kell bizonyítani a természetfeletti létezését, mivel negatívumot, vagyis a nem létezést bizonyítani nem lehet.

Aztán meg kellett állapodni abban, mi lehet a bizonyítás. Tanúvallomások, élményekről szóló beszámolók szóba se jöhettek egyfelől, mert számtalan jóhiszemű hívő minden további nélkül hajlamos a kegyes csalásra, másfelől pedig az érzéki csalódásban (delúzió) lévők jóhiszemű tanúskodása nem zárható ki. Arról meg végképp nem beszélve, hogy a bizonyítékként felhasználható esetek véletlenszerű bekövetkezését kivárni idegtépően időigényes. Ki kellett tehát találni egy vizsgálati módszert.

Ami azt illeti kitaláltak, nem is egyet. Íme egy példa a korai időkből. Vettek mondjuk egy 100 lapból álló kártya paklit. A pakliban öt különböző kártyából 20-20 darab volt a következő, nagy mérető jellel:

                           Ο  Δ  ◊  ‡  ≈

Tehát: kör, háromszög, négyzet, kereszt és hullám. Vettek továbbá két telepátiával megáldott személyt, akiket elhelyeztek két egymás mellett lévő szobában. Az egyiknél volt a jól megkevert pakli kártya és egy óra, a másiknál egy jegyzet fűzet, egy ceruza és egy óra. Az „átadó” 1-1 percig nézte a sorra következő kártyákat. Az „átvevő” 1-1 percig koncentrált és próbálta kitalálni mire gondol az „átadó” és ezt lejegyezte. A kiértékelés értelemszerűen történt. A valószínűség számítás szerint 20 %-os találatra lehet számítani telepátia nélkül. Ennél több találat, de inkább jóval több találat, már bizonyításnak számított a telepátia javára.

Természetesen ahány próbálkozás volt, annyi eredményt kaptak. Az eredmények zöme a 20 % körül volt, amit a tagadók nagy triumfálással fogadtak. Csakhogy itt-ott voltak kimagaslóan sikeres eredmények is, mondjuk 60-70 százalékos találat, amit meg a hívők fogadtak nagy örömmel. A vita újfent beindult. Az ellenzők állították, hogy a matematikai szabályok szerint van egy úgynevezett „szórás”, ami azt jelenti, hogy hébe-hóba meg van engedve egy-egy jelentősen eltérő eredmény is, ami alapvetően nem változtatja meg a tézist. Aztán pedig „csalást” emlegettek, és valljuk be nem mindig alaptalanul.

A telekinézis bizonyítására kezdetben hatalmas tárgyak mozgatásával próbálkoztak, ahol számtalan esetben csalásokkal is lehetett találkozni. A leggyakoribb trükk (már amennyiben trükkről van szó) evőeszközök hajlítgatása volt. Csakhogy változtak az idők! Újabb generációk jöttek, akik között szép számmal voltak olyanok, akik valóban tudni szerették volna az igazságot függetlenül attól, hogy ők személy szerint melyik táborhoz tartoztak. Ki kellett tehát dolgozni egy olyan módszert, amely minden kritikát kiállt. Ma már a telepátiát az úgynevezett Ganzfeld módszerrel tesztelik, ami németül annyit tesz, mint „teljes mező”, technikailag pedig a következőképpen néz ki.

A „vevőt” érzékszervi árnyékolásba helyezik, vagyis szeme bekötve, fülén fejhallgató, amiből halk semleges zaj hallatszik. Egy másik szobában a „küldő” egy TV képcsövet figyel, amin 30 másodpercen keresztül négy különböző videó klip közül valamelyiket láthatja újra meg újra. Ezt követve a „vevőnek” bemutatják mind a négy klipet, és azt kell kitalálnia, melyiket látta a „küldő”. Ennél a kísérleteknél a véletlen adta valószínűség 25 %. E témában a legújabb kísérlet sorozat (40 egymástól független vizsgálat) 30 százalékos találatot regisztrált, amit, lévén valamivel több, mint 25, bizonyítékként él meg a hívők serege. A kételkedők természetesen megint csak a matematikai szórásra hivatkoznak.

A telekinézis vizsgálatánál újabban elektronikus módszerekhez folyamodnak. Például a vizsgált személy egy TV monitoron megjelenő, elektronsugárból álló jelet iparkodik eltéríteni. Az eredmény zömmel nulla. Nagy ritkán érkezik hír némi sikerről, de a kételkedők ezeket nem tartják meggyőzőnek.

A legátfogóbb kísérlet a DMILS (direct mental interaction with living systems) arra irányul, hogy a kísérleti alany próbáljon meg befolyásolni egy távoli biológiai rendszert. Például lassítsa le az élesztőgombák szaporodását, vagy egy palánta növekedését. Az eredményeket statisztikailag analizálják egy kontroll csoport bevonásával. Az újabb, negyven különböző vizsgálatból álló csoport eredménye mutatott egy kisméretű, ám szignifikáns pozitív eredményt. Amikor azonban a hét legkifejezőbb eredményt vették górcső alá, a pozitív eredmény eltűnt.

Ezek után a „hívők” részleges sikerről beszélnek, azt sejtetve, hogy a módszer finomításával az eredmények javulhatnak. A kételkedők álláspontja teljesen más. Véleményük szerint olyan elsöprően egyértelmű pozitív eredményre van szükségük, ami minden kétségen felül állhat.

Ez az a pont, ahol meg kell vizsgálnunk egy úgynevezett „materialista” helyzetét. Meg kell értetni a hívőkkel, hogy egy materialista nem úri passzióból nem hisz, hanem meggyőződésből, miközben irigyli azokat, akik minden fenntartás nélkül képesek hinni (bármiben). Egyáltalán nem egy kellemes érzés az a tudat, hogy a lét megszűnik az ember halálával. Éppen ezért a materialista sokkal inkább érdekelt abban, hogy mindenfajta természetfeletti erővel kapcsolatos kísérlet pozitív eredményt hozzon. A hívő mindössze álláspontját védi, a kételkedő részére ennél jóval nagyobb a tét, ő az örök életét reméli megkapni, de persze nem csalárd módon. Egyszerűen fogalmazva, a hívő nem vágyik arra, hogy meggyőzzék. Ezzel szemben a kételkedőnek minden vágya, hogy hívővé váljon.

Jó, de végül is hol tartunk? Az igazság az, hogy több mint száz év küzdelme mind ez ideig nem hozott eredményt annak egyértelmű kimutatására, hogy létezik-e paranormális erő vagy sem. Persze, hogy nem, állítják a kétkedők, hiszen nincs semmi, amit bizonyítani lehetne. Maga a száz éven át tartó szívós, de gyümölcsöt nem hozó munka az élő bizonyíték a paranormális erő fiktív voltára. Csakhogy ez nem teljesen tisztességes a hívők felé, hiszen az elmúlt húsz évben a nyakukat törték, hogy kielégítsék a kétkedők által szabott feltételeket, feltételezhetően jó szándékuk demonstrálására. De minél többet nyújtanak a hívők, annál nagyobb követeléssel állnak elő a kétkedők.

Mind ez ideig a legnagyobb akadály a megismételhetőség. Ha a hívők előállnak egy pozitív kísérleti eredménnyel, a kétkedők követelik a kísérlet megismétlését és elvárják a korábban kapott pozitív eredmény újfent kinyerését. Ez viszont nem valósul meg.

A hívők azonban visszavágnak. Szerintük a paranormális jelenség alapvetően nehezen megfogható, akkor meg hogyan akarjuk nyakon csípni egy laboratórium­ban? Ezért aztán pszeudotudományos módszerekhez kezdenek folyamodni.

Egyik táborhoz sem tartozó, objektív megfigyelők véleménye szerint a parapszichológiával kapcsolatos vita alapvetően eldönthetetlen. További kísérletek elvégzése, mindössze további vitaalapot produkál, ezért aztán értelmetlen.

Csakhogy valami értelmes dolog mégiscsak kiderült a szüntelen vitából, nevezetesen az, hogy a tudománynak igenis vannak határai. Induljunk abból ki, hogy a megfigyelő racionálisan gondolkodik, nem elkötelezett és csak a kőkemény tényeket veszi figyelembe. Akkor most folytassuk! Két objektív és minden gyanú felett álló tudóscsoport vizsgálta két különböző ágens hatékonyságát. Az egyik csoport úgy találta, hogy az általa vizsgált anyag igen hatásos, az eredmények messze túlléptek a valószínűség határain. A másik csoport nagy vonalakban közömbös eredményt mutatott ki, némi hatékonyság gyanújával. A kérdés az, egy fent körvonalazott racionális egyén melyik eredményt fogadja el meggyőzőnek?

A válasz természetesen egyértelmű mindaddig, amíg el nem árulom, hogy pontosan miről van szó. A nagy vonalakban közömbös eredményt egy olyan új gyógyszerrel kapcsolatban kapták, amely infarktus után egy második infarktus bekövetkezését hivatott megakadályozni. Elég fontos téma, nemde? Az eredmény azt mutatta, hogy a gyógyszer alkalmazása mindössze 1-2 százalékkal csökkentette a második infarktus bekövetkezését, ami alig haladja meg a véletlenszerű szórás értékét. Végső eredmény? A gyógyszert természetesen forgalomba akarják hozni.

Ezzel szemben a sokkal jobb eredményt adó kísérletet Arthur Koestler által létrehozott alapítvány végezte az Edinburgh- i Egyetemen. [A magyar származású író (Sötétség délben) közvetlenül a feleségével együtt, közösen elkövetett öngyilkosság előtt hozta létre az alapítványt kizárólag a természetfeletti erők kivizsgálása és bizonyítása végett.]. A kísérleti eredmények azt támasztották alá, hogy természetfeletti erő határozottan létezik. Hoppá! Ugyanis azok, akik egy alig bizonyított gyógyhatást elfogadtak, most kifejtik, hogy ez még kevés ahhoz, hogy elfogadják a természetfeletti létezését. A Koestler intézet a vizsgálati eredményt meg tudja ismételni. Ennek ellenére nem fogadják el. Álláspontjuk szerint mivel természetfeletti erő nem létezik, minden azt igazoló eredmény hamis kell, hogy legyen. Ez a vélemény természetesen meglepő, de megmagyarázható.

Szociológusok és történészek már évek óta állítják, hogy jelentős különbség van a tudományról feltételezettek és a valóság között. Erre a tudósok természetesen legyintenek, de azért érdemes mögé nézni a dolgoknak. Amikor például Einstein elméletével szemben ellenvetésekkel álltak elő, Einstein egyszerűen lesöpörte az érveket az asztalról egy számára természetes, egyszerű megjegyzéssel. „Ez nem lehet jó, mert kevésbé valószínű.” Vagyis tudomásul kell venni, hogy egy-egy tézis elfogadásánál jelentős mértékben lép a képbe az, hogy a tudósok hisznek-e benne vagy sem.

Csakhogy egészen új, vagy paranormál dolgok esetében nincs, nem is lehet előzetes elképzelés. Következésképpen a tudós társadalom vonakodik elfogadni a kísérleti eredményeket, és ezt a szubjektív hozzáállást nem is tagadják. Példának okáért, ha valaki előáll statisztikai adatokkal alátámasztott elképzeléssel, miszerint összefüggés van a rák és az étrend között, a tudósok minden további nélkül elutasítják azon az alapon, hogy nem plauzibilis. Erre egyébként számtalan példát láthatunk Magyarországon belül is. Gondoljunk bele milyen kálváriát járt Béres a cseppjeivel, Kovács Ádám a celádámmal, vagy Bánfi a hajszeszével. Akadémiai körökben szinte ellenségnek tekintették őket, és kellő kivizsgálás helyett ott gáncsoskodtak, ahol tudtak.

Ha ilyen összpontosított támadás ér egy nyomelemeket tartalmazó Béres-cseppet, akkor mit várhatunk a parapszichológiai kutatások pozitív eredményei esetében? Erre válaszoljon mindenki saját ízlése szerint, de azt azért tegyük hozzá, a vita távolról se eldöntött. A hívők nem tartják méltányosnak, hogy bármilyen bizonyítékkal állnak is elő, a kételkedők éjt nappallá téve találnak ki mindent, amik eszükbe jutnak, a jelenség normál magyarázatára. Erre a kételkedők azt válaszolják, hogy mielőtt valamit elhisznek, minden lehetséges alternatív magyarázatot számba kell venniük.

Megint csak ott tartunk, hogy valami igazság mind a két csoport álláspontjában van. Csakhogy fölmerül egy további idegesítő tény. Alternatív magyarázatok felsorakoztatásának sose lehet vége, hiszen minden egyes tudományos elmélet bizonyításánál számos segéd-feltételezésre van szükség, például a kísérlet felállítását, az adatok kiértékelését, de még magukat a kísérletben résztvevők személyét illetően is.

Pontosan ez az oka annak, hogy a hívők nagyobb eséllyel találnak pozitív eredményt, mint a kételkedők. A parapszichológusok feltételezése teljes mértékben méltányos, ami szerint lehetetlenség a természetfeletti erő létére utaló olyan pozitív eredményt kihozni, amit a kételkedők elfogadnak. Hát igen!

Csakhogy ez a megállapítás igaz minden más tudományos kutatási eredményre is. Sok függ, ha nem is minden, az elmélet bizonyításának elfogadásától. Az a jól ismert mondás, miszerint egy tudományos elmélet sohasem bizonyítható, csak cáfolható, mindössze egy magát életben tartó mende-monda. A valóságban a tudósok furcsa eredményekre is kitalálnak magyarázatokat, illetve cáfolatokat. A parapszichológiai pozitív eredményeinek eseteiben a cáfolások arzenáljába beveszik még a „hozzá nem értést” és az „összehangolt csalást” is.

Az összhang (és talán a jóindulat) hiányát mi se mutatja jobban, mint az a tény, hogy egy adott vizsgálati eredményt a két csoport teljesen eltérően értékel. Mai divatos kifejezéssel élve, a két tábor elbeszél egymás mellett.

Úgy tűnik 2000 év sem volt elég annak tisztázására, hogy Jézus feltámadt-e halottaiból, majd felszállt a Mennyekbe, vagy a tanítványok csak kilopták testét a sírból, ahogy azt sokan állították, és állítják ma is.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

(2374) Tény-e vagy fikció a természetfeletti erő?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nem tudom mi ütött az oldalba, nem ment át több kommentem, de egy maximális süvegemet jár a mai posztert, és a témához való hozzáállásodért.

  2. Kiemelném ezt a mondatodat:
    “De minél többet nyújtanak a hívők, annál nagyobb követeléssel állnak elő a kétkedők.” Kb leírtad a fő problémát a paratudományokkal kapcsolatban, mert ez a fősodor tudomány hozzáállása. Emelem a kalapom, mert itt végtelen korrekt álláspontot írtál le.

    Meg kell említenem James Randi nevét, aki még pénzt is ajánlott(nem is keveset), hogy álljanak elő a parafenomének. Elő is álltak, de volt egy trükkje, hogy az igazi “kanálhajlító” parafenoméneket, addig szekírozta, és “zaklatta”, amíg azok kizökkentek a ritmusokból, és látványosan fel nem sültek. Gáncsolással persze könnyű cáfolatot adni…

    Összes paraképesség rendkívül személyfüggő, és koncentráció függő. Már az is számít, ha fáradt a parafenomén, és nem tud rendesen koncentrálni. Ez a nagyfokú humán faktor eleve nehézzé teszi a laboros vizsgálatot, és a megismételhetőséget. Bár az is igaz, hogy vannak olyan jó parafenomének, akik álmukból felébresztve is tudnak, de ezek a személyek nem reklámozzák magukat, mert a képességeiket másnak és másra kamatoztatják. Itt lehet bekanyarodni a konteó világ sötét bugyraiba, és a három betűs szervezetek különleges alakulataira…

  3. Nekem az a véleményem, hogy bármi ami csak létezik nem lehet természet feletti. Vagy nem létezik, csak az agy játéka, de ha létezik, akkor erre is megvannak a természeti törvények, de amíg nem talál rá a tudomány megfelelő magyarázatot, addig azt kell hinnünk, hogy ez valami természetfeletti dolog. Ezért aztán a tudománynak nem is kell, sőt nem is szabad vele foglalkozni. Kényelmes megoldás, nem?

  4. Ami meg Jézus feltámadását ileti, az jóval a keresztrefeszítése után találták i. Ez lett a kereszténység vezér dogmája.
    “Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is, akik elhunytak Krisztusban, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden”

    Persze ezt is a zsidó származásúeszes és csalafinta Pál apostol találta ki. Érdemes olvasni erről a témáról Katolnaitól. http://vallastortenelem.blog.hu/

  5. 04 – inkvizítor:
    Nagy rakás hokusz-pokusz amivel el lehet érni, hogy valóban létezik misztérium. Pedig a dolog olyan egyszerű. Meghalsz és kész, nyomod se marad. Szemétség a teremtőtől, hogy öntudatot adott, de nem adott hozzá halhatatlanságot.

  6. Tibor bá
    Halhatatlanságot nem, de hitet a halhatatlansághoz igen. Az hogy te ezt eldobtad magadtol azt ne a teremtön kérd számon! Ez a te döntésed volt.

    Ha mindent tagadnánk, amit nem értünk, és ami nincs bebizonyitva akkor nagyon szegényes életet kellene élnünk.
    100 és 1000 tudos dolgozik azon hogy megtalálják végre hol tárolodnak az emberi emlékképek, egyáltalán hogy müködik az emlékezet.
    Egyelöre csak annyi biztos, hogy halvány lila fogalmuk sincs. Tudományosan nem bebizonyithato, hogy az agy ezen vagy azon a részén tárolodnak az emlékek. Söt az sem biztos hogy az agyban vannak. Egyáltalán nem bizonyithato mégis el kell fogadni hogy van emlékezö képességünk.
    Világunk tele van olyan dologgal, ami nem bizonyithato, nem irhato le képletekben, de mégis létezik. Aki ezeket kapásbol eldobja, az az életének egy darabját dobja el.

  7. “Halhatatlanságot nem, de hitet a halhatatlansághoz igen.”

    Nincs bebizonyítva a “halhatatlanságot nem” sem. Vagyis nem biztos, hogy nincs vagy nem lesz halhatatlanság.

    Jézus – akinek születésétől mi itt mindannyian számoljuk az időt, olyan befolyást gyakorolt a történelemre – ezt találta mondani:

    “Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijőnek”… János ev. 5 fejezet.

    Ez őrültség, hülyeség, képtelenség.. vághatnánk rá kapásból. Engem mégis óvatosságra int, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk – a tudomány szempontjából – az eredetünkről, az élet céljáról és hasonlókról. Pár ezer évet látunk igazából(azt is gyakran homályosan) mindössze az Univerzum és a Föld több milliárd éves történelméből.

  8. 05. Tibor bá’

    Jól látod, rengeteg emberi kitalálmány hókusz-pókolást akasztottak az alkotó munkája köré. Mert amit az ember nem tud, arra kitalál valami magyarázatot, vagy parasztvakítást, hogy a dominanciát a tömeg felett fenntartsa.

    Viszont az általunk látható, műszerekkel érzékelhető világon túl, vannak még bőven megfejtetlen dolgok.
    A világegyetem nagyobb részét képező anyagot semmiféleképpen nem tudjuk érzékelni. Számításokból tudjuk, hogy van.
    Elemi részecskék milliói száguldanak keresztül rajtunk másodpercenként, iszonyatos sebességgel, úgyhogy nem is érzékeljük. Mintha egy milliárd kilométerszer milliárd kilométeres szemnagyságú hálón haladna keresztül egy gombostűfej méretű darabka.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.