2019-11-20 napi bejegyzések

(3016) Van-e jövőnk?

Ez a rövid rész egy előző poszt ismétlése, átugorható. Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.

A vírus veszedelem

Az emberiség túlélésének témájával foglalkozó nyugati irodalom egyöntetű véleménye szerint a vírusok bevetésének, avagy szándéktól független elterjedésének veszélye nagyságrendileg felér a termonukleáris vésszel. Ez magyarul annyit jelent, hogy az emberiség kihalásának esélye a két, említett lehetőség között nagyjából azonos mértékben oszlik meg. Nem árt tehát a „vírusveszedelem” előtt, magával a vírussal megismerkedni, amit néhány más tény is indokol.

Ilyen például az, hogy az emberek a vírus és a baktérium fogalmát általában csereszabatosan alkalmazzák, pedig nem mindegy, hogy egy betegséget vagy járványt vírus vagy baktérium okoz. Éppen ezért tekintsük át a tényeket.

Méreteiket tekintve a baktériumok hossza, átmérője tipikusan ezred milliméterben mérhetők, közönséges fénymikroszkóppal jól láthatók. Ezzel szemben a vírusok mérete nagyságrendekkel kisebb a baktériumoknál, fénymikroszkóp segítségével nem válnak láthatóvá. Némi nagyvonalúsággal azt mondhatnánk, hogy a vírusok annyival kisebbek a baktériumoknál, amennyivel a baktériumok kisebbek nálunk, embereknél. A fő különbség közöttük mégsem ez, hanem az ellenük való védekezésben rejlik, de erről majd később. Most ismerkedjünk meg a vírussal!

A vírus az ismert legkisebb élő organizmus, ha egyáltalán élőnek nevezhető. Méretük másfél nagyságrend között változik. A legkisebbek hossza egy milliméter százezred részét teszi ki (10-5), ami megegyezik a legnagyobb szerves molekulák hosszával.

Tulajdonságukat tekintve a vírusok totálisan paraziták. Egy izolált vírus nem több mint egy picurka anyagdarabka, ami nem táplálékozik, növekszik, vagy szaporodik, nem mutat több életjelet, mint egy kavics. Még olyan vírus is létezik, amit ki tudunk kristályosítani. De amikor egy megfelelő[1] organizmus (mondjuk az ember) élő sejtjéhez tapad, egyszeriben magára talál, és a sejt működését úgy változtatja meg, hogy az az ő saját igényeit elégítse ki, azaz szaporodni tudjon (a sejten belül).

Az alapvető különbség egy vírus és egy kétségtelen élőlény, mondjuk egy baktérium, egy növény, vagy akár egy állat között abban van, hogy a vírus nem rendelkezik az élethez szükséges vegyi anyagokkal. A vírus nem képes megteremteni a saját létéhez szükséges energiát, ezért ahhoz a környezetében lévő élő sejteken keresztül jut. Viszont kivétel nélkül minden egyes vírus rendelkezik nukleinsavval, sőt a legkisebb vírusban nincs is semmi más, csak nukleinsav.

Na most, mi is a nukleinsav? Nos, nukleinsav az a szubsztancia, ami szabályozza az élő anyag szintézisét, vagyis maga az élet lényege. Valamennyi nukleinsav ugyanabból a néhány, nukleotidnak[2] nevezett alkotóból tevődik össze. Ezek a nukleotidok azonban többszörösen is jelen vannak egy nukleinsav molekulán belül, amelyek ezért óriási méreteket ölthetnek. A különböző nukleotidok egymást követő szekvenciája szabja meg, hogy a sejtben milyen élő anyag alakul ki. A fajok közötti különbséget, egy fajon belül az egyedek közti különbséget és az egyed különböző sejtjei közti különbséget mind a nukleotid szekvencia által kialakított struktúra határozza meg. Miért lenne ez az élet lényege? Azért mert megfelelő vegyi és fizikai körülmények között egy nukleinsav létre tudja hozni saját maga tökéletes mását.

Egy vírus által megtámadott élő sejt mindent megtesz (a bolond), hogy a vírus önmaga szaporítását el tudja végezni, vagyis hogy olyan új vírusok jöjjenek létre, amelyek aztán megtámadhatják a szomszédos sejteket. Ez a céltalan tevékenység a sejtre nézve természetesen káros. Néhány vírus, a baktériumokhoz hasonlóan, tud ugyan toxint (vagyis mérget) termelni, de nem ez a jellemző. A vírusok káros hatása elsősorban a jelenlétükből fakad.

Azt lehetetlen megmondani, hogy egy vírus élőanyag-e vagy sem. Az életre jellemző az önreprodukció, vagyis a szaporodás. A vírusról elmondható, hogy reprodukálja önmagát, amiért is élő anyagnak nevezhető, azonban az ellenkezője is igaz, mert úgy is felfoghatjuk, hogy olyan anyagdarabka, amit önmaga nem képes reprodukálni, csak oda tud hatni, hogy egy élő sejt besegítsen neki a másolat elkészítésében.

Most térjünk vissza a baktériumok és a vírusok közti különbségre, mert ennek komoly élettani hatása van. Tehát, a baktériumok apró élőlények: táplálkoznak, szaporodnak, anyagcseréjük van (ez utóbbi okozza a betegséget). Ezért aztán megmérgezhetők, megölhetők vagy szaporodásukban meggátolhatók. Ezt érjük el például antibiotikumokkal, de maga a szervezet fehérvérsejtjei is eredményesen veszik fel velük a harcot. Ezzel szemben a vírusok, mint most már tudjuk, nem „apró élőlények”, mert gyakorlatilag molekuláris szinten, az ember sejtjein belül léteznek, szimbiózisban saját sejtjeinkkel. „Megmérgezni” őket nem lehet, csak úgy, ha saját sejtjeinket, vagyis magunkat is megmérgezzük. Éppen ezért antibiotikummal vírusok ellen harcolni nem lehet[3].

Hol „találkozhatunk” vírusokkal? Vírus megtámadhat növényt, állatot és embert egyaránt. A megtámadás jele a kialakult betegség. Az ember esetében vírusos fertőzés következtében lép fel: megfázás, influenza, bárányhimlő (na meg az igazi himlő, de szerencsére ezt már kiirtottuk), mumpsz, kanyaró, herpesz, gyomorrontás (bizonyos fajtája), hepatitisz, és még sok más (beleértve korunk „slágerét” az AIDS-et is.

Mi van akkor, ha találkozunk velük, azaz megbetegszünk? A fenti leírásból adódóan a dolog úgy tűnik, hogy „akkor aztán nekünk annyi”. Hát nem! Szerencsére van védekezési lehetőség, amit a szervezet immunrendszere nyújt. Ennek az a lényege, hogy, amikor a szervezetbe (bármelyik szervezetbe) bekerül valami „idegen” anyag, vagyis, ami nem specifikus a szervezetre, akkor azt a fel-alá strázsáló limfociták felismerik, és a betolakodóra specifikus antitestek létrehozását indítják be. Az antitest összekapcsolódik a betolakodóval és a szervezetre ártalmatlan salakot alkotva, a véráram kiüríti. Ha azonban a vírus annyira ártalmas, hogy még mielőtt kellő mennyiségű antitest keletkezne, a megbetegedett emberek nagy része meghal, akkor ez egy halálos vírus, amilyen például a himlő is volt.

Ilyen esetekben maga a szervezet hatásosan védekezni nem tud, de emberi segítséggel igen. Ehhez azonban előbb fel kellett találni a vakcinát. Az első vakcinát 1796-ban Edward Jenner (1749-1832) angol vidéki orvos alkalmazta, nem kis rizikó mellett[4]. A vakcina lényegében mesterségesen legyengített vírusból áll, ami a limfocitákat antitestek gerjesztésére készteti. Ezek az antitestek aztán lesben állva könnyedén elbánnak a később érkező, immáron veszélyes vírusokkal.

Ez így jól hangzik, de a helyzet ennél lényegesen összetettebb. Talán a legnagyobb problémát az okozza, hogy a vírusok igen könnyen megváltoznak, úgynevezett mutáció után más arculatot mutatnak, a specifikus antitestek pedig így már nem ismerik fel. Ez azt jelenti, hogy a vírus kóros hatása megmarad, de a korábban létrejött antitest mint vírusölő, már hatástalan.

A fentiekben leírtak jellemezték a helyzetet egészen napjainkig, csakhogy újabban létrejött az úgynevezett génsebészet, amihez nagyon hasonlít például a szövegszerkesztés. Itt ülök a számítógépem előtt és írogatok. Volt nekem persze írógépem is, azt váltottam fel a számítógéppel. Vajon miért? Azért mert ha az írógépbe fogalmazva valami hibát követtem el, akkor nem volt számomra más lehetőség, mint a radírozás, fehér javítóval való lefedés, kiikszelés vagy új papírlap befűzése. Ezzel szemben a számítógépemben van egy szövegszerkesztő program, aminek segítségével egyetlen gombnyomással tudom a hibákat korrigálni. Szavakat, betűket cserélek fel, kivágok egy szót itt és behelyezem oda. Ha kell, félmondatokat teszek át másik oldalra, avagy két különböző cikk egy-egy oldalát összevonom. Elvileg körülbelül ugyanezt teszi a génsebészet is, csak nem papírlapra írt szöveggel, hanem nukleotidákkal egy-egy víruson belül. Vagyis az ember tetszésének megfelelően azt a vírust változtatja meg, amelyiket akarja, és olyanra változtatja, amilyenre neki tetszik. Heuréka, nem kell már remegve várni arra, hogy egy nehezen legyűrhető, veszélyes vírus mutáljon. A kedves tudós bácsi a sarki laborban kérésre házhoz szállítja, olyan halálos formában, amilyenben a készpénzes megrendelő akarja. Ha erről Huxley annak idején tudott volna, a „Szép új világ” helyett könyvének címét „Öngyilkos új világ”-ra változtatta volna.

A XXI. század Dr. Jekil-je nemcsak önmagát, az egész emberiséget Mr. Hide-ra tudja változtatni, ha úgy kívánja úri kedve. A technológia létezik, csakúgy, ahogy a hidrogénbomba előállítása se titok már senki számára.

Aldous Leonard Huxley[5] és Robert Louis Stevenson[6] szellemét nem jó pofaságból, sokkal inkább aggódással idéztem. Ugyanis a vírus sokkal komolyabb és sokkal veszélyesebb dolog annál, mint amilyennek eddig, első olvasásra tűnik. Nézzünk ezért egy átfogóbb megfogalmazást az emberiség legnagyobb ellenségéről, az ezerarcú vírusról!

A vírus, vagyis az élő halott

Él-e egy vírus, avagy élettelen? Ki tudja? Az is kétséges, hogy az élet legegyszerűbb formája-e, vagy éppen a legbonyolultabb, élettelen molekula a Földön. Valamennyi élő organizmusban megtalálható genetikai kódot használják, de azon a sejten kívül, melyben élősködnek, teljesen semlegesek. Egy biztos az életre gyakorolt hatásuk tébolyító.

A vírus egy fertőző részecske, amelynek be kell hatolni egy élő sejtbe ahhoz, hogy szaporodhasson. A vírusok bármilyen organizmust meg tudnak támadni, és a sejtekhez viszonyítva, felépítésük abszolút egyszerű. Míg a sejtekben számtalan alkotó van különböző funkciók ellátására, egy vírusban néhány génen kívül semmi más nem található.

Arról lehet vitatkozni, hogy bonyolult-egyszerű, élő-élettelen, de egy biztos, szörnyű dolgokra képes. Az emberiség történetében az egyik legborzasztóbb járvány az 1918/19-es un. „spanyolnátha” volt, amely a becslések szerint legalább 40 millió áldozatot szedett, kétszer annyi, mint az I. világháború valamennyi áldozata. Mégis, ellentétben a világháborúkkal, alig beszélünk róla. Meg kell értenünk, adott körülmények között a vírus tömegmészárlásra is képes.

Más organizmusokhoz mérten a vírusokban viszonylag kevés gén található. Az emberi test sejtjeiben a becslések szerint 30.000 körüli a gének száma. Egy közönséges coli baktériumnak is van 4000 génje. Viszont olyan veszélyes vírusoknak, mint például az Ebola, vagy a HIV, tíznél kevesebb a génje.

Van viszont minden egyes vírusnak egy sejtazonosító és sejtkapcsoló fehérjéje, aminek segítségével áldozatát azonosítja és rákapcsolódik. Ez az oka annak, hogy nyúlra „szakosodott” vírus az emberre (általában) teljesen ártalmatlan. Van olyan, amelyik viszont agy és idegsejtekre „szakosodott”, mint például a veszettség, édes mindegy a számára, hogy róka, kutya vagy emberi agyvelőről van szó. Olyan vírus is van, amelyik nagyon „kényes” és ezért szigorúan csak egy állatfajon belül, és annak is csak egy bizonyos fajta sejtjeivel éri be.

Amikor a vírus bejut az általa preferált sejtbe, ott minden olyan technika alkalmazására képes, ami sejt szinten egyáltalán lehetséges, annak érdekében, hogy önmaga másolata létrejöjjön. A sejt egyes tevékenységeit letiltja, más tevékenységeket felfokoz. Kerüljük ki a szakterületet és találjunk ki egy kellemes kis analógiát!

Lakásom kulcsát elveszítem, amit az engem már régóta figyelő, és a házba bejáratos Vírus úr megtalál. Azonnal bemegy a lakásba és első dolga, hogy egy éteres rongyot az arcomhoz szorítva, elaltat. A következő tevékenysége, hogy kicseréli az ajtózár cilinderét. Ezután felkutatja a lakást és megtalálja a bankszámla számomat, a hitelkártyámat, valamint annak PIN kódját. Telefonon rendel mindenféle alkatrészt, élelmiszert, meg amire még szüksége van. Hitelkártyámmal fizet. Bankszámlámat megvál­toz­tatja, elektronizálja, és eléri azt, hogy kizárólag csak ő tudjon hozzájutni a pénzhez. Intézkedik, hogy telefonkészülékemről hívást csak az általa ismert kód beütése után lehessen kezdeményezni. Ez követve hagyja, hogy magamhoz térjek, és arra kényszerít, hogy a leszállított anyag­ok­ból kezdjem el összeszerelni az ő másolatát, egyiket a másik után, amiket aztán az ajtón keresztül egymás után kienged a házba, hogy simán bejussanak a többi lakásba, és azt tegyék, amit ő tett velem. Mind­ez addig folytatódik, amíg a házban annyian nem lesznek, hogy lesza­kad­nak az emeletek, és mindenkit maga alá temet a törmelék. Kivéve, ha a tivornyát egy rendőr kívülről még időben meglátja, és intézkedésbe kezd.

A fenti analógia a valóságban azt jelenti, hogy a megtámadott sejt és a sejtbe bejutott vírus néhány óra alatt sokmillió utódot hozat létre a „vendéglátó” sejttel, ahonnan az új vírusok azonnal kiáramlanak és új préda után néznek. Néha ez a kiáramlás (mint például a gyermekbénulás esetében) a sejt szétrobbanásával válik lehetségessé. Az influenza vírus más módszert alkalmaz. A sejtfalnál gyülekeznek és kilyukasztják azt. Megint más vírusok a szomszédos sejteket  összetapasztják, és a tapadás helyén mennek át egyik sejtből a másikba. Ilyen például a herpesz vírusa.

A „vendéglátó” sejt az utódok kiáramlásakor rendszerint elhal. Ezek az elhalt sejtek okozzák például herpesz esetében a bőr vörös elszíneződését. Amikor a vírusok jelenlététől a sejt nem hal el, normál funkcióját akkor se tudja ellátni, ezért a kiszolgált organizmus mindenképpen megsínyli a vírusos támadást. A vírusok által okozott betegség természete attól függ, hogy a vírus milyen sejteket támad meg. Például a veszettség vírusa, amiről már volt szó, az agysejteket támadja meg, ezért jár együtt megháborodással. A HIV vírus egyenesen az immunitásra felügyelő sejteket támadja meg, aminek következtében a szervezet védtelenné válik más támadókkal szemben, és végül a beteg meghal valami egészen más betegségben, amit HIV fertőzés nélkül sosem kapott volna meg (például a baktérium okozta TBC, vagy más vírus okozta rák).

Némely vírus ott hat, ahol behatolt a szervezetbe. Példa erre az adenovírus, amely a szem kötőhártyájánál támad és okoz kötőhártya-gyulladást (konjuktivitisz). Van olyan vírus is, amelynek hatása csak évekkel a fertőzés után jelentkezik, mint például a hepatitisz B. Amikor ennek a vírusnak 2-3 évente eszébe jut a szaporodás a betegnek heves fájdalommal járó magas láza lesz (a meglehetősen bonyolult mechanizmussal nem untatlak tovább).

A terjeszkedés érdekében a vírusoknak egyszer el kell hagyni a beteg testét, ami történhet kiköhögéssel vagy tüsszentéssel (ez az a bizonyos cseppfertőzés). A levegőbe kijutott vírusokat egy másik ember belélegezhet. A vírusátadás történhet közösülés útján, vagy végbélen ki, szájon be, ami a megfelelő higiénia elmulasztásának az eredménye. Egyéb módja még a fertőzésnek a vér-transzfúzió, operáció, és szervátültetés.

A vírusok egyik legkellemetlenebb tulajdonsága, hogy hirtelen fel tud bukkanni a semmiből. Talán még ennél is aggasztóbb, hogy több vírus képes ellenállni az oltásokkal végzett ellentámadásnak, de van ennél még aggasztóbb jelenség is.  Az elmúlt három évtized alatt az emberiséget több olyan teljesen új vírustól érte támadás, amikre nem találtak ellenszert. Ilyen a HIV, a belső vérzést és gyors halált okozó Ebola (legfrissebb hírek szerint elkészült ellene a megfelelő vakcina), majd az 1997-es Hongkongi influenza, amely szintén halálos kimenetelű volt. A kérdés természetesen az, hogy kerülnek elő új, soha nem látott vírusok?

Új vírus akkor keletkezik, amikor az emberiség intenzív érintkezésbe kerül más organizmusokkal (növény, állat, emberek). Ez lehetett a helyzet mintegy 8-10.000 évvel ezelőtt, amikor az Ember elkezdte a vadállatokat háziasítani. Az állatokkal való intenzív kapcsolat lehetőséget adott a vírusoknak arra, hogy emberi sejthez kapcsolódó génszekvenciára tegyenek szert. Mind a himlő, mind pedig a kanyaró a tehén vírusból fejlődött ki, míg az influenza minden valószínűség szerint kacsáktól vagy sertéstől jött át.

Egyes vélemények szerint napjainkban az emberiség életmódja jelentősen változik, ami okot adhat új vírusok kialakulására. De van más mechanizmus is. Példának felhozható az 1993-as amerikai eset. Amerika egyes részein hihetetlen mértékben szaporodott el egy bizonyos mezei egérfajta, amiből az következett, hogy az emberek a felszáradt egérszéklet porát lélegezték be. Így alakulhatott ki a tüdőt megtámadó, halálosnak mondható Sin Nombre vírus.

A megváltozott környezeti körülmény egy elszigetelt betegséget világjárvánnyá léptethet elő. Erre a legjobb példa a HIV. Feltételezések szerint afrikai majmokkal való érintkezés lehetett a vírus eredete. Hogy az AIDS betegség az 1980-as években járvánnyá lépett elő, annak oka a jelentős társadalmi változás (gyakori gépkocsi balesetek[7] következtében igénybe vett vér-infúzió, az inter­kontinen­tális turizmus népszerűbbé válása, szexuális szabatosság elterjedése, intravénás drogfogyasztás).

Ugyanis szó sincs arról, hogy új vírusok lépnének elő a nagy semmiből. Lényegében a meglévő vírusokból evolválódnak, és kapnak esélyt az elterjedésre.

Azért még manapság is akad meglepetés. Az atipusos tüdőgyulladás, a SARS 2002/2003 telén szedte áldozatait, és hozta rá a frászt az egész világra. A megbetegedettek kb. 20 százaléka a vírus áldozatává vált, főleg a gyerekek és az idősek. Aztán 2003 július 5-én hivatalosan megszűnt a SARS járvány. Azaz, hogy nem egészen, és pont ez a meglepetés. Kiderült, hogy az áldozatokat nem a vírus ölte meg, hanem saját felpörgetett immunrendszerük. A vírusos betegségekkel szembeni küzdelem olyan, mint a bridzs játék, ahol csak néhány általános taktikai szabály van, a kártyalapok leosztása után a nyerő taktika minden esetben más és más.

A vírus természetesen nem a XX. század terméke, korábban is volt. Például a fekete himlő, ami meglehetősen számottevő áldozatot szedett, és lám, az emberiség nem pusztult ki. Akkor most miért ez a páni félelem a vírusos támadással szemben? Ennek természetesen több oka is van.

1) Valaki kitalálta, hogy halálos fegyvert lehet belőle készíteni, azután mások átvették az ötletet, és ezeket az őrülteket egy cseppet sem zavarta, hogy ő maguk is emberek, és a vírus reájuk éppen olyan halálos, mint bárki másra, mondjuk az ellenségre. Erről jut eszembe, az I. világháború alatt a németek bevetették a mustárgázt, napokig vártak a kedvező időjárásra, és amikor kieresztették a halálos gázt, a szélirány perceken belül az ellenkezőjére váltott. A többi elképzelhető. Ez is példa arra, hogy egy alkalmazott biológiai fegyver visszafelé is „elsülhet”.

2) „Összezsugorodott” a világ. Egy gyanútlan magyar turista vagy diplomata a pekingi piacon szemre vesz egy jóképű tyúkot, megnézi, megfogja, majd úgy dönt, hogy mégsem veszi meg, hiszen másnap reggel indul vissza Magyarországra, nem tudja, hogy testében hordozza a hívatlan vendégeket, a madár influenza vírusait. Másnap este megérkezik, majd három nappal később lázas beteg lesz, további három nap, és meghal. Addigra már, ha szemfüles az egészségügy, a teljes környezetét, mindenkit, akivel az elmúlt napokban érintkezett, karantén alá vonja. Csakhogy a karantén alá vont személyek még a karantén előtt megfertőzhettek további személyeket. A végén győz az egészségügy és néhány tucat halálesetet kivéve, az ország biztonságos, de…. a) A Liszt Ferenc r5epülőtérre naponta több tucat repülő érkezik. b) Jöhet a madár influenzánál sokkal virulensebb vírus, sokkal „rámenősebb”.

3) A tudósok „nem férnek a bőrükben”, kíváncsiságból, vagy valami távoli kutatási céltól vezetve, esetleg politikai parancsra állítanak elő új vírusokat, akár szuper-halálosakat is, melyek alkalmasak lennének az egész emberiség kiirtására. Ezek természetesen háromszoros biztonsággal vannak elzárva. A sorsunk tehát azon múlik, hogy a nagyon nagy biztonsággal elzárt vírusok nem szabadulnak ki. Igen ám, de száz százalékos biztonság nem létezik.

Annak érdekében, hogy belássuk, vírus ügyben az emberiség tojáshéjon táncol, az alábbiakban négy egymással összefüggő témát sorakoztatok fel, minden külön kommentár nélkül. Aztán mindenki döntse el, hogy hosszútávon mit várhat az emberiség.

  1. Egyes laboratóriumokban előkészületeket tettek szuper influenzavírusok előállí­tására

Az elmúlt évek nagy frásza, a SARS kitörése után felelőtlenségnek tűnhet a SARS vírusnál is halálosabb, új vírus laboratóriumi megteremtése. Pedig pontosan ezt teszi néhány kutató, akik szerint semmit sem tenni, csak némán figyelni az eseményeket, még ennél is veszélyesebb játék lenne.

Azt már tudjuk, hogy az ázsiai tyúkfarmokat tizedelő H5N1 madárvírus halálos lehet az emberre, abban a ritka esetben, amikor megfertőződik. Ebből kiindulva egy kutatócsoport azért bütyköl a vírus génjeivel, hogy felfedje, vajon potenciálisan lehetséges-e, hogy olyan törzs váljon ki belőlük, ami képes emberről emberre terjedni. Ha sikerül elérniük azt, amin dolgoznak, akkor egy olyan vírussal fogunk szemben állni, amely ha kiszabadul a laborból (vagy valaki kiviszi onnan) több tízmillió ember életét követelheti.

Ez örültségnek tűnik, de a kísérletező tudósok tudnak rá adni magyarázatot, szerintük csak így lehet megválaszolni a következő kérdéseket:

1) Hogy lehetséges, hogy néhány állaton élősködő vírus az embert is megtámadhatja?

2) Mitől lesz egy vírus halálos?

3) Lehetséges-e olyan változtatás a víruson, ami után képesek lennének emberről emberre szállni, és olyan járványt előidézni, mint amilyen az 1918-as volt?

Mert, folytatódik az okfejtésük, csak akkor lesznek képesek szembeszállni azzal, amit a természet az emberiségre szabadít, ha ezekre a kérdésekre tudjuk a helyes választ.

Mások viszont ettől eltérő véleményen vannak. Szerintük egyáltalán nem látható be, mit lehet nyerni ilyen kísérletekkel. Különben is, más megközelítéssel már ma is lehetséges vakcinát előállítani. Ezzel szemben a munkálatok túlságosan veszélyesek, mert például semmi garancia sincs arra nézve, hogy egy ilyen rendkívül veszélyes vírus nem juthat terroristák kezére, a véletlen balesetről nem is beszélve.

  1. Kijuthat-e halálos vírus egy jól zárt laboratóriumból?

A múlt arra tanít minket, hogy a címben feltett kérdésre a válasz: igen, mert az eddigi eseményekkel nem lehetünk elégedettek.

  1. a) A leginkább hajmeresztő eset az 1918-as vírushoz tartozó H1N1 influenza törzzsel történt. Ez a törzs az 1957-es járványt követően eltűnt. Azután 1977-ben a H1 kisebb járvány okozva hirtelen újból megjelent. A törzs azonos volt azzal, amit 1950-ben izoláltak.

Virológusok szerint teljességgel kizárt, hogy egy vírus 27 éven keresztül kint legyen az emberek között mutáció nélkül. Ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus valamelyik laboratórium mélyhűtőjéből kerültek elő.

  1. b) 1979-ben a Birminghami Egyetem egyik meghibásodott biztonsági kamrájából himlővírus szabadult ki. Az esetnek egy halálos áldozata lett. A himlő elterjedést[8] csak egy rendkívül szigorú karantén akadályozta meg.
  2. c) Az Egyesült Államok genetikai kísérletek tanácsa 17 balesetet hozott nyilvánosságra. Ezek között voltak kiszakadt tartályok, „eltűnt” vírusminták, és áramkimaradásból származó vírus kiszabadulás.
  3. d) 2004 májusában az amerikai hadsereg víruskutató intézetében egy asszisztens meghorzsolta magát egy Ebola vírussal fertőzött tűvel. Ugyanez történt a novoszibirszki Vector laboratóriumban egy asszisztensnővel, aki tengeri­malacokkal kísérletezve a balesetet követően néhány napon belül meghalt. Az életérét küzdő egészségügyi dolgozókat karanténba zárták.
  4. e) 2003-ban két tudós egymástól függetlenül megkapta a SARS-t. Szerencsére a SARS viszonylag nehezen terjed, de mi történik akkor, ha influenzavírus szabadul ki az ismert fertőzési képességével? Influenzánál az a hátrány, hogy a leendő beteg már akkor fertőz, amikor a betegség tünetei még nem jelentkeznek. Vagyis egy tartály szivárgására csak akkor derül fény, amikor már túl késő.

III. Hogyan is állunk az influenzával?

1918-ban egy asszony felszállt a New York-i földalattira, hogy egy 45 percig tartó utazással hazamenjen. Biztosan elég egészségesnek érezte magát ahhoz, hogy utazzon, bár fájhatott a feje, rossz volt a közérzete, esetleg rázhatta a hideg. Néhány perccel később nehézlégzése lett. Állapota rohamosan romlani kezdett, mivel tüdeje gyors ütemben telt meg folyadékkal. Mire az asszony hazaért volna, már halott volt. Ez volt az 1919-es spanyol­nátha.

Ez a vírus, mint már említettem, 40 millió áldozatot követelt, és a betegek legnagyobb része egészséges felnőtt, nem pedig kisded, öreg, vagy beteg, legyengült ember volt, vagyis nem a szokásos influenza áldozatok.

A virológusok mindennapos lidércnyomása most az, hogy az Ázsiában garázdálkodó madárinfluenza olyan halálos betegséggé változhat, mint amilyen a spanyolnátha volt 1919-ben, és néhány hét alatt végig söpörheti a Földet.

Mi van akkor, ha ez a lidércnyomás valósággá válik? Nos, a helyzet kétesélyes. Angol és amerikai laborokban a megfelelő vakcina előállításán dolgoznak, de egy járvány hirtelen kitörése esetén nem lenne elég hasznosítható vakcina a teljes népesség preventív beoltására.

Évente az emberiség 10-20 százaléka esik át influenzafertőzésen, de mivel az influenzavírus állandó mutációnak van kitéve, az egyik évben szerzett immunitás (a betegség vagy védőoltás) a következő évben nem nagyon véd meg bennünket. Ennek ellenére az influenza általában egy viszonylag könnyű lefolyású betegség mivel immunrendszerünk többé-kevésbé „ki van hegyezve” felismerésére (az 1918-as, és kisebb mértékben az 1957-es és 1968-as influenzajárványok nagyobb fokú vírus-mutáció után következtek be).

Ugyanakkor virológusok már jó ideje figyelmeztetnek arra, hogy Ázsiában az elmúlt tíz évben felépített kolosszális méretű csirkefarmok potenciális influenza veszélyt jelentenek. Előbb vagy utóbb egy mindent elsöprő járvány fogja felütni a fejét.

  1. A madárinfluenza egy ketyegő időzített bomba

Az ázsiai madárinfluenza nevű lidércnyomásra a tömeges csirkeoltás lehet az egyetlen megnyugtató válasz. Ez megvédheti a csirkék millióinak az életét, de van egy sajnálatos mellékhatása, könnyen torkollhat egy olyan új vírustörzs kialakulásához, ami veszélyes lehet az emberre is. Ennek a bekövetkezését csak a folyamatos monitoring (megfigyelőrendszer) akadályozhatja meg, de Ázsiában ez nem várható el.

2004 márciusában Kína úgy döntött, hogy a madárinfluenza járvány megszűnt, ezért aztán elkezdték a lemészárlástól megmenekült csirkék tömeges oltását. Indonézia szintén elkezdte az oltásokat, és a többi ázsiai ország, amelyeket szintén sújtott a H5N1 törzs, fontolgatják a védőoltások bevezetését.

Csakhogy a H5N1 vírus egészen biztos jelen van a beoltott csirkék között, és félő, hogy ebben a rendellenes helyzetben[9] olyan változáson mehet át, aminek eredménye egy szupertörzs felbukkanása lehet. Ez a vírus nemcsak halálos lesz az emberre (ahogy a jelenlegi is az), de emberről emberre is átterjedhet (ami jelenleg nem áll fenn).

Az szabványos állatorvosi eljárás szerint a beteg, a fertőzött és a fertőzöttségnek esetleg kitett állatokat meg kell semmisíteni, azaz ezeknek a beoltását el kell kerülni. Ennek oka az, hogy az oltások sohasem százszázalékosan hatásosak. Ez különösen igaz az influenza vakcinákra.

Nézzük mi történik. Oltás után az állatok nem lesznek betegek, de vannak  bennük vírusok, amelyek csökkentett mértékű szaporodásra is képesek. Ezek a vírusok át is mehetnek az egyik állatról a másikba, miközben valamennyi állat egészségesnek tűnik. Az ilyen „csendes járványt” nagyon nehéz észlelni, de azonnal igazi járvánnyá nőheti ki magát, amikor az oltási program befejeződik, vagy oltatlan állatok kerülnek a régebben beoltottak közé.

Erre van egy egyáltalán nem megnyugtató mexikói precedens, ahol 1955-ben járvány méreteket öltve ütötte fel a fejét a H5N2 madárinfluenza törzs, amit a csirkék azonnali beoltásával gyorsan leküzdöttek. Csakhogy a vírus csendben továbbra is ott lappangott a csirkék között, miközben az állatok beoltása folytatódott.

Normál körülmények között a madárinfluenza vírusa nem változik a csirkékben, mert csak rövid ideig tart „összezártságuk”. Csakhogy Mexikóban a csirkék és a vírusok most már hosszú évek óta békésen élnek egymás mellett, akarom mondani egyik a másikban. Ez a hosszú „nász” a vírus számára egy kitűnő mutálási lehetőség, ami be is jött. Amerikai virológusok tanulmányozták a helyzetet, és azt állapították meg, hogy a mexikói csirkékben található vírusok génjei között már jelentős különbség ismerhető fel. Attól pedig az isten mentsen meg minket, hogy az ázsiai H5N1 vírustörzs ugyanezt az utat járja végig.

Végül is majd minden fejezet végén kiderül, hogy mindig akad közöttünk valaki, aki anyagi érdekből kiindulva hajlandó az egész emberiséget veszélybe sodorni. A lehetőség tárháza pedig szinte határtalan.

Mi van akkor, ha egy államgépezet dönt vírusos támadás mellett? Hogy ez elképzelhetetlen? Na jó, legfeljebb az oroszok, amikor még Szovjetunió volt. Ja meg a Szádám rezsim, de ezt már felszámolták. Hát nézzük!

A WHO 2001-es adatai szerint a Földön biológiai fegyverként az alábbi vírusok vannak raktáron tartva: Koreai vérzőláz, Sin nombre, Kongoi vérzőláz, Rift-völgyi láz, Ebola, Maburg, Korio-agyhártyagyulladás, Junin (argentin vérzőláz), Machupo (bolíviai vérzőláz), Lassa-láz, Orosz nyári-agyhártyagyulladás, Dengue, Sárgaláz, Omski vérzőláz, Japán agyhártyagyulladás, Equin-agyhártyagyulladás,  Chikungunya, Nyong-nyong, Venezuelai equin-agyhártyagyulladás, himlő, majom-himlő, fehér-himlő, Influenza.

A Föld néhány hadügyminiszté­rium­ában rettenetesen fontos lehet az emberiség kiirtása.

[1] A vírusok többnyire fajta-specifikusak, vagyis csak egy bizonyos élőlényen élősködnek, de kivétel természetesen elég gyakran akad.

[2] Egy nukleotid öt szénatomos cukor, nitrogén tartalmú szerves bázisból (lúg) és foszforsavból tevődik össze.

[3] Van néhány nagyon specifikus eset, de ez kivételes és említésük csak megzavarná az összképet.

[4] Angliában az a babona járta, hogy aki egyszer átesett marhahimlőn, az himlőjárvány idején csak nagy ritkán kapta meg a betegséget. Jenner -nagyon helyesen- arra a következtetésre jutott, hogy a gyengébb, tehát túlélhető fertőzés, védettséget ad az erősebb fertőzéssel szemben. Ezért marhahimlőben szenvedő tehén tőgyén lévő gennyes sebekkel szándékosan „megfertőzött” embereket, akik így -feltételezésének megfelelően- védetté váltak a himlővel szemben.

[5] Angol regényíró (1894-1963), akinek családjában neves biológusok voltak. Leghíresebb utópisztikus műve a „Szép új világ.”

[6] Angol író (főleg ifjúsági regények, pl. Kincses sziget) és költő (1850-1948).

[7] Az USA-ban évente 50.000 ember veszíti életét gépkocsi balesetekből kifolyólag.

[8] A korábban kötelező himlőoltást néhány évtizede már nem alkalmazzák.

[9] Mexikói kísérletek azt bizonyították, hogy a jelezett körülmények között a madárinfluenza soha nem látott gyorsasággal evolválódhat, aminek megjósolhatatlan következményei lehetnek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!