2020-05-06 nap bejegyzései

(3182) Elsietett halál

Tibor bá’ online

 

Bizonyára észrevettétek már, hogy amikor bejelentik a mai 12 halálos áldozatot, akkor hozzáteszik, hogy átlagos életkoruk 83 év volt, és valamennyinek volt alapbetegsége. Tulajdonképpen mindenképpen meghaltak volna, szinte napokon belül. A koronavírus (és a magyar egészségügy) nem csinált mást, mint egy kicsit előrehozta az elkerülhetetlen halált. Máskülönben a nem idősekért, abszolút szakszerűséggel, mindent megtesznek a gyógyulásuk érdekében. Beteg öreg embereken viszont nem lehet segíteni.

Hát kérem, ez nem magyar sajátosság, az egész világ ezt teszi. És akkor jött Peter Andrews, a Londonban élő, ír, tudományos tudósító, aki  a Glasgowi Egyetem terméke, végzett egy kis kutatást a COVID-19 jóvoltából elhalálozott emberek esetével kapcsolatban.

A helyzet az, hogy szinte az első perctől fogva abszolút világossá vált, hogy a vírus elsősorban az idősekre nézve halálos. Az elhunyt betegek óriási többsége legalább egy alapbetegségben szenvedett, amik: magas vérnyomás, kettes típusú cukorbetegség, szív-érrendszeri betegség.

Egy teljesen új modellezés szerint kiderült, hogy a COVID-19 járványban meghalt férfiaknak átlagosan még 13 évük lett volna, nőknek pedig 11. A feltételezés, hogy a küszöbön álló elhalálozás némileg előbbre jött, teljesen hibás. Ezek a betegek, koronavírus fertőzés nélkül, még egy évtizedet élhettek volna.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!