Tibor bá’ online

A gyógyászatban húgyúti fertőzésről, húgycsőről, stb. beszélnek, mert amikor a magyar orvoslást is elérte a nyelvreform a „húgyozni” szó elfogadott volt. Ma már csak a ló húgyozik, normális ember ki nem ejti a száján. Aki nem akart vulgáris lenni anno, az áttért a latin alapokon nyugvó „pisálásra”. Az angol még ma is használja a „pee” igét. Aztán, amikor a köznép is átállt a pisálásra, az is durvává vált, lett belőle „pisilés”, sőt pipilés (gyerekek esetében). Nyilvánvaló volt, hogy az egésznek hátat kell fordítani, kiötlötték tehát a „vizelés”-t. Ez teljesen szalonképes maradt, mindössze annyi volt vele a baj, hogy vízről szó sem lehetett (bár a „vizelet” főnév sikeresen tartja magát). Hogy ne kelljen használni a szót, a férfiak kitaláltak mindenféle körbejárást: „le kell eresztenem a fáradt gőzt”. Ez a tendencia világjelenség. Az angol például úgy hagyja magára a társaságot, hogy kijelent „I have to spend a penny” magyarul: el kell költenem egy pennyt, mivel akkoriban az angol nyilvános vécék használta egy pennybe került, és ezzel meg is érkeztünk a WC-hez, ami az angol water closet rövidítése. A closet az a magyar klozet, amit ugye nem lehet leöblíteni. Ha lelhet, akkor már vizes klozet, azaz vécé. A WC-nek hatalmas előnye, hogy nem jelent semmit, csak két betű, ami valaminek a rövidítése. Ezért a WC rettenetesen szívós kifejezésnek bizonyult, de azért egy kicsit sikerült elkopnia, így aztán ma már egy 5 csillagos szállodában az ember nem a WC holléte után érdeklődik, hanem toalettet keresi, ahol persze nem csak vizelni lehet, hanem szarni is. Ez a szó képtelen volt evolválódni, így át kellett menni a latin alapokon nyugvó „kakilásra”. Ezzel csak az volt a baj, hogy nagyon gyerekessé vált az anyukák miatt, akiknek a beszart gyerekek után igen sok mosnivalója volt (ma már nincs – meg is kérik az árát). Ezért állandóan kérdezgették a csemetét: „nem kell kakilnod?” Következésképpen, ha egy felnőttnek erre kell terelni a szót, akkor a „székelést, székletet” használja, főleg az orvosi gyakorlatban. Családon belül azért meg vagyunk lőve. Egy feleségnek mégse lehet azt mondani, hogy „rám jött a szarás”, az meg kissé nevetséges, hogy „székelnem kell”. Marad a szó nélküli eltűnés. Ha a feleség rákérdez, hova rohantál? Nagy szarban vagyunk (hogy stílszerű legyek), mert azt mégse mondhatjuk, hogy „szarni”, de azt se, hogy „székelni”.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________