Tibor bá’ online
Aki már megpróbált lefogyni az tudja, hogy nehéz és szinte hiábavaló. A kínkeservvel leadott kilók, hihetetlen könnyedséggel jönnek vissza. A legfrissebb tudományos kutatás szerint, mindenkinek van egy rejtett termosztátja, ha ez magas értéken áll, akkor az anyagcsere lelassításával a szervezet iparkodik visszaállítani a beállított értékre. Ez jól hangzik, szinte hihető, de mivel magyarázható az, hogy évszázadokon keresztül az európai ember súlya nem változott, most pedig a fejlett világban az emberek hihetetlen mértékben elhíznak. Még a 80-as évek előtt is az emberiség többsége megállás nélkül zabálhatott, ám a testsúlyuk nemigen változott. A biológiai egyensúly tökéletesen működött. Aztán a 80-as években valami megváltozott.
Három évtizeddel ezelőtt az angoloknak kevesebb, mint 10 százaléka volt kövér, ma már 25 százaléka. Az előrejelzések szerint 2050-ben a lakosság több mint a fele lesz kövér. Hasonló a helyzet Amerikában, és persze nálunk is, de nem csak nő a túlsúlyosok aránya, hanem a túlsúlyosok egyre túlsúlyosabbak. Vagyis a kívánatosnál nagyobb súly önmaga is egyre nagyobb. Ami egyértelműen érzékelhető, hogy bizonyos élelmekhez könnyű hozzájutni a különböző gyors büfék elszaporodásával, és a lakosság rászokásával. De, csak azért mert valamihez könnyű hozzájutni, még nem jelenti azt, hogy meg is kell ennünk. Mi vesz minket rá arra, hogy megállás nélkül zabáljunk? A válasz, még orvosok részéről is az, hogy nincs önuralmunk. Nem tudunk ellenállni a zabálási kényszernek. Most már csak azt kellene kitalálni, hogy miért vagyunk képtelenek ellenállni a zabálási kényszernek. És akkor most kapaszkodj, mert már tudjuk az igazságot (amit a megfelelő szakma már régen ismer).
Az emberi agy úgy van bekötve, hogy ami édes, és sós, abból egyre többet akarunk fogyasztani. Ezt a tényt ma már az agykutatók és a pszichológusok pontosan tudják. Viszont a nagy tapasztalattal rendelkező vendéglátósok is tudták, csak másképp fogalmazták meg, és természetesen titokban tartották, hogy tapasztalati úton világossá vált, a konyhasó, és a cukor bőséges alkalmazása a vendégek részére fokozza az étvágyat. Az agykutatók pedig azt észlelték, hogy a só és a cukor stimulálja a neuronokat, amik aztán beindítják az agy „jutalmazó mechanizmusát” és dopamint bocsátanak ki. Ez a vegyi anyag befolyásolja a viselkedésünket, vagyis arra ösztönöz, hogy akarjunk enni belőle még. Valószínűleg te is tapasztaltad már, hogy étkezés után egy tábla csokiból letörtél egy darabot, majd az elfogyasztása után kedved szottyant még egy darabra, és a végén az egész táblát befaltad, ami egyáltalán nem volt az eredeti szándékod. Ugyanez a jelenség lejátszódhat frissen sült kolbásszal. Nem vagy éhes, nem veszel, de a barátod papírtálcán vesz egy darab frissen sült kolbászt, amiből ad egy karikát kóstolónak. A kellemesen sós kolbász falattól egyszeribe kedved támad neked is venni egy nagyobb darabot, pedig nem is voltál éhes.
A szakértők szerint minden embernek van egy ízlelési küszöbértéke, ami felett a megfelelő mennyiségben kevert cukor és só kimagasló élvezetet nyújt. (ami úgy jelentkezik, hogy nagyon ízlik). Az elmúlt két évtizedben a fejlett ipari országokban az emberek sokkal könnyebben jutnak hozzá olyan ételekhez, amit a kutatók „magas ízletességi mutatóval” jellemeznek. Az ízletességi mutató alatt nem csupán azt értik, hogy jó az íze, hanem inkább az adott étel képességét az étvágy gerjesztésre. Az éttermek ezzel tökéletesen tisztában vannak, és ki is használják újabb és újabb ételkompozíciók létrehozásával, ahol a hús, zöldség, burgonya vagy rizs alaposan be van borítva a magas ízletességi mutatóval rendelkező kettős kombinációval. Aztán még egy apró trükk, az alapos feldolgozás szinte feleslegessé teszi a rágást. Észre se veszed és a legkisebb fáradtság nélkül hatalmas mennyiségek kerülnek a gyomrodba.
|
Nem tudom, észrevetted-e a legújabb trendet: „falatkák”. Tudod-e, hogy miről van szó? Minél kisebb egy darab hús annál kisebb a térfogat:felület aránya. A falatkákon rengeteg a panír, a panírban pedig bele lehet rakni a szükséges mennyiségű cukrot és sót. Te pedig alig várod, hogy ehess még egy adagot. Elméletileg van egy határ, ameddig a „magas ízletességi mutatóval” rendelkező étel stimulálni tud. Amikor laboratóriumban a kísérleti állatoknak sajttal töltött rágcsálnivalót adtak az agyukban megnőtt a dopamin mennyisége. Azonban sokszorosan ismételt etetés során bejött a megszokás, és a dopamin szint süllyedni kezdett. Következésképpen az adott étel elvesztette aktiváló képességét. Azonban, ha a stimulálás elég erős, vagy megszakításokkal alkalmazzák, akkor a dopamin kiváltás nem csökken. A vágyakozás az étel után megmarad. A kedvenccé vált ételekkel kapcsolatos, dopamin által motivált vágyakozásról nem tudni még mindent. Azt azonban már tudni lehet, hogy cukorban és sóban gazdag ételek megváltoztatják az emberi agy működését. Az ízletes ételek úgy hatnak az agyunkra, hogy akaratunktól függetlenül többet akarunk enni belőle, mint amennyire szükségünk van, illetve máskülönben kedvünk lenne hozzá. Ráadásul az élelmiszeripar erről pontosan tud, és tudását felhasználja ellenünk. Az állatkísérleteket végző tudósok szerint az élelmiszeriparnak nem állnak rendelkezésre tudományos eredmények, de a gyakorlatban, némi megfigyelés után a lényeget maguk megfigyelhették. Persze, ha én lettem volna az a tudós, aki erre rájön és kaptam volna pénzt az érdekeltektől, én is azt mondanám, hogy maguktól jöttek rá. Hogy miért most jöttek rá, a sok százéves múltra visszatekintő vendéglátás során, azt természetesen nem lehet tudni. ***** Tehát kedves hölgyolvasóim (és kövér pasik), ha valóban fogyásra adjátok a fejeteket, akkor a fenti ismeretek birtokában most már tudjátok, mit kell elkerülni. Akinek ezek alapján sikerül lefogyni, értesítsen. 😀 _____________________________________________________ |