Középiskolás koromban, 1951 környékén dúlt a koreai háború észak és dél között, de valójában az északiakat támogató Kína és a déliek, vagy helyettük harcoló Amerika között. Az északiakat természetesen a Szovjet Unió is támogatta (na meg mi is). Ez egy igen komoly erőpróba volt a világ kommunistái és a kapitalistái között. Az osztályban volt egy külön faliújság a háború menetéről, és persze tőlünk el volt várva, hogy drukkoljunk az északiaknak (felajánlások, stb.). A falújságon volt egy koreai térkép, ami gombostűkkel naponta frissítve jelezték a harcok pillanatnyi állását. Szóval elég jelentős kultusz alakult ki a csatározások mentén. Aztán 1953 nyarán kötöttek egy fegyverszünetet, mivel a háborút az amerikaiak a földön nem voltak képesek megnyerni, és már nem volt mit lebombázni. A két Koreát egymástól elválasztva az É 48 szélességi fok volt a határvonal közöttük. Aztán az egész csetepatét szép csendben elfelejtettük, egészen addig, amíg É.Korea nem kezdett el atombombákat robbantgatni. Ekkor derült ki, hogy 64 évvel később még mindig „csak” tűzszünet van az USA és É.Korea között. Szóval elméletben még tart a háború, csak éppenséggel félbeszakították egy tűzszünettel. Most viszont az „új seprő jól seper” Donald Trump pontot akar tenni a dolog végére, mert az ENSZ-nél sikerült elérnie, hogy É.Korea ne építsen atombombát, amivel egy kicsit elkéstek, mert atombomba már van, fel is robbantottak belőle vagy hatot, de állítólag van hasadó anyaguk még legalább 40 bombára.
Azonban Washington utálja, ha egy országot nem tud maga alá gyűrni, ezért a tűzszünet megkötése után azonnal belekezdett É.Korea megfojtásába. Folytatta a kommunista ellenes propagandát: „A háború berekesztését követő 64 év alatt Washington lehetőségeinek határain belül mindent megtett, hogy a kommunista országot megbüntesse, megalázza, és keserűséget okozzon nekik. Éhezést okoztak az országnak, megakadályozták, hogy nyugati valutákhoz vagy piachoz jussanak. Bénító szankciókkal gátolták a gazdasági fejlődésüket, és végül közvetlenül a határ mentén rakétakilövő rendszereket telepítettek.”
Mi csak annyit tudtunk (ma is), hogy szörnyű elnyomás uralkodik É.Koreában, állandó éhínség honol. De azt nem tették hozzá, hogy a határ mentén Amerika D.Koreával együtt évente kétszer tart hadgyakorlatot, a tavaszi vetéskor és az őszi betakarításkor. Ezzel egy időben É.Korea kénytelen másfél millió embert készültségbe helyezni, akik különben a földeken dolgoznának.
Tárgyalásokról szó sem lehet, mert Washington nem hajlandó asztalhoz ülni egy ilyen pici országgal, helyette Kínát piszkálja, hogy diplomáciai úton továbbítsa Washington ultimátumait. Az USA természetesen abban reménykedik, hogy É.Korea egy napon beadja a derekát, és azt tesz, amit Uncle Sam előír a számára.
Azonban É.Koreának esze ágában sincs beadni a derekát, és annak sincs semmi jele, hogy valaha is meg fogja tenni. Ehelyett kifejlesztettek egy kisebb nukleáris arzenált abból a célból, hogy megvédjék magukat, amennyiben Washington háborút indítana ellenük. A világon nincs egy másik ország, akiknek nagyobb szükségük lenne atomfegyverekre, mint É.Koreának. Ezt persze nem fogadják el azok az amerikaiak akiknek agyát sikeresen fehérre mosta a FOX és a CNN.
És legyünk őszinték, az egyetlen ok, amiért Kim Jong Un nem osztozott Saddam és Gadhafi sorsával a) mert É.Korea alatt nincs egy hatalmas nyersolaj tenger, b) É.Korea képes Seoult, Okinavát, és Tokiót percek alatt füstölgő romhalmazzá változtatni. Ha Kim-nek nem állna rendelkezésre WMD, úgy már rég megelőző csapást kellett volna elszenvednie. Nukleáris fegyverek birtoklása az egyetlen ismert ellenszer az amerikai kalandor politikára.”
Ehhez még hozzátenném, hogy Kim azt is kitalálhatja, hogy egy 100 megatonnás atombombát felvisz egy tengeralattjáróra, majd egy másik tengeralattjáró kíséretében elmennek jó közel Los Angeles-hez, ahol a bombás tengeralattjáró személyzete átmegy a másikba. Az ott hagyott tengeralattjárót pedig időzítve felrobbantják.
Érdemes annak taglalása is, miért tart É.Korea az amerikaiaktól 64 évvel a fegyverszünet megkötése után is?
„Az 1950-es évek elején, a koreai háború alatt Amerika több bombát dobott le É.Koreára mint a II. világháború alatt a teljes távol keleti hadszíntérre. A folyamatos szőnyegbombázások során 32.000 tonna napalmbombát szórtak le, sok esetben szándékosan a civil lakosságot célozva. Sok ezer civil áldozatot követelve több kárt okoztak, mint amennyire szükség lehetett. A három éves háború alatt megölték a civil lakosság 20 százalékát. Az amerikai légierő tábornoka, Curtis LeMay a koreai háború alatt a stratégiai parancsnokság vezetője 1984-ben így nyilatkozott Dean Rusk leendő amerikai külügy miniszternek: ’Az Egyesült Államok Koreában mindent lebombázott, ami mozgott, minden téglát, ami egy másikon helyezkedett el.’ Miután nem volt több lebombázható város, bombázni kezdték a vízerőműveket, a mezőgazdasági irrigáló gátakat, amivel megsemmisítették a leendő terméseket.”
Phenjan-t ért napalmos támadás után a város, illetve, ami abból maradt, napokig égett. A félmillió lakósból mindössze 50.000 marad életben. Mindezeket az amerikaiak tökéletesen elfelejtették, de nem az észak koreaiak.
„Az Asia-Pacific Journal szerint az Egyesült Államok több mint 2 millió embert ölt meg egy olyan országban, amely semmilyen veszélyt nem jelentett a nemzeti biztonságra. A koreai háború, csak úgy, mint a Vietnámi háború nem volt semmi más, mint egy erőfitogtatás, amire Amerikának időnként szüksége van, ha már túlzottan unja magát, vagy szüksége van a legújabb fegyverek kipróbálására. Amerika semmit se nyerhetett a koreai agressziójával. Nem volt ez semmi más, mint birodalmi rosszindulat, amihez hasonlót már többször láthattunk az elmúlt időkben.”
Az Asia-Pacific Journal gondozásában megjelent 1950-1960 Észak Korea elpusztítása és újjáépítése című esszé szerint: „Víztározók, öntöző rendszerek, gátak, lakóközpontok mind le lettek bombázva, egyenlővé téve a földdel. Semmit se hagytak épen. Ha mozgott, lelőtték, ha nem mozgott, lebombázták. Amerika a háborút nem tudta megnyerni, tehát az országot egy lakhatatlan romhalmazzá változtatta.’ Éhezzenek, fagyjanak meg, egyenek gyomokat, gyökereket, és rágcsálókat, ha életben akarnak maradni. Aludjanak árkokban, és a romok között. Minket ez nem érdekel, mi vagyunk a világ urai. Isten áldja Amerikát!
„Amerika így működik és ez semmit se változott amióta a 7. Lovas ezred Wounded Knee-ben kiirtott 150 férfit, nőt és gyereket több mint 100 évvel ezelőtt. [utalás az utolsó indián legyilkolásra] Tanulják meg, aki Uncle Sam útjába áll, az mind így jár.”
Az amerikai barbarizmus az észak koreai emberek agyába beégetődött. Bár mekkora legyen is az ára ennek a megismétlődését nem engedhetik meg. Bár mekkora is legyen az ára, képesnek kell lenniük megvédeni magukat. Legfontosabb szempont az önvédelem.”
„Kérdés, hogy lenne-e módja annak, hogy a jelenlegi állapotot felszámolják ami Phenjan és Washington között fennáll? Természetesen………..
___________________________________________________________________________
A teljes VIP.225. anyagot a VIP előfizetőknek elküldöm E-mailben. Kapcsolat felvétel: evatibor#t.online,hu
__________________________________________________________________________
The Problem is Washington, Not North Korea
By Mike Whitney
Washington has never made any effort to conceal its contempt for North Korea. In the 64 years since the war ended, the US has done everything in its power to punish, humiliate and inflict pain on the Communist country. Washington has subjected the DPRK to starvation, prevented its government from accessing foreign capital and markets, strangled its economy with crippling economic sanctions, and installed lethal missile systems and military bases on their doorstep.
Negotiations aren’t possible because Washington refuses to sit down with a country which it sees as its inferior. Instead, the US has strong-armed China to do its bidding by using their diplomats as interlocutors who are expected to convey Washington’s ultimatums as threateningly as possible. The hope, of course, is that Pyongyang will cave in to Uncle Sam’s bullying and do what they are told.
But the North has never succumbed to US intimidation and there’s no sign that it will. Instead, they have developed a small arsenal of nuclear weapons to defend themselves in the event that the US tries to assert its dominance by launching another war.
There’s no country in the world that needs nuclear weapons more than North Korea. Brainwashed Americans, who get their news from FOX or CNN, may differ on this point, but if a hostile nation deployed carrier strike-groups off the coast of California while conducting massive war games on the Mexican border (with the express intention of scaring the shit of people) then they might see things differently. They might see the value of having a few nuclear weapons to deter that hostile nation from doing something really stupid.
And let’s be honest, the only reason Kim Jong Un hasn’t joined Saddam and Gadhafi in the great hereafter, is because (a)– The North does not sit on an ocean of oil, and (b)– The North has the capacity to reduce Seoul, Okinawa and Tokyo into smoldering debris-fields. Absent Kim’s WMDs, Pyongyang would have faced a preemptive attack long ago and Kim would have faced a fate similar to Gadhafi’s. Nuclear weapons are the only known antidote to US adventurism.
The American people –whose grasp of history does not extend beyond the events of 9-11 — have no idea of the way the US fights its wars or the horrific carnage and destruction it unleashed on the North. Here’s a short refresher that helps clarify why the North is still wary of the US more than 60 years after the armistice was signed. The excerpt is from an article titled “Americans have forgotten what we did to North Korea”, at Vox World:
“In the early 1950s, during the Korean War, the US dropped more bombs on North Korea than it had dropped in the entire Pacific theater during World War II. This carpet bombing, which included 32,000 tons of napalm, often deliberately targeted civilian as well as military targets, devastating the country far beyond what was necessary to fight the war. Whole cities were destroyed, with many thousands of innocent civilians killed and many more left homeless and hungry….
According to US journalist Blaine Harden: “Over a period of three years or so, we killed off — what — 20 percent of the population,” Air Force Gen. Curtis LeMay, head of the Strategic Air Command during the Korean War, told the Office of Air Force History in 1984. Dean Rusk, a supporter of the war and later secretary of state, said the United States bombed “everything that moved in North Korea, every brick standing on top of another.” After running low on urban targets, U.S. bombers destroyed hydroelectric and irrigation dams in the later stages of the war, flooding farmland and destroying crops……
“On January 3 at 10:30 AM an armada of 82 flying fortresses loosed their death-dealing load on the city of Pyongyang …Hundreds of tons of bombs and incendiary compound were simultaneously dropped throughout the city, causing annihilating fires, the transatlantic barbarians bombed the city with delayed-action high-explosive bombs which exploded at intervals for a whole day making it impossible for the people to come out onto the streets. The entire city has now been burning, enveloped in flames, for two days. By the second day, 7,812 civilians houses had been burnt down. The Americans were well aware that there were no military targets left in Pyongyang…
The number of inhabitants of Pyongyang killed by bomb splinters, burnt alive and suffocated by smoke is incalculable…Some 50,000 inhabitants remain in the city which before the war had a population of 500,000.” (“Americans have forgotten what we did to North Korea“, Vox World)
The United States killed over 2 million people in a country that posed no threat to US national security. Like Vietnam, the Korean War was just another muscle-flexing exercise the US periodically engages in whenever it gets bored or needs some far-flung location to try out its new weapons systems. The US had nothing to gain in its aggression on the Korean peninsula, it was mix of imperial overreach and pure unalloyed viciousness the likes of which we’ve seen many times in the past. According to the Asia-Pacific Journal:
“By the fall of 1952, there were no effective targets left for US planes to hit. Every significant town, city and industrial area in North Korea had already been bombed. In the spring of 1953, the Air Force targeted irrigation dams on the Yalu River, both to destroy the North Korean rice crop and to pressure the Chinese, who would have to supply more food aid to the North. Five reservoirs were hit, flooding thousands of acres of farmland, inundating whole towns and laying waste to the essential food source for millions of North Koreans.10 Only emergency assistance from China, the USSR, and other socialist countries prevented widespread famine.” (“The Destruction and Reconstruction of North Korea, 1950 – 1960”, The Asia-Pacific Journal, Japan Focus)
Repeat: “Reservoirs, irrigation dams, rice crops, hydroelectric dams, population centers” all napalmed, all carpet bombed, all razed to the ground. Nothing was spared. If it moved it was shot, if it didn’t move, it was bombed. The US couldn’t win, so they turned the country into an uninhabitable wastelands. “Let them starve. Let them freeze.. Let them eat weeds and roots and rodents to survive. Let them sleep in the ditches and find shelter in the rubble. What do we care? We’re the greatest country on earth. God bless America.”
This is how Washington does business, and it hasn’t changed since the Seventh Cavalry wiped out 150 men, women and children at Wounded Knee more than century ago. The Lakota Sioux at Pine Ridge got the same basic treatment as the North Koreans, or the Vietnamese, or the Nicaraguans, or the Iraqis and on and on and on and on. Anyone else who gets in Uncle Sam’s way, winds up in a world of hurt. End of story.
The savagery of America’s war against the North left an indelible mark on the psyche of the people. Whatever the cost, the North cannot allow a similar scenario to take place in the future. Whatever the cost, they must be prepared to defend themselves. If that means nukes, then so be it. Self preservation is the top priority.
Is there a way to end this pointless standoff between Pyongyang and Washington, a way to mend fences and build trust?
Of course there is. The US just needs to start treating the DPRK with respect and follow through on their promises. What promises?
The promise to built the North two light-water reactors to provide heat and light to their people in exchange for an end to its nuclear weapons program. You won’t read about this deal in the media because the media is just the propaganda wing of the Pentagon. They have no interest in promoting peaceful solutions. Their stock-in-trade is war, war and more war.
The North wants the US to honor its obligations under the 1994 Agreed Framework. That’s it. Just keep up your end of the goddamn deal. How hard can that be? Here’s how Jimmy Carter summed it up in a Washington Post op-ed (November 24, 2010):
“…in September 2005, an agreement … reaffirmed the basic premises of the 1994 accord. (The Agreed Framework) Its text included denuclearization of the Korean Peninsula, a pledge of non-aggression by the United States and steps to evolve a permanent peace agreement to replace the U.S.-North Korean-Chinese cease-fire that has been in effect since July 1953. Unfortunately, no substantive progress has been made since 2005…
“This past July I was invited to return to Pyongyang to secure the release of an American, Aijalon Gomes, with the proviso that my visit would last long enough for substantive talks with top North Korean officials. They spelled out in detail their desire to develop a denuclearized Korean Peninsula and a permanent cease-fire, based on the 1994 agreements and the terms adopted by the six powers in September 2005….
“North Korean officials have given the same message to other recent American visitors and have permitted access by nuclear experts to an advanced facility for purifying uranium. The same officials had made it clear to me that this array of centrifuges would be ‘on the table’ for discussions with the United States, although uranium purification – a very slow process – was not covered in the 1994 agreements.
“Pyongyang has sent a consistent message that during direct talks with the United States, it is ready to conclude an agreement to end its nuclear programs, put them all under IAEA inspection and conclude a permanent peace treaty to replace the ‘temporary’ cease-fire of 1953. We should consider responding to this offer. The unfortunate alternative is for North Koreans to take whatever actions they consider necessary to defend themselves from what they claim to fear most: a military attack supported by the United States, along with efforts to change the political regime.”
(“North Korea’s consistent message to the U.S.”, President Jimmy Carter, Washington Post)
Most people think the problem lies with North Korea, but it doesn’t. The problem lies with the United States; it’s unwillingness to negotiate an end to the war, its unwillingness to provide basic security guarantees to the North, its unwillingness to even sit down with the people who –through Washington’s own stubborn ignorance– are now developing long-range ballistic missiles that will be capable of hitting American cities.
How dumb is that?
The Trump team is sticking with a policy that has failed for 63 years and which clearly undermines US national security by putting American citizens directly at risk. AND FOR WHAT?
To preserve the image of “tough guy”, to convince people that the US doesn’t negotiate with weaker countries, to prove to the world that “whatever the US says, goes”? Is that it? Is image more important than a potential nuclear disaster?
Relations with the North can be normalized, economic ties can be strengthened, trust can be restored, and the nuclear threat can be defused. The situation with the North does not have to be a crisis, it can be fixed. It just takes a change in policy, a bit of give-and-take, and leaders that genuinely want peace more than war.
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Paul Craig Roberts (2017. Január 15.) visszatekintése
Valamikor Európa tele volt bátor emberekkel, manapság nehéz ilyet találni. Charles de Gaulle volt az utolsó jelentősebb európai ország vezetője, aki független maradt Washingtontól. Manapság Marine Le Pen mondható függetlennek, és talán a magyar miniszterelnök. De Nyugat és Kelet Európa vezetői Washington vazallusai, akik elkötelezik magukat az amerikai háborúk mellett………
