(2108) Washington célja, hogy elkerülhetetlen legyen a háború az oroszokkal

VIP.218

 

Különleges időket élünk, szokatlan gyorsasággal történnek az események, kiszámíthatatlan mi lesz a következő lépés a szemben álló felek között, és mik lesznek annak a következményei. Ez az oka annak, hogy a VIP fordítások szinte egymást követik. Ezeket iparkodom úgy összeválogatni, hogy minél tisztább kép tárulhasson elénk. Erre elsősorban azért van szükség, mert a magyar média (követve az amerikai szajha médiát) simán hazudik, elhallgatja a valóságot, és iparkodik megtéveszteni az olvasóit.

_________________________________________________________

Washington célja, hogy elkerülhetetlen legyem a háború az oroszokkal

………..Oroszország minden lehetséges diplomáciai eszközzel megpróbálta az összes olyan konfliktus békés rendezését, amelyeket Washington okozott. Ezeket az erőfeszítéseket az amerikaiak leszabotálták. Most pedig Washington látható célja, hogy elkerülhetetlen legyen a háború az oroszokkal. Ha nagyon akarják, a végén megkaphatják, amit akarnak.

_________________________________________________________

„Washington célja, hogy elkerülhetetlen legyen a háború az oroszokkal” című cikk teljes fordítását elküldtem a VIP előfizetőknek.

Hogy lehetsz VIP előfizető? Aki legalább 6000 forinttal támogatja a blog fenntartását annak 52 VIP fordítást küldök el (nagy vonalakban egy év alatt) E-mailben. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu

________________________________________________________________

Washington Aims to Make War With Russia Inevitable

Russian efforts to broker peace in Syria and Ukraine are now in tatters, as Washington revs up its war rhetoric and throws caution to the wind. They want war, and they just might get it.

By Rudy Panko

It is now crystal clear that Washington and its client states have done everything in their power to sabotage the tentative peace settlement in Syria and provoke a fresh outbreak of fighting in East Ukraine.

Even the abstract concept of „talking” to the Russians is now considered an act of treason. Just ask Michael Flynn. When Tillerson had his first meeting with Lavrov in Bonn, he very anxiously shut out the press, in direct affront to normal protocol. No American official wants to be caught on camera talking with a Russian.

As a general observation, it’s a very bad time to be alive if you’re a Russian diplomat.

Here’s the latest on the fragile Syria ceasefire and peace settlement: Western NGOs are working around the clock to discredit and demonize the Syrian government. Every few days we are now seeing new reports about Russian and Syrian atrocities, giving ammunition to „moderate rebels” and their delegations that will be used to self-righteously reject any peace settlement. The media is already waiting on the sidelines, ready to declare peace talks as an outrageous whitewash of Assad’s „crimes”.

We’re not being dramatic. Here’s a press release from Human Rights Watch about the upcoming talks in Geneva:

In light of the Syrian government’s repeated war crimes and widespread and systematic human rights violations, including the unlawful use of weapons, all states, including those involved in the negotiations, should make a commitment to stop transferring all arms, related equipment, and logistical support to the Syrian government until the abuses stop and responsible parties are held to account. States should also stop providing such support to armed opposition groups that have been found responsible for widespread or systematic human rights abuses or war crimes.

The US-led coalition should take fully into account that the Russia-Syria coalition has repeatedly committed war crimes under the guise of fighting terrorism, and that any cooperation with Russia in the fight against the Islamic State (also known as ISIS) in Syria should ensure that it is not complicit in such crimes.

Not even trying to hide their disdain for the truth.

Meanwhile, Russian military advisors are being killed in well-timed, well-executed bomb attacks — with no terrorist organization or militia taking credit.

On top of all this: the „rebel” delegation refuses to recognize Tehran as a third guarantor of the ceasefire. And fighting around the suburbs of Damascus now challenges the idea that there even is a ceasefire.

In Ukraine, things have gone from bad to worse: Fighting in Avdiyevka, close to the biggest rebel-held city of Donetsk, has flared up. At least a dozen civilians have been killed and scores wounded. Kiev is using the uptick in violence as proof of renewed „Russian aggression”.

One fact Kiev has been less eager to advertise is that it is precisely the government side which is behind the recent escalation. Radio Free Europe (of all outlets) reports that recently the Ukrainians have gone on the offensive by infiltrating the „no man’s land”, usually under cover of the night, and setting up new positions almost hugging the rebel front line. This clear violation of the Minsk protocols is now being blamed on Russia by every western news outlet and government.

In a recent visit to Ukraine, U.S. Senator Lindsey Graham told Ukrainian troops:

All of us will go back to Washington and we will push the case against Russia. Enough of a Russian aggression. It is time for them to pay a heavier price. Your fight is our fight, 2017 will be the year of offense.

Graham reaffirmed his commitment to war just yesterday, when he declared 2017 to be the year of „kicking Russia in the ass”.

It’s time to face the music: Donald Trump was not able to rein in the permanent war state. He is probably playing golf, right now, as the real powerbrokers in Washington prepare their next provocation.

As Pat Buchanan wrote yesterday:

The epidemic of Russophobia makes it almost impossible to pursue normal relations. Indeed, in reaction to the constant attacks on them as poodles of Putin, the White House seems to be toughening up toward Russia.

Thus we see U.S. troops headed for Poland, Bulgaria, Romania, NATO troops being sent into the Baltic States, and new tough rhetoric from the White House about Russia having to restore Crimea to Ukraine. We read of Russian spy ships off the coast, Russian planes buzzing U.S. warships in the Black Sea, Russians deploying missiles outlawed by the arms control agreement of 1987.

An Ohio-class U.S. sub just test-fired four Trident missiles, which carry thermonuclear warheads, off the Pacific coast.

Any hope of cutting a deal for a truce in east Ukraine, a lifting of sanctions, and bringing Russia back into Europe seems to be fading.

Where Russians saw hope with Trump’s election, they are now apparently yielding to disillusionment and despair.

The question arises: If not toward better relations with Russia, where are we going with this bellicosity?

Russia has tried every diplomatic means possible to find peaceful settlements to the conflicts that Washington has started. These efforts have been sabotaged.

And now Washington aims to make war with Russia inevitable. If it’s not careful, it might just get what it wants.

________________________________________________________________
________________________________________________________________
________________________________________________________________

80 gondolat erről: „(2108) Washington célja, hogy elkerülhetetlen legyen a háború az oroszokkal

  1. Rudy Panko minden szava aranyat ér. Február 26.-i cikkében ezt írja:
    „Russia already knows man-made climate change is a hoax. Now it’s time for the West to wake up. Climate change is a fanatical western dogma based on fabricated data. And Russia is a proud and unapologetic heretic.”
    Itt az ideje felébredni emberek!

  2. Volt egy olyan érzésem, hogy a Trump megválasztása feletti eufória nem fog sokáig tartani, bármennyire szeretne az ember kapaszkodni az optimista hírekbe.
    Ez megint egy fejbevágó cikk…

  3. 1: Azért nagyon ne örülj. Mindegy, hogy az ember által okozott, vagy természeti erők hatására bekövetkező klímaváltozásba döglünk bele. Mert a klíma tényleg változik…

  4. Egy percig sem gondoltam, hogy Trump háború ellenes lesz. Báb.

  5. Amióta ráhajtottál a fizetős cikkekre ,amerikai hatást keltesz.
    Szajha média az aki pénzért nyújt kielégítést megrendelőinek.
    Kisérteties a hasonlóság.
    Hírektől függetlenül ugyan az lesz a vége, magyar ország hátul áll, szopja az eu csöcsöt. Tejcis el fog apadni. Sírás lesz.
    Pénz hiány gazdaság idején minek a villanyoszlopokra virág?
    Nép etetés.

  6. 5:
    Legfőbb ideje, hogy megtanuld, nincs ingyen vacsora Ezt úgy hívják, hogy kapitalizmus. Sok mindent teszek szívességből. Például átolvasok néhány tucat angol nyelvű cikket. De ingyen fordítani nem vagyok hajlandó. Az eredetit csatolom. Vagy fizetsz vagy megtanulsz angolul. Harmadik lehetőség, hogy tudatlan maradsz.

  7. 5: „megrendelőinek”

    Hoppá, te itt „megrendelő” vagy? Ingyenes megrendelő… Ilyet se hallottam még. 😀

    „Hírektől függetlenül ugyan az lesz a vége” – na ez az, ami nem így van. A hírek befolyásolják az emberek viselkedését. HA korrektek lennének a hírszolgáltatók, és csak a fontos és valós híreket közölnék le (nem azt, hogy a tűzoltók cicát mentettek) – talán az emberiség sorsa is máshogy alakulna.

  8. Azt nem értem, hogy miért leplezi le a Szabad Európa Rádió az ukrajnaiak támadási kezdeményezéseit? Rosszul tudom, hogy ez a rádió eddig is a Nyugat érdekeit szolgálta és most is ezt teszi?

  9. 8: Miért, miért?! Az USA által kiképzett ukrán erők nem támadnak az ATO -ban, csak a gaz teroristák. Jobban mondva a népköztársasági szakadár erők támadhatnak a hivatalos propaganda szerint; az ukrán fegyveres erők, a különböző önkéntes banderista zászlóaljak maguk a megtestesült jó fiúk. Pedig most épp az ukránok kezdtek bele 2-4 hete egy elég kompkex, öszfegyvernemi elemeket felvonultató területszerző támadás sorozatba. De a propaganda már csak ilyen…, csak most már kilóg a lóláb. Meg Poroshenkót kicsit helyre kelett tenni, mert már megint közvetlen orosz támadást vizionált.
    Ja a DNK és az LNK elkezdte használni a szovjet zászlót, és a Szovjetunió helyreállításáról ábrándoznak. Mondjuk ezt Dugin sem tartja elvetetendő ötletnek…

  10. Az USA nem fog leállni, legyen bárki az elnök. A globális kapitalizmusnak nevezett pilótajáték az orosz nyersanyag és energiahordozó bázis korlátlan uralása nélkül nem sokáig tartható fenn jelenlegi formályában. Persze adjunk Trumpnak még 4-6 hónapot, de pl. az az agytröszt amely megírta, hogy Trumpli nyer Bilari ellenében már azt írja, hogy ha ezt a vonalat viszi tovább Donald bátyó, akkor max. 1 éve van hátra az elnöki székben…!?! Szóvala katonai-ipari komplekszum nyomul tovább előre az úton. Lásd atom újrafegyverkezés, START felülvizsgálat v. felmondás, a katonai költségvetés további emelésének terve kb. 200 millárd USD-vel, stb.!

  11. Az a szörnyű, hogy lehet démonizálni bármelyik felet, de az események nem feltétlenül egyesek gonoszságáról, mások ártatlanságáról szólnak, hanem folyik az öntörvényű globális hatalmi játszma, amely minden félnek szinte kötelezően előírja, hogy mit kell tennie.
    Egy biztos, a hatalmi pozícióban lévő birtokolja a világ fő forrásait, és ennek elvesztése olyan összeomláshoz vezet, amit bármi áron el akar kerülni.
    A másik oldalon pedig igen nagy a csábítás arra, hogy ezt a pozíciót megörökölje valaki.
    Egy ilyen váltást nehéz elképzelni békés úton, mert az biztos, hogy egy új hatalmi felosztás soha sem igazságos és méltányos, az erősebb fél mindig visszaél erőfölényével, a vesztest mindig túlbünteti, és számonkéri a korábbi tetteit.
    Szóval tényleg veszélyes, hogy az USA addig próbál tenni valamit, amíg megvan az ereje hozzá, mert ha sokat késlekedik, akkor esetleg már más kerül abba az erőpozícióba, ahol ő lehet a kezdeményező fél.
    Ez egy rókafogta csuka helyzet, amiből elképzelni nem tudom, hogyan lehetne kikeveredni.
    Talán, ha a kapitalista gazdasági rendet szépen feladnák, és az oroszlán leheveredne a báránnyal… 🙁

  12. Az ilyen híreket is osztani kell kettővel, mivel erősen részrehajlóak, csak épp a másik irányba. A Pankow gyerek a Russian Insider News-nak dolgozik, aminek Moszkvában van a központja, és nagy valószínűséggel valamelyik oligarcha, vagy közvetlenül az állam szponzorálja. Persze annyiból jók az ilyen hírek, hogy más perspektívából is körbe lehet járni a témát.

  13. 11. hubab

    „Talán, ha a kapitalista gazdasági rendet szépen feladnák, és az oroszlán leheveredne a báránnyal… ?

    Nem baj, ha nem heveredik le, de legalább ne pusztítsa el mindet, ha úgyse tudja megenni. Azt kellene megtudni, hogy ez az oroszlán miért öldösi sorra a bárányokat, pedig tudnia kell, hogy a mindet leöli, akkor ő is éhen hal.

    Itt van egy biológiai párhuzam, ami segíthet:

    A horgasfejű galandféreg a farkas beleiben él. A farkast nem nagyon bántja, csak valamivel éhesebbé, aggresszívabbá teszi, hogy többet egyen, és mindketten jól lakjanak.
    De a horgasfejű galandféreg rendes, mert nem kívánja ingyen a kaját.
    Cserébe a farkas ürülékével petéket juttat a környezetbe, ahol a birka a fűvel együtt megeszi.
    A pete kikel, átfúrja magát a bélfalon és a vérárammal az agyba kerül. Ott megkeresi a futásért felelős idegközpontot és amikor a birka futni szeretne, amikor jön a farkas, csak körbe-körbe tud szaladni… Ez a kergebirka kór.
    Szóval a farkas komolyabb erőfeszítés nélkül megeszi a birkát, többet is mint normális körülmények között.
    Aztán elfogynak a birkák.

    A kérdés, hogy mi az a parazita ideológia, ami a társadalom egyes rétegeit a „normálisnál” kapzsibbá teszi, a többielet meg lebénítja, hogy képtelenek legyenek önvédelemre.

    Az én meglátásom az, hogy ez a parazita ideológia a kamat.
    E nélkül sokkal közelebb lehetnénk egy társadalmi egyensúlyhoz, és nem lenne akkora vonzerő a háborúkban sem.

  14. 13:
    Attila neked a rögeszméd a kamat. Kamat nélkül nincs hitel, hitel nélkül nincs felzárkózás. Olvasd el Széchenyi: Hitel című könyvét. A megoldás: A bankok tevékenységét szoros keretek közé kell tenni törvényekkel.

  15. 14. Tibor bá’

    „Attila neked a rögeszméd a kamat.”

    Igaz. Meg vagyok győződve, hogy a kamat intézménye kergeti romlásba a világot. Az nem lehet egy jó rendszer, ami ekkora különbségeket hoz létre, és úgy eladósítja a világot, hogy gyakorlatilag visszafizethetetlen.
    Ne felejtsd el, a növekedés nem kötelező. A kamat viszont kikényszeríti.

    Kamat nélkül élt az emberiség túlnyomó többsége pár száz évvel ezelőttig (volt kamat előtte is, de nem túl jelentős). És van hitel kamat nélkül is. A nyereségen való osztozkodás nem kamat, mert nem fix, hanem az üzlet hozamától függ, egyenrangú felek között. Széchenyi pedig pont abba őrült bele, hogy „rászabadította” a hitel intézményét az országra, úgy hogy az nem volt rá felkészülve, és letarolták a parasztságot meg a kisnemességet, ahol addig az adott szó többet ért az írásnál.

  16. 15:
    Nem minden kölcsönt vállalkozáshoz vesznek fel. Van, aki gépkocsit akar venni. Ott mit osztanak kétfelé? Nem a kamattal van a baj, hanem a felelőtlen viselkedéssel.

  17. És azok mit osszanak ketté, akik hitelből mennek el nyaralni?

  18. Attila, az elképzelésedben a hitelpénzt tartod felelősnek vagy egy kamatmentes aranypénzre cserélés megoldaná a kamat problémáját? Az arany nem fizet kamatot, felesleges is lenne mivel tartása nem jár ellenoldali „partner kockázattal”.

  19. 16. Tibor bá’

    „Nem a kamattal van a baj, hanem a felelőtlen viselkedéssel. ”

    Fordítva.
    A felelőtleneken a bank sokszorosan kaszál az életük végéig.

    A gond a „felelősökkel” van (a világért se a hitelezőkkel)… Ezek dolgoznak mint a güzü, többet, mindig többet, hogy kiizzadják a kamatot, egyéni, vállalti és állami szinten, közben felélik a jövőnket…

  20. 14.
    Vannak elméletek, melyek szerint Széchenyi pont abba örült bele, hogy megértette tettei hosszútávú következményeit.

  21. Tibor bá’ ! Csak szeretném kérdezni, hogy még mindig az a véleményed ennek a cikknek az elolvasása után, mint januárban volt, amikor a „Ki lesz túlélő?” című posztod alatt egy hozzászólásomra ezt válaszoltad?

    „John McCain és Lindsey Graham az ukrán frontvonalra, Sirokinba utazott, hogy egy válogatott tengerészgyalogos csapat előtt bejelentse, hogy „2017. a támadás éve lesz”, és megígérték, hogy legyőzik Putyint a Kelet-európai harctereken.

    Az eredeti cikk az Express honlapján.”

    „33:
    Figyelemre se méltó. Odament két hatalmon nem lévő pasi és nyomta a szöveget (lelkesített). Putyin szarik Ukrajnára. Jelenleg Ukrajna egy púp a NATO hátán.”
    😀

  22. 21.
    figyelembe véve az eddig felhasznált erőforrásokat, kicsit túlzás lenne azt állítani hogy púp a hátán..

    (tudom, tudom, a kérdés nem nekem szólt …)

  23. 22. Szerintem sem ok nélkül kockáztatott Putyin azzal, hogy próbálta minél kevésbé látványosan támogatni Dombaszt.

    19. Atilla

    Van a YouTube-on egy videó, amiben a középiskolások részére vezetik végig egy feladatban, hogy miként kell kiszámítani a kamatos kamatot abban az esetben, ha betesszük a munkával megkeresett (azaz értékteremtő tevékenység után kapott) pénzünket a bankba kamatos kamatra. Remekül levezetik. Ennek alapján az emberek azt hihetik, hogy milyen egyszerű, miért is panaszkodnak az emberek akkor a bankokra, hiszen ők is csak ezt teszik, amikor kamatos kamatra adják a pénzüket?

    Hát itt van a probléma! Ők nem a pénzüket adják, nekik elég, ha a kölcsön adott pénz 2-5 százaléka van a bankjukba. Itt csak kereskedelmi bankokról van szó, nem takarékpénztárakról. Az más tészta, ők nem jogosultak arra, hogy a semmiből pénzt teremtsenek.

    Próbálj meg te bemenni a meglévő pénzed 2 százalékával és annyi kamatot kérni, mintha a teljes összeggel rendelkeznél. Páros lábbal rúgnak ki és még jól ki is röhögnek.

  24. 23:
    Azért az nagyon érdekelne, hogyan lehet 100 milliót kikölcsönözni, ha mindössze 2-5 millióm van? Honnan veszem a hiányzó 95 milliót?

  25. 24: ” Honnan veszem a hiányzó 95 milliót? ”

    A jegybanktól. Jóval kisebb kamattal, mint amit majd „nekem” fizet a hitelfelvevő. A két kamat közötti különbség lesz a bank haszna – a költségek levonása után. Bár ez utóbbit is inkább a hitelfelvevő nyakába sózzák.

  26. 25:
    Ha ez a helyzet (nem csak) akkor nem a semmiből kreál pénzt, ahogy azzal imádnak egyesek érvelni. Valójában arról van szó, hogy a betétesek pénzének csak 95 százalékát helyezheti ki. 5 %-át meg kell tartania arra az esetre, ha többet ki akarnák venni a pénzüket. Ez valamikor 10 % volt, de ugye dereguláltak.

  27. 26: Nem így van a rendszer. Pár éve itt kivesézték páran. Arról van szó, hogy a gazdaságban lévő pénz mennyiségét a felvett hiteleken keresztül szabályozza a piac. Nem a jegybank bocsátja ki a pénzt. A bank, amikor hitelt bocsát ki, biztosítékként odaadja a hitelösszeg néhány %-át a jegybanknak, aki vigyáz rá addig, amíg a hitelt teljesen nem törlesztik.
    A bank a hitelfelvevőnek friss, addig nem létező pénzt ad oda. Ahogy a hitel tőkéjét törlesztik, bevonják a kibocsátott pénzt, és a forgalomban lévő pénz összege ezzel csökken. A kamat és az egyéb költségek a bank haszna.

    Ezt Te, Tibor bá, nyilvánvalóan nem tudod megcsinálni, hacsak nem alapítasz bankot. 😀

    Szerintem ha nem adnának hitelt fogyasztásra, csak befektetésre, azzal összességében mindenki jobban járna.

    De azért azt hozzá kell tenni, hogy egy autó befektetés is lehet, ha például valakinek szüksége van rá, hogy dolgozni tudjon. Egy lakás is lehet befektetés, hiszen az értékét megőrzi, és amíg benne lakunk, nem kell bérlésre költeni. Ezeket az eseteket is lehetne kamat nélkül kezelni, például ilyen a lízing.

  28. Épelméjű , jóérzésű, felelősségteljes személy, nem hozhat olyan döntést, ami a nukleáris háború kockázatát lényegesen megnöveli.
    Atomháborút kizárólag beteg elmék akarhatnak, akik elveszítették ítélőképességüket.
    Remélhető, hogy mégsem ilyenek fogják a marsalbotot.

  29. 24. Tibor bá’

    „Azért az nagyon érdekelne, hogyan lehet 100 milliót kikölcsönözni, ha mindössze 2-5 millióm van? Honnan veszem a hiányzó 95 milliót?”

    Sehonnan.
    A bankrendszer „jót áll” érte. (Ezért kellett központosítani a nemzetközi bankrendszert, és gyakorlatilag megtiltani mindenkinek a FED-en kívül pénzkibocsátást.)
    Te csak megírod a csekket… Az adós aztán valódi pénzt ad vissza.
    Ezért volt akkora buli kölcsönadni csilliárdokat olyanoknak, akiről lehetett tudni, hogy sose adják meg.
    Egyszer tényleg nézd már meg a Money as Debt című tájékoztatót a Youtube-on, mert úgy tűnik, le ezzel vagy maradva. A „semmiből” való pénzteremtést már senki sem tagadja. Az ürügy a hitel.

  30. 27: „addig nem létező pénzt ad oda”

    Nem létező pénzt nem tud a kezembe adni…

    Számlapénzt „teremthet” /multiplikátor hatás/, de a ropogós bankjegyeket akkor is ki kell venni valamelyik trezorból, ha a hitel összegét kp-ben kérem.

    De nem akarok vitát generálni a „pénzteremtés” témakörében. 🙂

    30: Ez ugye elméletben így van, viszont azonnal megbukik a mutatvány, ha mindenki a készpénzhez ragaszkodik és nem éri be pár bittel egy számítógép adatbázisában.

  31. 26.Tibor bá
    Miért van nálatok minden forditva,szembemennve a sok helyen bevett gyakorlattal?
    Midőn a Barklay`s Bank of Israel 1969-ben csődbe ment, magávál rántva sokezer kisember betétjét, nos okulva az eseten kürülnézünk a világban, és máris kijött a megfelelő törvény, miszerint minden egyes pénzzel foglalkozó társaság-biztositók, nyugdijpénztárak, stb-kiknek kezében ügyfelek pénze van megörzésre / letétbe helyezve- törvényileg kötelesek a betétek 97%-át- ird és mondd, a 97%-át- a központi bankban leadni, és csakis a fennmaradó 3%-a fölött diszponálhatnak.
    Idővel még tovább mentek, és a laikus, a dolgokhoz nemigen értő közönség védelmében kötelezték a tőzsdéző brókercégeket is az ügyfelek pénzével való óvatósabb sáfárkodásra, minekután a cégek által ajánlott befektetések, részvénypakettek összetétele legalább 30-45% -ban tartalmaznia kell a biztos kincstári jegyeket, és csakis a fennmaradó összeg mehet a szabad-értsd rizikós- részvénypiacra, még akkor is, ha a hülye és kapzsi ügyfél netán másképpen akarná.
    Igy helyes, és igy van ez jól.

  32. 31: Te is tudod, hogy megy ez. Ha a bank a számládra átutalja a számlapénzt, akkor azzal ki tudod fizetni, amire felvetted. Hogy ki veszi-e valaki készpénzként a bankjából, vagy végig számlapénz marad, az technikai részletkérdés, lényegtelen.

  33. 32: Mint írtam, a betétek nálunk is a Jegybankban landolnak. Csak közben a bank kihelyezheti hitelként a 20-szorosukat. Hogy legyen elég pénz a gazdaságban, illetve pont annyi legyen, amennyire épp szükség van.

  34. 33: „az technikai részletkérdés, lényegtelen”

    Ez valóban így van, ha csak rólam van szó. De ha mindenki készpénzben kéri a zsetont, akkor bukik a bank (illetve kölcsönt vesz fel).

    32: „a 97%-át- a központi bankban leadni”

    Ezt nálunk kötelező tartalékrátának hívják.
    „A Monetáris Tanács 2016. december 1-ei hatállyal, a kötelező tartalékrátát 2 százalékról 1 százalékra csökkentette.”
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/kesz_tovabb_lazitani_az_mnb_sot_a_tartalekratat_mar_le_is_vagta.239222.html

    Szóval 97% Izraelben, 1% Magyarországon. Jó mi?
    „Nemzeti” Bankárkormány. 🙁

  35. 36: 😀

    Hát igen, az emberek HITÉT nehéz megingatni. 🙂

  36. először is, az EU-ban a tartalékráta 1%
    volt 8% is , amit én keveselltem, aztán jól lecsökkentették pár éve 2%-ra, majd 1%-ra.

    31.
    ez nem egészen így van, nálunk pl. törvényellenes magánszemélynek bármilyen olyan tranzakciót lebonyolítani készpénzben, ami meghaladja az 5000 eurót. Céges viszonylatban 1500 euró a készpénzes plafon.
    elvileg kikérheted a ropogós bankjegyeid, de utána zsupsz rögtön vissza a bankba. már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy törvényesen is betiltsák a készpénzt itt az EU-ban.

    és hát persze ez az alapja a multiplikátornak is, ami az egyik bank mérlegében megjelenik mint hitel, ha egy másik bankba teszed be, már meg is növelte a forgalomban levő pénzmennyiséget.
    ha ugyanabba a bankba rakod vissza, akkor is, mivel teljesen külön számlán lesz, nem a hitelszámlán.

  37. Spekulalni bármivel lehet miért pont a bitcoin van felkapva?

  38. Voltaképpen mi, egyszerű, mezei állampolgárok és vállalkozások teremtjük a pénzt, amikor hitelt veszünk fel. És mi vállaljuk utána a felelősséget is.

  39. balint: Svájc akarja bevezetni a „vollgeld initiative” keretében, hogy megtiltják a bankoknak a bankszámlapénz teremtését és ezzel a betét 97%-a helyett talán 100%-a a jegybankba vándorol szükség esetén a bankszéfbe készpénzben.

    más:

    A pénzteremtést kiveséztük korábban is. Nemhogy csak a bankrendszer teremti meg a hitelben kiadott pénz, hanem a hitelezett – az adós teremti meg a kibocsátott „hamispénz” fedezetét amikor visszafizeti azt a banknak, törleszt.
    A bankszámlapénz is előkerült és hogy ez a kettő nem ugyanaz. A bank feladata annak elérése, hogy az ő bankszámlapénze ugyanannyit érjen, mint a jegybank által teremtett pénz. 1 OTP által teremtett forint = legyen 1 MNB által teremtett forinttal. Ehhez használja a hitelezést eszköznek.
    A Quantitative Easing pedig az a jelenség, amikor a jegybank a bank által teremtett bankszámlapénzért jegybankpénz ad cserébe.

    Azt nem tudom hogy mennyi értelme van a tartalékrátát emelni, a 6%-ossal ugyanúgy el lehet bukni, mint az 1%-ossal csak kevesebb kikölcsönzési „ciklusra” van szükség

    Miért pont a bitcoin van felkapva? Hogy a tájékozatlan tömeg költse a sok pénzét bitcoinra és könnyű legyen megsemmisíteni a QE során teremtett hatalmas pénztömeget, ez lehetett a FED célja vele.

  40. „Ha ez a helyzet (nem csak) akkor nem a semmiből kreál pénzt, ahogy azzal imádnak egyesek érvelni.”

    Hát ez a „semmiből kreál pénzt” tulajdonképpen azt jelenti, hogy olyan pénzt ad nekem kölcsön kamatra, aminek nincs fedezete. Nincs neki 100 milliója, csak 2 milliója van, mégis kikölcsönzi nekem. A fedezetlen 98 millió mögött akkor lesz fedezet, amikor az ingatlanaimra rájegyzi a jelzálogjogot és elkezdi besöpörni a kamatokat amint én és a többi balek az ő „hamis” pénzét az értékteremtő munkánkkal fedezetté tesszük. Ő csak nyerhet rajt, míg én egy életre rabszolgájává vagyok téve.

    Amikor Gyurcsány idején felvették 2008-ban a 25 milliárd dollárt az szépen kamatozott a jegybankban és nem kaptak kölcsönt a pénzhiányban szenvedő vállalkozások. Viszont az IMF elérte, hogy ömlött a pénz hozzá ebből a szerencsétlen, általuk megnyomorított országból. Ráadásul az akkori zseniális jegybankelnök igyekezett a kedvébe járni a kölcsönadóknak és minél magasabbra emelni a kamatokat…

  41. Csak azért nem tört még ki a 3. világháború, mert eltűnnének benne a fogyasztók. Ez tarthatja vissza talán Amerikát az oroszok vagy Kína elleni háborútól.

    Kyra jó észrevétel: most válik a kereskedelmi bankok teremtette „hamispénz” reáljavakká.

  42. 44:
    Elvakultságodban néha sikerül hatalmas marhaságot írni:

    „Hát ez a “semmiből kreál pénzt” tulajdonképpen azt jelenti, hogy olyan pénzt ad nekem kölcsön kamatra, aminek nincs fedezete. Nincs neki 100 milliója, csak 2 milliója van, mégis kikölcsönzi nekem.”

    Melyik pénznek van fedezete? Ma a világban minden pénz fiat-pénz.
    A nemlétező pénzt hogy lehet kikölcsönözni? Áruld el, mert akkor 98 milliót kikölcsönzök magamnak.

  43. 46.Tibor bá’
    „Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul”
    Ami nem megy azt nem kellene erőltetni ami meg ráadásul kurvára nem megy azt meg mégúgyse.

  44. 47: Kibic
    „“Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul”
    Ami nem megy azt nem kellene erőltetni ami meg ráadásul kurvára nem megy azt meg mégúgyse.”

    😉

    Tibor bá’, mi a helyzet a mosógépszerelővel? Már nem Barcelona néven fut?

  45. Tibor bá’ annak a pénznek van fedezete, amelyiknek a jegybankja vállalja, hogy reálértékre váltja érdeklődőknek. Régen USA aranyra váltotta a dollárt még jóval Nixon előtt.
    A Svájci franknak van aranyfedezete: feltételezhető, hogy ha nagy mennyiségű frankot adsz nekik, ad valamennyit az aranyából.
    Elvileg az eurónak is van aranyfedezete (a kibocsátott bankjegyek kétharmadnyi aranya van az EKB-nek). Feltételezik, hogy 20ezer euróért adna is egy-egy unciát a saját aranyából annak, aki szeretné, de akkor a többi aranya is 20ezer eurót érne: ennnyire lemenne az euró értéke.

    Tibor bá’ ha meszereznél egy banki licenszt az MNB-től, Te is bocsáthatnál ki „hamispénzt” számlapénzt, gyűjthetnél betéteket betétesektől és azt berakhatnád az MNB-be 2%-nyi tartaléknak. Ha lenne két bankod így, akkor még
    a hitel-betét arányt is tudnád 1 körül tartani. A kamatmarzsból pedig kiegészíthetnéd a nyugdíjadat.

    A takarékszövetkezetnek nincs banki jogosultsága. Ezért van szükségük pénzteremtésre a Takarékbankra.

  46. Ha már a pénzről van itt polemizálás, hosszabb produktumra ilyen lázasan képtelen vagyok, de még így is beesik két perspektíva – két szélsőséges nézőpont – térben és időben egyaránt (hogy széles a spektrum az ebből is bizonyos) és még korántsincs a téma kimerítve 🙂

    * Az egyik kedvencem újkori, a téma abszurditásáról: http://www.metaxy.hu/cikkek/nyitooldal/a-penz-illuzioja.html

    * A másik meg az újkor kezdetéről való: “Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.”
    (valamilyen Timóteusnak írták párezer-éve.)

    A kérdés még nem dőlt el – de az idő ketyeg (a lufi meg közben csak növöget kamatügyben is), akkor lesz érdekes a játék amikor már magának se tud majd hitelezni senki (egy zárt halmazban)…

  47. 48:
    Jelenleg Barcelonában van, ezért váltott erre a nick-re. Ez kb. a tizedik nick-je. Kibic csak egy amatőr majmoló.

  48. 50: Ezért próbálják a bankok boldog-boldogtalant becserkészni és hitelcsapdába ejteni mindenféle kedvezőnek tűnő körülményekkel.
    Nyitni akarják a halmazt: Óbánék is bíztatják a magánszemélyeket minden hülyeségre hiteleket vegyenek fel és a zárt halmaz egyre bővül. Adósrabszolgává téve mindenkit (ha másképp nem kényszerjelzáloghitelt tenni az ingatlanára, amit 30 évig fizethet ahogy Németország tette a világháború végén 1947.1948ban). Akkor lesz majd szükség olyan vagyonelemre, amelyiket nem terhel adósság és nem is adóssága senkinek: a nemesfémek például ilyenek. A bankok majd élnek-halnek az ilyen vagyonelemekért. Akinek meg marad egy morzsányi aranya, majd azzal végtörlesztheti az összes pénzügyi adósságát.
    A többiek adósságát pedig a megtakarítók megtakarításából rendezik egy későbbi törvényben rögzített módon. Akár az államét is rendezik: erről szólt a MANYUP einstand.

  49. Ha valakinek van 200 forintja, az valaki mástól átvállalt 200 forint adósságot. Ezt teheti akár a matracába, amivel a fizetőeszközt erősíti ugyan, a kereskedelmi bankokat pedig nem. Teheti akár a kincstárba, amivel az állam eladósodását, annak adósságát vállalja át (annak egy kis részét). Vagy bankba teheti, amivel más magánszemélyek vagy cégek fogyasztási és egyéb hiteleit vállalja át – fizeti.
    Akinek 200 forintnyi ezüstje van, az nem vállalt át senkitől semennyi adósságot.

  50. 52:
    Ez jól látszik persze nálunk is. Minden fiókintézmény (Mo) is csak arra játszhat most már, hogy ne ő alatta dőljön. (Ebben nem is állunk rosszul) A „zene” harsog

    De már visszaút nincs a játék eldurvult amikor egyetlen (kizárólagos) pénz és világvagyon megszerzését célozták meg – egyes exponenciális számítások szerint pontosan tudják maguk is, hogy meddig tartható fenn a pénz „illúziója”, ezért veszélyesek most (a sarokba szorított fajták) – amikor már majd minden szocpolos is bevállalja a merdzsót hitelbe (olyan csáb lesz)

    De a halmaz (az emberi és állami egyedszám) véges – csak a hülyeség nem…

    Fekete Antal régóta benne van ebben a szakmában: http://professorfekete.com/

  51. 53 – malleusorbis:
    Gondolod, hogy néhány ilyen kisfilmet nem néztem még végig? Mutass nekem egyetlen ígérvényt, amit az OTP bocsátott ki! Nem tudsz, mert ilyen nem létezik. Ma már jegybankok vannak. Azt magyarázd meg nekem, hogy ha az OTP-nek csak 2 milliárdja van, hogyan tud kikölcsönözni 100 milliárdot? Ami nincs, azt nem lehet kikölcsönözni. Korábban csak azt tudta kikölcsönözni egy bank, amit letétbe helyezték nála. Ha MNB ad az OTP-nek kölcsön (alacsony kamatra) akkor az MNB csinál semmiből pénzt. Ez köztudott, nem is cáfolom, de akkor az a haszon az államé (kellene, hogy legyen).

  52. „44:
    Elvakultságodban néha sikerül hatalmas marhaságot írni”

    Tibor bá’

    Én jobban tisztellek annál, hogy olyant írjak, hogy „marhaságot írsz”, de bátorkodom kijelenteni, hogy az elvakult nem én vagyok, hanem te. 😀

    Te meggyőzted magad, hogy az úgy van, ahogy elképzeled és már csak azért sem nézel utána, hogy mi a valóság és miért is van a népesség legfelső egy százalékánál a világ vagyonának 99 százaléka (csak a Rochild család 400 trillió dollár felosztás előtti vagyonnal rendelkezik) és az emberiség 99 százaléka miért csak a maradék vagyon 1 százalékával rendelkezik. Pedig ennek az oka éppenhogy az a kifosztás, amit velünk szemben elkövetnek, mert ha egy ilyen inteligens ember sem érti meg, mint Te, akkor mit várhatunk másoktól?

    „Ami nincs, azt nem lehet kikölcsönözni.”

    De igen! Ráírják a számládra, a tartozik rublikába, annak, akinek te a 100 milliót adod, annak a követel rubrikába és kész. Te, meg a többi balek, aki ennyi pénzt képes kölcsön kérni, szépen elkezdi fizetni befelé a törlesztő részleteket. Na, attól lesz a banknak fedezete, amikor te és a többiek (akik jóval előtted vettek fel pénzt és már fizetik a részletet) az értékteremtő munkád után, szépen fizetgetik be a kamatokat és a tartozást. Mert ugye olyant még nem láttál, hogy a kezedbe nyomnak 100 millió forint készpénzt?

    Tibor bá! Nincs abban semmi, ha az ember nehezen bírja felfogni, mert bennünket, de még a most tanuló bankárokat sem tanítottak meg erre, sőt mindent megtesznek az elsumákolására. Ha tudnád milyen nehezen tudta elfogadni ezt egy hírneves magyar közgazdász is…, de végül ő is meggyőződött arról, hogy ez valóban így van. Így kell kifosztani az embereket és ez csak az egyik eszköz, amivel a vágyott Világkormányt, – aminek már volt egy konferenciája is nem rég Kuwaitban 1300 részvevővel – bevezethessék.

    Én szívesen belinkelném azt a videót, amiben nagyon jól elmagyarázzák a helyzetet, de nem akarlak bosszantani.

    Én be is fejezem, mert ha így neked jobb, ha azt hiszed, hogy ez „marhaság” – akkor legyen így. 😀

  53. 57:
    Kedves Kyra!
    Én se vagyok immunis, írhatok marhaságot. A probléma az, hogy nem egy nyelvet beszélünk. Amikor valakit (nem feltétlenül rólad van szó) több tízmilliós vesztesség ér, akkor nagyon nehéz neki objektívnek maradni. Nos, engem egyetlen fillér vesztesség se ért. Az emberek sose voltak, és most se lettek becsapva, kihasználva, kifosztva. Amikor három szovjet teherautó megállt apám raktára előtt és kihordták a géppisztolyos katonák az árut, akkor ki lettünk fosztva. Amikor a bank alkalmazott bla-bla-bla nem hallgatta meg az ügyfél fedezettel kapcsolatos kérdését, akkor nem kifosztott, hanem megpróbált, a bankra nézve szélsőségesen kedvező üzletet kötni egy nagykorú, épelméjű, beszámítható állampolgárral. Ez maximum rászedés. De, amióta világ a világ, a kölcsönért folyamodó boldogságában kiugrik a bőréből, hogy megkapta a kölcsönt. A bankár mindössze kihasznál egy -az egyén számára kedvezőtlen- emberi tulajdonságot.

    hogy a népesség 1 %….stb. Valóban így van, de ez semmit se bizonyít. Én legénykoromban olvastam, tanultam, érdeklődtem, míg a 99 százalék nézte a focit, itta a soproni világost. És ez így volt 100 éve, 500 éve, stb. A tinédzserek java mindig meg tudta magyarázni miért nem érdemes tanulni, viszont baszni azt érdemes. Ezért a lecsórosodottnak még csóróbb lesz az utóda. Könnyen összejön az a 99 százalék.

    Van egy ötletem. Bizonyítsd be, hogy igazad van. Utaltass át nekem 100 milliót. Írják a számlámra. Tudod, minden magyarázkodásban valahol el van ásva a kutya. Erre kell rájönni. Tehát a bank az én számlámra rávezeti a 100 millió tartozást, de ezt én nem adom oda senkinek, hogy betegye a bankba, pláne pont abba, ahonnan kaptam. jobb híján bevarrom a szalmazsákomba. Így ez a banknak hiányozni fog, vagyis a sajátjából adta, ha volt neki. — Hogy csinál tehát az OTP pénzt a semmiből? Még mindig nem tudom. A példa, amit te írtál nem pénz kreálás. Te adtál nekem 100 milliót a bankon keresztül. A bank feléd garantálja, hogy meg fogod kapni a kölcsönt kamattal együtt. Persze kisebb kamattal, mint, amit ő beszed(ne) rajtam. Hogy honnan volt neked 100 milliód? Megmondom. Te vagy az elődeit javakat, szolgáltatást nyújtottál az államnak, aki ezért átadott neked egy rakás színes nyomtatást, ami törvényes fizetési eszköz. Hát igen, a pénzt a jegybak csinálja, az állam nevében. De ahhoz te „ingyen” nem juthatsz hozzá.

  54. 58.”De ahhoz te “ingyen” nem juthatsz hozzá.”

    Mi nem, de ők igen. Ők megkaphatják az én és a felmenőim verejtékét, a vicces, hogy az én beleegyezésemmel.

    Az, hogy a felelősség az egyéné az nem vitás. Úgy mint pénzfelvét(hitel) és úgy mint baszás, valamint nem tanulás tekintetében is.
    Az egyén éleslátása intelligenciájának pallérozása, a felelősségének egyáltaláni felismerése azonban az államé( a kapzsi irányítóié) lenne, az ő felelőssége, ha ez az érdekük lenne.
    De az érdekük- mint mindannyian tudjuk- nem az, hanem épp a tömegek butaságban tartása.
    Azonban a számításuk hibás, mivel az ő igazi érdekük nem ez lenne.
    Ezt már ők is kezdik kapiskálni, hiszen igen komolyan a részesei és úgy néz ki, hogy elszenvedői is lesznek ennek az egy fokkal magasabb korlátolt nézetnek. Addig persze habzsi-dözsi van a népek verejtékén. Csak annyit kéne tudniuk az embereknek, hogy mi is a fiat pénz fogalma és máris kicsit nehezebb lenne őket kihasználni.
    Azonba ma ott tartunk, hogy ezek a hülyék csinálják maguknak a bajt. Szinte könyörögnek, hogy kifoszák őket. Látom, hogy a faluban, hogyan csinálnak valakiből uzsorást az ő előzetes szándéka nélkül.
    Adjál 30-40 ezret, a dupláját adom vissza. Szerencsétlen flotás(a másik) meg gondolja miért ne. Ha ez ilyen hülye, hogy maga kínálja föl magát levágásra, akkor le is vágom mint egy disznót. És le is vágja. Így szakadozik szét egy a kis lófasznyi falu lakossága egyre szegényebbekre és egy kicsi egyre gazdagabb rétegre. Így működik. De a végén a gazdag uzsorást is a szegények szét fogják tépni, ahogy egymást is. Nagyban meg az egy százalék meg ugyanúgy megsül vagy megfagy a klímától mint a többi.
    Hacsak az uzsorás nem költözik el egy másik faluba. Ők is gondolkodnak a mars terraformálásában . De egy költözés mindig nagyon macerás.

    Én is kérek a 100 milkából. Szerintem ha megkapod igazán át is utalhatnál nekem is egy 10 -et mondjuk.:-)

  55. 56. Tibor bá’ – Elmagyarázom:

    Pénzmultiplikátor:
    A pénzügyi multiplikátor jelzi, hogy egységnyi jegybankpénz ellenében hány egységnyi – pénzként megjelenő – bankpasszíva teremthető.
    A pénztömeg növekedését, változását (sokszorozódását) kifejező együttható.

    pénzmultiplikátor = 1 / kötelező tartalékráta (t)

    A t a kötelező jegybanki tartalék mértékét kifejező százalékérték. Ha a t értéke növekszik, a pénzmultiplikátor nagysága csökken, mert a hitelintézeteknek forrásaik nagyobb hányadát kell a jegybanknál tartalékszámlán elhelyezniük.

    A hitelpénz olyan bankpasszíva (Bank forrásai közt nyilvántartott tétel, lásd számvitel), amely képes betölteni
    -a forgalmi,
    -a fizetési és
    -a felhalmozási (megtakarítási)
    eszköz funkciót. Tehát teljesíti a pénz definícióját.

    Remélem így már érthető, hogy a bankok hogyan hoznak létre pénzt (bankpasszívát). És valóban, olyan pénzt is kölcsönöznek és szedik a kamatot utána, ami ténylegesen nem is volt a birtokukban.

  56. 60:
    Ezt már egy tucatszor végigrágtuk. Ha én 100.000-et keresek, amiből a feleségemnek átadok 40.000 konyahapénzt, aki lányunknak ad 5.000 zsebpénz, én pedig 5.000-et adok a fiunknak. A család összbevétele 150.000-nek tűnik, de úgy világos, hogy csak 100.000? Persze mondható, hogy a semmiből csináltunk 50.000-et.

  57. Kicsit továbbnézve a „Mari-néni és Józsi-bácsi hitelt vett fel az unokájának” kérdésén… Ki tudja hogy mennyi az önhitelezés a banki-állami szinteken? Amire egyszerű halandó nem is gondol – ?

    Mennyi a körbehitelezés és körbefedezet(lenség) a világban?
    Mert közismert, hogy Kína hitelez(ett) az amiknak hogy ugyan már rendeljenek náluk amivel etetik az amikat… A lakás és autókölcsönök csak eltakarják itt a lényeget (elidegeníteni a földi véges erőforrásokat). Mert a fejlődő globalizmus már rég elkezdte felenni a termelő, szolgáltató szektort mindenestől (a gyártószektort már nagyrészt megette) egyre több cég és ingatlan van államok és bankok tulajdonában (résztulajdonban, strómanok alatt) ahova dől a hitel…

    A kettős játék (akarom mondani könyvelés) és az „Arany-ember és a Szász” nemzetek feletti cégek korában lehet ezt sejteni?

    Így a természet ujjászületésének idején 🙂

  58. Jól meg van kavarva a multiplikátor hatás itt a fejekben.

    A multiplikátor hatás nem egyenlő pénzgyártással.

    Azzal hogy a kölcsönadott pénz valahol újból betét lesz aminek 98%-a újból hitelezhető majd az újból betét lesz valamelyik bankban és újból kihitelezik a végtelenségig valóban többszörös pénz jön létre a forgalomban.

    Viszont senki sem gyárt pénzt a semmiből (a jegybankon kívül)!
    És minden szereplő valódi pénzzel fizet!

    Ezt rakjátok össze valahogyan.

  59. Vaszil: Fekete Antalt olvastam már, jó hasznos meglátásai vannak – többek közt, hogy Európa összes bankja csőd szélén táncol (nememlékszem pontosan talán a világ összes bankja így áll).
    A körbehizelezés hatalmas. KWN News károgói arra jutottak, hogy ha most minden bank bedőlne bankroham miatt, a betétesek a betétjük 2-4%-át kapnák meg készpénzben.
    A mai bankrendszer aranya a jegybankpénz.
    Hasznos filmjei 17 részesen felkerültek jutyubra angol és német nyelven.

    Tibor bá’ ezúttal Kyrának a gondolatmenete fedi a valóságot.

    Kyra is tudna Kyra pénzt kibocsátani, ha lenne banki jogosultsága. Ekkor neki kellene biztosítani, hogy 1 Kyraforint pontosan 2 MNB forinttal egyenlő (tartalékpénz, egyforintos készpénz formájában kibovdátott készpénz is MNB pénz jegybankpénz).
    Sajnos Kyrának nincs olyan pedigréje, amit mindenki elismer és elhiszi róla, hogy tartani tudja ezt az egyenlőséget. Jobb is, mert valószínűleg nem tudná.
    Ha lenne, akkor a nála vezetett számládra varázsolna 100millió forintot és az ehhez szükséges 2 vagy 4 millió forintot előtte egyűjtené a betéteseitől, vagy éppen Tőled hitelfolyósítási vagy más díj címszóval. Ennek forrása lehet akár a munkabéred akár egy gyorskölcsön.
    Ugyanezt tenné a további millió ügyfelével (betétet gyűjt, hitelez nekik)
    Kyra a számládra írná ezt a 100 milliót és a jegybankba letétbe helyezi a 2-4 millió tartalékot.
    Most már csak fizetned kell a megegyezésetek (hirdetményed, kölcsönszerződésedben leírt hitalkamatot, mondjuk évi 10%-ot).
    Kyra pedig rágja a körmeit, hogy ne akard felvenni az egészet készpénzben (készpénzmented világban erre nem is lesz lehetőséged – legfeljebb átutalhatod egy másik bankba 96%-os utalási költséggel, amit Kyra közzétett hirdetményében).
    Ponzi pilótajáték az egész pénzügyi rendszer.
    Kyrától elnézést kérek a példáért, próbáltam magyarázatot taláni Tibor bá’ kérdésére.ű

    Nomeg ha lenne banki licensze inkább nem Neked érné meg hiteleznie, hanem elfogadna Tőled mondjuk 4% éves kamatra betétként a pénzedet és az alapján saját
    magának megteremti a 100 millió forintot (0%-os NHP nemzetihitelprogram kölcsönt vesz fel mindegy honnan).
    Neked nem lenne lehetőséged 0% kamattal kölcsönt felvenni, mert nem olyan jó az adósi pedigréd, mint annak akinek megítélték a banki licenszt.
    És átutalja a kincstárba a kamatmentesen kapott 100 milliót és vesz rajtuk 5% kamatozású államkötvényt.

    Hogy Te mikor kapod meg a pénzedet: talán semikor.
    Ha további sok betétes Kyra bankjába teszi a pénzét, a pilótajátékok mintájára meg is kaphatnád a pénzed készpénzben. Ha az MNB bízik Kyra bankjában, QE keretében megveszi Kyra adósságát és kész. Ott van a pénz. Postabank.
    Kyra csak arra kell, hogy ügyeljen: a hitel/betét aránya 1.05-1.2 körül legyen ami magyar bankoknál elvárás (PSZÁF, MNB ellenőrizheti).
    Ha nem lesz elég betétes, akkor Ponzi lesz mint a Postabank.

    Ugyanezt Bazs bankkal is elmonndhattam volna és nekem sincs bankom pedig nem lenne rossz 🙂

    Antal E. Fekete videóiban ez érthetőbben el van magyarázva.

  60. Aki Antal E. Fekete videóit németül hallgatná, itt a link:

    3. videó szól a pénzteremtésről.

  61. Bazs: Köszönöm – majd ránézek ismétlés gyanánt. A körbehitegetésben bizonnyal fokozódott azóta is a nemzetközi helyzet…. Van még pénzéhes bőven 🙂 Volt egy magyarul megjelent cikke is http://www.metaxy.hu/file/3/fekete-antal-_finalversion_.pdf amit lementettem – máig megdönthetetlen tézisek.

    A jövő bankárainak belépője lesz… egy új világban persze 🙂

  62. Sz.tem meg nem erről van szó, elfogadható a kapcsolatuk.

  63. Fegyverkezzünk…:
    Az eredményekről a kutatócsoport vezetője, David Shlapak számolt be március elején az amerikai szenátus hadsereget felügyelő bizottsága előtt.

  64. A link meg lemarad:

    Az elemzők arra jutottak, hogy ha Oroszország megtámadná a balti államokat, akkor Észtországot és Lettországot körülbelül másfél napig, de legjobb esetben is csak 60 óráig tudná tartani a NATO. Litvániát talán egy kicsit tovább. A RAND elemzői nem hagynak kétséget afelől, hogy a háborút biztosan elvesztenék a nyugatiak. Ez sok szempontból életveszélyes helyzet.
    https://444.hu/2017/03/09/veszharangot-kongat-a-rand-az-oroszok-masfel-nap-alatt-gyozhetnek

    A cikkben ott a link az eredeti Randos pdf jelentéshez is.

  65. 69:
    Szerintem ez szándékos hisztéria keltés, hogy a fegyverkezést alátámasszák, mert ugye az hatalmas profit. Putyin nem terjeszkedni akar, hanem erősödni. Nem katonailag, hanem gazdaságilag. Oroszországnak hatalmas tartalékai vannak természeti kincsekből, nincs szüksége sűrűn lakott, ellenséges érzelmű emberekkel teli pakolt területekre, ami csak problémát okoz. A 444 okosabban tenné, ha nem venne át szajha média által terjesztett nyugati propagandát és megtanulna önállóan gondolkodni.

  66. 70: „A 444 okosabban tenné”

    A 444 fullba tolja a nyugati propagandát, amióta csak léteznek.
    De a Mo-i témájú cikkeik között vannak jók (is).

  67. 70: A RAND nem fősodrú média, hanem egy amerikai hatalmi és tudásközpont, az meg, hogy nálunk a 444 hozta le a szenátusi bizottság előtti meghallgatás hírét, az egyértelmű propaganda. De ha máshol jött volna le, akkor azt linkelem a többség miatt, és nem az angolnyelvű pdf dokumentumot. Persze, hogy a fegyverkezés…, egy egyenlőre egyértelmű.

    Viszont jól mutatja a jelentés, hogy a meghatározó amerikai elit egyik think-thank-je arról elemezget 3 éve, hogy további csapatokat kell Európába küldeni. És erről bizony meg is fogják győzni a szenátust…! 14-30 közötti dandárt tartanak igazából szükségesnek közvetlenül az orosz határ térségében. Így már érthető a német védelmi miniszter kb. két hetet tett elszólása, hogy 2024 környékére 198.000 főnyi német katonát szeretne látni a balti térségben.

    Nekem van egy olyan meglátásom, hogy az amerikai elit egyre inkább nekimenne az oroszoknak, ha tehetnék; Trump ide v. oda. Aztán majd meglátjuk…!

  68. 72:
    Ha ilyet belinkelsz az nekem információ, ami elkerülte a figyelmemet és köszönöm. De az olvasók többségének tiszta propaganda, ha erre nem hívod fel a figyelmüket. – Nem hiszem, hogy ez jelezné, hogy az amerikai elit neki menne az oroszoknak. Hiszen még ez a Rand jelentés is elismeri, hogy a helyi konfliktus atomháborúhoz vezetne, ami megnyerhetetlen. Frászt, ez csak sima fegyverkezési verseny, ami nem olyan jó, mint egy lokális háború, de azért ez se rossz a ktonaik-ipari komplexusnak.

  69. 73: Nagyjából egyetértünk. 🙂

    Majd igyekszem jól megfogalmazni, miért is linkelek valamit, csak ma reggel eléggé nem voltam toppon. 😛

  70. Az lehet egy forró pont, mikor valamelyik fél hadserege szolgálatba tudja állítani az elemzésre, kódfeltörésre, ill. feltörhetetlen kódolásra alkalmas kvantum számítógépet.

  71. 76: Erre már az sem mentség, ha telefonról írsz! 🙂

  72. 76:
    15 perc áll rendelkezésedre, hogy az ötszavas üzenetedet olvasható állapotba hozd. Szavanként 3 perc. Ha ez neked nem elég, akkor közbe fogok lépni, és majd sírhatsz, hogy önkényeskedek. 😀

  73. 79:
    Angol billentyűzetet használ, ahol a Z és az Y fel van cserélve, és persze nem olvassa el, amit ír. Nem tudja elviselni önmagát. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük