(1259) Az elválás fájdalma

Tibort bá’ online

~00000Majd mindenkit hagytak már ott, és tudja, s aki nem tudja, az egyszer egészen biztos meg fogja tudni, hogy a szerelmi kapcsolat kíméletlen megszüntetése mindent elsöprő fájdalommal, tehetetlen dühvel, sőt őrjöngéssel jár együtt (nem ritkán öngyilkosságba torkollva). Na, de mi ennek az oka? Miért szenvedünk oly borzalmasan, ésszel nehezen felfogható okból, hiszen annyi nő/férfi van még a világon, ami különben se dőlt össze nélküle.

Manapság divatos mindennek okát az evolúcióban keresni, elvégre testi és természetesen lelki (azaz pszichés) tulajdonságaink is a törzsfejlődés folyamán alakultak ki, és bizony nem ok nélkül. Az ember például szeret hinni, csak úgy, sokszor minden bizonyíték nélkül. Hiszünk Istenben, a túlvilágban, a csillagok állásában, a jósnő kristálygömbjének és – hogy stílszerűek legyünk – még az örök szerelemben is. Az ok egyszerű, amelyik ősünk hitt, az hosszabb életű lehetett, és inkább volt lehetősége utódokat nemzeni, mint annak, aki csak a bizonyosságot fogadta el. Tételezzük fel, hogy ősünk az alkonyi félhomályban egy árnyat látott elsuhanni. Az, aki hitte, hogy az árnyhoz tartozik egy oroszlán, és ezért menekülni kezdett, jó eséllyel élte túl a találkozást. Az, akit csak a bizonyosság érdekelt, nagy valószínűséggel az oroszlán vacsorájává vált, nem hagyva magának lehetőséget az utódnemzésre. (lásd: Michael Shermer – How We Believe, The Search for God in an Age of Science) Csakhogy a düh és a fájdalom komoly igénybevétel, alapos ok nélkül gyakorolni nem éppen praktikus. Miért nem fejlődtünk ki úgy, hogy elhagyásunk esetén rántunk egyet a vállunkon, és íziben új partner után nézünk, akivel aztán együtt utódokat hozhatunk létre? Nos, úgy tűnik, hogy szerelembe esésünknek komoly gyakorlatias előnye volt. Egy preferált partner hosszú távú megtartása kevesebb energiát emésztett fel, javította a túlélés és utódnemzés esélyét. Kétségtelen, ez így nem túl romantikus, de például Helen Fischer antropológus asszony köti az ebet a karóhoz, amit ki is fejtett egy nemrég tartott tudományos szimpóziumon.

Azonban sajnos a törzsfejlődésnek vannak árnyoldalai is. Amikor szerelmünk elhagy, szenvedünk, mint a kutya (aminek szintén evolúciós oka van), ugyanis az MRI vizsgálatok szerint a szerelmi viszony kezdete az agyban olyan részt foglal le magának, ahol bőségesen található receptor a dopamin nevű stimulánsra. [A dopamin testben termelődő vegyület, mely az idegrendszerben neurotranszmitter szerepet tölt be, aktiválva a dopamin-receptorokat. Az agyban neurohormonként van jelen, s a hipotalamusz termeli] Ez a tény arra utalhat, hogy a szerelem nem nevezhető érzelemnek, sokkal inkább egy motivációs állapot, ami arra ösztönöz minket, hogy keressünk magunknak egy megfelelő partnert. Ez azonban még nem minden. Nemrég elhagyott személyek agyának vizsgálata azt mutatta, hogy dopamin-receptor terület aktivitásának a kialakulása az elhagyás után nemcsak fennmarad, de egyenesen fokozódik. Elsősorban azért, mert az elhagyott szerető az elhagyás után tovább szeret, ha lehet még jobban. Igen-igen, de a tapasztalat, hogy a semmivel össze nem mérhető „lelki” fájdalomnak kell lennie más okának is. Van is. Úgy tűnik, elhagyás után az agy valamennyi területe „foglalkozik a témával”. Az ember szinte az őrületbe kergeti önmagát.

Ez az „őrületbe kergetés” legalább két szakaszra bontható: 1) tiltakozás, 2) belenyugvás/kétségbeesés. Egészen biztos nem fog meglepni, ha leszögezem, hogy a tiltakozási szakaszban az elhagyott szerelmes szerelmének tárgyát mindenképpen vissza akarja szerezni. Az ezzel kapcsolatos tevékenysége nem ismer határt, nyugodtan kijelenthető, hogy célja elérésének megszállottjává válik, miközben hosszasan töpreng, hol követett el hibát. Bizonyára hallottál eseteket, amikor az elhagyott szerető önlejárató módon jelenik meg szereleme otthonában, munkahelyén, és ragadtatja el magát sajnálatos tettekre, amit nyomban megbán, és ígéri soha többé… Aztán sértetten visszavonul, de csak egy időre, mert ígéretét megszegve újfent „rohamra” indul, és állítja „jobban szeretlek, mint valaha”. Ráadásul, így is érzi, nem csak mondja.

Mi okozza az agyban ezt a jól ismert, de nehezen elszenvedhető rendellenes viselkedést? Elsőnek kijelentem, szilárd meggyőződésem, hogy az álmodozó fiatal által áhított romantikus szerelem nem más, mint mániás megszállottság, amit okosabb lenne „szexuális kapcsolatban kiváltott ideiglenes, egzaltált állapotnak” nevezni, amire bőséges bizonyíték is van.

Az MRI készülék segítségével kísérleteket végeztek frissen elhagyott szerelmesekkel. Nos, a leképezés tanúsága szerint a szerelmi viszony elején a vizsgált személy indítékokkal asszociált agyterülete azonnal nagyfokú aktivitást mutatott amint megmutatták neki szerelmének fényképét. Ráadásul, minél mélyebb volt a megszakadt kapcsolat, annál nagyobbnak tűnt az aktivitás, vagyis a kettő között pozitív korreláció mutatkozott. Viszont a kutatókat meglepte, hogy – amit a cikk elején már jeleztem – bár a szerelem a szemükben nagyfokú érzelemgazdagságot jelent, az agy érzelemért felelős részében az aktivitás nem növekedett meg. Ezek az agyterületek mindaddig nem aktivizálódtak, amíg a szerelmi kapcsolat nem ért el egy érettebb szakaszt. Megjegyzendő, hogy az aktivitás egyenesen volt arányos a kapcsolat hosszával, kitartva egészen az érzelmi állapot beköszönéséig. Ekkor történik valami nem várt fordulat. Megszűnt a „mánia”, és vagy kialakul a tartós kötődés, vagy csak simán megszűnik a szerelem, vagyis az egzaltált állapot, és beáll az enyhe közöny. Ezt az eseményt nem lehet másképp interpretálni, mint úgy, hogy a romantikus szerelem mindössze egy indíték, egy ösztönző erő, pontosan olyan, mint amilyen az éhség vagy a szomjúság, amiket viszonylag egyszerűen ki lehet elégíteni (persze a szexet is, de most nem erről irkálok).

Aki már volt szerelmes, már átélte az elhagyást, és köszöni szépen, ebből soha többé nem kér, azoknak van remény a „szerelem elleni immunitás” megteremtésére. Az agyon belüli vegyi folyamatok elemzése, valamint a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy antidepresszánsok szedése, megakadályozza a szerelembe esést. Ezek szerint, ma már nem csak álmosság, álmatlanság, fejfájás, tengeribetegség, hányinger, stb. ellen van pirula, de szerelem ellen is. Marad azonban néhány kérdőjel. 1) sok esetben az elhagyottban miért válik mérhetetlen gyűlöletté a rajongó szerelem? 2) Közvetlenül az elhagyás után az elhagyottban miért lángol még jobban fel a szerelem?

Kezdjük az elsővel, és világítsuk meg a jelenség abszurditását egy analógiával. Igaz, az analógiák sohasem tökéletesek, de arra kiválóan alkalmasak, hogy mindennapi tapasztalataink segítségével világosabbá váljon a téma. Tehát, a feltételezés szerint a vizsgált személy imádja a hízott libamájat, olyannyira, hogy borsos ára ellenére nem telik el számára nap a kedvenc étel egy-két adagjának felfalása nélkül. Telnek-múlnak a hónapok, miközben hősünk legnagyobb gyönyörűségére teli szájjal zabálja a hízott libamájat, és akkor egy szép napon (mondjuk uniós felhívásra) betiltják a hízott libamáj árusítását. Nincs tovább, a libamáj falatozásnak hirtelen vége szakad. Ekkor szinte az egyik napról a másikra a megfigyelt személy, ha csak kiejteni hallja a libamáj nevét, elfogja az undor, a hányinger, és mindenki legnagyobb meglepetésére percekig tudja taglalni milyen ócska, gyakorlatilag ehetetlen étek is a libamáj. Szóval, hogy is van ez? Amíg a szerelem tárgya rendelkezésre áll, addig imádat, rajongás és féktelen szenvedély veszi körül, de amikor a rendelkezésre állás megszűnik, az összes korábbi érzelemnek vége szakad, és nem marad vissza semmi más, mint a mindent elsöprő gyűlölet, ami nem egyszer aktív cselekedetbe torkol, ott tesz keresztbe a másiknak, ahol tud. És nem is akármilyen fokon. Már a „boldog békeidőkben” is, a mainál jóval kevésbé agresszív világban, szokássá vált, hogy az elhagyott szerelmes bosszúból vitriolt (kénsavat) löttyintett az elhagyó arcába „ha nem lehetsz az enyém, másé se legyél” alapon. Vagy nézzük az újsághírt! „A 32 éves rendőr nem tudott belenyugodni, hogy elhagyta a kedvese, ezért felkereste munkahelyén, ahol szolgálati fegyverével lelőtte, majd halálosan megsebesítette azt a férfi kollégát, akivel kedvese éppen beszélt, aztán a helyszínen még önmagával is végzett.” Kell-e taglalni, hogy a 32 éves rendőr cselekedetében a racionalitásnak még a szikrája se lelhető fel. Ezen kívül még az is megkockáztatható, hogy a feminista vád, miszerint a nő a férfi részére mindössze egy szexuális tárgy, aligha tartható. Hiszen, ha az elhagyó mindössze élvezeti tárgy lenne, akkor elvesztése könnyen volna pótolható.

Semmivel se logikusabb a második jelenség, vagyis az elhagyás utáni felfokozódó érzelem. Vagy mégis? Az egészséget akkor becsüljük, amikor már nincs. A gyereknek mindig az a játék kell, amivel a másik játszik. A nők jobban buknak a „foglalt” férfiakra. Ezek a jelenségek nem esnek túl távol az elhagyás utáni érzelmi felfokozódástól, amit rögvest követ az őrjöngő gyűlölet. Végül is, se őrjöngés, se pedig a gyűlölködés nem fogja visszatérésre sarkalni az elhagyót. Arról már nem is beszélve, hogy az agy reakciója sem tűnik túl logikusnak. Elvégre micsoda balga dolog éppen akkor fokozni (hormonálisan) a szerelmet, amikor annak tárgya örökre eltűnt? És miért, kérdezhetnénk újfent, csapódik át a szerelem gyűlöletbe? Miért éppen ez az alig érthető reakció fejlődik ki bennünk?

Bruce Ellis-nek (University of Canterbury, New Zealand) erre van válasza. Őseinknek nem volt túl könnyű az élete, amihez a tartós őrjöngés, düh, kétségbeesés és az ezekkel együtt járó magas vérnyomás, csökkenő immunitás, a szív nagyobb leterhelése veszélyes luxusnak számított. Ezért, a gyors „megnyugvás” nagyon is célszerű volt, hiszen a múlt lezárását és egy új kapcsolat haladéktalan beindítását eredményezhette. De vajon a jelenben eredményez-e, vagy most is csak eredményezhet?

A faképnél hagyott szeretők nagy többsége végül is belátja, hogy nincs tovább, és akkor jön egy újfajta szenvedés: lemondás és kétségbeesés. Magukat sajnálva nyúlnak az alkoholhoz, nem kelnek ki az ágyból, napestig csak sírnak, bámulnak a levegőbe, magukba zuhannak, és bambán ülnek a TV előtt. Néha újból felszínre tör némi tiltakozás és méreg, vagy az újrakezdés ötlete, de a legtipikusabb a mindenre rátelepedő melankólia.

Amerikában (hol máshol?) felméréseket végeztek két hónapnál nem régebben elhagyott szeretők bevonásával. A vizsgált személyek majd 50 százaléka klinikailag kezelendő depressziósnak volt mondható. További 10 százalékuk erősen depressziós volt. Néhányan öngyilkosságig vitték, illetve ténylegesen belehaltak szenvedéseikbe, ami alatt az elhagyás által kiváltott infarktus vagy szélütés (sztrókot) kell érteni, és nem ritka a viszonylag gyorsan, néhány hónap alatt kialakuló mellrák sem. A kétségbeesés egy időben az agy több részét is aktivizálja. Ezek közül az egyik a „jutalmazással” asszociált terület. Amint az elhagyott személy rádöbben, hogy nincs több „jutalom” a dopamint termelő sejtek csökkenteni kezdik tevékenységüket. Az alacsonyabb dopaminszinttel pedig együtt jár a letargia, reménytelenség és depresszió. Ez pedig kontra-produktív. Mi értelme elvesztegetni időt a búslakodással? Néhány tudós úgy gondolja, hogy a depresszió kialakulásának lehetősége több millió évvel ezelőtt fejlődött ki az előemberben. Ezen elképzelés egyik úttörője Edward Hagen (Berlini Humboldt Egyetem), aki szerint a depresszió magas anyagcsere és szociális költsége lényegében hasznos. Végül is a depressziós tünet a közösség többi tagja felé jelzés, hogy egyikük kétségbeejtő nagy bajban van. Ez nem más, mint egy félreérthetetlen segítségkérés. Van azonban a depressziónak egy másik fontos funkciója is. Ugyanis rákényszeríti a benne szenvedőt, hogy szembenézzen az elkerülhetetlen valósággal, és végre hozzon létre egy nehéz döntést, ami elősegíti a túlélést és az utódnemzést.

Azt talán mondani se kell, hogy nem egyforma mértékben, de úgy fejlődtünk ki, hogy szeretteink által elhagyva szenvedjünk, méghozzá nem ok nélkül. Ugyanis a szerelem egyike a három „párzási motivációnak”. 1) A nemi vágy azért alakult ki ősünkben, hogy a többé-kevésbé megfelelő egyénnel való közösüléshez legyen kedve. 2) A szerelem azért fejlődött ki, hogy ősünk a legmegfelelőbbnek ítélt egyénre fókuszáljon, ami megtakarítja a nemiségre fordítandó drága időt és energiát. 3) A hosszú távú kötődés pedig azért fejlődött ki, mert segítségével a partnerek szövetkezhetnek az utódok felnevelésére. (Ez utóbbit többen cáfolják, mivel kötődni lehet baráthoz, házhoz, bútorhoz, régi köntöshöz, stb. is)

Mindebből következik, hogy a szerelem az ember életében a legfontosabb dolog, mert alapvetően befolyásolja a társadalmi és genetikai jövőjét. Ezért az tűnik logikusnak, ha szerelmi életünk megszűnése felett siránkozva szenvedünk. Először tiltakozunk az elhagyás ellen, hogy visszafordítsuk az eseményeket, majd az egészet feladjuk, leporoljuk magunkat, és megújult erővel összpontosítunk arra, hogy újfent szerelmesek lehessünk. Ez a megállapítás azonban nem szentírás, mindössze a többségi vélemény. És ebben a többségben főleg a nők vannak jelen, valószínűleg azért, mert ők szenvednek jobban, vagy látványosabban, amiért cserében ők tudnak otthagyni kegyetlenebbül, és nem feltétlenül az utódokról való gondoskodás végett. Véleményükhöz a kisebbségben lévőknek is akad némi muníció. Például felvetik, mekkora az utódnemzési esélye annak a szerelemféltőnek, aki fájdalmában kettős gyilkosságot követ el? Nyilvánvalóan nulla. Ha ezeket is megfontolás tárgyává tesszük, akkor talán nem elhamarkodott az a vélemény, hogy a téma koránt sincs teljes mélységében kimerítve.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

22 gondolat erről: „(1259) Az elválás fájdalma

  1. A depresszió evolúciós szerepéről olvastam egy másik megközelítést is.
    Az állatvilágban amikor harc alakul ki valamilyen erőforrásért (például egy nőstényért) és az egyik veszít, visszahúzódik, a depresszió jeleit mutatja. Ennek funkciója, hogy ne leygen “kedve” egy kevés felerősödés után ismét harcba keveredni, amiből valószínűleg ismét rosszul, vagy még rosszabbul kerülne ki. Ezzel időt nyer, az idővel pedig elfogadja új helyzetét is. Tehát a természetnek vagy Istennek (kinek melyik szimpatikusabb) nem célja, hogy boldogok legyünk, csak az, hogy túléljünk.

  2. Tibor bá, nagyon jó ez a poszt. Teljes mértékben támogatom a szerelem demisztifikálását. Ha ezzel, amit itt leírtál, többen tisztában lennének, és nem tekintenének a szerelemre úgy, mint valami szentségre, akkor sokkal kevesebb tragikusan rossz döntés születhetne. Ha a szenvedést nem is lehet megspórolni, de a helyén lehetne kezelni a történetet.

  3. A harc elvesztését nem minden kultúra fogja fel megalázónak.
    És a győztes sem minden esetben alázza meg az ellenefelet.
    Úgy is lehet felfogni, hogy a győztes “felemeli” a vesztest, tanítja, mint a szigorú szülő a gyereket.
    Tehát a vesztes sok esetben belátja, hogy valóban jobb ha az erősebb lesz a falkavezér, mert az nagyobb eséllyel tudja a falkát megvédeni.

    Az embernél a veszteségen való siránkozást szerintem inkább a megaláztatás váltja ki.
    A Tibor bá’ által leírt “túlreagált” esetek (szerintem) nem csak arról szólnak, hogy valakit elhagy a szeretője.
    Ezt valószínűleg könnyebb kiheverni, de ez még meg van spékelve azzalm hogy nem csak elhagyja, hanem már hónapok óta mindenki tudta hogy egy harmadik is van a képben, csak szegény szerelmesünk nem tudot róla.
    Ehhez még hozzájön a modern korok felturbóott birtoklási vágya, és akkor kész robbanó elegy.

    Személyes tapasztalat, és a környezetemben is azt láttam, hogy sokkal kevesebb szenvedéssel lehet átélni egy őszinte szakítást, amikor nincs egy harmadik, esetleg pénz vagy gyerekkel való zsarolás belekeverve a dologba.

    Úgy érzem, hogy ezek a kutatások azoknak a fényes női magazinok számára készülnek, amelyeket elegánsabb orvosi rendelők asztalán szoktunk találni. Van valami józan paraszti ész alapjuk, és kiváltják az “aha tényleg!” reakciót az emberben, és amikor az ember az egészoldalas parfüm vagy karóra reklámra lapoz, akkor már pozitív befogadó hangulatban van.

  4. Tibor ba:Az elválás fájdalma
    A biblia (OT) mindenre megadja a valaszt

    1Ki 11:2….,
    3 És valának néki (sALAMON)feleségei, hétszáz királynéasszony és háromszáz ágyas; és az õ feleségei elhajták az õ szívét.
    Az Ur megsaJNALTA s

    —————
    Mal 2:14 És azt mondjátok: Miért? Azért, mert az Úr tett bizonyságot közted és a te ifjúságod felesége közt, a kit te megcsaltál, holott társad és szövetséges feleséged!
    Mal 2:15 Nem tett ilyet egy sem, a kinek még volt lelke. És mit keresett az az egy? Istentõl való magvat. Õrizzétek meg azért a ti lelketeket, és a ti ifjúságotok feleségét meg ne csaljátok!
    Mal 2:16 Mert gyûlölöm az elbocsátást, azt mondja az Úr, Izráelnek Istene, és azt, a ki ruhájára kegyetlenséget borít, azt mondja a Seregeknek Ura. Õrizzétek meg azért lelketeket, és ne csalárdkodjatok!
    Mal 2:17 Elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel, és azt mondjátok: Mivel fárasztottuk el? Azzal, hogy azt mondjátok: Minden gonosztevõ jó az Úr szemeiben, és gyönyörködik õ azokban; vagy: Hol van az ítéletnek Istene?

  5. Tibor ba:Az elválás fájdalma
    A biblia (OT) mindenre megadja a valaszt

    1Ki 11:2….,
    3 És valának néki (Salamon)feleségei, hétszáz királynéasszony és háromszáz ágyas; és az õ feleségei elhajták az õ szívét.
    ————
    De a kegyelmes ur meghagyta 300 agyasat, hogy konnyitsen sziven
    s mikor lata, hogy S. fajdalmat az sem enyhiti …., utolso profetajahoz imigyen szolt:
    Mal 2:14 És azt mondjátok: Miért? Azért, mert az Úr tett bizonyságot közted és a te ifjúságod felesége közt, a kit te megcsaltál, holott társad és szövetséges feleséged!
    Mal 2:15 Nem tett ilyet egy sem, a kinek még volt lelke. És mit keresett az az egy? Istentõl való magvat. Õrizzétek meg azért a ti lelketeket, és a ti ifjúságotok feleségét meg ne csaljátok!
    Mal 2:16 Mert gyûlölöm az elbocsátást, azt mondja az Úr, Izráelnek Istene, és azt, a ki ruhájára kegyetlenséget borít, azt mondja a Seregeknek Ura. Õrizzétek meg azért lelketeket, és ne csalárdkodjatok!
    Mal 2:17 Elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel, és azt mondjátok: Mivel fárasztottuk el? Azzal, hogy azt mondjátok: Minden gonosztevõ jó az Úr szemeiben, és gyönyörködik õ azokban; vagy: Hol van az ítéletnek Istene?
    Mal 3:1 Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja elõttem az útat, és mindjárt eljön az õ templomába az Úr,….
    A katolikus egyhaznal nincs elvalas, meg akkor sem, ha a hazaspar a gyerekekkel egyutt szenved..
    —————
    ronn says:
    1.
    “Tehát a természetnek vagy Istennek (kinek melyik szimpatikusabb) nem célja, hogy boldogok legyünk, csak az, hogy túléljünk.”
    ————-
    Gen 1:28 És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
    ————
    Az isten (YHWH) nem beszel boldogsagrol

  6. 6.

    ….

    Szeretnél uralkodni a férjeden,
    mégis ő fog uralkodni rajtad.”

    Azután Ádámnak ezt mondta:

    “Ezért megátkozom a földet miattad:
    egész életedben sok bajlódással és fáradsággal,
    naponta kell művelned,
    hogy megadja kenyeredet.
    Szántófölded töviseket és gyomokat nevel,
    te pedig azokat a növényeket[e] eszed,
    amelyeket a földeden magadnak termelsz.
    Bizony, arcod verítékével kell megszerezned
    mindennapi kenyeredet!
    Halálod napjáig keményen dolgozol,
    amíg visszatérsz a földbe,
    amelyből kiformáltalak,
    mert porból vagy,
    és ismét porrá leszel.”

    Hát ebben tényleg nincs sok boldogság.
    De nincs ok az aggodalomra ! ez csak egy viszonylag kis nép mitológiája… akkor is ha ügyes PR-al hozzácsatolták egy nagyobb ideológiai áramlathoz.

    Azt hiszem, ideje lenne alaposan végignézni néhány, az Ószövetségitől különböző teremtésmitológiát, és megnézni, hogy azok hogyan viszonyulnak a tudásra vágyó emberhez.

    Az, hogy a zsidók követik saját vallásuk elvárásait az az ő dolguk… De aki nem zsidó, annak talán nem lenne kötelező.

  7. 7: “te pedig azokat a növényeket[e] eszed,
    amelyeket a földeden magadnak termelsz.”

    És ha kicsit még tovább olvasod, akkor Káin valóban arca verejtékével öntözve műveli a földet, ahogy Isten parancsában van, de Istennek mégis inkább Ábel áldozatának illata kedves, aki hülye lett volna növényeket enni, amikor pásztorként állatokat is lehet…
    🙂

  8. Lehetetlen says:
    7.
    “…. ez csak egy viszonylag kis nép mitológiája… ”
    Ez igy van -kis nep – es ez kis nep 2, 3 millio fanatikusa evezrerdeken at uralja a vilag nepenek, mondhatjuk 1/3-t.
    Erdekes, eppen a hetekben tettem fel a you tubera eziranyu kivonatokat egy keszulo Oratoriumbol laszlovar videos Prelude. Epitaf es Epilog. Ott, pellengere allitom Vatikan evszazados titkait, nem mindenki szajaize szerint.

  9. Hát igen…

    Az Ószövetségben van egy konzosztens vonulat, ami a földművességet valóban büntetésnek és undorítónak állítja be.

    Én itt látok valami “földanya”-ellenességet…

  10. 9.
    Nézd… A “vatikán” Szent Pál óta takarékon, a Mediciek óta teljes gőzzel issza bort és prédikálja a vizet.
    De ettől az alap eszmék még jók.

  11. 10: Vagy egyszerűen a papság jobban szerette a húsételeket (megértem), és ez a mese arra szolgált, hogy megalapozzák, miért husikát kell vinni a templomba grillezni valónak, akarom mondani Istennek felajánlani való áldozatnak. 😉 A parasztok meg egyék csak a gabonát, nekik legyen elég annyi, és ne lázadjanak többért, mert akkor Isten parancsával mennek szembe…
    Tibor bá’ is többször felemlegette már itt a papi konyhából pénteken kiszökő sülthús szagot, miközben a plebsztől a böjtöt várták el…

  12. 7: Lehettem volna, ez az első hozzászólásod, amivel nem tudok azonosulni.

    Az Ábel-Káin történettel kapcsolatban nem lehet elmenni amellett, hogy a zsidóság pásztorkodó életet élt, az ellenségei meg földet műveltek. Olyanra írták a történetet, hogy ezzel is igazolják magukat. Pedig többször is elolvastam, hátha megvilágosodom, de nem…

    De most őszintén: hogy jön ez ide? Levi, komolyan mondom, fogalmam sincs, hogy ezekkel az idézetekkel tulajdonképpen mit akarsz mondani a poszt témájával kapcsolatban.

  13. 13.
    Az Ószövetség Istene ellenségeskedést szított a férfi és a nő között… Ezért idéztem ezt… Aztán, ha már ott volt, megpróbáltam még egy megosztó gondolatra rávilágítani : a földművesség megitélésére.
    Ehhez fűzöt egy gondolatot Levi…

  14. Lehetetlen says:
    11.
    “De ettől az alap eszmék még jók.”

    Mik azok az alap eszmek, amelyeket Vatikan magaenak mondhat?? A 10 % pluszt, amit bekaszal?! Eszme ami jo, nem a Vatikan termeke! Vatikan pelyvat vetett es kalaszt arat, melyet a melos verejteke termelt. A hal a fejenel buzlik. Megtisztulasa folyamatban van.

  15. 15.

    Az alapeszmék nem a Vatikánéi…
    Azok nagyon régiek, de ezt egy másik topikban kellene boncolgatni.

    Bár lehetne itt egy röpke esszét összedobni az Ószövetséggel átitatott keresztény ideák hatásairól a modern párválasztás problematikáját illetően.

    A feminizmus, a férfiak szerepvesztése, a szexuális szabadosság alaposan megborította a párkapcsolatokat, közhely a vállások növekvő száma és az “eldobható” partner fogalma.
    A modern ember ezeket még nem tudta beintegrálni a mindennapi kultúrájába, és, gondolom, el fog tartani pár generációt, mire talál valami egyensúlyt az új felállásban… Feltéve, ha a “modernség” nem itéli az emberiséget folytonosan változó szituációkra, amihez képtelenség alkalmazkodni.

    Attól, hogy brit tudósok találnak egy vegyületet, ami felelős a partner elvesztése miatti szomorúságért, még alapjában nem változik semmi.
    Már az ókori tudósok is találtak egy vegyületet, amivel ezt a szomorúságot oldani lehet, úgy hívják, hogy alkohol.
    Viszont az antidepresszant gyógyszereknek jobb a piaca.
    És úgy látszik, erősebb piaci érdek fűződik a boldogtalan kapcsolatokhoz, mint kiegyensúlyozott párkapcsolati modellek propagálásához.

    Ha belegondolunk, hogy az antidepressant gyógyszerek piaci részesedése 11 ezer millió dollár volt 2008-ban, akkor elképzelhető, hogy a gyógyszergyáraknak komoly érdekeltségük a párkapcsolatok alakulásában.
    Nem csoda, hogy komoly kutatásokat pénzelnek a témában.

  16. Lehetetlen says:
    16.
    “Ha belegondolunk, hogy az antidepressant gyógyszerek piaci részesedése…
    Nem csoda, hogy komoly kutatásokat pénzelnek a témában.”
    Szerintem, a depressziot az ismetlodo gondolatok okozzak, melyek naprol napra erosodnek. Vegul a szenvedo a kulso agentokhoz, mesemondokhoz, gyogyszerekhez fordul ahelyett, hogy a gondolatait szortirozna ki. A hal a fejnel buzlik.

  17. Levi says:
    17.
    A kulso agentok: Tulzott alkohol, kabitoszerek, mesemondo alchemistak legtobbje (beleertve az u.n. tudomanyos kutatokat az mind a tiszra ertelem megrontoja, belertve a mantrakat, rozsafuzereket raccsola tekozlokat. Egyszoval piocak, eloskodok az eltevelyedett betegen. Uzlet, az uzlet. Penz beszel, kutya ugat mondja a jo magyar kozmondas. Az isten elturi, mobdta Benedictusz papa, mert elaludt es az egere (gondolatok) a beteg ember agyaban cincignak. Pedig az orvoslas nagyon szimpla es egy fillerbe se kerul. A javaslat az: ne kuzdj a cincogokkal. mert csatat vesztesz. Ha nincs celpont, idovel a cincigok elhallgatnak

  18. Tibor ba post
    “Manapság divatos mindennek okát az evolúcióban keresni, elvégre testi és természetesen lelki (azaz pszichés)* tulajdonságaink

    * modern vilag lesipuskasai. Legtobbje kuruzslo. A sotetben turkal, ahova o maga nem menne. de a beteget oda kuldi, aztan figyeli a beteg gyenge pontjait es uriti bankszamlajat.
    A tema Mr Lehetettm nagyon nagy egy harapasra es ay emesztesre sok ido kell. Egy paranyi reszet 60+ even at vegigjartam. S idokozben felismerem, hogy ami jo nekem nem feltetlen jo a szent Peternek. Egyet megigert. Ha meghalok, kivansagom szerint a pokolba kuld kazanfutonek. Jaj, de sok hipokrataval fogok talalkozni. Minden adukartya lap a forro platnion lesz. Nem fogom oket bantani. Kartyat vetunk….

  19. 19:
    Kedves Levi!
    Olyan szép, hosszú hozzászólásaid vannak, amiket (legalább is nekem) kínszenvedés végigolvasni az ékezet hiányok miatt. Meg kérnélek, ha lehet, tegyél szert egy ékezetes klaviatúrára, de ha ez nem lehetséges, akkor legalább használd ki a 15 perc időt és az elütéseket javítsd ki. Köszönettel: Tibor bá’

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük