Az élőlények kihalása földtörténetileg páratlan volt, de az ok nem lehetett egyetlen, jól meghatározható ok, mert a geológiai leletek ilyenről nem árulkodtak. A tudósok újabban arra gyanakodnak, hogy a katasztrófát maga a Föld okozta önmagának, és minél többet megtudnak a részletekről, annál több párhuzamot vélnek felfedezni a Föld mai helyzetével.

251 millió évvel ezelőtt hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz beindított egy globális felmelegedést, ami egy esemény sorozatot kezdetét jelentette, a vége pedig oxigéntől megfosztott óceánok mérges gáz kibocsátása lett.

Linda Elkin-Tanton az MTI geológia professzora szerint jött valami, ami a föld klímáját átlökte egy küszöbértéken. A professzor asszony beindított egy multidiszciplináris tanulmánysorozatot a tömeges élőlénykihalás okainak felkutatására. A kérdés nem volt kizárólag akadémikus, azt akarták megtudni, hogy olyan küszöbérték előtt állunk-e, aminek átlépése tömeges kihaláshoz vezethet.

252 millió évvel ezelőtt a Föld éppen egy jégkorszakból kezdett kilábalni. A tudósok véleménye szerint a jégveremből üvegházba történő átállás eleve traumatizálta az élőlényeket. Ekkor a mai Szibéria területén magma tört fel a mélyből. A kitörés minden képzeletet felülmúl. Körülbelül 1 millió év alatt annyi láva jött a felszínre, ami a mai USA területét 800 méter magasságban ellepné. A földkéreg, amin a láva áttört, főleg mészkövet és kőszenet tartalmazott, mely utóbbi elégett, ami hatalmas mennyiségű széndioxid kibocsátással járt. (Tegyük hozzá, hogy pillanatnyilag az emberiség pontosan ezt teszi, folyamatosan termeli a széndioxidot).

A magma kitörés és a széndioxid termelés csak a kezdet volt. A melegebb atmoszféra felmelegítette az óceánok felületét. A víz oxigénfelvétele megszűnt, így a mélyebb vizekre nem jutott le oxigén, beállt az oxigénhiány. Közben a szárazföld eróziója felgyorsult, egyre több foszfor került a tengerbe, ami a planktonok elszaporodását eredményezte. Amint az elhalt szerves anyagok felbomlottak, a maradék oxigén is eltűnt a vizekből. (Ez a folyamat napjainkban is megfigyelhető az úgynevezett holtzónákban). A széleskörű anoxia kipusztította az oxigénfüggő tengeri élőlényeket. Ekkor jött a kegyelemdöfés.

Bizonyos mélységnél bekövetkező anoxia (napjainkban például a Fekete-tenger) esetén az oxigénfüggő élőlények a felszínhez közel élnek, míg az oxigént elkerülő mikrobák mélyebben foglalnak helyet. Ez előzőek széndioxidot „lehelnek” ki, az utóbbiak pedig hidrogénszulfidot, ami nagyobb koncentrációban kiöli a növényeket csakúgy, mint az állatokat.

Ez a folyamat megmagyarázza, hogyan lehetséges, hogy az óceánokban elindult halálos folyamat átterjedjen a szárazföldre.

A kutatások feltártak anaerobikus élőlények nyomait ott, ahol a Perm korszak végén a tengerfelszín lehetett.

Hidrogénszulfid lyukat üthetett a Föld ózon rétegében is, aminek védőhatása ma már mindenki előtt ismert. A földi atmoszféra oxigén tartalma 15 százalékra csökkent (jelenleg 21 %).

Mit szűrhetünk le ebből a jelenlegi helyzetünkben? Pillanatnyilag egy folyamatos melegedés alatt állunk, és közeledünk a küszöbértékhez (vagy talán át is léptük azt), amit átlépve a melegedés drámaian fel fog gyorsulni, hiszen a Perm korszak végi melegedés bizonyítottan nem volt lineáris. A legnagyobb problémát az okozza, hogy fogalmunk sincs, hol van az a bizonyos küszöbérték. Kapaszkodóul néhány adat, amit mindenki úgy értékel, ahogy akar.

Az ipari forradalom előtt az atmoszféra széndioxid tartalma 280 ppm volt. Jelenleg 407 ppm és a növekedés gyorsul. Ha most azonnal behúznánk az összes féket (ami elképzelhetetlen), akkor 480 ppm-nél megállnánk. Optimista becslések szerint csak a század végére érjük el az 1000 ppm-et. Az elméleti számítások szerint a Perm korszak végi katasztrófa alatt 2800 ppm lehetett a széndioxid koncentráció. Ha az elméleti számítások hibásak, akkor lehet, hogy sokkal alacsonyabban.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________