(3713) 1964-es tanulmány

Tibor bá’ fordítása online

Egy 1964-es tanulmány neurológiai módszerrel támadja a szabad akaratot

Évtizedeken keresztül a neurológusok vitáznak a következőkön:

  • Az embernek mennyi a szabad akarata?
  • Miért van az, hogy egyesek jobb, bölcsebb döntéseket hoznak másoknál?
  • Miért van az, hogy intelligensnek ítélt emberek rossz ötleteik alapján döntenek?

1964-ben két német tudós megfigyelte néhány alany agyának elektromos aktivitását. Az önként jelentkezők hónapokon át megjelentek a Freiburgi Egyetemen, ahol drótokat kötöttek a fejükre, majd semmi más dolguk nem volt, mint szabálytalan időközönként, egy-egy alakalommal 500-szor kopogni a jobb kezük ujjaival.

A kísérlet célja az volt, hogy találjanak olyan jeleket az agyban, amik megelőzik az egyes kopogásokat, mivel fogalmuk se volt, hogy egy tevékenységet megelőzően van-e agytevékenység.

Az 57 évvel ezelőtt német úttörő kísérletből az következett, hogy „az agy felkészíti magát egy akaratlagos lépésre”.

Ez a meglepő felfedés volt az alapja több szakmai kellemetlenségnek. Húsz évvel később az amerikai fiziológus, Benjamin Libet „készenléti potenciával” (Bereitschaftspotential) elérte azt, hogy az agy nem csak jelét adta a döntésnek a cselekvés előtt, de szinte hihetetlen, az agy elkezd működni azt megelőzően, hogy a személy tudatosan tenne valamit.

Vagyis, az emberek döntését – még, az ujjal való kopogást is – látszólag valami más határozza meg, ami kívül esik saját érzékelhető akaratukon.

Libet tehát bemutatott egy eredeti neurológiai bizonyítékot a szabad akarat létezése ellen, ami idővel tantétellé vált.

Manapság társalgási témává vált, hogy az agyunk az előtt dönt, mielőtt tudnánk róla. A tudomány bebizonyította, hogy az emberek nem uraik tetteiknek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

6 gondolat erről: „(3713) 1964-es tanulmány

  1. „hogy az agy nem csak jelét adta a döntésnek a cselekvés előtt, de szinte hihetetlen, az agy elkezd működni azt megelőzően, hogy a személy tudatosan tenne valamit.”

    Tehát a cselekvés előtt az agy „bekapcsol”.
    Hát valahogy mozgatnia kell a testet.

    Ugye nagyon kis időről beszélünk? A tudatos döntés és cselekedet között azonban sok idő is eltelhet, mivel a kettő nem ugyanaz., mármint a tudatos cselekvést a döntés előzi meg.
    Számomra ez a rövidke idő pont az bizonyítja, hogy nem is az agy dönt, csak mintegy a végrehajtást koordinálja.
    Az adott döntés képe hol van az agyban? Majd ha ezt megtalálják(nem fogják) akkor kinyilatkoztathatnak. Addig maradjanak meg szerénynek a kérdésben.

    Ha komolyan végiggondoljuk, könnyen rájöhetünk, hogy a cikk végkövetkeztetése, vagy sugallata szerint ez milyen fokú determináltsági szintet eredményezne.
    Ennek ellenére ha nagyon akarom(ki ez az én ugyebár? hol van az agyban a székhelye? vagy maga az agy az én?) be is kakálhatok a gatyámba, minden tanult bevésődés(fúj Pistike, nem ide, mert az rossz, hanem a wc-be!) ellenére.

    Még a vegetatív(szív-, bélmozgás stb.) funkciók is felülírhatóak tréningezéssel, pedig azok aztán valóban automatikusak.
    A hazugságvizsgáló pont ezt csinálja. Na de ennek kijátszása pont a cáfolata is a teóriának. Mert ez nem más, csak egy teória. Ráadásul nem is a logikusabb fajtából.

    És akkor a pszichoszomatikus betegségek hogy lehetnek egyáltalán? Az agy szerkezete változatlan, csak a kedély milyensége okoz valamilyen testi tünetet.
    Meg kéne fordítani a dolgot és a transzcendesből elindulni, ha már egyszer így-láthatóan- nem megy nekik.

  2. Teljes félreértelmezés.

    Természetes, hogy az agyi aktivitás megelőzi a cselekvést. Miután az agy aktivitása a gondolat megjelnése az anyagi síkon, és a gondolat megelőzi a tudatos cselekedetet, természetes, hogy az agyi aktivitás előbb van mint az ujjmozgás. Ez sokkal inkább alátámasztja a szabad akarat létezését: megmutatja, hogy a gondolat megelőzi a tettet.

  3. Az ember cselekedeteinek elhatározása és végrehajtása többszinten zajlik. Pl. Elindulok álló helyzetből. Tudatos parancsot ad az agyam, indulás a munkahelyre. Nincs minden izomtevékenység a tudattal szervezve, mert azt a motorikus központok intézik. Elindulok álló helyzetből, megteszek pár lépést. Nincs tudatos akaratom sehová menni, egyszerűen a szervezet szólt a motorikus központnak, lépjünk már néhányat, mert néhány izom túlterhelődött az ácsorgásban, könnyíteni kell rajtuk.

  4. 2. Ábel
    Benjamin Libet kísérlete azt bizonyítja, az agyunk 500 milliszekundummal már azelőtt cselekszik, hogy elhatározásra jutnánk. Ergo azt, amit szabad akaratnak gondolunk, valójában valami külső tényező befolyásolja. Az agyuk tudja, hogy fogunk dönteni és mikor a döntéséről értesít, akkor jön az a rész, hogy azt érzem most döntöttem egy mozdulat felől, de ez csak illúzió. A döntés, már előbb megszületett. Nincs szabad akarat.

  5. 5. Laliba,
    Vágyaink, félelmeink, érzelmeink szintjei határozzák meg döntéseinket. A kérdés az, mi határozzuk meg vágyaink erősségét, félelmeink tárgyát, boldogságunk vagy épp szomorúságunk mértékét?
    Nem dönthetünk úgy, hogy vágyjunk e megtenni valamit vagy ne. A vágyakozásról és mértékéről nem tudunk döntést hozni.

    Bármi, amit az életünkben akaratlagosan teszünk az vagy azért van, mert kényszerítenek rá, vagy azért, mert vágyaink ezt diktálják.

    Ha kényszerítésből teszünk valamit, akkor nem cselekszünk szabadon.

    Ha vágyaink beteljesítése érdekében teszünk valamit, akkor nem cselekszünk szabadon.

    Mivel a felső három állítás igaz, nincs szabad akarat.
    A vágy vagy kényszer vitt rá a válaszom megírására mindegy, mert bármelyik is volt, nem szabad akaratomból tettem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük