(3714) Fegyverszállítás

Tibor bá’ fordítása online

A NATO fegyvereket szállít az orosz határhoz

Forrás: RT

Idegesítő fegyver mennyiséget szállít a NATO az orosz határra, figyelmeztetett az orosz csúcs diplomata, amihez hozzátette, hogy a nyugati országok olyan provokációt hajtanak végre, ami tényleges konfliktushoz vezethet.

Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov egy sajtótájékoztatón ismertette, hogy „a NATO országokból jelentős fegyverszállítmány érkezik saját határaink mentén.”

Állította, hogy a szomszédos Ukrajnában „egyre több katonát és fegyvert vonnak össze a Donbas határ mentén, amit egyre több nyugati tanácsadó követ.”

A szenior diplomata szerint a nyugatiak bátorítják a kijevi vezetőket, hogy orosz ellenes lépéseket tegyenek, ami könnyen „katonai kalandokká fajulhat.” Lavrov figyelmeztetett „ha a Nyugat nem képes Ukrajnát visszatartani – sőt lényegében bátorítja – mi természetesen meg fogjuk tenni az összes szükséges lépést, megteremtve biztonságunkat.”

Lavrov azt is a nyugatiak szemére vetette, hogy már régen próbálkoznak más országokat Oroszország ellen hangolni, amire ragyogó példa a volt szovjet államok bevonása az ellenségeskedésbe – amit Oroszország egyértelműen elítélt.

Lavrov nyilatkozata újra élesztette a feszültséget az USA vezette szövetség és Moszkva között. Egy nemrég végzett CNN interjúban NATO főnök, Jens Stoltenberg jelezte, hogy a szervezete haderejét megháromszorozta, jelenlétét megerősítette a Fekete-tengeren és a Balti-tengeren az orosz jelenlét ellensúlyozására.

Az amerikai távirányítású rakétákkal felszerelt rombolója, az Arleigh Burke, néhány napja megérkezett a Balti-tengerre, miután két másik amerikai hadihajót észleltek ugyanott, közel az orosz vizekhez.

Anatoli Antonov, orosz washingtoni nagykövet szintén felemelte a szavát, mivel szerinte Moszkva eltökéltségét alulbecsülik, hogy milyen módon fog reagálni a NATO ukrajnai fenyegetésre. Szerinte a Nyugat veszélyes tévhitben ringatja magát.

Lavrov arra is figyelmeztetett, hogy az ukránok által használt amerikai rakéták az szeparatisták ellen fokozzák a totális összecsapás esélyét a háborús zónában.

November elején az orosz helyettes külügyminiszter, Alexander Grusko, megválaszolta Stoltenberg tervét, ami szerint amerikai rakétákat telepítenének Kelet Európai országokba, mivel állításuk szerint Moszkva „agresszív tevékenysége” által teremtett fenyegetést ellensúlyozni kell.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

22 gondolat erről: „(3714) Fegyverszállítás

  1. A kérdés, hogy ki telepített először oda haderőt, fegyverzetet. Az oroszok vagy a NATO segédlettel az Ukránok?

    “Az Egyesült Államok meg fogja torolni, ha Moszkva megtámadja Ukrajnát”

  2. 1 – Gyarmathy:
    Washington csak szeretné, ha Moszkva megtámadná Ukrajnát. Putyinnak esze ágban sincs. Hogy ki itt a hunyó? Kijev miért nem tarja be a Minszki egyezséget? És miért lövöldözi a keleti szakadárokat?

  3. Nem tudom, valamiért úgy érzem Moszkvának semmi joga rinyálni. Annsktálta a Krímet egy szuverén országtól, “szeparatistákat” támogat egy szuverén országban, fenntartva az állandó konfliktust. Minden létező csatornán nyomást gyakorol Ukrajnára. 100x nagyobb hadereje van. Miért csodálkozik ha Ukrajna nem hozzá közeledik, hanem a nyugathoz?

  4. 3. Minato

    Nem csodálkozik, le is sz.rja, de érthető okokból, nem kíván a kerítése tövében nyugati haditechnikát látni.

  5. 3 – Minato:
    1) A jelenlegi Kijevi rezsim CIA segítséggel puccsolt meg egy szuverén oroszbarát kormányt.
    2) Moszkva nem annektálta Krímet, hanem visszavette az ajándékot, amikor azt át akarták játszani az amerikai flottának. Különben rendezett népszavazást és 97 százalék Orosország mellé állt.
    3) Dombasz lakossága főleg orosz, nem ukrán. A puccs után Oroszországhoz akartak csatakozni, amibe Putyin nem ment bele. Ekkor függetlenséget akartak, azt meg Kijev nem engedte és katonailag megtámadta őket. Putyin naná, hogy melléjük állt.
    4) Ukrajna nem közeleg a nyugathoz, hanem a nyugat csinálta.
    5) USA mit szólna, ha az orosz titkosszolgálat Mexikóban puccsot csinálna és az új kormány USA ellenes lenne, és felfegyvereznék a Mexikó/USA határt?

  6. A Fekete-tenger alatt lévő palagázkészletet mindkét nagyhatalom ellenőrizni és a kitermelését kontrolálni akarja. Szóval, hogy Moszkva nem vonulna ezért hadba, aki ezt feltételezi az meglehetősen naiv. Ugyan ez igaz az USA -ra is. Az, hogy PR szempontból melyik fél épp mibe is csomagolja be az átlag médiafogyasztó számára, hogy neki van igaza a kérdésben, az egy mellékes dolog! Az RT -ből megismerhettünk az orosz mi vagyunk a jófiúk PR előadást. A CNN -ből meg meglehet hallgatni az USA PR -t, hogy ők a jófiúk. Persze mindkét nagyhatalomnak a saját szempontjából igaza van, és még az ukránoknak is, hogy visszaakarják szerezni az önálló országuk kvázi elszakított részeit a Krímen kívül, mert a félszigetre semmi esélyük sincs. Miközben az egész konfliktus a palagázról és annak ellenőrzéséről szól…!

  7. Tibor ba’, sajnos nem vagyok abban a helyzetben hogy mimden hirnek utana jarjak es leellenorizzem hogy kacsa vagy valos-e. Igy a tenyeket irtam: Ukrajna egy szuverén ország, az hogy a CIA puccsolta le vagy az embereknek volt eleguk, nem tudom eldonteni mindenki mast mond. Az viszont tény hogy egy masik orszag megsértette a területi egységét, mindegy milyen okora hivatkozva. Az is tény hogy támogat felkelőket az országban, le se tagadja. Ezekre hivatkoztam.

  8. A kérdés csak az, hogy meddig tűri még egy-két Nagyhatalom, hogy az USA önjelölten és önkényesen játssza az igazságosztó szerepét a Világ felett?

  9. Szijjártó Péter napok óta azzal szerepel a hírekben, hogy szerinte Magyarország ismét a nagyhatalmi játszmák színterévé vált, és arra készül, hogy a tavaszi országgyűlési választásokat nyugatról és keletről is megpróbálhatják majd befolyásolni. A kínai kormány eközben a hírek szerint a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult egy ukrajnai ügy miatt, ami azért elég jól megmutatja, milyen is az, amikor valóban a nagyhatalmak csataterévé válik egy ország.

    A háttérben Kína és Amerika fontos háborút vívott a szomszédban
    https://azonnali.hu/cikk/20211202_kina-ukrajna-oroszorszag-felvasarlas-motor-szics-vilagpolitikai-jatszma

  10. 7 – Minato:
    Az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára Ms Vicrtoria Nuland bevallotta, hogy a puccs 5 milliárd dollárjukba került.

  11. 10: #https://euvsdisinfo.eu/report/us-spent-5-billion-on-the-ukrainian-maidan-in-2014
    “This is a recurring pro-Kremlin disinformation narrative alleging that Ukraine has been under external control since the 2013-14 Euromaidan revolution. In the Russian media’s statement about the “financing of the Euromaidan” by US politicians, they refer to the statement of the former Assistant Secretary of State for European and Eurasian Affairs Victoria Nuland at the end of 2013, in the midst of the Revolution of Dignity in Ukraine. She said that the United States has invested $5 billion over 20 years to develop democratic processes and reforms in Ukraine. The diplomat said that this was the total amount of assistance that Washington has allocated to Ukraine after the collapse of the Soviet Union in 1991. Money was allocated for fair elections, to fight corruption and to develop the energy sector. Victoria Nuland later repeated this information in various interviews. She explained: “But we certainly didn’t spend any money supporting the Maidan. That was a spontaneous movement, which is a far cry from what we are concerned Russia is up to now in eastern Ukraine.””

  12. Tibor ba’ ok, es a több 10 ezer emberből aki az utcákra vonult és tüntett, vajon hányan gondolták maguktól is hogy elég az oroszokból, az oroszbarát politikusokból, oligarchákból? Nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél. Golyózáporba nincs az a pénz amiért CIA ügynökök kimennének tüntetni. Jó sok embernek kellett akkor a CIA-nek fizetni hogy olyan sokáig tüntessenek, harcoljanak. Vajon 56 is a CIA fizette, mikor nálunk telt be a pohár? Nem tudom, de puccs ide vagy oda, egy ország megtámadott egy másikat, területeket csatolt el tőle önkényesen, illetve folyamatosan támogatja az országban lévő felkelőket. Mindegy milyen ország, megsérti egy másik szuveneritását. Ez szembe megy a nemzetközi joggal. Érthető az emberek, politikusok felháborodása és segítség kérése máshonnét.

  13. 12. Minato
    Te ismered Ukrajna történelmét?
    Ha gondolod, átküldöm sms-ben . 🙂
    Rövidebb mint “Szlovákiáé ”
    A” Kijevi Rus”-ról hallottál már ?

  14. Aki kicsit objektiv ( vagy realista) az nyugtázza azt, hogy Ukrajna az orosz érdekszfére része.

    Az USA nagyon messze itt a saját határaitól ( hatáskörétöl ) stb. Az is jól látszik, hogy Ukrajna az USA bábja, még az Eu érdekei ellenében is. Az EU nak egy sor szankciót és egyéb marhaságokat kell Oroszország ellen életben tartania, amivel leginkább az EU szenved károkat: milliárdos nagyságrendben.

    ( olyan is volt, hogy az eu cégek által hagyott ürt épp usa érdekeltségek igyekeztek fürgén betölteni a gazdag orosz piacon. )

    Szó sincs itt az ukrán emberekröl, meg demokráciáról: a szokásos USA piszkos játszma egyikét láthatjuk.

  15. Kiváncsi lennék, hogy mit szólna az usa, hogyha Kina vagy az Oroszok telepítenének fegyvereket Kubába, építenének támaszpontot oda. Kinának megvan a gazdasági ereje, hogy segítsen Kubának és cserébe támaszpontot létesíthessen oda, úgyanez igaz Oroszországra is.

  16. 15. Csaba81,

    Az oroszoknak nem hiszem, hogy van gazdasági erejük, hogy a világ másik felén segítsenek egy Kuba méretű országot és támaszpontot tartsanak fenn. Egyébként meg minek, van elég nagyhatótávolságú rakétájuk, meg atomrakétákat hordozó tengeralattjárójuk, úgyhogy felesleges egy hatalmas összeget költeni kubai támaszpontra.

  17. 14. Fényhozó Kérub,

    “Aki kicsit objektiv ( vagy realista) az nyugtázza azt, hogy Ukrajna az orosz érdekszfére része.”

    Lehet, hogy az Ukránoknak más erről a véleményük. Rengeteg ukrán van mindenfelé a nyugati világban, többségük a nyugathoz húz.

    13. Buda,

    “Te ismered Ukrajna történelmét?

    “Rövidebb mint “Szlovákiáé”

    Államok, nemzetek születtek és születnek. Egyszer a magyar állam is megszületett, Ukrajna meg nem olyan régen született. Attól még lehet önrendelkezési joga?
    A nagy szovjetoroszország ölelő karjait mi is megtapasztalhattuk pár évtizeden keresztül, mi se nagyon szerettük.
    Kíváncsi lennék, hogy ha valamerre indulni kellene, az orosz seggnyalók az itt oly nagyvonalúan ukránok szabadságáról(orosz érdekszférába sorolásáról) nyilatkozók merre mennének?

    Fényhozó, Buda, Tibor bá, mire szavaznátok? A Nyugatra vagy a Keletre?
    Tibor bá, nekem úgy rémlik, te is mindig nyugat felé mászkáltál. Olyan nehéz megérteni, hogy az ukránok nagy része is a nyugat felé húz?

  18. Pár twitter fiók az ukrán – orosz határ menti dolgokról. Fegyver-kés-számszer-viperabuzik -és erdőcsetkelők napi csemegéje a reggeli kávé mellé!

    @RALee85
    @GirkinGirkin
    @RUS
    @The_Lookout_N
    @MarQs__

  19. 17 – Gyarmathy:
    Amikor én mászkáltam akkor Szovjetunió volt, most már nincs. Disszidálásom fő oka egy világnyelv megtanulása volt. Az orosz nem az. Én nem mennék se nyugatra, se keletre. Megjegyzem, számomra ma már se az USA, se az UK, se Kanada, de még Au se vonzó. A társadalom mindenütt elszaródott. ja, és az ukrán nyelv gyakorlatilag megegyezik az orosszal.

  20. Egy dokufilm ajánló, mely 1962 októberébe repíti a nézőt.

    https://youtu.be/fsukX1xRcWg

    A kubai rakétaválságról talán már mindenki hallott, de arról biztosan kevesebben, hogy volt négy darab szovjet tengeralattjáró, mely odament az amerikai partok közelébe és atomtöltetű torpedóval voltak felszerelve. Az egyik ilyen hajón olyan dráma zajlott, mely tényleg hajszálnyira választotta el a világot egy atomháború kitörésétől.

    Hogy úszhattuk meg több mint hatvan éven keresztül, hogy ilyen iszonyatos fegyverekkel felszerelkezett hajók, tengeralattjárók és rakétasilók tömege mellett nem tört ki véletlen atomháború? (Mintha volna egy Felsőbb Hatalom, mely nem engedi, hogy ezek a végzetesen veszélyes eszközök elinduljanak).

  21. Manga !
    Remélem itt vagy !
    Te mint a téma szakértője légyszíves írjál egy helyzet elemzést a jelen Ukrán eseményekről és a várható folytatásról .
    Gondolom, ez többünket is érdekelne.
    Köszönet : Bandi

  22. 21. Bandi

    Csatlakozom.
    Jó volna egy reális elemzés a témáról Manga tolmácsolásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.