Tibor bá’ fordítása online
Arctic News
Will Steffen: Az úttörő klímatudósok dilemmája
írta: Andrew Y Glikson professzor – Föld és klímatudós Az Új-Dél-Walesi Egyetem – Ausztrália. 2023. február 11.
Will Lee Steffen neve a földi rendszerek úttörőjeként és az éghajlatváltozással foglalkozó tudósként megállja a helyét e kritikus korunkban, amikor bolygónk életfenntartó rendszerei egyre nagyobb veszélyben vannak. Az elmúlt kb. 40 év más úttörő klímatudósaival együtt, mint Wallace Broecker, James Hansen, Ralph Keeling, Paul Crutzen, Richard Alley, Stefan Rahmstorf, John Schellenberg, William Ruddiman, John Kutzbach, Guy Calendar, Michael Mann, Kevin Anderson, Andrew Weaver, Eric Rignot, Gavin Schmidt, Katrin Meissner, Kevin Trenberth és mások a bolygót legalább 55 millió éve nem látott veszedelem tudományos üzenetét próbálják közölni.
Nincs fájdalmasabb helyzet a tudósok számára, mint amikor arra kényszerülnek, hogy súlyos figyelmeztetéseket adjanak ki a természet, a civilizáció, a társadalom, a család és a jövő generációinak pusztulásával kapcsolatban az üvegházhatást okozó gázok koncentrációjának és hőmérsékletének az emberi eredetű kibocsátásokból eredő meredek emelkedése miatt. Mégis pontosan erre kérték fel a klímatudósokat, Cassandra-szerűen, a 18. század vége óta a légköri, szárazföldi és tengeri hőmérséklet gyors, a geológiai tömeges kihalási eseményeket meghaladó ütemű emelkedés megfigyelt bizonyítékai alapján.
Nem minden tudós válaszolt a kihívásra. Néhányan a klímaváltozást tagadás szószólóivá váltak, gyakran az olaj- és gázipari vállalatok támogatásával. A vállalatoknál, a kormányzatnál, az intézményeknél, sőt egyes esetekben még az egyetemeken is sokan kénytelenek voltak visszafogni vagy mérsékelni figyelmeztetéseiket. Nyilvánvalóvá vált a politika, ahol egyes esetekben az „optimistának” tekintett tudósokat a hatóságok előnyben részesítették, míg másokat, akiket „riasztónak” tituláltak, büntettek nézeteik miatt. Napjainkban az úgynevezett „riasztók” igazolást nyernek, mivel a szélsőséges időjárási események a világ nagy részein eluralkodtak.
Will Steffen elkerülte ezeket a buktatókat, ragaszkodott a hiteles tudományos bizonyítékokhoz és a globális felmelegedés nyilvánvaló következményeihez szerte a világon, ugyanakkor csalódott volt amiatt, hogy sok hatóság nem hajlandó megérteni az éghajlattudomány jövő nemzedékekre gyakorolt hatásait, amint arról (az alábbi) közleményében beszámolt:
„Úgy gondolom, hogy az éghajlatváltozás értékelésének domináns lineáris, determinisztikus kerete hibás, különösen magasabb hőmérséklet-emelkedés esetén. Tehát igen, az ezeket a folyamatokat nem tartalmazó modelleket használó modellkivetítések valóban kevésbé hasznosak magasabb hőmérsékleti szinteken. Vagy ahogy szerzőtársam, John Schellnhuber mondja, nagy hibát követünk el, amikor azt gondoljuk, hogy bármely adott hőmérséklet-emelkedésnél – mondjuk 2 °C-nál „parkoltathatjuk” a Föld rendszerét, és elvárjuk, hogy ott maradjon. Még a jelenlegi szinten is, amikor az iparosodás előtti időszakhoz képest körülbelül 1° C-os felmelegedés a helyzet, és lehet, hogy már átléptük az egyik visszacsatolási folyamat fordulópontját (sarkvidéki nyári tengeri jég), másoknál pedig instabilitást tapasztalunk: a permafroszt olvadása, az Amazonas-erdők pusztulása, és gyengülése. Hangsúlyozzuk, hogy ezek a folyamatok nem lineárisak, és gyakran beépített visszacsatolási folyamatokkal rendelkeznek, amelyek fordulóponti viselkedést generálnak. Például a permafroszt olvasztásához a tőzeget lebontó kémiai folyamat maga termeli a hőt, ami további olvadáshoz vezet és így tovább.”
Will Steffen azt írta nekem levelezésünkben (2022.03.27.):
„Minden gyakorlati célból, azaz az emberek által kapcsolódni tudó időkből adódóan az éghajlatváltozás azon szintje, amely felé most haladunk, még több ezer évig velünk lesz. A PETM (paleocén-eocén termikus maximum) megfelelő analóg lehet. A CO₂ koncentráció és a hőmérséklet gyors kiugrása, amit 100.000-200.000 év alatt a CO₂ leszívás követ. Gyakorlati szempontból a gyógyulási idő olyan hosszú (emberi időskálán), hogy visszafordíthatatlannak tekinthető. A kihalás természetesen visszafordíthatatlan. Tehát amikor az éghajlatváltozás és a közvetlen emberi degradáció kettős nyomása a bioszférára érvényesül, az ebből eredő tömeges kihalás, amibe már beléptünk, természetesen visszafordíthatatlan.”
Will egyedülálló volt. Bár nem engedte, hogy tudományosan objektív és pontos megfogalmazású előadásait túlságosan optimizmus vagy pesszimizmus színesítse, személyiségének kedvessége és gyengéd megfogalmazása nem tudta elrejteni üzenetének súlyos következményeit. A harc fölé emelkedve még az ellenfelei is nehezen tudtak rá hivatkozni olyan kifejezésekkel, amelyeket más éghajlatkutatókkal kapcsolatban szoktak használni. Manapság sok fórumon a klímatudósokat felváltják a közgazdászok, érdekképviseletek, marketingügynökök, szociológusok és politikusok, akiknek csak homályos fogalmuk van a fizika és a légkör alaptörvényeiről.
Röviden: az emberiség kihalása elkerülhetetlen, hogy mikor az bizonytalan. Ami biztos, hogy 2026 előtt nem. A Föld, távollétünkben, regenerálni fogja önmagát.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________