A végső fegyvert természetesen nem alkalmazták ebben a konfliktusban, és remélhetőleg soha nem is fogják.A világ talán soha nem tudja meg, hogy az orosz vezetők mennyire tartották ezt valós lehetőségnek, vagy hogy a nyugati jelzések győzték-e meg Moszkvát, hogy ne hozzon ilyen drasztikus döntést.Amíg azonban továbbra is magas a feszültség Oroszország és a NATO között, fennáll a nukleáris háború lehetősége, és az Egyesült Államok és az európai vezetőknek meg kell fontolniuk, hogyan akadályozzák meg a Kreml rakéta bevetéseit.Ehhez meg kell érteniük az orosz nukleáris fegyvereket szabályozó protokollokat.

A nukleáris fegyverekkel rendelkező államok politikai vezetőinek két egymással versengő kényszert kell egyensúlyba hozniuk: biztosítaniuk kell, hogy fegyvereiket soha ne lehessen használni megfelelő engedély nélkül, és a fegyvereket állandó készenlétben kell tartani. Ezt a dilemmát különböző módokon oldják meg, sajátos irányítási rendszereket terveznek, amelyek befolyásolják a nukleáris döntéshozatalt.Oroszország esetében az atomfegyverek bevetésének, parancs kiadásának folyamata több parancsnok aláírását követeli meg, ellentétben az Egyesült Államok rendszerével, ahol a főparancsnoknak teljes mozgástere van.Ennek ellenére az orosz hadsereg aránytalanul nagy hatással van a nukleáris politikára; kevés olyan külső elemző van, aki befolyásolhatja a Kreml atomfegyverekkel kapcsolatos döntéseit.És bár a nukleáris parancsok kiadásának rendszere szigorúan központosított Oroszországban, az alacsony hozamú – vagy úgynevezett taktikai – nukleáris fegyverek irányítása és ellenőrzése különös kihívásokat jelent a nyugati politikai döntéshozók számára, akik meg akarják akadályozni az orosz nukleáris felhasználást.

Ezek a kihívások megnehezítik a nyugati döntéshozók számára annak megállapítását, hogy Moszkva elrendelte-e a nukleáris kilövést, vagy puszta jelzést folytat-e, és megnehezítik a tényleges csapást mérséklő politikák megfogalmazását.De figyelembe véve Moszkva protokolljait, a Nyugatnak nemcsak Putyinra, hanem Oroszország katonai vezetőire is figyelnie kell, amikor Oroszország nukleáris fegyvereiről gondolkodnak.A Nyugatnak el kell fogadni azokat a jelentős kockázatokat és költségeket is, amelyekkel a megnövekedett nukleáris jelzés jár, Oroszország elrettentése érdekében.Végső soron az orosz doktrínák és protokollok kétértelműsége azt jelenti, hogy a nukleáris használat igen veszélyes helyzetet teremtene, amelyet egyik fél sem tud ellenőrizni.

ELLENŐRZÉSEK ÉS EGYENSÚLYOZÁSOK

Az Egyesült Államokban az elnök minden felügyelet nélkül rendelhet el nukleáris csapásokat.Oroszországban nem ez a helyzet.Az orosz alkotmány, az ország védelmi törvényei, katonai doktrínája és a nukleáris elrettentés formális elvei azt mondják, hogy csak az elnök rendelhet el nukleáris fegyverek használatát a harcban, és csak az elnök rendelhet el atomfegyver-kísérletet.Az orosz nukleáris parancsnoki és irányítási rendszerről szóló nyilvános beszámolók azonban azt mutatják, hogy az elnöknek más kulcsfontosságú tisztviselők beleegyezésére van szüksége ahhoz, hogy a hadsereg végrehajthasson bármilyen nukleáris parancsot.

Amerikai kollégájához hasonlóan Putyinnak is van egy úgynevezett nukleáris aktatáskája, amelyet a segédek mindig maguknál tartanak.De két másik embernek is: Szergej Sojgu, Oroszország védelmi minisztere és Valerij Geraszimov, a hadsereg vezérkarának főnöke.Putyin aktatáskájából és a másik két katonai tisztviselő egyikének aktatáskájából is meg kell adni a parancsot, mielőtt Oroszország nukleáris fegyvert használhatna.Geraszimov leigazolása különösen fontos, sőt talán elengedhetetlen.Minden nukleáris parancsot az orosz stratégiai nukleáris erők központi nukleáris parancsnoki helyén kell hitelesíteni, amely Geraszimov vezérkarának irányítása alatt áll.

Mint Oroszország nukleáris stratégiájának sok vonatkozása, ezeket a fékeket és ellensúlyokat a Szovjetunió örökölte. A szovjet vezetők arra törekedtek, hogy egyetlen ember – például egy idősödő Kommunista Párt vezető, vagy aki demenciában szenved – ne tudja szabadjára engedni a nukleáris Armageddont. Ugyanakkor a rendszert úgy alakították ki, hogy megakadályozza, hogy a katonaság önállóan rendeljen el csapásokat. Ennek eredményeként ma minden nyilvános forrás azt jelzi, hogy az orosz elnöknek részt kell vennie egy nukleáris döntésben.

Kevesen ismerik jobban ezt a protokollt – és annak alakulását –, mint Putyin.Oroszország elnöke több mint 20 éve személyesen vesz részt a nukleáris tervezésben, felügyelve Oroszország nukleáris stratégiájának 1998-as jelentős átalakítását, amely megnövelte az atomfegyverek szerepét az ország katonai felkészültségében.Ezután a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) főnökeként és az Orosz Biztonsági Tanács titkáraként tevékenykedett ezekben a pozíciókban. Putyin közelről látta Oroszország nukleáris politikáját. Rendezvényeken és sajtótájékoztatókon Putyin az orosz nukleáris stratégiával kapcsolatos tényeket és elméleteket vezetett le még olyan pillanatokban is, amelyek látszólag nem írhatók le.

Putyin nukleáris doktrínával kapcsolatos kijelentései az orosz hadsereg álláspontját tükrözik, ahol az ország jelenlegi nukleáris tervezői és politikai döntéshozói egyaránt tartózkodnak. Nincs olyan agytröszt vagy a RAND Corporation orosz megfelelője, amely érdemi kihívásokat vethetne fel az orosz nukleáris stratégia elé, így a vezérkar és a tudósok uralják az ország nukleáris vitáit. Putyinnak természetesen meglehet a saját véleménye, és kikérhette a legszűkebb körének tagjait – mint például Nyikolaj Patrusev, a Biztonsági Tanács titkára. De Putyin nukleáris döntéseihez leginkább a fegyveres erők nézetei fognak szolgálni.

Ha Putyin komolyan fontolóra venné a nukleáris erő felhasználást, egyeztetne Geraszimovval és Sojguval, akik mindketten régiek a rezsimjében, és továbbra is megőrzik a bizalmát.Válaszul Geraszimov munkatársai (akik felügyelik az oroszországi nukleáris tervezést) tájékoztatják a három vezetőt a jelenlegi politika kulcsfontosságú szempontjairól és a folyamatban lévő vitákról arról, hogy a nukleáris fegyverek használata milyen politikai eredményeket hozhat, és milyen kockázattal jár.A személyzet ezután javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy Oroszország végrehajtson-e támadást, vagy tartsa-e fenn ezt a lehetőséget későbbre.Ha nukleáris bevetést javasolnának, vagy parancsot kapnának, hogy terítsenek le opciókat, valószínűleg részletes tanácsot adnának arról, hogy milyen támadást fontolgassanak, milyen fegyvert használjanak, milyen típusú célpontot találjanak, és mik lennének a várható következményei.

Eddig az orosz hadsereg nukleáris stratégáit leginkább az foglalkoztatta, hogy ezek a fegyverek mennyire lennének fontosak egy technológiailag fejlett ellenfél – különösen a NATO – meggyőzésében, hogy adják fel céljaikat az Oroszországgal vívott háborúban.Nem véletlen, hogy az orosz doktrína nukleáris alkalmazást követel egy olyan konfliktusban, amely Oroszország létét veszélyeztetheti.Az orosz vezetők, köztük Putyin is pontosították, hogy Ukrajna inváziója nem olyan háború, amelyben Oroszország nukleáris fegyverekhez folyamodik.

Ugyanakkor az orosz katonai doktrína kevés útmutatást ad arra a helyzetre, amellyel Oroszország jelenleg Ukrajnában szembesül, mivel ugyanaz a doktrína deklarálja, hogy az orosz hagyományos haderőnek képesnek kell lennie arra, hogy megnyerje ezt a fajta háborút. Ehelyett az orosz erők a vártnál jobban felszerelt ellenféllel néznek szembe, nagyrészt a jelentős nyugati fegyverszállítások miatt. Ez olyan helyzetet teremtett, amelyben az elemzők azon töprengenek, vajon az orosz veszteségek (például a Krím-félszigeten) vajon arra késztetik-e az orosz stratégákat, hogy újragondolják-e a nukleáris fegyverek használatának szükségességét.

LÁNCREAKCIÓ

Az orosz hadsereg alulteljesítése Ukrajnában kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az orosz nukleáris arzenál jobban teljesítene-e.A harctéri kudarcok ellenére van okunk feltételezni, hogy így lesz.Oroszország stratégiai nukleáris erői – köztük a nagy, rendkívül pusztító, nagy hatótávolságú, még az Egyesült Államokat is fenyegető fegyverek – évtizedek óta a hadsereg legfontosabb részét képezik, és a szakértők általában jobb állapotban vannak, mint a fegyveres erők bármely más része.De ezek a fegyverek azok, amelyeket a legkevésbé valószínű, hogy Ukrajnában használnak.Ehelyett fő céljuk az, hogy visszatartsák a nyugati államokat attól, hogy a helyszínen közvetlenül részt vegyenek Kijev megsegítésében.Evvel a NATO-t elriasztani attól, hogy közvetlenül beavatkozzon a konfliktusba csak részben sikerült, ám Oroszország nukleáris fenyegetései ellenére a NATO-országok kifinomult fegyverzetek egyre bővülő portfóliójával látják el Ukrajnát.

Ehelyett, ha Oroszország fontolóra venné nukleáris fegyverek alkalmazását Ukrajnában, nagyobb valószínűséggel a szub-stratégiai nukleáris arzenáljához fordulna.Ezek légi, tengeri vagy szárazföldi rakétákra szerelt nukleáris fegyverek, amelyek általában rövidebb távolságokat tesznek meg, mint a stratégiai arzenál.A robbanófejeik kisebb hatást fejtenek ki, hozamtartományuk egytől több száz kilotonnáig terjed.(Referenciaként a Hirosimára ledobott bomba hozama körülbelül 15 kilotonna volt.) Más szóval, ezek a fegyverek csak jelentős harctéri sebzést tudnak okozni, és potenciálisan egy egész városközpontot képesek elsöpörni.

Az elnöknek és két legfelsőbb katonai tisztviselőjének továbbra is el kellene rendelnie egy taktikai robbanófej használatát.De ezen a lépésen túlmenően kevesebb nyilvános információ áll rendelkezésre az orosz nukleáris dokrína ezen részéről, mint az ország nagyobb fegyvereit irányító eljárásokról.Az alacsony hozamú fegyverekkel kapcsolatos protokollok pedig valószínűleg megváltoztak a hidegháború után, amikor az orosz doktrína megnövelte azoknak a forgatókönyveknek a számát, amelyekben a nukleáris felhasználást felsorolták.Valószínű például, hogy a nukleáris felhasználás engedélyezése most elválik az Oroszország elleni bejövő rakétatámadást észlelő korai figyelmeztető rendszerektől.Más szóval, úgy tűnik, hogy az ország ma jobban érzi magát úgy, hogy egy konfliktusban elsőként alkalmaz nukleáris fegyvert, mint a múltban.

A katonaság viszonylagos józan esze nem biztos, hogy megállja a helyét.

Ennek ellenére Oroszország szigorú politikai ellenőrzést tart fenn nukleáris fegyverei felett, amelyet a polgári védelmi minisztérium 12. igazgatósága testesít meg, egy olyan egység, amely fizikailag ellenőrzi az orosz nukleáris robbanófejeket központi tárolóhelyeken.Ha Oroszország nukleáris fegyvereket vetne be, ez az igazgatóság valószínűleg felhelyezné a robbanófejeket azokra a rakétákra, amelyek képesek kilövésükre.A potenciálisan nukleáris robbanófejeket szállító rakéták közül sokat már használtak Ukrajnában, köztük a földi, rövid hatótávolságú Iskander rakétákat, a tengeri Kalibr cirkálórakétákat és a levegőből indítható Kinzhal ballisztikus rakétákat.

A nyugati döntéshozók minden olyan gyakorlati bizonyítékot keresnek, amely arra utalna, hogy Oroszország ilyen fegyverek használatára készül – William Burns, a CIA igazgatója ugyanis azt mondta, hogy az ilyen mutatók figyelése továbbra is az egyik legfontosabb feladata.A nukleáris tevékenység megfigyelése azonban nem feltétlenül bizonyítja, hogy Oroszország nukleáris fegyver alkalmazása mellett döntött.Oroszország 2013-ban nukleáris bevetési eljárási tesztet hajtott végre, hogy jelezze a Nyugatnak, hogy hajlandó megemelni a nukleáris előfeltételeket.Pedig az ilyen tevékenység legalábbis azt jelezné, hogy lehetséges a nukleáris támadás.A nyugati és az ukrán vezetők ezután lépéseket tehetnek, hogy rávegyék az orosz tisztviselőket az irány megfordítására.Ilyen lépések közé tartozhat az orosz katonai és politikai vezetők tájékoztatása az ilyen lépésekkel járó kockázatokról.Ezek a lépések katonai jelzéseket is tartalmazhatnak az üzenetek biztonsági mentése érdekében.Ezek közé tartozhat a Moszkvára nehezedő nyomás növelése nem szokványos kényszerintézkedésekkel, például kiber-támadásokkal.

Ezen erőfeszítések sikere természetesen attól függ, hogy a Kreml fogékony-e az elrettentésre.De ez attól is függ, hogy Moszkva megbízhatóan vissza tudja-e juttatni a fegyvereit a központosított tárolóba, miután azok a kilövőhelyre érkeztek, vagy megbízhatóan vissza tudja-e vonni a terepparancsnoknak már kiadott kilövési parancsot.Oroszország valószínűleg gyakorolja és képezi a visszavételi eljárásokat, amint azt a 2013-as gyakorlat is mutatja.Ennek ellenére egy ilyen parancs tényleges végrehajtása példátlan lenne Oroszországban, akárcsak bármely más atomfegyverrel rendelkező államban.A nyugati tárgyalópartnerek számára ez a bizonytalanság megnehezíti az orosz nukleáris használattal kapcsolatos kritikus megjegyzések eljuttatását a Kreml vezetőihez, és annak meghatározását, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az ország ne használjon nukleáris fegyvereket, miután azok elhagyták a raktárt.

FINOM VONALAK

Nyugati illetékesek remélik, hogy soha nem kell megküzdeniük egy orosz atomtámadással.Putyin továbbra is úgy tűnik elhiszi, hogy a hagyományos fegyverek győzelmet (vagy legalábbis részleges győzelmet) hozhatnak Ukrajnában.És bár neki van a legnagyobb hatalma Oroszország nukleáris arzenálja felett, Putyinnak konzultálnia kellene védelmi tanácsadóival, akik szakíthatnak az elnökkel bármilyen tervezett csapás miatt.A hadsereg úgy tűnik, meg van győződve arról, hogy Oroszországnak tartalékolnia kell nukleáris fegyvereket a NATO-val vívott potenciális háborúhoz: ezt az eseményt Moszkva kétségbeesetten el akarja kerülni, de az orosz nukleáris bevetés Ukrajnában kiválthatja.

A katonaság viszonylagos józan esze azonban nem biztos, hogy elfogadja a jelentősebb orosz veszteségeket – például egy sikeres ukrán hadjáratot a Krímért, vagy a NATO által szállított fegyverekkel végrehajtott jelentős ukrán támadásokat az orosz anyaország ellen.A nyugati országok ez idáig finom vonalat tapostak Ukrajna érdemi képességekkel való ellátásában, de tartózkodnak olyan harcrendszerek biztosításától, amelyek minden bizonnyal közvetlen konfrontációt váltanak ki Moszkvával.De ahogy Ukrajna fejlődik és fejleszti képességeit, a nyugati döntéshozóknak továbbra is meg kell próbálniuk megérteni, hol vannak Oroszország határvonalai.Ellenkező esetben könnyen lehet, hogy csak azután fedezik fel Moszkva küszöbeit, hogy átlépték azokat.

A legveszélyesebb pillanat az lesz, amikor Ukrajna a győzelem küszöbén áll, és Putyin úgy érzi, csak egy példátlan eszkaláció révén tudja megmenteni invázióját.De egy újabb veszélyes pillanat következik, ha az orosz katonai vagy politikai vezetők úgy döntenek, hogy elkerülhetetlen a közvetlen katonai konfrontáció a NATO-val.Ez a második eshetőség, amelyet a nyugati döntéshozóknak aktívan mérsékelni kell kalibrált elrettentő kommunikáció és katonai manőverek alkalmazásával, amelyek nem értelmezhetők félre az Oroszország elleni hadművelet előkészületeiként.

Egy nukleáris támadás valószínűleg nem segít Oroszországnak megnyerni az ukrajnai háborút.Moszkva elmélete az első használatról – miszerint a megrémült Ukrajnát és a megrendült Nyugatot arra fogja kényszeríteni, hogy harcoljanak a békéért, ahelyett, hogy folytatnák a harcot – valószínűleg nem igazolódik be.Úgy tűnik, hogy az ukránok elkötelezettek a harcban, bármi áron, és az újabb horror csak megkeményíti elhatározásukat.A nyugati döntéshozók nem engedik, hogy Putyin megússza a nukleáris fegyverek használatát a hódítás sikere érdekében, ami szörnyű precedenst teremtene.Ehelyett arra készteti őket, hogy megkétszerezzék erőfeszítéseiket, hogy Oroszország fizessen az agressziójáért.

De az orosz atomfegyverek Ukrajnában vagy azon túli alkalmazása szörnyű pusztítást okozna.A nyugati és az orosz döntéshozókat egyaránt feltérképezetlen területekre vezetné.Ez rendkívül nehéz döntéseket hozna az Egyesült Államok számára számos kérdésben, beleértve például a politikai és katonai büntetés megfelelő szintjét.A NATO-t is kihívás elé állítja a megfelelő válasz megfogalmazására.Röviden, a helyzet a vezetőktől mindenhol kalibrált ellenlépést igényelne, hogy lecsillapítsa a modern történelem legveszélyesebb pillanatát.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________