A VIII. kerületi bábaképzőben láttam meg a napvilágot. Azért ott, mert ott ingyen lehetett szülni, cserébe a kismamákon tanulhattak a leendő bábák. És ugye nekünk nem volt pénzünk. Apám később azt mondta, hogy szegények voltunk. Amikor összeálltunk csak két pusztánk volt. Az anyád puszta segge, és az én puszta seggem.

Mintha én tehettem volna róla, hogy az anyámat felcsinálta. Állítólag farkas ordító hideg volt február 11.-én. Apám zsebébe mindössze két pengő volt, azon tökölt, hogy taxival vigyen-e anyámmal haza vagy vegyen egy plédet, abba burkoljon be és gyalogoljanak hazáig. Ez utóbbi mellet döntöttek.

Amint megérkeztek szoba-konyhájukba (tudod, udvaron a vécé, a konyhában sparhelt és egy vízcsap) én elkezdtem üvöltözni az éhségtől. Anyám rárakott a melleire, megszoptatott. Ez olyan jól bejött, vagyis külön költség és munka nélkül, hogy 3 évig fenn lett tartva.

Néhány éve olvastam, hogy a hosszú szoptatás kihat a csecsemő intelligenciájára. Nem hiszem, hogy anyám erről tudott volna. Három év után áttértünk a tejbegríz diétára, ami gyorsan elkészíthető, nem kerül sokba, de néhány hónap alatt kiváltja az angolkórt, ami gyerekkorom első betegsége volt. Aztán jött a többi. Mindent megkaptam, amit gyerek megkaphat az antibiotikumok előtti világban. Kigyógyultam, igaz éppen hogy.

Aztán, apámnak lett pénze, méghozzá nagyon sok. Főtt krumplit vacsorázó szegény családból, gazdag család lettünk. Mi tagadás szüleimnek, mint gyerek, útban álltam. Megoldás? Beraktak egy bentlakásos iskolába, ahonnan csak karácsonykor és húsvétkor tértem haza. Ezt évekkel később apám szemére vetettem, akik azzal védekezett, hogy kiváló nevelésben akart részesíteni.

Hát ez bejött. A paptanár negyedikben úgy tanította a nagy egyszeregyet, hogy egy nádpálcával a padok között sétált. Elrikkantotta magát, hogy 4×16, és rábökött valamelyikünkre. Az illető vagy rávágta, hogy 64, vagy tartotta a markát, amibe Róbert testvér belebaszott egy hatalmasat a nádpálcával. –  Hatvan évvel később a borosjenői postán feladtam három levelet. Akkor éppen 170 forint volt egy bélyeg. Letettem a kisasszony elé 510 forintot, aki a 3×170-et beütötte a kalkulátorába. Felnézett rám és azt kérdezte, honnan tetszett tudni. Én meg azt kérdeztem tőle, tudja-e mi az a nádpálca? Nem tudta, vagyis nem csak számolni nem tud, de azt se tudja, ki az a Móra Ferenc. Sebaj a hosszú hétvégi wellnesshez egyik se fontos.

Aztán felszabadultunk, elment a vagyon, édesanyából nevelőanya lett, és beköszöntött a Rákosi nyomor. Minden másnap paprikás krumplit ettünk harminc fajta étrend kiegészítő nélkül. Volt benn egy pár virsli, ami az apámnak lett fenntartva. Évente egyszer-kétszer nekem is jutott egy fél pár. Ebből következett, hogy y 18. szülinapomra azt kértem, hadd lakjak jól virslivel. Így történt, hogy február 11.-én egy teljes pár virslit kaptam. Nevelő anyámnak ez volt az elképzelése a jólakásról. Az persze nem jutott eszébe, hogy a „fasz mellé kapott két gyereket” helyzet az ő választása volt, nem az enyém.

Igen fiatalon megjártam Rákosi börtönét is. De ez nem TV nézés volt egy fűtött cellában, hanem a rabgazdasági munka hajnal 4-től este 10-ig.

Aztán a katonaság, ahol az volt a jelszó, inkább békében egy liter izzadság, mint háborúban egy deci vér. Ilyen alapon végeztettek velünk 30 km-es meneteket -10°C időben, teljes menet felszereléssel a hátunkon (puska, gyalogásó). Mit mondjak, az elhízás nem volt országos jelenség.

A felnőtt éveim egyszerűbbek voltak. Egyéni megfontolásból sem a nikotinra, sem az alkoholra nem szoktam rá. A pénzt hozó szellemi munka mellett jelentős fizikai munkát is végezem, amíg azt a szervezetem engedte.

Az már genetika, hogy se depresszióm, se fejfájásom, se lelki nyavalyám nem volt, és mindig minden ellenére jól éreztem magam.

Szex? Korán kell kezdeni,és nem szabad abbahagyni.

Hát ennyi. Lehet elemezni.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________