Tibor bá’ vissza a múltba online

Matuska Szilvesztert nem kell bemutatni, akinek mégis, csak röviden. Ő volt az, aki 1931. szeptember 12-én felrobbantotta a Biatorbágyi vasúti hidat (amit akkoriban viaduktnak becéztek) egy Bécsbe tartó vonat alatt, minden racionális ok nélkül, puszta vasútmániából. Ez ugyan a múltban történt, de sok VM-haszon nem lenne belőle, viszont az akkori körülményeket az írásom elég jó körül fogja járni.

Apám 1931 nyarán töltötte be a 22. életévét egy géplakatosi segédlevéllel a zsebében, de semmi körülmények között nem akart élete végéig a satupad előtt állni. Sok mindennel próbálkozott a Gazdasági Világválság kellős közepén, a totális magyar nyomorban, de semmi se jött be neki. Elsősorban egy valamirevaló munka. Pótmegoldásként ekkortájt járta az észak dunántúli falvakat, mint vándor műszerész, aki hibás vekkerórákat, varrógépeket, darálókat javított a helyszínen. A legtöbb helyen nem pengővel fizettek a munkájáért, hanem kapott egy jó ebédet és egy pár kolbászt az útra. Apám nem volt nagyigényű, megelégedett a puszta létének a fenntartásával. Ha egy településen több javítani való akadt, akkor napokig ott maradt. Szállást szívesen adtak a hálás gazdák. Sőt szinte járványszerűen akartak belőle vőt gyártani a módosabb gazdák. Kár, hogy nem állt kötélnek, most lenne néhányszáz hektár földem, és munka nélkül élhetnék az EU csatlakozás óta. 😀

Aztán vége lett a nyárnak, és apám azon törte a fejét, hogy a rossz idő beálltával mihez kezdjen, mert az őszi esőben az országúti gyalogláshoz nemigen volt kedve. Végül szeptember 12-én éjszaka felrobbant a közelben lévő Biatorbágyi híd. A magyar királyi csendőrség azonnal megszállta a környező falvakat, idegenek után kutatva, vagyis nem helyben lakókat kerestek. Ennek a kritériumnak apám ragyogóan megfelelt, pláne, hogy a hátizsákja teli volt kéziszerszámokkal. Bevitték az őrszobába és egy erőteljes pofonnal megkezdődött a kihallgatás. Ez egyáltalán nem volt meglepő, mert a magyar királyi csendőrség nem ismerte az emberi jogokat, csak rendet tudott tartani vidéken, de azt nagyon jó hatásfokkal végezte. Apám elmondta, hogy mi járatban van, aminek a lenyomozásáig a további pofonokat felfüggesztették. Most persze az következne, hogy miután tisztázódott a dolog, elnézést kérve az elhamarkodott pofonért, szabadon engedték. Csakhogy a megkérdezett módos, kikosarazott, és bosszúért lihegő gazdák csalfa módon gyanújuknak adtak hangot, és ugye abban az időben minél gazdagabb volt valaki, annál szavahihetőbbnek vették a hatóságok. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a hivatalosságok kommunista szervezkedést feltételeztek a háttérben, és ugye egy fiatal, eszes, munkásember nagyon is beillet volna a képbe.   De aztán többen eskü alatt vallották, hogy az adott éjszaka náluk aludt a pajtában.

Így aztán apám szabadon engedték, kolbászokkal és szalonnával megrakott hátizsákjával visszautazott Pestre és a nyakát törte, hogy valakit teherbe ejthessen, ami 5 hónapon belül sikerült is neki. A többi már ismert tény.

________________________________________________________
________________________________________________________
__________________________________