Tibor bá’ online

A pontos számokat senki se tudja, de százezrekre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik nyugatra mentek megtalálni a megélhetésüket. Ha a rángatózó, szemmel láthatóan idegbeteg Balog Zoltán helyett én lennék a Nemzeti Emberi Erőforrást Pazarló miniszter, akkor minden kitántorgó fiatal magyarnak adnék egy ingyen példányt Zilahy könyvéből. Kamasz koromban imádtam Zilahyt, (az érdemtelenül elfelejtett) írót, mert műveiben elrejtett tapasztalat átadása nagyon jól felkészített az igazi életre. Érdekes módon, ha például az időnként bemutatott Halálos tavasz-ról, vagy Valamit visz a víz-ről van szó, akkor majd mindenkinek Karádi Katalin ugrik be, de hogy az alapművet Zilahy Lajos írta, az valahogy háttérbe szorul.

Személy szerint engem a könyv elolvasása után tíz évvel később Ausztráliában vágott mellbe Zilahy mondanivalójának aktualitása. Az addig csak érdekes regény Ausztráliában a fájó valósággá vált. Zilahy számtalan nagyon jó könyvet írt, de a Lélek kialszik a legigényesebb, amely végig bizonyítja az (akkor 40 éves) író életismeretét, és tájékoztató készségét. A soha nem látott New Yorkban úgy kalauzolja az olvasót, mintha ott született volna. Az élet tragikomikuma az, hogy a regény megírása után maga Zilahy is Amerikába szakadt, ahol a regény főhőse, a fiatal magyar jogász életküzdelme zajlik. A fordulatos, izgalmas események mellett az olvasó figyelmét leköti a vergődő lélek hangulatváltozása. Az író bemutatja, hogyan sorvad a „lélek” a szülőföld elvesztése után. A regény főhőse majdnem ugyanazt az utat járja, melyet – egészen más okok miatt, évtizedekkel később – maga az író is megtesz, és ugyanúgy szenved ő is a hazátlanság tudatától, miként regényalakja, aki az idegen környezetben a nosztalgiába kapaszkodik. A regényből nagyon világosan kiderül, hogy a kivándorló a helyét többé sem külföldön, sem idehaza nem leli, és ez adja a dolog tragédiáját. Sokan hiszik, hogy néhány év után visszatérve mindent ott folytathatnak, ahol abbahagyták, csak persze pénzzel kipárnázott zsebbel. Hatalmas tévedés a több év külföldi létnek lélekromboló hatása van. Ahogy Zilahy fogalmazott, a lélek kialszik.

Aki nem olvasta a művet (gondolom a nagy többség) elolvashatja, mert a megírása óta eltelt nyolcvan egynéhány év semmit se vett el az aktualitásából. Az egyes szám első személyben elbeszélő, a felesége és fia távollétében önéletrajz írásába kezd, azzal a bevallott szándékkal, hogy valami emléket hagyjon hátra származásáról és az őshazáról. Közben viszont ragyogó helyzetleírást kapunk az amerikai életformáról, ami önmagában is dicséretreméltó. A szerző sort kerít a nyelvi nehézségekre is, de kissé elbagatellizálja az ezzel kapcsolatos problémát. Mindent összevetve a könyv még szórakoztató is, kár hogy nincs nagyobb ismertsége, hiszen aktualitása nagyobb mint valaha.

_______________________________________________________________

Epilógus: (figyelmeztetőül) Halála előtt 3 évvel Zilahy Budapesten járt, foglalkoztatta a hazatelepülés gondolata, de ebből nem lett semmi. Korabeli belügyi iratból idézet: Budapest, 1962. március 23. – Zilahy Lajos író 71 éves, magyar nemzetiségű, amerikai állampolgárságú, nős, New-York-i lakos. Rendelkezésre álló adatok szerint igen erős honvágya van, s reménykedik abban, hogy Magyarországra visszatérhet. Nem tért vissza, viszont hamvait – végrendeletének megfelelően – a Kerepesi úti temetőben helyezték el.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_______________________________________________