(3556) Visszanyúlás

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

2021 a 89. év

Két napja Éva talált valamit  a netten, amiknek következtében a szobát megtöltötte Belafonte hangja, akinek calypszója az 1950-es évek második felében volt sláger. Belafonte 8 láb hosszú banán kötegét további volt slágerek követték. Elgondolkoztam a jelenségen. Végtére is van egy nosztalgia rádiónk, ahol a 70-es, 80-as és a 90-es évek slágereit adják megállás nélkül. Tömegesen nyúlunk vissza a múltba. Várjunk csak!

1950-es évek 60-70 évvel ezelőtt voltak. Az ifjú koromban, vagyis az 1950-es években, ha visszamentünk volna 60-70 évet, akkor 1880-90-hez értünk volna. Semmi ilyen nem történt. Sőt, még 20 évet se mentünk vissza. A 30-as évek slágereit senki se kívánta meghallgatni (ez a 80-as évekre megváltozott). Ahogy én visszaemlékezem, úgy éltünk, mintha az élet 1945-ben kezdődött volna. Mintha nem lett volna háború, és mintha a háború előtt nem készültek volna játékfilmek, slágerek. Az idősebb generációnak nem volt igénye arra, hogy az 1930-as évek slágereit hallgassák. Mi ennek az oka? Senkit se érdekelt a múlt? Senki se gondolt rá vágyakozva? Mindenki a jövőbe nézett? Valahogy így:

Az 1950-es években kellett számon vetnem, hogy mi akarok lenni, hogy és hol akarok élni, egyáltalán mit akarok magammal. Az egyértelmű volt, hogy amit látok magam körül az be van betonozva, és ilyen lesz 10-20, de akár 100-200 év múlva is. Az oroszok itt vannak és lesznek is. Mi szocialisták vagyunk és maradunk is. A munkavállalási probléma eszünk be se jutott, a munkanélküliség ismeretlen fogalom volt. Nem volt egy Kánaán, de elfogadható volt. Mindennek meg volt a helye. A jövőkép kerek volt, az ember bele tudta helyezni magát. A közvetlen múlt megedzette a társadalmat, senkinek se volt irreális álma. Lakás, család, szolid élet, olcsó szórakozás (például utca, munkahelyi bálok). Nem volt okunk feltételezni, hogy egyre rosszabb lesz. Ellenkezőleg, egyre kedvezőbbnek tűnt a jövő.

Tudom, ez úgy hangzik, mint egy baloldali propaganda, pedig nem az. Az emberek a fülükkel szavaznak. Kellemes visszamenni néhány évtizedet a múltba. Ha olyan nagyon szar lett volna, nem lenne nosztalgia sóvárgás.

 

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

17 gondolat erről: „(3556) Visszanyúlás

  1. Retromániának azért van ma nagy divatja, mert ahogy Tibor bá’ írta, ad egy pozitív lelki töltetet, és emlékeztet a „boldog béke időkre”. Jelen kor kilátástalanságának ez az eredménye.

  2. Szerintem a II. Vh traumájának is lehet közea dologhoz. Akkoriban a múlt irányában az volt az első. Senki nem akart arrafele tekingetni.

    Azt se felejtsük el, hogy akkoriban csak a fejlődés látszott a jövőben. Most meg azon vitatkozunk, hogy mindenki kihal-e, vagy csak 90%, hat éven belül-e vagy harminc.

  3. 2 – Ábel:
    Nem volt világháborús trauma. Az embereke tudomásul vették, és átléptek rajta.

  4. 3: Ábel:
    „Patres comederunt uvam acerbam et dentes filiorum obstupescunt.” /Ez 18,2./
    – Bár az „ígéret” szerint erre nem kerülhetne sor, most mégis azt gondolom, ez a jelen korszak legistentelenebb és legigazságtalanabb velejárója!

  5. Nem tudtam, hogy ez a Belafonte szám ilyen régi, ez a 80-as 90-es években még gyakran ment a rádióban, én azt hittem akkoriban, hogy kortárs darab.
    Persze nem esküszöm meg rá, hogy ő adta elő, lehet, hogy már akkor is egy kései feldolgozás volt.
    Nem emlékeztek rá? Már én vagyok ennyire öreg? 🙂

  6. Az nem lehet, hogy az 50-es években direkt nem volt 20-30-as évekbeli zene? Egyszerűen a hatalom nem engedte a Horthy-korszak slágereit, a nyugatiakat sem? (Egyáltalán, a 20-30-as években mennyire volt itthon jelen a nyugati zene?)
    60-70 év sok idő. Ha a jövőt nézzük, akkor lehet, hogy nem lesz civilizáció, ember is alig.
    De, az is lehet, hogy aki ma születik, és IGAZÁN GAZDAG, az 60-70 év múlva már kvázi örökéletnek fog örvendeni a tudomány fejlődésének köszönhetően

  7. Én szerencsére nem éltem az ’50-es években, nosztalgiázni se tudok azokról az évekről.
    Nekem a ’80-as évek volt a „csúcs”, sokat gondolok arra az időszakra vissza. Akkor még jól éreztem magam a bőrömben, boldog voltam. A ’80-as évek zenéit szeretem a legjobban. Szóval nekem az az évtized volt a legjobb az életemben.
    Aztán jöttek a ’90-es évek, annak is a második fele (’95-’96 után), onnantól kezdtem qrvára elb@szni az életemet (akkortól b@szódott el minden). Részben én tehetek róla, másrészt tőlem független dolgok, amelyek hatottak rám és még szarabb lett minden. A 2000-es, 2010-es évekről már ne is beszéljünk, azok egyszóval: SZAR/SZÍVÁS/TOTÁL SZÍVÁS/stb. 😮

  8. 8 – Asidotus:
    Apám is, nevelő anyám is a háború alatt igen jó móduak voltak (külön-külön). Ez a jó mód Rákosi alatt lenullázódott. Tudomásul vették, és az élet ment tovább a megengedett mederben. Senkit nem érdekelt múlt.

  9. „Sőt, még 20 évet se mentünk vissza. A 30-as évek slágereit senki se kívánta meghallgatni (ez a 80-as évekre megváltozott). Ahogy én visszaemlékezem, úgy éltünk, mintha az élet 1945-ben kezdődött volna. ”

    Akkoriban mintha a múltat végképp eltörölni akarták volna…
    Cserében most Viktor nosztalgiázik a korszakról, és megidéz belőle pár neki tetsző dolgot… Az mellékes, hogy valós emlékei neki korából kifolyólag nincsenek ezekről.

  10. Azért voltak kivételek, én akkoriban nőttem fel, de azért hallottam Karády nagylemezt, amit a Kádár-korszakban adtak ki, meg ismertem a dixilandet meg egyéb XX. század eleji zeneszámokat, meg Kazal László is gyakran énekelt háború előtti népszerű dalokat…

  11. 12 – hubab:
    Kazal László kor-semleges kuplékat énekelt. pl. A nevető ember: „Felülök a vonatra, hogy Szegedre megyek, közben kicsit szundikálok, elszenderedek. Érzem, hogy a vonat fékez, és felriadok. Kinézek az ablakon hát Szabadkán vagyok. ha-ha-ha.”

  12. 13 Tibor bá’
    Te lehet, hogy Szabadkával hallottad még, én már csak úgy, hogy „Szerencsen vagyok”, mert Szabadka az nagyon irredenta lett volna… 🙂
    Erről jut eszembe, fiatalon többször láttam a Csínom Palkót, szerettem a dalokat belőle. Szabó Ernő énekelte a „Rosta Márton híres ember Pozsonyban” kezdetűt. Nemrég megkerestem a neten, hogy meghallgassam, mit ád ég, így hangzott a 73-as változat Hauman Péter szájából: „Rosta Márton híres ember hazánkban” Gondolom az internacionalizmus nevében nem akarták a csehszlovákokat Pozsonnyal ingerelni, Bratislava meg nem rímelt… 🙂
    A telefonkönyv sem volt semmi Kazaltól…

  13. 14 – hubab:
    Én 1943-ban hallottam és tanultam meg. Akkoriban a Római parton a bungalóknak ilyen neveik voltak: Szabadka, Újvidék….

  14. 15: Csak épp annak már 78 éve, elég kevesen vannak már, akik akkor, ott tanulhatták meg a szövegét.
    Utána meg a szovjet testvér árnyékában a szomszéd szláv országok által uralt területekkel kapcsolatban nem igazán volt érdemes olyasmit mondni, ami a revizionizmusnak akár a látszatát kelthette volna…
    A bungalók is valószínűleg átnevezésre kerültek „Szabad Nép”, „Vörös Vidék” vagy hasonló formákra…

  15. 16 – Avatar:
    Természetesen, én csak vissza akartam adni a közhangulatot.
    „Hiszek egy istenben, hiszekegy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában.”
    „Csonka Magyarország nem olrszág, egész Magyarország mennyország.”
    „Mindent vissza!”
    „Nem, nem, soha!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük