2019-10-30 nap bejegyzései

(2995) Emlékeim a budapesti közlekedésről

Tibor bá’ online

 

Néhányszor már tettem róla említést, hogy a BSzKRt villamos szerelvényein három kalauz volt, a BKV-n egy se. A BSzKRt minden évben nyereséges volt, a BKV pedig veszteséges. Csak a jó fene tudja, mi az oka, nem is kutatom. Végül is most vissza kell mennem a múltba, már amennyire tudok.

Nyolc éves lehettem, amikor felfigyeltem rá, hogy nekem is kell venni (gyerek)jegyet a villamoson. A VIII. kerületi Bezerédi utcában laktunk és a meglehetősen szegény szüleimnek a vasárnapi szórakozása a népligeti kirándulás adatott, természetesen a gyerekekkel együtt. Kislattyogtunk a Népszínház utca végéhez és felszálltunk egy Népliget felé tartó villamosra. Ott aztán a magunkkal hozott plédet leterítettük és csak úgy voltunk a szabadban, futkároztunk, játszottunk, labdáztunk. Természetesen nem csak mi, sok-sok hasonló családdal együtt. Aztán a kosárból előkerült a becsomagolt elemózsia, ettünk és a felállított ivóvízkútból ittunk (nem cola jött belőle). Mivel a Népligetbe közvetlen járat nem volt, útközben át kellett szállni. Éppen ezért a villamoson „átszállót” vettek a kalauztól. Nekem az tűnt fel, hogy a gyerekjegy rózsaszínű volt, de különben teljesen megegyezett a felnőtt (fehér) jeggyel. A tenyérnyi jegyen fel volt tüntetve Budapest stilizált térképe, rajta a villamosvonalakkal. A kalauz ott lyukasztotta ki a térképet, ahol felszálltunk, illetve ott ahol átszálltunk. Így az útvonal követhető volt, tehát nem lehetett a jegyet felhasználni visszautazásra, vagy körbeutazásra. Vonaljegy nem létezett. Volt viszont „kis-szakasz”, ami egy adott járaton belül bizonyos (logikus) távolságnak felelt meg, mondjuk a Keletitől a Gellért-hegyig. Érdekesség, hogy a kis-szakasz leutazásához nem jegyvétel kellett, hanem egy előre megvehető tantusz, amit be kellett dobni a villamos ajtaja mellé rögzített perselybe. Ez a persely, valójában egy cső volt, lyukas oldallal, így láthatóvá vált, mit dobtak be utoljára. A persely mellé felszereltek egy védőburkolattal ellátott lámpát, ami indulás előtt kigyullad, ezzel egy időben valami valahol elkezdett berregni. Ekkor már nem volt tanácsos felszállni. Erre a figyelmeztetésre azért volt szükség, mert az ajtók bármikor lenyithatók voltak, a vezető nem tudta szabályozni. Vagyis a szerelvény akkor is elindult, ha az összes ajtaja nyitva maradt. És mit ad isten, nem volt több baleset, mint napjainkban.

Mivel minden kocsiban volt egy kalauz, bliccelni nem lehetett. Akinek nem volt pénze és mégis utazni akart, az kénytelen volt felülni az ütközőre, amit a villamos tökének neveztünk. A villamost pedig „tujának”. „Gyalog megyünk vagy tujával?” A háború előtt a budapesti villamos átszálló 32 fillérbe került, a gyerekjegy 16-ba. Az akkori viszonyok mellett nem volt olcsó. Olcsó csak 10 évvel később lett, mert a forint bevezetése után, az eredeti 70 filléres átszállót és 50 filléres vonaljegy árát nem emelték egy jó darabig. Érdekes módon az autóbusz átszálló 1,50-be került, amihez hozzátartozott, hogy lassabb volt és tömöttebb, de „előkelőbb”.

A háború előtt a villamosokon mindig volt ülőhely, de ha mégse volt elég hely, akkor az ülés átadás gyakorlatilag kötelező volt. Nőknek, idősebbeknek alanyi jogon járt a hely átadás. Ez volt a társadalmilag elvárt magatartás, és rám, mint gyerekre idegen emberek is rám szóltak, ha nem tartottam be a normát. Ez aztán egy kicsit fellazult, de még az ötvenes évek elején is érvényben volt.  Katonakoromban, gyakorlat után eltávozásra menve este 8 körül olyan fáradt voltam, mint egy hulla. A félóránként induló teli fogaskerekűt hagytam elmenni, hogy a következő szerelvényen le tudjak ülni. Menten elaludtam. Aztán felráztak, mert teli lett a fogas és hát adjam át a helyemet. Képzelhetitek! Hazaérve anyámnak elpanaszoltam, aki azzal nyugtatott meg, hogy ha majd én is idős leszek, nekem is jól fog esni, ha átadják a helyet. Jelentem, idős lettem, és nem adják át a helyet. Amiben csak az a bosszantó, hogy nem tudom az anyámnak alaposan megmondani a véleményem az ötleteivel kapcsolatban, mert már jó ideje nincs közöttünk.

Nem csoda, ha gyerekkoromban le se ültem, és ha már állnom kell, akkor a vezető mellé álltam, ugyanis nem volt elzárva egy fülkébe. Nézegettem, hogy vezet. Volt egy nagy kar, rajta egy fogantyú, amit megmarkolva a vezető 0-8 fokozat között elforgathatott. A nulla előtt volt I-IV fokozat is, amihez oda volt írva, hogy rekuperáció. A kar egymás utáni fokozatokra állításával a villamoskocsi fokozatosan gyorsult.  Láttam még, hogy amikor megállóhoz közeledtünk, a vezető túltekert a nullán és valóban fékezés következett be, de mi a fene ez a rekuperáció? Kénytelen voltam utánajárni. Szóval a villamost meghajtó egyenáramú motort úgy kapcsolták, hogy áramfelvétel helyett áramot termeljen, mint egy dinamó, és ezt az áramot visszatáplálta a vezetékbe, és közben persze enyhén fékezett. Na jó, volt légfék is, ami egy függőleges vastag csövön elhelyezett kisebb fogantyú képében jelent meg. Légfékezés után a rendszer egy hangos sóhajtással ürült ki. Szóval empirikus úton megtanultam villamost vezetni, amihez tartozott némi fizikai munka is. A vezető mellett fel volt állítva egy fémtartály, olyan 30        literes, ami teli volt homokkal. Ez mellett volt egy tölcsér, aminek a csőre lement egészen a sín fölé. Ha csúszott a kerék, akkor a vezető egy odaláncol, apró fémlapáttal beleszórt a lyukba egy kis homokot. Akkor is homokozta a sínt, ha nagyon gyorsan meg kellett állni.

Különben voltak egészen érdekes járatok, amire nem is gondolnál. Például a keleti és a Nyugati pályaudvarokat összekötötte egy közvetlen járat 46-os szám alatt, ami a Szinnyein és a Bethlen Gáboron ment végig.  Aztán a Rottenbiller és a Damjanich utcán is ment végig szerelvény a Városligetbe 27-es szám alatt. És ha hiszed, ha nem, még a Pozsonyi úton is ment végig villamos. Ezeket akkor kifizetődő volt üzemeltetni, ma már régen nem. Említésre méltó még, hogy egészen 1941-ig az országban a balra hajts volt érvényben, amit a fent látható korabeli fényképről is tapasztalhatunk. A megörökített villamos látványa számomra szívmelegítő, mert kedves öreg cimborának tűnik, amit oly sok éven át láthattam. Ránézésre mintha egy idősödő emberi arcot látnánk.

Valami csoda folytán a háború után a villamos kapacitás nem volt elég, valószínűleg, mert mindenki villamossal akart utazni. A kocsik állandóan teli voltak. Az ajtókon az emberek fürtökben lógtak, sőt a kocsik közé is beálltak. Ez után találták ki, hogy becsukható ajtóknak kell lenni. Persze akkoriban is volt fejetlenség. Amikor észlelni kezdtem a világot a körúti villamos középen ment, ahogy most is. Aztán valakinek lehetett egy jó ötlete. Az egész körutat  feldúlták és a villamos síneket áthelyezték a járdák mellé, gépkocsi forgalom középre. Aztán ezt természetesen visszahelyezték oda, ahol napjainkban vannak.

Az első modern villamos a „stuka” 1940-ben kezdte működését, ami légfék helyett sínre tapadó elektromágnes fékkel volt felszerelve, és a 44-es vonalán közlekedett, ami a Rákóczi úton volt, és kiment az Angolparkig, ami a háború alatt Hungária parkká változott, mert az angolokkal hadban álltunk. A háború után pedig Vidámpark lett, mert a nemzetköziséggel a Hungária nem fért össze. Most persze várom, hogy Orbán mikor döbben rá, hogy vége a vidámságnak, vissza a Hungáriához.

Aztán a hatvanas években kiderült, hogy az igen sikeres BSzKRt utóda a BKV veszteséges. Tehát spórolni kell. Valakinek lett egy zseniális ötlete, szüntessük meg a kalauzokat. Megjelentek az első villamosok KN jelzéssel, ami a felszállást biztosító ajtó mellet volt kirakva olyan 30 centis betűkkel. Kalauz Nélkül, de addigra a társadalom eléggé elkurvult. Ha nincs kalauz, akkor minek váltsunk jegyet. Általánossá vált a bliccelés, pedig a jegy ára 1 forint volt csupán és nem emelték az istennek se, de aztán ránk tört a kapitalizmus egy különleges fajtája, mert hozta magával az összes kapitalista hátrányt, de nálunk valahogy megmaradtak a szocialista hátrányok is. E kettő kombinációját szenvedjük immáron 30 éve. Életem folyamán jelentős társadalmi változás volt hazánkban. A villamos tökén bliccelő fiatalokat annak idején a kalauz a lyukasztóval verte a hátsó ablakon keresztül. Ma a felnőtt utasok kalauz híján a vezetőt verik a vezető fülkében, ha úri kedvük úgy kívánja. És ehhez nem kellett több 50 évnél.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!