Tibor bá’ online

1970-ben vettem egy kb. 2300m2-es telket Pilisborosjenőn a Nagy Kevély hegy déli lejtőjén. A telek szintkülönbsége 100 méterre 25 méter, vagyis eléggé meredek. Velem kábé egy időben többen is vettek ott telkeket, amit a helyi parasztság adott el vidáman, meglehetősen nyomott áron. Ugyanis a helyi TSz ezeket háztájiként adta át. Az ok igen egyszerű volt, a hegyoldal gépi megművelése nem tartozott a könnyű és veszélytelen dolgok közé.

Az első dolgunk az volt, hogy cövekekkel és madzagokkal kijelöltük a határokat, majd ki-ki elkezdte megépíteni az ideiglenesnek szánt viskóját, többnyire fából. Aztán évek múlva megépültek a családi házak is. A tulajdonosok 30-40 közötti házaspárok voltak, apró gyerekekkel. Hét végeken kijártak, ők dolgoztak, a gyerekek játszottak és tulajdonképpen itt nőttek fel.

A felépült családi házak eleve több generációsra lettek tervezve, hiszen a Kádár rendszerben egy lakás megszerzése nem volt könnyű dolog, akkor még nem találták ki a lakásvásárlásra, házépítésre igénybe vehető CHF kölcsönt. Mindenki saját erőből épített, olyan tempóban, ahogy azt a jövedelme megengedte. Ennél jobb megoldás a gyermekek leendő lakásgondjaival kapcsolatban nemigen létezett. De a dolog nem volt sürgős, mert mindenki lakott valahol, és a gyerekek nem nőnek felnőtté 1-2 év alatt.

Aztán teltek az évek és igen érdekes volt figyelni a szomszédos családokat. A házak végül is elkészültek, és véglegesen kiköltöztek a családok. Azonban ahogy a gyerekek elérték a kábé 20 éves kort, sorra tűntek el, de nem csak itt lakás szempontjából, hanem úgy általában, még karácsonykor se jönnek meglátogatni a baromi nagy házban lakó, idős szülőket, már amelyik még él.

Ki kell hangsúlyoznom, hogy nem egy-két esetről van szó, és a szülők társadalmi státusza diverzifikált. Van szakmunkás, értelmiségi, volt vállalkozó, szóval minden. A családi hátterek se homogének. Van ahol az egyik szülő már meghalt, van ahol mind a kettő, mely esetben évek óta ki van téve a tábla, hogy ELADÓ. A gyermekek sorsa, már amennyit tudni lehet, szintén sokrétű. Néhány külföldön van, de a legtöbbnek már van saját gyermeke, és ez az, ami engem a legjobban megdöbbent.

TV jelenetekből, és más rálátásokból világosan kitűnik, hogy a mai apukák és anyukák igencsak kitesznek magukért. Még az egészen szegény családoknál is számtalan gyerekjáték található. Tombol a gyerekkultusz. A gyerek nem fenyíthető, önérzetén nem eshet csorba, fegyelmezésük megoldatlan probléma, már akinek ez problémát jelent. A most már nagyszülők tömegesen le vannak szarva, akik ezt sztoikusan veszik tudomásul. (kivétel persze az, ahol az unokák periodikusan megjelennek a nyugdíj megcsapolása végett). Ma mindenkinek pénz kell, amivel a nyugdíjas szülők nem rendelkeznek, más meg a középgenerációt nem érdekli. Így az idősek tömegesen értéktelenekké váltak, akkor pedig minek őket látogatni, hiszen még a tapasztalatuk se ér semmit, mert az ő világuk már rég letünt.

Bár én szentül meg vagyok győződve, hogy a többgenerációs családmodell sikeres és felülmúlhatatlan, a mai középgeneráció berzenkedik tőle, elsősorban azért, mert saját életviteléről pontosan tudja, hogy az idősebbek nagyon nem értenek vele egyet. Ma már nagyon gyors a társadalmi „fejlődés”, inkább mondanám, hogy változás, az egymás után következő generációk nemigen kompatibilisek, amit persze némi jóindulattal át lehetne hidalni, de ez nincs.

Szomszédjaim között egészen elképesztő példák is vannak. A közvetlen nyugati szomszédságban 15 éven át épült egy több szintes, hatalmas ikerház a két fiú unoka részére, akik (figyelmeztetőül) 15 év alatt egyszer nem voltak kint megtekintés végett. Feltételezem, most a szorgos nagypapa halálát várják, hogy eladhassák az örökséget. De ez lesz a sorsa a többi háznak is.

Kisdiák koromban az olvasókönyvben volt egy rövid történet, ami szerint a vasárnapi ebédhez a nagypapának a sokgyerekes családtól messze, a sarokban terítettek egy sámlin. Ebéd után a legidősebb fiú bicskájával egy husángot faragott. Az apja megkérdezte tőle, hogy mi lesz belőle, amire a fiú azt válaszolta, neked készítem a sámlit.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
______________________________________