Előre kikötöm, hogy nem kérek a dehonesztáló kommentekből a történelmi  visszatekintés miatt. Amikor megszülettem a szüleim a Kazinczy utcában laktak egy udvara néző, szoba-konyhában. Apám havonta 100 Pengőt kereset, amiből 30 Pengő volt a lakbére. Aki nem tudja, annak elmondom, hogy a szoba-konyha azt jelentette, hogy a konyhában volt egy falikút, közös wc az udvaron. A víz melegítés lavórban történt, gázlángon. Azért éltünk így, mert apám keresetéből ennyire tellett. Húsz évvel később, a szocializmusban, négyen éltünk egy szóba-konyha-fürdőszobában, ahol nekem a konyhában volt a kinyitható fotelágyam. Hogy a húgommal mit csináltak, amikor dugni akartak, azt nem tudom. Azért laktunk így, mert ezt engedhettük meg magunknak. Az 1980-as években apámék egy panellakásban laktak, a panelprogram következtében. Nem azért mert sokkal jobban kerestek, hanem azért mert a Nagy testvértől a földgázt és a nyersolajat húgyért-szarért kaptuk. Olcsó volt a házgyári panel és olcsó volt az energia. Az ország termelékenysége, GDP-je nemigen emelkedett, de mára felhalmoztunk 22.500.000.000.000 forint állami adósságot, aminek csak az éves kamata 1.500.000.000.000 forint. Ez lebontva 4 tagú családokra: a tartozás 9.000.000 forint, aminek az éves kamata: 595.000 forint. Ez a nagy büdös helyzet. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy ennek a kifizetéséhez az országnak legalább a fele nem tud hozzájárulni. Pontosítok, az ország feléből nem lehet kipréselni, akkor kiderül, hogy a „fizetőképes” családok terhe 18 millió forint, aminek az éves kamata 1.190.000 forint. Tehát durván havonta 200.000 forintot kell behajtani minden egyes fizetőképes családon ahhoz, hogy az adósságunk stagnáljon (a világ végéig) és ne emelkedjen tovább. Ez szerintem lehetetlenség. Az ilyen állapotban lévő ország ha akarná se tudná megmenteni a CHF hitelt felvevők tömegeit. Az teljes mértékben  nyilván való, hogy akik a lakóparki lakás álmát a gyakorlatban megvalósították, messze túlnyújtózkodtak a takaróin. Ez még akkor is igaz, ha a kölcsön felvételének pillanatában a családi költségvetés ezt felvállalhatónak találta, mert nem vették számításba (és ezt nem hányom a szemükre, mert ehhez tényleg éleslátás kellett volna), hogy a magyar államháztartás az általuk is élvezett relatív jólétet még mindig hitelből fedezi, és bizony az államháztartási hiányt kizárólag az állampolgároknak kell visszafizetni, akiknek a jelenlegi jövedelme nem garantált az idők  végtelenségéig, mert a kapitalizmusban minden a pillanatnyi kereslet-kínálat állapotától függ. Konkrétan, amint egy párt szilárdan megveti a lábát, és nem kell izgulnia az újraválasztás miatt, bizony meg fogja szorítani a társadalmat, azaz különböző módon, láthatóan,  vagy láthatatlanul meg fogja sarcolni  (most éppen ennek nézünk elébe).

És akkor most kanyarodjunk vissza a CHF áldozatok megsegítéséhez. Az állam vegye meg a lakásukat és ők fizessenek lakbért az államnak! Szép ötlet, csak nem kivitelezhető. 1) Az államnak nincs rá szabad forrása. Tehát ez csak kölcsönből lenne lehetséges. 2) Ha mégis megvalósulna, akkor mit jelentene ez lakbérben?  Vegyünk egy 20 milliós középértékű lakást, ami 40 év alatt leamortizálódik. A 20 millió éves kamata 1,4 millió, a tőke visszafizetése 40 év alatt = évi 500 ezer, a lakás érték leírása 4 év alatt = évi 500 ezer. A 20 milliós lakóparki lakás éves költsége 2,4 millió forint,  vagyis a bentlakónak havi 200.000 forintot kellene fizetni. Aki tehát havi 40.000 törlesztést vállalt, ami mára már 100.000, és ezt képtelen fizetni, úgy lenne megsegítve, hogy élete végéig havi 200.000 fizesse. Ebből világosan látszik, hogy hatalmas tömegek próbáltak olyan életkörülményeket teremteni maguknak, amihez se nekik, se az országnak nem volt meg a fedezete. Két emberöltő alatt (beiktatva egy elvesztett világháborút, és újjáépítést, egy szocialista kísérletet, egy forradalmat, egy lopással megspékelt rendszerváltást) nem lehet a szoba-konyhából felnőni a lakóparki luxuslakásokig. Akik a rabló kapitalista propagandának bedűltek, józan eszüket elveszítve, nem gondolták át mit csinálnak, elképesztő felelőtlenséggel fütyültek a valóságra, mert kiment a divatból az idős, tapasztalt szülőkkel megbeszélni egy-egy életfontosságú döntés következményeit. Annak idején én a szüleimtől ilyeneket tanultam: Csak addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér. A bankok sohase a te érdekeidet képviselik. Egy jó háztartásból csak a füst távozik a kéményen át és a hamu az ajtón keresztül. Ne öntsd ki addig a piszkos vizet, amíg nem teszel szert tisztára.

Nem ártana észrevenni, hogy csak azért mert az apád nem tudja beállítani a legújabb mobilt, és nem tanulja meg a szörfölést a világhálón, még nem feltétlenül hülye.       

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________