Hogy Orbán populista, azt mindenki tudja. Ő úgy gondolja, hogy mire kiderül mennyire meztelen a király, már a korona rég a fején lesz és az istenadta nép – bocsánat, a zemberek már fújhatnak tollat a seggébe. Konkrétabban! A kisemberek tapsoltak, amikor Orbán megrobinhoodolta a rohadt bankokat, a hipereket, és a multikat. Mondjuk, én akkor tapsoltam volna, ha az OTP megmarad az államnak (de nem prinzgábor féle  vezetés alatt) és a hipereket nem engedik be, de a társadalom agyament részének ez is elég  volt. Persze a hiperek máris felemelték az árakat, vagyis a válságadót végül is mi (a zemberek) fizetjük meg. De most a kilakoltatási moratóriumról szeretnék eszmét futtatni.

A történet ott kezdődik, hogy a ragyogó PR munka következtében sokan elhitték, hogy a kapitalizmus egyik kedvező velejárója az álmai lakásának a megszerzése (természetesen ingyen vacsora alapon). Tehát 2008-ig  CHF-ben denominált jelzáloghiteleket vettek fel, és hipp-hopp egy szép lakás „tulajdonosaivá” váltak. Ugyanis a bankban közölték vele, hogy a CHF-ben felvett hitelre a kamat lényegesen alacsonyabb, mint a forinthitelben felvettre. Azt természetesen nem közölték vele, hogy A valutában kapni a fizetést és B valutában felvenni kölcsönt közgazdaságilag nem  bölcs dolog, mert a hitel mellé beiratkozott egy 20-30 évig tartó szerencsejátékba is. Mondjuk úgy, hogy egy  véget nem érő lóversenyen fogad a befutóra, ahol a „Forint” elnevezésű ló versenyez a „Svájci Frank” nevű lóval. Szép dolog a hazafiság, de én arra fogadtam volna, hogy a Forint nem lesz befutó, még akkor sem, ha a szocik vesztenek és a fityuk pedig több lóhosszal (hogy stílszerű legyek) nyernek. A közelmúlt történelme engem igazol, mert a hitel felvételkori 140 forintos CHF-ből, mára 226 forintos lett. Egy-egy 10 milliós tartozás 16 milliós tartozássá változott, ami mindent felborít. Úgy értem a gondosan kicentizett törlesztő részlet közel a duplájára nőtt, amire a családoknak egyszerűen nincs meg a fedezete. Közben a mindenkori kormány, benne a pénzügyminiszterrel saját zsebe megtömésével  volt elfoglalva, hogy úgy mondjam, kizárólag arra koncentrált, és nem vették észre, hogy tízezrek adósodtak el CHF-ben, de alaposan ám, és több évtizedre. Sehol egy figyelmeztetés, sehol egy intő szó, semmi felvilágosítás. Pedig már maga a kölcsönfelvétel is rizikós, hiszen (ellentétben a gulyáskommunizmussal) senkinek sincs garantálva, hogy munkaviszonya 20-30 évig zavartalanul fennmarad. Most meg aztán a macska beleszart a ventillátorba – repül a szar szanaszét. 150.000 lakás részletének a fizetése el van maradva. Ugye a „jelzáloghitel” azt jelenti, hogy a hitel – megállapodott – visszafizetésének elmaradása esetén a hitelező a lakást kisajátíthatja, értékesítheti és a befolyt pénzből kielégítheti követelését és, ha marad még az értékesítési pénzből, azt az adós megkapja. A gyakorlatban természetesen az adós egy forintot se kap, mert meg van ennek a kitaposott módja. Csakhogy ez a lakás kisajátítás azt jelenti, hogy a bentlakók mehetnek isten hírével, ahová akarnak, aminek első állomása a kapualj. Ez persze  csúnya dolog, tehát kihirdették a moratóriumot, áprilisig senkit nem lehet kitenni a lakásából, abból a logikából kiindulva, hogy májusban nem szoktak az emberek megfagyni az utcán.

Jól van na! Tehát 2011 május elsején kivonulás helyett kilakoltatnak 600.000 magyar állampolgárt (csak hogy szítsam a hangulatot, ezek között egyetlen egy cigány se lesz), amennyiben egy lakásban átlagosan 4 személy lakik. Hogy ez bekövetkezik-e vagy sem, az nem lehessen tudni, mert nincs az a moratórium, amit ne lehetne meghosszabbítani. És nincs az a bankigazgató, aki ezt ne venné tudomásul, de a bankigazgatók nem agyamentek és azonnal ellenlépéssel fognak élni, mondjuk, úgy, hogy befagyasztják a hitel folyósítást. Ha most azt hiszed, hogy ez egy piskóta, akkor felhívom a figyelmed, hogy hitel nélkül nem működik a gazdaság se nagyon, se kicsit, sehogy. Már pedig itt olyan nagy élénk pezsgésre számítanak, ami – a legfrissebb értesülések szerint – 10 év alatt egy millió új munkahelyet teremt. Végül is a bankoknak hozzá kell jutniuk a pénzükhöz. A kormány választhat, felemeli a moratóriumot, vagy ő maga fizet valamilyen ügyesen kieszelt formában (nem adok tippeket, mert úgyse fog fizetni u.i. nem lesz miből). Marad a kilakoltatás.

Ennyi embernek viszont valahol lakni kell, tehát a jelenleg albérlőkre vadászó tulajdonosoknak fel fog csillanni a szeme, mert hirtelen nagyon sokan fognak albérletet keresni, illetve a jobb  módú kilakoltatott családok lefanyalodnak majd a korábban eladhatatlan panel lakásokhoz, amiknek így az ára némiképpen stabilizálódni fog. Csakhogy, elméletileg keletkezik 150.000 darab meglehetősen luxus kivitelű üres lakás. Ennek elsőszámú következménye az építőipar felszámolódása, ami munkahelyteremtés helyett munkahely elvesztést jelent, azaz munkanélküliség növekedést. Viszont a (névlegesen) 150.000 lakásra ki lesz téve a cetli, hogy ELADÓ. Ezeket szükségletből senki se fogja megvenni, legfeljebb befektetésnek, de ha az új – kézpénzes – vevők be is költöznek, akkor a Dohány utcai zsinagógát egészen biztos át kell építeni, lényegesen nagyobbra, ami az építőipart aligha fogja kihúzni a szarból, főleg ha palesztin arabokkal fogják elvégeztetni a munkát néhány Shekelért 😀

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________              

A vallásról, vagy jobban mondva a vallásokról mindenkinek meg van a véleménye, csakhogy ez a vélemény stabil és többnyire megváltoztathatatlan, pedig a helyzet folyamatosan változik.

Közismert, hogy az európai történelemben hosszú évszázadok alatt az állam és a vallás, ha nem is jelentett egyet, de szorosan össze volt fonódva. Ezen elvben (némileg a gyakorlatban is) a Francia Forradalom változtatott. Az Ó-világ értelmisége egyetértett abban, hogy az államnak szekulárisnak kell lenni. Jobban mondva kellene lenni, de nem nagyon volt az, és ez az állapot kisebb mértékben ugyan, de egyes országokban máig fennmaradt, illetve a keleti blokk felbomlása után visszaállt. Az Ó-világ kifejezést pedig azért használtam, mert az Európából szétáramló bevándorlók utódai az amerikai kontinensen, de nem csak ott, még kevésbé szekulárisak, mint az Ó-hazában a hátrahagyottak.

Ez természetesen semmit nem változtat azon a tényen, hogy az európai kultúra alapja a judo-keresztény, azaz a Bibliára támaszkodó hitvilág és erkölcs. Mindezek ellenére – és ezt most a hitbuzgóknak ajánlom a figyelmébe – a vallási hatalom különválasztása a világi hatalomtól nem csak helyes, de egyenesen Jézustól eredő, aki egyértelműen leszögezte példabeszédében, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré és istennek pedig, ami az istené. Csak hát, Jézus intelmeiből mindenki azt mazsolázza ki, ami neki a legjobban megfelel, a többire pedig nagyívben tojik. Azon pedig nem is csodálkozhatunk, hogy a XX-XXI. század társadalmi, és technológiai – iszonyatosan gyors – átalakulásai nem hagyták érintetlenül a vallást se. Napjainkban szemtanúi lehetünk, hogy isten nevében hajtanak végre gyilkos, terroristatámadásokat öngyilkos merénylők (akik a robbantás után egyenesen a paradicsomba lépnek át), miközben az Amerikai Egyesült Államokban a fundamentalista keresztény jobboldal karöltve a zsidó lobbyval megvetette lábát az államhatalomban. Az USA elnöke[1] nyilvánosan fohászkodik az istenhez, egyértelműen kijelenti, hogy isten sugallatára cselekszik és az egész világ sorsára kiható döntésekhez isten irányítását kéri. Miközben a „szekuláris” Európában egyre többen fordulnak isten felé, ami nem ellentétes azzal, hogy a sok százéves templomok, katedrálisok ne ürülnének ki, mert az új idők, új embere keresi istent, de nem feltétlenül a tradicionális vallások kebelén belül, aminek hatása elsöprő. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy a katolicizmus kapott az emberiségtől 2000 év türelmi időt, nem hozta az elvártakat, most másfelé keresik azt (vagy fogalmuk sincs mit keresnek).

A néhány évtizeddel ezelőtti „modern idők” a vallások elsorvadásával kecsegtetett, és a kor embere elképzelhetetlennek tartotta azt az istenkeresést, aminek szemtanúi lehetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tradicionális vallások katasztrofális mértékben ne veszítenék el híveiket akár olyan hagyományosan keresztény országokban is, mint például Lengyelország. És, ami ennél lényegesen aggasztóbb, a vallással együtt gyengül Európa keresztény kulturális jellege is, aminek csak egy apró szegmense a 15 millió európai moszlim konok ragaszkodása kulturális hagyományaikhoz a bevándorlást követően még három generációval később is.

Az új trendért nagyobb mértékben felelősek a gomba módjára feltűnő szekták, törpevallások (Magyarországon például a hit gyülekezete, vagy a szcientológusok) és főleg Ázsiából importált, Európában csak hírből ismert egzotikumok, mint például a Krishna hívők, buddhisták, taoisták és shintoisták, hogy csak néhányat említsek.

Annak feltételezése, hogy a vallások szép csendben elhalnak, mindössze halovány illúzió maradt. Az ok egyszerű. Az ember létezésének transzcendens megválaszolására csak a vallásos hit képes, ami minden egyes emberi kultúra fundamentumát adja. Ezért nehéz megmondani, hogy az elektronika káprázatában élő modern ember istent keresi-e, vagy létének értelmét, esetleg csak nem akar végleg megsemmisülni. Bárhogy legyen, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a vallásos hit újraszületése Európában újfent beindította a hitek közötti ellenségeskedést. Nyugat Európában a magát szekulárisnak valló emberek nagy része úgy érzi, hogy az utcákon megjelenő lefátyolozott moszlim nők „jelensége” nem más, mint a vallásos fundamentalizmus nyílt kihívása a keresztény – nem vallással, hanem –  kultúrával szemben. Korábban nem látott jelenségek ütik fel a fejüket. Egy dán újságban Mohamed profétáról megjelent karikatúra kellő oknak bizonyul ahhoz, hogy több ezer kilométerre élő vallásos fanatikusok utcai lázadásba törjenek ki, dán konzulátusokat gyújtsanak fel. Az a tény, hogy XVI. Benedek pápa a Mohamed próféta tanításait kritizáló, több százéves idézetet megemlített, elégséges volt ahhoz, hogy Szomáliában radikális iszlámhívők legyilkoljanak egy katolikus apácát. Joggal állíthatjuk, hogy a hit és a hithez kötődő kultúrák békés egymás mellett élése, alig több mélyről fakadó óhajnál, és a helyzet javulásában aligha bízhatunk.

Maga az iszlám jobban terjed a világban, mint bármely más vallás, annak ellenére, hogy önnön soraik is mélyen megosztottak. Az ok nyilvánvaló, a híveik főleg a fejlődő országokban élnek, ahol a nagycsalád a norma. Csakhogy az iszlám térhódítását Európa mély aggodalommal szemléli. Olyannyira, hogy például a volt keletnémet Erfurtban egy plébános felgyújtotta önmagát (tegyük hozzá a katolikus tanok határozott tiltása ellenére), hogy felhívja a keresztények figyelmét a fenyegető veszélyre. Ehhez hozzátehetjük, hogy a társadalom képtelen különbséget tenni az európai társadalomba beágyazódó békés moszlim tömegek és az agresszív iszlám fundamentalisták között. Míg néhány éve a nyugat európai nagyvárosokban (például Párizs) az iszlámmal kapcsolatos általános elutasítás csak a szélsőjobb kisebbségre volt jellemző, addig mára ez az aggodalom kezd áthúzódni a politikai centrumra, sőt a liberális baloldalra is. Az iszlám verbális támadása politikailag korrektté vált, ami ellehetetleníti mindkét oldal mérsékelt elemeit.

Ezek után aligha nevezhető meglepőnek, hogy Oroszországban és a volt Szovjet Unió felszabadult országaiban feltartóztathatatlan erővel újul meg az ortodox egyház a kommunizmus összeomlása óta, mely utóbbi megígérte a „földi paradicsomot”. Egyes elemzők szerint a fundamentalista iszlám híveit éppen azokból az illúziót vesztett tömegekből nyeri, akik a kommunizmustól igazságot és egyenlőséget vártak. Más elemzők visszatérnek a korábban már jelzett okokra, miszerint a vallásos hit visszatérésének oka kevésbé az illúzióvesztés, sokkal inkább az emberi lét megmagyarázás nélkül maradása.

De ha csak a mintegy 2 milliárd követőt számláló kereszténységre gondolunk, akkor meg kell még említeni a pápák tudatos ökumenikus törekvéseit, ami a vallási ellentétek elsimítását célozva az isten létére helyezi a hangsúlyt. Jótékony hatású még az is, hogy XVI. Benedek pápa kijelentette, a Darwinizmus igen is összeegyeztető a katolikus tanokkal. Ezzel sikerült kihúznia a sámlit az Intelligens Tervezővé változott Kreacionizmus kontra Darwinizmus késhegyre menő vita alól, bár az ID (Intelligent Designer) hívők még nem tették le a csatabárdot. Ez utóbbi tény felveti a kérdést, mi lehet az oka annak, hogy míg a hagyományos egyházak befolyása Európa nyugati felén határozottan visszahúzódóban van, addig a Nyugati Világ vezetőnagyhatalmában, az Amerikai Egyesült Államokban, új szárnyakra kapott?

Megfigyelők szerint ez az európai visszahúzódás csak látszólagos. Egyszerűen arról van csupán szó, hogy a vallásos hit átalakulóban van, a merev eklesztikus formát az individuális forma váltja fel. A hívő a kötelező menü helyett á la carte választhat. Ezt a konfúzus állapotot jól illusztrálják a közvélemény kutatási felmérések. Míg Németországban a feltett kérdésre „Hisz-e Ön Istenben?” 1992-ben mindössze 50 % válaszolt igennel, addig ez a szám 2010-re 66 %-ra növekedett. Ugyanez az összehasonlítás a „Hisz-e Ön a halál utáni életben?” 42 % és 52 % eredményt produkálta. 

Tagadhatatlan, hogy a globalizáció szétveri a jól ismert és megszokott világot, ami az embereket állandó jellegű izgalmi állapotban tartja. Ez a bizonytalan érzés kergeti az embereket olyan mozgalmak karjaiba, amelyek megígérik, hogy a régről ismert, és megbízhatónak bizonyult értékeket visszaállítják. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fundamentalizmus a globalizáció egyenes következménye, azaz nem más, mint a mai idők tiltakozása a modernizáció ellen. Az pedig természetes, hogy a XXI. század tiltakozása jóval elrugaszkodottabb az összes korábbinál, aminek oka a diagnózisban keresendő. Ugyanis mind a keresztény, mind pedig az iszlám fundamentalizmus vezető egyéniségeinek tanítása szerint, a mindenki által kitapintható társadalmi krízis csak a vallásos tradíciók alapjaihoz történő visszatéréssel szüntethető meg. Ezek a tények azonban nem berobbantak, hanem fokozatosan váltak ismertté. Jó példa erre Samuel Huntington szoció-politológus „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című munkája, ami az iszlám, és a nyugati társadalmak összeütközéséről szól. Az első publikáció a Foreign Affairs-ban jelent meg 1993-ban, de a cím végén egy kérdőjellel. Öt évvel később a művet bővített kiadásban, könyv formájában jelentette meg a Touchstone Books kiadó, de a kérdőjel már lekerült a cím végéről.

Hantington[2] természetesen amerikai és aligha tud róla, hogy a második öbölháború kitörése óta számtalan európai részére az amerikai keresztény fundamentalizmus majdnem oly mértékben aggasztó, és bizonyos értelemben meglepő, mint az iszlám változat.

Meglepő, mert az első telepesek nagyrészt az európai vallásháborúk és vallásos üldözések elkerülése végett választotta az Újvilágba történő kivándorlást. Ha valakinek fontos volt az állam és a vallás különválása, akkor a bevándorlóknak az volt, de nem csak ezért volt a szekularizáció fenntartása magától érthető. Egyetlen vallás vagy szekta se volt képes és alkalmas magának biztosítani egy exkluzív államot. A szekták tehát egymás mellett, békésen léteztek. Hogy ez az állapot mára megváltozott, az egy külön poszt témája lehetne. Az minden esetre tény – és talán megengedhetem magamnak a kifejezés használatát – „sajnálatos tény”, hogy a XX-XXI. század fordulójára a keresztény fundamentalizmus, a katonai-ipari komplexussal együtt, hatalmába kerítette a Föld egyetlen szuperhatalmát. E tény az emberiségre, és az emberi hitre gyakorolt hatása egyelőre felmérhetetlen, vagy nagyon is felmérhető. A jövőjét illetően, az Ember soha a történelmi múltban nem volt annyira bizonytalan, vagy éppen pesszimista, mint napjainkban. Végső fokon ez lehet a legfőbb oka annak, hogy (jobb híján) a modern ember visszatér valamifajta hithez, és mert a választék igazán bőséges, csak idő kérdése, és újfent megtapasztalhatjuk a rég nem látott vallási háborúk ízét.

[2] Dr. Samuel Phillips Huntington 1927.04.18. – 2008.12.24. (Harvard). Dr. Huntington ezen hivatkozás idején még közöttünk volt.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Avagy a  vég kezdete  az USA-ban? Az álmaink országában, a nagy lehetőségek hazájában, a dicsőséges Amerikában (amit olyan kommunistából átvedlett liberálisok, mint például Heller Ágnes) agyon imádnak, 50 millió ember él nyomorszinten. Az alábbi képek elég meggyőzően adnak erről tanúbizonyságot. Érdemes odafigyelni, mert pontosan ez vár ránk is. 

Az előttünk álló 2011 évben fog teljesen nyilvánvalóvá válni, hogy minden ügyeskedés ellenére az USA gazdasága egy olyan lejtőre állt, amelyen a lecsúszás megállíthatatlan. A teljes gazdasági összeomlás már 2012-ben bekövetkezhet. Amerika képtelen talpra állni, mert a termelő kapacitást az oligarchák áthelyezték Ázsiába. A hadiiparon kívül  valójában  csak a szolgáltatás foglalkoztat egyre csökkenő reálkereset mellett, amit megfizetni csak a gazdagok tudnak. Az alábbi video csak egy kis részét mutatja be a helyzet felmérésével, és a várható jövőképről szóló publikációkat. Nekünk csak össze kell adni kettőt meg kettőt és kijön a  végeredmény. Számunkra az események aktualitását az adja, hogy véleményem szerint nem csak az orbáni politika, de az orbáni gazdaságpolitika is meglehetősen pontos tükörképe az amerikainak.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

A kereskedelem által egyre inkább kisajátított karácsony – mint tudjuk – Jézus születésének az ünnepe. A keresztény Európába ez a hagyományokkal dúsított ünnep a családok talán legfontosabb összekötő kapocsainak az egyike. Nem csoda, hogy mindannyiunk gyermekkori emlékeiknek a legszebbike. Mint esemény, annyira fontos volt több, mint 2000 éven át, hogy a nyugati civilizáció még az időszámítást is Jézus születéséhez köti, szinte sugallva azt, hogy valójában Jézus születésével kezdődött el az emberiség jelenlegi korszaka. Nem csoda, hogy a történészek vizsgálódásának évszázadok óta a középpontja. És, ha már vizsgálódnak, akkor egészen biztos ki is sül belőle valami. Ez a valami pedig nem más, mint a pontos dátum. Ugyanis különböző megközelítések nyomán „kiderült”, hogy Jézus valójában 4 évvel, illetve 1 vagy 2 évvel később született. (és akkor hagyjuk figyelmen kívül azt a tény, hogy egyesek megkérdőjelezik, hogy egyáltalán megszületett-e.) A probléma magja az, hogy Jézus születésekor különböző más eseményeket is feljegyeztek és ezek nem esnek egybe. A teljesség igénye nélkül: 1) Jézus közvetlenül Heródes halála előtt született, aki I.e. 4. március 13-án hunyt el, ami Flavius Josephus szerint egybe esett egy részleges napfogyatkozással. Csakhogy egy totális napfogyatkozás volt I.e. 1. Január 9-én is. 2) Jézus születése Augusztus császár uralkodásának 41. évében volt. Augusztus I.e. 43-ban kezdte uralkodását. 3) Jézus születése Kleopátra halála után 28 ével volt. Kleopátra pedig I.e. 30-ban halt meg. Ezek arra utalnak, hogy Jézus I.e. 2-ben születhetett. 4) Jézus 15 évvel született korábban, mint Augusztus császár halála, ami I.sz. 15-ben volt, tehát ezek szerint Jézus I.e. 1-ben születhetett. 5) Jézus születését a Betlehemi csillag kísérte. I.e. 2 június 17-én a Jupiter és a Vénusz együttállása miatt, egyetlen csillagnak látszottak Palesztinában. Ez eddig elég nagy konfúziót eredményez, de még nem értünk a végére. 6) Máté evangélista azt írta, hogy Heródes minden 2 évnél fiatalabb csecsemőt megöletet Betlehemben. Ezért Jézus I.e 6-ot megelőzően nem születhetett. Ugyanakkor különböző időjelzések szerint viszonylag nagy biztonsággal megállapítható, hogy a Messiásnak nevezett személy vagy I.e. 5 év végén vagy i.e. 4 év elején született. 

A keresztények számára Advent egy boldog várakozás, karácsony pedig örömünnep. Örvendezzünk, mert eljött Jézus Krisztus urunk és megváltónk. Nekem nincs semmi okom, hogy a karácsonyi hangulatot elrontsam, de talán nem felesleges ismertetni, hogy miről is szólnak Jézus születésének történetei. Jézus életét négy evangélista (Márk, Máté, Lukács és János) írta le, ezeket a leírásokat nevezzük evangéliumoknak. A négy evangélium közül csak kettő foglalkozik Jézus születésével. Márk, sorrendben az első evangélista Jézusról csak mint felnőttről ír. János, sorrendben az utolsó evangélista, se ír Jézus születéséről semmit. Máté Jézus születéséről csak néhány rövid bekezdésben tesz említést. Viszont Lukács négyszer többet ír róla, mint Máté. A két leírás erősen eltér egymástól. Lukácsnál a Jézus születése körüli eseményeknek számtalan szereplője van plusz némi verselés, zene és angyalok jelenléte. Jézus születésének két verzióját már sokan megpróbálták összevonni, de munkájukat nem kísérte siker. Az ok egyszerű. Két, egymástól eltérő történettel állunk szemben. Az egyszerű tény az, hogy két különböző változatunk van.

Ha oknyomozásba kezdünk, akkor fel kell tennünk a kérdést: Ki írta a szöveget? Mikor írta? Miért írta? Kinek a részére írta? A szerzőnek milyen irodalmi eszköz állt a rendelkezésére? A két történet szerzője történelmileg ismeretlen. A leírások Jézus születése után 70-80 évvel keletkeztek. Az ok, amiért leírták, az már egy kissé bonyolultabb. Az írás keletkezésekor a keresztényeket a rómaiak üldözték. Jézus követőinek száma elképesztő mértékben növekedett, ami a római helytartókat félelemmel töltötte el. Jézusra az egyház „Úrunk” kifejezéssel utalt. Valakit „Urunknak” szólítani szolgai alávetést jelentett. A korai keresztények részére Jézus volt az, aki életüket irányította. Csakhogy Octavianus uralkodása alatt a római császárok istenné emelkedtek. Az első évszázad keresztényei úgy emlékeztek Jézus felhívására, hogy „Szeresd Úradat, a te Istenedet teljes szívedből, lelkedből és minden erődből.” Ez az Úr számukra Octavianus nem lehetett.

Történelmi tény, hogy az Ó-korban számtalan csodálatos születésről számoltak be, amiknek segítségével az uralkodók istennek kijáró jogokat vindikáltak  maguknak. A korai keresztényeket semmi se tartotta vissza attól, hogy ezt az eszközt igénybe vegyék, és ők is használják az Úr kifejezést. Végül Máté és Lukács evangéliumához csatolt születés olyan kitalált történet, aminek célja a római császárok hivatkozásainak az ellensúlyozása volt, annak bizonyítására, hogy Jézus az „Úr” címet kiérdemelte. Jézus születésének leírása részben politikai okból, részben pedig teológiai okból nyert fontosságot.

Kik részére íródott az evangéliumok ezen része? Minden  valószínűség szerint a keresztény hívőknek. A korai kereszténységnek szüksége volt ünneplésre, hogy a hívőket emlékeztessék hitükre. Az áldozás és a keresztelés célja Jézus halálára és feltámadására való emlékeztetés. Jézus születésének leírása tökéletesen megfelelt a célnak, azaz a nép közötti megjelenésének a megünneplésére.

Végül a szerzőknek milyen irodalmi eszköz állt a rendelkezésére? Érthetően kifejezve, a szerzők egyszerű regösök voltak, semmi körülmények között nem történészek. Munkájuknak történelmi értéke nincs, mert egyszerű mitológiával állunk szemben, ahol a mitológiák minden kelléke megtalálható: angyalok, csillagok vándorlása az égen, álmok, megmagyarázhatatlan fények. Nem szolgált a kereszténység érdekeinek az evangélistákat felruházni történész szereppel.

Ahogy egy felnövekvő gyermek részére csalódást okoz, amikor ráébred, hogy a Mikulás valójában nem létezik, ugyanígy volt csalódás a keresztények számára megtudni, hogy Jézus anyja, Mária nem volt szűz, és a betlehemi csillag nem jött le az égről és világított be a jászolban fekvő gyermek Jézusra. De a 2000 éves kereszténység részére nem is ezek a cáfolható részletek a fontosak, hanem a keresztény eszmék mögött meghúzódó morális tartás, ami modern világunkban egyre inkább elhalványul. Talán ez az oka annak, hogy a család legszebb ünnepe egyre inkább áldozatul esik a kapitalista kapzsiságnak, utat engedve a szeretet elhalványulásának.

Kellemes ünnepeket minden látogatónak (kattintsatok a szarvasokra is)

http://greetings.icq.com/greetings/cards/66/

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________                     

Rákosi Mátyás a II. világháború után létrehozott II. Magyar Köztársaságot 1948-ban felcserélte a (proletár) diktatúrára. Ez volt tehát a „Fordulat éve”. Az I. Rákosi rendszer némi zökkenővel 8 évig maradt fenn. A II. Rákosi rendszer megvalósításához elég volt egy nap, ez volt a fordulat napja. Mátol, 2010. december 21.-től érvénybe lép a II. Rákosi rendszer. A történelem fintora, hogy ez a nap nem csak a csillagászatilag legrövidebb (ha úgy tetszik, a legsötétebb) nap az északi féltekén, de egyben Joszif Vasszarionovics Sztálin elvtárs születésnapja is, aki ezek szerint éppen ma lenne 131 éves. Leghűségesebb magyar tanítványa Rákosi Mátyás mai szemmel nézve amatőr volt (amire még visszatérek). Ezzel szemben az ő leghűségesebb tanítványa, Orbán Viktor egy zseni. Nem csak azért, mert a diktatúra bevezetéséhez nem volt szüksége 2 év előkészítő munkára, és a szovjet hadseregre való támaszkodásra, majd egy teljes évre a fordulat végrehajtásához, hanem azért, mert eszébe se jutott se az erőszak, se pedig választási csalás, de még a törvények lábbal tiprása se. Míg Rákosi 1951-ben összehozott egy vadonatúj, tökéletesen demokratikus alkotmányt, amit mellesleg esze ágában se volt  betartani. Addig Orbán Viktor egészen más utat választott. Rákosi alkotmányában benne volt a  gyülekezési jog, a sztrájk jog, a szólásszabadság, hogy csak néhányat ragadjak ki. De aki ezeket a jogokat komolyan vette, az percek alatt internáló táborban találta magát, esetleg kapott érte 10 év kényszermunkát Recsken. Ezzel szemben Orbán Viktor kitalálta a politikai Kolumbusz-tojást (3 perces vastaps). Olyan alkotmányt hoz létre, és olyan törvényeket szavaztat meg, amelyek nyíltan és őszintén betiltják a szólásszabadságot, a tűntetést, a sztrájkot, stb. Aki ezeket megszegi azt teljesen demokratikusan, a független bíróságok elé állítják, akik mindenféle politikai nyomástól mentesen, az érvényben lévő törvények betartásával hozzák meg ítéleteiket, amik adott esetben bármik lehetnek.

1956-ban a magyar nép joggal lázadt fel a zsarnokság ellen, mert az alkotmányban leírt jogok és a gyakorlat között óriási szakadék tátongott. Száz meg százezrek voltak teljesen jogtalanul bebörtönözve, sokszor koholt vádak alapján, hiszen azt nem hozhatták fel ellenük, hogy sztrájkolt szerveztek, maradt az összeesküvés, nyugati kémkedés, vagy hazaárulás. A II. Rákosi rendszert, amit most már nyugodtan nevezhetünk Orbán rendszernek, ilyen veszély nem fenyegeti. A magyar nép nem lázadhat fel, mert nincs jogtiprás, nincs szovjet szurony, nincs zsarnokság, de legfőképpen nincs becsapás. A magyar nép azt kapja, amit kétharmados többséggel maga kért. — Éljen bölcs vezérünk, Orbán Viktor. Személy szerint, én kívánok neki hosszú és eredményekben gazdag uralkodást.  

_____________________________________________________________
_______________________________________________________________
_____________________________________________________________

Figyelmeztetés: Ez a poszt nem villamosmérnökök számára készült, ugorjátok át.

Ha írok valamit a dollárról, húszan szednek darabokra. Ha a forintról írok, akkor harmincan. Ehhez mindenki ért.  🙂   Kell is, mert kemény gazdasági idők várnak ránk. De az energia helyzet még kritikusabb. Hiszen az egész jövőnk az energia (hiány) miatt kritikus. Mindenki töri a fejét, honnan lehetne energiát szerezni, vagy a meglévőt megtartani (hőszigetelés). Aztán jó néhány napja egy kommentelő a napkollektorokkal kapcsolatban kifejtette a véleményét és a kW, kWó, Aó egy picit összekeveredett. Gondoltam várok egy kicsit, hátha valaki lecsapja a magas labdát. Senki se csapta le. Lehet, hogy ehhez kevesebben értenek, mint a dollárfedezethez? 200 éve az olcsó és bőséges energiának köszönhetően lett egyre kényelmesebb az életünk. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a középiskolás fizika anyagot többen nem ismerik? Még azt a részét se, amivel havonta találkoznak villanyszámla címén? OK. Aki nem emlékszik, az olvassa tovább.

Energiának azt nevezzük, amivel munkát lehet végezni. Elég sok fajta energia van, például: hőenergia (termikus), mozgásenergia (kinetikai), helyzeti energia (potenciális), vegyi energia, elektromos energia. Ezekkel kapcsolatban van két szabály: 1) energia nem vész el, és semmiből nem állítható elő. 2) Egyik energia a másikba átalakítható. Ebből az következik, hogy sósvízből nem lehet energiát nyerni. És szörnyülködve észleltem, hogy ezt be lehet nálam tenni egy kommentbe és a kutya se vonyít fel. [A sós víz azért éget, mert a nagyfrekvenciás bombázás hatására a víz – egy része – felbomlott oxigénre és hidrogénre, ami aztán visszaégett vízzé, de az így kapott hőenergia kevesebb volt, mint a besugárzásé.]

Az energia (munka és hő) mértékegysége a Joul (J). 1 J = 1 Ws. Tehát 1 watt, egy másodpercen át tartó teljesítménye egyenlő egy Joul energiával. És akkor most belépett a képbe a teljesítmény. A teljesítmény nem egyenlő energiával. Az elektromos radiátorunk teljesítménye lehet 1000 Watt, azaz 1 kW. A gépkocsink teljesítménye lehet 52 kW. Ami azt jelenti milyen erős, mennyi meleg leadására képes, de energiáról csak akkor beszélhetünk, ha egy adott teljesítményt megszorzunk az idővel, vagyis amennyi ideig igénybe vettük. Így lesz az 1 kW teljesítményből 1 kWó felhasznált energia és ezt fizetjük az elektromos műveknek.

Az emberiség vegyi energiához jut nagy tömegben (kőszén, földgáz, kőolaj), amit hőenergiává alakít egyszerű elégetéssel, mert az oxidáció hő leadással jár. (A víz nem más mint elégetett hidrogén, vagyis dihidrogénoxid, tehát abból energiát már nem lehet kinyerni, az NaCl-ből se lehet energiát kinyerni). A hőenergiát átalakítjuk elektromos energiává (természetesen vesztességgel),

A Watt (teljesitmény) egyenlő a feszültségnek (Volt) és az áramerőnek (Amper) a szorzatával. Mivel a feszültség adott, a teljesítmény fokozás az áramerő növelésével érhető el (aminek módja az ellenállás csökkentése).  A háztartásokban 230/400 Volt a szabványos feszültség (régebben 220/380). Ami azt jelenti, hogy egy fázis és a nulla pont közötti feszültség 230 Volt. Ezzel szemben fázis és fázis között 400 V a feszültség, de ehhez 3 fázis bevezetése szükséges, ami a legtöbb lakásban, vagy családi házban nincs meg (két fázisnak nemigen van értelme). A gépkocsikban 12 V, míg különböző mütyürök tápfeszültsége 1,5 és 24 Volt között változik, de ezek egyenáramok. Váltó- vagy váltakozó áramot lehet (és gyakran szükséges) egyenirányítani. Egyenáramból váltakozó áramot előállítani lehetséges, de értelmetlen.

Az elektromos energia – mint mindenki tudja – roppant jó dolog, de van egy nagyon nagy hátránya, nehezen tárolható. Erre a célra a különböző akkumulátorok alkalmasak, de ezek súlya (és ára) túl nagy, élettartama túl rövid a kényelmes és gazdaságos alkalmazáshoz. Napkollektorok, napelemek alkalmazásánál ez a legnagyobb gond. Itt megint bejön egy fogalom, ami zavaró: Amperóra. Ezt a mértékegységet az elektromos energia tárolásánál használjuk. Ha jól emlékszem a kommentáló abban a hitben volt, hogy 1500 Aó valami igen megbecsülendő dolog. Először is az Aó önmagában nem használható, tudni kell hozzá a kapocsfeszültséget is. Ez általában 12 Volt névlegesen (a valóságban inkább 13). Így már van értelme. Ez azt jelenti, hogy 12 V feszültség mellett (az ellenállás függvényében) mennyi ampert és mennyi ideig vehetünk ki a tároló akkumulátorból. A lényeg az, hogy az amper és az idő szorzata nem lépheti túl az 1500-at. Tehát, ha egy 120 Wattos TV-t használok (feltételezve, hogy a feszültség egyeztetés megtörtént), akkor 120/12 = 10 ampert fog a TV felvenni és pedig 1500/10 = 150 órán keresztül (szigorúan csak elméletileg). Mert 150 óra szorozva a 10 amperrel adja ki az 1500 Amper-órát. Ez elég sok, de ha fűtésre akarom használni, ahol 1,2 kW teljesítményű radiátort kapcsolok rá, akkor az márt csak 15 órát jelent. Vagyis az akkumulátor 15 óra alatt kimerül. Ha ezt víz melegítésre akarom fordítani, mondjuk a 10 fokos vízből 40 fokosat akarok előállítani zuhanyozáshoz, akkor az 1500 Aó x 12 V = 18 kWó energiám van (aminek a mai hálózati ára kb. 1000 Ft.) 18 kWó x 860 = 15480 kalória (hőenergia elavult, de nagyon is használt mértékegysége). Ezt elosztva 40 °C – 10 °C = 30-al, kapunk 516 liter meleg vizet. Tehát, aki méregdrága napelemekben gondolkodik, az ezeket fontolja meg. A rőzsegyűjtés az erdőben sokkal perspektívikusabb.  🙂  Igaz, elektromos áram hővé alakításakor gyakorlatilag nincs vesztesség. Rőzse égetésnél a hatásfok 50 % körül lehet, viszont ingyen van.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________      

A neoliberalizmusnak nem mindenki híve az osztrák parlamentben se. Az alábbi video Ewald Stadler képviselő felszólalásáról szól, a következő elő-szöveggel (a német beszédnek angol aláírt szövege van, ami a video után magyar fordításban olvasható azok részére, akik egyik nyelvet se értik).

2008-ban több katolikus papot megöltek Törökországban. A török nagykövet (Ecvet Tezcan) interjújában felszólította az osztrák belügyminisztert, hogy „hagyják abba a beilleszkedés megakadályozását.” Majd azt állította,hogy Törökországot úgy kezelik, mint egy vírust, és az osztrákokat vádolta azokért a problémákért, amiket a be nem Illeszkedő törökök elszenvednek.

Most Ewald Stadler (BZÖ) felszólalása következik.

Szövetségi miniszter úr – elő kívánok állni egy kéréssel – azt tudva

Hogy a felszólalást a török követség figyelemmel fogja követni

Ezért pontosan fogok idézni:

Az európai és belügyi minisztert felkérjük, hogy a török követet, Kadri Ecvet Tezca-t deklarálja nem kívánatos személynek és

Követeleje azonnali visszahívását

TAPS

Uraim, a török követségen

Nem leszek olyan udvarias, mint van der Bellen kollegán

Nem fogok letérdelve beszélni „Őméltóságához””

Nem, „uraim” a török követségen – ahol nincsenek hölgyek

+Uraim” a török követségen, képviselő társaim

Hadd kezdjem el a 2010 június 3.-i gyilkossággal

Nem volt az oly régen Iskendekun városban

Luigi Padoves érseket nyolcszor szíven szúrta

A 26 éves Murat Altun muszlim férfi, miközben azt kiáltotta, hogy „allahu akhbar”

Allah a hatalmas.

Az érsek a kertjéből kifutott az utcára, ahol hiába kiáltott segítségért.

Az utcán a támadó levágta a fejét, hagyva hogy

Csak a bőrön lógjon alá a testéről

2008-óta számtalan papot gyilkoltak le Törökországban

2008-ban egy…

Mit mondott? Mi van a dramatizálással?

Tudom, hogy önt ez a dráma nem érdekli. Mert ezek az ön barátai.

Szégyellheti magát, ezért nem szereti.

Az ön vallásszabadság szeretete semmi más, mint tiszta hipokrita megnyilvánulás.

Amikor egy katolikus pap fejét levágják, nem reagálnak rá.

Akkor hadd folytassam a török követségen lévő uraknak

El se tudom képzelni, micsoda felháborodás követné azt, ha valaki hozzányúlna egy muszlim imámhoz.

Vagy valaki más, muszlimok által tiszteletben tartott egyénhez.

Különben semmi értelme spirituális vezetőknek hívni őket.

Az önök vallási vezetőik közül soha senkit nem támadtak meg.

De az önök országában pontosan ez történik minden évben.

Erre figyeljen nagykövet!

TAPS

Nem kértük önöket, hogy Anatólia összes analfabétáját ide küldjék.

TAPS

Törökország küldi ide őket.

Azt se kértük önöktől, hogy Anatóliából ideküldjék a kőkorszaki iszlámistákat.

Olyan embereket, akik a 16 éves lányukat élve eltemetik

Mert házasságon kívüli kapcsolatba került két évvel ezelőtt.

Nem kértük önöket!

Muhltonnen asszony van-e önben együttérzés

Ezzel az élve eltemetett 16 éves leánnyal?

Ez a lány nem volt katolikus, tehát önnek meg van engedve, hogy sajnálja.

Nem kértük, hogy ezeket ideküldjék!

A törökök küldték őket ide.

És akkor a nagykövet szemünkre veti, hogy nem integráljuk be őket.

Miközben azt mondja nekik, hogy ne integrálódjanak

Közben Erbakan kőrbe utazik Európában és kijelenti

Az integrálódás és az asszimilálódás „a török identitás ellen elkövetett bűn”

Ez a helyzet hölgyeim és uraim.

A kormány koalíció hölgyei és urai, az önök romantikus toleranciája és „elkötelezettsége” az emberi jogok mellett.

Tudnak arról, hogy van itt egy török törvény a 301§.

Ami szerint, ha valaki olyasmit mond, amit a nagykövet mondott itt Ausztriában

Ha ezt Törökország ellen mondja

Elítélhetik mint bűnözőt.

A 301 § bűnténynek mondja ki „ha valaki leszólja a török nemzetet, országot, köztársaságot, intézményeit”

Aminek következménye 6 hónaptól 2 évig terjedő elzárás.

Ez Törökország, és most ők mondják meg nekünk, hogy mit és hogyan tegyünk.

Nagykövet úr, szálljon fel az Orient Expressre és menjen vissza Isztambulba, az ön csoda országába

Megmondom önnek!

Megmondom önnek, ebben az országban nem mindenki romantikusan toleráns

Vannak közöttünk olyanok, akik már megunták a toleráns blabla egyirányúságát.

Ami önt nagykövet úr, felbátorít

Ezt használja ön ki, nem igaz?

Meg kell önnek  mondanom, hogy néhány politikus ezt nem fogja tűrni.

És házon kívül a szavazok egyáltalán nem fogadják el. Erről biztosíthatom.      

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Kezdjük talán azzal, hogy mi volt a dollár előtt? Úgy értem a jelenlegi dollár előtt? Természetesen dollár volt, még hozzá olyan dollár, ami mögött nemesfém fedezet állt. Még az első világháború előtt az volt a „szokás”, hogy a pénznek volt belső (intrinsic) értéke, azaz önmagában hordozta. Például az arany 20 koronás. Ennek azonban volt egy nagyon nagy hátránya. Az arany egy lágy fém, könnyen kopik. Az aranypénz használat közben folyamatosan veszített a súlyából. Megoldásnak az mutatkozott, hogy az egyre fejlődő nyomdatechnika segítségével papírpénzt bocsássanak ki, ami mögött ott lapult az arany fedezet. Ha a papír elkopott, akkor bezúzták és újat nyomtattak helyette. Az amerikai dollárra rá is volt írva, hogy kívánságra a megfelelő mennyiségű ezüstre kicserélhető. Lásd az alábbi, 1957-ben nyomott egydollárost. A beválthatóságot pirossal bekereteztem.

Mivel az amerikai jegybank a FED kötelezte magát, hogy az általa kibocsátott bankjegyeket kérésre beváltja nemesfémre, a világ jegybankjainak nem kellett aranyat tárolni a pincéjükben, elég volt, ha a hazai bankjegyek mögött dollár fedezetet tartottak. Ezt szentesítve 1944-ben létrejött a sokszor emlegetett Bretton Woodsi megállapodás, aminek értelmében a FED 35 dollárért 1 uncia (oz) aranyat adott át (korábban ez 20 dollár volt). A világkereskedelmet ettől fogva dollárban bonyolították, és a dollár elnyerte a „tartalék valuta” becenevet. A gyakorlatban természetesen soha senki nem kért aranyat a dollárjáért. Ettől aztán a FED a kormánnyal karöltve vérszemet kapott. 1971-ben Nixon elnök egyszerűen felrúgta a megállapodást, és a bemutatott papírpénzért nem adott semmit. Ettől kezdve egy apró változtatást hajtottak végre a dolláron. Lásd lent. Az ezüstre való átvált megszűnt.

Ettől kezdve a dollár mindössze törvényes fizetőeszköz lett, és elnyerte a „fiat” becenevet, ami magyarul azt jelenti, hogy „elrendelt”. Ennyi! De ezzel együtt ma már a világon minden ország pénze „fiat” pénz, nincs mögötte fedezet, mert a bankok és a hatalomra kerülő politikusok roppant tanulékonyak. A dollárt tehát most már nyakló nélkül nyomják. Az egész világ hordja a megtermelt, előállított, a földből kinyert javakat az USA konyhájára, ahol szép zöld papírdarabokat adnak érte, amiket aztán az emberek összegyűjtenek és azt hiszik, hogy érték van a kezükben. És jól hiszik, mert amíg ők is kapnak érte valamit, addig minden a legnagyobb rendben van. Ha valaki nem akar dollárért adni értéket, akkor úgy jár, mint Szaddam Husszein. Vagy Kína, ahol nem tudnak mit csinálni a rengeteg dollárral, illetve iparkodnak elkölteni, hogy mások zsebét húzza. Mindeközben a FED nyomja és csak nyomja a dollárokat. A baj mindössze az, hogy a fák nem nőnek az égig. Előbb vagy utóbb mindenki menekülni fog a dollártól, ami azt jelenti, hogy valós értékért (például arany, vagy nyersolaj) egyre több dollárt hajlandó adni, csak hozzájusson. Ezt nevezik inflációnak, és ha az egyszer beindul, akkor nincs megállás.   

Mi lesz a többi valutával? Követi a dollár példáját, elvégre azokat is nyomják, mint süket a csengőt. Ekkor fog beindulni a cserekereskedelem, amíg rá nem ébrednek, hogy létre kell hozni egy olyan pénzt, ami mögött valódi fedezet van. Nem lesz könnyű, mert a pénzembereknek nagyon nem tetszik. Nekik a fiat pénz rendkívüli mértékben megfelel. Egy biztos, mivel az aranyból kevés van, és az árát jól felverik, a konszolidációkor az fog jól járni, akinek aranya van.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ 

Az elmúlt napokban a Wikileaks-szel volt teli a média. Nemigen volt értelme vele foglalkozni, hiszen a magyar hírközlésből is lejött minden. 250.000 oldal! kinek van ideje, türelme, kedve ezt átnyálazni? Nevetni fogtok volt ilyen. A megdöbbentő nem az, amit eddig olvashattunk, hogy diplomaták tucatjai kompromitálódtak, és most lecserélhetik őket. Az se nagyon meglepő, hogy egyes arab uralkodók Irán megtámadására szavaztak. Az elgondolkozató az, hogy Izrael és az USA között folyó – meglehetősen  bőséges – táviratváltásokban egyetlen egy szó se esik: a Gázai övezetről, a „béke” tárgyalásokról, Szíria esetleges megtámadásáról, Libanonról, a segélyhajók megtámadásáról, a török diplomáciáról. Nem, egyedül és kizárólag Irán megtámadásáról, a nem létező iráni atombombáról, az Irán ellen irányuló hajóhad összevonásáról, Irán, Irán és Iránról volt szó.

Maga Irán már odáig ment, hogy a Wikileaks kiszivárogtatást is zsidó trükknek nevezi. Én pedig nem értem. Iráni atombomba fenyegetettség nem létezik. Ezt a zsidók éppen úgy tudják, mint a jenkik. Irán a blöffnek nem dőlt be eddig, ezután se fog. Iránt nem fogják megtámadni, mert annak gazdasági következményeit nem tudják felvállalni. Akkor meg mi az egésznek az értelme? 

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Az átlag német állampolgár egyre jobban unja, hogy mindenért Németországnak kell fizetni. Való igaz, az első ránézésre úgy tűnik Németország az új idők Robert bácsija. Nem csak a zsidók találnak ki újabb és újabb kártérítési okokat, immáron jó 60 évvel a II.  világháború után, de a görögök is úgy gondolják, mivel ők az európai kultúra bölcsője (?) a lehazudott adósságukat a németeknek kell kifizetni, minek járnak annyit Görögországba nyaralni. Az írek nem csaltak, csak simán hülyék voltak. Az állam garanciát vállalt egy vélt 6 milliárd Eurós adósságra, amiből véletlenül tízszer akkora lett. Aztán most Portugália és Spanyolország is a tönk szélén áll, de a nem túl távoli pontról Olaszország is integet. Jó lehet, a szakemberek  véleménye szerint az Euró már Spanyolország megroppanását se élné túl.

Nem csoda hát, hogy a németek egyre nagyobb nosztalgiával gondolnak a Deutsche Markra, amit igazából el se igen felejtettek. Ez utóbbira fényes bizonyíték, hogy kilenc évvel az Euró bevezetése után, még mindig 13 milliárd Deutsche Mark van kint a lakosságnál részben gyűjtök birtokában, részben az elhunyt nagymama varrósdobozában. Ha hinni lehet a közvélemény kutatás adatainak, akkor a németek több mint 50 százaléka szívesen látnál viszont a jó öreg DM-et. Ez azonban Németország részére katasztrófát jelentene. Pedig a németek részére a DM a gazdasági biztonság, jólét és stabilitás szimbóluma volt, amire az Euró sohase lesz képes.

De mi történhet, ha az Euró tényleg összeomlik? Visszatér a jó öreg DM vagy gazdasági káosz következne? Nos ebben az esetben két, egymástól eltérő szcenárió lehetséges. 1) Németország és a stabil gazdasággal rendelkező országok, mint Ausztria és Hollandia, ahol nincs számottevő infláció, egy „kemény” Euró megteremtésével kiválik, magukra hagyva a puha délieket, akik annyiszor értékelik le a közös Eurójukat, ahányszor csak akarják. 2) Németország tényleg visszatér a Deutsche Markhoz és akkor nem lesz többé közös valuta, és minden ország dönthet saját pénzügyi politikájának megfelelően.

Van azonban egy apró probléma. A visszaállás rendkívül drága lenne. Ne felejtsük el, hogy az Euró bevezetése előtt volt 3 év felkészülés, most viszont nem lenne. Új pénz nyomása, tekintve a volument, nem egyszerű dolog. Az átárazás, szoftverek átalakítása, és maga a pénz tényleges ki cserélése, mind megoldható de pénz és idő kérdése. Persze, ha egyszer bepipúlnak, akkor nincs az a nehézség, amin a németek ne rágnák át magukat. Alán még az se térítené el őket, hogy az exportra gyakorolt hatása kiszámíthatatlan, de nem feltétlenül pozitív, és természetesen a munkanélküliségre is kihathatna.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Úgy látszik, hogy az élelmiszer árak világinflációja Kínát se kíméli, legfeljebb nem hallunk róla, mert a magyar celebek olyan mértékbe lekötik a médiát, hogy apróságokra, mint például sok száz millió kínai várható éhezéséről már nem tudnak beszámolni. Konkrét számokban, csak az elmúlt egyetlen hónap folyamán a kínai élelmiszerárak 10 százalékkal emelkedtek, amin belül a gyümölcsök és a zöldségek ára 20 százalékkal nőtt. Az okok összetettek, de nem  meglepők. A Kínai Bankszövetség jelentése szerint Kínában kukorica és cukorhiány lépett fel. A kormány kénytelen piacra dobni a stratégiai tartalékokat, hogy megakadályozza a további áremelkedést. A kormány aggódik, ha nem képesek az élelmiszer inflációnak gátat szabni, akkor zavargások keletkezhetnek. Ennek már vannak jelei. A múlt héten Guizhou tartományban középiskolás diákok lázongtak, ablakokat, bútorokat törtek össze, mert az iskolaebéd ára 7 dollár centtel felment.

Ez a 14 forintos emelés nem tűnik soknak, de Kínában  nincs ingyenes étkezés, minden diáknak fizetni kell az iskolaebédért, és a szegény kínai családok jövedelmének a fele élelmezésre megy el. A probléma végleges megoldása érdekében a kínai kormány ármaximálásban gondolkodik, de ez egy veszélyes fegyver. A magyarországi tapasztalatok azt mutatják, hogy amint maximálják valaminek az árát, azonnal eltűnik a polcokról és csak a feketepiacon lehet hozzájutni, jóval magasabb áron. Ráadásul Kínában a felvásárlást a törvény bünteti, ami azt jelenti, hogy az akasztások száma minden bizonnyal növekedni fog. Másfélmilliárd kínai esetében nehéz azt állítani, hogy a legnagyobb érték az ember. 😀

Ez az élelmiszer infláció azonban még nem az általános élelmiszerhiány következménye, de jó betekintést ad a jövőbe. Lényegében arról van szó, hogy a kínai export fenntartásának érdekében a kínai valuta, a Yuan, mesterségesen van alacsony értéken tartva. Ez a trükk (ami ellen elsősorban az USA tiltakozik) magas szinten tarja a kínai exportot, de mivel Kína élelmiszer terén nem önellátó, importra szorul. Az importált élelmiszer viszont drága, mert alulértékelt Yuannal fizetnek érte.

Igaz, az energiahordozókat is importálják, de azok magas Yuan árát  be tudják építeni az exportba. Az igazi probléma akkor fog előállni, ha az export forgalmuk visszaesik, amire minden ok megvan, hiszen a világgazdaság válsága nem csak elhúzódik, de mélyül is. A munkanélküliség az istennek se akar csökkenni. 

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

A II. világháború után a vesztesek megsemmisültek, a győztesek legatyásodtak az USA kivételével. Nagy alkalom volt ez a gyarmatoknak az önállóság kivívására, Izrael állam létrehozására, az ENSz megteremtésére amerikai szájíz szerint, és végül a dollár elfogadtatására (az angol font helyett) a világkereskedelem bonyolítását elősegítő „tartalékvaluta” szerep betöltésére. Ennek megvalósítása érdekében Amerika vállalta, hogy kérésre 35 dollárt átvált 1 uncia négy kilences aranyra. Vagyis a dollár olyan jó volt, mint az arany. Az országok jegybankjai arany helyett dollárt őriztek trezorjaikban. Ezt követve Amerika zöldre nyomott papír fecnikért vásárolhatott igazi értéket, főleg erőforrások formájában. Amerikára soha nem látott jólét borult, mert színes papírért importált a világ összes országából. Dollárnak nevezett papír darabkákkal vásárolta meg az országok uralkodóit, politikusait, hogy mindenütt, minden úgy menjen, ahogy ők akarják. Talán az egyetlen kivétel az V. Francia Köztársaság elnöke, Charles de Gaulle volt, aki dollár helyett az aranyra szavazott. Nem sokkal ezt követve 1971-ben Nixon amerikai elnök megszüntette a dollár átválthatóságát, amire a Világ közömbösen reagált. Elvégre a dollárt mindenki elfogadta. Amerika pedig vérszemet kapott, és gátlástalan költekezésbe kezdett. Mára már nyílt titok, hogy a FED nyakló nélkül „nyomja” a dollárt, az amerikai kormány pedig  nyakló nélkül költi azt. A világ exportáló országainál dollár százmilliárdok vannak tartalékolva, amikkel tulajdonképpen nem tudnak mit kezdeni, hiszen ha az amerikai kötvényeket a piacra dobnák a haladéktalanul bekövetkező árfolyamcsökkenés és érték vesztés őket is sújtaná. Másfelől viszont ez a helyzet a végtelenségig nem tartható fenn. A dollár hiperinflációjának előbb vagy utóbb be kell következni. Nézzük a számokat!  

Az USA szuverén tartozása 13.600 milliárd $, az „államosított” Fannie-Freddie (ingatlan buborék vesztesei) tartozása 6.300 milliárd $, állami garanciavállalások (egészségügy, társadalombiztosítás, stb.) 61.300 milliárd $. Az állami eladósodás összesen 81.200 milliárd $, ami a 14.590 milliárd dolláros GDP 557 százaléka (nálunk „csak” 82 %). Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy belássuk, ez az adósság egyszerűen kifizethetetlen, hiszen csak a kamatai meghaladják az állam teljes éves bevételét. A FED semmi mást nem tud tenni, mint tovább nyomni a dollárokat. Az ország és vele együtt az egész világ olyan gazdasági krízis előtt áll, amire nem volt példa az emberiség történelmében.

Mivel egy világinfláció bekövetkezésekor mindenki el fogja veszíteni vagyonának egy részét, tudnunk kell, hogy ezt az értékvesztést milyen módon lehet minimalizálni. Álláspontom szerint értékmegőrzésre a gond nélkül tárolható, tényleges szükségleteket kielégítő áru (például szerszámok, nyersanyagok), nemesfém és termőföld alkalmas. Ezek közül most az arannyal fogok foglalkozni. E sorok írásakor a forint megindult a lejtőn lefelé. Pillanatnyilag 1 €-ért 285 forintot kell fizetni, és egy arany dukát (3,44 g) ára 36.000 Ft. A forint összeomlását követően az arany relatív értéke várhatóan fel fog menni, ami azt jelenti, hogy kábé megduplázódik. Vagyis mai forint vásárlóértéken számolva, körülbelül 70.000 forintnyi élelmiszert fogsz kapni egy dukátért, ami szerény körülmények között egy családnak egy hónapi élelmezésére elegendő. Ez tehát azt jelenti, hogy forint helyett okosabb a vagyonodat aranyban tartani. Igen de az arany nem kamatozik. Ez igaz, de nézzünk vissza csak két évet. 2008 december elején egy dukát ára 25.000 forint volt (kerek számban számolva). Ez azt jelenti, hogy az ára évi 20 százalékkal növekedett. Már pedig évi 20 százalék kamatot sehol nem fizettek a forintbetétre. Ezen túlmenően az összes nyugati elemzők szerint a következő néhány évben az arany ára akár megnégyszereződhet.

A fentiekben forintban számoltam, és a forintról írtam, de valójában ez a dollárra és az euróra is vonatkozik, hiszen az elmúlt két évben az aranyhoz viszonyítva a forinttal együtt gyengült a dollár és az euró is. Végezetül az fog történni, hogy a világ kénytelen lesz  visszatérni az arany alaphoz, elvégre az elmúlt 40 év kivételével a különböző nemzetek valutáinak fedezete mindig is az arany volt. Az arany újbóli „felfedezése” a relatív értékét még feljebb fogja srófolni.  

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________