Kezdjük talán azzal, hogy mi volt a dollár előtt? Úgy értem a jelenlegi dollár előtt? Természetesen dollár volt, még hozzá olyan dollár, ami mögött nemesfém fedezet állt. Még az első világháború előtt az volt a „szokás”, hogy a pénznek volt belső (intrinsic) értéke, azaz önmagában hordozta. Például az arany 20 koronás. Ennek azonban volt egy nagyon nagy hátránya. Az arany egy lágy fém, könnyen kopik. Az aranypénz használat közben folyamatosan veszített a súlyából. Megoldásnak az mutatkozott, hogy az egyre fejlődő nyomdatechnika segítségével papírpénzt bocsássanak ki, ami mögött ott lapult az arany fedezet. Ha a papír elkopott, akkor bezúzták és újat nyomtattak helyette. Az amerikai dollárra rá is volt írva, hogy kívánságra a megfelelő mennyiségű ezüstre kicserélhető. Lásd az alábbi, 1957-ben nyomott egydollárost. A beválthatóságot pirossal bekereteztem.
Mivel az amerikai jegybank a FED kötelezte magát, hogy az általa kibocsátott bankjegyeket kérésre beváltja nemesfémre, a világ jegybankjainak nem kellett aranyat tárolni a pincéjükben, elég volt, ha a hazai bankjegyek mögött dollár fedezetet tartottak. Ezt szentesítve 1944-ben létrejött a sokszor emlegetett Bretton Woodsi megállapodás, aminek értelmében a FED 35 dollárért 1 uncia (oz) aranyat adott át (korábban ez 20 dollár volt). A világkereskedelmet ettől fogva dollárban bonyolították, és a dollár elnyerte a „tartalék valuta” becenevet. A gyakorlatban természetesen soha senki nem kért aranyat a dollárjáért. Ettől aztán a FED a kormánnyal karöltve vérszemet kapott. 1971-ben Nixon elnök egyszerűen felrúgta a megállapodást, és a bemutatott papírpénzért nem adott semmit. Ettől kezdve egy apró változtatást hajtottak végre a dolláron. Lásd lent. Az ezüstre való átvált megszűnt.
Ettől kezdve a dollár mindössze törvényes fizetőeszköz lett, és elnyerte a „fiat” becenevet, ami magyarul azt jelenti, hogy „elrendelt”. Ennyi! De ezzel együtt ma már a világon minden ország pénze „fiat” pénz, nincs mögötte fedezet, mert a bankok és a hatalomra kerülő politikusok roppant tanulékonyak. A dollárt tehát most már nyakló nélkül nyomják. Az egész világ hordja a megtermelt, előállított, a földből kinyert javakat az USA konyhájára, ahol szép zöld papírdarabokat adnak érte, amiket aztán az emberek összegyűjtenek és azt hiszik, hogy érték van a kezükben. És jól hiszik, mert amíg ők is kapnak érte valamit, addig minden a legnagyobb rendben van. Ha valaki nem akar dollárért adni értéket, akkor úgy jár, mint Szaddam Husszein. Vagy Kína, ahol nem tudnak mit csinálni a rengeteg dollárral, illetve iparkodnak elkölteni, hogy mások zsebét húzza. Mindeközben a FED nyomja és csak nyomja a dollárokat. A baj mindössze az, hogy a fák nem nőnek az égig. Előbb vagy utóbb mindenki menekülni fog a dollártól, ami azt jelenti, hogy valós értékért (például arany, vagy nyersolaj) egyre több dollárt hajlandó adni, csak hozzájusson. Ezt nevezik inflációnak, és ha az egyszer beindul, akkor nincs megállás.
Mi lesz a többi valutával? Követi a dollár példáját, elvégre azokat is nyomják, mint süket a csengőt. Ekkor fog beindulni a cserekereskedelem, amíg rá nem ébrednek, hogy létre kell hozni egy olyan pénzt, ami mögött valódi fedezet van. Nem lesz könnyű, mert a pénzembereknek nagyon nem tetszik. Nekik a fiat pénz rendkívüli mértékben megfelel. Egy biztos, mivel az aranyból kevés van, és az árát jól felverik, a konszolidációkor az fog jól járni, akinek aranya van.
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
„Mihail Gyegtyarjov rámutatott az USA állami adóssága növekedésére. A képviselő szerint ha az adósság a továbbiakban is ugyanolyan ütemben növekszik, mint most, 2017-ben a dollár-rendszer össze fog omlani.”
http://hungarian.ruvr.ru/2013_11_13/Oroszorszagban-be-akarjak-tiltani-a-dollart/
GEDDON
🙂
2.B.Z.
Nekem is az jutott eszembe egyből, ha ezt meglépik, mi lesz a válasz ? Nincs kedvem vigyorogni,egy incuri pincuri hír sem szól már hónapok, talán évek óta valami pozitív változásról.
És ahhoz mit szóltok, hogy megbánták, beengedték a magyarokat és a lengyeleket Angliába? Miért csak az uniós bevándorlók a szálka?
Tavaly leírtam, mi leszünk az elsők, akiket hazazavarnak, hisz házon belül vagyunk. Majd szépen hoznak egy uniós törvényt, mivel uniós országban élsz, jobb helyzetben vagy, otthon is tudsz élni.
Mint mikor a fiamnak mondták, lőttek rád? Ha nem, hiába fejezted be hamarabb a nyelviskolát, van egy diplomád, s tudnál dolgozni, hasznot hozni az országnak, sajnáljuk, azokat támogatjuk, akikre lőttek, s azért engedtük be őket.
http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/latvanyos_hiba_volt_korlat_nelkul_beengedi_a_magyarokat_es_lengyeleket.3.191693.html?utm_source=index_mai
1:
Ha egy évvel ezelőtt valaki megkérdezte, hogy szerintem mikorra várható a magyar geddom, ráztam volna a fejem, hogy fogalmam sincs. Ma már nem ráznám, kb. 2018-ra teszem, amennyiben Orbán jövőre megnyeri a választásokat, aminek hatalmas esélye van. Addigra vagy totálisan összeroppan az ország, vagy a tömegek felfalják a politikusokat.
3!
Igen olvastam éppen az előbb..De mi is meg bántuk hogy beengedtük az angliai multi cégeket.. Kvittek vagyunk.. 😀
De komolyra fordítva a szót,az jó nekik ugye hogy ezek az emberek elvégzik azokat a munkákat kevesebb pénzért,amit az ő emberkéi már szinte el sem vállalnának..
1!
Observer megelőztél,ezt én akartam belinkelni.. 🙂
5. melike
Akik az unióból mennek, azok mind dolgoznak, kivéve elenyésző százalékot, s nem a segélyből élnek, alap, közép, sőt felsőfokú végzettségük van. Az egyéb helyekről érkezőknek legtöbbször alapfokú, sokszor még az sem.
Akkor miért is sírnak? Itt svédben a legjobb építőipari szakembereink, számítástechnikai szakembereink, s orvosaink dolgoznak.
Persze tudom, hogy ki kell valakin tölteni a mérget, s az igazságot leírni nem merik. Nem tudják már sehol kitermelni a segélyekre valót. Ez az igazság, csak az állhumánum, ugye az ne lenne. Befogadunk, s gyorsan elköltözünk azokból a negyedekből, ahol kezd emelkedni a bevándorlók száma. 🙂
A gyerekvállalás poszthoz már elszállt az ihletem, hétvégén volt szabad időm, s akkor ráértem, ilyenkor csak olvasok. Most felkaptam a vizet, s ezért írtam, de húzok aludni.
Eddig úgy voltam vele, hogy a dollár „fedezete” valójában az US Army. Viszont, ha az oroszok /és a kínaiak/ ‘kidobják’ a dollárt, akkor ez a ‘fedezet’ nem lesz olyan hatékony, mint ahogy eddig tapasztaltuk.
Persze, jöhetnek „finomabb” eszközök, pl. ennek a Gyegtyarjov nevű képviselőnek (és esetleges követőinek) a „ledrónozása” /=likvidálása/.
6!
Ezt én is így gondolom buza,ezért is írtam amit írtam az 5-ösbe..