Ez a poszt Mike Whitney, neves ausztrál politikai elemző munkájának felhasználásával készült, amit Molnár Ibolya fordított le. A politikai elemzés az én munkám. A fejléc megváltoztatására Ibolya kérésére került sor.
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, orosz miniszterelnök napjainkban a világ legnépszerűbb vezetője saját hazájában. A miniszterelnöki munkáját minősítő elégedettségi fok rendszerint 80 % felett van. (Megjegyzés: Amerikában az elnöki munka minőségével való elégedettségi fok mérését George Gallup vezette be az 1930-as évek végén. A fok azt a százalékot jelöli, melyet a szavazók adnak egy különleges személyre – általában egy politikai közszereplőre – vagy egy programmal kapcsolatosan. A közvéleménykutatók általában a következő kérdést teszik fel: „Mennyire elégedett, vagy elégedetlen Ön azzal, ahogyan X.Y. elnök a munkáját végzi? Természetesen, mint minden közvélemény kutatás, ez is a szavazók szubjektív véleményét tükrözi.)
Tehát, Putyin elnököt nemcsak csendes, megbízható vezetési módszeréért csodálják, de azért is, mert a Szovjetunió kaotikus szétesése után visszaállította Oroszország korábbi nagyságát. Az orosz nép szereti Putyint, a szülők újszülött gyermekeiket róla nevezik el, a vodkagyártók és a kaviártermelők előszeretettel használják termékeik címkéin a nevét, az eladási forgalom felfutását remélve, de Putyin arca látható a fiatalok pólóin is. Az orosz nép elképzelhetetlennek tartja, hogy egy év múlva, amikor letelik Putyin miniszterelnöki megbízatása, leköszönjön. Az orosz nép ugyanis azt akarja, hogy maradjon a hivatalában, és harmadszor is induljon az elnöki címért, amit Putyin hatalmas többséggel meg is fog nyerni.
Putyin és George Bush amerikai elnök között feltételezhetően jó volt a viszony, azonban az amerikai-orosz kapcsolatok 2007. február 10-e óta, amikor Putyin egy müncheni nemzetközi konferencián beszédet tartott, jelentősen megromlottak. A 45 perces prezentációjában ugyanis Putyin hangot adott azon nézeteinek, hogyan is kellene szerinte a világ vezetőinek a globális biztonság kérdését menedzselni. Beszéde tömör, ám annál velősebb elemzés volt, amely meglepte az amerikai diplomatákat és felbőszítette Bush Fehér Házát.
Íme, néhány idézet Putyin beszédéből: A biztonság egyetemes, megoszthatatlan jellege azon alapelvet fejezi ki, mely szerint „egy ember biztonsága mindenki biztonsága„. Ahogy Franklin D. Roosevelt amerikai elnök a II. Világháború kitörését követő napokban mondta: „Ha a béke a világon bárhol darabokra hullik, akkor minden ország békéje mindenhol veszélybe kerül.”
Beszéde közepén Putyin hangsúlyozottan kritizálta Amerika külpolitikáját és annak a globális biztonságra gyakorolt veszélyeit. „Mit jelent az egypólusú világ? Bár lehet szépíteni ennek jelentését, a végére mégsem jelent majd mást, mint azt, hogy egy hatalmi központ, egy erőközpont és egy döntéshozó központ létezik a világban. Ez egy olyan világ, ahol egy uralkodó van. És ez nemcsak mindazok számára lesz majd vészes, akik e rendszeren belül vannak, de magának az uralkodónak is, mivel belülről pusztítja el önmagát. És ennek semmi köze sincs a demokráciához. Mivel, ahogyan azt Önök is tudják, a demokrácia a többség hatalma a kisebbség érdekeinek és véleményeinek figyelembe vételéve.”
Mire beszédében ideért a konferencia minden résztvevője érzékelhette, hogy Putyin nem a terrorizmus fenyegetéséről, hanem az agresszió és a globális diktatúra fenyegetéséről beszél. Bár Putyin megpróbálta nézeteit „barátok közötti őszinte beszélgetés” jelzővel finomítani, mégis a hallgatóság számára egyértelművé vált, hogy Putyin az Amerikai Egyesült Államokat jelölte meg, mint a világ legnagyobb bajkeverőjét. De itt nem állt meg, folytatta: „Az egyoldalú és törvénytelen akciók nem oldottak meg semmilyen problémát. Sőt, csak újabb emberi tragédiákat okoztak, és újabb feszültséggócokat teremtettek. Ítéljék meg Önök! A háborúk, valamint a helyi és a regionális konfliktusok nem csökkentek, és ezekben a konfliktusokban az áldozatok száma sem lett kevesebb – ellenkezőleg, egyre többen halnak meg.
Napjainkban egy fékezhetetlen, mindent elsöprő katonai erő felhasználásának vagyunk a szemtanúi, amely a világot az állandó konfliktusok szakadékába taszítja. Ráadásul folyamatosan látjuk a nemzetközi jog alapelveinek semmibevételét. Ami azt illeti, a független jogi normák növekvő mértékben közelednek egyetlen állam, jogi rendszeréhez. Ez az egyetlen állam természetesen az Amerikai Egyesült Államok, amely minden téren túllépett nemzeti határain. Ez látható a gazdasági, a politikai, a kulturális és az oktatási politikákban, amelyeket ráerőszakol más nemzetekre. Ez természetesen senkinek se tetszik, senkit nem tesz boldoggá. De tovább megyek, ez rendkívüli mértékben veszélyes, mert senki nem érzi magát biztonságban. Megismétlem, senki nem érzi magát biztonságban! Ugyanis, senki nem érzi azt, hogy a nemzetközi jog meg tudja védeni. Az csak természetes, hogy ez a politika a fegyverkezési versenyt ösztönzi.
Az erő dominanciája számos országot abban támogat, hogy tömegpusztító fegyverekre tegyenek szert. Tehát új fenyegetések jelennek meg – bár ezek már előzőleg is ismertek voltak – mint például a globális jelleget öltő terrorizmus. Meggyőződésem, hogy elértük azt a döntő pillanatot, amikor komolyan el kell gondolkodnunk a globális biztonság felépítéséről.”
(A beszéd teljes szövege angol fordítása itt található: http://bit.ly/fvhfoD
Ezért gyűlöli Washington Putyint, és a mainstream média ezért kiáltja ki Putyint diktátornak. Putyin bejelentette, hogy az egypólusú világnézet ellenzője. Ugyanis nem fogadja el azt az elvet, amit az idősebb Bush így fogalmazott meg: „Mindig az történik, amit az USA akar.”
Ezzel szemben Putyin egy többpólusú világot akar, amelyben az egyes államok egyenlők. Kérdés, Putyin tényleg ennyire naív, vagy csak diplomácia? Valóban azt gondolta, hogy ha szerte a világban kritizálja az USA-t, az tényleg konstruktív politikai változásokhoz fog vezetni? Az USA külpolitikája nem változik. Az továbbra is megváltoztathatatlan, kérlelhetetlen és gonosz. Amerika birtokolja a világot és azt követeli, hogy a külföldi vezetők engedelmeskedjenek Washington akaratának. „Kövesd az utasításokat, vagy különben…” (lásd: Szerbia).
De nézzük tovább Putyin szavait: „Meggyőződésem, hogy az ENSZ az egyetlen szervezet, amely a katonai beavatkozásokról döntéseket hozhat, az alapszabálya értelmében. Ezen felül, meg kell győződni arról, hogy a nemzetközi jognak létezik egyetemes jellege, mind a koncepciók, mind a normák alkalmazását illetően…”
Ez a fajta idealisztikus fecsegés méltatlan egy olyan éles eszű vezetőhöz, mint Putyin. Hol látunk a világban bármilyen bizonyítékot arra nézve, hogy az ENSZ a háborúk kitörését megakadályozza, vagy, hogy a nemzetközi jog nem az USA, vagy Izrael jövőbéli agressziójához szolgálna ürügyként? Az ENSZ semmit nem jelent Bush, Obama, vagy bárki más számára, aki éppen elfoglalja az elnöki széket a Fehér Házban. Mert az ENSZ csak egyike azon eszközöknek, amelyeket a Fehér Ház a stratégiai céljainak az eléréséhez használ.
Putyin azt akarja, hogy az orosz-európai határ minden oldalán csökkentsék a fegyverek és a csapatok számát. Ezzel szemben, az USA rakétarendszereket akar telepíteni Kelet-Európába és NATO/USA katonai támaszpontokat akar telepíteni Közép-Ázsiába, mert így akarja körbekeríteni Oroszországot, ami a régió destabilizálását jelenti.
Bush/Obama terve, amely szerint rakétavédelmi rendszereket akarnak betelepíteni Lengyelországba és a Cseh Köztársaságba, a világ körül integrálná az USA nukleáris eszközeit, ezzel biztosítva az USA-nak az „első csapás” lehetőségét, amelyre válaszképpen Oroszországnak Európában kellene több célpontot megsemmisíteni.
Belátható, hogy Putyin egész egyszerűen nem engedheti meg, hogy az orosz nemzet biztonságát érintő fenyegetést válasz nélkül hagyjon. Teljesen irreleváns, hogy csökkenteni akarja-e a nukleáris fegyverek számát, vagy sem, kényszerítve lesz arra, hogy fokozza katonai erejét. A rakétaelhárító rendszerek ugyanis egy újabb, elkerülhetetlen fegyverkezési versenyt indítottak el.
Putyin elnöksége kezdetén még botladozott, de mára már bebizonyította, hogy gyorsan tanul, már azt is tudja, hogyan kell kezelni az USA-t, valamint a Közép-Ázsiaszerte burjánzó USA/NATO katonai támaszpontokat, a CIA által szponzorált „színkódolt” forradalmak inogó rezsimjeit, amelyek barátságos arcot mutattak Moszkvának, az USA alapította a „nem kormányzati szerveket (NGOs)” is, amelyek azért működnek Oroszországban, hogy destabilizálják a kormányzatot. Ezeket a „színlelt” emberi jogi szervezeteket az orosz titkos szolgálatok gondos megfigyelés alatt tartanak, és gyakran zaklatják őket az olyan jobboldali, nacionalista fiatal csoportok, mint a „Nashi” (= Fiatal Demokratikus Antifasiszta Mozgalom – Oroszországban).
Putyin valódi „felébredése” akkor történt meg, amikor Grúzia elnöke, Mikhail Saakashvili 4 évvel ezelőtt elözönlötte Dél-Oszétiát. Abban az időben ugyanis a mainstram média azt jelentette, hogy Oroszország háborút indított, de hamarosan kiderült, hogy nem arról volt szó. A következőben ismertetjük a volt orosz elnök, Mikhail Gorbacsov rövid összefoglalóját arról, mi történt valójában:
„Dél-Oszétiában viszonylagos nyugalom volt. Az orosz, grúz és oszét csapatokból álló békefenntartó erők teljesítették küldetésüket, és az egymás szomszédságában élő egyszerű oszétok és grúzok békésen éltek egymás mellett. Ebben a nyugodt helyzetben augusztus 7-e éjszakáján a grúz katonai erők sorozatvetőkkel megtámadták Dél-Oszétia fővárosát, Tskhinvali-t, ahol hatalmas területeket pusztítottak el. Katonai támadást indítani ártatlan civilek ellen, egy olyan meggondolatlan döntés volt, amelynek tragikus következményei mára már világossá váltak. A grúz vezetés mindezt csak egy nagyhatalom támogatásával és bátorításával tehette meg. A grúz katonákat több száz amerikai kiképező készítette fel, míg modern fegyverekkel az USA-án kívül még Izrael is ellátta. Saakashvilinek beígérték a NATO tagságot. Ezen felbátorodva azt gondolta, egy „villámháborúval” győzhet Dél-Oszétiában. Az orvtámadásra Oroszország kénytelen volt válaszolni, amire a nyugati propaganda úgy reagált, hogy „a kicsi és védtelen Grúzia ellen agressziót követtek el.”
Gorbacsov beszámolója pontos, de néhány fontos részletet kihagyott. Tskhinvaliban egyáltalán nincsenek katonai létesítmények. A város valójában egy ipari központ, amely fafeldolgozó üzemekből, gyártótelepekből és lakóházakból áll, mert egyúttal 30.000 dél-oszét otthona is. Amikor Saakashvili elrendelte a város légibombázását és nehéztüzérségi lövetését, pontosan tudta, hogy civil lakosok százait ölheti meg otthonaikban. Ennek ellenére elrendelte a bombázást.
A grúz hadsereg feltartóztathatatlanul hatolt be a városba, miután a város lakossága átmenekült a határon Oroszországba. Az öregek és a betegek elbújtak a pincékben, miközben a tankok tüzelve robogtak át a városon, és lőttek mindent, amit értek. Egyes kritikusok ezt a támadást Gáza, Izrael által történt lerohanásához hasonlították, ahol a zsidók a civil lakosság ellen a modern hadsereg összes erejét bevetették.
Az invázió kezdetét követő 24 órán belül az orosz katonai egységek átlépték a határt, behatoltak Tskhinvali városába, és harc nélkül szétoszlatták a grúz hadsereget. Michael Binyon újságíró mindezeket a következőképpen foglalta össze: „A csapás rövid volt, és halálos — elég volt ahhoz, hogy a grúzok megszégyenülten, pánikszerűen futamodjanak meg, olyan sietséggel, hogy sokan még a fegyverüket is maguk mögött hagyták. Teljes vereség volt, és egy újabb monokli az amerikaiak által kiképzett hadsereg szeme alá.
Mire Tskhinvali felszabadult, a városközpontot lángok borították, az utcákon szanaszét hevertek az orvlövészek golyói által megölt emberek holttestei. A város egyetlen kórháza füstölgő romhalmazzá vált. Mindent egybevetve, több mint 2000 civil lakost öltek meg a grúzok egy olyan hadműveletben, amelyet egyértelműen a Fehér Ház agyalt ki és támogatott.
A Dél-oszétiai összecsapás jó lecke volt Putyin számára, aki korábban azt remélte, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok légköre majd fokozatosan „felolvad”. Ma már tudja, hogy ez elképzelhetetlen, mert amikor egy másik nemzet megöli néped gyermekeit, minden megváltozik. Mindegyik oldal rugalmatlanná válik, és a béke kilátásai elhalványulnak.
Máskülönben az USA közép-ázsiai stratégiája egyáltalán nem változott, ezért Putyinnak fel kell készülni a következő konfrontációra. Ez az oka annak, miért szövetségi rendszert alakít ki. Ez természetesen kihívás elé állítja az USA birodalmi ambícióit, nemcsak a régióban, de az egész világon. Ez az oka annak, amiért Putyin keresi az USA meggyengítésének a lehetőségeit. Amikor a haldokló óriás utolsó, elkeseredett csapására készül, Putyin készen fog állni a válasszal. Oroszország szerencsés, hogy ilyen vezetője van.
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
Kína: 2010 tavaszán Kínában szárazság és homokviharok söpörtek végig, átnyúlva Vietnámra és Thaiföldre is.
