A vallásról, vagy jobban mondva a vallásokról mindenkinek meg van a véleménye, csakhogy ez a vélemény stabil és többnyire megváltoztathatatlan, pedig a helyzet folyamatosan változik.
Közismert, hogy az európai történelemben hosszú évszázadok alatt az állam és a vallás, ha nem is jelentett egyet, de szorosan össze volt fonódva. Ezen elvben (némileg a gyakorlatban is) a Francia Forradalom változtatott. Az Ó-világ értelmisége egyetértett abban, hogy az államnak szekulárisnak kell lenni. Jobban mondva kellene lenni, de nem nagyon volt az, és ez az állapot kisebb mértékben ugyan, de egyes országokban máig fennmaradt, illetve a keleti blokk felbomlása után visszaállt. Az Ó-világ kifejezést pedig azért használtam, mert az Európából szétáramló bevándorlók utódai az amerikai kontinensen, de nem csak ott, még kevésbé szekulárisak, mint az Ó-hazában a hátrahagyottak.
Ez természetesen semmit nem változtat azon a tényen, hogy az európai kultúra alapja a judo-keresztény, azaz a Bibliára támaszkodó hitvilág és erkölcs. Mindezek ellenére – és ezt most a hitbuzgóknak ajánlom a figyelmébe – a vallási hatalom különválasztása a világi hatalomtól nem csak helyes, de egyenesen Jézustól eredő, aki egyértelműen leszögezte példabeszédében, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré és istennek pedig, ami az istené. Csak hát, Jézus intelmeiből mindenki azt mazsolázza ki, ami neki a legjobban megfelel, a többire pedig nagyívben tojik. Azon pedig nem is csodálkozhatunk, hogy a XX-XXI. század társadalmi, és technológiai – iszonyatosan gyors – átalakulásai nem hagyták érintetlenül a vallást se. Napjainkban szemtanúi lehetünk, hogy isten nevében hajtanak végre gyilkos, terroristatámadásokat öngyilkos merénylők (akik a robbantás után egyenesen a paradicsomba lépnek át), miközben az Amerikai Egyesült Államokban a fundamentalista keresztény jobboldal karöltve a zsidó lobbyval megvetette lábát az államhatalomban. Az USA elnöke[1] nyilvánosan fohászkodik az istenhez, egyértelműen kijelenti, hogy isten sugallatára cselekszik és az egész világ sorsára kiható döntésekhez isten irányítását kéri. Miközben a „szekuláris” Európában egyre többen fordulnak isten felé, ami nem ellentétes azzal, hogy a sok százéves templomok, katedrálisok ne ürülnének ki, mert az új idők, új embere keresi istent, de nem feltétlenül a tradicionális vallások kebelén belül, aminek hatása elsöprő. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy a katolicizmus kapott az emberiségtől 2000 év türelmi időt, nem hozta az elvártakat, most másfelé keresik azt (vagy fogalmuk sincs mit keresnek).
A néhány évtizeddel ezelőtti „modern idők” a vallások elsorvadásával kecsegtetett, és a kor embere elképzelhetetlennek tartotta azt az istenkeresést, aminek szemtanúi lehetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tradicionális vallások katasztrofális mértékben ne veszítenék el híveiket akár olyan hagyományosan keresztény országokban is, mint például Lengyelország. És, ami ennél lényegesen aggasztóbb, a vallással együtt gyengül Európa keresztény kulturális jellege is, aminek csak egy apró szegmense a 15 millió európai moszlim konok ragaszkodása kulturális hagyományaikhoz a bevándorlást követően még három generációval később is.
Az új trendért nagyobb mértékben felelősek a gomba módjára feltűnő szekták, törpevallások (Magyarországon például a hit gyülekezete, vagy a szcientológusok) és főleg Ázsiából importált, Európában csak hírből ismert egzotikumok, mint például a Krishna hívők, buddhisták, taoisták és shintoisták, hogy csak néhányat említsek.
Annak feltételezése, hogy a vallások szép csendben elhalnak, mindössze halovány illúzió maradt. Az ok egyszerű. Az ember létezésének transzcendens megválaszolására csak a vallásos hit képes, ami minden egyes emberi kultúra fundamentumát adja. Ezért nehéz megmondani, hogy az elektronika káprázatában élő modern ember istent keresi-e, vagy létének értelmét, esetleg csak nem akar végleg megsemmisülni. Bárhogy legyen, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a vallásos hit újraszületése Európában újfent beindította a hitek közötti ellenségeskedést. Nyugat Európában a magát szekulárisnak valló emberek nagy része úgy érzi, hogy az utcákon megjelenő lefátyolozott moszlim nők „jelensége” nem más, mint a vallásos fundamentalizmus nyílt kihívása a keresztény – nem vallással, hanem – kultúrával szemben. Korábban nem látott jelenségek ütik fel a fejüket. Egy dán újságban Mohamed profétáról megjelent karikatúra kellő oknak bizonyul ahhoz, hogy több ezer kilométerre élő vallásos fanatikusok utcai lázadásba törjenek ki, dán konzulátusokat gyújtsanak fel. Az a tény, hogy XVI. Benedek pápa a Mohamed próféta tanításait kritizáló, több százéves idézetet megemlített, elégséges volt ahhoz, hogy Szomáliában radikális iszlámhívők legyilkoljanak egy katolikus apácát. Joggal állíthatjuk, hogy a hit és a hithez kötődő kultúrák békés egymás mellett élése, alig több mélyről fakadó óhajnál, és a helyzet javulásában aligha bízhatunk.
Maga az iszlám jobban terjed a világban, mint bármely más vallás, annak ellenére, hogy önnön soraik is mélyen megosztottak. Az ok nyilvánvaló, a híveik főleg a fejlődő országokban élnek, ahol a nagycsalád a norma. Csakhogy az iszlám térhódítását Európa mély aggodalommal szemléli. Olyannyira, hogy például a volt keletnémet Erfurtban egy plébános felgyújtotta önmagát (tegyük hozzá a katolikus tanok határozott tiltása ellenére), hogy felhívja a keresztények figyelmét a fenyegető veszélyre. Ehhez hozzátehetjük, hogy a társadalom képtelen különbséget tenni az európai társadalomba beágyazódó békés moszlim tömegek és az agresszív iszlám fundamentalisták között. Míg néhány éve a nyugat európai nagyvárosokban (például Párizs) az iszlámmal kapcsolatos általános elutasítás csak a szélsőjobb kisebbségre volt jellemző, addig mára ez az aggodalom kezd áthúzódni a politikai centrumra, sőt a liberális baloldalra is. Az iszlám verbális támadása politikailag korrektté vált, ami ellehetetleníti mindkét oldal mérsékelt elemeit.
Ezek után aligha nevezhető meglepőnek, hogy Oroszországban és a volt Szovjet Unió felszabadult országaiban feltartóztathatatlan erővel újul meg az ortodox egyház a kommunizmus összeomlása óta, mely utóbbi megígérte a „földi paradicsomot”. Egyes elemzők szerint a fundamentalista iszlám híveit éppen azokból az illúziót vesztett tömegekből nyeri, akik a kommunizmustól igazságot és egyenlőséget vártak. Más elemzők visszatérnek a korábban már jelzett okokra, miszerint a vallásos hit visszatérésének oka kevésbé az illúzióvesztés, sokkal inkább az emberi lét megmagyarázás nélkül maradása.
De ha csak a mintegy 2 milliárd követőt számláló kereszténységre gondolunk, akkor meg kell még említeni a pápák tudatos ökumenikus törekvéseit, ami a vallási ellentétek elsimítását célozva az isten létére helyezi a hangsúlyt. Jótékony hatású még az is, hogy XVI. Benedek pápa kijelentette, a Darwinizmus igen is összeegyeztető a katolikus tanokkal. Ezzel sikerült kihúznia a sámlit az Intelligens Tervezővé változott Kreacionizmus kontra Darwinizmus késhegyre menő vita alól, bár az ID (Intelligent Designer) hívők még nem tették le a csatabárdot. Ez utóbbi tény felveti a kérdést, mi lehet az oka annak, hogy míg a hagyományos egyházak befolyása Európa nyugati felén határozottan visszahúzódóban van, addig a Nyugati Világ vezetőnagyhatalmában, az Amerikai Egyesült Államokban, új szárnyakra kapott?
Megfigyelők szerint ez az európai visszahúzódás csak látszólagos. Egyszerűen arról van csupán szó, hogy a vallásos hit átalakulóban van, a merev eklesztikus formát az individuális forma váltja fel. A hívő a kötelező menü helyett á la carte választhat. Ezt a konfúzus állapotot jól illusztrálják a közvélemény kutatási felmérések. Míg Németországban a feltett kérdésre „Hisz-e Ön Istenben?” 1992-ben mindössze 50 % válaszolt igennel, addig ez a szám 2010-re 66 %-ra növekedett. Ugyanez az összehasonlítás a „Hisz-e Ön a halál utáni életben?” 42 % és 52 % eredményt produkálta.
Tagadhatatlan, hogy a globalizáció szétveri a jól ismert és megszokott világot, ami az embereket állandó jellegű izgalmi állapotban tartja. Ez a bizonytalan érzés kergeti az embereket olyan mozgalmak karjaiba, amelyek megígérik, hogy a régről ismert, és megbízhatónak bizonyult értékeket visszaállítják. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fundamentalizmus a globalizáció egyenes következménye, azaz nem más, mint a mai idők tiltakozása a modernizáció ellen. Az pedig természetes, hogy a XXI. század tiltakozása jóval elrugaszkodottabb az összes korábbinál, aminek oka a diagnózisban keresendő. Ugyanis mind a keresztény, mind pedig az iszlám fundamentalizmus vezető egyéniségeinek tanítása szerint, a mindenki által kitapintható társadalmi krízis csak a vallásos tradíciók alapjaihoz történő visszatéréssel szüntethető meg. Ezek a tények azonban nem berobbantak, hanem fokozatosan váltak ismertté. Jó példa erre Samuel Huntington szoció-politológus „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című munkája, ami az iszlám, és a nyugati társadalmak összeütközéséről szól. Az első publikáció a Foreign Affairs-ban jelent meg 1993-ban, de a cím végén egy kérdőjellel. Öt évvel később a művet bővített kiadásban, könyv formájában jelentette meg a Touchstone Books kiadó, de a kérdőjel már lekerült a cím végéről.
Hantington[2] természetesen amerikai és aligha tud róla, hogy a második öbölháború kitörése óta számtalan európai részére az amerikai keresztény fundamentalizmus majdnem oly mértékben aggasztó, és bizonyos értelemben meglepő, mint az iszlám változat.
Meglepő, mert az első telepesek nagyrészt az európai vallásháborúk és vallásos üldözések elkerülése végett választotta az Újvilágba történő kivándorlást. Ha valakinek fontos volt az állam és a vallás különválása, akkor a bevándorlóknak az volt, de nem csak ezért volt a szekularizáció fenntartása magától érthető. Egyetlen vallás vagy szekta se volt képes és alkalmas magának biztosítani egy exkluzív államot. A szekták tehát egymás mellett, békésen léteztek. Hogy ez az állapot mára megváltozott, az egy külön poszt témája lehetne. Az minden esetre tény – és talán megengedhetem magamnak a kifejezés használatát – „sajnálatos tény”, hogy a XX-XXI. század fordulójára a keresztény fundamentalizmus, a katonai-ipari komplexussal együtt, hatalmába kerítette a Föld egyetlen szuperhatalmát. E tény az emberiségre, és az emberi hitre gyakorolt hatása egyelőre felmérhetetlen, vagy nagyon is felmérhető. A jövőjét illetően, az Ember soha a történelmi múltban nem volt annyira bizonytalan, vagy éppen pesszimista, mint napjainkban. Végső fokon ez lehet a legfőbb oka annak, hogy (jobb híján) a modern ember visszatér valamifajta hithez, és mert a választék igazán bőséges, csak idő kérdése, és újfent megtapasztalhatjuk a rég nem látott vallási háborúk ízét.
[1] 2000-2008 között hatalmon lévő G.W.Bush elnökről van szó
[2] Dr. Samuel Phillips Huntington 1927.04.18. – 2008.12.24. (Harvard). Dr. Huntington ezen hivatkozás idején még közöttünk volt.
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________