Ma már csak nagyon kevesen élnek a Világban, akik a II. világháború alatt felnőttek voltak. Ezért aztán egy jó bulinak tartják, ahogy azt a szélesvásznú, hat hang-csatornás pláza mozikban látják. Különben is az iraki, afganisztáni háború már unalmassá vált, évek óta ugyanaz. Öngyilkos merényletek, tömegbombázás, katonai kegyetlenkedések, csupa banális hír. Na de az Olimpia megnyitójára időzített támadás, az már döfi. És milyen jópofa volt, amikor a gyanútlan békefenntartókat hirtelen megtámadták néhány nappal azt követően, hogy a támadó írásban deklarálta, kizárólag békés úton kívánja rendezni a nézeteltéréseket. Mindegy, most már nyakunkon az Oszétiai háború, vagy csetepaté, vagy mittudomén.

Minden esetre szögezzünk le két dolgot: a grúzok kezdték el, és mindjárt el is vesztették.

OK. Abbahagyom a komolytalankodást, és rátérek a lényegre. Oszétiából kettő van: észak és dél. A kettő összetapad és ugyanaz a nép éli, de amíg Észak Oszétia Oroszországba nyúlik, addig Dél Oszétia Grúziába. Az észak oszétok tehát Oroszországban élnek, míg a dél oszétok Grúziában, de némi villongás után, egy tűzszünettel befejeződve, leszigetelték magukat Grúziától, a határvonalat pedig orosz nemzetiségű békefenntartók foglalják el, és ez az elért kvázi leszakadás a grúzoknak nagyon nem tetszik.

Arrafelé az embereknek nem szokásuk belenyugodni, hogy területeket vesztenek el, ahogy ezt mi tettük Trianon után. Ezek az emberek ott a Kaukázus környékén meglehetősen vadak, ebből következően jó harcosok, nem felejtenek és nem szokásuk a megbocsátás, amiről a sok száz éves történelmük is árulkodik, telis-tele mészárlásokkal. És persze ravaszak is, arra felé úgy szokás. Elhitetik az ellenféllel, hogy békét akarnak, miközben jól kitervelnek egy meglepő támadást.

Ez esetben a grúzok egy héttel korábban aláírtak egy egyezmény, amiben autonómiát ígértek a dél oszétoknak, aztán puff, lerohanták az orosz békefenntartókat (10 halott, 120 sebesült) majd szabályos népirtást folytatva teljesen szétlőtték az aprócska fővárosukat. Nekik nem az emberek kellettek, hanem a terület. Az egésznek azonban volt egy apró szépséghibája. Saakashvili, a grúz diktátor, nem tette fel magának a kérdést, mit fog ehhez szólni az oszétoknak védelmet ígérő és orosz útlevelet adó Putyin (aki ugyan most „csak” miniszterelnök, de érezhetően még mindig ő irányítja az országot). 

Hát igen, a grúz elnök ezt nem gondolta végig. A kaukázusi emberek nem egészen normálisak. A világ minden kincséért se lenne jóban a szomszédjával, és ezen az évszázadok múlása se változtat. Saakashvili úgy gondolta az amerikai fegyverek birtokában, az amerikai (és izraeli) tanácsadók által kiképzett hadseregével ripsz-ropsz bekebelezi Dél Oszétiát, ami, mint írtam hozzátapad Oroszországhoz, igaz csak egyetlen, 2 km hosszú, 3300 méter magasban lévő alagút köti össze a kettőt.

Mint minden öntelt diktátor, Saakashvili se hallgat senki másra, csak a saját feje után megy. El nem tudom képzelni, hogy a letámadás előtt 5 perccel miért nem robbantotta fel ezt az alagutat mondjuk egy lézerrel vezérelt, precíziós bombával, hiszen a legmodernebb  amerikai fegyverekkel rendelkezik. Rendben van! Nincs neki ilyen. Akkor gányolok egyet, odaküldök egy kamiont teli robbanóanyaggal, amit távirányítással felrobbantok. Persze az oroszok légi úton szállíthatták volna a csapataikat, de mennyivel nehezebb lett volna a helyzetük. Elvégre így is vesztettek négy harci gépet, végül is a grúzok föld-levegő rakétákkal is el lettek látva.

                                 Orosz csapatok előrenyomulása

Legvalószínűbb annak feltételezése, hogy a grúzok azt hitték az oroszok csendben fogják tűrni a történteket. Ezt Bushtól és Cheneytől tanulhatták. Positiv thinking, csak a legkedvezőbb verzió jöhet be. A vadonatúj hadsereg, vadonatúj fegyverekkel, a békeajánlattal elbódított oszétokkal könnyen elbánnak, akik különben is felszabadítóként fogják őket ünnepelni, ahogy ezt irakban tették az amerikai katonákkal. Ha-ha-ha!

Hapsikám, ha te elhiszed, amit Bush mond, akkor annak meg kell fizetned az árát. Saakashvili elhitte (mi is hittünk nekik 56-ban). Értem én a grúzokat, olyan boldogok voltak, amikor megszabadultak a szovjetektől, úgy gondolták, hogy a hidegháborús ellenfelüknél, az Amerikai Egyesült Államokban kolbászból van a kerítés. Majd kitörték a nyakukat, hogy ők legyenek az USA leghűségesebb szövetségesei, és akkor majd beléphetnek a NATO-ba és az amerikaiak el fogják őket árasztani minden földi jóval.

A maguk részéről egyszerű volt a dolog. Irakba küldtek 2000 katonát. Ha meggondoljuk, hogy a grúz lakósság nincs egész 5 millió, akkor ez egy csuda szép szám. USA és Anglia után, nekik van (pardon, csak volt) a legtöbb katonájuk Irakban. Most persze az amerikaiak 8 csapatszállító gépen visszavitték őket. Ennél többet nem is tettek, de tettek eleget a múltban. Na nem azért mert úgy odavannak a grúzokért. Egyszerűen ellensúlyozni akarták az orosz befolyást azon a földrajzi helyen, ahol az újonan lefektetett csővezeték áthalad. Minden esetre a kényeztetést – és a katonai kiképzést is – a grúzok alaposan félreértették. A gigantikus orosz hadigépezet (első nekifutásra 350 tank) átgördülésekor a gyalogsági kiképzésnek nem sok hasznát vették.

Az amerikai katonai reakció írásom pillanatáig, mindössze szövegelés, ráadásul elég primitív szövegelés, ami azt hiszem nem is fog megváltozni. A Pentagon szóvivője az orosz ellencsapást „aránytalannak” tartotta, mely kifejezést a magyar média szereplők is átvették, igen nagy élvezettel. Micsoda hülyeség ez? Finoman bánni az ellenséggel? Ez a legjobb módja a felesleges emberáldozatnak. A háború alaptörvénye, hogy a lehető legaránytalanabb módon vívják. Bevetni mindent, ami rendelkezésre áll. Senki nem megy úgy csatába, hogy veszteni akar. Ezt az „aránytalan” dumát csak a laikus lakosság veszi be. De a laikus lakosságnak lefordítom ezt magyarra, szerencsére folyékonyan beszélem a pentagon-nyelvet (56-ban tanultam). Az aránytalanság azt jelenti, hogy „A kisujjunkat se fogjuk megmozdítani értetek, de ne keseredjetek el, lélekben veletek vagyunk fiúk.”

Ha a hadijelentésekből nem tudod eldönteni, hogy melyik oldal áll nyerésre, akkor figyeld meg melyik oldal kéri elsőnek a tűzszünet kimondását. Esetünkben ez ugye Grúzia volt. Hát persze, amint kiderült, hogy az oroszok beavatkoznak, a háborúnak már vége is volt. Maguk a grúzok is rájöttek „egyedül szembeszállni az oroszokkal örültség”. Ami azt jelenti, hogy az orosz beavatkozásra nem számítottak. Különben ez nem annyira logikátlan, mint ahogy első látásra tűnik. Végül is az oroszok az apró szövetségeseiket számtalanszor cserben hagyták a múltban, de nem minden esetben. De például arra emlékezhettek volna, hogy 1805-ben a perzsa invázióval szemben Oroszország védte meg őket, igaz 10 évvel korábban a perzsák elfoglalták Tbiliszit, miközben az oroszoknak a szeme se rebbent. De hát pont ez az. A rohadékok teljesen kiismerhetetlenek. Még arra se lehet számítani, hogy cserbe hagyják a barátaikat, bár a legtöbb esetben bejön.

Ez alkalommal az oroszok beavatkoztak. Meg volt rá minden okuk. Először is Amerika most éppen gyenge, csapataik le vannak kötve Irakban, Afganisztánban, helyzetük Pakisztánban beláthatatlan, miközben Iránnal is hülyéskednek. Aztán, Koszovó kivált Szerbiából, akik történetesen hagyományos szövetségesei az oroszoknak. Szemet szemért, fogat fogért. Ha Koszovó független lehet, akkor Oszétia is. Az oroszok oldaláról nézve ez a következőként fest: Ha ők hülyéskedhetnek a mi szövetségeseinkkel és segítik az onnan való kiválást, akkor mi is hülyéskedhetünk az ő szövetségesével és segíthetjük az onnan  való kiválást. Főleg, ha az ő szövetségesük ennyire naiv és enyhén idiótikus. Tulajdonképpen gyalogcsere történt a sakktáblán. De a lényeg a háttérben húzódik. Az USA gyengébb, mint 10 éve volt. Oroszország sokkal, de sokkal erősebb, mint a Jelcin időkben volt. Ezt viszont mindenki tudja, aki egy kicsit is odafigyel. 

Különben Dél Oszétia nem egy nagy durranás. Egy év múlva már azt se fogjuk tudni, hol van. Arra viszont jó lesz, hogy néhány száz évig anyagot szolgáltasson néhány vérfürdőhöz, bosszú eskühöz, visszavágásra, és egy pár ballada megírásához.