(761) May Károly és fantasztikus világa

Tibor bá’ online

Vasárnapra, könnyű olvasmánynak egy 5 éves repríz, amit Indiánlánynak köszönhettek.

Kulturális eleink logikáját vagy nem értem, vagy nem volt nekik. Moliere csak ennyi… Moliere, nincs keresztneve. Victor Hugo-nak van keresztneve, méghozzá franciásan írva, és megelőzi a családi nevét. Ezzel szemben May Károly akár magyar is lehetne. Sokáig azt is hittem, hogy magyar, csak amikor a házban egy velem azonos korú zsidó fiú kiröhögött, mert Winnetou mind a négy magánhangzóját kiejtettem, akkor tudatosodott bennem, hogy talán amerikai. De ez lényegtelen volt. Ami számít, hogy az én korosztályom gyakorlatilag May Károly ifjúsági regényein nőtt fel. Magát az írót megszemélyesítő Old Shatterhand mellettem aludt az ágyban, mert lefekvés előtt hatodszor is elolvastam a harmadik fejezetet. Második elemiben, hét évesen,  a nyári táborban May Károly indián csatáit játszottuk el, természetesen félmeztelenül, tollkoronával a fejünkön. A wigwam, tomahawk, calumet, sápadt arc, préri fogalmakat előbb ismertük, mint az anyám tyúkját, mert valami oknál fogva May Károly történetei egyszerűen elvarázsoltak a gyermek szíveket. – – – Felmerülhet benned a kérdés, hogy így nyolcvan környékén hogyan jutott eszembe May Károly. Nos, gyermekkorunk minőségének fontos meghatározója, a Szászországú születésű May Károly halálának pénteken volt a 100. Évfordulója. Ezek szerint amikor én olvastam könyveit, már akkor is 30 éve a boldogabb vadászmezőkön lovagolt medveölő puskájával.

Bár az író egyes szám első személyben írta könyveit, valójában sose járt a vadnyugaton, leírásai szigorúan az egyéni fantázia szülte történetek voltak, amikhez használt némi korai útleírást. Kevesen tudják, hogy May Károly vakon született, látni csak 4 éves kora után tudott egy viszonylag egyszerű műtét után. Felteszem, mivel a vak kisgyereknek el kellett képzelni a maga körül elterülő világot, a képzelőereje korán kifejlődött, aminek később nagy hasznát vette. Ifjabb korában többször is ütközött a törvénnyel, mert nem rettent vissza a csalástól-lopástól, hírhedt con-man volt (amikről igaz történeteket most olvashattok a Légy az én palimadaram szemelvényekben). Ezt az előéletét talán kihagyhatta volna, de sajnos írással csak évekkel később próbálkozott, kirobbanó sikerrel. Világszerte 200 millió példányt adtak el könyveitől, amit 30 nyelvre fordítottak le. Érdekes, hogy az angolszász világban az író majd totálisan ismeretlen. Nagy sikert csak a német ajkú területeken ért el, amihez hasonlót csak a volt monarchia országaiban tapasztalhatunk. Kreált álomvilágát az tette nem csak hihetővé, de természetszerűen elfogadottá, hogy könyvei szereplői nem változtak. Ha nagyon akarnánk, May Károlyt kinevezhetnénk az első zöldnek, akinek pontosan ki nem fejtett véleménye határozottan civilizáció ellenes volt, és egyértelműen természetbarát.

 Szülőföldje a volt NDK-ban helyezkedett el, de a kelet német rezsim sokáig nem tudta hová tenni az ország szülöttét, könyvei be voltak tiltva. Aztán némi fanyalgással a 80-as években rehabilitálták Luther Mártonnal és Nagy Frigyessel együtt. Nem így az NSZK, ahol bélyeg kibocsátással emlékeztek meg róla 1987-ben. A német indiánfilmeket a jugoszláv hegyekben forgatták, amelyeket felnőtt fejjel megmosolyogni valónak találtam, de ez nem az író „bűne”. A kék szemű germán szereplőket nehéz volt indiánoknak elképzelni. Szülővárosa, a szász Hohenstein-Ernstthal ma már természetesen büszke fiára.

Önéletrajzát (amihez pózolt is)  legalább olyan fantáziával színezte ki, mint regényeit. 166 centiméterével, és meglehetősen göthös termetéhez képest saját történetei alig voltak hihetők, és amikor felfedezték a csalást nyomban magába roskadt, de a körülötte kialakult legendának semmi se ártott. Kisdiák hódolóinak szükségük volt egy vadnyugati álomhősre.  De mi volt az, amit el kívánt tüntetni múltjából. Akadt néhány dolog. Egy időben szemorvosnak adta ki magát és vényeket is írt. Ez ugye sarlatánkodás, de nem riadt vissza egyszerű lopástól sem. Az első alkalommal 4 év és egy hónap elzárásra ítélték, de óriási szerencséjére „reform börtönbe” került, ami egyfajta kísérlet volt. Itt egy 4000 kötetes könyvtárban tevékenykedhetett, ami lehetőséget biztosított számára útleírások olvasására, ami meghatározta érdeklődését. Idős korában az őt irányító személyiségének sötét oldalait úgy jellemezte, hogy „mindenfajta karakter van bennem elbújva, melyek mindegyike részt akar vállalni aggódásaimban, munkálkodásaimban, alkotásaimban, írásaimban.”

Első börtönbüntetéséből alig szabadult, amikor detektívnek adta ki magát, aki hamis bankok után kutatva egy kereskedőtől nagyobb összeget vitt el, heteken belül billiárd golyókat lopott, majd egy lovat. Letartoztatásakor a rendőrségnek azt mondta, hogy Albin Wadenbach-nak hívják és egy Martinigue-i ültetvényes fia. Nem csoda, hogy egyesek gyanítása szerint May enyhe elmebetegségben szenved. 2003-ban Edgar Bayer pszichiáter pszichés utóvizsgálata szerint May Károly nárcisztikus személyiségi zavarral küszködött. Ennek tipikus szimptómája az excesszív önértékelés, fékezhetetlen csodálási vágy, és álmodozás a határtalan sikerességről.

A szerző 32 éves volt, amikor szabadult a waldheimi börtönből. Ezt követve Amerikába akart kivándorolni, de helyette megírta az Egy sokat utazó ember naplójából című epizódját, amit a Deutsches Familienblatt magazin leközölt. A messzi földről szóló fantáziák jó időben, jó helyen jelentek meg, az olvasók vették, mint a cukrot. A kiadó a szerzőt ellátta folyamatos rendelésekkel. May Károly útja megnyílt a sikerhez. A formula viszonylag egyszerű volt. A tényeket kellő módon kellett összekeverni a fikcióval, de May ösztönszerűen megérezte, hogy az olvasók autentikus történetekre vágynak, tehát utalásokat tett arra, hogy történetei nem csak kitalációk, hanem saját tapasztalataira támaszkodnak. Linzben létrehozott egy fotóstúdiót, ahol vadnyugati fényképek készített magáról. Fegyvert gyártatott, magáról és egyéb tárgyak segítségével valósnak tűnő képek készültek. 1896-ban a tiszteletdíjakból vett egy házat, a Shatterhand villát, amit teli pakolt „eredeti” relikviákkal a látogatók részére. Néha előfordult, hogy az érdeklődő látogatóknak azt mondták, hogy a nagy utazó éppen úton van. De a határvonal a valóság és a fikció között egyre homályosabbá vált. Az újabb és újabb történetek nem illettek bele a képbe.

May Károly oly mértékben élte át megrajzolt szerepét, hogy valószínűleg őszintén azonosult azzal. Nem hazudozott, ezért nem is figyelt a plauzibilitásra. Szerepének betöltése után a fantáziájának nemigen volt felső határa. Pont úgy mint a Gyűrűk urának az ő sikerének is ez volt a titka. Az olvasó el akar bűvölődni. A nyilvánvalóan irracionális részleteket utólag megmagyarázta, amit az olvasók elfogadtak.

De a hazug és a sánta kutya esete őt is utolérte. May ösztönszerűen ráérzett mit kívánnak tőle a rajongói. Kinyomtatott beszámolóiban panaszolta, hogy nincs nyugta az állandó látogatóktól, miközben a személyzetének meg volt mondva, hogy ha keresik „nincs itthon”. A levelekre viszont azonnal válaszolt, amiben egészen személyes dolgokat is megírt és ellátta fényképeivel. Tulajdonképpen napjaink celebjeinek a pr-ját követte, de a sok – abszurditásba hajló – hazugság (40 nyelven beszél, 1200 különböző dialketben) olyan ellentmondásokat szült, ami várhatóan valakinél lecsapja a biztosítékot. A leleplező iromány hatására May pánikba esett és jogi útra terelte a dolgokat, bár ne tette volna. Tíz év alatt minden kiderült, beleértve ifjúkori bűnözéseit is. A kókler ott állt meztelenül, de könyveit tovább vásárolták, mintha mi se történt volna. Az embertömegek nem az igazságot akarják tudni, hanem azt várják, hogy elaltassák őket.

A tíz évig tartó polgári per May Károly győzelmével végződött. A vádak alól felmentést kapott. Theodor Ehrecke a Berlini Városi Törvényszék (Legyen Orbánnak igaza 😀 )  főbírója úgy gondolta, hogy a tollak emberét megilleti a jog, hogy úgy értelmezze az igazságot, ahogy azt az írói vénája diktálja, és „May Károly szerintem költő”.

 Néhány évvel halála előtt 50.000 Márkával a zsebében, ami egy hatalmas összegnek bizonyult, a kor leghíresebb és egyben leggazdagabb szerzője végre átruccant New Yorkba, és az-az ember, akinek otthona a vadnyugaton volt, most jól nevelt turistákhoz illően meglátogatta a Niagara vízesést, majd átment Bostonba, vet pár szuvenírt feleségének, és megírt néhány üdvözlőlapot, amiket elküldött Németországba. Útjának legszomorúbb állomása egy rezerváció meglátogatása volt, ahol az általa favorizált apacs indiánok leszármazottai nyomorogtak. Készült róla és az ágyékkötőben ékeskedő törzsfőnökről egy közös fénykép. Tudta ő jól, hogy miért kedvelte sokkal jobban a karosszékutazást a valódival szemben. A valóság messze el szokott maradni a fantázia mögött, ráadásul senkit se érdekel.

Én pedig hálát adok a sorsnak, hogy ennek a megemlékezésnek a törzsanyagát 😀 (Jan Fleischhauer) 80 nem pedig 8 évesen hozta utamba a sors.

______________________________________________________________________

wigwam, tomahawk, calumet, = indián sátor, csatabárd, békepipa

______________________________________________________________________
______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

34 gondolat erről: „(761) May Károly és fantasztikus világa

  1. Jó volt ez a kis visszaruccanás gyermekkorom világába. Úgy látszik, jól elhúzódott az író népszerűségi ideje, mert még én is ebben nőttem fel, jó húsz évvel később, mint Te.
    Az én könyvespolcomon is megfordult az összes May Károly könyv a Cooperrel majd Rejtővel együtt.
    May Károly mondjuk egy kisgyereknek emészthetőbb volt, mint Cooper, még ha az utóbbi autentikusabb is volt, viszont elég régies, nehezebben emészthető, körülményes stílusban írt.
    És igen, a jugoszláv indiánok; a bélyegen határozottan felismerni vélem Gojko Miticet.
    Hogy imádtuk gyermekkorunkban ezeket a filmeket, pedig valóban, ma visszanézve röhögőgörcsöt kap az ember, ha van már egy kis háttérismerete az indián embertípusról, ruházatról, folklórelemekről, amelyet az akkori rendező le sem szart. Igaz, ebben csak egyszerűen követte az író példáját, ennyiben jobban megfelel a könyveknek.
    És az amerikai rendezők sem voltak akkoriban különbek, az ő indiánjaik is tőrőlszabott kaukázusi pofák voltak egzotikus ruhákba bújtatva, látványos gesztusokkal és beszédstílussal.
    Azért a mai Hollywood rendezői már jobban próbálják ezeket a hibákat elkerülni, legalábbis ami a külsőségeket illeti. Azért mondjuk “A farkasokkal táncoló” indián közössége valahogy több hitelességet sugároz, még ha az alaptörténet nem is.

  2. Kössz a sok új infót Tibor Bá.
    Ez a May Karcsi így még szinpatikusabb.
    Akkor… az nem is igaz, hogy ha nincs só, puskaporral kell bedörzsölni a szárított húst?
    Mégsem úgy kell leütni az ellenséget, hogy elkapom a nyakát és ököllel halántékon csapom? 🙂

  3. 2:
    Karcsikának hatalmas fantáziája volt. Ebből csak egy dolog következik, tippeket nem szabad átvenni tőle. Kivéve a puskaport, aminek három alap összetevőjének mindegyike prezervál: salétrom, kén, faszén. Salétrom sókat ma is kevernek a felvágottakba, amitől a rózsaszín színe megmarad felvágás után, és nem romlik meg. Kénnel boroshordókat fertőtlenítenek, faszénnel pedig a fosást állítják meg emberben, csak úgy hívják, hogy karbon medicináles, mert így jobban hangzik és el lehet kérni egy vagyont néhány dekáért. 🙂

  4. Ravasz vagy, Tibor bá, valójában persze a mai bejegyzés is az aktuálpolitikáról szól:

    “A kókler ott állt meztelenül, de könyveit tovább vásárolták, mintha mi se történt volna. Az embertömegek nem az igazságot akarják tudni, hanem azt várják, hogy elaltassák őket.”

    Igen, ezért tartanak ki szektahívei Orbán és Schmitt mellett! 😀

  5. 4: Gedeon, nem mondod, hogy azt is a háttérhatalom intézte el, hogy szegény May Károly pont 100 éve halt meg? 🙂

  6. Tudom, már 10 évesen is tudtam, hogy May sose járt a vadnyugaton. Ugyanakkor én óra közben a pad alatt olvastam a nagy indiánkönyvet, Merle regényeit, és még sok mást. És azt hittem, hogy milyen jól megoldom a tankönyv szélével egy magasságba mozgatva a sort, nem látszhat, hogy mit csinálok… Azóta kénytelen voltam felismerni, hogy minden efféle tevékenységem egy tanár számára tökéletesen átlátszó, de a kisközségi iskolában én voltam az egyetlen, aki olvas, így inkább örült neki, hogy van csodabogár az osztályban. De a lényeg. Sajnálom, hogy a mai tizenéves korosztálynak (Ahogy a saját generációmnak) sem kerül a kezébe könyv, amit olvasna, pedig többet érnének, mint 10 like a facebook üzenőfalon. Szerintem…

  7. 5. De bizony mondom! 🙂
    Orbán és Schmitt minden erőlködése ellenére (Stumpfból főalkotmánybíró 0 perc bírói gyakorlattal, stb,.) csak szeretne magának olyan döntőbírót, amilyet May Károly, vagy ifj. Bush kapott…
    Ez az álombíró kihirdethetné, hogy Schmitt tulajdonképpen művész, a vívótőr virtuóz művésze, azért a doktorija a művészi alkotószabadság tágabb keretein belül értelmezendő, ahogy May regényes életrajza is írói munkásságának része, ezért nem lehet rá a szokványos száraz tényalapú mércét alkalmazni…

  8. 7: A fiam is tanul párbajtőrözni – még csak tőrpici 🙂 – de ki van rajta akadva, hogy vannak akik csalnak (a pástra szúrva a tőrt, szintén jelez a gép). – Szóval nem minden párbajtőröző a becsület lovagja, tán Pali bácsi is ismerte ezt a trükköt és csak folytatta a doktorinál. Azért én ezt nem nevezném alkotói szabadságnak.

  9. 4:
    Az Ember nem változik. Ami igaz volt 150 éve, az igaz ma is. Ha analizálod a múltbéli eseményeket az nagyvonalakban igaz a mai eseményekre is.

  10. Az volt az érzésem nekem is mint negyediknek. 😉

    /Sajnos nem mindegy, hogy egy író szájából hallja az ember: “Isten bizony így történt, gyűljetek körém elmondom a tényvalóságot!”, vagy… de hát kár is ragozni!/

    Valamint alapvetően jó volt visszaemlékezni az indiános korszakomra!
    Köszönöm Tibor bá’! 😉

  11. Szia Tibor bá’,Sziasztok !
    Tiéd a pont Arma…
    Ahogy olvastam,a ( Zseniális :)) beszámolót,nekem is ez jutott egyből eszembe…
    Néztem is,hogy hánykor tette fel Tibor bá’..
    További szép estét MINDENKINEK, jó pihenést…

  12. 11:
    A posztokat időzítve rakom fel. Van amikore 3-4 napra előre, de minimum előző este, mert hajnali 6-kor nem kelek fel, még a kedvetekért sem. 😀

  13. üdv.
    Kulturális eleink logikáját vagy nem értem, vagy nem volt nekik. Moliere csak ennyi… Moliere, nincs keresztneve

    Úgy tudom a Moliére felvett név, eredeti neve Jean-Baptiste Poquelin.
    Amúgy jó a poszt, én is rengeteg indiánregényt olvastam gyermekkoromban, pedig csak 34 vagyok, ill leszek. Épp tegnap találtam meg a régi indián -játékfiguráimat a faházban, de jó is volt azokkal játszani gyermekkoromban.:)

  14. Mi gyerekkoromban ezeket el is játszottuk a pincesor tetején (kis füves dombos részen nyaranta.(miután láttuk az indiános filmeket. Persze nagymaminál. Olyan alkalmi gyerekcsoportok verődtek össze, mert mindenki a nagymamájainál nyaralt jól összeverődtünk, és egész estig ment az indiánosdi. Lányok nem is voltak, csak egy csomó rossz fiú, meg én, mert a másik lányt sose engedték ki. (mindig tiszta volt a térdzoknija, nem olyan cigánybolhás faeperlés fűbeletörött rövidnadrágú volt mint én.A winettous játékon kívül még autóskártyázni lehetett velük.
    Egy szörnyű futásra is emlékszem, mikor valakit odakötöztünk egy fához (egy sápadtarcút) és mikor behívtak minket ebédelni, ottfelejtettük kikötözve. Nagyija mindenkit meg akart verni :-), és kergetett, Hrisko nénihez menekültem be, de plezúr lett a térdemen, amiről aztán iskolakezdésig szedegettem le a vastag varat, még mindig látszik a helye egy kicsit.
    Ja, és idetartozik még életem első két szerelme (Jean Marais egy fekete fehér filmből ovodás koromban) és Winettou később.)
    Aztán később kiderült, hogy Jean Marais homoszexuális, Gojko Mitic pedig igazából nem is indián! Azt a csalódást, elmondani nem birom 🙂

  15. Ja, és a békepipa szívás is megvan biztos többünknek is, amikor titokban kicsempészett gyufával vagy nagyítóval tüzet kell gyújtani, és félszáraz dudvaszárakat bele bele tartva (jól füstöltek) el kell szívni. Körbeadogatva. Komolyan, ünnepélyesen.

  16. 13. 15. és a többiek:
    Kellemes élmény számomra, hogy egy rövid időre vissza tudtalak titeket repíteni a simogató múltba.

  17. Mi meg köszönjük. 🙂

    Bameg, most már a körmödre ütök. SPACE!!!

  18. 14: “Gojko Mitic pedig igazából nem is indián! Azt a csalódást, elmondani nem birom”

    Gojko Miticről jut eszembe, hogy én mekkorát csalódtam, amikor arra kellett jutnom némi kutatás után, hogy a Trója Hektorjaként is ismert és Spielberg “München” c. filmjében a moszados kivégzőosztag főhősét játszó Eric Bana valószínűleg nem is zsidó… 🙂

  19. Nem tudom, irodalomtörténészek elemezték-e, hogy min alapszanak May Károly regényei, ha a valóságon nem. Laikusként is beugrik, hogy a Felvilágosodás Rousseau-jának Nemes Vadember-motívuma az egyik alap, meg a civilizált városias kultúrák egzotikumok iránti vonzalma.

  20. 19:
    Gedeon, a leírásból világosan kitűnik, hogy 4 évig börtön könyvtárban volt, ahol útleírsokat olvasott. Onnan kapta az ötletet. Valamint 4 évres koráig vak volt. Megtanulta ELKÉPZELNI a világot. Kifejlődöttt a képzelet ereje.

  21. Old Shatterhand rulez! Gyakorlatilag a Winnetou miatt tanultam meg olvasni. Faterom minden este felolvasott nekünk a Winnetouból, ezután vagy 10x kiolvastam meg az összes többi Karl May regényt. Incsu Csunna for prezident!

  22. 20: ezekre szüksége is volt, de a nemes indián figurája a züllött civilizáció képviselőivel szemben onnan jön, ahonnan én írom. Russzó nem volt a börtönkönyvtárban???
    Természetesen nem kellett a forrást olvasnia, már Cooper is használ ilyen idealizált nemes vadember indián alakokat.

  23. Ja, és még azt szeretném hozzátenni, hogy gyerekkorom óta képtelen vagyok elaludni olvasás nélkül. Karl May-nek köszönhetően nem váltam TV-t bámuló idiótává, szóval bármennyire is csalós volt az öreg, többet tett az emberiségért mint nagyon sok politikus.

  24. May Károlyt regényeit anno kedveltem de az indiánok világa távol állt tőlem.Cooper regényei kapósak voltak ugyan a baráti körömben de én egyet se olvastam.A nyelvezete valahogy nem feküdt nekem.Vernét viszont nagyon szerettem,ha jól emlékszem ő is amolyan foteliró volt.Úgy rémlik sose hajózott tengeren.Nem fantázia viszont méltatlanul elfeledett író volt Molnár Gábor.A vadász és útikönyveit faltuk annak idején Széchenyivel ,Kittenbergerrel együtt.

  25. Köszönöm Tibor bá’ a posztot. A legjobb barátnőmmel is az indián regények révén alakult ki a mai napig tartó barátságunk. Még 16 éves korunkban is gyakoroltuk az erdei avaron a hangtalan osonást. 🙂 A békepipát egy szivar helyettesítette. A gyermekeink a mai napig az indián nevünket használják éppúgy, ahogy mi is azon szólítjuk egymást. Ja, és van egy titkos írásunk is, amit csak mi ketten ismerünk, de olyan gyorsan írok azokkal a jelekkel is, mint a rendes abc-vel. A 70-es években az apukám elvitt minket az NDK-ba, ahol a May Károly múzeum pechünkre pont aznap zárva volt. Másnap már Lipcsébe mentünk.

  26. (azé, akinek szüksége lenne a poszt végén lévő szómagyarázatra, az egy skalpolást megérdemel.)

  27. 28 – Asidotus:
    A skalpolást a sápadt arcok találták ki, de természetesen a kifejezés használatát az indiánok átvették.

  28. Valahol olvastam, hogy a mi Xantus Jánosunk is mintául szolgált May Károlynak.

  29. Azon kevesekhez tartozom akik nem rajongtak az indiánregényekért.Cooper stilusa nagyon távol állt tőlem.A Winettout ha jól emlékszem 20 évesen olvastam el.Gyerekként egy indiántémájú könyvre emlékszem amit kedveltem, a Két kicsi hód…Viszont rogyásig olvastam Vernét aki ha jól tudom sose volt tengeren,se távoli szigeteken, hasonlóan fotelíró volt mint May.Sokan odavoltunk a Tarzan könyvekért és a vadászkalandos útileírásokért,Molnár Gábor volt a legkedveltebb nomeg Hanzelka és Zikmund,Széchenyi Zsigmond,Kittenberger Kálmán

  30. Verne, Cooper, May ….
    Ennél jobb erkölcsi iránytű nincs kamaszok számára.

  31. Nekem is a legkorábbi kedvenceim közé tartozott May Károly. A legtöbb könyvét pár tucatszor elolvastam gyerekkoromban.

    Szerintem azért terjedt el a magyarosított neve, mert a magyarok a szívükbe fogadták, mint Vernét.

    Valamennyire önmagát figurázza ki a Vitzliputzli professzor című regényében. Persze ez is PR-ral teli, mert szórakozott nyelvészként ábrázolja magát, akit a környezete nevez el így, mert nem tudják kiejteni a Huitzilopochtli-t.

    Vannak regényei, melyekben Kara Ben Nemsi néven a muszlim világban Old Shatterhand-kedik.

    Az Arma által meglátott párhuzam szerintem semmiképp sem tudatos vakolás, például következetesen képviseli a kereszténységet, ami gyerekkoromban zavart is.

    Bocs, hogy elmaradtam ilyen sokáig, viszonylag elfoglalt voltam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük