(2878) Lesz-e Iráni háború?

Tibor bá’ online

Állítólag Trump elrendelte iráni célpontok pontos lebombázását, de 10 perccel az indulás előtt lefújta a támadást. Erre túlzás nélkül el lehet mondani, hogy 10 percen múlt az emberiség élete, mert ahhoz kétség nem fér, hogy Irán visszaütött volna, kitör a háború, amit Washington nem tud megnyerni, a végén hozzányúl az atomhoz, és akkor már csak az isten tudja megmondani, mi a következő lépés. Minden esetre, nem csodálkoznék, ha Oroszország megelőző atomcsapást mérne Amerikára. Ha már atomháború, akkor okosabb, ha én lövök először, alapon.

A probléma az, hogy ez nem lesz egy elszigetelt eset, lesz még alkalom a támadás lefújására. Bolton, Pompeo és Pence, a három eszement háborúpárti tisztségviselő ily könnyen nem fog lemondani az izraeli lobbi kiszolgálásáról. Mindössze az történt, hogy legközelebb egy drón lelövését meghaladó provokációt kell kitalálniuk. Kell lenni egy olyan provokációnak, ami átlépi Trump ingerküszöbét.

És a világégés? Majd meggyőzik Trumpot, hogy Irán nem mer visszaütni, nem lesz háború, de Irán megtanulja, hogy úgy kell táncolnia, ahogy azt Amerika elképzeli. Ez belefér Trump lyukas fejébe, akinek jelszava volt „legyen Amerika újra nagy”. Csak abban tévednek, hogy Irán nem fog meghajolni előttük.

Végeredményben lezárhatjuk a töprengést azzal, hogy egy csőre töltött pisztollyal nem lehet hónapokon át hadonászni anélkül, hogy egyszer ne sülne el. Márpedig Amerika hónapok óta hadonászik, és mert nem ijednek meg tőle, a hadonászást nem hajlandó abbahagyni. Na vajon, mik lesz ebből. Nagyon csodálkoznék, ha a Közel Kelet ezt sokáig ki tudná húzni lángba borulás nélkül. Más lenne a véleményem, ha Trump kirúgta volna Boltont és Pompeot, de nem rúgta ki, valószínűleg, mert tanult Kennedy esetéből.

Természetesen azt a kérdést is feltehettem volna, hogy lesz-e atomháború. LESZ. 1945 óta van atombomba. Leszerelni senki nem akar, de egyre többen akarják, hogy nekik is legyen. Elképzelhető, hogy az emberiség úgy akar élni még száz meg száz évet, hogy ott lapulnak az atomtöltetek, de senki se nyúl hozzájuk? Ősszel a vadászok úgy mennek hajtóvadászatra, hogy nehogy egymást meglőjék. Mégis időnkét egy-egy meghal közülük. Az atom reaktorokat biztonságosra építik és nem azért, hogy leolvadjanak. Ennek ellenére 70 év alatt három helyen is volt leolvadás. Szóval??

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

270 gondolat erről: „(2878) Lesz-e Iráni háború?

  1. Lesz folytatás.
    A 10 percmagyarázata egyszerűbb
    Nancy Pelosi és Schumer, Obama által beiktatott muszlimbarát képviselő örömmel küldték meg előre az Iráni partnereiknek a drónoknak beállított és a rakétákat indító repülőgépeknek betervezett célpontokat. Céljuk, hogy az Trump akciója sikertelen legyen és “leégjen” a választók előtt a bénaságával.
    Trump 10 percen belül rájött erre és elhalasztotta a támadást.
    Ketten lebuktak a még Obama által kinevezettek közül.
    Remélhetően addigra Pelosi és Schumer kikerül az adminisztrációból.

  2. Az Ipari-katonai komplexumnak szüksége van háborura Trampli csak egy báb..Kennedy sorsát biztos ismeri..pár ezer amerikai hulla nem számít ezeknek….

  3. 2:
    Úgy van. Az USA-t nem az elnök vezeti, hanem a CIA. Az elnök csak bohóckodik a tömegeknek.

  4. “…kitör a háború, amit Washington nem tud megnyerni, … ” – én úgy tapasztaltam, hogy amerika nem akar háborút nyerni, eszük ágában sincs, csak fegyverrel akarnak mindíg játszadozni, ehhez értenek, erre van hangolva az iparuk és a gazdaságuk. Háború megnyerése felelősséggel jár, mert a nyertestől elvárnak minimális társadalmi-infrastruktúrális rendbetételt, ehhez az usa nem ért, nem akarnak háborút nyerni, ki akarják üríteni a fegyverraktárakat, így újra lehet indítani a hadügyi költségvetés áttervezését (nyilván emelni a pénzeket)

    Az valóban nagy igazság, hogy az ember az eszközeit használja, amink van, kipróbáljuk. Jó ideje nincsenek kísérleti atom robbantások, Csernobil is régen volt már, senki nem tudja a mai “kanok” (a megnevezés idézet a 13 nap című filmből :-), nagyon találó idézet) közül, hogy mit is jelent egy atom háború, de azt sem, mit jelent a felrobbanó atom vagy H bomba

  5. 5 – Apofis:
    Lehet, hogy én vagyok imbecillis, de nem értem az irományodat. Azért nem írom, hogy a mondatodat, mert a végén se pont, se kérdőjel, szóval nincs befejezve.

  6. 6.Tbor bá
    De igen, én megértettem mire céloz Apofis: ha Amerikát a hárombetűs szevezet vezeti, vezeti magát a szevezetet?
    Nos, amennyire én látom – sejtem, a szevezet ugyancsak önjáró, méghozzá régóta.
    Jelenlegi alakja, felépitése elöző-még a II.vh idején – létrehozott kisebbb szevezetek , többek közöt a reátok nézve rettenetesen rosszemlékű OSS összevonásából alakult ki mai formátumáig. Velejéig romlott, gonosz, MINDENKIT félelemben tartó ,elszabadult szervezet.
    Itt és ismét megragadom az alkalmat lehúzni Amerikát, valamint barom lakosságát: nem hiszem, hogy létezne ország, amelyben bármi kémszervezet büntetlenül meggyalázhatja avietnami háborúban elesett katonáknak nemcsak az emlékét, hanem mintegy megcsúfolja magát a halál tényét azzal, hogy hullazsákjaikban drogot csempésszenek be, méghozzá RENDSZERESEN!
    Ezen égbekiáltó aljasságért, a katonák holttestét csempészésre felhasználandó, a nép mindenhol felkoncolja elöbb a politikusférgeket, majd magát a szervezetet, le a ruhatárosig.
    De semmi ilyesmi nem történt meg, ez Amerika!
    Ezután áll be a nagyon meredek változás a szervezet viselkedésében.
    Mig eleddig a közös kongresszusi “népkonyháról” étkezik ő is, hasonlóan bármi másik állami szervhez, ergó kussol a politikusok elött, a háború alatt nagyon megszedi magát, a szervezet hatalmas dugi pénzekhez jut, szinte teljesen függetlenné válik az állami büdzsétől és elkezd saját önálló életet élni! Dehogyis mond le a neki járó állami pénzekről, dehogy!!!!
    Csak most megteheti-mert van saját pénze is – hogy függetlenitve magát Washingtontól, most bármelyik politikusféreg , akár az elnökfigyelmét felhivja az élet véges voltára, az emberre leselkedő ezernyi tömegközlekedési veszélyre,vállalni a házból való kilépés eszméletlen rizikóját, meg hasonló.
    Megteheti, mert nincs ember széles Washingtonban, aki másképp gondolná.
    Való Világ.

  7. 7.Köszi balint. Szerintem meg a CIA-azoknak a kezében van akik felügyelik az egész pénzügyi rendszert a pénznyomtatás jógát és az FED-et ami az amerikai központi bank.A nagy USA egy pénzügyi vállalkozás amit kirakat bohóc elnökök vezetnek a nép ámitására.

  8. Számomra is okozott némi értelmezési fennakadást a kissé igénytelen módon, -vessző és mondatvégi írásjel hiányosan- írt mondat.

    ” Engem az érdekelne,hogy CIA-ki vezeti ki a gazda ”

    Engem az érdekelne, hogy ki vezeti a CIA-t, ki lehet a gazda.(?)
    Így talán olvashatóbb.

    8. Apofis

    Teljesen egyetértek, a gyeplő bizony a piramis csúcsán található, 100. leggazdagabb család kezében van..
    Ők azok, akik az állam pénzét hitelezik, magának az államnak…
    Ők azok, akik, a Kennedy féle gondolkodókat, pillanatok alatt likvidáltatják…

  9. 9: Gyurma
    “Ők azok, akik, a Kennedy féle gondolkodókat, pillanatok alatt likvidáltatják…”
    Eddig ment ez az üzlet (a gondolkodók lefizetése vagy legyilkolása), de most a globalizmusnak hála újabb és nagyobb súlycsoportú nehézfiúk is beszálltak a bizniszbe, elkezdődött a helyosztó…
    Nem (csak) ők csóválják már a kutyát
    https://bit.ly/31TfzyB

    “A klímaváltozás és a migráció mellett az amerikai–kínai kapcsolat korunk legfontosabb kérdése. A viszony rosszabbodásának ugyanis olyan következményei lehetnek, amelyhez képest a mostani amerikai–iráni konfliktus lényegtelen ujjgyakorlatnak tűnik.”

    Felfoghatatlan aránytalanság állt elő máris, pl két év alatt, 2011 és 2013 között, Kína több cementet használt fel, mint az Egyesült Államok a teljes 20. században.
    A döntőhöz közeledve szorul hátra az a 100 család…

  10. 9.Gyurma kissé szarakodik a billentyűzetem és ezért maradtak le az egyes dolgok bocsi.Látom Te azért érted a lényeget bizony bizony nem politikusok irányitják a világot.

  11. 11 – Apofis:
    Mi után becsatoltad a hozzászólásodat, van 15 pered, hogy korrigálj. A billentyűzet szarakodása nem kifogás. Tedd könnyebbé az életünket.

  12. 10. Vaszil
    Érdekes fejleményeknek nézünk elébe..

    11. Apofis
    Semmi baj, ne érts félre, tényleg nem cseszegetés akart lenni, hibázni szoktam sajnos én is bőséggel, de tényleg nehéz volt első nekifutásra értelmezni a mondatod.

    Bizony nem politikusok irányítják, hanem politikusnak nevezett bábok.
    (Ott, ahol ez még nem így van, előbb-utóbb vadászgéppel exportálják a demokráciát..)

  13. Nem akartam hozzászólni, mert nem tetszik ez a poszt.
    11 Apofis kiprovokálta.

    A gazda szavaihoz:
    Te hülyének nézel bennünket, amikor a gépre fogod a hibádat, (úgy mint az egyszeri ember aki a “vak komondor”-ra fogta).
    Tisztelj meg azzal, hogy pontosan , szabatosan, érthetően írod a mondanivalódat.

  14. “Lyukasfejű” Trumpot a belpolitika, a gazdaság bajságai miatt választották meg. Ezeket jól kezeli. Ezért valószínűleg újra fogják választani.
    A világ nagyon szerencsés, hogy a “lyukasfejű” nem követi obama elnök úr bombázásos demokrácia exportját.

  15. Lehet, hogy most néhányan kiátkoznak, de személy szerint Trumpot nem tartom sem bolondnak, sem üresfejű idiótának.

    Véleményem szerint Trump direkt módon olyan politikát folytat, ami szó szerint kiütheti a széket a globális elit segge alól, ezt pedig indirekt módszerekkel éri el. Kénytelen lavírozni és manőverezni, valamint néhány morzsát visszafelé is dobni, hiszen az amerikai királycsináló elit árgus szemmel figyeli, hogy Trump mit is művel valójában.

    Trumpra, mint politikusra hatványozottan igaz az, hogy ne azt nézzétek, amit mond, hanem azt, amit csinál.

    Kereskedelmi háborút indít Kína ellen, de ezzel valójában a globalizmus jelenlegi modelljének fenntartásában érdekelt amerikai elitet támadja meg és gyengíti.
    Egymás oldalára tolja Kínát és Oroszországot, de ezzel valójában az amerikai katonai-ipari komplexum világuralmi terveinek tesz keresztbe, hiszen felerősíti az ellenpólust.
    Kötelezően belehajtja az európai szövetségeseket fegyverkezésbe, ezzel látszólag kedvez az amerikai lobbiknak, de valójában belülről bomlasztja a NATO szövetségesi rendszerét, ami további szeg a világuralmi törekvések koporsójába.
    Nyíltan parolázik Észak-Korea urával, miközben zéró valódi eredményt ért el Phenjannal szemben, amely nyugodtan folytathatja tovább eddigi mentelését.
    Indítják a bombázókat Irán ellen, majd az utolsó pillanatban lefújja az akciót, demoralizálva és összezavarva ezzel a saját haderőit is.
    Fenyegeti Venezuelát, majd az egész válságot szó szerint faképnél hagyja secperc alatt, hülyét csinálva a saját adminisztrációjából.
    Felrúgja az INF megállapodást és ezzel közben elősegíti Oroszország nukleáris újra fegyverkezését, amivel Moszkva könnyedén képes a katonai és stratégiai hátrányát gyakorlatilag minden régióban megszűntetni.

    Trump őrültnek látszó lépései valójában nem csak a világot és a saját szövetségeseit bizonytalanítja el, hanem az amerikai gazdasági-politkai elitet is. Egy kiszámíthatatlan és bizonytalan amerikai elnöki adminisztráció viszont egyvalamit garantáltan elér: a rivális nagyhatalmak éberek és gyanakvóak maradnak és szorosabbra fűzik egymás kapcsolatait a megbízhatatlan USA-val szemben, miközben a saját szövetségeseik is nyitnak az eddigi „kötelező” ellenség(ek) felé.

    Trump és a mögötte álló támogató erők nem érdekeltek egy globalizált világbirodalom fenntartásában és nem érdekeltek egy világháború megkockáztatásában sem – innentől kezdve pedig olyannak tűnik a helyzet, mintha Trump vívna egy rejtett háborút, mégpedig a saját házán belül egy olyan ellenfél ellen, amely a saját érdekei mentén tör világuralomra, akár egy új világháború árán is.
    Az USA megmentése szó szerint arról szól, hogy az USA mögé bújt, de az USA-n is élősködő láthatatlan Világbirodalmat kell leépíteni – ezt jelenti az “America first” szlogen.

    Lehet persze, hogy ismét tévedek, de javaslom, egyelőre nézzük tovább ezt a műsort, ami a szemünk előtt folyik és Trump lépései során figyeljük meg, hogy valójában kinek/kiknek kedvez ezzel stratégiai szinten. Egy egészen más kép fog kirajzolódni a szemünk előtt, mint amit a klasszikusnak tekinthető eddigi világmodellek alapján megszoktunk.

  16. MangaM,

    Ha ez a magatartása Trumpnak ennyire nyilvánvaló, akkor a globális elit miért nézi látszólag tétlenül?
    Azt hiszem tőled olvastam azt a megállapítást, szabadon idézlek, hogy annyira sok lett a szereplő a világ színpadán, hogy már az eseményekből sem lehet kikövetkeztetni még utólag sem, kik, mit, miért, milyen érdek mentén csinálják a kavarást.
    Szintet lépett a világpolitika. Ugyanis, már a világ színpad szereplői sem tudják, ki, mikor épp mit hazudik, blöfföl.

    Vajon mi lesz a következő szint? Reggel kiposztol Trump a Twitterre egy szimulációs atomcsapást Oroszország és Kína megsemmisítéséről, majd nyilatkozik, hogy elhárított egy atomháborút, mert véletlenül nem is szimulációs játék volt, hanem valódi támadás, ezért lefújta?
    Addig kiabál farkast USA, míg pórul nem jár, járunk.

  17. 17. Károly

    A globális elit eleve nem egységes, ráadásul az elitnek nevezett csoport(ok) tagjai nem is feltétlenül ugyanolyan fajta globális rendben érdekeltek. Sőt, a gazdasági elit egy része eleve nem a globalizmusban, hanem a lokalizmusban érdekelt.

    Trump magatartása távolról sem egyértelmű, ráadásul az elit egy része eleve nem nézi tétlenül: lásd pl. a folyamatos belpolitikai támadásokat Trump személye ellen.

    Nem tudom, hogy jól látom-e a helyzetet, én csak próbálok valamilyen észszerű magyarázatot találni a látszólag kaotikusnak tűnő helyzetekre, hiszen – elvileg – nem vakok és süketek a nagyhatalmak irányítói, akik azt sem tudják, hanyadika van.

    Legalábbis remélem…

    Friss cikk, amin érdemes még agyalni:
    https://privatbankar.hu/makro/ma-egymas-torkanak-ugranak-a-vilag-vezetoi-326935

  18. 18,MangaM
    …” hiszen – elvileg – nem vakok és süketek a nagyhatalmak irányítói, akik azt sem tudják, hanyadika van…”
    Nem süketek, sem vakok, ennyire hátrányban nem lehetnek. Csak hülyék.
    Végtelenül.
    Most akár nem is szegény, nevetségesen butuska Sarah Pellint hozom példának, aki azon kérdésre, hogy Amerika elnökasszonyi poziciójára aspirálva, miképpen viszonyul az Afganisztán és Németország között fennálló HATÁRVISZÁLYHOZ, azt válaszolta, hogy ” mindenre van megoldás, elnökként majd közelebbről megvizsgáljuk az ügyet”
    És ez a hölgy Amerika elnökasszonyának jelöltette magát!!!!!!!!!!!!!!!!!
    De mint mondtam, hagyjuk őt.
    Ki az a Merkel?
    Ki az a Macron? Theresa May? És társaik?
    Kik ezek, mit tettek le nemzeteik asztalára, amire fel megilletné őket poziciójuk?
    És tényleg , hadd kérdezném meg, ki ez a Trump?

  19. 18. MangaM,

    A cikket olvasva, meg sok más elemzés után, megint csak az az egy szó az, ami eszembe jut a világban végbemenő folyamatokról. Kaotikus.

    A partvonal legszéléről, nem hozzáértőként, úgy összegződik bennem a világpolitikai folyamat iránya, annál jobb, minél kaotikusabb a rendszer.

    Ennél a gondolatsornál pedig egy dátum ugrik be, 2008.
    Ez most csak egy elméletem a több közül, szóval elképzelem, hogy már akkor be akarták dönteni a világgazdaságot, de nem jött össze.
    Túlbecsülték a kipukkanó lufi erejét. A világgazdaság túlélte.
    Most viszont biztosra akarnak menni (az is lehet, hogy szándékosan nem terelgeti senki a rendszereket a zűrzavar felé, hanem önmagából következik) és a létező legtöbb politikai, gazdasági, környezeti konfliktust a végletekig kiélezni.
    Mikor pedig dőlni kezd a dominósor, ne legyen egyetlen stabil szegmense sem a világnak, ami megállíthatná a teles összeomlást. De ez csak egy érzés, semmi több.

  20. 19 – bálint:
    Csatlakozok a megállapításodhoz. Nem kell bonyolult magyarázkodásokba kezdeni. A megoldás egyszerű, a világ politikusai simán hülyék. Ez mindent megmagyaráz.

  21. 21-Tibor bá: Náluk már csak a megválasztók hülyébbek .

  22. Szép estét Mindenkinek!

    Nos, ha csak annyi történik, hogy a világ nagypolitikusai mind hülyék, akkor tényleg nehéz dolog lesz itt bármiről is tovább agyalni, hiszen nincs miről, maximum arról, hogy hol vannak az ápolók.
    Ugyanakkor ne ragadjunk le a Nyugat nagyjainál – azért Kelet felé tekintve nem kimondottan szefós a társaság, legalábbis első ránézésre semmiképpen.

    Bálint kérdései jogosak: Kik ezek és honnan jöttek? Valakik ezeket jelölték adott posztra és biztosították a szükséges média felületet és kampányt az egész cirkuszhoz.

    Károly
    Így van, a kaotikus egy tökéletes jelző. Bár semmi sem indokolja azt, hogy ennyire kaotikus legyen a geopolitika, ergo nagy eséllyel ez nem egészen a véletlen műve.

  23. 13. Gyurma
    “Bizony nem politikusok irányítják, hanem politikusnak nevezett bábok.”
    19. balint
    “Ki az a Merkel?
    Ki az a Macron? Theresa May? És társaik?
    Kik ezek, mit tettek le nemzeteik asztalára, amire fel megilletné őket poziciójuk?
    És tényleg , hadd kérdezném meg, ki ez a Trump?”

    Mindegyik, egy szinházi társulat tagjai.
    Bábuk, akik a kamerák előtt reprodukálják azt amit eldöntöttek azok, akik igazán uralják ezt a világot.

  24. 24 – L.S.
    Kivétel Orbán Viktor, mert ő aztán valóban uralja Magyarországot.

  25. Egyetértek azzal hogy a világ politikusai egyszerűen hülyék (kevés kivétellel).

    De hogy a választók is hülyék lennének, szegények?

    A választó csak abból tud választani ami az étlapon van. Nem ő tehet róla ha a menü vacak. Ilyenkor igyekszik a szerencsétlen a legkevésbé hülyére voksolni.

  26. 26. Fodor Judit

    A politika irányítja a gazdaságot/pénzvilágot, vagy fordítva, a gazdaság/pénzvilág irányítja végső soron a politikát? A kérdés persze költői.
    A politikusok nem maguk az irányítók, hanem az irányítók szócsövei.

    Ergo valamilyen szinten tök mindegy, hogy hülyék-e vagy sem (sőt, van ahol ez konkrétan elvárás), a lényeg csak annyi, hogy szófogadóak legyenek.

    Ezeken az oldalakon sem a politikusokat elemezzük a globális stratégia szintjén, hanem a folyamatokat és az érdekek ütközését.

  27. Hogy mennyire nem a politikusok irányitják a világot, az kiderül abból, ami azokkal történt, akik valamiképpen önállóságra törekedtek, el akartak térni az előirt végrehajtó-szerepkörtől:
    Eisenhoover.
    Kennedy. Mindkettő.
    Jörg Heider.
    Kivételek, azok, akikkel még a világ irányitói sem mernek ujjat húzni:
    Putyin.
    Mindenkori iráni elnök, valamint a Gárda parancsnoka.
    Mindenkori É.Koreai elnök.
    Ez van. Való Világ. Tények.

  28. A pénz irányitja a politikusokat – aki megtudja fizetni azt amit elvár tőle.
    Attól kaotikus hogy egymással se eggyeznek mert irigyek egymásra IS!
    És mivel már nincs honnan zsákmányolni igy egymástól is akarnak…nagyhal kishal teória közöttük is működik.

    Mo jónépe meg a kisebbik rosszra akar szavazni de??? -SS- ez is, mert nem tudni akire szavaznának mint lehetöség milyen parancsot kap végrehajtásnak+saját álom (vágy).
    Különben mindegyik lop csak talán nem tudjuk mennyit, de ahogy eltünt a nemzeti vagyon 98 ig majdnem minden…. és OV csak 2010 óta…hááát én lexarom mert nekem nem jut több attól ha köpködök bármelyikre is….Az irányitóik igy fizetik meg a szolgálatokat.

  29. Ha nem eléggé feszült a helyzet Irán és Amerika között, akkor jön a hülye Anglia rátenni egy lapáttal.:
    A mai nap folyamán a britek feltartóztatnak egy tankerhajót a Gibraltári szorosban, a hajó valami 2 milió iráni nyersolajat vitt volna Sziriának.
    Irán bejelenti az est folyamán, hogy ennek ” romboló hatása” lesz a közeljövőben, mert amennyiben Irán nem exportálhat olajat, senki sem fog.
    Valakik nagyon ki akarják ugrasztani a nyulat a bokorbó, csak ne adj isten, nehogy a nyúl helyett egy megvadult, feldühödött oroszlán ugorna elő onnan, mert félő, hogy a világra nézve csúnya vége lehet.
    lIlyes merészséget eleddig még Amerika sem merészelt meglépni, kiváncsi vagyok mit lép Irán.

  30. 30 – bálint:
    Az angolok arra hivatkoznak, hogy Irán embargó alatt áll. ??? Az USA, vagy Anglia elrendelhet embargót? Micsoda világ ez, ahol bárki elrendelhet embargót, ha van hadihajója?

  31. Utánanéztem a hajónak, Grace 1 a neve. Gibraltál elött áll lehorgonyozva hajnal óta, eszméletlen, 22,5 m. merülési szinttel, azaz csordultig tele nyersolajjal.Kis hullámzás, a viz fel-felcsap a fedélzetre.Ilyen terheléssel csakis ritkán, nagyon ritkán engednek utra hajót, a fedélzet alig 1,5-2 m, magasságban emelkedik ki a vizből. Nem lennék meglepve, hjogy nincs-e valami szándékosság a hattérben, miért PONT EZT A VÉSZESEN MEGTERHELT , RENDKIVÜLI VESZÉLYT jelentő hajót állitották meg, ezt az időzitett bombát???? Mert:
    Ha most isten őrizzz, valami történik vele, “megsérül” vagy valami hasonló, a spanyol partoknak nagyjából Almeiráig, az afarikai oldalon akár fel Oranig , lőttek VÉGZETESEN!
    És ugyan ki tudná, mi történhetik egy ilyen kényes hajón, ILYEN helyzetben??!!

  32. 30.
    Jesszusom, Bálint..

    Irán, a tőle légvonalban kb. 500-600km-re lévő Szíriának Gibraltáron keresztül szállít olajat? Ha ez igaz, ez a tanker megkerülte Afrikát és már tizenezer km van mögötte, elégetve a fene tudja hány száz tonna üzemanyagot. És most lehet, hogy mehet vissza ugyanott.
    Döbbenetes egy világ ez!

    31. Bizony, Tibor bá.
    Amerikai kérésre, Anglia tartóztatta fel, méghozzá nagyon úgy tűnik, hogy spanyol vizeken.
    MÉghogy nem Amerika a világ ura (Angliával szövetségben).

  33. 34:
    Sok agymosást kaptál Britisztánban.
    Alapvető dolgokról nincs fogalmad, de meg vagy győzödve a qrva nagy igazadról meg felsőbbrendűségedről.

    Mint a tipikus, igazi, vérbeli, tahó angol.

  34. 33.
    Gyarmathy, az utobbi időben több iráni tankernek megtagadták az áthaladást a szuezi csatornán, így Afrikát megkerülve kell olajat szállítania Sziriának.

  35. Összezavarodtam. Valaki magyarázza el,

    “…az utobbi időben több iráni tankernek megtagadták az áthaladást a szuezi csatornán…”

    A Szuezi csatorna nem nemzetközi hajózási út?

    (Pl. a Duna Mo.-on folyik, mégis nemzetközi törvények vonatkoznak az ottani hajózásra.)

  36. 37:

    Ettől még a US és elsőszámú pincsije, UK minden percben megszegik a nemzetközi jogot.
    Valószínűleg Egyiptomot is megzsarolták.

  37. 37. n/a
    A Szuezi-csatorna Egyiptom fennhatósága alá tartozik, de az Usa kérésére megtagadta már többször, hogy iráni hajók haladjanak át a csatornán.
    A gibraltári eset azért furcsa mivel az eu-s szankciókra hivatkozik, de az csak arról szól, hogy eu-s országok nem vihetnek olajat Szíriába. Irán nem eu-s ország, így rá nem vonatkozik ez. Így most Akár Irán is lefoglalhat brit hajókat a hormuzi- szorosnál, amiből akár komoly konfliktus is kialakulhat.

  38. Tovább éleződik az amúgy is feszűlt helyzet a Hormuz-szorosban:
    Mint várható volt, Irán elfogta az éjszaka folyamán a brit ” Pacific Voyage” tankerhajót.
    Bármennyit töröm a fejem, képtelen vagyok megérteni az angolokat. Mégis, mit gondoltak ezek az eszementek, hogy ha feltartóztatják az iráni hajót Gibraltár elött, nem-e ez lesz az azonnali iráni válaszlépés.??
    Most akkor mit fog lépni idióta Britannia, főleg miután Irán bejelenti, hogy amennyiben rövid időn belül nem szabadul el az iráni tanker, akkkor a Hormuz-szoroson áthaladni kivánó MINDEN brit hajó iráni ellenőrzés – értsd feltartóztatás – alá kerül.
    Hülye angolok.

  39. 40 – bálint:
    Az angolok USA felkérésre csinálták. (ettől még hülyék)

  40. 43.
    Bálint,
    én (5 órával korábbi jelentés szerint) ezt a brit tankert Szaúd Arábia felségvizén látom a szaudi partokhoz közel.

    https://www.vesselfinder.com/?imo=9362889

    A Hormuzi szoros iráni lezárásáról/blokádjáról évek óta szó van, de eddig még nem történt meg egyszer sem.

  41. 44.
    A fenti linkre ha rákicsinyítünk látjuk hogy mennyi hajó van vizen.Rengeteg,és ezekben dolgozik a több 10ezer(százezer?) köbcentis motor ami okádja ki a co2-őt.Mindemellett a kén dioxidot vagy mi a fenét ami ugye káros a tüdőre de visszaveri a napfényt.Egyszerre egy co2 pumpák és mellette fényvisszaverő monstrumok.
    Ha egyszer nagyobb gebasz lenne és leállnának ezek a hajók akkor kíváncsi lennék mennyit melegedne a föld hirtelen.+ a repülők…..
    bocs az offért

  42. 44.Gyarmathy
    Kövesd vissza a hajó utvonalát kevéssel tegnap éjfélutánig.
    Érdekes lesz.

  43. 46.
    Bálint, én nem látom, hogy iráni vizeken járt volna. Ami a lényeg, hogy most aligha van iráni vízen és iráni fogságban.

    A 40.-es hozzászólásodban honnan a hír, hogy az irániak elfogták ezt a hajót? Talán zaklatták, megpróbálták megállítani, eltéríteni? Ha meg is próbálták, én úgy látom, hogy nem igazán sikerült.

  44. 47.Gyarmathy
    …”A 40.-es hozzászólásodban honnan a hír, hogy az irániak elfogták ezt a hajót?”
    A reggeli hirekben közölték.
    Honnan tudhatták? A hajó közölte az éjszakai eseményeket.
    Ismét mondom Gyarmathy kedves, nézd vissza a hajó utvonalát és meglátod mi történt vele az éjszaka folyamán.

  45. 51.
    Szerintem kifelé csattog 13.5 csomós (kb. 22 km/h) sebességgel az öbölből.

    A fene tudja mennyi angol meg amerikai tanker van ott a szoroson belül jelenleg is, úgyhogy van miből válogatniuk az irániaknak, ha el akarnak kapni egyet.
    Már ha van merszük hozzá. (Szerintem nincs, de majd kiderül).

  46. 52.
    Szerintem sincs merszük, csak a szájuk nagy, ezért baszakodnak velük az amerikaiak és a brittek.
    Engem viszont meglepett, hogy a többi hajóval ellentétben, melyek az iráni felségvizen kivűl párhuzamosan haladtak kifelé a szorosból, a Pacific Voyager az iráni partok felé tartott egy darabig. Mint hogyha eltérítették volna.

  47. Csak az isten tudja mi folyik ezen hajó körül.
    Tegnapig a szaudiai Ras-Tantura elött horgonyoz, be sem megy a kikötőbe, majd délben visszaindul -ÜRESEN – az Emirátus Fujairah felé. Ismétlem a hajót kisérő furcsaságokat: A hajó üresen jött Európából, volt valami furcsa galibája vasárnap éjjel, de lezajlott, lehajózik a célkikötöbe, Ras-Tanturába, DE NEM MEGY BE, nem kap rakományt, üresen indul egy újabb helyre, az Emirátusokba, és most, 5 perccel ezelött látom, hogy utitársa akadt: angol hadihajó kiséri!!!!

  48. 54 – bálint:
    A Sputnyik szerint, a nevezett angol fennhatóság alatt működő hajó fél az iráni megtorlástól, célja, hogy elkerülje azt.

  49. 54. Bálint,

    Ki tudja mit szállított ez a hajó. Mert az nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen hatalmas jármű üresen járkál arrafelé. Folyik ott a szomszédban, Jemenben egy proxi háború, ami valójában Irán és Szaúd Arábia(amerikai támogatással) között zajlik.

    Egyébként te valami más oldalt nézhetsz (vagy előfizetésed van?) mert én nem látok hadihajót az említett tanker körül, meg úgy az öbölben sehol, pedig biztosan vannak.

  50. 56.Gyarmathy kedves, ime az oldal:
    Marine traffic gglobal ship tracking
    Igyekezz, mert állandóan változnak az adatok, a hajók haladása szerint.
    Most például, néhány percel ezelött látható, hogy még egy hadihajó, Nato Warship csatlakozott az angol fregatt mellé, most ketten kisérik a Pacific tankert.

  51. Lábjegyzetként egy észrevétel:

    Akivel az USA eddig valóban háborút akart, azokat már lerohanta/megtámadta az elmúlt két-három évtizedben, akiket pedig eddig nem támadott meg, azokat vagy nem is akarta, vagy nem merte.
    Iránnal 1979. óta, (40 éve), Észak-Koreával 1953. óta (66 éve), az oroszokkal 1949. óta (70 éve) szórakozik és ijesztget, de ennyi idő alatt igazi nagy háborús lépés nem történt amerikai részről, lássuk be.

    Ha háború fog kitörni Irán ellen/Irán részvételével, azt szerintem nem az USA fogja indítani, maximum csak a háttréből bujtogatni a megfelelő “szereplőket”.
    A valódi USA érdek nem egy Irán elleni háború lenne, hanem Irán USA oldalra történő állítása – ugyanis Irán, mint szövetséges egymaga többet érne az USA-nak, mint a környék összes többi arab bandája négyzetre emelve.

    Azok, akik háborús héjaként – többek között – az Irán elleni katonai fellépést szorgalmazzák, azok valójában a legnagyobb haza- és nemzetárulók az USA-ban.

  52. 58 – MangaM:
    Erre sok esély nincs. Irán emlékszik a Sach beszervezésére, az iraki háborúra (ahol az USA Irak mögött állt), az országon belüli szervezkedésre, rezsim változtatás végett. Nem hogy szövetségre nem állnának, de pillanatnyilag tárgyalni se hajlandók, amíg tart az embargó.

  53. 59. Tibor bá’

    A jelenlegi iráni vezetéssel erre valóban esély sincsen, emiatt szeretne Washington a nyugati terminológia szerinti ún. rezsimváltást elérni, lehetőleg a belső ellenzék feltüzelésével (esetleg polgárháború vagy forradalom kirobbantásával), legrosszabb esetben pedig egy olyan háború kirobbantásával, ahol a kezdő lépést Iránnak kellene megtennie és lehetőleg minél több szomszédos országot kellene Teheránnak belerántani a buliba.

    Az USA nagy sajnálatára Irán egyenlőre nem egy féleszű bolond, akit olyan simán bele lehetne ugratni egy kétes sztoriba, ugyanakkor ahhoz viszont elég kemény, hogy a nyílt színen élesen szemben álljon az USA-val, ezzel is csökkentve Amerika hitelességét a Közel-Keleten.

    Egyenlőre nem látszik a történet megoldása, ráadásul egyéb nagyhatalmaknak sem érdeke a helyzet rendezése, a se béke se háború befagyott állapota a legideálisabb számukra. Az egy más kérdés, hogy a végtelenségig ez a helyzet sem tartható fent, így vagy úgy, de el fog dőlni a kérdés belátható időn belül.

  54. Igyekszem én is tőlem telhetően kiókumálni a mostani helyzetet, ahogy én látom, és a könnyebb áttekintés végett megszámozva:
    1.Valamibe be akarták rángatni Iránt azok, akik pont és éppenséggel egy brit illetőségű hajót küldenek oda, szinte közvetlenül miután az angolok tartóztatnak fel egy iránit Gibraltár elött.Lehet, hogy máshol ennek más neve van, nálam ez szimpla és átlátszó provokáció.
    2. Azon valakik elszámitják magukat, Irán, ha vacakolt is valamelyest az angol tankerrel, nem megy lépre, nem árt a hajónak, sőt valamelyes herce-hurca után még el is engedi!
    3.Itt és most jön a lényeg, szerintem: Irán világossá teszi számukra, miszerint az ÚRES tankert elengedte ugyan, de amennyiben felvesz olajat a szaudiai célkikötőben, nem teszi majd lehetővé a hajó kijutását a szorosból. És itt ugrik a kutya a vizbe, itt száll valakinek inába a bátorsága!
    4.Másfél napi veszteglés után-ami idő szerintem tanácskozásokkal , valamint rizikó-és esélyfelmérésekkel telt el -az ÚRES tankerhajó , brit hadihajó kiséretében a szoroson kivülre, az Emirátusokba hajózik, messze az iráni vizektől, ott fog szerintem rakományt kapni. SZÉGYENSZEMRE!!
    Ravasz volt Irán ?
    De még mennyire!!!
    Megszégyenitette hülye Angliát? De még mennyire!!
    Ha engem kérdeztek volna, előre megmondtam volna: NE kezdjetek ki az irániakkal, ez a nép nagyon jól SAKKOZIK.

  55. Szerintem bármi lehet, mert ez a játék sokszereplős. Még az is, hogy egy harmadik fél bekavar. Mert mi van ha egy amerikai hajót mondjuk kiiktatnak a térségben úgy, hogy komolyabb emberáldozatot követel az incidens, amire Amerikának már nincs más választása mint válaszolnia. Simán megérné mondjuk az oroszoknak, hogy Iránra terelve a gyanút megcsinálja ezt, hiszen az olajár emelkedésén egy konfliktus esetén gennyesre keresné magát. Magyarul nem csak Irán és Amerika sakkozik, van a táblán még számos szereplő aki beleköphet a levesbe.

  56. 63. Bálint,

    másfél perc alatt két brit tankert is találtam bent az öbölben, tehát a Hormuz szoroson belül, meg legalább 5 amerikait. Ha úgy van, ahogy írod, azokat miért nem támadják meg?

    Egyébként köszi a tegnapi tippet, az az oldal többet mutat, több járművet.

  57. 64.
    Nem olyan egyszerű ez, mert mindenki figyel mindenkit. Ha az oroszok szabotálnának, arról pl. Kína 5 percen belül tudna és nagyon durcás lenne az oroszokra, mivel ő is odajár olajért és nem mindegy hogy 50 dollárért veszi vagy 150-ért.

    Egyébként volt próbálkozás pár hete, két tankert megtámadott valaki. Mi azóta sem tudjuk ki lehetett. Ha Irán volt, akkor lehetséges, hogy épp Kína fenyítette be.

    Másrészt szépen hangzik, hogy az oroszok gennyesre keresnék magukat, de büntetésként Kína nem vásárolna tőlük, a NATO tagországok meg embergót vezetnének be, így cseszhetnék az egészet.

  58. 65.Gyarmathy
    Érdekes, én nem találtam angol, illetve amerikai tankereket a környéken, lehet elnéztem valamit?

  59. Újabb affér a szorosban:
    A reggeli órákban t0bb iráni naszád veszi körül a szorosból kifele tartó ” British Heritage” óriástankert, minekután a kisérő angol hadihajó rájuk irányitva ágyuit, a terep elhagyására kényszeriti őket.
    Nem értem mi folyik arrafele, mi az értelme az egésznek. EZ a hajó szintén üresen halad sehova,” port details / destination not available” cimszó alatt, ez valami furcsa, és józan ésszel megmagyarázhatatlan, főleg ha tudjuk mi irdatlan pénzbe kerül üres hajókat céltalanul utaztani.

  60. 71.
    Az nem lehetséges egy opció ez csak egyfajta sakkhúzás az irániak részéről,
    nem csinálnak semmi komolyat, hiszen ők helyben, szinte otthon vannak.
    Csak kifárasztásra játszanak
    ha minden egyes nyugati tanker mellé egy vagy több fegyveres naszád szükséges kell
    ez annyira megdrágítja az olaj és egyéb javak szállítását a szorosban
    hogy us fel kell adni a szankciózást.
    Amerikának ereje az van még
    de már nem akkora, hogy az akaratát a Föld minden régiójára rá tudja kényszeríteni.

  61. Újabb hülye fejleményről szerzünk tudomást:
    Idióta Anglia tovább fesziti a húrt az elfogott iráni tanker körül, és BIRÓSÁG elé állitja a hajó kapitányát, valamint első tisztjét.
    Megáll az ember esze!!!!!!!!!!!
    Nehezen hihető, hogy egy komoly európai ország csak ugy magától, saját erőből lenne ennyire hülye, az angolokat valakik ugymond “maguk elött tolják” Irán ellen, csak azt nem értem, a hasznos idióta szerep mi hasznot hoz Angliának.
    Egy iráni igéretet sikerült szerzniük: ” Nehéz napok várnak az angol hajókra””….
    Tessék erre gombot varrni.

  62. Irán dühös, dühöng, hiszen egy hatalmas tankerját 2 millió hordó olajjal fogva tartják az angolok múlt csütörtök óta.
    Mit tudnak csinálni? Fenyegetik az angol hajókat ott, ahol a legközelebb tudnak hozzájuk menni, a hormozi szorosban.

    Amerikai-Angol kontra Irán kötélhúzás folyik. Lassan el kell dönteniük az angoloknak is, hogy mit csinálnak a Grace 1-el,mert örökké nem állhat ott a gibraltári nyílt vizeken.

  63. 77.
    A perzsákok semmivel sem jobbak vagy szebbek, mint az angolok vagy amerikaiak. Csak gyengébbek.
    Ez van.
    “Ha Irán el akar fogni egy tankert, azt el is fogja.”
    Hát rohadtul nem. Hiába Irán van otthon a perzsa öbölben, mégis tizenezer km-re az anyaországtól Anglia és Amerika van túlerőben azokon a vizeken(is).
    Elhiszem,hogy ez sokaknak nem tetszik, de attól ez még tény!

  64. 77 – 78:
    Az angolok most hatalmasat benyalnak Washingtonnak, csaléteknek küldtek oda egy üres tankert, amit össze-vissza mozgatnak, és kitalálták, hogy 3 iráni naszád meg akarta szállni, de elkergették őket. Az amerikaiak szerint 5 naszád támadott. Nem sikerült nekik összehangolni a hazugságot, de Irán nem kapta be a horgot. 😀 Ha tényleg háborút akarnak, akkor legközelebb IRG egyenruhába bújtatott kurdok fogják a tankert megtámadni, hátha azt beveszi az amerikai, CNN tőgyön táplált közvélemény.

  65. 78.Gyarmathy
    …”Hát rohadtul nem. Hiába Irán van otthon a perzsa öbölben, mégis tizenezer km-re az anyaországtól Anglia és Amerika van túlerőben azokon a vizeken(is)…”
    Gyarmathy kedves, mire alapozod ezen kijelentésedet?
    Irán egy nem megvetendő katonai erővel rendelkező hatalmas ország, ha ott, a szorosban akarna hajbakapni vele Ameika, vagy Idióta Anglia, azt kétszer, de akár többször is meg kéne gondolnijok, merthogy Irán a saját házában van, mig nekik mindent, még az utolsó rozsdás szöget is a világ tulsó feléről kéne odaszállitani, és az ilyesmi, főleg háborús helyzetben, fölöttébbb kucifántos dolog.
    Tibor bá ir valami érdekeset a 79.-ben, éspedig egy ÚRES tanker ide-oda való usztatásával akarták Iránt léprecsalni, hogy lehessen utána iráni agresszióról jajgatni.
    Irán nagyon okosan, nem veszi a kártyát, de kijelenti, hogy az üres tanker kimehet, de ha olajat vesz fel akkor NEM, minekután Washingtonban néhány okos ember arra a következtetésre jut,-ezért vesztegelt másfél napot a szaudiai célkikötő elött a hajó – hogy ne próbáljuk ki túlságosan az irániak türelmét, és vigyük vissza ÜRESEN a hajót, mert jobb a békesség.Ugyanez játszódott le a második hajóval, üresen jött, úgy is ment ki, de ezuttal hadihajó kiséretében.
    Hogy kiknek-minek jó, mi értelme van hatalmas , üres hajókat a világ távoli sarkaiból ide-oda utaztani egy rakás pénzért, azt csak a jóisten tudhatja.

  66. Kedves Bálint,

    Amerika ott az úr (Angliával karöltve). Csak nézz a térképre, hatalma és befolyása alatt tartja a legtöbb környező államot, Szaúd Arábiát, Egyiptomot, Törökországot, Irakot, az öbölmenti kis olajtermelő arab államokat, Irán másik oldalán Pakisztánt és Afganisztán jó részét is.
    És örülj neki, hogy így van, mert ha egyszer nem így lesz, nagyon rossz világ jön Izraelre és zsidó lakóira.

  67. No beragadt egy hozzászólásom.

    Tibor bá, igazán engedélyezhetnél már két linket a számomra egy hsz-en belül ennyi idő után (mert gondolom azért ragadt be). 🙂
    Nem tudok csak neked engedélyezni két linket. Csinálj két hozzászólást.

  68. A Forradalmi Gárda az iráni haderő egyik haderőneme, nem “az” iráni haderő maga.

  69. “Más lenne a véleményem, ha Trump kirúgta volna Boltont és Pompeot, de nem rúgta ki, valószínűleg, mert tanult Kennedy esetéből.”
    5. Apofis
    “Engem az érdekelne,hogy CIA-ki vezeti ki a gazda”
    8. Apofis
    “Szerintem meg a CIA-azoknak a kezében van akik felügyelik az egész pénzügyi rendszert a pénznyomtatás jógát és az FED-et ami az amerikai központi bank.”

    16. MangaM
    “Trumpra, mint politikusra hatványozottan igaz az, hogy ne azt nézzétek, amit mond, hanem azt, amit csinál.
    Trump és a mögötte álló támogató erők nem érdekeltek egy globalizált világbirodalom fenntartásában
    -innentől kezdve pedig olyannak tűnik a helyzet, mintha Trump vívna egy rejtett háborút, mégpedig a saját házán belül egy olyan ellenfél ellen, amely a saját érdekei mentén tör világuralomra, akár egy új világháború árán is.”

    A mai világunk kormányzásáért 4 bivaly harcol a mocsárban.
    A három bivaly a sárban: Tramp, Rothschild és Putin.
    A kínai kívülről figyel, ki fog nyerni. Ha a győztes nagyon fáradt, megtámadja őt, hogy ő legyen a végső győztes. Ha nem túl fáradt,a két bivaly megosztják a vezetést maguk között.
    Trampnak sikerült megosztania a zsidók erejét.
    Egy régi művészetet használva: az oszd és uralkodj művészetét. Hogyan osztotta meg?
    Elismerve Jeruzsálemet Izrael fővárosaként az izraeli állam az ő oldalára állt. Szintén a közelmúltban elismerte, hogy a Golán-fennsík területei Izraelhez tartoznak.
    A Rothschild ellentámadási terve…

    Részlet George Ayfantis tábornok beszédéből Kapsis hotel, Thessaloniki

  70. Részletek George Ayfantis tábornok beszédéből-
    Kapsis hotel, Thessaloniki

    A “szia”-val kapcsolatban:

    Ki szervezte a gyilkosságot Ankarában, két évvel ezelőtt,
    az orosz nagykövet ellen és miért?

    Addig minden héten 1-2 kurd származásu kamikáze halott volt. Ezt meg kellett állitani.
    Addig ki uralta a kurdokat? Az oroszok vagy a “szia”?
    Attol a pillanattol amint a görög kormány (Szimitisz miniszterelnök -felsőbb utasitásra) átadta a törököknek Ocsalánt a kurdok vezetőjét, a kurdok vezetését átvette a CIA, mind addig az oroszok kezében volt.
    Az orosz nagykövet gyilkosságával (Erdogan testőrétől) Erdogán hitét és elkötelezettségét mutatta a CIA amerikai haderejének.
    Ettől a naptól kezdve megálltak a kurd kamikaze támadások Törökországban.
    Az elmúlt két évben egyetlenegy kurd kamikaze sem lett öngyilkos.
    Ha egy napon Törökországban azt hallasz, hogy egy kamikaze merényletet követett el és egy hónapon belül ugyanaz megismétlődik, akkor az azt jelenti, hogy Trump átvette a CIA parancsnokságát és ellenőrzését.
    Addig azonban nem az ő kezén van.
    A “szia” parancsnoksága és ellenőrzése a mély állam kezében van, Rothschildok kezében.

  71. 91 -ödön:
    Ha most ezt megússza az emberiség, akkor nagy mázlink van.

  72. Nagy bajban vagyunk. Ha ez a hír igaz, akkor az USA eltökélt, hogy nyomban forró háborút robbantson ki Iránnal. Ők pedig válaszolni fognak, teljesen kizárt, hogy ilyesmit igen kemény válasz nélkül hagyjanak: https://www.rt.com/news/477353-iran-quds-commander-killed-strike/
    Még valószínűbb, hogy Netanjahu keze van a dologban, neki lenne a legsürgősebb ez a háború.

  73. 95 – Ábel:
    Az ISIS elleni harcokat koordinálja, akik ténylegesen nem terroristák, hanem USA szövetgségesei.

  74. … amikor a francia forradalomban Fouche belügyminiszter láncosgolyókkal belelövetett a lyoniakba, Talleyrand külügyminiszter így reagált: – Ez már nem is bűn, ez hiba!

  75. Kritikus órák: Netanjahu félbeszakította látogatását Görögországban Irán miatt és visszatért Izraelbe!

    Kaszim Szuleimani iráni tábornok meggyilkolása által a Perzsa-öbölben kialakult válság miatt, Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök Görögországban tett látogatásának lemondását okozta, a közel-keleten várható fejlemények miatt.
    Érdemes megjegyezni, hogy az izraeli miniszterelnöknek január 4-ig, szombatig, Athénben kellett volna lennie.
    Azonban Qasim Soleimani meggyilkolása és a feszültség
    fel-szitása a térségben, Netanjahut arra vezette, hogy gyorsan visszatérjen Tel-Avivba.

    https://www.pronews.gr/kosmos/diethnis-politiki/834454_krisimes-ores-o-netaniahoy-diakoptei-tin-episkepsi-toy-stin-ellada

  76. kommentárok:

    – A férfi, aki fontos szerepet játszott az ISIS iszlamisták ellen
    – A legnagyobb terrorista szervezet melynek a neve USA !!
    – Végül veszélyes szakma valakinek a hasonmása lenni.
    – Az amerikaiak magukat rejtegető fátyol nélküli nemzetközi terroristák szerepében (de ezt Szerbia bombázásából is tudtuk) !!!
    – Amikor ugyanazok bombáznak, gyilkolnak, hidegen megtámadnak országokat, szétrombolják azokat az állítólagos demokrácia és az emberi jogok nevében.
    – Ez lehet, hogy egy jó csapda Trumpnak? Megpróbálják minden módon félretenni Trumpot, aki a mély államot börtönbe akarja zárni.
    – Úgy gondolom, hogy Izraelnek is benne van a keze ebben.
    – Pontosan, e mögött Izrael áll, mivel minden ügyben ők parancsolnak Amerikának.
    – És mit keresnek ott az amerikaiak évtizedeken keresztül?
    – …még a béna Mária is tudja ezen a bolygón, hogy általában kik a nemzetközi fosztogatók …

    https://www.pronews.gr/kosmos/diethnis-politiki/834454_krisimes-ores-o-netaniahoy-diakoptei-tin-episkepsi-toy-stin-ellada

  77. A helyzet az, hogy Irán egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy válaszlépés nélkül hagyja a törvénytelen gyilkosságot. Bármit tesznek Amerika nem engedheti meg magának, hogy ne reagáljon rá. Hol van a határ? Nekem erről a vadnyugati történetek jutnak eszembe. Az egyik család ellop egy lovat a szomszédtól. A szomszéd erre lelövi a fiút, aki a lovat lopta. A lelőtt fiú családja éjjel kiírtja a másik család 3 tagját, de a 4. nem volt otthon. Ez hazajön és felrobbantja az egész szomszéd családot. Ahol mindenki meghal, de a robbantót elkapja a sheriff, és a végén felakasztják. Ki járt jól? Aki a történetből filmet készített.

  78. Ha most Irán nem lép, akkor az Usa bármit megtehet vele és nekik akkor végük. Részükről a leglogikusabb lépés az lenne, hogy a sziriában lévő amerikai csapatokat támadják, Szíria nem tiltakozna ellene.

  79. 101.
    Már szóba került a hozmuszi szoros lezárása is, de szerintem nem teszik meg.
    Amikor nem támadnak vissza azonnal akkor abból már nem lesz nagy gebasz, mert lecsillapodnak a kedélyek. Lehet hogy majd az amcsi csapatokat támadják meg picit és csak épphogy felhozza a hírek 3 hét múlva amit a meleg szobából olvasunk a karosszékből.Mostanában már minden így szokott történni.Vagy valami semmitmondó szankció.
    Persze az is lehet hogy nagy gebasz lesz belőle.

  80. Trump ugyancsak belevágta a szart a ventillátorba.
    Amennyiben a tábornok megölése nem hadüzenet, akkor nem tudom , hogy perzsa nyelven mi számit annak.
    Most nem egy nyomorúságos, egyszál Klasnyikovval lófrangoló , civil Bin-Ladenről, vagy hasonlóról, hanem egy hatalmas ország hivatalos, egyenruhás, legitim tisztségviselőjéről
    egy igazi valakiről van szó.
    Ez szerintem Amerika részéről egy nagyon hibás lépés volt, ezek után mi lesz a sorsa Trumpnak?
    Mi lesz az amerikai vezérkari főnök sorsa? Mi vár az izraeli kollégájára, ezen valaki elgondolkodott-e?
    Milyen titkos fegyverük lehet az amerikaiaknak, ha ezt meg merték lépni, mert nem hinném el, hogy elfeledték volna Vietnámot? És ha szegény, csóró Vietnam annakidején
    csúnyán pofánverte hatalmas Amerikát, mit fog Amerika kapni a hatalmas Irántól?
    Csupa nehéz kérdés, amire majd a legközelebbi jövő adja meg a választ.
    Addig is legyünk egy rádió közelében…..

  81. 102.
    Andrew, ahogy Bálint is irja itt már nem arról van szó, hogy lebombáztak egy lőszerraktárt, amit gyorsan lehet pótolni, hanem célzott likvidálás volt, ami komoly hadüzenetnek ér fel. Ez olyan mintha Pompeot lötték volna le a nyilt utcán. Iránnak lépni-e kell, mert ha nem lép az otthon komoly preztiség veszteségnek érne fel.
    Azért érdekes Trumpnak is a nyilatkozatai, hogy Irán még nem nyert háborút. Mintha Ő igen az utobbi években egyedül, mivel, ha nem otthon támadják akkor a Natora nem számíthat.
    És akkor lesz igazából nagy “gebasz”, hogyha Irán támad és közben Amerikában lesz egy nagy természeti katasztrófa. Nem mondhatják azt, hogy halaszuk el a háborút, mivel otthon nagy baj van. A világ fog megfizetni érte.

  82. Szerintem Irán nem fog lépni. Ha így lesz az az igazán veszélyes. Egy nagyobb tervet akarnak szerintem keresztülvinni az oroszokkal(és kínaiakkal? ), és ahhoz az kell, hogy az oroszok kezében legyen a startpisztoly és ne az amcsik diktálják az iramot.

  83. Szerintem is úgy lesz ahogy Kamionos véli. Kb. az év második felében (vagy inkább szeptembert követően) jön a meglepi. Addig is nagyon fel fognak gyorsulni az események a színfalak mögött.

  84. 105 – 106:
    Az iráni vezetés azt nem teheti meg, hogy nem csinál semmit. Bármit tesz, Amerika fog rá válaszolni. Putgyin sose fog megelőző csapást mérni. Trump megteheti, amire Oroszország megfelelő választ ad. A világon kevés ember fogja túlélni.

  85. 103 balint

    Örülök, hogy Te is megszólalsz!
    Jók a meglátásaid.

    “Addig is legyünk egy rádió közelében…..”
    Ez jó gondolat. Mely frekvenciát figyeljem, milyen modulációval?

    Nálunk a Kossuth adó bemondta, hogy ismét voltak légicsapások arrafelé.

    Hírportálok szerint:
    https://magyarnemzet.hu/kulfold/legicsapas-erte-irakban-az-egyik-siita-fegyveres-ero-jarmuoszlopat-7640447/
    “Légicsapás érte szombat hajnalban az iraki fővárosban, Bagdadban az egyik síita fegyveres csoport járműoszlopát…”

    Még nincs vége, úgy tűnik.

  86. 108n/a
    Részemről az üdvözlet. Kár, hogy rögtön az újév legelején , a töltött káposzta, a mákos-diós bejgli jó izével szánkban azon kelljen morfondiroznunk, hogy mit, milyen bajt, háborút, nyomorúságot ződit majd fejünkre az alig elkezdödött újév.
    Hogy melyik rádiót hallgasd?
    A sajátodat, hiszen ha valami komoly balhé törne ki, nem hinném, hogy hazai médiátok ezt elhallgatná.
    Amerika tette egy nagyon csúnya, a halálveszély határát súrló tett volt, nem tudom elképzelni ki adta ezt az őrült tanácsot Trumpnak, és természetesen nem lehet kiokoskodni, hogy mit is akartak ezzel elérni.
    Irán ettől nemhogy nem eseik térdre, de annál makacsabb és eltökéltebb lesz, minden kezdő pszichólógus két perc alatt megmagyarázta volna az elnöknek a ” csakazért is” egyszerű lélektanát.
    Ha azt hallottuk volna volna, hogy Amerika ledobott 25 millió ejtőernyőst Irán fölött, teljes és átfogó inváziót inditott volna ellene, a ” mindent vagy semmit ” jegyében, komolyan momdom, kedves n/a, kalapot emelek elötte, mint bolond, de tökös, elszánt államférfi elött.
    De ez a dolog, az iráni tábornok, az egyenruhás katona, országát hivatalból védő, szolgáló legitim figura-ismétlem, egy szuverén ország legitim tisztségviselője – orvul történő meggyilkolása bizony felháborit minden igazságszerető embert.
    Egykalap alá venni egy tábornokot egy tizenötödik senki terroristával, és ugy is bánni vele, ez nemcsak hadászatilag volt nagy tévedése Amerikának, ez Trumpot is minősiti .
    Mint embert…
    Néhai Kennedy ezt nem követte volna el, ebben biztos vagyok.

  87. Néhány gondolat a „Szulejmani-sokk” után:

    Azt a lehetőséget most tegyük félre, hogy a valódi Szulejmani nem halt meg és amit a hírportálok, illetve a világ politikai elitje közvetít az nem igaz, mert csak egy dublőr volt a helyszínen – lássuk be, szálltak már ki hasonló módon emberek az ilyenfajta munkából és innentől kezdve már senki sem keresi őket. Ha netán a jövőben mégis felröppen egy ilyen témájú meg nem erősített hír, senki se lepődjön meg a kelleténél jobban.

    Tehát induljunk ki abból, hogy az USA Irakban egy dróncsapással kivégezte Irán legfontosabb katonai stratégáját, akiről állítom, hogy tegnapig a világ döntő része azt sem tudta, hogy kicsoda-micsoda.

    Lett is mindjárt nagy sajtóvisszhang és egymást túlkiabáló propaganda, sorban szivárogtatják ki a művelet részleteit és az amerikai adminisztráció magyaráz mindenkinek mindent, többek között az új mese a preventív csapás, amivel megakadályozták, hogy kitörjön egy háború a Közel-Keleten – nem mintha nem lennének lassan az egész Közel-Keleten mindenhol kisebb-nagyobb állandósult háborúk.

    Ami elsőre feltűnt, az Netanjahu volt, aki félbehagyta athéni kiruccanását és visszarohant Izraelbe – bár Bibi biztosan rendelkezik némi színjátszó képességgel, de nekem inkább az az érzésem, hogy tényleg nem tudott előre erről a kis amerikai akciócskáról, ennek volt oka a sebtében történő távozás.
    Ugyanezt erősíti meg a brit vezetés egy elejtett megjegyzése az amerikai lépésről, miszerint a „szövetségesek azért vannak, hogy az ellenségeiket lepjék meg, nem pedig egymást”.
    Sem Törökország, sem Franciaország nem tapsolt örömében, ugyanakkor Kína és Oroszország mellőzve mindenfelé fellengzős mondókát igen röviden reagált a hírre (jobbára csak a kötelező frázisokat puffogtatták el), miközben éppen a minap tartottak az Ománi tengeren közös kínai-orosz-iráni haditengerészeti gyakorlatot.
    Ebből nekem az következik, hogy az USA lépése „alkalom szüli a tolvajt volt”, azaz bejött a hír, hogy Szulejmani mikor és merre lesz, az USA pedig gyorsan kihasználta a kedvező alkalmat az iráni tábornok kivégzésére.

    Maga az egész ügymenet lebonyolítása, a saját szövetségesek kihagyása, illetve a jelenlegi amerikai hivatalos magyarázkodás (pardon, indoklás) valójában gyengeséget jelent.
    Az Egyesült Államok egyszerűen gyenge ahhoz, hogy a Közel-Keleten az általa kavart káoszt uralni tudja, az események kicsúsztak Amerika kezéből, emiatt egyre agresszívabb és ezzel egyre pitibb és otrombább módszerekhez nyúl. A szuperhatalom láthatóan nem elég erős és nem elég bátor – ezt úgy is mondhatnám, hogy kissé gyenge és gyáva, de nem lenne igazán elegáns az ilyen minősítgetés.

    Irak köszöni szépen a felszabadítást, de Amerika inkább már menjen haza onnan.
    Törökország, bár NATO tag és szövetséges (papíron), de valójában keményen Amerika ellen dolgozik a térségben.
    Szíria is olyan szépen indult a neokonok számára, de mostanra látjuk, hogy mi lett belőle – hát elég nehéz lenne amerikai/neokon sikernek titulálni az ügyet.
    A kurdok mostanra megtapasztalhatták, hogy Amerika mennyit is ér valójában, mint szövetséges, gondolom, nekik sem jelent ez felhőtlen boldogságot.
    Irán nemcsak dacol Amerikával és nem hajlandó letérdelni, de egyenesen és folyamatosan növeli a térségbeli befolyását, természetesen az USA kárára.
    Az USA szövetséges Szaúd-Arábia a high-tech amerikai fegyvercsodák ellenére képtelen érdemi eredményt elérni a mezítlábas, félanalfabéta jemeni lázadókkal szemben, ami – azért lássuk be – amúgy sem lenne egy nagy hadtörténeti dicsőség.

    A felsorolást még napestig lehetne folytatni, de minek, a lényeg röviden annyi, hogy az Egyesült Államok teljes Közel-Kelet politikája egy gigantikus kudarc mostanra és ezen Szulejmani orvul elkövetett meggyilkolása sem fog változtatni semmit.

    A kérdés pedig, hogy lesz-e USA-Irán háború, már rég meg lett válaszolva: a háború már javában tart, cirka 41 éve (1979. óta), de az USA négy évtized alatt képtelen volt néhány kérész életű félsikeren kívül bármit is felmutatni Teheránnal szemben. A nagy erejű direkt támadáshoz pedig sem kedve, sem ereje, sem bátorsága.

    Jelen idő szerint a térségben lévő amerikai haderő ugyan elegendő egy konvencionális fegyverekkel vívott háború kirobbantásához Irán ellen, de elégtelen a háború megnyeréséhez. Egy Irán elleni sikeres háború megvívásához nagyobb haderő kellene, mint az 1991-ben Irak ellen felvonultatott sereg, a rossz hír annyi, hogy per pillanat az USA nem képes ekkora haderőt kiállítani a Közel-Keleten. Ha Amerika komolyan gondolná egy háború megindítását Irán ellen, akkor olyan léptékű haderő átcsoportosítást kellene végrehajtania, ami az európai és ázsiai régiókból vonna el konkrét erőket, azaz Kína és Oroszország még „meg is köszönné” ezt az apró szívességet, de azonnal. Abba meg belemenni sem érdemes, hogy Irán legyőzéséért cserébe mekkora árat kellene fizetnie geostratégiai szinten az Egyesült Államoknak.

    Az Egyesült Államok arra játszana, hogy a közel-keleti „szövetségesei” ugranak neki Iránnak, ő pedig mint egy karmester, a biztos távolból koordinál és maximum némi légicsapással besegít, amíg az ajatollah hatalma össze nem omlik. Utána természetesen a sor elejére állna a konc felosztásakor, ahogy ez szokott volt lenni – na ebből nem kér egyetlen térségbeli állam sem, megköszönve udvariasan a remek lehetőséget.

    Mivel ezzel Irán is tisztában van, emiatt merészel szavakban és tettekben is betámasztani az USA-nak mindenhol, ahol csak bír, de arra Teherán is vigyáz, hogy ne csapja be az ajtót maga mögött végleg. Hogy Irán mit fog majd lépni valójában, ez sokban függ attól, amit majd egyeztet a kérdésben Kínával és Oroszországgal is. Mert az igazi nagy játékosok az USA-val szemben a Közel-Keleten és az egész világon valójában ők, nem pedig Irán.

  88. 110 – MangaM:
    Hogy mit fog tenni Irán? Szerintem ki fog nyírni egy amerikai hadihajót, egyszerre indított 4-5 rakétával.

    A levezetésed szép, és logikus, de az igazi okot nem festetted fel. Trump simán hülye. Fogalma se volt mit csinál. Az üzleti életből mentette át a stratégiáját. Megfojtani a konkurencikát, térdre kényszeríteni, majd elfogadtatni vele számára hátrányos helyzetet, amit ő bármikor felrúghat, ha jobb lehetőség van a horizonton. Ezt csinálta Iránban, és ezt csinálja Észak Koreában is. De ez a taktikája odahaza is: zsarolás, megfélemlítés.

  89. Nagy az egyetértés, de ez most nem jó hír.

    108-ban mondtam:
    “Még nincs vége, úgy tűnik.”

    109 balint is jövő időben beszél.
    “…mit, milyen bajt, háborút, nyomorúságot ződit majd fejünkre az alig elkezdödött újév.”

    110 MangaM is:
    “Hogy Irán mit fog majd lépni…”

    111 Tibor bá’ is jővőről beszél:
    “Hogy mit fog tenni Irán?”

    Erre még az aranypiac is rátesz.
    Az arany ára jó együtt futást mutat a háborús feszültséggel. Az ára most száguld.
    http://www.olajar.hu/arany-arfolyam.html

    Izgalmas napok vannak előttünk.

  90. 11o. Manga

    Köszi az összefoglalót!

    Az talán mindegy is, hogy Szulejmani meghalt-e vagy sem. A lényeg, hogy Trump mit nyilatkozott az eset után.
    Tibor bá-val ellentétben nem gondolnám, hogy hülye lenne. Lehet, hogy a provokáció lett “trigger”-nek szánva, de ő csak végrehajtó marionett bábú a kérdésben.

    A másik ami érdekelne, hogy a szankciók által jelentősen legyengült Irán a belső problémáival egyetemben meddig képes “normális” maradni. Gyanítom, hogy az eset már kiverte a biztit.

    És ezért valószínűsítem, hogy Kamionos véleménye -Andrew-éval ellentétben-helytálló.
    Vagyis nem feltetlenül gyors reagálásra számítok Irán részéről. Felszívják magukat, gondolkodnak, nem futnak bele ebbe a nyilvánvaló csapdába. Ráadásul Szulejmani Iraki befolyásának esetleges jövőbeni hiánya is kérdéses. Az oroszok formális(nem támadó) nyilatkozata is sokatmondó.

    Jó volna ha érdektelenségbe csapna át a story!(Azt hiszem felkiáltó jel dukál az óhajtó mondat végére😅).

  91. Magam részéről MangaM és Tibor bá’ hozzászólásának az egybeolvasását javaslom megfontolásra. Továbbá kiegészíteném, hogy Irán jó eséllyel atomhatalom, legalábbis az ukránoktól beszerzett Kh-55SzM rakéták ára erre enged – erősen – következtetni.
    Engem meglepett a likvidálás.

  92. Egy gondolat az ügyről ami a rövid és középtávú politikai megoldás vetítené előbbre Oroszország és Irán részéről.
    A nyáron olvastam az Usa Iraki olaj ipar terveiről amiben leírták hogy 2023 ra 8 millió hordó napi kitermelést szeretnének elérni Irakban. 2025 re pedig már 10 millió hordó per nap fölé emelnék a kitermelést. Mivel Irakban a tengertől messze vannak az olajmezők nagyobb kútjai és emiatt infrastrukturális okai is vannak a termelés növekedésének. Az energetikai cégek egy új tengervizet oda és olajat vissza szállitó gigantikus csővezeték építésébe kezdtek Irakban. Az ára kb 50 milliárd dollár lesz. Irakból ezzel egy új Saud Arabiat csinálnának. Ha ez a vezeték megépül évtizedekig letudnák nyomni vele az olaj árát. Ez pedig nem egészen Oroszország vagy Irán érdeke lenne. Ha a mostani merénylettel nem egy hasonló merénylet sort szeretnének kivitelezni hanem inkább Irak függetlenségéért harcolnak sokkal nagyobb eredményeket tudna mindkét állam elérni. Putyin jó sakk játékos, és fura az Orosz hallgatás is az ügyben.

  93. 113.
    “Jó volna ha érdektelenségbe csapna át a story!”
    Mai hír, Teherán legfontosabb trmplomára kitüzték a dszihad vörös zászlaját. Addig marad fönn, amig a bosszú meg nem történik.

    E-mailban jönnek orosz hírek angolul. Elöször is keményen leszögezik, hogy a Kínaiakkal együtt elitélik a maszakkert.
    Továbbá vihognak, hogy mi lesz ezután a demokratákkal, akik eddig végig azt hajtogatták, hogy Trump Putyin vezetése alatt müködik …

  94. A második vilagháború óta a legnagyobb terrorista állam az usa. Meglepő, hogy mire büszkék? A leggyengébb és legsz*rabb katonákkal is ők rendelkeznek. Ezt már többször bebizonyították. Kezdve a 2. VH.-tól, Vietnámon át napjainkig. Azért bombazgatnak tavolról, mert nem mernek az ellenség közelébe menni. Marad nekik a terror bombázás és a diverzáns, felforgató akciók.
    A mostani merénylet is ebbe a vonulatba illeszkedik.
    Érdemes megnézni a terror bombázásaikat a világ térképén is.
    https://www.portfolio.hu/short/20170718/egy-abran-a-masodik-vilaghaboru-osszes-amerikai-es-brit-bombatamadasa-256953
    A mostani helyzetértékelésem: Addig jár a korsó a kútra……

  95. Szerintem ez egy win-win szitu. Mindkét ország vastagon profitál az elszálló olajárakon.

  96. 118. Irán olajexportja komolyan szenved a szankciók miatt .

    barba

    Hát igen, ezek szerint csak álmodozok.

  97. Nos, közben új fejleményekről is érkeznek hírek, első körben Bagdadban légicsapás érte a zöld zónát, ahol az amerikai nagykövetség is található, valamint még két rakétatámadás ért iraki célpontokat, egyelőre csak annyit tudni, hogy Bagdad légtere tele van amerikai helikopterekkel.
    A másik viszonylag friss hír, hogy az olaszországi amerikai támaszpontokon hatalmas méretű mozgósítás kezdődött, elemzők szerint ekkora méretű mozgósítás utoljára a 2003-as Irak elleni második támadás idején volt.

    Remélem, hogy nem kell revideálnom a korábbi nézeteimet és remélem, hogy az amerikaiak nem olvasnak minket, nehogy ötleteket kapjanak ahhoz, hogy hogyan is kell háborús készülődést játszani. A gond ott van, hogy egy kamu, “ijesztgetős” háborús felvonulás is kiválthat egy háborút, pláne, ha a másik oldal ezt el is hiszi és támad, ahogy Tibor bá’ is írta, pl. egy hadihajóra kilő pár rakétát.

    Pár gondolatot még hozzáfűznék a másik poszthoz is (Erőviszonyok), mert most vált csak igazán aktuálissá a dolog, kissé más színezetet kap a történet.

    111. Tibor bá’
    Trump nem hülye, ennél a helyzet sokkal rosszabb.

  98. Hirelemzők szerint lehetséges, hogy nem lesz azonnali, gors válasz iráni részről a 40 napos gyász leteltéig, ami február közepe táján jár le.
    Ha tényleg igy lesz, ez még jól is jön Iránnak, mert nem kényszerrül presztizse védelmében elhamarkodott megtorló akcióba kezdenie, lesz elég ideje kidolgozni valami igazán ütős választ.
    Ugyanez a gyászperiódus viszont Amerikának is használ megerősitenie Közel-Keleti poziciójait, és felkészülni -ha nem tette ezt még a merénylet előtt – a várható csapásokra.
    Úgyhogy szerintem várjuk ki a gyászhónap végét és lássuk mi lesz.
    Csatlakozom az elöttem szólók véleményéhez és kizártnak tartom azt, hogy Irán semmit ne tenne Amerika ellen, ez nehezen, de inkább sehogy sem elképzelhető, amennyiben Irán még emelt fővel akarna kilépni az iszlám utcára, köteles lépni!!!

  99. 120.
    … azt én is szeretek …
    pl. Jövö héttöl ha esetleg a perzsák … csak egy telefon … felhívják a Hormuzi szorosba behajtani szándékozó üres olajszállítók kapitányait, hogy ha ennél a vonalnál tovább, jönnek a rakéták … kiváncsi lennék, hány merne tovább, s már ezzel az egy telefonnal padlóra küldhetnék a világ olajkereskedelmét

  100. 122.
    Bálint, nem 3 napos gyász hirdettek Iránban? Mert a 40 egy kicsit sok lenne.
    Van viszont 2 dolog miről nem beszélünk:
    1. Trump elleni impeachment, mely a szenátusban jővő héten kezdődik. Várhatóan elbukik.
    2. az isis és az al-kaida, mely most bekavarhat, ha ők is támadást indítanak amerikai célpontok ellen, simán Irán nyakába varják majd azokat is. Lehet, hogy a tikriti incidens is ők követték el.

  101. 113. Balázs

    Trumpot a tanácsadói egyértelműen egy háborús provokációba ugratták bele, aminek a célja pont egy gyors és elhamarkodott iráni válasz lenne – ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Iránnal, mint “agresszorral” a térségbeli riválisai csapjanak össze első körben, az USA pedig mint külső hatalom kicsit távolabbról és korlátozott erővel avatkozhatna be. (A tankeres és az olajfinomítós buli nem jött össze, ezen kívül Irán csak amerikai drónokat szokott így vagy úgy leszedni, ott viszont az USA-nak kellett volna lépnie, de nem lépett, mert…)

    Szulejmani kivégzésére ez az egyetlen épeszű stratégiai válasz, minden egyéb ok szimplán hatalmas baklövés – ez persze nem azt jelenti, hogy épeszű stratégiai ok volt a likvidálás mögött, de ha volt, akkor a fentebb vázoltaknak látom csak valamiféle értelmét.

    Szulejmani ellen ugyanis lehetett volna hamis vádakkal és lejárató kampányokkal a világ médiáiban karakter gyilkosságot is elkövetni, amit az irániak egy része még talán el is hitt volna – ehelyett egy eleve nemzeti hősből példakép mártírt csináltak, a megosztott és elégedetlen iráni lakosságot kapásból egységfrontba tömörítette az USA az USA ellen.

    A neokon puccs óta (2001. 09. 11.) az amerikai geopolitika egyre gázabb, elképesztő baklövések sorozatát produkálta, ennek így nem lesz jó vége Amerikára nézve sem, ez törvényszerű.

    Javaslom mindenkinek utánanézni az iráni demográfiai helyzetnek, ugyanis megdöbbentő! A Közel-Kelet eljövendő első számú hatalma lehet Irán – na ettől parázik az USA, meg attól, hogy Irán segítségével az oroszok és a kínaiak valóban ki tudják kezdeni a petrodollár rendszerét, pláne, ha az európai hatalmak is érdekeltté lesznek ebben téve. Ha bukik a petrodollár, bukik a szuperhatalom is.

  102. 125 – MangaM:
    Nem érdemes komplikált, szövevényes okokat keresgélni. Trump simán “elmebeteg”. Önfejű, makacs, megy az üzleti tapasztalatai után, a diplomáciához lövése sincs. Tanácsadókra nem hallgat. Lókupec módon kommunikál az ellenféllel (lásd É.K.). Az élni és élni hagynit nem ismeri, csak a másik kisemmizését. Egy önimádó örült. Most rájött, hogy túl lőtt célon, és össze-vissza magyarázkodik.

  103. 122 – bálint:
    Ehhez mit szólsz?
    After Mossad Targeted Soleimani, Trump Pulled the Trigger = Miután a Mossad célba vette Soleimanit, Trump meghúzta a ravaszt.

  104. 126 – Tibor bá’

    Te abból indulsz ki, hogy Trump irányítja az USA-t és hadseregét.
    Ebben nem vagyok biztos. Tudod mi történt JFK-val, nem?

  105. 127.Tibor bá
    Ha ez igy volt, akkor nagy bajban vagyunk.
    Irán első körben ugy letöröl bennunket a világtérképről, mint ha ott sem lettünk volna.
    És ez csak az első kör, igen?…

  106. 129 – Károly81:
    Az USA és a hadsereg irányítása egy káosz. Trump megölésének hatása senki számára nem belátható. A helyzet teljesen más.

    130 – bálint:
    Ha komolyra fordul a dolog, ti törlitek le Iránt a térképről. Iránnak nincs atomja. Az én tippem az, hogy Irán amerikai célpontot fog megtámadni, pl. egy hadihajót, vagy tankert. Azon múlik minden, hogy erre mi lesz a válasz.

    Az én Trump kiértékelésemet huzza alá az alábbi hír: “Donald Trump amerikai elnök csapássorozattal fenyegette meg Iránt vasárnap a Twitteren, ha Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz különleges alakulatának meggyilkolásáért bosszúból támadásokat indítana amerikaiak vagy amerikai érdekeltségek ellen.” Trump kizárólag csak az erő politikát ismeri. Ez csak háborúhoz vezethet.

  107. Nyilvánvalóan most (is) egy válaszúthoz érkezett az emberiség, nem az első eset. Szerény meglátásom szerint az a kérdés hogy a sok sebből vérző öreg oroszlán múlik ki előbb a “hordából”, vagy az iszlám világ ébred fel (szított) megosztottságából. Mert ezen múlik most hogy merre indulunk tovább a maradék időnkben, amit ezen a bolygón még eltölthetünk…

  108. Bálint!
    Ezt találtam: “Fact is that Trump is following the plan of the Foundation of the Defense of Democracy (FDD) which was originally founded as EMET (Hebrew for “truth”), “to provide education to enhance Israel’s image in North America.”
    magyarul: Tény az, hogy Trump követi az FDD tervét (a demokrácia védelmének alapítványa), amit eredetileg EMET-nek hoztak létre (héberül “igazság”) oktatás létesítése és Izrael képének jobbítása végett Észak Amerikában.
    – Hiába rettegsz Irántól. A legfelsőbb izraeli vezetők másképp gondolkodnak. Nekik 1-2 millió zsidó pont úgy nem számít, mint ugyanennyi palesztin arab.

  109. Sajnos valami ilyesmire számítottam és ez gond. A háború elkerülhetetlen. Kérdés, hogy meg tud-e maradni USA-Irán háborúnak?!

    Idézet az Indexről:
    Szombaton az iráni fegyveres erők szóvivője beszélt arról, hogy „türelmesen felállítunk egy tervet, amivel elsöprő erővel tudunk válaszolni erre a terrorcselekményre.” Abolfazl Sekarcsi dandártábornok a CNN szerint hozzátette: „Mi választjuk meg az időpontot és a helyszínt az ellenlépéseinkhez.”

  110. Évekig szenvedni fognak, írja a kurir.at a mullahra bivatkozva.
    Felelevenítik az 1979-es teheráni túszdrámát, 52 amerikai diplomatát tartottak fogva.
    Oroszország Irán mellé áll.
    Érdekes lesz.

  111. Egy Irán elleni sikeres háborúhoz szükség lenne egy akkora koalícióra, mint ami 1991-ben Szaddam Husszein ellen összeállt – ez esélytelen.
    Az USA-nak szüksége lenne egy hasonló léptékű nemzetközi támogatásra is – erre még kevesebb az esély, már a saját szövetségesei is morognak.

    Trumpot buktatni akarja a globalista amerikai elit, Szulejmani kivégeztetése szépen kitalált csapda volt Trumpnak, bele is sétált, ahogy kell.
    Óriási hiba volt egy hivatalos úton tartózkodó iráni tábornok kilövése egy harmadik ország területén.

    Ezek után Amerika 52 célpont bombázásával fenyeget, többek között kulturális célpontokéval is.
    Kulturális célpontokéval, értitek?!!!
    Egyre nyíltabban látható, hogy a demokratikusnak álcázott szuperhatalom igazi arca semmivel sem jobb, mint az egykori náci III. Birodalomé volt.
    A szuperhatalom frusztrált és dühös, ezért gyilkol orvul tábornokokat és ezért fenyeget közben alsó kategóriás módon. A nagy hangú szólamok a bátorságról és az elszántságról az amerikai félelmet leplezik.

    A Deep State fél Irántól.

  112. 140 – MangaM:
    Most hallgattam Celentét. Háromszor mondta, hogy Amerika kilőtte az első golyót a III. Világháborúban. Celente az a pasi, aki sikeresen megjósolta a gazdasági összeomlást 2008-ban.

  113. “A nyilak elszálltak”

    Donald Trump milliárdos, soha semmilyen háborúban nem vett részt, a katonai szolgálatot elkerülő személy.
    A földműves Kassem Suleimani, Kermanből származik, 22 éves kora óta önkéntes a harcokban.
    Az egyiket az amerikai média azzal vádolja, hogy üzleti érdekeit szolgálja a világ legerősebb pozíciójából.
    A másik vérrel szolgálta hazáját, és ezt egyértelműen felismerik azok is, akik ellenfelei voltak Iránban.
    Az eset iróniája az, hogy Trump elnök úgy döntött, hogy meggyilkolja azt az iráni vezetőt, aki Zarif külügy-miniszterrel együtt, eddig elutasította Moszkva kitartó ajánlatát, hogy Iránnak eladja, a negyedik generációs orosz vadászgépeket.Mindkét tisztviselő úgy gondolta, hogy ha Washingtonnal megállapodnak 350 amerikai vadászgép vásárlásáról, a kétoldalú kapcsolatok normalizálódhatnak.
    Úgy vélték, hogy az Egyesült Államok tolerálják Irán szerepét mint a térség független regionális hatalmát, amely távol tartja Moszkvát. Mivel ez nem volt titok, feltételezhetjük, hogy ha az oroszoknak voltak információik Szulejmani elleni amerikai támadásról Bagdad repülőterén, volt legalább egy okuk, hogy ne értesítsenek …
    Libanon tapasztalata
    Szuleimani úgy gondolta, hogy ha az Iráni és az USA kapcsolatok normalizálódási pályára kerülnek, Izrael kénytelen lenne beleegyeznie és egymás mellett élnie egy Iránnal amely hegemonikus szerepet tölt be, …
    Trump elnök azon döntése, hogy kivonja az amerikai haderőt Szíria északkeleti részéről, azt jelzi, hogy az amerikaiakat a fejlemények arra kényszerítik, hogy fokozatosan távozzanak a Közel-Keletről.
    Mint ismeretes, a 2006 nyarán tartott libanoni háborúban a síita Hezbollah arra késztette a legyőzhetetlen izraeli hadsereget, hogy visszavonja hadseregét és távozzon.
    Suleiman abban a háborúban való határozott részvétele meggyőzte őt, hogy mind az izraeli társadalom, mind az izraeli fegyveres erők nem képesek ellenállni az elhúzódó aszimmetrikus háború hosszú távú kárainak, és nagy veszteségeinek.
    Nem hitte, hogy lehetséges lenne Izrael megsemmisítése és nem volt ez az Irán küldetése.
    Szuleimani meggyilkolásával az USA elnöke – tudatosan vagy nem – lépést tett, hogy Közel Keleten kinyissa “Aelusz zsákját”. Nyilvánvalóan arra számol, hogy ez elterelné a szenátusának a figyelmét az ellene folytatódó tárgyalástól és az ott letétbe kerülő minden újabb adattól……
    …Azok a nyugati emberek, akik alapvető ismeretekkel rendelkeznek Iránról, valószínűleg azt hiszik, hogy a merénylet megrendelője és a kiemelkedő személyzetének tagjai számára “a nyilak elszálltak” és az íjász továbbra is nyilakat lő, amíg célpontot “nem talál”!

    https://slpress.gr/diethni/meta-ti-dolofonia-soyleimani-quot-o-toxotis-tha-richnei-veli-mechri-na-vrei-stocho-quot/

  114. Az Al-Ramsay Al-Shirani média nyomán irániak összedobtak 80 millió dollárt, Trump eliminálójának ajánlották fel az összeget.

  115. 141. Tibor bá’

    Szeretném azt hinni, hogy Celente téved és aggódom amiatt, hogy nem.

  116. 141. Tibor bá’:

    “Celente az a pasi, aki sikeresen megjósolta a gazdasági összeomlást 2008-ban.”

    Jól emlékszem, Tibor bá’, hogy korábban azt mondtad az ilyen jóslatokról, hogy sokan jósolnak, akiknek nem jön be, azokról nem szól a média, akiknek meg bejön arról ír.
    Kövessük már vissza ennek a Celeste-nak a track rekordját jóslások bejövetele tekintetében.
    Mert már párszor már felmerült a neve jóslások kapcsán.

  117. Bocsánatot kell kérnem előre is, de én személy szerint kedvelem Trumpot és végre egy üde színfoltnak látom a világpolitika palettáján, aki majd valami merész húzással egyszer csak megváltoztatja az USA politikáját.

    Hát nem erre gondoltam, ami Irakban történt.

    Ennél nagyobb ökörséget nehéz lett volna kitalálni, ennyi erővel elkezdhette volna Teherán bombázását is. Az ráadásul nem elég, hogy minősíthetetlen módon likvidáltat egy tábornokot külföldön, de még tele is orbákolja vele a világsajtót meg a Twittert, sőt, egy iráni válasz esetén kulturális célpontokra is csapást akar mérni.
    Nincs egyetlen épeszű stratéga a Fehér Ház környékén, aki esetleg szólhatna, hogy húzza már be a kéziféket, mert ez egyre nagyobb gáz, amit művel?

    Meggyőződésem, hogy vagy a saját tanácsadói, vagy az izraeli kapcsolatai beszélték rá erre a hülye lépésre, amivel mindenhol – ismétlem: mindenhol! – jó nagy sz.rt kavart, beleértve a saját szűk szövetségesi környezetét is, hogy a többiről ne is beszéljünk.

    Trumpot jól behintáztatták, most viheti a balhét, mert a személyisége sajnos erre pont alkalmas volt.

    Irán a maga részéről felmondta a teljes atomalkut és innentől kezdve már csak idő kérdése a perzsa atomfegyver megszületése. Ha pedig lesz perzsa atomfegyver, akkor rövid időn belül lesz szaúdi, egyiptomi, török és algériai atombomba is – nesze neked Közel-Kelet és Világ!

    Vagy indítanak egy megelőző háborút, hátha abból lesz atomháború a végére?

    Isten barma USA, ennél hülyébb szuperhatalom még nem volt a világon.

  118. 147 – MangaM:
    Felháborodásod indokolt és érthető. A megelőző összefoglalót köszönöm. Vitapartnered egy megrögzött antikommunista, amiből képtelen kiszabadulni. A szubjektivitás nem bűn, csak hiba, hatalmas hiba.

  119. 148. Tibor bá’

    Kissé csalódott vagyok Trump ökörsége miatt.

    A magam részéről lesz.rom, hogy ki komcsi és ki antikomcsi, ismersz elég régóta, ennél én sokkal liberálisabb vagyok a szó nemes értelmében.

    A ragaszkodás a berögzülésekhez tévút, semmi sem állandó, csak a változás.
    Valaha a kereszténység előre mutató irány volt, majd a Vatikán volt az, aki szó szerint meggyalázta Jézus tanításait. Ugyanez az USA, ők most a demokráciát és a liberalizmust gyalázzák napi szinten, de legyünk igazságosak: a szovjet SZKP a szocialista/kommunista eszméket gyalázta porig a tetteivel.
    Ezeken túl kell lépni és érdemes nyitott szemmel és elmével látni a világot körülöttünk, már amennyire lehetséges.

    Morcos vagyok és aggódom. 😀

  120. 149 – MangaM:
    Van miért aggódnod. Én 50-50 százalékra teszem annak esélyét, hogy 2020-ban kirobban a III. világháború. Az amerikai héják azt hiszik ők megúszhatják. Az iráni iszlám hívők pedig úgy tudják, hogy a sorsuk meg van írva, azt elkerülni nem tudják, tehát nem tartanak a haláltól.

  121. Ha ezt az évet kibekkeljük “békében”, akkor szemtanúi leszünk egy birodalom összeomlásának.
    “Valakik” nagyon vissza akarják forgatni az idő kerekét…

  122. 151: dajtás
    kibekkeljük, nyugi. Megkapargatva a felszínt, érzelmektől szabadulva, ez egy sok-ezer éves ideológiai-szellemi harc a háttérben a perzsák ellen. Pechük van hogy épp ott vannak, és olyan kulturális örökségük van, ami célpont… Nem kötik az orrunkra, de ha egy nyelvész(!?) halálát bosszulta meg Trump…

    “A The Wall Street Journal című lap szombati információi szerint Donald Trump amerikai elnök nem csütörtökön hozott döntést a Szulejmáni és Al-Muhandisz elleni célzott támadásról, hanem még december 27-én, azt követően, hogy az Irán támogatását élvező milicisták az iraki Kirkuk közelében lévő amerikai támaszpont ellen támadást intéztek, amelyben életét vesztette az amerikai hadsereg egyik alvállalkozója – egy nyelvész – is.”
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200104/kiderult-miert-adott-parancsot-trump-a-tamadasra-411553

  123. https://nepszava.hu/3062546_trump-szankciokkal-fenyegeti-irakot-hogy-ne-rugjak-ki-a-katonait

    Azért az megvan, hogy Trump most pénzt kér és szankciókkal fenyeget Irak esetében?
    A pofám leszakad, ez ám a tarhálás magasiskolája! Ilyet még a világ nem ba.zott, de komolyan. 😀

    2003-ban odamentek kamu indokkal, lerombolták a maradék Irakot, megöltek egy csomó embert, beültettek egy bábkormányt, ellopták minden olajukat, építettek maguknak néhány támaszpontot, most pedig manit kérnek azért, ha esetleg el kell(ene) menniük onnan, pedig milyen jó kis demokráciát építettek ezeknek a hálátlan iraki kutyáknak!

  124. 153 – MangaM:
    Ha egy társadalom ketté szakad, és polgárháború tör ki, akkor mindig egy harmadik jár jól, de nagyon.

  125. Nagyon rosszul, egy sötét, baljós ómen jegyében kezdödött a 21.század új évtizede.
    Nem mintha az elmúlt évtized jaj, de milyen rózsás lett volna, de ennyire közvetlen világveszély nem volt.
    Lehetetlen egyelőre kiókumálni hogyan és merre tartanak az események, mit hoz a holnap, ahelyett, engedelmetekkel, nézzük az eltelt évtizedet. Történt egy és más, társadalmi vonatkozásben, messze az amerikai-iráni témától, amit nem is tudunk, vagy aminek a jövöt illető jelentőségére nem is figyeltünk eléggé, éspedig:
    1. A fiamék már meglehetősen régóta többet voltak / vannak Kinában, mint itthon. Beszámoltam nektek volt, hogy mivel is foglalkoztak ott, a kinaiak heveny Face Recognition mániájával.
    Nos, mint legutóbb megtudtam töle, a kinaiak elfogadták az izraeli partner által ajánlott beültetett chip eljárást, és a kisérleti stádium, mint várható volt, persze, hozta a 100 százalékos sikert.
    Mit ad Isten, véletlen, vagy sem, nem sokkal utána-a fiammal utoljára valamikor szeptember-októberben beszélgettem utoljára – hirtelen decemberben többször téma lett a televizióban, méghozzá hosszú, kimeritő ankétok, interjúk, régi, megoldatlan esetek újraszellőztetve, asztalra kerülnek A NYOMTALAN ELTÜNÉSEK!!!! Hirtelen atya és szentlélek, boldog-boldogtalan megszólal a témában!
    És természetesen, mintegy kézenfekvő megoldásként kerül elő, hogy milyen jó is lett volna annakidején, ha lett volna valamilyen NYOMKÖVETŐ ALKALMATOSSÁG . Oké, renndben van, az évtizedek folyamán eltünt, méghozzá tényleg nyomtalanul több, mint 12 ezer ember, öregek, fiatalok, gyerekek is, természetesen.
    Engem akkor is zavar és nyugtalanit, hogy az eltelt hosszú évtizedek alatt SOHA a téma nem került média napirendre nem hogy többször, mint most hirtelen, de egyszer sem. Miért MOST???? Van a dolognak valami köze ahhoz, amit a fiamék csinálnak Kinában ahol ugyan más a társadalmi berendezkedés, szinte parancsuralmi, de akkor is?Átszivárog hozzánk is majd valamikor ez az orwelli borzalom, hiszen ” ezzel megoldható a nyomtalan eltünés”?-súlykolja a média.
    Félek, hogy igen.
    2.Valszeg figyelemmel kisértétek az új, nemrég kezdödött készpénz-kizáró koncepciót, ha nem tévedek, elsőnek Svédországban . A fiatalabbak, 40 évig bezárólag, úgy örvendenek az új szisztémának, mint bolond a faszának, elnézést.
    Nagyon szép és érdekes dolog lehet egy készpénz nélküli világ, egy afféle csak a mobilon keresztüli létezés. Tényleg? Belegondoltatok?
    Készpénzzel a zsebedben a magad ura vagy, szabad ember!!! Senki bele nem szólhat mit és hol vásárolsz, nem igy az új világban!!!
    Mit csinál majd a sok fiatal hülye, ha valamikor-bármikor, valahogy és valamiképpen az ellenörzés átkerül az állam kezébe????
    Minden szó fölösleges.

  126. 155. Bálint

    Az a valódi gond az ezekkel a technológiákkal, hogy a személy totális ellenőrzése ugyan átkerül az állam kezébe, viszont az állam totális ellenőrzése kinek a kezébe kerül? Mert a technológiát nem az állam hozza létre és nem az állam működteti valójában!
    Olyan ez kicsit, mint a szovjet rendszer volt: minden az állam tulajdona volt, de azt nem mondták el senkinek, hogy az állam kinek a tulajdonában van közben. 😀

    Kína is egy nagy társadalmi kísérlet, akárcsak az USA vagy a volt nagy Szovjetunió – ez idáig a leginkább “sikeresnek” tekinthető példa nagy területű és nagy lélekszámú állam esetén Kína, de az igazi “kedvenc” (eminens) az Észak-Korea.

    A hatalmi elit mindenhol arra vágyik, hogy az alattvalók fogyasszanak, kussoljanak, biztosítsák továbbra is az elit kiváltságos helyzetét és lehetőleg ne gondolkodjanak, na arra végképp semmi szükség.
    Majd a kontroll alatt lévő média mindig mindenről megmondja, hogyan kell látni és érteni.

    A média egykoron híreket szolgáltatott, ma híreket gyártva tömegmanipulációt végez.

  127. Re:155
    Nagyon jól látod a helyzetet!
    Nagy terv az, hogy a kp felszámolásra kerüljön, és csak egy szűk kör tudjon rajta uralkodni. Ha sokat ugrálsz, lényegében megvonják a az elektronikus pénz hozzáférésedet, és szevasz.
    Másik ilyen a chippezés. Kutya, macska pipa, ma már kötelező.
    Jön majd a feledékeny nagyi, és az ovis/kisiskolás gyerek nehogy a csúnya pedofil bácsik/erőszakoskodók elvigyék. Ha nincs elég pedofil bácsi a hírekben, akkor majd lesz! Figyeld meg, hogy a nagy személyvédelem címszó alatt fog a médiába kerülni
    Túl nagy a nyugi?
    Csinálunk háborút!
    Túl nyugodt az életed?
    Nyakadra eresztünk néhány fanatikus bevándorlót!
    Még is is nyugodt vagy?
    Majd lelkiismereted furdalásod lesz, mert kis Grétácska eszedbe juttatja, hogy ellopták a jövőjét!

    Nagyon jól látod, hogy ez mind mind egy irányba vezet, amit én egy zöld diktatúrának nevezek, ahol az ember nem szabad, és kontrollált minden téren.
    Ez a neoatlantiszi “kultúra” végnapjai, ami utoljára is bukáshoz vezetett…
    (Hogyan is aposztrofálja magát ma ez a kultúra, netalántán euro-atlantinak?…

    Amúgy Kína a főpróba helyszíne. Ha ott átmegy sikeresen, akkor mindenhol meg fogják próbálni.

  128. 155 – Bálint:
    Amit az ember egyszer kitalál, azt alkalmazzák is a gyakorlatban. Ilyen volt pl. a PVC is. Hová vezetett? A bankkártyát is kitalálták, és most Ausztráliában megszívták. Nincs térerő, a bankkártya használhatatlan. A feldúlt vásárlók fizetés nélkül hordták szét a bevásárló központot. A dolgok azért megoldódnak, csak néha túl nagy árat kell érte fizetni.

  129. Irán helyében nem hajtanék végre semmilyen konkrét megtorló akciót.
    Szavakban fent lehet tartani a fenyegetést, de közben nem kell csinálni semmit. Egyik oldalról az USA folyamatosan készenlétben tarthatja az erőit, illetve az amerikai kormány tovább folytathatja saját maga lejáratását, ugyanakkor nem kapnak semmilyen magas labdát, amit le lehetne csapni.
    Hosszabb távon nem Irán jönne ki hülyén az egész szituból.

    A gond ott van, hogy ezt két dolog kapásból keresztbe húzhatja:
    1. Bármelyik „maszek” kis szervezet/alakulat önállóan is végrehajthat egy tenorakciót a saját szakállára bosszúból, amit azonnal Irán nyakába varrnak.
    2. Csinálnak egy false flag műveletet helyettük, ha már Irán nem hajlandó lépni a témában.

    Egy szónak is száz a vége, Irán hiába is akarna okosan eljárni ebben a helyzetben, félő, hogy tőlük függetlenül is simán össze lehet hozni egy akciót, ami után az USA kerül lépéskényszerbe, azaz vagy odavág, vagy ismét beég.

    Innentől kezdve viszont Iránnak nincs más lehetősége, csak előre menekülni, azaz készülni a valódi háborúra az USA ellen, ez viszont egyet jelent előbb-utóbb az atomprogram felfuttatásával is.

    Kósza gondolatként azért hozzátenném azt is, hogy nem tenném a kezem a tűzbe abban a témában, hogy akár Irán, akár Szaúd-Arábia már most nem birtokol néhány atomfegyvert a legrosszabb esetre bespájzolva.
    Az oroszok például a Kaszpi-tengeren keresztül bármit iráni területre tudnak juttatni úgy, hogy azt senki sem veszi észre, akár néhány taktikai atomtöltetet is – igaz, ez csak elvi lehetőség, spekuláció.

  130. 158: A dombornyomott kártyát elvileg egy darab papírral használni lehet mindenféle online berendezés nélkül. A számla alá odarakják a kártyát, amit aztán átsatíroznak egy grafitceruzával, a tulajdonos meg aláírja. Eredetileg így használták a hitelkártyákat, amikor még az elektronika nem tartott ott ahol.

    159: Egész biztos vagyok benne, hogy Irán most katonailag felkészül mindenre, amire csak tud, az atomfegyvert is beleértve.

    Az is elég egyértelmű, hogy az USA mindent megtesz a háború érdekében, vagyis nem nagyon tudják már elkerülni. Amit elérhetnek, hogy az egész világ számára nyilvánvaló legyen, hogy nem ők kezdték.

    Még azt el tudom képzelni, hogy ha az amerikai szenátus nem kizárólag idióták gyülekezete, akkor továbbvihetik az impeachment-et, és ha Trump repül, akkor az utódja talán még visszakozhat. De lehet, hogy csak álmodik a nyomor.

  131. 159 – 160:
    Már írtam, de megismétlem. Amerika túl büszke, túl magabiztos, nem fog leállni. Iránnak figyelembe kell venni a “nép” akaratát, hangulatát. Nem állhat le. Tulajdonképpen a kocka el van vetve. Ezért követte el Amerika ezt a diplomáciai banditizmust. Ebből nincs kiút.
    Persze mindenki reménykedik, kitalált ezt-azt, de a helyzet az, amit írtam. Egy hullát nem lehet feltámasztani.

  132. Monte, a gyász és a holnapi temetés után figyelj! Nem, nagy ellenakció egyenlőre nem lesz, az túl kiszámítható. Most izmozni fognak, meg lesz némi síita milicista mozgolódás, amerikai érdekeltségek elleni terrortámadás, ami közvetlenül nem köthető Iránhoz. Kilépnek az atomalkuból, mert eddig is csak azért maradtak benne az USA egyoldalú kilépése után, hogy eljátsszák a mi vagyunk a jó fiúk, Trump és az USA a gonosz. De racionálisan semmi értelme nem volt, jó, az EU kereskedelmi partnerek felé lehetett mutatni, hogy mi akartuk, de az USA…, de igazából így már valódi értelme nem volt az USA nélkül ennek a szerződésnek. Be is indítják az urándúsítást, és ezek után szerintem egy 5 éves időtávon belül Irán deklaráltan is atomhatalom lesz!
    Aztán egy 3-6-9 hónapon belül dobbantanak majd valami nagyobb akciót is, ami már Irán valódi ellenlépés lesz. De, hogy mit, azt ne kérdezd?!

  133. Trump elvetette a kockát és átkelt a Rubiconon!
    A következőkben a birodalom(usa) végső vergődésének és pusztulásanak lehetünk tanúi.
    Plutarkhosz ezt írja Caesar döntéséről:
    “ Végül, mint mikor magával ragad valakit az indulat, és nem törődik tovább tette következményeivel, hanem rábízza a jövőre, bármi jöjjön is, olyan szavakat mondott, mint sokan mások is kétségbeesett és előre ki nem számítható döntéseik pillanatában: Vessük el a kockát! ”
    Caesar jól döntött, Trump(li) pedig nem.
    Trumpnak a pénz számolgatása és nyerészkedés helyett el kellett volna olvasni a Római Birodalom tündöklése és bukása könyvet!

  134. Sziasztok.

    Python egyetértek veled de tisztítsuk a képet Irán kizárólag békés céllal dúsított Uránt van neki és atomreaktorokhoz készített és árult kiváló minőségben ezzel konkurenciát jelentett mindenkinek.
    Khomeihni vallási alapon ellenezte , ellenzi a bomba legyártását.
    Bármikor megtehették volna.
    https://svkk.uni-nke.hu/document/svkk-uni-nke-hu-1506332684763/svkk-elemzesek-2015-11-atfogo-akcioterv-az-irani-nuklearis-dosszie-rendezesere-peczeli-a.original.pdf
    az elemzés írásakor a komplett atombomba elkészítéséhez megvolt mindenük. a 2-3 hónap akkor csak megnyugtatás képpen lett beírva.
    Sajnos vagy nem de Rakétás Kimet látva a túlélésük egyetlen esélye az atom vagy az elkezdet KINA-OO-Irán szövetség. Usa szankciók a kialakult helyzetben csak ideig órákig tudnak problémát okozni.

  135. Irán azt is megteheti, hogy tankerhajóval támadjon amerikai hajókra.
    pl. Az utobbi időben elég sok csempészhajót foglaltak le Irán partjainál. Ezek nem egyszerű “cigaretta” csempészhajók, hanem olyan tankerek, melyek akár 1 millió liter benzint is képes szállítani. Megtehetik azt, hogy egy ilyen hajót vetnek be amerikai rombolók ellen a Hormuzi-szorosban.

  136. Irán rögtön, szinte azonnal a gyilkosság után bejelntette az atomalkuból való teljes és végleges kilépését, ugyanakkor felgyorsitják a nagyon pontos rakéták fejlesztését.
    Ámde, mint kiderült, a világon semmi sem fehér-fekete.
    Megtudtuk, hogy az iráni legföbb vezetés és Szuleimani tábornok között nagyon feszült volt a viszony, kiszivárgott hiresztelések szerint a szobák méyén tartott tanácskozások alatt nemegyszer hangos szóváltás, sőt, BŐSZ kiabálás volt nemegyszer , MÉGHOZZÁ SZINTE MINDIG A TÁBORNOL RÉSZÉRŐL.
    Ő, mint köztudomású volt, ő mindig az azonnali kemény, félelmet, meggondolást nem ismerő visszavágásokat szorgalmazta volt, – ha tőle függ, Irán már régen hadban állna Amerikával – és rendkivül dühitette ezzel a sokkal megfontoltabb, higgadtabb Rohanit, akit a tábornok nagyon kemény szavakkal támadott volt, megalkuvónak, hogy szinte azt ne mobdjuk , gyávának tartotta. Egyszerű magyarsággal, a két ember ki nem állhatta egymást.
    Ugyhogy mindent a saját proporciójában kell nézni, és ime, van valaki Iránban, méghozzá nem is akárki, aki esetleg nem is annyira sajnálja a történteket.
    Hogy mik vannak, mondta az egyszeri paraszt bácsi.

  137. 166.
    Rozsaszin spekuláció ,amit viszont tovább kell spekulálni,hogy bármi értelmet nyerjen,de akkor már nem is annyira rozsaszin ,inkább már végzetesen baljós.

  138. 166 – bálint:
    Nem tudom, honnan az információ, de nehéz elhinni.

    165 – csaba81:
    Felesleges komplikáció. Ragyogó rakétái vannak.

    162 – Python:
    Tudod te nagyon jól, hogy Iránnak nincs 5 éve. Valószínűleg senkinek sincs.

  139. Minden kedves nyugati állampolgárnak meg kell végre értenie,hogyha továbbra is azt a mézes mázos életstílust akarja folytatni,amihez hozzászokott minden erőforrást a Földön a magukévá kell tenni.Bármi áron. A Föld véges, az erőforrások végesek,az igények végtelenek.Ezt az utat nem az elnök,hanem az Usa állampolgára választotta.Azért is van annyi seggnyalója, és az Usa hadereje nélkül az Eu sem proszperálna ilyen fenséges szinekben.
    Remélem a bekövetkező kataklizmák végre elhozzák a bőségesen megérdemelt kínszenvedést és poklot mindenki számára.

  140. 16.Tibor bá
    “Nem tudom, honnan az információ, de nehéz elhinni…”
    A média guritotta elő, az isten tudja honnan kiszivárogtatva. Azonkivül logikus volt feltételezni, hogy az iráni legfelsőbb vezetés és Sulejmáni között meglehetősen feszült volt a helyzet, hiszen a két , egymástól lényegesen eltérő nézőpont köztudomású volt.
    Mindentől függetlenül, Irán kitüzte a bosszú vörös zászlaját mindenfele az országban, innentől nincs tovább, amennyiben, mint irtam már, Irán valaha is emelt fővel akarna az iszlám utcájára kilépni.
    És akar, nagyon akar.

  141. 166. balint

    Már mondottam. Mindegy milyen okból és kik ölték meg Szulemani-t vagy, hogy egyáltalán meg sem ölték. A lényeg, hogy ez a Trump nevű fickó mit nyilatkozott utána.
    Az is lehet, hogy orosz-iráni belső balhé volt, az indíték megvan. De akkor miért nyilatkozta a trampli hülyéje azt amit?!

    Sehogy se passzol! Itt háborút akarnak és ehhez az USA miniszterelnökének az egóját használják, na meg twitert. Kicsi marionettbábú, de nagy szeretne lenni, könnyű táncba vinni.
    A tanácsadók nagyon körmonfontak lehettek.

  142. 171 – balázs:
    Ez most zavarosabb, mint a sok évi átlagod. Még azt se tudod, hogy az USA-nak nem miniszterelnöke van. 😀

  143. Nem kizárt, hogy Szulejmani esetében volt/van belső ellenlábas, hiszen hol nincs ilyen. A gond nem Szulejmani félreállításának a ténye, hanem a módja. Ha ezt az ajatollah akarta volna, akkor lehet, hogy nem is tudnánk az egészről semmit, de nem ez történt, hanem – maradjunk a hivatalos verziónál – az amerikaiak lebombázták egy drónról Irakban.
    Hogy hogyan és miért került Szulejmani Irakba, megint csak részletkérdés ebből a szempontból, az USA – akármit is handabandáz össze-vissza – teljesen törvénytelen és erkölcstelen módon járt el.
    Lehet, hogy Szulejmani „rossz fiú” volt (Pompeo szerint legalábbis), de ennyi erővel több tucat politikust lehetne ledrónozni azonnal, kezdve mindjárt a sort a közelmúlt két legnagyobb háborús bűnösével, Dick Cheney-vel és junior Bush-al, 9/11 ürügyén pedig folytatni a sort a szaúdi elittel, hiszen a „toronyba repülő gépeket” (az idézőjel sem véletlen) szaúdiak vezették, nem afgánok és irakiak.

    Ezen túllépve a feladvány nagyon kemény és minél többet agyalok rajta, nem látom, hogy hogyan lehetne reálisan ebből katonai összeütközés nélkül kijönni.

    Trump és az USA olyan messze ment a nyilatkozatokban, hogy innen nincs visszaút, szinte tök mindegy, hogy Irán mit csinál – lásd a korábbi hozzászólásom két pontját.
    Forrófejű Juszuf (magánakció) vagy hidegfejű GI Joe (false flag) secperc alatt össze tud hozni egy casus belli-nek is bőven sok akciót és onnan kötelezően már az USA jön.

    Az Egyesült Államok olyan sokat veszített mostanra a presztízséből szinte minden téren és helyen, hogy túl sok fiaskót már nem engedhetnek meg maguknak, mert a vége tényleg az lesz, hogy egy világ fog röhögni rajtuk, márpedig akin röhögnek, attól nem félnek és akitől nem félnek, azzal egyre többen szállnak szembe.
    Van egy kritikus tömege az USA-val szemben fellépőknek is, amelyet, ha elérünk, akkor a petrodollár léte is veszélybe kerül, innentől pedig egyenes az út az USA konkrét bukásához. Van egy kritikus tömeg, amivel szemben az USA minden téren (még katonailag is) kevés, maximum öngyilkos háborúba mehet csak bele.

    Egy Irán elleni amerikai háborúnak alapvetően két lehetséges lefolyása van:

    1. Megmarad regionális szinten, de rendesen elhúzódó és baromi drága hadjárattá válik, ez pedig végleg hazavághatja az Egyesült Államok szuperhatalmi ambícióit a továbbiakban.

    2. Világháborúvá szélesedik a történet, na ez sem fog segíteni az USA egészségi állapotán (sem).

    Nem marad más hátra, mint két, meglehetősen kockázatos opció:

    A) Villámgyors hadjárat gyors iráni összeomlással, gyors amerikai győzelem, azaz az USA egy elsöprő atomtámadással totál hazavágja Iránt és közben az összes többi atomhatalom kussolva ül a seggén és semmit sem csinál – erre van talán a legkisebb esély a jelen realitásait nézve, mármint arra, hogy a többi atomhatalom veszteg maradna.
    Konvencionális katonai eszközökkel jelen opciónál eleve nem is számolok, ott ugyanis nincs gyors győzelem, csak az előbbi 1.-es pont.

    B) Előre „ledumált” korlátozott amerikai akció (lásd a legutóbbi szíriai amerikai cirkálórakétás bohózatot) és utána mindenki megy haza a pics.ba – az USA ebben még simán benne is lenne, Irán szempontjából látom ezt nehéz ügynek, de ne zárjuk ki teljesen a lehetőségek közül.

    Ezen kívül marad az, hogy valamelyik oldal behátrál, de ismétlem, jelen helyzetben ez gigantikus méretű arcvesztést jelent a behátrálónak, ami Trump és az iráni ajatollah esetében per pillanat kizártnak tűnik.

  144. MangaM: Qaher 313rol mit tudsz? Hány db van hadrendbe, milyen a képessége?
    Kosui

  145. 175. Csaba

    Nem sokat, bevallom, első ránézésre egy ötödik generációs, kis méretű (valszeg maximum szubszonikus sebességű) gyakorló/másodvonalas harci gépnek tűnik, ha egyáltalán tud repülni, mert ezt számos szakértő eleve kétségbe vonja.
    Nem hinném, hogy hadrendben áll, ez szerintem egy kísérleti techdemo.

    Ettől függetlenül az iráni hadiipar meglepően fejlett, dacára az évtizedes Nyugati szankcióknak, a mai napig repülőképes állapotban vannak az F-14A Tomcat vadászgépeik és megoldották az AIM-54 Phoenix nagy hatótávolságú rakéta pótlását is átalakított egyéb rakéták által.
    Ezeken felül a rakéta és cirkáló rakéta arzenálja figyelemre méltó, saját maga fejleszti és gyártja ezeket az eszközöket, így Irán esetében első körben én ezeket tartom valódi és potens fenyegetésnek (nem mellékesen a Pentagon szakértői is).
    A hadrendben lévő rövid- és közép hatótávolságú rakéták/cirkáló rakéták darabszámáról csak nagyságrendi becslések vannak, de az több ezer darabról beszél a különböző kategóriákban mindösszesen.
    Ezek a fegyverek nem sufnituning eszközök, mint a palesztinok Kassam rakétái.

    Néhány fotó:
    https://mobile.almasdarnews.com/wp-content/uploads/2017/04/Nasir.jpg
    http://www.hisutton.com/images/Ir_Cruise_Missiles.jpg
    https://i.pinimg.com/originals/a2/18/dd/a218dd511074c3c6b3abfa58424d7233.jpg

    … és egy figyelemre méltó videó:

  146. 77. MangaM

    egy részletet kiemelnék:

    “…Benjamin Netanjahu tegnap véletlenül elszólta magát a kabinetülésen: atomhatalomként említette hazáját..”

  147. 178 – sleeper:
    Ne légy már ilyen naiv. Ekkora politikus nem szólja el magát, pláne ilyen érzékeny témában. Ez időzítve volt.

  148. 178.sleeper
    Csatlakozom 179 MangaM
    180 Tibor bá véleményeihez. Ez nem elszólás, természetesen, a nukleáris opció megvillantása volt a cél.
    Nos, ha már itt tartunk, ha ennyire elfajult a helyzet , ha elérkeztünk a ” Judgement Day” küszöbére, az egész izraeli atomarzenál kérdésköre megérne nem csak egy misét, hanem töbet is a téma súlya, talán akár globális fontossága mián.
    Megvallom, a magyar nyelvterületrő hosszú évtizedek óta hiányzok, egyre homályosabb a nyelvtan, a fogalmazástechnika, ezokán, ahogy öregszem, egyre nehezebb a fogalmazás, a gördülékeny, konzekvens kifejező képesség.
    Nagyon jó volna , ha egy Tibor bá, egy Manga kaliberű valaki próbálná meg asztalra helyezni és boncolni a témát, ami, ismétlem, megér több, mint egy misét.
    KI TUDJA, ESETLEG A VILÁG SORSA FÜGG EGY HAJSZÁLON A MAI NAPOKBAN?

  149. 182. Bálint
    Semmi gond az írásaiddal, abszolúte érthetőek.
    Természetesen írok majd valamennyit (valamit) az izraeli arzenálról, de van két állam, akinek a nukleáris fegyverzete kis túlzással hétpecsétes titok minden szinten, az egyik pont Izrael (a másik meg Észak-Korea), így nem könnyű a feladat “a többi atomhatalomhoz képest”.

  150. 181 – bálint:
    A magyar fogalmazásod tökéletes.
    Sajnos (az én véleményem szerint) az izraeli atom arzenál téged nem fog megvédeni, “mindössze” azt biztosítja be, hogy Iránban kő kövön nem marad. Ami téged nem tesz boldoggá.

  151. 184:

    Ennek fényében is lóg a kaki a venillátor felett? 🙂

    Minden csoda 3 napig tart, és ez most már lassan letelik.

  152. 183.Tibor bá
    …”A magyar fogalmazásod tökéletes….” Ugyan már, Tibor bá, hol vagyok régi önmagamtól… de akkor is köszönöm. Tovább idézlek:
    …”Sajnos (az én véleményem szerint) az izraeli atom arzenál téged nem fog megvédeni, “mindössze” azt biztosítja be, hogy Iránban kő kövön nem marad. Ami téged nem tesz boldoggá….”
    Nemcsak, hogy nem fog megvédeni, de tőlem is, mint milliónyi izraeli embertől , elvette az éjszakai nyugalmamat . Éjszakákat forgolódom álmatlanul, mint oly sokan mások, aggódva várva a holnapot, azaz amit a holnap hozhat!
    Az senki épelméjű emberfiát nem érdekel, hogy Irán esetleg tényleg romhalmazzá válik, mert elüször is, nem akarom senki országát lerombolni, pro secundo, mit érek vele, miután Irán sokkal hamarabb darált pecsenyét csinál belőlem?
    És tudod mi a vicces az egészben, de olyannyira, hogy az ember zokogva röhögne a dolgon? Az, hogy még csak nem is én csináltam ezt az irtó balhét, de aminek főleg és elsősorban én iszom meg a levét.
    Az egész hasonlatos ahhoz, amikor a félkegyelmű állatgondozó kinyitja az oroszlán ketrecének ajtaját, mert az ott állingéló kisgyerek oly kedvesen integetett az oroszlánnak, mondván a szegény gyereknek: ” mert azt hittem, meg akarod simogatni.”..
    Igy Trump, az elmebajos állatkerti gondozó.

  153. 186 – bálint:
    Teljes mértékben átélem a helyzeted, de ha az téged megnyugtat, csak néhány órával fogsz előbb eltávozni ebből a (szaros)világból, mint a föld többi lakója. És konvencionális robbanó szerkezetek ellen lemenekülhetsz a légópincébe. Atom ellen nem tudsz tenni semmit. Ha inennézed, akkor még előnyöd is van másokhoz képest.

  154. 187.Tibor bá
    Háát…mit mondjak… köszönöm a kecsegtető és vigasztaló kilátásokat… tényleg, igy már egész elvislhető….
    ÓRIÁSI szmájli.
    Komolyra forditva a szót, nem tudom elképzelni, ki beszélhette rá Trumpot egy ekkora horderejű, mebocsáthatatlan és jóvátehetetlen fiaskó elkövetésére.
    Lehetséges volna, hogy mégiscsak a demokratáknak lenne igazuk, akik azt hanoztatják, hogy Trump nem alkalmas az elnöki poszt betöltésére?
    Mégis, most a legkomolyabban kérdem magamtól, és minden beszámitható embertől, mégis mit gondolt ez a szerencsétlen, mi lesz a következménye egy ilyes horderejű cselekedetnek?
    Mert: ha egy ALBÁN tábornok ellen követsz el ilyesmit, az szimpla, aljas gyilkosság lesz, amire elegánsabb helyeken a nemzetközi biróságon felesz majd.
    De egy IRÁNI tábornok esetében hogy nem gondolja végig ez az állat, ezért egykönnyen és nagyon hamar Belzebub elött találod magad.
    Stáboddal egyetemben.
    De, a fene megenné az állatját, én mit keresek ott???????

  155. Monte: Iránnak nem fejlett a hadiipara, de cserébe van hadiipara! Zömében a ’70 -es évekbeli amerikai haditechnikát fejtették vissza kb. 20 év alatt, és szereztek be a ’80 -as és a ’90 -es években némi gyártókapacitást. Tehát mondjuk úgy, hogy a bő 40 éves USA technikát pimpelték fel jó indulattal a ’90 -es évek elektronikai és technológiai szintjére, és ezt gyártják mai is. Persze mostanság drón, elektronikai zavarás és felderítés, és CM szinten mutatnak néha fejlett újdonságokat is, de az is inkább a ’90 -es és a 2000 -es évek orosz technikának a visszafejlesztése alapján létrehozott hazai gyártmányok. Persze ettől a benne lévő elektronika valószínűleg már XXI. századi, de ez csak némileg javít a minőségen, ha a technológia alapjai azért 20-40 éves dolgok.
    Az SRBM/MRBM/IRBM rakéta vonulat alapvetően nem saját fejlesztés, az bizony észak-koreai fejlesztés. De mára végeztek rajta módosításokat, fejlesztéseket, főleg a harci rész környékén, hogy pontosabbak legyenek. Így már nem 500-850m a CEP “csak 150-300m környéke, ami hagyományos töltet repeszromboló, termobárikus, stb. esetében bizony még mindig igen nagy szóráskép. Ezeknek a fegyverrendszereknek csak nukleáris töltettel van elrettentő ereje!
    De az tény, hogy tudnak hazai fegyvergyártást felmutatni, ami így elszigetelten stratégiai előny, de ez nem nagy szériában kivitelezhető, és technológiailag azért min. 20, de inkább 30 év elmaradásban vannak, nem csak az USA -hoz képest, de Kínához és az Oroszokhoz képest is. Persze ezt kényszerűen önerőből érték el, mert ha anno ’79 -ben nincs az Iszlám Forradalom Teheránban, akkor a mai iráni haderő felszerelése is kb. úgy nézne ki, mint a mai szaúdi.

  156. bálint: Félhivatalosan 80-100 db robbanófej környékén van Izrael atomütőéreje. Nem hivatalosan inkább 200 db nukleáris (atom, hidrogén, és neutron “bomba”) robbanófeje lehet Izraelnek. Mára minimális mennyiségű szabadesésű légibombával, mert a többsége a meglévő ICBM/IRBM rakétákon, és a haditengerészet tengeralattjáróin lévő CM (manőverező robotrepülőgép) -en van telepítve.

  157. 185. Egon

    a kaki azért lóg e ventilátor fölött, mert ez csupán a legutóbbi húzás volt azon húzások végeláthatatlan sorában, ahogy valakik(k) – és most szándékosan nem akarom kiemelni az usát, – mindent megtesznek azért, hogy beleugrasszák Iránt a végzetébe – és sok mindenki mást magával húzva, persze. És úgy néz ki addig nem nyugszanak, míg nem érik el céljukat.

    Ez csupán az eddigi legutolsó, és persze a legpofátlanabb húzás. Valamilyen szinten szerintem a kétségbeesés szülte, és jellemző a mai világunkra, hogy mindenki szörnyűlködik, és Irán válaszlépését latolgatja tisztán látva, hogy a harmadik, eddiginél sokkal nagyobb világégésbe fordulhat a dolog, de senki nem emeli fel a fejét, és senki nem mondja azt, hogy most már elég, valaki itt mindenféle jogot sutba vágott, és közös túlélésünk érdekében ezzel le kéne számolni, mert a következmények beláthatatlanok.

    Egy ország legitim képviselőjét, hivatalos útja során lesből kivégezni – aki ezt a lapot megjátszotta, már nem tettet. Vagy teljesen nyeregben érzi magát, vagy pedig pont ellenkezőleg, a végét járja, és minden mindegy alapon vagdalkozik, nem mérlegelve már a következményeket. Én a voksomat a második verzió mellett teszem le, s emiatt lengedezik az a bizonyos kaki egy hajszálon a ventilátor felett.

    A véleményem szerint valamivel elkapták Trump grabancát, olyannyira, hogy rá tudták venni erre a kétségbeesett lépésre. Biztos, hogy sokat mondogatták neki, hogy ez egy jelentéktelen következményekkel járó lépés lesz. A külpolitikában nincs annyira otthon, és vészhelyzetben valszeg az üzleti életben bevált praktikákhoz hasonló lépésnek fogta fel, nem számolva azzal, hogy a világpolitikában ez kissé mást jelent.
    Mindenesetre aki ezt kitervelte, briliáns elme volt, mert Trumpot ezzel rendesen mattolta. Az újraválasztási kampányra is nagy hatással lesz, mert bunkóságának és alkalmatlanságának nagyszerű bizonyítékaként fogják tálalni. Mint tudjuk, a legmeggyőzőbb mindig az igazság, bármilyen célra is van felhasználva.

    Még egy gondolat: aki ezt kitervelte, olyan valaki aki a helyzet eszkalálódásából is hasznot húz/húzhat, és sikeresen megtorpedózta Trump reputációját is. Nem tudom mi járhat a fejében, és mitől olyan biztos, hogy el tudja kerülni az atomháborút, talán arra számít, bárki is legyen az, hogy ha helyzetbe hozza a világot, könnyebb tárgyalási pozíciója lesz a céljai eléréséhez. Bármi is az igazság, kib…tul veszélyes ez a játék.

  158. 191 – sleeper:
    Ez kizárólag Trump ötlete. Ő a nagy póker játékos, ami az üzleti életben bevált. Erőből fenyeget és biztos benne, hogy a másik fél ebben a nukleáris chicken játékban félre fogja rántani a kormányt. Trump mindig győzött, mert amerikaiak között játszott, de most muszlimokkal játszik, és ezt nem vette figyelembe. Egyik se fogja félrerántania kormányt. És a két kocsiban valamennyien ott ülünk. NE LEGYEN IGAZAM!

  159. 192. Tibor bá’
    Kiváló meglátás!

    189. Python:
    Köszönöm a pontosítást, tehát Irán “hadiipari fejlettsége” 40 évnyi szankciók fényében értendő.

    Bálint:
    Aludj nyugodtan, még ha a jövőnket és az életünket el is vehetik, azért minden percünket ne adjuk már oda nekik előre! Tessék kipihentnek és jókedvűnek lenni, a halál így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de eljön mindannyiunkért és ami számítani fog akkor, az az, hogy addig milyen életet éltünk és azt hogyan éltük meg!

    Nos, Python már a lényeget leírta, én kicsit utána kutakodtam még a témában elérhető infóknak, hát semmi biztosat nem tudok mondani.
    A robbanófejek számáról 80 db-tól 400 db-ig van többféle becslés, így számolj 240 db-al és akkor nagyon nem lőttünk mellé. A robbanófejek hatóerejéről semmi konkrétumot nem tudok mondani, valószínűleg a 100 kT – 1 MT között lesznek valahol.
    A hordozóeszközök zömmel ballisztikus rakéták, ezek közül a Jericho-III interkontinentálisnak minősül, a hatótávolsága 4800 km-től 11500 km-ig van becsülve, ami azért nagyon nem mindegy!
    4800 km hatótávolsággal fenyegetheti Európa összes városát Londontól Moszkváig, de 11500 km esetén már akár Washingtont vagy Pekinget is!
    “Szóbeszédek” szerint a németektől kapott tengeralattjárókra szintén van telepítve atomtöltetű cirkálórakéta, ezeket – véleményem szerint – 2000 km hatótávolságon belül vetheti be.

    Most nagyon nem akarok belemenni Izrael nukleáris politikájának az egyéb összetevőibe, de az tény, hogy a Közel-Keleten addig van kvázi biztonságban az arab tenger közepén, amíg ő az egyetlen atomhatalom. Izrael területe nagyon kicsi, a lakossága ugyan nem sok, de a népsűrűsége elég magas. Ennek az a következménye, hogy egy nukleáris háború esetén, ahol adok-kapok történik, jelentősen romlik a “túlélési” esély, hiszen relatíve csekély mennyiségű atomtöltettel is hatalmas pusztítás érhető el izraeli léptékben.
    Hasonló a probléma Nagy-Britanniával is, aki hiába atomhatalom, pár töltettel az egész országot múlt időbe lehet rakni, amíg ugyanez teszem azt Oroszország, USA, Kína vagy éppen India esetén nem egészen így van.
    Ez volt a vigaszmondatom. 🙁

  160. Épp ezt néztem én is! Bele borzongtam….
    Apa kezdődik! Kezdődik!
    1:22 perc van. :
    Az iráni Tasnim hírügynökség nemrégiben jelentette, hogy a The Guardian Michael Safi szerint az iraki Al Asad légibázissal szemben második rakétatámadásuk indult el. Még több jön.

    A Pentagon megerősítette: „Körülbelül 17:30kor (EST) január 7-én Irán több mint 1tucat ballisztikus rakétát indított az iraki amerikai katonai és koalíciós erők ellen. Nyilvánvaló, hogy ezeket a rakétákat Iránból indították és legalább két iraki katonai támaszpontot céloztak meg az amerikai katonai és koalíciós személyzettel Al-Assadban és Irbilben. “

  161. Köszönöm vigasztaló, bátoritó szavaitokat, kedves barátaim.
    Ime az én kis kavicsaim az információ-hegyek tövébe;
    Egész éjszaka morajlott az égbolt fölöttünk. Mi nem messze lakunk a bejövö légiforgalmi utvonaltól, az erkélyről látjuk napközben a landolni készülő gépeket, de eleddig éjszaka ilyen zaj nem volt!!!!
    Reggel a lépcsőházban találkozom a szomszédban lakó repülőtéri standon dolgozó taxisoförrel, az éjszakai müszakból térve haza. Megkérdem tőle az éjszakai erős gépmoraj okát, elmondása szerint hatalmas katonai szállitógépek érkeztek egymás után, a távoli Charleston Air Base-ról , másfél-két órát voltak lennt, felszálltak, és röviddel utánuk jöttek az újabbak.
    Ezt a motorzsivajt hallottuk mi otthon az éjszaka folyamán.
    Mi lesz a folytatás? A következő napok megmondják.

  162. Hírszerzői berkekben arról beszélnek, hogy:

    1) elég érdekes volt az utaslistája a Teherán felett lelőtt (bocs, meghibásodott) ukrán gépnek…
    2) a legutóbbi 48 órában gyanús mértékben megnövekedett a kommunikáció volumene Irán és Észak-Korea között, és gyakorlatilag senki nem tudja, hogy miről beszélgetnek… Vajon?

    Irán egyértelmű, hogy február 11. (náluk a Forradalom Napja) elé beigazít egy komolyabb húzást, nagyon jól jött ez a recsegő-ropogó Hámenei-rezsimnek.

    Putyin tegnap este bejelentés nélkül Damaszkuszba érkezett és ott tárgyalt “valakivel”.
    De ehhez Kínának is kell a jóváhagyása, ami szerintem NEM lesz meg.

    Ami a lényeg, a szituáció sokkal rosszabb, mint aminek tűnik, az egész nemzetközi sajtó nem kezeli a történetet a maga helyén. Just my 2c.

  163. Így van.
    A legtöbb baleset felszállás és leszállás alkalmával történik, mint tudjuk…
    Egyébként sem akartam semmit sugallni, implikálni.
    Ahogyan a hozzászólásom eleje is tisztázza, én csak arról írtam, hogy miféle szóbeszéd van JELENLEG hírszerzői körökben.

  164. 202. Bükkös András

    Hát igen, azért nem egy mellékes dolog az esetleges észak-koreai szál, ez egészen más dimenzióba helyezheti a sztorit.

    Putyin most a napokban fog Erdogannal és Merkellel is tárgyalni, a színfalak mögött ezerrel pörög a nem hivatalos diplomácia, ebben hagyományosan jók az oroszok.

    A magam részéről remélem, hogy csillapodnak kicsit a kedélyek, az EU is (nagy nehezen) megmozdult a kérdésben, ami nem az EU jelentősége miatt fontos, hanem azért, mert USA szövetséges hatalmakról van szó, akiknek nagyon nincs ínyére nemhogy egy III. Világháború, de egy “sima” Irán elleni háború sem.

  165. 200 Bükkös András

    Jól forog az eszed.

    Játszunk tovább.
    145-ben írják: “Irán bejelentette hogy a maga részéről is semmisnek tekinti a atomalkut és ezután semmiféle kontrolt nem fogad el az urándúsítási tevékenysége fölött”
    Úgy tudom, hogy nincs elegendő urán a Földön az emberiség energia ellátásához.
    Urán valszeg fegyvernek kell.

    178-ban:
    “Benjamin Netanjahu tegnap véletlenül elszólta magát”
    Épp most jutott ez eszébe?

    Mennyi idő alatt lehet összeszerelni egy bombát?

  166. MangaM: Csak akkor szoktam hozzászólni, ha úgy érzem, komoly tétje van. Most úgy éreztem. IH-nál vagyok állományban, természetesen hamis névvel és hamis IP-címmel vagyok itt.
    Minden valószínűség szerint csak egy színjátékról van szó, a pufi arc tudja, hogy mi az a határ, amit neki SEM szabad átlépnie. De kellemetlen, hogy idáig fajult. (Tibor bá’ meg büszke lehet, hogy a szolgálatoknál is olvassák a blogját..:)) Ami a lényeg és nem látszik innen Magyarországról, hogy ez a balhé sokkal komolyabb annál, mint aminek tűnik. A perzsák nagyon intelligens és kreatív emberek, itt nem arabokról beszélünk, ezt “balint” kommenter is megerősítheti.

  167. 206. Bükkös András
    Értem.
    Akkor inkább nem teszünk fel kellemetlen kérdéseket. 😀

  168. MangaM: Amire lehet, arra válaszolok és ezt nagyjából rugalmasan értelmezem.
    Vannak, akik ha nem is értenek egyet feltétlenül mindennel, az országot szeretik.
    Rád sajnos felfigyeltek a Bég utcában. (Tudod, a szakszó.).
    Én szóltam…

  169. MangaM: Hát őket: https://nbsz.gov.hu/
    Gondolom, azért nagyon nem lepődtél meg.

    Egyébiránt semmiféle titkos információ nem került itt megosztásra, max. pletykák és esetleg dezinformáció…

  170. Re:204
    Pár hét, mire a CNC kimarja a főbb alkatrészeket, és a spájzban van a hasadó anyag… 🙂
    Igazából maga a bomba nem bonyolult, csak a megfelelően dúsított hasadóanyagot nehéz elő állítani. (Ezért is b.szkurálják Iránt az urándúsítás miatt)
    Irán elsőnek egy kis hatóerejű fissziós bombát csinálna úgy is, amit demonstratív felrobbant a föld alatt, amit egyből észlelnek, és menne a basza-behu.
    Megjegyzem, mi is fönt vagyunk(Magyarország) azon potenciális országok között, akik atombombát tudnának gyártani. Pár éve a KFKI ült is némi dúsított hasadóanyagon, amit “jópénzért” eladtunk az amcsiknak…

  171. Re:210
    Nem mozgok ilyen körökben, de tippre rajta vagy azon a listán, akit már figyelnek valamilyen szinten.
    Minden valamire való szakszolgálat számon tartja a területek potens embereit, és te jól láthatóan érted a csíziót. Helyükben én is ezt csinálnám, mert ha emberért kell nyúlni, akkor emberért kell nyúlni, és nem lehet takarózni azzal, hogy de nem találtunk senkit.
    Ez a státusz se nem rossz, se nem jó, mindössze annyit jelent, hogy a nagy masszából már kilógsz, és felfigyeltek rád.

    Addig nem kell félni, amíg nem szervezkedsz az államhatalom ellen… 🙂

    Re:209
    Csak egy szimpla kérdés: Szintén?

  172. 211 dajtás

    Nem szeretném túllépni a játékosság határait.

    “…csak a megfelelően dúsított hasadóanyagot nehéz elő állítani.”

    Én úgy tudom, hogy a nukleáris ravasz a legbonyolultabb.
    Miliomod másodpercnél rövidebb idő alatt kell a robbanásnak megtörténni, mert különben szétszóródik az aktív anyag, és csak pukkanás lesz belőle.

  173. Az Észak-Korea dologhoz: Az iráni SRBM/IRBM/MRBM rakétachnika eredendően ÉK -ból származik, tőlük vették meg még a ’90 -es évek végén a technológiát, aztán a lassan 20 év alatt nem csak gyártották, hanem csiszoltak is rajta. Ugye a legújabb továbbfejlesztéseknél, rámentek a robbanófej CEP értékének csökkentésére (végfázis manőverezés) jobb robbantási profilt alakítottak ki, és mára lecserélték egyes modellek továbbfejlesztéseiben a folyékony rakétaüzemanyagot, szilárd tüzelőanyagra (Ez onnan ismerhető fel, hogy más a fúvóka, és ezekről jellemzően hiányoznak v. kisebb méretűek a farokstabilizátorok.), az acél héjszerkezetet felváltották alumínium ötvözetekkel és kompozit anyagokkal, ami súlycsökkentést és hatótávolság növekedést hoz magával.

    Tippre most vagy új, és nagyobb hatótávolságú rakéták licencét vennék meg a Kim gyerektől, vagy az Atomalku iráni felmondása után megvennék az észak-koreai nukleáris technológiát, legalább a fissziós technológia szintjén, és akkor kb. 1-2 éven belül demonstratíve végrehajthatnának egy 5-10 kt közötti tesztrobbantást. Persze ez mind csak józan paraszti ésszel levont logikus következtetés.

  174. Egyszerűen megjöttem egy német IP címről.
    Ne firtassuk ezt, sajnos tényleg elég nagy baj van.
    Én most lepihenek, mindenkinek jó beszélgetést, MangaM számára óvatosabb trécselést. Ennyi még belefért.

  175. Python: Elkapkodott volt, ez tagadhatatlan.
    Az ukrán gép leszedése megint egy más dolog. (Valamiért ez mostanára kiderült, hogy 168 embernek, tehát a gépen utazó emberek 96%–ának nem volt biztosítása…)

    Nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy odáig jutottunk, hogy már ez a blog is figyelve van. Szomorú…

  176. Re:213
    Attól függ milyen elvű a fissziós bomba:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Little_Boy
    https://en.wikipedia.org/wiki/Fat_Man
    Utóbbira gondolsz, ami már macerásabb, de ez sem extrém nehéz már, mert elég nagy az irodalma, hogy az egyszeri Ali az atomtudós összerakjon bármit is.
    Itt nem az a kérdés, hogy tudnak-e működő fissziós bombát csinálni(mert ezt minden műszakilag intelligens nemzet meg tudja csinálni, ha akarja), hanem az a kérdés, hogy tudnak-e elég kicsi és könnyű fissziós bombát csinálni…
    Következő lépés, hogy ha tudnak kicsi és könnyű fissziós bombát csinálni, akkor némi törpöléssel tudnak H bombát is csinálni, mert maga az alapanyag(lítium-deuterid) nem extrém nehezen legyártható “üzemanyag”.
    Némi okulásként mivel akarja kinyírni az emberiség önmagát:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Thermonuclear_weapon

  177. 217.Bükkö András
    …”Nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy odáig jutottunk, hogy már ez a blog is figyelve van. Szomorú…
    Drága András barátom, a blogot -mint minden valamirevaló, arra érdemes internetes eszmecserélő fórumot – már csekély 456 éve figyelik, nem emberek, persze, hanem erre szakosodott, erre beállitott programok, és én azon csodálkozom, hogy neked ez újdonság, vagy sajnálatos.

  178. Re 206: én meg a Szentszék kirendeltje vagyok :), de komolyan. Már mondtam Tibor bá’-nak is, hogy itt figyelek, de ez igaz.

  179. 215. Bükkös András

    Na, most jól feladtad a leckét.

    Annyiban azért segíthetnél, hogy mit jelent az, hogy “óvatosabb trécselést”? Nem bántottam senkit és nem uszítottam senki ellen, legalábbis szerintem.

    Vagy leírom a véleményemet és azt, amit és ahogy látok, vagy nem írok semmi értelmeset, de akkor meg minek vagyok itt? (Tudtommal itt senki nem folytatott szervezkedést meg egyéb, állam ellenes dolgokat, engem meg speciel a nagyvilág geostratégiai dolgai érdekelnek, ez a hobbim, viszont biztosan nem én fogom megváltani a világot, pláne nem a képernyő előtt ülve.)

    Azzal semmi problémát nem látok, ha a szolgálatok figyelik a netet és a fórumokat, naná, többek között ez a dolguk, ezt az országot kell védeniük, azaz engem és a családom is védik ezzel együtt. Legalábbis remélem. Ha meg felfigyeltek például rám, az mit jelent: elemzői állást vagy drónt a fejemre?
    Viccen kívül kérdezem.

    212. Dajtás

    Hogy érted azt, hogy terület potens embere?
    És mi az, hogy emberért kell nyúlni?
    Unalmas és nyugis életet élek, számomra a napi szintű nagy izgalom az, amiket a híroldalakon olvasok.

  180. Re:223
    Annyit jelent, hogy minden szakterülethez tartozhat egy lista, hogy ha valami grimbusz beütne, és kiesnének a kritikus személyek, akkor kiket keressen meg a szolgálat, hogy felkérjék ezeket az embereket némi nemű segítségre.
    De nem kell ehhez havária helyzet, elég ha jön mondjuk egy váratlan helyzet, pl. UFO leszállás a Parlament előtt :), akkor egyből előszedik azokat az embereket, akik max az UFO magazinba írogattak eddig cikkeket…
    Én is csak tippelek, mert nem dolgoztam szolgálatoknak, de ez lenne a logikus, ha stratégiai ágazatok szellemi potenciálját kellene menedzselni.

    “Figyelmeztetés” talán arról szólhatott, hogy ha túl jól kombinálsz, akkor kiemelhetnek más nem hazai szolgálatok, mert leleplezed a törekvéseiket.
    Idehaza nyüzsögnek amúgy is az orosz/amerikai/izraeli szolgálatok emberei, szóval van kinek a lábára lépni.
    Mondjuk mivel kommersz anyagokból főzöl, és nincs belsős anyagod, ezért túl nagyot nem tudsz “gurítani”, ergo ez inkább egyfajta jelzés, mintsem fenyegetés lenne.
    Stílus sem volt olyan, mert azt nem így intézik szerintem.

  181. Re:223
    Amúgy is ideális műveleti terület a fórumok/net világa, főleg ha értelmesebb oldalról van szó, és ezt Tibor bá’ akár dicséretnek is veheti, ez az oldal vastagon az átlag NLC.hu felet van… 🙂

  182. Kedves Bükkös András mögött húzódó személy!
    Spéci távcsöves puskára lenne szükségem, amivel kellemetlen politikusokat Borosjenőről ki lehet lőni. Tudsz nekem segíteni? “Megvehető vagyok” jeligére a kiadóba. 😀

  183. 220: Én az uránalapúra gondoltam, mert tudtommal Iránnak nincs plutónium szaporító reaktora, csak urándúsító centrifugái üzemelnek újra a korábbi hekkertámadásos Izraeli-USA közös kíbertámadás okozta károk kijavítása után.

    Kiméktől egyértelműen a technológiát szereznék be szerintem, hogy ne csak elvileg működjön a dolog, hanem gyakorlatban is, és nem 0,5-1,5 kt -án pukkanjon, meg ha nagyobbat is szól, gravitációs atombombával azért ma már nem sokra mennének, főleg, hogy ott az a sok rakétájuk. Viszont ÉK -nak megvan mára a miniatürizáló technológiai képessége, és ahogy láttuk a MIRV -en túl az SRBM/MRBM/IRBM kategória esetében MaRV robbanófejet imitátort is felvonultattak díszparádén rakétákra illesztve, nem csak úgy rábarkácsolva. És állítólag tesztelték is a visszatérési és túlélő képességét a légkörben a MaRV robbanófejnek. Magyarul ÉK elméletileg rendelkezik a technológiával, hogy rakétákon gyakorlatilag is bevethető atomfegyvert állítson elő, ne csak szekrény v. asztal méretű, barlangokban felrobbantható kísérleti teszt bombákat. A H-bomba szerintem még nem eladó az ÉK részéről, vagy csak csilliárd-millió USD, ERO összegekért, míg a fissziós technológia emberileg is értelmezhető USD összegért megvehető tőlük, persze nem akárkinek, de Irán eddig jó vásárlójuk volt.

    Ezért írtam föntebb azt amit, én ebben az irányban keresgélném a kapcsolatot. Meg a mostani rakétáiknál potensebb, gyorsabban esetleg nagyobb hatótávolságú verziók is érdekelhetik őket, mert innentől valószínű szeretnék majd az USA -t nem csak 2500-3000 Km -es hatótávon belül veszélyeztetni/elrettenteni.
    Eddig elsődlegesen az iráni rakétaprogram tágabb értelemben a síita milíciák, terrorista szervezetek felfegyverzésére, saját értelmezésben pedig Izrael és a Közel-Kelet teljes körű lefedésére koncentrált, és részben persze képes Európát is lefedni, de ekkora távolságon ezek a 30 éves technológiát képviselő rakéták már kb. 800-1000m+ CEP -el rendelkeznek.

  184. 224. Dajtás
    Fasza, akkor nekem annyi…
    Napi mainstream és alternatív híroldalak az anyagom a netről meg hozzá a saját ötleteim.
    Az mondjuk elég gáz lenne, ha a konyhaasztal mellett ülve én lepleznék le titkos külföldi törekvéseket, nem? Mármint a külföldiekre nézve.

  185. Re:227
    Nyilván itt az lehet a cél, hogy időarányosan miné gyorsabban tegyenek le valamit az asztalra, és nem az, hogy “iráni büszke nemzet maga gyárt 100%-ban atomfegyvert”.
    Nekik prompt kell valami, és nem majd holnap utánra…
    Ha ebben partner Kim, akkor van az a pénz, hogy “korpás legyen a hajuk”… 🙂
    Jól látszik, hogy az USA csak ebből ért, és ez lenne Irán kezében az adu ász, hogy meg se próbálja megtámadni, ahogy Izraelnek se viszkessen a ravaszon a keze.
    És ez csak a felszín amit kapargatunk, mert mélyen sokkal nagyobb játszmák vannak.

  186. 228: Monte, néha a szar is meg a légy is belerepül a ventilátorba, így mi is néha beletrafálhatunk dolgokba belsős infók ismertei nélkül is. Azért zömében nem 8bites átlag emberek írják itt az értékes hozzászólásokat.
    Van ilyen, listán vagy, figyelnek rád, ennyi! Ez se nem pozitív, se nem negatív; de valószínű lecsekkoltak, szóval nem Montezuma meg MangaM néven taretanak számon, hanem a valós neveden, és a lelistázták a kormányzati (NAV, TB, Kormányhivatal, stb.) rendszerből a családi, egészségügyi, kapcsolatrendszeri, háttér, stb. infókat rólad, és a szűkebb környezetedről. (De ha mondjuk meghívnának egy miniszterelnöki látogatásra VIP vendégnek, vagy találkoznál pl. az amerikai nagykövettel, ezeket akkor is megcsinálják, hogy gyanús személy vagy-e, zsarolható, veszélyes, terrorista gyanús, stb. értelemben.) Ha gáz lenne, már észrevetted volna, hogy figyelnek, mert első körben ráijesztenek az emberre, és azt direkt úgy csinálják, hogy észrevedd. Ha olvastál kémregényeket, akkor tudod mire gondolok. 😉

  187. Re:226
    Te ehhez már túl öreg vagy, és Éva asszony amúgy se akarna bablevest főzni neked… 🙂
    Minden ember elintézi saját magát, nem kell hozzá golyó.
    (Plusz a kevés információ gyakran téves következtetésekre vezet…)

    Re:228
    Nem kell betojni ettől, elég ha tudod, hogy felfigyeltek rád.
    Ahogy írtad, konyhaasztal mellől nagy varázslatot úgy sem tudsz produkálni…

    Re:230
    Kb hasonlóan látjuk mindketten, mintha én írtam volna a hsz-t. 🙂
    Ha valakitől valamit akarnak, akkor úgy is felhívják/írnak neki egy szép üzenetet, szóval nem kell pánikolni.
    Vicc az egészben, hogy az igazságot kiteregetik szépirodalmi keretek között, akár a legextrémebb dolgokat is. Elég ha ráírják hogy fikció, és tadamm, egyből olvashatja az ember az anyagot.
    Más kérdés az, hogy hogyan választja szét az ember az ocsút a búzától, mert az információs dömping/elfedés egyfajta dezinformációs technika is egyben.

  188. A Szentszék k*ra király.

    MangaM: Leginkább elemzői állást. Elég jó vagy. Ne parázz…
    Dehát tényleg többen felfigyeltek a hozzászólásaidra…

    Python: Irán kiheverte egyébként a STUXnet támadást, a natanz-i reaktor köszöni, de jól van. Irán messze van még attól, hogy atomja legyen, viszont pénze az van…

  189. Monte, Python: először is: mindkettőtöket mindig élvezetes és hasznos olvasni, nem csak itt, szerintem jó emberek vagytok! De nehogy már komolyan vegyétek 007+1 kollégát…
    Egyébként is, itt én vagyok a legjobban beépített ember, ahogy mondtam (222-ben) Engem pl.: Őszentsége saját maga küldött ide, hogy figyeljek, de ez titok, csak nektek mondom el, nyugodtan elhihetitek.
    Most biztos komolyan elgondolkoztatok ezen és azt mérlegelitek, hogy
    a, biztos igaz, hisz pl. a Szentszék keze mindenhova elér, meg én meg is mondtam, ugye
    b, azt gondoljátok, hogy nem lehetek valami képzett “T” ügynök, hisz ezt mind kikotyogtam
    Nyugodjatok meg az ‘a’ verzió fedi a teljes valóságot:)))

    “balint” is jól megmondta

  190. Nos, akkor tegyük ezt tisztába.

    Nyilván nem fogok dekonspirálódni, de Tibor bá’ oldala tetszik.
    Annyi van, hogy tényleg a “szolgálatok” is ovassák ezt a blogot.
    Nyilván nem küldenek 10 rugót nyíltan…

  191. 219.

    “… Nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy odáig jutottunk, hogy már ez a blog is figyelve van. Szomorú… …”

    nem, ez teljesen természetes. Szerintem minden hasonló blog, oldal, stb. figyelve van , hiszen a hírszerzői információk minimum 90%-s nyilvános információn alapul. A témák fel vannak dobva, és a hozzászólók jönnek mint a mézesbödönre. Mindenki csak emberből van, és akinek nagyon nyomja már a begyét az infó, sokszor nem bír magával, és kipakol, részlegesen, vagy ködösítve kicsit. Aki azonban a puzzlet rakosgatja, annak ennyi is elég. Nem is beszélve arról, hogy néha elég, ha valaki csak feldob egy témát, ezzel már új szálat indítva el a hozzáértőknek..
    Klasszikus információszerzés a XXI.században, meg egy csöpp analízis, teljesen természetes.

  192. Re:234
    Most jól földobtad a labdát szegény Tibor bá’-nak, mert elkezd agyalni, hogy a támogatók közül ki az ügynök és ki nem… 🙂

  193. 234.
    Duma ez, blöff Szily. Ha ott dolgoznál, tudnád, hogy úgyis kinyomozhatnak. Tehát nem lennél itt. Pláne nem lerántva a leplet.
    Amúgy megjelent a videó a repülőről. A földön robbant.

  194. 200-202.

    én csak annyit tennék hozzá ehhez, hogy gyakran a lámpa alatt a legnagyobb a sötétség. Másrészt pedig az információ valamint a dezinformáció is ugyanolyan értékes egy elemző számára, a második ráadásul néha még értékesebb is 🙂

  195. Re:233
    Mi lesz a következő?
    Szabadkőműves főpáholy szóvivője?
    Illuminátus nagymester kardhordozója?
    ET magyar hangja?
    Mai napomat feldobtátok. 🙂

  196. Re:238
    Végén kiderül, hogy az ide beíró személyek titkosszolgák voltak, azok, vagy azok lesznek. 🙂

  197. Én is figyellek Titeket, és annyira titkos vagyok, hogy még nevem sincs.
    Féljetek!

  198. Ne csináljunk viccet abból, amit András leírt, én elhiszem neki, hogy ez igaz.

    Remélem egyik szolgálat sem akar kinyírni, nem hiszem, hogy túl sokat nyomok nekik a latban, azt előre megígérem, hogy miattam tuti nem dől össze a világ.
    (Nem azt ígértem, hogy nem dől össze, csak azt, hogy nem miattam!)

    Ha nem drónoznak le, akkor minden elemzésemet továbbra is természetesen ingyen és bérmentve olvashatja és használhatja bármelyik magyar szolgálat, ha meg ledrónoznak, akkor lehet keresni a következő hülyét, aki majd hobbiból elemez.

    Szóval ha rám hallgatnak, akkor inkább nem drónoznak le.

  199. Mangát nem adjuk! Ő a mi saját belső használatú elemzőnk, ráadásul ingyen és bérmentve szolgáltat elég magas színvonalon, élvezetes stílusban, háttérismerettel, jó logikával.

    Bár egyik cseh titkosszolgálati hozzászolónk (Pável) megállapította, hogy Manga látószöge a konyhai kisablak korlátozott nyithatósága miatt kicsi:-), így -szerintem-nem kell aggódnia!

    Viccet félretéve, biztos, hogy figyelik, de itt nem sok konspiránst találnak. Max. csak fotelforradalmárokat. De inkább gondolatkísérletek és elemzések a jellemzőek.
    Az index annál veszélyesebb, komolyan nyúlják az anyagot!!!

  200. Nos uraim, szvsz (ezt tőletek tanultam) Bükkös András stílusa egy az egyben megegyezik Jövőnk stílusával.

    Majd kizálag azok küldenek 10 rongyot, akiket személyesen ismerek. Nem úgy néz ki, hogy bármelyik szolglat közöttük lenne. Különben ez csak fordítás, közlöm az eredetit. Már csak vannak ott olyanok, aki tudnak angolul.

  201. 242 MangaM

    “Ne csináljunk viccet abból, amit András leírt..”
    Nem is csinálunk. Ez már maga a vicc.

    Tibor bá’
    “…Bükkös András stílusa egy az egyben megegyezik Jövőnk stílusával.”
    Az IP címe is egyezik?

    Az IP-vel lehet játszadozni, de ez még nagyon elégtelen az azonosítás megakadályozásához.

    200-ban Bükkös András mondja:
    “Hírszerzői berkekben arról beszélnek, hogy…”
    Inkább elemeznek.

    Írja még: “…már ez a blog is figyelve van. ”
    Ha én volnék a titkos ember, nem korlátoznám a figyelést erre a blogra, nem korlátoznám magam és így csökkenteném a sikerem esélyét.
    Mindenre figyelnék.

    “Bükkös András”-t elragadta a fantáziája, neked pedig nem szilárd a világnézeted, ha így meg tudnak zavarni.

  202. Nem nyert 😀
    Nem vagyok Bükkös András 😀 de már kész vicc, hogy minden alkalommal úgy vagyok előrángatva, mint nyúl a kalapból. 😀 😀 😀

  203. 247. Jövőnk
    Én örülök, hogy megjöttél. Na mit szólsz az iráni balhé alakulásához? Most olvastam Trump beszédéről, puhul a történet.
    https://444.hu/2020/01/08/donald-trump-egyetlen-amerikai-sem-serult-meg-az-iraniak-raketatamadasaban

    246. n/a
    Lehet, hogy igazad van, de én elhiszem, amit Bükkös András leírt. Biztos ami biztos…
    A “nem szilárd a világnézeted”-et hogy érted?

    234. Bükkös András
    Mondd meg az igazat: komoly amit írtál vagy csak szopóágra tettél egy kicsit?
    Ha komoly, akkor miért szóltál? Biztosan van oka.

  204. 248 MangaM őszintén szólva nem értem az egészet. Ez a mai műsor egy kabaréba illő bohózat volt. De úgy általában nem nagyon értem, hogy mi zajlik mostanság; teljesen logikátlan lett minden, ami aggasztó.

  205. A MI-t és a szuper számítógépüket összeeresztették /esetleg működik már egy kvantum szintű számítógép?/ és most a tesztüzem folyik. Meg kell tudni, mekkora a találati pontossága a rendszernek. Ez magyarázat lehet a mostanában zajló, elemzők szerint is érthetetlen lépésekre.

  206. 248 MangaM

    “A “nem szilárd a világnézeted”-et hogy érted?”
    Úgy ahogy mondtam.

    204-ben “Bükkös András”-nak mondtam:
    “Játszunk tovább.”, vagyis a szavait így fogom fel.

    Te pedig “…én elhiszem, amit Bükkös András leírt.”

    “Bükkös András” egy nick név, és elfogadod igaznak amit ír,
    “n/a”, vagyis az Én nevem is nick. De tőlem nem fogadod el, nem “hiszed” hogy Ő csak játszik.

    Mi alapján döntöd el, hogy melyik az igaz állítás?

    Össze vagy zavarodva!

    Hidd el nekem, hogy nem hihetsz senkinek.

  207. 249. Jövőnk

    Szerintem az van, amit korábban már egyszer írtam (előkeresem, ha valakit érdekel), azaz Trump hasonló poént akar elsütni, mint ami a Kis Pufival (ÉK) történt találkozó és egyezkedés volt.

    Egy ilyen húzás keményen eladható lehet külpolitikai sikerként otthon, pláne az elnökválasztás évében – még ha nincs is megegyezés, már a tárgyalások újra indulása is konkrét siker lenne.

    Trump tárgyalóasztalhoz akarja ültetni Iránt és új alkut akar, ahol például Irán nem az EU cégeket részesíti majd előnyben – egy ilyen fordulat azért sokat javítana az USA mostanra kissé megrendült közel-keleti pozícióin. Amúgy sem megnyugtató Washington számára, ha Irán az orosz és a kínai flottával gyakorlatozik, miközben az EU-val akar nagy bizniszeket kötni.

    Az egész műsor Irán puhításáról szól, aki komoly katonai következmények nélkül rakétázhatott meg néhány amerikai bázist Irakban, igaz, ők is előre szóltak, nehogy nagyobb gebasz legyen a dologból – most mindenki boldog lehet és odahaza mindegyik eladhatja a nyájas publikumnak a sztorit.

    Számomra egyáltalán nem tűnik abszurdnak azt feltételezni, hogy az USA végső soron sokkal jobban örülne a Közel-Keleten egy Irán szövetségesnek, mint például egy Szaúd-Arábiának, azaz szerintem simán dobná Rijádot Teheránért cserébe. Ebben az esetben akár még 9/11-et is elő lehetne húzni a pakliból, nehogy Rijád hirtelen túl nagy haverja legyen Kínának vagy Moszkvának – 9/11 sztorija amúgy sem vet túl jó fényt Szaúd-Arábiára…

    A nagy kérdés ebben a játékban Izrael reagálása lenne, de – ezt is írtam már korábban Bálintnak – én nem vagyok abban teljesen biztos, hogy Irán és Izrael a színfalak mögött is tényleg akkora ellenség, mint amit itt hivatalosan hetente előadnak.
    A Közel-Keleten van két nép, akik garantáltan nem a hülyék gyülekezete: ezek pont a zsidók és a perzsák. Ellenben van pár százmillió arab, akiket valahogyan „megosztott felügyelet” alatt kell tartani és erre Izrael és Irán háttérben folyó esetleges titkos összejátszása tökéletesen működő séma lenne.

    No mindegy, egyelőre annak is örülök, hogy nem atommal lövik egymást és maradt egy halvány reménysugaram arra, hogy Trump-ban sem kell majd csalódnom.

  208. Sajátos logikámat alkalmazva úgy értékelem a helyzetet, hogy történt egy háttér egyeztetés. Iránnak megengedték a visszavágást, hogy lecsillapodjanak a belföldi kedélyek. Trump pofázhat, hogy ne veszélyeztesse az újraválasztási mozgalmat. Viszont Iránnak úgy kell visszavágni, hogy emberéletben ne essen kár. Mindkét ország részére az a haszon, hogy nem lesz III. világháború. Érdekesség, hogy tegnap még a szajha média EGYSÉGESEN “kémfőnök”-öt emlegetett. Ma már EGYSÉGESEN “tábornokról” van szó. Más területen megy minden tovább.

  209. 186. balint
    Így Trump, az elmebajos állatkerti gondozó.

    Hideg, hideg, hideg.

    188.balint
    Komolyra fordítva a szót, nem tudom elképzelni, ki beszélhette rá egy ekkora horderejű, megbocsáthatatlan és jóvátehetetlen fiaskó elkövetésére.

    Hideg, hideg, hideg.

    191.sleeper
    – mindent megtesznek azért, hogy beleugrasszák Iránt a végzetébe…
    …és jellemző a mai világunkra, hogy mindenki szörnyülködik, és Irán válaszlépését latolgatja …
    A véleményem szerint valamivel elkapták Trump grabancát, olyannyira, hogy rá tudták venni erre a kétségbeesett lépésre.
    Még egy gondolat: aki ezt kitervelte, olyan valaki aki a helyzet eszkalálódásából is hasznot húz/húzhat, és sikeresen megtorpedózta Trump reputációját is. Nem tudom mi járhat a fejében, és mitől olyan biztos, hogy el tudja kerülni az atomháborút, talán arra számít, bárki is legyen az, hogy ha helyzetbe hozza a világot, könnyebb tárgyalási pozíciója lesz a céljai eléréséhez. Bármi is az igazság, kib…tul veszélyes ez a játék.

    Meleg, meleg, meleg.

    192. Tibor bá’
    Ez kizárólag Trump ötlete….

    Hideg, hideg, hideg.

    200. Bükkös András
    2) a legutóbbi 48 órában gyanús mértékben megnövekedett a kommunikáció volumene Irán és Észak-Korea között, és gyakorlatilag senki nem tudja, hogy miről beszélgetnek… Vajon?

    Meleg, meleg, nagyon meleg.

    203. MangaM
    Hát igen, azért nem egy mellékes dolog az esetleges észak-koreai szál, ez egészen más dimenzióba helyezheti a sztorit.

    Meleg, meleg, nagyon meleg.

    Hát igen!!!
    Szerintem az “á.v.-és” úr és MangaM volt a legközelebb a “puzzle” megoldásában.

    Όλες οι Κεντρικές Τράπεζες ανήκουν στην οικογένεια Rothschild εκτός απο τρείς!

    Az összes Központi Bank a Rothschild családhoz tartozik, három kivételével!

    2000-ben 7 ország volt, amelyekben a központi bankot nem a Rothschildok irányították.
    Ezek a következők voltak:
    Afganisztán
    Irak
    Szudán
    Líbia
    Kuba
    Észak-Korea
    Irán
    Aztán „terrorista” csapás érte az Iker-tornyokat, és rögtön … a háború ezekben az országokban.
    A háború eredményeként ezen országok központi bankjai a Rothschild család és a Világbank rendszere teljes mértékben az ellenőrzésük alatt került.
    Ugyanez történt Jugoszláviában, ahol az ország központi bankját a Rothschildok és a többi zsidó Nemzetközi Bankár nem ellenőrizte, így tehát a “demokratikus erők” megszállták a Rothschildok rendelésére.
    E két háború után csak öt ország maradt a Rothschildok ellenőrzése nélkül:
    Szudán
    Líbia
    Kuba
    Észak-Korea
    Irán
    Az érintettek tudják, milyen gyorsan létrehozták a Benghazi Központi Bankot. Úgyszintén ellopták, a hatalmas kincseit, amely a kincstárában volt található.
    Csupán 3 bank maradt, amelyeket a Rothschildok még nem ellenőriznek:
    Kuba
    Észak-Korea
    Irán
    Érthető, ezek az országok miért a Rothschildok célpontjai.
    De Kubában, amint korábban már közzétettük a “Forradalmat” néhány Rothschild honfitársa végezte el.
    1930: Az első Rothschild Világbankot a svájci Bázelben alapították , és a “Nemzetközi Egyezségek Bankja” volt.

  210. 251. n/a

    Írtam, hogy lehet, Neked van igazad.
    A Te verziód megnyugtató, Bükkös Andrásé viszont nem annyira, így amiatt kicsit aggódom.
    Olyan ez, mint a Schrödinger-macskája effektus, csak ebben az esetben esélyem sincs a dobozt végül kinyitni, hihetek, amit akarok.

    Nem sok helyen fórumozom (kb. 2 fix helyen, itt és a biztpol oldalon, bár az eléggé kihalt mostanra) és nem akarok úgy hozzáállni az egészhez, hogy senkinek sem hihetek el semmit. Akkor sok értelme nem marad annak, hogy bárhol bárkivel is diskuráljak arról a szűk területről, ami érdekel – max. itthon a konyhában a nejemmel, hát mit ne mondjak, Őt aztán qrvára érdekli az aktuális geopolitikai elemzésem…

    Tehát marad az, hogy mindenkinek előre megszavazom azt, hogy a legjobb tudása/látásmódja szerinti igazat írja le.
    Én is ezt teszem.

  211. 254. L.S.

    Ezt végig kell gondolnom, van benne ráció, ez vitán felül áll.
    Viszont nem ad kimerítő választ arra, hogy mi is történt most a Közel-Keleten.

  212. Amit írtam, azt komolyan írtam, MangaM, gyakorlatilag miattad olvasgatunk itt.
    Tehetséges vagy.
    Elmondtam (vagy nem?), hogy Putyin tegnap este műsoron kívül Szíriában (Damaszkuszban) volt.
    Még Kína hozzájárulására lesz szükség, de az NEM fog bejönni szerintem.

  213. Sziasztok:)

    Remélem jót szórakoztatok. Én nem de ez most lényegtelen.

    Mert egy igazi pankrátor verekedést láthattunk politikai szinten.

    https://www.magyardiplo.hu/2010-majus/201-az-amerikai-pankracio-tuendoeklese-es-bukasa

    https://tass.ru/mezhdunarodnaya-panorama/7482719

    DühöngőPócs kiállt népe elé és elmondta szavait:

    Szar google fordítás nekem ez jutott.

    1. Az amerikaiak és az irakiak nem sérültek meg Irán rakétája következtében, senkit sem öltek meg , és az infrastruktúra kár is minimális .

    Az arzenál aljáról a garancián túliakat küldték .

    Aha volt rá 1-1 1/2 óra minumum hogy mindenki elbújjon.

    Mikor olvastam DühöngőPöcs mondatait kikerekedett a szemem . Mi van?

    2. A korai figyelmeztető rendszer tökéletesen működött , azonnal támadást jelentett.

    Igen, tényleg : vajon melyik értesítette őket hamarabb?

    A teheráni svájci nagykövetséget, amely az Egyesült Államokat képviseli, legalább egy órával a támadás bekövetkezése előtt figyelmeztették. Körülbelül 0:00 UTC körül az Egyesült Államok Szövetségi Repülési Igazgatósága értesítést bocsátott ki a repülőgépek számára (NOTAM), amely megtiltotta az USA polgári repüléseit Irak, Irán, a Perzsa-öböl és az Ománi-öböl felett.
    Irán egyszerre tájékoztatta Irakot és Svájcon keresztül Amerikát Időpontról és helyszínekről. Majd 1:45-2:15 között rakétáztak.
    https://aawsat.com/english/home/article/2072476/iraq-pm-says-informed-advance-iran-strike-rejects-violation-sovereignty

    3. Kassem Suleimani iráni tábornokot régen semlegesíteni kellett .

    https://blogs.tribune.com.pk/story/…arrogance-will-have-disastrous-ramifications/

    van benne egy két érdekes sor.
    Suleimani gyilkosságát már régóta mérlegelték, mivel az amerikai stratégiakészítők nem tudták legyőzni őt a közel-keleti politika sakktábláján. Ugyanakkor mind a Barack Obama, mind a George W Bush kormánya vitathatatlanul kockázatosnak tartotta a gyilkosságot: egy ilyen cselekmény lehetséges következményei meghaladják az előnyeit, amelyek ebből származnának. Trump azonban más.

    4. Teheránnak feladnia kell a nukleáris törekvéseket és abba kell hagynia a terrorizmus támogatását.

    Aha most gyorsít csak be igazán, meg az a legnagyobb bajod hogy nem támogatja a legnagyobb terroristát igazán. De igen most, lejárt szavatosságú rakétával.

    5. Az USA-ban bevezetett új, szigorú szankciókat ellen „az iráni rezsim”.

    Teso csak szólok ez eddig se muzsikált rendesen.

    6. Trump szükségesnek tartja új nukleáris megállapodás kidolgozását Iránnal, valamint Oroszországgal és Európával a jelenlegi megállapodás felhagyására .

    Te szerintem megint félre néztél, vegyük csak be ezek közé az összes atomhatalmat, és globálisan beszélgessünk, területalapon vagy népesség kinek mennyi lehet vagy nem lehet.

    7. Az Egyesült Államok arra kéri a NATO-t, hogy kezdjen aktívabb szerepet a Közel-Keleten.
    Szerintem meg békében kéne hagyni, a térséget szétbasztatok már arrafelé mindent.
    Jaj egyem a szíved az elektromos infrastruktúrával mi lesz.
    Vagy tényleg KINA lenyomott mint a bélyeget.

    8. Az Egyesült Államokban “nagy és hatalmas” rakéták vannak ; folyamatban van a hiperhang rakéták kidolgozása .

    Hmm mint a játszótéren a skacok között nekem van a legnagyobb, nekem meg a legeslegnagyobb,
    Te ezt keleten ne hangoztasd mert mutatnak olyat amitől a 4* haverok is a sziklás hegység alá bújnak.

    9. Most az Egyesült Államok erősebb, mint valaha a történelemben.

    Ha amerikai lennék most összekoszoltam volna nadrágom belül.

    10. Washington készen áll a békére Teheránnal .

    Aha vazze elmondták neked hogy ezek csak a játékszerek voltak.
    Nekik van ennél komolyabb meg nagyobb is meg olyan kicsi kamerás real time változatú is, amivel a sérodat is megtudnák igazítani de rendesen.

    https://www.moonofalabama.org/

    https://tass.ru/mezhdunarodnaya-panorama/7482719

    Megyek iszok egy jópofa Vylyan Villányi Couvée-t 2014-ből

  214. 253: Tibor bá’, az agyad még nem fárad…
    Nagyjából erről van szó, amennyire ezt egyáltalán lehet tudni.
    Bár mit lehet itt most tudni? Bármikor változhat bármi…

  215. Én úgy nézem, nagyon is pontos volt az iráni csapássorozat: https://www.thedrive.com/the-war-zone/31769/satellite-images-show-the-aftermath-of-irans-missile-strikes-on-al-assad-air-base-in-iraq
    Előtte értesítették az iraki miniszterelnököt, aki továbbadta az információt az amerikaiaknak.
    Személyi kár nincs, és az anyagi sem igazán jelentős, hiszen a támaszpont még részlegesen sem lett használhatatlan.
    A céljuk annyi volt és nem több, hogy jelezzék az USÁ-nak: Irán fütyül a fenyegetéseikre, melyeket üresnek tart. Ennek még messze a vége, de a megtorlás többi lépése már valószínűleg nem lesz ennyire felvállalva.
    Ami az ukrán repülőgépet illeti, valószínűtlen, hogy iráni tévedés áll a háttérben. Mivel a teheráni repülőtérről szállt fel, pontosan tudniuk kellett, milyen járműről van szó. Ha nem műszaki hiba, szabotázs vagy hamis zászlós művelet volt, akkor szándékosan lőhették le. Így vagy úgy, biztosan nem áll érdekükben átadni a fekete dobozt a Boeingnek (azaz Amerikának). A nyilvánosságra hozandó adatok mindenképp azt igazolták volna, hogy iráni machináció / ostobaság áll a katasztrófa hátterében, bármi is volt a valódi oka – mint ahogy ez az ukrán gép lelövése kapcsán is történt az oroszokat illetően.

  216. MangaMonte jaj akarom mondani monguz

    hogy nyugtassalak minden amit az interneten írsz küldesz átolvasódik .
    Gépek AI
    És kulcsszavak alapján szortírozzák. fegyver, robbantás….
    És mindenki tud rólunk mindent 9/11 átka, vagy ezért csinálták, hogy ez lehessen.
    Ilyenek ezek a tenoristák.
    Komolyabb helyeken Cég, Állami szerv, Követség telefon, mobiltelefon, internet minden változata,
    Biróknak annó a arckönyvet is ajánlották/tiltották, vagy csak ál identitással.

  217. 255 MangaM

    “Tehát marad az, hogy mindenkinek előre megszavazom azt, hogy a legjobb tudása/látásmódja szerinti igazat írja le.”
    Nekem NE higgy el semmit!

  218. 258 – zolkas:
    Szervusz zolkas!
    Elképzelhető, hogy tudnál egy kicsit konzervatívabb stílusban fogalmazni? Jó lenne.

  219. Szervusz Tibor bá.

    Házigazda kérése szent.
    Köszönöm hogy itt lehetek.

    Üdv
    Én köszönöm neked az együttműködésedet.

  220. 250. Károly
    Na itt elvesztettem a fonalat, jó lenne, ha ezt kicsit bővebben kifejtenéd. Jövőkutatás, Skynet, szimuláció? Mire gondoltál?

    254. L.S.
    Gondolkodtam és az alábbiakra jutottam:
    Nem vitatom, hogy a Rotschild bankok kezéből már csak Kuba, Irán és Észak-Korea hiányzik, de van egy momentum, ami kimondottan zavar a jelenlegi események tükrében.
    Pár éve – még Obama idején – alapították meg az AIIB-t (Asian Infrastructure Investment Bank), amivel kapcsolatban Obama akkor felkérte az USA összes szövetségesét, hogy tartsák magukat távol ettől az új pénzügyi szervezettől. Na, erre másnap reggel London már rohant is Kínába, hogy az elsők között csatlakozzon az új bankhoz. Nem látok ugyan bele a világelit belső köreibe, de sok eseményből közvetetten arra következtetek, hogy nincs feltétlenül nagy egyetértés egymás között, azaz végső soron az amerikai haderő miért akarna a Rotschild bankháznak segíteni Irán „megfelelő akolba terelésében”?
    Sőt, továbbmegyek: Különleges kapcsolatok ide vagy oda, szerintem Nagy-Britannia és az USA közötti „nagy szerelem” azért nem minden esetben olyan nagy és olyan szerelem már, mint egykoron, hogy finoman fogalmazzak. Még akkor sem, ha a nagypolitika színpadján egyébként megható a műsor.
    Magyarul az USA és Nagy-Britannia érdekei nem esnek egybe minden kérdésben, sőt, a Brexitet követően (főleg, ha GB egyben marad), London a saját világhatalmi rendszerét szeretné kicsit restaurálni, ami egyébként minden, csak nem első rangú USA érdek – max. addig a pontig, amíg ezzel Európát gyengíthetik.

    Az USA – szerintem – nem a Rotschild birodalomnak akarja Iránt „megszerezni”, hanem saját magának. Vagy az USA és a FED is Rotschild „tulajdon”? Lehet, hogy én tudom rosszul, de az USA esetében én a Rockefeller családra szavaznék.

    257. Bükkös András
    Oké, de azért kicsit aggódom.
    Bakker, lehet, hogy feketelistás lettem, pedig nem akarom kockáztatni a nemzetemet. Sőt, Európát sem, ha rajtam múlna…
    No mindegy, lépjünk ezen túl.

    258. Zolkas
    Igen, így elsőre nehéz olvasni, azért végül sikerült nagyjából felfognom és elkülönítenem a google fordítós írást a kommenteidtől. DühöngőPöcs az ki? Trump? 😀

    261. Zolkas
    Persze, erről eddig is tudtam, illetve olvastam, a mesterséges intelligenciával nincs is mit kezdenem, a számítógépek amúgy is csak „korrekt idióták”, monitorozzák csak nyugodtan a háló forgalmát, úgy is ráérnek.
    Ami inkább aggasztó, hogy kik és mire használják vagy fogják használni előbb-utóbb ezeket a technológiai képességeket – és itt a legkevesebb az, hogy az egyént megfigyelik. Aki nem bűnöző, annak eleve tök mindegy, nem?
    Sokkal nagyobb gáz az, hogy végül az egész állam irányítása és kontrollja olyan kezekbe kerülhet, akik nem az állam érdekében járnak majd el és nem lesz lehetősége senki embernek vagy akár állami szervezetnek ez ellen tennie semmit.
    Amikor az egyén van kiszolgáltatva az államnak, az valahol még kvázi normális is, amikor viszont az állam válik néhány egyén felé kiszolgáltatottá, na, az nagy gáz.
    Digitális feudalizmus jön.

    262. n/a
    Sajnos ezt nem tehetem, egyébként sem szoktál hiteltelen dolgokat írni.

  221. 265 – MangaM.
    Csak gondolj arra, hogy a II. világháború előtt az angol font volt a világvaluta, amit a háború alatt vesztett el Bretton Woods-ban a dollár javára.

  222. 266. Tibor bá’

    Az USA – ne szépítsük – sokat segített Nagy-Britanniának abban, hogy leépüljön a Brit Világbirodalom maradéka is, ilyen szempontból én az USA-t a Brit Birodalom egyfajta reinkarnációjának tartom. Az USA az egykori Brit Birodalom Európa hatalmaival szembeni hagyományos megosztó politikáját viszi tovább, csak globális szinten.

    Mondjuk abban azért van valami történelmi fintor, hogy az egykori gyarmatokból létrehozott új nagyhatalom “gyarmatosította vissza” az egykori anyaországot (is).

    Brexit esetén azért kíváncsi leszek az új felállásra, hiszen így nem lesz angolszász ország az EU-ban, az USA pedig szerintem kicsit más szerepet szán Londonnak, mint amire az angolok játszanának, még akkor is, ha kezdetben esetleg közösek lesznek a “vektorok”.
    Nem zárnék ki egy amerikai-brit látványosabb érdekütközést sem középtávon, bár sokat fog számítani az, hogy milyen lesz és hogyan alakul a közvetlen EU-Brit reláció. A Nagy-Britannia nélküli EU-n belül változhat a német-francia viszony is, mégpedig nem feltétlenül a pozitív irányba. Na mindegy, nem akarok ezen most tovább agyalni, a poszt témája amúgy sem Európa.

  223. 265. Szerintem tudom, hogy Károly mire gondol. A sok-sok adathalmazra ráereszthették az MI-t, hogy az mondja meg a legoptimálisabb diplomáciai, katonai választ és Károly szerint ezt tesztelik. Jól gondolom?

    Érdekes és elgondolkodtató felvetés. Bármennyire is szürreálisan hangzik, azért nem zárnám ki, hogy ilyen lehetséges lenne. Ehhez egy kis kitérőt is kell tennem.
    A tőzsdén pontosan ezt a kaotikusságot tapasztalom. Úgy pár éve kezdték ráereszteni az MI-t a tőzsdei kereskedésekre. Hogy ez mennyire valós az is jelzi, hogy utolsó nem túl friss információm az volt, hogy a tőzsdei kereskedés 40%-át már MI intézi. Itt konrét önálló MI döntésekről van szó, ami alapján önállóan vesz-elad a számítógép!
    Először csak a kis időtávon lett kaotikus a kereskedés (1 perces chart), aztán egyre nagyobb időtávon. Olyan lett az egész, mint egy óriási kvatumhab fizikai nyelven szólva. Nyilván korábban sem volt egy egzakt történet a tőzsdei kereskedés, de voltak fogódzkodók, stabil pontok. Ezek jórészt eltűntek. Már csak több hetes, hónapos távokon vannak meg.
    Ha ez a korreláció helytálló, akkor bajban lesz a világ. Ugyanis a tőzsdén néha előfordul például, hogy valaki egy számjeggyel nagyobb mennyiséget üt be véletlenül. A “kövér ujj” szindróma hatását korábban volt idő korrigálni. Most azonban az MI olyan gyorsan reagál, hogy egy ilyen hibát “eseménynek” titulál és reagál. Így adódik, hogy pillanatok alatt bedől/elszáll egy-egy árfolyam. Ilyenkor jönnek a programozók és egyéb szakember és törlik az egész sztorit a maguk kissé késett idejükkel és eltakarítják a romokat, így annak végül nem lesz észlelhető hatása az árfolyamban.

    Ha a Károly által felvetett irányba haladnak a jövőben a dolgok ott egy félreértelmezett “esemény”-re történt valós reakciót nem lehet visszacsinálni. Ez még akkor is aggasztó irány lenne, ha egy darabig még gondolom egy stáb mondja ki az áment az MI döntésére. A tőzsdén az MI azért vonzó, mert csökkenti a reakcióidőt. Ahogy egyre gyorsabb rakétarendszerek állnak hadrendbe lehet, hogy eljutunk oda, vagy már el is jutottunk, hogy kénytelenek lesznek rábízni teljesen a döntést az MI-re, mert az emberi reakcióidő már kevés lesz.

  224. 268. Kamionos

    Ez így nem túl megnyugtató, voltaképpen akkor az emberi tényezők kiküszöbölésével végső soron egy kvantumszámítógépre bízunk olyan döntéseket, amelyek akár az egész emberiség sorsát meghatározhatják majd?

    Értem én, hogy kvantumprocesszorok meg szuperszámítógépek, de ez sokban nem különbözik attól, mintha jósnőhöz fordulnánk és az ott hallottak alapján hoznánk sorsfordító döntéseket – és akkor még nem beszéltünk az „önbeteljesítő jóslat” csapdájáról.

    Végül eljutunk oda, hogy már nem is tanácsot (jóslatot) kérünk, hanem magát a döntést bízzuk az MI-ra, remélve, hogy az optimális lesz és remélve azt, hogy ami az MI számára optimális, az nekünk is jó. Ez nem sokban különbözik a fatalizmustól, csak most Isten helyett az MI-ra ruházzuk a felelősséget.
    A felelősség átruházása is egyfajta felelősség és ettől függetlenül a következményekkel akkor is nekünk kell majd végül szembenéznünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .