Tibor bá’ online
Viták közepette, néha-néha valakinek mindig eszébe jut a verbális támadás egyik nagyágyúja. Az ellenfélnek azért nincs igaza, mert általánosít. Hát, akkor most ejtsünk néhány szót az „általánosításról”! Amikor panelházban laktam hatvanegy szomszédom volt, akiknek egy része imádta a macskát, egy másik része nem. A méta a körül folyt, ki eteti ezeket a rohadt, küszöbre hugyozó macskákat. Kati néni a harmadik emeleten hisztérikus rohamot kapott, hogy az ő macskája nem piszkít sehova, mert a konyhában van a cicájának a szagtalanító műalma. Szabó szomszéd a negyedikről más véleményen volt, szerinte a macska oda hugyozik, ahol éppen van, és ez alól nincs kivétel, minden macska ilyen.
Én már rég családi házban lakom, (ahol saját macskám nincs, csak a szomszéd macskája jár át a fent említett okokból kifolyólag) de a vita talán még most is folyik. Szabó szomszéd summás véleményére Kati néni vissza-visszatérően azt replikája, hogy nem lehet általánosítani.
Anélkül, hogy macskakérdésben állást foglalnék, egy vitapartner legantipatikusabb mondatának a „nem lehet általánosítani” választ tartom. Mivel az általánosítást törvény nem bünteti, és mivel még az sem fogható rá, hogy amorális, nem tudom, miért ne lehetne általánosítani. Ennek ellenére hajlok rá, hogy komolyan foglalkozzam ezzel a tiltással, amivel csak egyetlen egy baj van, de az számottevő, vagyis mindenki általánosít. Az emberi agy egyszerűen így működik, és nagyon helyes, hogy így működik, de így működik minden gondolkodó lény agya is, éspedig azért, mert ez a legeredményesebb az egyed túlélése szempontjából.
Az Ember születésétől fogva folyamatosan megtapasztalja a Világot. Egyszerűbb szavakkal, tapasztalatokat gyűjt. Hogyan is? Kimegyek a piacra, és az egyik kofánál elfogadható áron gyönyörű sampinyon gombát látok. Mivel imádom a gombát, veszek egy kilót. Otthon leteszem az asztalra és elkezdek hencegni a feleségemnek, micsoda gyönyörű gombát hoztam. Később a feleségem neki lát a gomba elkészítésének, és érdeklődik mi olyan speciális ebben a gombában. Némi sértődöttséggel kidugom a fejem a konyhába, és meglepődve látom, hogy a vásárolt gomba valóban teljesen közönséges, vagyis elől voltak a nagyok, de én hátulról kaptam. Egy újabb piaclátogatás alkalmából ugyan így jártam, de nem gombával, hanem almákkal. Aztán még néhány alkalom, mondjuk 4-5, és nekem szent meggyőződésemmé vált, hogy a piacon becsapják az embert. Ennek véleményemnek hangot adtam egy általam többnyire ismeretlen társaságban, ahol ez az egyik hölgyből hatalmas felháborodást sikerült kiváltanom. Védekezésül előadtam eseteimet, amire a hölgy azt válaszolta, nem lehet általánosítani! Én meg ott álltam leforrázva, megszégyenítve. Mert mit lehet erre válaszolni, tényleg általánosítottam. Be kell magamnak vallanom, hogy nem vásároltam a piacon található 342 árus mindegyikétől. De mi a helyes eljárás, hagyjam magam ezentúl is becsapni, mert micsoda csúnya dolog ez az általánosítás? Éljek természetellenesen és hányjak fittyet tapasztalataimnak?
A Fogyasztói Felügyelet néhanapján végez ellenőrzéseket és közzé is teszik az eredményeket. Ezek általában arról szólnak, hogy a megvizsgált esetek 70-80 százalékában találtak kisebb-nagyobb „hibát”. Ezek szerint az „általánosításomnak” volt alapja. De ez mind semmi! Ellenőrizetlen magyar bűnügyi statisztika szerint, évente 600 embert késelnek meg hazánkban. Ebből 500-at kocsmákban, illetve közvetlen környékén (kilépés után vagy belépés előtt). Megróható vagyok-e, ha az adatok ismeretében leszokom a kocsmába járásról?
Az orvosok szerint a dohányzás évekkel rövidíti meg az életet, árt az egészségnek, amit újabban már rá is írnak a dobozokra. Nagyapám 98 éves korában hunyt el végelgyengülésben, miközben élete utolsó 80 évében rendszeresen cigarettázott. Vádolhatók-e az orvosok általánosítással? Ezt a dilemmát a tudomány egyszerűen intézi el. Egy kísérlet eredménye „szignifikánsnak” számít abban az esetben, ha a vizsgált esetek mindössze 5 százaléka lóg ki a sorból. Magyarul, ha húsz kofa közül egy becsületes (vagy annak tűnik) akkor a kofák szignifikánsan csalók, és semmi körülmények között se lehetne rám fogni, hogy „általánosítok”. Ezek szerint, ha csak minden huszadik kocsmában késelnek, akkor a kocsmák késelés szempontjából biztonságosnak lennének mondhatók, (bár én ennek ellenére se járnék oda).
Ebből világosan kitűnik, hogy egy tapasztalati tényt akkor vagyunk hajlamosak viszonylag általánosnak tekinteni, amikor maga a tény veszélyes, és mi pedig óvatos duhajok akarunk lenni. Éppen ezért a további félreértések elkerülése végett kijelentem, hogy a könyv egy-egy állítása nem azt jelenti, hogy az 99,999999 %-osan bizonyos, mindössze azt, hogy az esetek túlnyomó többségére, mondjuk 95 %-ra igaz. Ez a gyakorlatban a következőképen néz ki.
Az ablakból látom, hogy a szomszéd kisfiú éppen átmászik a kerítésen és lehuppan az egyik barackfa mellé. Arra fogok gondolni, hogy valószínűleg átesett a labdája, és indulok le a kertbe, hogy segítsek neki megtalálni. Viszont, ha azt látom, hogy egy ismeretlen cigánygyerek mászik át a kerítésemen, töprengés nélkül arra fogok gondolni, hogy lopni akar a csávó, és már füttyentek is a kutyámnak. Miért? Mert múltbéli tapasztalataim miatt ez ugrik be. Megjegyzem, hiába esnek a torkomnak és kiáltanak ki rasszistának és cigánygyűlölőnek. Egyik sem vagyok, mindössze olyan tapasztalataim vannak, amik ezt a magatartást sugallják.
Összegezve, egy állítással szemben az nem elfogadható ellenérv, hogy ne általánosítsunk, csak azért, mert van kivétel. Ugyanis amennyiben csak azt fogadnánk el ténynek, ami alól nincs egyetlen kivétel se, akkor értelmét veszítené mindenfajta értékelés, és különböző élethelyzetekben többnyire rossz döntéseket hoznánk.
Lássunk hát egy vidámabb történetet! Évának volt egy Dezső névre hallgató kutyája, egy Berni-pásztor. Éva szerint Dezső rendkívül értelmes kutya volt, szinte beszélgetni lehetett vele. Ezt az állítást én vita nélkül elfogadtam, bár voltak fenntartásaim, aminek nem adok hangot, mert nem szeretném a poszt olvasóit két táborra osztani, legalább is nem kutya ügyből kifolyólag (Orbán, isten, stb, jöhet ? ). De most legyen Dezsőé a szó.
Jó napot kívánok, ahogy a helyettes gazdim már említette volt, Dezsőnek hívnak. Barátságos, emberszerető, játékos kutya vagyok. Velem mindent lehet csinálni, nyúzni, húzni, hátamra ülni, cibálni a füleimet, szóval bármit csak ember közelben lehessek és foglalkozzanak velem. A legyeket viszont utálom. Tetszenek tudni azokat az apró, repkedő rovarokat. Szemtelenek, rászállnak az ételemre, a nedves orromra. Na ezt aztán végképp nem szeretem. Ilyenkor egy gyors mozdulattal bekapom őket, és fogaimmal összeroppantom. Egy idő után már nem vártam meg, hogy az orromra telepedjenek, mert tudtam úgy is az lesz a dolog vége, hanem amint megláttam őket egyetlen gyorsa mozdulattal, hamm, véget vetek a várható szemtelenkedésnek.
Na de a nyáron megjártam. Repült felém egy ilyen bogár, igaz ez zümmögött is, de azért én habozás nélkül elkaptam a pimaszt. Bár ne tettem volna, alig kaptam be máris éktelen fájdalmat éreztem a nyelvemen, és még fel is dagadt. Na ilyen még nem volt. Ez természetesen nem tántorított el a légyfogástól. Csakhogy nem sokkal később újra találkoztam egy ilyen zümmögő léggyel. Kiderült, hogy a bekapása után megint szörnyű fájdalom ért. Azóta a zümmögő légyre rá se nézek. Nem vagyok bolond, ezek csípnek! Tőlem aztán repkedhetnek, ahová akarnak, és ha felém tartanak, hát én inkább bemenekülök a házamba. A napokban is így tettem, de a helyettes gazdim azt mondta a feleségének: Te Éva, ez a kutya tök be van tojva a bogaraktól. Nem mindegyiktől, válaszolta neki a gazdim, csak a darazsaktól. Hát ez itt egy ártalmatlan rózsabogár volt, mégis elhúzta a csíkot, mondta ki a végső szót a helyettes gazdim. Aztán a gazdim meg a helyettese sokáig rólam beszéltek, amiből én azt vettem ki, hogy általánosítottam. Hát ezt nem kellett volna, mert nem mindegyik zümmögő bogár csíp.
Engedelmetekkel visszaveszem a szót Dezső szellemétől, és felhívom a figyelmeteket arra, hogy most egy hatalmasat tévedtek, mármint amikor azt gondoljátok, hogy ezek nem Dezső szavai voltak, az egészet én találtam ki. Hogy miért tévedtek? Mert általánosítottatok. Bizony, bizony, mivel számtalan kutyával találkoztatok, és egyik se szólt emberi hangon, arra következtettetek, hogy a kutyák nem tudnak beszélni. Ez pedig egy óriási tévedés, Dezső beszélt, sőt beszélgetett. Mi ebből a tanulság, csak nem az, hogy nem szabad általánosítani?
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________