Tibor bá’ vissza a múltba
Kisgyerek koromban, tehát a 30-as évek végén, és a 40-es évek elején természetesen nem volt televízió (internetről már nem is beszélve), éppen ezért a rádiónak és a nyomtatott sajtónak hatalmas szerepe volt az információ áradatban. A napilapok reggel, délben és este (pl. 8 órai újság) jelentek meg, rikkancsok rohantak az utcán és üvöltve kínálták, ami éppen a honuk alatt volt. Az emberek vették az újságokat és aktívan kitárgyalták az eseményeket. A rádió ugyancsak tette a dolgát „középhullámon” amplitúdó moduláltan, sok recsegéssel és sípolással, természetesen az egész ország területén.
Tízéves voltam, amikor 1943 nyarán hallottam az esti hírekben, hogy megtalálták és beiktatták a legújabb (XIV.) Dalai lámát, aki nálam két évvel volt fiatalabb. Mint gyereket rettenetesen meglepett, hogy egy 8 éves kisfiú vallási és egyben világi vezető is lehet, és az egész reinkarnációt furcsának találtam.
Ennél is fiatalabb voltam, amikor 1939 télutóján viharként terjedt a híre, hogy meghalt XI. Pius, majd Pacelli bíborost megválasztották XII. Piusznak. Hatalmas szenzáció volt, mert Pacelli bíboros egy évvel korábban levezényelte a budapesti Eucharisztikus Világkongresszust, ami az egész nemzetet megmozgatta, elvégre Mária országa voltunk, amit akkoriban igen komolyan vettek. Anyámmal ötévesen ott tolongtunk a körmenetben, ami a Damjanich utca sárga keramit kövezetén haladt a Regnum Marianum templom felé. Ezt néhány évvel később Rákosi lebontatta, mert útban volt a felvonulási tér kialakításánál.
Arra is jól emlékszem, amikor az rádió felhívására sorfalat álltunk a Rákóczi út járdáján, mert az öngyilkos Teleki Pál földi maradványait ott szállították a Baross Gábor téren át a Fiumei úti temetőbe 1941 kora tavaszán.
Persze nem hiszem, hogy a mai 8-10 évesek hasonló élményekhez jutnak, mert az okos telefon és az iPhonok, meg a fene tudja, még mi minden tökéletesen leköti a kapacitásukat. Igaz, velünk szemben voltak követelmények, amit manapság sehol se látok.
Követelmények háborús körülmények között is. Például 1941/42 telén az iskolák zárva maradtak „szénszünet” címén, de mi nem mehettünk Ausztriába síelni (már csak azért sem, mert a németek megszállták), hanem ott ültünk a rádió előtt és hallgattuk az iskolarádiót.
Akárhogyan nézzük a Budapest I, és a Budapest II. kulturális szempontból is hatalmasat lökött az országon. A spikerek (ahogy akkor hívták őket), vagyis a bemondok kiválasztásánál elsődleges szempont a szép beszéd volt. Ezzel kezdődött a tájszólások eltűnése. [manapság, ha kimegyek a kecskeméti piacra, csak elvétve találok idős embereket, akik őznek]
Rákosi természetesen propagandának használta fel a rádiót. Egyfelől tilos volt idegen adókat hallgatni, másfelől teli szórta az országot úgynevezett néprádiókkal, amin kizárólag a Kossuth rádió jött be. Orbán bánhatja, hogy nem született 30 évvel korábban, így most kénytelen más eszközöket találni, ami nem egy könnyű feladat.