2011-03-30 nap bejegyzései

(480) Tibor bá blogja – Mi a valós helyzet Fukushimával?

Az alábbi írásnak nem egy adott forrása van, hanem a lényeget különböző országokból, különböző szakértők véleményéből ötvöztem össze. A végső következtetés, hogy a Fukushima Daiichi atomerőműben a helyzet folyamatosan romlik, a katasztrófa méretére fokozatosan derül fény. Vasárnap (03.27.) a Tokyo Electric Power Co. Szóvivője közölte, hogy a 2. Reaktor blokknál a szivárgó tengervíz radioaktivitása százezerszerese a normál értéknek. Emiatt a kárelhárító munkásokat kiparancsolták a helyszínről. A fűtőelemek teljes leolvadásának esélye – ami beláthatatlan következményekkel járna – valószínűbb, mint eddig. Amennyiben a elhasznált fűtőelemek a hűtés hiányában fellobbannak, a hatalmas hő radioaktív párát fog feljuttatni az atmoszférába, vagyis szétterül az egész Földön. Ez az igazi lidérces álom, hónapokon át radioaktív porfelhők keringenek az atmoszférában, ahonnan szép csendben aláhullnak. Ráadásul a NewScientis arról számol be, hogy a Bécsi Meteorológiai és Geodinamikai Központi Intézet szerint a folyamat már el is kezdődött.

A Fukushimai megsérült reaktorokból radioaktív jód és cézium olyan mennyiségben távozik, ami az osztrák kutatók szerint, pillanatnyilag az 1986-os Csernobili katasztrófát követő kiáramlástól alig marad el. A pontos mérések azt mutatják, hogy az jód izotóp  kiáramlás a csernobilinek 73 százaléka, míg a cézium kábé 60 százaléka. Tehát a radioaktív anyag már fertőzi az egész Földet. Csernobilhez képest azonban van némi változás, a megszökhető radiaktív anyag Fukushimánál tízszer több. Egyértelmű, hogy a jelenlegi világkatasztrófa lényegesen nagyobb. Csernobilben 180 tonna radioaktív anyag volt, Fukushimában 1760 tonna van.  

A CNN arról számolt be pénteken, hogy a 3-as blokk fűtőelem tartálya „valószínűleg” felrepedt. Mivel az épület lerobbant, a tartály felrepedt, a fűtőelem és az atmoszféra között nincs semmi, ami megakadályozhatná a nagytömegű kiáramlást.  

A New York Times szerint: „nevét elhallgató atomerőmű vezető azt állítja, hogy a fűtőanyagtartályon egy hosszú, függőleges repedés tátong, ami a vízszint alatt is folytatódik, amin keresztül radioaktív folyadék és pára áramlik ki.” Tehát a repedés valóságos, és a repedéseknek van egy furcsa tulajdonságuk, hogy egyre nagyobbak lesznek, nem pedig kisebbek.

Ugyanakkor a mainstream médiánál jelentkezik a BP olajplatform robbanási szindróma. Mindent megtesznek, hogy a bajt lekicsinyítsék, és megnyugtassák a tömegeket a baj bagatellizálásával, illetve téves információk bekeverésével. A cél a katasztrófa minimalizálása az atom lobby érdekeinek a megvédése. Don’t worry, be happy. Ugyanakkor a mérések felfedték a reaktorokból származó radioaktív anyagok jelenlétét Észak Amerikában, sőt már Európában is.

A Reuters szerint: „Csak néhány nap kérdése és az egész északi féltekén jelen lesz a radioaktív hamu.” Hivatkozva a Norvég Légköri Kutató Intézet közleményére. Ezek szerint az a tény, hogy az atomkatasztrófa 20.000 kilométerre történt, egyáltalán nem megnyugtató.  A Washington’s Blog szerint, bár Kolorádóban se a növényzetben, se a levegőben nem találtak jód-131-et, a szarvasok pajzsmirigyében már kimutatták. A „füstölgő” Fukushimai reaktorok tökéletes gyilkoló gépekké váltak. „….a talaj szennyezettsége nagy, az erőműtől 40 km-re a talajban ezerszer több jód-izotópot találtak, de cézium esetében ez 4000-szeres”. Ismétlem, 40 km-re, de ez a hivatalos. A Kyoto Kísérleti Reaktor Intézetből Dr. Tetsuji Imanaka szerint az ő mérésük ennek az értéknek legalább a dupláját adják. Ekkora értéknél Csernobilben kötelező volt elhagyni a házat. Ismételjük meg, a Csernobili érték kétszeresével állunk szemben, és a katasztrófális folyamat még hónapokig fenn fog állni. A helyzet sokkal rosszabb lesz, mint ahogy most áll, és ahogy hivatalosan be van állítva. Miközben a katasztrófamentés egyhelyben áll, úgy tesznek, mintha történne valami, de valójában nem történik semmi.

Ezt viszont normális észjárással könnyen meg lehet érteni: Az iszonyatos mennyiségű radioaktív fűtőelemet (elhasznált és még aktív) víz alatt kell tartani, és folyamatosan el kell vezetni a felforrósodott vizet, amit hideg vízzel kell folyamatosan felváltani. A felhasznált vízmennyiség iszonyatosan sok, percenként több köbméter. Ezt a fantasztikusan sok vizet nem lehet tömegoszlató vízágyúval 50 méterről belőni csak úgy vaktában a megfelelő helyre, ami különben meg van rongálódva. Közelebb menni természetesen nem lehet. A helikopterről történő beloccsantás pedig már vicc kategória. Minden jel szerint fogalmuk sincs, hogy mit lehetne tenni. Tudhatták volna, mert a radioaktív anyag az, amit nem lehet lúggal, vagy savval közömbösíteni, elégetni, lebontani, átalakítani, elföldelni. Ha egyszer valami radioaktív lesz, akkor csak egyet lehet csinálni, hagyni kell, hogy szép csendben elsugározza magát, ami néha évtizedek, vagy akár évmilliók. Szóval ezt vállalta fel az emberiség a kényelem, a mindenre használható elektromos energia kedvéért.

Viszont a Katrina hurrikán után, a Fukushima atomkatasztrófa egyértelműen bizonyítja, hogy a kormányok a bajba került állampolgárokat egyszerűen leírják, mert számukra fontosabb a tőke kiszolgálása. Arra is fel kell figyelni, hogy ide jutunk, ha a szociális vívmányokat feladják. Vasárnap a japán miniszterelnöknek annyi volt a mondanivalója, hogy a „helyzet komoly”. Valóban az és még sokkal komolyabb lesz, amit a következő adatokból érzékelni lehet. Csernobilben ha a talaj sugárzása elérte a négyzetméterenkénti 550.000 Bq-t (ami jó 5 ezerszerese a normálnak) akkor oda nem mehetett be senki, mert „erősen fertőzöttnek” volt ítélve (és ugye az oroszoknál nem a legnagyobb érték az ember). Nos ilyen fokú fertőzöttség 30 km-es körzetben volt található. Japánban ezt az értéket a reaktoroktól északra már 50 km-re is meg lehet találni, és még nincs vége a „szivárgásnak”.

A sugárbetegségről a legújabb ismereteket holnap fogom posztba szedni.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

(479) Felkészülés

Tibor bá’ online

 

Felkészülés? De mire? Mindegy, bármi következzen be, abban biztos lehetsz, hogy a jól megszervezett civilizációnak vége. Tudom, hogy a magatok módján megpróbáltok felkészülni rá. Viszont a hozzászólásokból azt szűrtem ki, hogy ez a felkészülés szinte csak az élelmiszer, fegyver, rejtőzés, későbbi önfenntartás területére korlátozódik. Ebben a posztban ezt a listát megkísérlem egy kicsit kitágítani. Hamarjában összekaptam egy listát, íme: fogászati panaszok, antibiotikumok, szemészeti panaszok, szemüveg, papír zsebkendő, szappan, tisztítószerek, gyarmatárú (babkávé, teafű, fűszerek) cigaretta, papír és írószerek, gyufa – tűzkeltő eszközök, gyógyszerek, gyógyászati eszközök, világító eszközök, ruházkodás. A lista nem teljes, nézzük tehát részletesen végig az eddigieket!

1) Ha kilyukad egy fogad, vagy valamelyik családtagod foga, azt be kell tömni. Ha nem tömeted be, akkor kirohad a szádból, ami rettenetes fájdalommal jár, amikor a szuvasodás eléri az idegcsatornát. Nyilvánvaló, hogy szükség van egy fogorvosra. És ha nincs? Vagy nem megfizethető?

2) Fertőzést bárki kaphat. 80 évvel ezelőtt egy fertőzést a szervezet immunrendszere vagy letudott győzni, vagy a halál. Nagy volt a halandóság. Ha ezt el akarod kerülni, akkor antibiotikumokat is be kell spájzolni.

3) Most jól látsz (vagy szemüveges vagy) de ez bármikor megváltozhat, az időskori messzelátás pedig mindenkinél bekövetkezik 40-50 év között. Szemüveg nélkül nem látsz közelre. Nem tudsz olvasni, vagy finomabb munkákat elvégezni, egyszerűen azért mert nem látsz. Sőt rád telepedhet a szürke hályog (katarakta) és akkor vagy megvakulsz, vagy találsz egy szemsebészt, aki elvégzi a műtétet és van neki (számodra megfelelő) műanyag lencséje. Ha nem rak be műanyag lencsét, akkor viszont kell kb. +16 dioptriás szemüveg. Mi van, ha nincs?

4) Megtalálod a szemészt, aki felír egy bizonyos dioptriát, de ilyen szemüveg lencsét természetesen nem fognak gyártani, és a raktáron lévőért vagyonokat fognak kérni. Erre hogyan készülsz fel?

5) Ma már mindenki papír zsebkendőt használ. Nem csak kényelmes, de higiénikus is. Ebből mennyit spájzolsz be, meddig lesz elég, és mi lesz utána? Textil zsebkendő. Spájzoltál textil zsebkendőt? Vagy majd felvágsz egy lepedőt? És van varrógéped, hogy beszegd? Természetesen lábbal hajtható varrógéped.

6) Szappan, tisztítószer. Ezek manapság filléres és természetes dolgok, de nem fogják őket gyártani. Bespájzolsz? Mennyit, és mi lesz, ha elfogy? Sulykolod a ruhát a patakban? Mi az a sulykolás?

7) Ha be is indul valamifajta hazai termelés, és lehetőség nyílik az áruk csereberéjére, gyarmatáru nem lesz. A banán, citrom, narancs nélkülözhető, de a kávé, tea és olyan fűszer, mint például a fekete bors, már egy keményebb dió. Tudom, meg lehet lenni kávé és tea nélkül is, de ezeknek a hiányába be kell születni. Aki hozzászoktak, nehezen mondanak le róla. Mi lesz a megoldásod?

8) A cigaretta egy külön téma. Ha nem dohányzol, az jó. De mi van akkor, ha dohányzol? Leszoksz róla? Jól teszed, de akkor szokj le róla most. Vagy inkább vetsz dohányt és megtermeled a saját szükségletedet? Van dohány magod? Tudod, hogyan kell termelni?

9) Papírra és írószerre gondoltál már? Mert nem fognak papírt gyártani. Természetesen meg lehet lenni papír nélkül, de néhanapján előfordulhat, hogy rettenetesen kellemetlen, ha nincs.

10) Néha tűzet kell gyújtani, amihez gyufa vagy öngyújtó kell. Most csak odanyúlsz, ahol tartjátok, és veszel ha elfogy, de ha nincs roppant kellemetlen. Az ősember nem hagyta kialudni a tűzet, olyan nagy nehézségbe ütközött a tűzgyújtás. Bespájzolsz belőle? Mennyit? És ha elfogy?

11) Gyógyászati eszköz! Például lázmérő. És ha eltörik. A digitális? 2-3 év alatt kimerül a gombakkumulátor és dobhatod a szemétbe. De ez nem minden, majd később folytatom.

12) Áram nem lesz. Hogy fogsz este, télen már délután is, világítani. Petróleumlámpa volt a villanyégők előtt, de ahhoz petróleum kell. Raktározol belőle? Mennyit? Vigyázz, a lámpához lámpabél is kell. Mi lesz, ha elfogy a petróleumod? Igen, marhafaggyúból lehet csinálni mécsest, jó büdös, de ég és világít. Lesz majd marhafaggyúd? Étolajjal is lehet világítani. Tudod, hogy kell?

13) Mi lesz, ha leszakad a lábadról az összes cipő, testedről az összes ruha? Tudsz varrni? Van varrógéped? Van anyagod? Tudsz cipőt készíteni? Van bőröd? Mi az elképzelésed ezekkel kapcsolatban? Majd valaki gyártani fog? Talán igen, talán nem. Talán meg tudod fizetni, talán nem.

De ezzel nem fejeztem be a dolgot. Manapság az emberek 80 évig is elélnek, ha nem viszi el őket a rák vagy infarktus 50 környékén. Te most 30-40 körüli vagy, esetleg 50 és egészségesnek érzed magad, mert az is vagy. Azonban 60 környékén jelentkeznek a „betegségek”. Azért tettem idézőjelbe, mert valójában nem betegségek, hanem az életkorral együtt járó dolgok. Nézzük csak:

a)  Nagy eséllyel a prosztatád meg fog nagyobbodni és elzárja a húgycsövet. Nehezen fogsz vizelni és gyakran fogsz kapni vesemedence gyulladást, mert a vizeleted pangani fog a húgyhólyagban. Ez még az egyszerűbb eset, mert ha van antibiotikumod, akkor meg vagy mentve. Ha nincs, akkor rámegy a veséd és vese nélkül nem lehet élni. Dialízis lenne a megoldás, ami viszont nem lesz. De ez még a jobbik eset. A húgycsöved teljesen el is záródhat. Ha van, aki ellát, akkor katéterezés a megoldás, de ehhez kell katéter (ha már van, aki behelyezi) ez pedig a korábban írt gyógyászati eszköz.

b) 60 környékén fellép az esszenciális magas vérnyomás, minek az okát az esetek 90 százalékában nem tudják az orvosok. Nem nagy ügy, mert ma már több gyógyszercsalád is van, melyekkel a vérnyomást elfogadható szinten lehet tartani. Ezek csak néhány évtizede léteznek, és nem fogják őket gyártani. Honnan szerzed be? Van alternatíva, nem fogod megérni a 70. születésnapodat. Válogathatsz a halálokok között, agyvérzés, szívelégtelenség, infarktus (ez legalább gyors), vérellátási zavar majd végtag üszkösödés majd amputálás vagy szepszis.

c) időskori cukorbetegség (kettes típusú). Enyhe fokban elég a diéta, később gyógyszer is kell, illetve inzulin. Inzulin és gyógyszer nem lesz, marad a lassú halál (megvakulás, végtag elhalás). A diétához viszont kell egy házi vércukorszínt mérő a tesztcsíkokkal. Ez ugye gyógyászati eszköz, ami nem lesz. A cukorbetegség nem gyilkol azonnal, de biztos halál, ha nem tudod kezelni.

d) Idősebb korban sok és különböző panaszod lehet, amik esetén csak egy orvos tud kiigazodni, de ehhez kell egy orvos, akinek meg vannak az eszközei, és kellenek gyógyszerek, amikkel meggyógyíthat, vagy szinten tarthat. Tudom, most tök egészséges vagy, de ez nem tart örökké. Jó hőszigetelt lesz a házad, lesz saját termesztésre fogott földed, de ott fogod hagyni a családodat, mert egy könnyen kezelhető betegség elkap és gyógyulás helyett temetés lesz a sorsod. Megúszhatod a fosztogatókat, az éhezést, a szomjazást, de az idős kort nem. Felkészültél rá? Ne mondj le az életedről, az egyszerű, de a családodnak szüksége lesz rád.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________