Az elmúlt napokban olyan sokat volt Csernobil emlegetve, hogy érdemes rá visszatekinteni. Ma már pontosan lehet tudni mi és hogyan történt, és mi szűrhető le az eseményekből. 1986 április  25. A karbantartási munkálatok éjszakai beindítása, és bizonyos tesztelések elvégzése végett a csernobili 4-es reaktor leállítását beindították. Tulajdonképpen arra voltak kíváncsiak, hogy áramkimaradás esetén, addig, amíg a reaktor dízelgenerátorai a teljes kapacitást leadják (40 másodperc), a turbina lendülete ad-e elég energiát a hűtés folyatásához szükséges szivattyú üzemeltetésre. Azonban bizonyos hozzá nem értés miatt a leállítás közben a reaktor túlhevült, aminek következtében az üzemanyag deformálódott. Ettől a pillanattól kezdve az események megállíthatatlanná váltak. A reaktor egyszerűen felrobbant, és a neutronlassításra használt hatalmas mennyiségű grafit begyulladt. A tüzet tíz nap alatt tudták csak eloltani. Magát a tüzet felfoghatnánk egy közönséges ipari balesetnek, aminek hatása nem haladja meg a néhány száz métert, és amiből a világon évente több tucatnyi is előfordul, ez alkalommal azonban egészen másról volt szó.

Egy közönséges ipari tűz eléget mindent, ami útjában áll, és amit a tűzoltók nem védenek meg. Azután semmi. El kell takarítani a hamut, és lehet kezdeni az újjáépítést. Csernobil esetében azonban a tűz szétrombolta az épületet, szabaddá téve ezzel az ott található radioaktív anyagot, majd a keletkezett hő felhajtó hatása ezt a radioaktív port felűzte az atmoszférába, ahonnan persze visszahullott a földre. Ezenkívül a romok között maradt további sok tíz tonna radioaktív anyag, amivel valamit kellett csinálni, hogy ne szabaduljon az emberiségre. Az utólagos számítások azt mutatták, hogy Csernobil 4×10¹⁸ Bq radioaktivitást repített a levegőbe. Ez a mennyiség a hirosimai atombombát négyszázszor múlta felül.

Más forrásokból származó becslésekkel kiegészített mérések szerint Csernobilből 50.000.000  Curie radioaktív anyag került a légkörbe, ami 50 tonna tiszta rádium sugárzásának felel meg. Ez egy elképesztő mennyiség, ha figyelembe vesszük, hogy a rádium felfedezésétől a II. világháború kezdetéig az egész világon mindössze 1 kg rádiumot sikerült előállítani, elsősorban gyógyászati célból

A visszahullott radioaktív por miatt Csernobiltől É-ÉNy irányba, 200 km távolságra a talaj szennyezettsége 1500 kBq/m² volt, de 500 km távolságra az érték csak 550 kBq/m² értékre esett vissza. Na most, mennyi is ez? A válasz egyszerű. A talaj felszínén minden egyes másodpercben másfélmillió atombomlás következik be négyzetméterenként. Másfélmillió másodpercenként! 

Ezt az őrült mennyiségű radioaktív anyagot az emberiségnek el kell szenvednie, mert semmi mást nem tehet vele. Ott volt azonban még maga az épület és benne további iszonyatos mennyiségű radioaktív anyag. Ezzel egyetlen egy dolgot lehetett tenni, befalazni! Az egész hatalmas épület fölé emeltek egy vasbeton „szarkofágot”, ami a romhalmazt elzárja a külvilágtól. Az építménybe 20.000 tonna betont építettek be, és már az építés pillanatában úgy gondolták, hogy a hő és radioaktív sugárterhelés miatt a vasbeton szarkofág legfeljebb 30 évig tudja majd ellátni a szerepét. Ez azt jelenti, hogy beláthatatlan ezer éveken át, minden harminc évben egy új szarkofágot kell építeni. Egyébként azóta a szarkofágon hatalmas repedések jelentek meg, és a szakemberek kétségbe vannak esve, ugyanis pénzhiány miatt új szarkofág felépítése egyelőre szóba se jöhet.

Most van tehát itt az ideje, hogy emlékezzünk, mit is állítanak az erőműpártiak? „Villamos energiát legolcsóbban atomerőművel lehet termelni.” Na igen, addig, amíg nem robban fel. 

Nézzük most azt, hogy Csernobil mekkora emberáldozatot követelt! A hivatalos ukrán jelentés szerint (amit sokan erősen kozmetikázottnak vélnek) közvetlenül a robbanás után 30 ember vesztette életét. Később, a radioaktív besugárzás következtében további 4300. A kárelhárító „brigád”, az úgynevezett likvidátorok 600.000-en voltak, közülük 17.000 halt meg később, de őket hivatalosan nem tartják áldozatoknak.

Ezután foglalkozzunk a környező országok radioaktív szennyezésével. Egy atomrobbanást követve a legfontosabb tényező, az éppen uralkodó szél iránya. Csernobil esetében a radioaktív „felhőt” a szél Skandinávia felé fújta. Finnországban például még ma is vannak olyan zárt területek, ahol a lehullott radioaktív por jelenléte miatt ártalmas mennyiségű sugárzással kell számolni. A világ a csernobili balesetről csak három nappal később, a svédektől értesült. Ugyanis a Csernobiltől 1600 km-re fekvő FOSMARK elnevezésű svéd atomreaktorhoz munkafelvételre érkező dolgozok automatikus ellenőrzése radioaktív port fedezett fel a ruháikon. Hamarosan kiderült, hogy a port a Szovjetunió felől érkező szél hordta oda. A „csernobili felhő” innen délnek fordult és érintette az akkor még két részre osztott Németországot, valamint Ausztriát. Szerencsére nekünk csak a széle jutott, így a magyar állampolgárok megúszták akkora sugárszennyezéssel, amennyit egy tüdőszűréskor kapnak.

Tehát mi akkor megúsztuk, csakhogy…. pillanatnyilag a világban körülbelül 400 atomerőmű van, de jóval több reaktor. Norvégia például még 1996-ban felhívta a világ közvéleményét arra, hogy az oroszokhoz tartozó Kola-félszigeten 240 használaton kívüli reaktor található, négy a szárazföldön, a többi tengeralattjárókban és hajókon. Ezek a romokban heverő, gondatlanul tárolt, felügyelet nélküli reaktorok felfoghatatlan veszélyt jelentenek az egész emberiségre. Az oroszok azonban mit sem tesznek, arra hivatkozva, hogy nincs rá pénz.

Ha az atomreaktor balesetéről készült elemzéseket végigolvassuk, rá kell döbbennünk, hogy egy atomreaktorokban előforduló rendellenesség előre nem látott, és ezért a tervezésnél figyelembe nem vett fizikai és kémiai folyamatokat indíthat el. Nem kívánlak terhelni tudományos részletekkel, de hogy némi fogalmat tudj alkotni a problémáról, csak egyetlen nem várt jelenséget jegyzek meg. A Csernobilben égő grafit oltására használt víz nem oltotta, hanem táplálta a tűzet. Az oroszok már három napja „oltották” a tűzet, amikor a szovjet nagykövet Bonban érdeklődött, hogyan lehet eloltani égő grafitot.

És akkor most lássunk egy igazi összehasonlítást Csernobil és Fukushima között – Fukushimában elvileg 1.760 tonna nukleáris fűtőanyag volt. Összehasonlításnak, Csernobili erőműben a baleset pillanatában 180 tonna fűtőelem volt, míg a Three Mile Island balesetnél 30 tonna. Más szavakkal Fukushimában tízszer több radioaktív anyag van felhalmozva, mint Csernobilben volt. A valóság azonban ennél sokkal rosszabb. Nem sokkal a fölrengés előtt a Tepco társaság elhasznált fűtőelemeket szállított Fukushimába tárolás végett, ami 3.400 tonna volt. Ezért a földrengés pillanatában Fukushimában összesen 4.277 tonna radioaktív anyag volt felhalmozva, ami megfelel 24 Csernobilnek.

Ezek után nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy atomreaktorok építése és üzemeltetése nem más mint játék az ismeretlennel, népszerű nevén: orosz rulett. Igen, sokat tudunk a folyamatokról, és sok mindennel nem vagyunk tisztában. Ez pedig időnként hatalmas meglepetést jelent. Ettől függetlenül az atomerőművek üzemeltetése igen kényelmetlen folyamatokat indít be, amiket aztán visszafordítani nem lehet. Ha egyszer egy reaktor fűtőelemeit összeszerelték és elindul a működtetése, az elemek masszív hűtéséről megállás nélkül évtizedekig kell gondoskodni. Az atomerőművek tehát nem csak energiát adnak az emberiségnek, hanem egy meg nem oldott, a végtelenségig fennálló problémát is. Rengeteg érv szól az atomreaktorok mellet, és ellen is. Mindössze arról van szó, hogy ki mit tart fontosabbnak. Aki a biztonság kedvéért hajlandó lemondani a nagy kényelemről, az ellenzi a reaktorok építését, akinek a bőséges és megfizethető energia a fontosabb, az reaktor párti. A két fél vitája teljesen felesleges, mert egymást meggyőzni nem fogják. Van, akinek a hosszú élet a fontos, és van, akinek a napi 40 cigaretta és a másfél deci tömény. Pontosan ez a helyzet az atomreaktorokkal is. Van azonban egy óriási különbség. Aki a cigaretta és másfél deci tömény mellett dönt, az önmagán kívül senki mást nem sodor bajba. Aki az atomreaktorok építése mellett dönt, az a sajátján kívül mások bőrét is viszi a vásárra.  

Utóírat: Kénytelen vagyok óvatosnak lenni. Csak a tényeket tártam fel. Ez nem jelenti azt, hogy reaktor ellenes vagyok, de azt se hogy reaktor párti. Csakúgy mint nem gyűlölöm Orbánt és nem imádom Gyurcsányt és vice versa. 

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________