Tibor bá’ csodálatos női

Ica nénikém már jóval ötven felett volt, amikor mindig tökrészeg férje, az Állatorvosi Főiskola (akkor még nem volt egyetem) párttitkárja délelőtti delíriumos mámorában egy félemeletnyit legurult a lépcsőházban, ráadásul biológiailag olyan kimért pontossággal, hogy egy héttel később meg lehetett tartani a temetését. Nem kell szépíteni a dolgot, Ica fellélegzett. Feltételezésem szerint házaséletet már rég nem éltek, a férj a háztartásba anyagiakat nem ruházott be, egyetlen gyerekük már „kirepült”, szóval nénikém részére a részeg gurulást személyesen maga a gondviselő rendelte el.

Aprócska nyugdíjából úgy, ahogy kijött, de hetente egyszer eljárt apámékhoz segíteni a takarításban, ami ebéddel és apró anyagi juttatásokkal járt, de az igazi ok kétségtelenül a családi pletykák meghányás-vetése lehetett. Ezért fordult elő, hogy minden harmadik-negyedik látogatásom alkalmából vele is összefutottam.

Az évek aztán szép lassan teltek, és Ica egyre gyakrabban panaszkodott, hogy nyomasztja az egyedüllét. Egyetlen fiától volt ugyan két unokája, de azok már nagyobbacskák voltak, nagymamára aligha volt szükség. Ezért egy alkalommal megkérdeztem tőle, mi az ördögért nem áll össze valakivel, mind a ketten jobban járnának.

Ica néném nem volt valami gyors felfogású, felvetésemre csak hetekkel később kaptam választ. Ezek szerint kifogása nem lenne a dologgal kapcsolatban, de honnan az ördögből tud ő leakasztani egy megfelelő férfit. Na, ha csak ez kell, lépett közbe apám, ő tud segíteni a dolgon. Be is mutatta húgának egy ismerősét, egy korban hozzáillő, nemrég megözvegyült férfit.

Ica és Kálmán diplomáciai tárgyalásokba kezdtek. Első alkalommal beültek egy apró cukrászdába egy óbudai mellékutcában, ahol egy-egy feketekávé elfogyasztása mellett játszi könnyedséggel egyetértettek abban, hogy mindketten megtartják lakásukat, nem költöznek össze és a szex egy szóba se jöhető, felesleges nyűg.

Második találkozásuk alkalmával kiderítették, hogy nyugdíjuk nagy vonalakban azonos, tehát egyiknek se nyílik lehetősége anyagilag kihasználni a másikat.

A most már törzshelynek számító cukrászda harmadik meglátogatásakor kénytelenek voltak az előző heti témát sztornírozni, mivel Ica a közös főzésről hallani se akart, és Kálmán is meg volt elégedve a hónapok óta igénybe vett előfizetéses étkezésével.

Ekkor egy kis diplomáciai csend állt be, mert Kálmán rokoni temetésre leutazott vidékre, de a következő szerdán pontban háromkor már megint benn ült a törzshelyen, ahová Ica is perceken belül megérkezett. Ekkor került sor a közös szórakozások egyeztetésére. Ica imádott olvasni, és óriási előnyben részesítette a romantikus regénygiccseket. Kálmán viszont sakkozni járt át a szomszédba. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezt összeegyeztetni nem lehet. Tévézni mind a ketten szerettek, különösen az olyan programokat kedvelték, mint az „Önök kérték”, de TV-készüléke mindkettőjüknek volt. Egy-egy műsorért nem volt érdemes átmászkálni egymáshoz.

Az egy héttel később megtartott közös kávékevergetéskor Kálmán előállt az egyesített mosás ötletével, ami némi gazdaságossággal járna, ugyanis mindkettőjük mosógépe fél kapacitással van működtetve. Ekkor fordult elő első alkalommal, hogy Ica felemelte a hangját és megengedett magának némi közönséges megnyilvánulást is, mert kijelentette, hogy egy férfi szaros gatyáját életében soha többé nem akarja kimosni.

A jelek szerint gatyájának szarossá nyilvánítása még nem lépte át Kálmán tűrőképességét, mert a közös kávéfogyasztásra egy héttel később is sor került. Ez alkalommal a téma a közelgő halottak napján esedékes temetőlátogatás volt, de dűlőre nem jutottak, mert Ica édesanyja – azaz az apai nagyanyám – és Kálmán elhunyt nejének sírját fél Budapest választotta el egymástól.

A temetőlátogatás után csendesebb szerdai napok következtek, mert a témák kezdtek ellaposodni. Kálmán tett célzást arra, hogy két tucat lyukas zoknit őrizget az éjjeliszekrény fiókjában, de a stoppolás lehetőségét Ica könnyedén elhárította fokozódó szürke hályogjával. Cserébe Kálmánról kiderült, hogy kezében remeg a csavarhúzó, amikor meg kellene erősíteni Ica egyik rozsdamentes lábasának a fülét.

Később a szerda délutánokat főleg arra használták fel, hogy együtt méltatlankodtak a mai ifjúság viselkedése miatt és hatalmasakat egyetértettek abban, hogy az ő idejükben ez egészen másként volt. Aztán rohamosan közeledni kezdett a karácsony, és a szenteste közös eltöltése szinte adta magát, de nem tudtak dönteni, melyikük menjen át a másikhoz. Ica nem vállalta a főzést, Kálmán pedig feleslegesnek tartotta a karácsonyfát.

Január vége felé Ica influenzát kapott, amiről Kálmánt telefonon értesítette. Így esett, hogy egy szerda kimaradt. A következő szerda előtt Icával megint összefutottam anyáméknál, ahol a téma az volt, Ica elmenjen-e a következő szerdai találkozóra. Hosszas töprengés után Ica úgy döntött, hogy nem megy. Érdeklődésemre azt a választ adta, hogy betegsége alatt Kálmán nem ajánlotta fel, hogy meglátogatja. – Mondd meg, Tibikém, – tette fel nekem a kérdést – mit várhatnék én el egy ilyen embertől, akkor, amikor komoly szükségem lenne rá?

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________