2022-08-14 nap bejegyzései

Ilyenek vagyunk (ismétlés)

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

Ugorjunk vissza 1965-be, ha még nem születtél meg, vagy éppen totyis vagy az óvodában, rá se ránts, majd én kalauzollak. Magyarországon – néhány ember kivételével – senki se tudja, mit jelölnek IQ-val (a CV-ről nem is beszélve). A Mensa HungarIQa majd csak 29 év  múlva fog megalakulni. Az angliai Mensa még nincs 19 éves, akiktől hoztam magammal egy intelligencia tesztet. Ekkor, gondoltam egy merészet, én most kitalálom, hogyan legyek milliomos. Kénytelen voltam mert a „Legyen Ön is milliomos” még 40 évet váratott magára, és kinek van annyi ideje?

 

Első lépésben, az angol intelligencia tesztet lefordítottam magyarra. A második lépésben egy szövetkezetnél kinyomtattam 5000 példányban, de ez így csalás. Kinyomtatni bármit csak a „Kiadói Főigazgatóság” engedélyével lehetett. Viszont nekem volt némi kapcsolatom egy kisszövetkezettel, akik vállaltak fénymásolást. Végül is, néhány írógépelt oldal lemásolásáról, és tűzőgéppel történt összefűzéséről volt szó, jó sok pénzért.

Második lépésben a budapesti telefonkönyvből kiírt 500 névre megcímeztem egy-egy borítékot, amibe becsúsztattam egy IQ tesztet és egy levelecskét. Ez utóbbiban tájékoztattam a címzettet arról, hogy 70 forintért a mellékelt teszt kitöltésével, és visszaküldésével megtudhatja az intelligencia hányadosát, amit meg is magyaráztam, hogy micsoda.

Harmadik lépésben elkezdtem várni, mi lesz. Egyetlen megszólított se küldött 70 forintot a kitöltött teszt mellé. Gondolkoztam a projektum felszámolásán és a sok ezer forint tiszta vesztesség leírásán, amikor egy kora reggeli órában….

Utolsó lépés: valaki verni kezdte a lakás ajtaját. A franc egye meg, tegnap még jó volt a csengő. Megyek ki az előszobába, hallom ám, hogy a függőfolyosóról üvöltenek az ajtórácson át. „Rendőrség, nyissa ki.” Úgy látszik, ezek még nem láttak csengőgombot, vagy nem tudják mire jó. Kinyitom az ajtót, amin berohan néhány alak. Hova a fenébe siethetnek ezek – morfondíroztam – a nyugdíjukba nekik is belefér. Megyek utánuk, a szobámban érem utol őket , Elayne, épp a melltartójának csatjával bíbelődik, a két és féléves Thomas bömböl, mert nem ehhez az ébresztéshez van szokva. Neki ez 80 dB-lel több, mint a tűrésküszöbe. „Uraim, mi járatban? (semmi elvtárs, meg ilyesmi) – jön meg a hangom. Házkutatás – vágja oda az egyik közeg félvállról, és gyors tempóban kezdték lehajigálni a könyveinket a polcokról, ahogy a hollywoodi filmekből tanulták. Ha elárulnák mit keresnek, esetleg segíthetnék – vállalkoztam szerényen, de erre nem is válaszoltak, mert szemmel láthatóan földrengés utáni állapot imitálása lehetett a parancs. Már az ágynemű hasogatásánál tartottak, amikor Elayne félve – de persze angolul – kérdezte tőlem, hogy mit keresnek. Mondtam neki, hogy szerintem az IQ teszteket, de akkor rám üvöltöttek, hogy ne beszéljünk, pláne ne idegen nyelven. OK, akkor mi most megkukulunk. Az egyik épp a függöny karnisban kotorászott, amikor a másik megbotlott és átesett egy hajóládányi kötegen, amiről megkérdezte, hogy „ezek itt mik?” Mondtam nekik, hogy IQ tesztek. Erre varázsütésre végett vetettek a házkutatásnak és közölték, hogy én most velük megyek, és hozzam a teszteket. Na persze, kb. 80 kiló! A végén hárman lecipeltük a kocsijukba (egy rozoga Skoda), miközben Elayne elfojtva sírását érdeklődött, hogy mikor lát legközelebb? Megnyugtattam, hogy halálbüntetésre nem számítok.

A kerületi kapitányságon rabosítottak. Látod, te se tudhatsz mindent. A rabosítás azt jelenti, hogy lefényképeztek elölről, oldalról, miközben a kezemben kellett tartani egy hatjegyű számot. Aztán mind a tíz ujjamról vettek lenyomatot. Rabosítás után várattak délig, hadd kopogjanak szemeim az éhségtől. Ekkor viszont elkezdődött a kihallgatás. Nem fogod elhinni a főhadnagy nem csak normális volt, de még értelmes is. Elbeszélgettünk a tesztekről, meg hogy mi volt a célom vele, mert ezt sehogyan se lehet kitalálni. Érdeklődéssel hallgatta, hogy mennyi az anyagi vesztességem és jót derült, amikor beszámoltam a házkutatásról. Nem tiltakozott, amikor a kollégáit balfasznak jellemeztem, hanem röhögő görcsöt kapott. Délután 3 óra környékén megkérdezte nem vagyok-e éhes. A válaszom után hagyta, hogy rászabaduljak a földszinti büfére. Aztán megegyeztünk abban, hogy a legkisebb büntetést szabja rám ki, vagyis rendőri figyelmeztetésbe részesít és a 4500 tesztpéldányt levittük az alagsori kazánházba és behajigáltuk a lángok közé. Ez után haza is mehettem volna és akkor most neked nem lenne mit olvasnod tovább. Azonban,valahogy sikerült magam belopni a főhadnagy szívébe és miután közölte velem, hogy szabadon távozhatok, meginvitált az irodájába azon az alapon, hogy mutat valamit.

Második alkalommal már nem a faszékre, hanem a sarokban található fotelban foglaltam helyet és csak azért nem gyújtottam rá, mert nem dohányzom. Ekkor a barátságos főhadnagy, aki már Tibornak szólított, elővett egy kövérkés dossziét az alsó fiókból, ráhelyezte az asztalra és jobb tenyerével rácsapott – eddig 65 feljelentés érkezett a szétküldött IQ tesztekkel kapcsolatban, tényleg hányat is küldött szét? Már jegyzőkönyvbe vettük, ötszázat. Ja, persze. Szóval hatvanöten jelentették fel és természetesen felháborodott feljelentésükhöz mellékelték a tesztet. Hivatalból, na meg kíváncsiságból én is elolvastam, nagyon érdekes, főleg az a céllövős, hogy ha jobbra hord a puska, akkor a célgömböt merre kell eltolni jobbra vagy balra?

Iparkodtam – vallottam be. Tehát 500-at küldött szét? Akkor 13 % jelentette fel – állapította meg. Egész jó fejszámoló – gondoltam – igen, pontosan 13 %. Gondolta volna. Őszintén, nem. Mit lehet ezen feljelenteni? – Mi már megszoktuk, de most jön a meglepetés. – Na, erre tényleg kíváncsi voltam, mivel lehet ezt még überelni? Véleményeztetés végett – folytatta a főhadnagy – elküldtem a teszteket három igazságügyi szakértő pszichológusnak. – Ne mondja! – szaladt ki a számon – és mit válaszoltak? – Hát ez az, engem is meglepett. Természetesen jelentéktelen, szakmaiatlan, összekapart, értelmezhetetlen fércmunkának jellemezték, de olyan heves és egyértelmű ellenszenvvel, amit már nem lehetett nem észrevenni. Tibor, magának biztos van némi emberismerete, mire tippel, mivel váltotta ki ezt a hatalmas ellenszenvet. – Főhadnagy úr, ezt ön is tudja, miért kérdi. – Igaza van, de ezek az emberek mind magas pozícióban vannak, ön pedig, ha nem haragszik, hozzájuk képest teljesen ismeretlen senki. Mitől félnek? – A konkurenciától, de búcsúzásul elárulok valamit. A tesztet, amit úgy lehordtak, nem én találtam ki. Az angol Mensa hivatalos tesztje. A magyar pszichológus professzorok tehát nem engem kritizáltak, hanem az angol Mensát. Viszlát főhadnagy úr. – Minden jót, csak vigyázzon magára. Ez Magyarország!

Ez a kis történet nem most jelent meg először.   A ismétlés oka, hogy Balázs nem érti mit értek emberi természet alatt. Hát ezt. 500 címzettet az emberi természet arra sarkalt, hogy egy emberként ne akarják,  hogy  én  meggazdagodjak. Egy se volt kíváncsi arra, mit kaphat 70 forintért.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!