2022-08-17 nap bejegyzései

(3937) A háború kezdete

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

A végén mindenre fény derül

Forrás: Moon of Alabama

89. útban a 90. felé

A korai orosz nyomulás Kijev felé egy csel volt, túl kevés katonával ahhoz, hogy ténylegesen elfoglalja Kijevet. Valójában, politikai és katonai célja volt. Politikailag nyomást gyakorolt ​​az ukrán kormányra, hogy mielőbb egyeztessen a tűzszünet orosz feltételeiről. Ez, majdnem sikerült, amikor Oroszország és Ukrajna között március végén, Törökországban folytatott tárgyalások ígéretes eredményeket hoztak.

A tárgyalásokat, aztán Boris Johnson kijevi beavatkozása leállította, Joe Biden nevében a háború folytatását követelte, amit Zelenszkij boldogan teljesített.

Katonailag a cselnek majdnem tökéletes eredménye volt. Körülbelül 100.000 ukrán katonát kötött le Kijev körül, míg a Krím-félszigetről érkező orosz csapatok szinte ellenállás nélkül haladhattak, hogy szárazföldi úton összeköthessék a szigetet Donbászszal és Oroszországgal, valamint megvessék a lábukat a Dnyeper nyugati partján fekvő Herszonban.

Az elhamarkodott cselnek nagy ára volt az orosz veszteségek terén, de segített olyan fronthelyzetek kialakításában keleten és délen, amelyek lehetővé tették az ukrán erők tömeges megsemmisítését,  minimális orosz veszteséggel.

Amikor, a kijevi csel már nem volt hasznos, az orosz csapatok különösebb harc nélkül visszaálltak kiindulási helyzetükbe. Az ukránok ezt győzelemnek jelentették be, miközben semmi közük se volt a jól megtervezett és végrehajtott visszavonuláshoz.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________