Sok orosz szerte a világban követeli Putyintól, hogy erőteljesebben folytassa a háborút. Putyin elismerte a bírálat jogosságát, és tudatta, hogy szükség esetén eszkalál. „Még nem is kezdtünk bele komolyan” – mondta júliusban, utalva arra, hogy Oroszország többet tehetne és tesz is amennyiben a katonai helyzet romlik.

Mi a helyzet az eszkaláció végső formájával? Putyin bizonyos körülmény között használna atomfegyvert. Elsősorban akkor, ha az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei beszállnának a harcba. Ez a fejlemény nemcsak az Oroszországgal szembeni katonai egyensúlyt változtatná meg jelentősen, hanem nagymértékben növelné vereségének valószínűségét, és azt jelentené, a háborút könnyen átterjedhet a területére.

Az orosz vezetők minden bizonnyal azt gondolnák, hogy életben maradásuk veszélyben van, ami erőteljes ösztönzést adna arra, hogy nukleáris fegyvereket használjanak a helyzet megmentésére. Minimum, olyan demonstrációs csapásokat fontolnának meg, amelyek célja meggyőzni a Nyugatot a meghátrálásra.

Azt, hogy egy ilyen lépés véget vet-e a háborúnak, vagy irányíthatatlanná teszi azt, nem lehet előre tudni. Az inváziót bejelentő február 24-i beszédében Putyin határozottan utalt arra, hogy nukleáris fegyverekhez fog fordulni, ha az Egyesült Államok és szövetségesei beszállnak a háborúba. „Azokhoz szólva, akik kísértést érezhetnek a beavatkozásra” – mondta: „tudniuk kell, hogy Oroszország azonnal reagál, és a következmények olyanok lesznek, amilyeneket a történelme során soha nem tapasztaltak”.

Figyelmeztetésen nem lépett át Avril Haines, az Egyesült Államok nemzeti hírszerzési igazgatója, aki májusban azt jósolta, hogy Putyin nukleáris fegyvereket fog bevetni, amennyiben a NATO „beavatkozik, vagy beavatkozni készül”, jó részben azért, mert ez „nyilvánvalóvá tenné, hogy hamarosan elveszíti a háborút Ukrajnában.

Nukleáris beavatkozásra akkor is sor kerülhet, ha Ukrajna önmaga fordítja meg a csatatér eseményeit, az Egyesült Államok közvetlen közreműködése nélkül. Ha, az ukrán erők készen állnának arra, hogy legyőzzék az orosz hadsereget, és visszavegyék országuk elvesztett területét, nem kétséges, hogy Moszkva ezt az eredményt könnyen olyan egzisztenciális fenyegetésnek tekinthetné, amely nukleáris választ igényel.

Végül is Putyint és tanácsadóit kellőképpen megriasztotta Kijev egyre erősödő nyugathoz való igazodása, hogy szándékosan Ukrajna megtámadását választották, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei egyértelműen figyelmeztettek az Oroszországra váró súlyos következményekre.

Moszkva nem az Egyesült Államokkal, hanem az Ukrajna elleni háború keretében alkalmazna nukleáris fegyvereket. Nem félne a nukleáris megtorlástól, mivel Kijevnek nincs nukleáris fegyvere, Washingtonnak pedig nem állna érdekében nukleáris háborút indítani. Az egyértelmű megtorló fenyegetés hiánya megkönnyítené Putyin számára a nukleáris felhasználás megfontolását.

Végül, ha a háború elhúzódó patthelyzetbe kerül, amelynek nincs diplomáciai megoldása, és Moszkva számára rendkívül költségessé válik. Putyin pedig kétségbeesetten szeretné kedvező feltételekkel lezárni a konfliktust, és a győzelem érdekében folytathatja a nukleáris eszkalációt. Az Egyesült Államok nukleáris megtorlása nagyon valószínűtlen. Oroszország valószínűleg taktikai nukleáris fegyvert vetne be kis számú katonai célpont ellen, legalábbis kezdetben.

Amennyiben szükséges, későbbi támadások során városokra is lecsaphat. A stratégia egyik célja a katonai előny megszerzése lenne, de a legfontosabb, hogy  félelmet keltsen Nyugaton, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei gyorsan lépjenek a konfliktus kedvező feltételekkel történő lezárása érdekében.

William Burns, a CIA igazgatója áprilisban megjegyezte: „Egyikünk sem tudja félvállról venni a taktikai nukleáris fegyverek, vagy alacsony hozamú nukleáris fegyverek esetleges igénybevételének veszélyét.”

Bár, elméletileg megtörténhet egy ilyen katasztrofális lépés megtétele, de erre kicsi az esély, és ezért nem kell aggódni. Végtére is, mindkét oldal vezetői erős ösztönzőkkel bírnak arra, hogy távol tartsák az amerikaiakat a harcoktól, és elkerüljék akár a korlátozott nukleáris felhasználást is, nem beszélve egy tényleges atomháborúról.

Valójában a hagyományos nézet nagymértékben alábecsüli az ukrajnai eszkaláció veszélyeit. Először is, a háborúknak általában megvan a maguk logikája, ami megnehezíti a lefolyásuk előrejelzését. Téved, aki magabiztosan azt mondja, hogy tudja, milyen úton halad az ukrajnai háború.

A háborús idők eszkalációjának dinamikája nehezen szabályozható, illetve megjósolható, ami figyelmeztetésül szolgálhat azoknak, akik bíznak abban, hogy az ukrajnai események kezelhetők. Továbbá, amint azt Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus felismerte, a nacionalizmus arra ösztönzi a modern háborúkat, hogy a legszélsőségesebb formájukba fajuljanak, különösen akkor, ha a tét mindkét fél számára nagy. Ez nem azt jelenti, hogy a háborúkat nem lehet korlátozni, de ezt nem könnyű megtenni.

Végezetül, tekintettel egy nagyhatalmi atomháború elképesztő költségeire, a bekövetkezésének akár csekély esélye is mindenkit hosszan és alaposan elgondolkodtat azon, hogy merre vezethet egy ilyen konfliktus. Ez a veszélyes helyzet erőteljes ösztönzést ad a háború diplomáciai megoldására. Sajnálatos módon azonban nincs kilátásban politikai rendezés, mivel mindkét fél szilárdan elkötelezett a háborús célok mellett, amelyek szinte lehetetlenné teszik a kompromisszumot.

A Biden adminisztrációnak együtt kellett volna működnie Oroszországgal az ukrajnai válság rendezése érdekében, még mielőtt februárban kitört a háború. Most már túl késő megállapodni. Oroszország, Ukrajna és a Nyugat szörnyű helyzetben ragadt, és nincs nyilvánvaló kiút. Csak remélni lehet, hogy mindkét oldal vezetői úgy kezelik a háborút, hogy elkerüljék a katasztrofális termonukleáris eszkalációt. A több tízmillió ember számára, akiknek élete forog kockán, ez azonban rideg kényelem.

___________________________________________________________________________

A Foreign Affairs, a nemzetközi kapcsolatok folyóirata, amely évente hatszor jelenik meg New Yorkban, a világ egyik legrangosabb ilyen jellegű folyóirata. A Külkapcsolatok Tanácsának szerve, amely 1922-ben alapította, rátekintést ad az Egyesült Államok külpolitikai berendezkedésére. Nemzetközi hírnévre tett szert a világ színterén zajló politikai, gazdasági és társadalmi fejlemények gondos és alapos elemzései miatt. E tekintélyes és tudományos cikkek szerzői az ország legkiválóbb újságírói, tudósai és államférfiai közé tartoznak. Az ebben a folyóiratban felvetett ötletek, ha a külügyi közösség jól fogadta őket, később gyakran újra megjelentek az Egyesült Államok kormányának politikájaként vagy törvénykezéseként. Ezen a „teszten” megbukott leendő politikák gyakran eltűntek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________