Arnold Toynbee történész, aki az ellenőrizetlen militarizmust jelölte meg a múlt birodalmait ért végzetes csapásként, azzal érvelt, hogy a civilizációkat nem gyilkolják meg, hanem öngyilkosságot követnek el.

Kinézek a Monks Mound néven ismert építményből az alatta lévő síkságra, ahol kisebb halmok tarkítják a távolságot. Ezek a Mississippi és Missouri folyók találkozásánál épült földdombok az egyik legnagyobb Kolumbusz előtti, Mexikótól északra fekvő település maradványai, amelyben i.sz. 800 és 1400 között 20.000 ember lakott.

Ez a nagyszerű város, ami talán a legnagyobb volt Észak-Amerikában, felemelkedett, virágzott, hanyatlásnak indult, és végül kipusztult. A civilizációk ismert minták szerint halnak meg. Kimerítik a természeti erőforrásokat. Élősködő elitek jönnek létre, akik kifosztják azokat az intézményeket és rendszereket, amelyek az összetett társadalmak ismérvei. Hiábavaló és önpusztító háborúkban vesznek részt. És akkor beáll a rothadás.

A nagyvárosi központok halnak meg először, mert visszafordíthatatlan hanyatlásba esnek. A művészi kifejezést és az intellektuális vizsgálódást egy sötét kor váltja fel. Tombol az imbecilitás. „Az összeomlás megtörténik, ami kizárólag hatalmi vákuumban fordulhat elő” – írja Joseph Tainter antropológus a The Collapse of Complex Societies (Az összetett társadalmak összeomlása) című könyvében.

Több évszázaddal ezelőtt ez a hatalmas városkomplexum mintegy 4000 hektáron terült el, benne a 40 hektáros központi térrel, ahol most állok. Innen a nép vezetői a pezsgő településen láthattak egy megtámadhatatlan erőt, ahol legalább 120 templomdombot használtak lakóhelyként, szent szertartási helyként, síremlékként, találkozóközpontként és labdapályaként.

A cahokia harcosok hatalmas területet uraltak, ahonnan adót fizettek, hogy gazdagítsák ennek az erősen rétegzett társadalomnak az uralkodó osztályát. Az eget olvasva, ezek a halom építők több kör alakú csillagászati ​​obszervatóriumot építettek (a Stonehenge fából készült változatát). A város örökös uralkodóit életben-halálban tisztelték.

A Monks Moundtól fél mérföldre található a hét láb magas 72-es halom, amelyben a régészek egy férfi maradványaira bukkantak a Mexikói-öbölből származó 20.000 kagylóhéj-koronggyöngyökkel borított emelvényen. A gyöngyök sólyom alakban voltak elrendezve, a sólyom fejével a férfi feje alatt. Szárnyait és farkát a férfi karjai és lábai alá helyezték. A kagylóréteg alatt egy másik férfi teste volt arccal lefelé eltemetve. E két ember körül további hat emberi maradvány, akiket azért ölthettek meg, hogy elkísérjék az elhunyt embert a túlvilágra. A közelben 53, 15 és 30 év közötti lány és nő földi maradványait temették el, két sorban elhelyezve, szőnyeggel elválasztott rétegekben. Úgy tűnik, megfojtották őket.

Paul Valéry költő megjegyezte: „a civilizáció ugyanolyan törékeny, mint az élet.” A Mississippi folyó túloldalán a Monks Moundtól látható St. Louis városának sziluettje. Nehéz nem látni a saját összeomlásunkat Cahokiában.

1950-ben St. Louis az Egyesült Államok nyolcadik legnagyobb városa volt, 856.796 lakosával. Mára ez a szám 300 000 alá esett, ami mintegy 65 százalékos csökkenést jelent. A főbb munkaadó – az Anheuser-Busch, a McDonnell-Douglas, a TWA, a Southwestern Bell és a Ralston Purina – drámaian csökkentették jelenlétüket, vagy teljesen távoztak.

St. Louis mára az Egyesült Államok egyik legveszélyesebb városa lett. Minden ötödik ember szegénységben él. Egy 2021-es jelentés szerint a St. Louis-ban a legmagasabb az egy főre jutó rendőrgyilkosságok száma. A város nyomorúságos börtöneiben, ahol 2009 és 2019 között 47 ember halt meg őrizetben, rabok panaszkodnak, hogy a vizet órákra elzárták a celláikban és az őrök rendszeresen paprika spray-t permeteznek a fogvatartottakra.

A város omladozó infrastruktúrája, kibelezett és elhagyott épületek százai, üres gyárak, üres raktárak és elszegényedett városrészek, a végső hanyatlásban lévő civilizáció klasszikus útjelzői. „Akárcsak a múltban, a környezeti terhelésnek kitett, túlnépesedett országokat fenyegeti az összeomlása” – érvel Jared Diamond a Collapse: How Societies Choose to Fail or Succeed (Társadalmak miként választanak a elbukás és siker között) című könyvében.

„Amikor az emberek kétségbeesettek, alultápláltak, és még csak remény sincs, akkor a kormányukat hibáztatják, mert szerintük felelősek, de nem tudják megoldani a problémáikat. Az emberek bármi áron megpróbálnak kivándorolni. Harcolnak egymással a földért. Megölik egymást. Úgy gondolják, hogy nincs vesztenivalójuk, ezért terroristákká válnak, vagy támogatják a terrorizmust, de legalább is eltűrik azt.

„Az iparosodás előtti civilizációk a napenergia korlátaitól függtek, és utak korlátozták őket. Ezek az akadályok megszűntek, amikor a fosszilis tüzelőanyag energiaforrássá vált. Ahogy az ipari birodalmak globálissá váltak, méretük növekedése a komplexitás növekedését jelentette. Ironikus módon ez az összetettség sebezhetőbbé tesz bennünket, nem  megóv a katasztrofális összeomlással szemben.

Növekvő hőmérséklet (Irak 50°C fokos hőséget visel el, ami tönkre tette az ország elektromos hálózatát), a természeti erőforrások kimerülése, áradások, aszályok (az elmúlt 500 év legrosszabb szárazsága pusztítja Nyugat-, Közép- és Dél-Európát, és várhatóan 8-9 százalékos terméshozam kiesés várható).

Az áramkimaradások, a háborúk, a világjárványok, az állatokról átterjedt betegségek számának növekedése és az ellátási láncok meghibásodása együttesen megrendítik az ipari társadalom alapjait.

Az Északi-sarkvidék a globális átlagnál négyszer gyorsabban melegszik, ami a grönlandi jégtakaró felgyorsult olvadásához és furcsa időjárási mintákhoz vezet. A Norvégiától és Oroszországtól északra fekvő Barents-tenger hétszer gyorsabban melegszik. A klímakutatók 2050-ig nem számítottak erre a szélsőséges időjárásra. „Minden alkalommal, amikor a történelem ismétli önmagát, a fizetendő ár emelkedik” – figyelmeztet Ronald Wright antropológus, aki az ipari társadalmat „öngyilkos gépezetnek” nevezi.

A haladás rövid történetében, Wright ezt írja: A civilizáció egy kísérlet, egy nagyon új életformára, és megvan a szokása, hogy belesétál az haladás csapdáiba. Letelepedésre jó ötlet egy folyó melletti kis falu jó földdel; de amikor a falu várossá nő, és kikövezik a jó földet, rossz ötlet lesz. Bár a megelőzés egyszerű lehetett, a gyógyítás lehetetlen: egy várost nem lehet könnyen elmozdítani. Ez az emberi képtelenség előre látható, aminek a hosszú távú következménye fajtánkra jellemző lehet. [itt jön be vesszőparipám az emberi természet] Ezt évek milliói alakították ki, amikor  még vadásztunk és gyűjtögettünk.

Az is lehet, hogy ez alig több, mint a kapzsiság és az ostobaság keveréke, amelyet a társadalom piramis felépítése ösztönöz. A hatalomnak a nagy méretű társadalmak csúcsán való koncentrációja az elit érdekeit status quo-ban tartja, és még jóval azután is boldogulnak a komor időkben, hogy a környezet és a lakosság elkezdett szenvedni.

Wright arra is gondol, hogy mit hagyunk hátra azoknak a régészeknek, akik felássák maradványainkat. A mai emberiség árulkodó réteget fog hagyni a kövületekben, amiben minden lesz, amit előállítunk, a csirkecsontok halmoktól, nedves törlőkendőktől, gumiabroncsoktól, matracoktól és egyéb háztartási hulladéktól a fémekig, betonig, műanyagokig, ipari vegyszerekig és az erőművek nukleáris maradványaiig. és persze fegyverzetekig.

Megcsaljuk gyermekeinket, nyavalyás luxust és függőséget okozó szerkentyűket adunk nekik, miközben elvesszük a Föld gazdagságából, csodájából és lehetőségéből, ami megmaradt. Az emberlábnyomára vonatkozó számítások azt sugallják, hogy „ökológiai deficitben” vagyunk, legalább 30 éve többet használunk fel,  mint amennyit a Föld biológiai rendszerei elbírnak. A termőtalaj sokkal gyorsabban vész el, mint ahogy a természet pótolni tudná; A XX. század közepe óta a szántóterületek 30 százaléka kimerült. Ezt a szörnyű adósságot a jövő gyarmatosításával finanszíroztuk. Energiát, műtrágyát és növényvédő szereket vontunk ki a bolygó fosszilis szenéből, és a következményeket fajunk következő generációira és minden másra hárítottuk.

Ahogy Cahokia hanyatlott, az erőszak drámaian növekedett. A környező városok porig égtek. A több száz fős csoportot lemészároltak és tömegsírokba temettek el. A végén „az ellenség válogatás nélkül megölt minden embert. A szándék nem pusztán a presztízs volt, hanem az etnikai tisztogatás korai formája” – írja Timothy R. Pauketat antropológus az Ancient Cahokia and the Mississippians című könyvében. Megjegyzi, hogy Illinois középső részén, egy tizenötödik századi temetőben a felnőttek egyharmadát megölték fejen ért ütésekkel. Sokan, karukon törésekre utaló jeleket mutattak, mert hiába próbálták leküzdeni támadóikat. Az egymás közötti erőszak kialakításához a meggyengült és hiteltelen központi hatalom is hozzájárult. Cahokia későbbi szakaszaiban az uralkodó osztály megerősített faszerkezetekkel vette körül magát, köztük egy két mérföld hosszú fallal, amely körülölelte a Monks Moundot. Hasonló erődítmények tarkították a Cahokia által ellenőrzött hatalmas területet, elkülönítve az elzárt közösségeket, ahol a gazdagok és hatalmasok, fegyveres őrök által védve, biztonságot kerestek a növekvő törvénytelenségekkel szemben, és felhalmozták a fogyatkozó élelmiszerkészleteket és erőforrásokat.

A túlzsúfoltság következtében ezeken a telepeken vashiányos vérszegénység, tuberkulózis és a blastomikózis terjedése következett be. Ez utóbbit egy talajban terjedő gomba okozott. A csecsemők halálozási aránya nőtt, és az élettartam csökkent a társadalmi szétesés, a helytelen táplálkozás és a betegségek következtében.

Az 1400-as évekre Cahokiát elhagyták. 1541-ben, amikor Hernando de Soto megszálló serege leszállt a mai Missouri területére, és arany után kutatott, nem talált mást, csak a nagy halmokat, az elfeledett múlt emlékeit.

Most viszont az összeomlás globális lesz. Nem lesz lehetőség, mint az ókori társadalmakban, új, természeti erőforrásokban gazdag ökoszisztémákba vándorolni. A hőség folyamatos növekedése tönkreteszi a terméshozamokat, és a bolygó nagy részét lakhatatlanná teszi. A klímatudósok arra figyelmeztetnek, hogy ha a hőmérséklet 4°C-kal emelkedik, a Föld a legjobb esetben is egymilliárd embert képes eltartani. [messze túl optimista vélemény]

Minél leküzdhetetlenebbé válik a válság, annál inkább visszahúzódunk őseink hasonlóan önpusztító reakciókhoz, erőszakhoz, ezoterikus gondolkodáshoz (dajtás!) és a tények tagadásához.

Arnold Toynbee történész, aki az ellenőrizetlen militarizmust jelölte meg a múlt birodalmait ért végzetes csapásként, azzal érvelt, hogy a civilizációkat nem gyilkolják meg, hanem öngyilkosságot követnek el. Nem tudnak alkalmazkodni a válsághoz és ezzel biztosítva saját megszűnésünket. Civilizációnk összeomlása egyedülálló méretű lesz, amelyet a fosszilis tüzelőanyagok által vezérelt ipari társadalmunk pusztító ereje felerősít. De megismétli az összeomlás ismert formáit, amelyek megdöntötték a múlt civilizációit. A különbség csupán léptékben lesz, és ezúttal nem lesz menekülés.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________