2021-07-18 nap bejegyzései

(3592) lyukba labda

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

2021 a 89. év

Kisiskolás koromban a Bezerédi utcában laktunk. Három házzal odébb volt az iskola, két sarokra pedig a Tisza Kálmán tér, ami az óta Köztársaság, majd Második János Pál tér lett. Az iskola 8h-tól 12h-ig volt számunkra nyitva, a tér egész nap. 12h-kor hazamentünk, megebédeltünk, azután irány a tér.

A megebédelés abból adódott, hogy az édesanyák nem dolgoztak, vagyis igen, de otthon: mostak, főztek, takarítottak és felügyelték a gyerekeket, miközben a férj a munkahelyén volt. Az anyukák státusza „háztartásbeli” volt. A férj fizetése elég volt a család fenntartásához. Persze csak úgy, hogy az egész ország takarékosan élt. A sláger szerint, „havi 200 fixszel, az ember ma könnyen viccel”. Apám fizetése havi 100 Pengő volt, és abból a lakbér 30. Anyám 70 Pengőből élelmezte a családot, és vett néha ruhát, amiből semmit se dobtak ki. Viszont esténként láttam őt stoppolni, varrni. Az elkopott cipőt se dobták ki, hanem a suszternél megtalpaltatták. Ez, akkor nekem természetes volt, mint ahogy az is, hogy leckeírás után nyomás ki a térre.

A téren a gyerekeken kívül voltak anyukák is, akik éppen ráértek. Ezek néha csoportos játékot szerveztek. Ilyen volt a lyukba labda. Ehhez kellett 8-10 gyerek, akik választottak egy-egy ország nevet maguknak. A kor szellemére jellemző, hogy mindenki Németország akart lenni. A játékvezető anyuka az ország neveket felírta egy papírra. A földbe játék lapáttal kialakítottak egy apró lyukat, bele egy teniszlabdát. A lyukat a gyerekek körbe állták, a játékvezető pedig: „Jöjjön az a híres, nevezetes, rég nem látott (bablevesbe belemártott) Németország.” Ebben a pillanatban mindenki futott, amerre látott, Németország pedig felkapta a labdát és megpróbált vele eltalálni valakit. Ha eltalálta, az kapott egy rossz pontot, ha nem találta, akkor ő kapott egy rossz pontot. Három rossz pont után az ország kiesett. A végén csak egy maradt, aki kapott egy jutalom cukorkát, de honnan?

Valahonnan minden reggel egy ló kihúzott egy zárt kocsit, ami úgy nézett ki, mint ma egy kisteherautó. A ló visszament, a fehérre festett kocsi ott maradt egész nap (este a ló visszahúzta) a kocsiban volt 2 deci-re kiszerelve tej, kakaó, joghurt, ezen kívül kifli, zsemlye és némi cukorka.

Volt más játék is. Összegyűltünk egy pad körül. Ketten félrementek és megállapodtak egy mesterségben (mondjuk pék). Visszajöttek és ezt mondták. „Amerikában jöttünk híres mesterségünk címere: p-k.” és elkezdték mutogatni egy péket munka közben. Aki kitalálja, az választhat egy párt és elmehet kitalálni egy mesterséget.

Ami a lényeg, nem egyénileg nyomkodtunk néhány gombot egy sötét szobában, hanem közösségben léteztünk. Nem voltak bipoláris gondjaink. Nem kellett feldolgoznunk tragédiákat, pszichológusok segítségével. Tudomásul vettük az életet és alkalmazkodtunk hozzá. Lefogadom minden pénzben, hogy a ma 90-100 évesek életük folyamán sose voltak vakcina szkeptikusak, mert ha lettek volna, ma már nem élnének.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!