Tibor bá’ vissza a múltba online
Sárgára vált a lámpa, majd vörösre, de az előttem haladó két kocsi még átmegy, amin már rég nem akadok ki. A mögöttem megálló kocsit egy anyuka vezeti napszemüvegben, tíz év körüli kisfia mellette mereven néz az ölébe, ahol a két keze is matat valamit, azazhogy nyomkodja a gombokat az okos telefonon . Egymáshoz nem szólnak, legalább is addig nem, amíg zöldre nem vált. Aztán megérkezünk kedvenc helyünkre, a Római partra, ahol kiülünk a Leander Terasz stégekre néző alsó, elkerített részére, ahonnan ragyogó kilátás nyílik a Dunára, miközben kevergetjük a személyre szabott kapucsínóinkat. Itt mindig történik valami, jönnek a kajakosok, akikre az edzőjük üvöltözik egy motorcsónakból (ja, így könnyű), időnként átmegy a látómezőnkön egy-egy szállodahajó német vagy osztrák zászlóval, aztán (nem akarunk hinni a szemünknek) jön egy kacsa házaspár (állítólag roppant hűségesek) egyetlen, kábé három hetes kiskacsával. A teraszon van hat asztal, de a miénken kívül csak egy másik asztal foglalt. Két tinédzser leány ül a székeken, mereven figyelik az asztalra rakott tablettjeiket, egy szót se szólnak egymáshoz, csak újaikkal söprögetik a képeket. Mi nézelődünk, csendben beszélgetünk, időnkét a magunkkal hozott látcsővel átpásztázzuk a másik oldalt, a Lídót, amit időközben benőtt a természet, vagy szándékosan fásították. Már rég továbbálltunk volna, de engem érdekel, hogy a két, vélhetően, barátnő meddig bírja szó nélkül. Ugyanis nem beszélgetnek, illetve egy negyed óra után megszólal az egyik: van egy cigid?
Valamelyik reggeli TV műsorban egy gyerek pszichológus hallatta a hangját, szerinte a mai fiataloknak nincsenek barátai. Mitől lenne? Zsörtölődök magamban, hiszen nem beszélnek, csak nyomkodnak. Most már azt várom, hogy a funkcionális analfabéták után mikor jelennek meg a funkcionális beszédképtelenségben szenvedők?
Az én gyerekkoromban rengeteg barátom volt. Kijártam a Tisza Kálmán térre, ahol percek alatt csatlakoztam néhány gyerekhez. Ugróiskola, fogócska, hunyó, rabló-pandúr, labda-lyukba, mesterségem-címere, adj király katonát!, enyém a vár – tiéd a lekvár…. Télen a lakásban sakk, malom, dáma, fekete péter, ki nevet a végén….. Se vége, se hossza a játékoknak, mókás mondókáknak, daloknak. Virágéknál ég a világ sütik már a rántott békát, Kormos volt a kemence belebújt a kis Bence.
Emlékeztek-e ezekre?
Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol, hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol. Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér, Sej, haj, denevér, biciklizik az egér. Vak meglátja, hogy kiugrik, sánta utánaszalad. Kopasz ember haját tépi, a néma meg óbégat. Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér, Sej, haj, denevér, biciklizik az egér.
Hámori tó közepében döglött hulla hempereg, két kezében két lábszárcsont, bal szeméből genny pereg.
Egy kutya a konyhában a kolbászt ellopta, a szakácsnő haragjában a kutyát leszúrta, és jöttek a többi kutyák, hogy eltemessék őt, és a sírjára felírták, az itt következőt: egy kutya a konyhában….
Dühöng s déli szél, elszakadt a főkötél, nem baj ha elszakad, a főkötél, van még egy pót kötél, dühöng a déli szél elszakadt….
Lesz majd, aki azt írja, hogy változnak az idők, akkor az, most ez. Egyenértékű a dolog. Talán, de akkor miért nincsenek barátaik, miért nem beszélget az édesanyjával, miért nem beszélgetnek a barátnők? Miért kell a sokszínű világból fogyasztói sivatagot csinálni?
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
____________________________________________________
Sajnos a jelenség valós, szerintem ma kevés ember van, akinél még nem kopogtatott be.
Mondjuk annál nem, aki kívül ragadt a PC-k világán, azt meg hajlamosak vagyunk lesajnálni, hogy szegény, elmegy mellette a világ…
És most önkritikus leszek, életem egy részét már én is a virtuális világban élem. Naponta több órát töltök eszmecserében olyan emberekkel, akiket az életben nem láttam, meglehet nem is fogok, mégis vonzó virtuális társaságuk.
És amíg a hozzászólásomat fogalmazom a monitor előtt, a nejem mögöttem egy másik gépen online játszik, a lányom meg a szomszéd szobában nézi kedvenc sorozatát, és bizony nem sokat szólunk egymáshoz. Életünk egy részét olyan világban éljük, ami teljesen privát, a másiknak még csak rálátása sincs erre a világra.
Nagy csapdája ennek az elektronikus világnak, hogy olyan óriási teret és szabadságot ad az egyénnek, hogy könnyen teremthet kapcsolatokat olyan személyekkel, akikkel esélye sem lett volna találkozni, viszont rokon lelkek, otthon érzi magát az ember „társaságukban”, olyan problémákat tud megvitatni velük, amelyek szűkebb környezetében csak értetlenkedést váltanak ki.
Megtalálja a hasonló agylövéssel bíró embereket, de ezzel könnyen járhat úgy, hogy méginkább elszakad a hétköznapi átlagos gondolkodású emberektől.
Ez betegessé is válhat. Épp a minap találkoztam egy ritkán látott ismerőssel, együtt dolgoztunk pár órát. Kiderült, hogy a srác nagy UFO hívő, ezenkívül megszállottja az ingyenenergiának, amit komolyan is vesz, otthon már sok energiát fektetett egy ilyen fűtőberendezés létrehozására.
Nem kell vele 10 percig sem beszélgetni, garantáltan előjön ezekkel a témákkal, amivel persze megrökönyödést vált ki. Természetesen ő is lóg a neten, és kétpofára zabálja az ezzel kapcsolatos cikkeket, videókat, ami megerősíti hitében, hiszen láthatóan sok lelki társa van, akik között ráadásul sok meggyőző egyéniségű, szakmai háttért mutató ember is akad.
Persze rengeteg haszna is van ennek a virtuális ismerősi körnek, jóideje nincs olyan probléma, amire ne találtam volna a neten megfelelő tapasztalattal segíteni tudó embert, legyen az háztartásbeli javítás, valamilyen ügyintézés, nyelvtanulás vagy éppen kertészkedés. Olyan problémák oldódtak meg rövid úton, amelyek régebben hónapokig, évekig aludtak.
Ez egy csodás hozadék, aki ebbe a világba nem lépett be, nem is tudja elképzelni miről marad le.
De ha nem tudunk egyensúlyt tartani, akkor napi személyes kapcsolataink közben elszegényedhetnek…
Megleptél, Tibor bá’, ezzel a kutyás mondókával, nem tudtam, hogy létezik magyar változata is!
Ezt német nyelvterületről ismerem, ott ez egy közismert gyermekdal, amit gyakran énekelnek, sőt van egy futballszurkolói változata is.
Csak ott a kutya nem kolbászt, hanem tojást lop a szakácstól. 🙂
A magyar változatot is énekeltétek, vagy csak sima mondóka volt?
Gyermekorvosi rendelőben álltunk (azaz inkább ültünk) sorba, a legkisebb lányom Blanka az ölemben, közepes Panna pedig folyosón fel-le sertepertélt, nézegette az op-art szerű figura motívumokat a falon, amolyan kockakutyák-kockamacskák-kockaházak falfestés.
A váróban kb. 8-10 másik szülő ölében sajnos ugyanaz játszódott le: megérkezés, 1 perc fészkelődés, majd nyavajgás, erre anyuka elő a tabletet, telefont, elindít néhány nyomással valamit, aztán odaadja a gyereknek aki elcsendesedik. Néha egy klikkelés, nevetés, de alapvetően függő meredt tekintet. Ha valakit szólítanak, alig tudja gyerekét kizökkenteni és sírás közben bevonszolni az orvoshoz. Amikor kijönnek, anyuka rendezi a receptet, papírokat, cipőt vissza a gyerekre, aki addigra megint a kezében tartott tablettel még lógó könnycseppjeivel, taknyosan megint csak megnyugszik valahogy.
Aztán kézenfogva elindulnak, „sajnálom kicsim mennünk kell”, és indul a hiszti megint… Gondolom az autóig, ahol megint megkapja az „adagját” csak hogy csendesedjen el.
Rémület, mint a kábítószer. A korai fogékony agyakat teljesen tönkreteszi ez az egyirányú, csak-befelé infóáram, amiért semmit nem kell tenni. A szociális és interperszonális fejlődés nyilván sérül. A gyerekek szégyellősek, nem néznek mások szemébe, bármi impulzusra lesütött szem, könnyű sírás, tanácstalan nézés van.
A sok szülőn látom hogy kétféle tábor van: az egyik a „no digital” párti, ezeknek a gyermekeknek a kezében golyós kézijáték, tili-toli kirakó, fakocka, kisautó van, sokat beszélgetnek, és a gondolati erőfeszítéstől nem sírnak, hanem épp ellenkezőleg, szórakoztatja őket. A másik tábor a lekapcsolt agyú tabletes, meredt befogadó, minden rezdülésre síró és nem kommunikatív gyermek.
Riasztó a jelenség, és véleményem szerint nagyon komoly szülői felelősség, hogy ennek gátat szabjunk. Értem én hogy lépést kell tartani a korral, de valami egyensúlyt muszáj bele vinni,
amúgy pedig nem ettől lesznek fejletek. Ez inkább egy szülői lepattintás, „nem érek rád” effektus, amivel a problémát átdelegáljuk egy eszközre. Ennyire nincs verseny, illetve nem éri meg a gyermekeinket feláldozni.
Az 5 és 7 éves lányaim barkochbáznak, sakkoznak, társasjátékozunk, rajzolunk, gyurmázunk és festünk, nagyokat kacagunk, birkózunk, és „folytasd mesét” játszunk (mindenki +1 mondatot tehet a meséhez, aminek története a hozzászólásoktól alakul ki menet közben). TV adás nincs, felvett filmeket és anyagokat nézhetnek meg, ami gyerekeknek szól. Bicikli, levegő, és sok sok beszélgetés. Szívják fel a verseket, és sok tátott szájú cselekvőképtelen gyerek közt simán érvényesítik a szervezőkészségüket és gondolataikat. A budapesti közösségekben (sajnos jártak már több helyen a költözés miatt) mindenhonnan kimagasló minősítéseket kapnak.
Pedig semmi extra zseni, gyerekkoromra visszagondolva mindenki ilyen volt, ez volt a normális. Így fejlődik jól a homo sapiens agya. Ezért veszélyes egyoldalú, csak-befelé irányuló médiával betöltő üzemmódra állítani. (persze a legjobb szavazóbirka ebből lesz).
1 – hubab:
Igen az egyensúlyon van a hangsúly.
2:
Egy viszonylag monoton dallama van.
1 & 3:
Mindkettőtöknek köszönöm a részletes tapasztalat és vélemény átadást. Őszintén megmondom, főleg lehurrogást vártam, hogy nem értem meg az új idők, új szavát.
Igen sajnos így van.
Ma már az olyan fiatal „párok” sem ritkák, hogy csak ülnek egymás mellett, nyomkodnak, minimális kommunikáció, stb.! Csak tudnám, hogy akkor milyen lehet a szerelmi és szexuális életük? Az is csak egy like, kattintás…, max. a ma oly népszerű pornóból ismert gépiesség minden téren?!
No igen: elgépiesedünk, szinte minden téren. Még az is egy kissé, aki ezt felismeri, tesz ellene.
De nem van ez így jól!
Gyermekkori emlékeim alapján, mennyivel jobb csapatban, „bandában”, minden elektronikus külső inger nélkül, a természetben élni a pillanat örömének.
Ez ma már csak a természetjárásaim közben adatik meg.
Egyetértek az eddig felsorolt problémákkal, tünetekkel. Mindenképp van egy korosztály, amelyik kissé elszállt. Én úgy látom, hogy a káros tendenciák kb. most tetőznek. A most gyereket vállalók már saját tapasztalattal rendelkeznek, hogy milyen veszélyei vannak a digitális világnak. Egyre több szülő van, aki korlátozza a számítógép-használatot a gyereknek, és TV-jük egyáltalán nincs. Az egész népesség együtt tanulja az új körülményeket, a webes tartalom is fejlődik. Nem csak mennyiségben, hanem minőségben is. Főleg amióta a véleményformáló értelmiség is elkezdte kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. A legtöbb gyerek eleinte csak szórakozásra használja az internetet, de később rászokik az információgyűjtésre. Lehet, hogy lassabban érnek felnőtté így a fiatalok, de ha romlanak a körülmények, ez változhat. Persze vannak, akik behozhatatlan elmaradásba kerülnek sokféle készség tekintetében a digitális világban, és a romló helyzetben tehetetlenek lesznek, majd agresszívak. Most felívelő divat, hogy valódi élete legyen valakinek, ez párkeresésnél is előnyös. Persze még underground irányzat, meg kell küzdeni a csoportkényszerrel. 🙂
4. Nem erre a dallamra ismerted, Tibor bá’?
7:
De pontosan. Nyilván aki annak idején lefordította, egyúttal átvette a dallamot is, csak a tojást kicserélte kolbászra. Különben a kolbász sokkal élethűbb. Kutyák nem csennek el tojást.
Voltak még a hangzással beugrató dalok:
Piskóta jó eledel,
én sose felejtem el,
láttam a pék mit csinál,
víz helyett bele pissssskóta jó eledel.
vagy
szaporán süt le a nap,
újság a hónom alatt
amottan van egy sarok,
ahol egy nagyot szaaaaaporán süt le a nap.
Akik ide kommentelgetnek, azok talán észre sem veszik mennyire függővé váltak már ők is és valószínűleg nem is vallják be még maguknak sem. Ez az idősebb korosztályra is igaz, Tibor bá, a válaszaid sűrűsége alapján te is elég sokat ülsz a gép előtt. 😀
Csak valamilyen kényszerítő erő hatására lehet ebből a függőségből kiszakadni, önként garantáltan nem működik. Nagy ritkán előfordul, hogy egy hétnél is tovább net nélkül maradok és az első pár napban erős hiányérzet gyötör. Az okostelefon mizéria szerencsére még nem fertőzött meg, így nincs mobil netezgetés. Egy hét után enyhülnek az elvonási tünetek, de ha ismét számítógép közelbe kerülök, akkor hosszú bepótlás következik. 😀
Múltkor volt egy cikk valahol, hogy a túl sok közelre nézés rövidlátást okoz. Az emberek sokat vannak a lakásban négy fal között és sokszor még az utcán is ezeket a szarokat nyomkodják. A távolra fókuszálások mennyisége jelentősen lecsökkent. Ez különösen gyerekeknél veszélyes. Gnoszticizmus ide vagy oda, a civilizált ember külső segítség nélkül is kinyírja magát. Egy olyan selejt generáció van születőben, amelyik már nem jó semmire és saját maga gondoskodik az embermentes jövőről.
9:
Azért árnyaljuk a képet. Én nem ülök napi 12 órát a gép előtt, csak 10-10 perceket, de reggeltől éjfélig. Ezért úgy tűnhet, hogy állandóan itt vagyok. Ez mellett gondozom az állatainkat, a kertet, javításokat végzek a házkörül és társadalmi életet is élünk. Viszont, ennyi értelmes emberrel sehol se lehet összefutni, mint itt. Ezt a fórumot nem tartom hülyeségnek,felesleges idő pocsékolásnak. Ráadásul foglalkoztatja az agyamat, ami ebben a korban fontos. Különben nekünk nincs mobil telefonunk, csak vonalas. Én naponta max 60 percet ülök a TV előtt.
A túl sok közelre nézés…. Egy hatalmas hülyeség. Rövidlátó az, akinek a szemgolyója közel gömb helyett inkább megnyúlt. Következésképpen a szemlencse a képet nem a megfelelő helyre fókuszálja. Ezt kell egy konkáv lencsével korrigálni. Ezt az állapotot közel olvasással nem lehet előidézni, erre születni kell.
10. Itt van a cikk, itt azt írják, hogy ezek a kütyük növelik a rövidlátás kockázatát: http://www.origo.hu/egeszseg/20140507-rovidlatas-kozelre-nezes-ipad-szamitogep-okostelefon-szemesz.html
10., 11:
A f.b.-n találtam egy nagyon jó kis videót. Egy kicsit hosszú-több mint egy órás- de elmagyarázza rajta prof., hogy a szemorvoslás mekkora trágya…. Megmutatja, hogy milyen szemgyakorlatokkal lehet elhagyni a szemüveget, bármilyen , +-os, vagy –os. Nem mondom, hogy nem fárasztóak a gyakorlatok, de egy próbát megér. Orosz, magyar alámondással. Nem is olyan rossz.
11:
A cikk MARHASÁG. Kérem a magyarázatát, miért rövidlátó valaki, és az hogyan alakul ki? Mert erről egy büdős szó se hangzik el.
A valóság ez: Rövidlátáskor az ovális szemgolyó miatt az éles kép az ideghártya előtt keletkezik; a fénysugarak az ideghártya előtt találkoznak. Ez azt jelenti, hogy a beeső fény még a sugárizmok ellazulása esetén is túl erősen törik, és az ideghártyán keletkező kép életlen lesz. A rövidlátás önmagában véve nem szembetegség. A tudomány jelenlegi állása szerint genetikai okai vannak. A rövidlátás oka a szem fénytörő közegeinek megnövekedett törőereje.
12:
Nem kell erről két órán át beszélni. A szemlencse domborúságát szabályozó izmokat edzéssel meg lehet erősíteni (mint qahogy minden izmot), ami kismértékben, ideig-óráig javíthat a látáson.
persze-persze, de nem lehet mindenki olyan okos, mint Te Tibor bá’ … ezért kell a pórnépnek elmagyarázni, hogy értsék, az meg nem oly egyszerű…ez pedig egy kis időbe telik.
Kisebbik fiam amikor csak teheti a gép előtt ül. Az olvasáson kívül más nem nagyon érdekli. Még csak azt sem mondhatom neki, hogy miért nem mész ki a barátaiddal játszani, vagy bringázni a szabadba, mert nem lenne kivel. Öten hatan együtt játszanak online játékokat, fej hallgatóval, mikrofonnal és folyamatosan beszélgetnek közben, láthatóan roppantul élvezik a virtuális világot.
Szerintem itt sem lehet skatulyázni és egyöntetűen megítélni egy egész generációt csupán a szokásaik alapján. Mert ez minden esetben egyénileg dől el, fogékonyság, beállítottság, karakter, öröklött tulajdonságok egyaránt szerepet játszanak abban, hogy ki mennyire lesz kommunikatív, hogyan boldogul később az emberi kapcsolatokkal.
Attól függetlenül, hogy mennyire rabja a számítógépnek.
Csak azt akarom ezzel mondani, hogy vannak kivételek is szép számmal.
Emlékszem nagyapám, jókedvében, még kisgyermek koromban tanított ezekre a kis dalokra:
A színházbejárónál egy kisfiú áll
ráordít a portás: Eriggy haza már!
Portás bácsi kérem nem tudja talán,
ebben a színházban girl a nagymamám!
Hej diridongó hejde rutyutyu
…………..Rúgja meg a ló
Haldoklik az öreg skót, igyszól:
Gyerekek, lovaskocsi nem kell,
gyalog kimegyek.
A refrént már elmosta az idő….
16:
Ebből is látszik, hogy nagyapának lenni fontos dolog. 😉
Ehhez mit szóltok?
Szemben a nagy teátrummal
Iszik egy hölgy teát rummal.
Arra ment egy fiákeres,
Akit épp a fia keres.
Amikor ezt komponáltam,
A Dunán épp egy kompon álltam.
Uram! Még egy ilyen adomát,
És a rendőrnek adom át.
18 :
És ehhez ?
Szombathely nagy állomás,
Folyik a faszállítás,
Két kislány ül a padon,
Az egyiket jól megbaszom(bathely) nagy állomás, stb. 🙂
19:
Nem messze van ide Pécel,
Ott verik a pinát léccel.
Most te jössz!
A kutya-kolbász, (bár én csonttal tudom, lényegtelen), meg a száraz tónak az első dalok voltak, amit a lányomnak megtanítottam. 🙂
Tibor bá, gyerekkorodban a középiskolában, aztán fiatalkorodban a munkahelyden hány százalék volt a szemüveges?
Ma kb. 50%. Ha régen nem ennyi volt, akkor a genetikai magyarázat nem kielégítő.
A felmenőim között senkinek nem volt szemüvege öregkoráig, nekem és két testvéremnek is van.
Számomra elég nyilvánvaló, hogy a sok közelrenézés, kevés távolranézés (szabadban végzett munka stb) rontja a szemet. Az én szemem legalábbis mindig ilyenkor romlik.
Az, hogy a szem milyen alakú, vajon mitől függ? Mért ne függhetne a szokásainktól? Az egész emberi szervezetre általánosan jellemző, hogy az a képességünk, amit nem használunk, elsorvad. Így van ez a távolranézéssel is.
18: Az első versszak után ez jön:
De mire a tea kész lett,
Eltörött a teakészlet.
Elment tehát a célból,
Hogy vegyen egyet acélból.
20 És még:
Nem messze van ide Csucsa,
Úgy baszhatnák mint a kutya!
Hajnalba-haraha hajnal előtt,
Bundás kutyák búbolnak a házam előtt.
Amúgy a poszt 100%-ban találó. Mi igyekszünk a gyerekeinket úgy nevelni, hogy minél inkább valódi ingerek érjék őket, mozogjanak a szabadban, és minél kevesebb legyen virtuális. Félelmetes, hogy milyen hatással van rájuk. Van a telefonomon egy gagyi repülős játék, tökre nem az ő szintjük, nem is értik, nem is jó a grafikája. Egyszer megmutattam nekik, azóta időnként azt követelik.
A mai fiatalok így nyomják:
http://napigeek.blog.hu/2011/11/06/kisfiam_menj_ki_a_szabadba_jatszani
😀
Megy a hajó, irány észak,
Vidámak a tengerészak.
Ez kicsit pikáns:
Van nekem egy csíkos gatyám,
benne hordom a ceruzám.
Éjjel-nappal írok vele,
Mégsem kopik el a hegye.
Megpróbálom a dallamát is leírni, aki nem ismeri, leszolmizálhatja.
Szó szó szó szó szó mi lá szó
Szó dó ti lá szó mi fá ré
Fá fá fá fá fá ré mi szó
Szó lá ti dó ré mi ré dó 🙂
A lábamon alig alig alig,
Mégis elhányok a falig,
Angyalom, ragyogóm,
Szeretem a bort, sört, pálinkát…
—————-
Fürdik a holdvilág, de nincs fürdőgatyája,
Rókázik a legény a domb oldalába’
Fokosa nyelére támaszodva mondja,
A betyár mindenit, de be vagyok rúgva.
24:
BORZASZTÓK:
Jaj de jó a málnaszörp
Az erdőben sok a törp
e.
Ha te TUNGSRÁM
Én Visegrád.
tegnap előtt jórtam én
tegnap jórtál te
Majór Tamás
Tegnapeltőtt gasszárú tornacipén
Tegnap gasszárú tornacipte
Ma gasszárú tornacipő.
nem lehet a Márta másé
mert a Márta már Tamásé.
—————————
nem baj az ha minden egyforma,
mert ami a másformával egyforma
az a másforma
Kar a karé
Láb a lábé
Láb a karé
Karalábé
27:
Ez a kislány kékszemű,
Nem kell neki napszemü
-veg.
Tele kocsi, tele peron –
Menjünk inkább kerékperon!
Na, aki ennél nagyobb hülyeséget talál, kap egy nyalókát… 😀
Orbán Viktor idézte Puskás egy mondatát: “tanítsátok focizni a gyerekeket”. Igaza volt – jelentette ki a kormányfő -, mert az életben két fontos dolog van, amit meg kell tanulni, és ebben a futball segít. Az egyik, hogy hogyan győzd le a másikat, a másik pedig, hogy hogyan kell a vereséget emelt fővel elviselni.
http://444.hu/2014/06/02/kiderult-miert-jart-orban-athenban/
32: Szerintem ez sima közhelyes semmitmondás. Annyira nem nagy hülyeség, hogy kiemelkedjen, inkább az unalmas középszer.
33: Csak már látnám, ahogy emelt fővel viseli… 😉