VM-264 Tibike, add szépen át a helyedet a néninek

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

~q228Körülbelül 8 éves lehettem, amikor a Tisza Kálmán téren (amit ma éppen II. János-Pál pápa térnek neveznek) egy kisebb fiúcsoportban apró veszekedés zajlott. A téren keresztben átvezetett egy gyalogút, ahol emberek jártak keltek, lecsökkentve a távolságot a Luther és a Kun utcák között. Egy középkorú férfi jött, és látva a veszekedést megállt, és megszólalt. „Ti magyar fiúk vagytok, miért veszekedtek egymással, amikor olyan sok ellenségünk van.” Mi elszégyelltük magunkat és hirtelen csend lett, a férfi tovább ment. Én magam azért emlékszem az epizódra, mert akkor szembesültem életemben először (vagy fogtam fel ésszel) hogy magyarok vagyunk. De, amiért leírtam az annak illusztrálására történt, hogy abban az időben a legfiatalabb korosztályt az egész társadalom nevelte, amihez nem csak jogot formált, de kötelességének érezte.

Ha kamasz koromban az anyámmal valahova villamossal mentünk, ő leült, én pedig álltam mellette. Nem volt értelme leülni, mert az első felszálló felnőttnek át kellett adni a helyem. („Tibike, add át a helyedet a néninek”) Nem jó szó, ez a „kellett”. Frászt kellett, el se tudtam képzelni, hogy én ülök és egy felnőtt áll. Ezen a létező szocializmus semmit se változtatott. A társadalmi normák megváltoztatásához se egy rendszerváltás, se néhány év nem elég. Meg kell várni, hogy az előző generáció utolsó mohikánja is távozik. — Mint halálra nyúzott katona, állva alhattam a fáradtságtól egy villamoson, de le nem ülhettem. Otthon el is panaszoltam anyámnak, aki azzal vigasztalt, hogy majd öreg napjaimban nekem is jól fog esni, hogy a buszon-villamoson átadják a helyet, és nem kell ácsorogni a reumás térdemmel. Anyám nem bizonyult kifejezett jóstehetségnek, mert előrejelzése csak részben jött be. A reumás térdízület az stimmel, de a helyet senki se adja át. A tablettek megjelenése előtt itt-ott még előfordult ez az előzékenység, de amióta elhatalmaskodott ez a mánia, minden fiatal az ölében lévő tablettre összpontosít.

A múlt héten Évával beültünk egy közeli cukrászdába a mindennapi kapucsínó elfogyasztása végett. A helyiség tök üres volt, de csakhamar bejött két fiatal lány és leültek a mellettünk lévő aszal mellé. Ezt hamarosan egy fiú és egy lány követte, akik a másik oldalunkon ültek le egy másik asztal mellé. Két perccel később négy fiatal hajolt a saját okos izéje fölé és szorgalmasan böködte a képernyőt. Évával egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni. Ezek nem beszélgettek, hanem leveleztek. Lehet, hogy egymással, mert már beszélni nem is tudnak?

~q141De térjünk vissza 10 éves koromhoz. Akkoriban diáksapkát hordtunk (lásd a baloldali képet – igen, én vagyok). A diáksapkák elején volt egy jelvény, ami iskola specifikus volt. Tehát rám nézve meg lehetett állapítani melyik iskolába járok. Elfuthattam valami csínytevés után, de a panaszos elmehetett az adott iskolába és személyleírás alapján könnyen voltam megtalálható. Ez természetesen nagyon ritkán történt meg, egyszerűen úgy voltunk nevelve kicsiny korunk óta, hogy a NEM azt jelentette, hogy NEM. Semmit se kellett kétszer mondani. A nálam mindössze 10 évvel idősebb apósom elbeszélése szerint, inas korában a mestere cudarul bánt vele (az inaskodás bennlakással járt), ezért hazaszökött. Sérelmét elpanaszolta a szüleinek, akik erre bólogattak, majd az apjával visszamentek a mesterhez, ahol legnagyobb meglepetésére az apja azt mondta a mesternek, hogy ha úgy látja helyesnek, nyugodtan verje meg a fiát, hadd tanuljon az ebadta. Ma egy ilyen nadrágszíjas verésért elvinné a rendőr, és letartóztatnák. Viszont abban az időben nem volt divat baltával megfenyegetni a nagyit, hogy adja át a nyugdíját. Tovább megyek, gyerekkoromban, amikor a család házőrző kutyája ellet hatot, megkérdezték a szomszédokat, hogy kell-e valakinek kiskutya. ha kellett kellet, ha nem, akkor nem. A maradék kiskutyákat egyszerűen bedobták a pottyantós vécébe. napjainkban a kidobott kiskutyákat valaki megtalálja, rohan az állatvédőkhöz. Hír lesz belőle a tévében. A rendőrség (gyilkosokat képtelenek megtalálni, helyette az áldozat gyerekére akarják rákenni a dolgot) teljes erőbedobással keresi azt a személyt, aki ilyen szörnyű bűntényt elkövetett. Viszont a cigányok nyugodtan fosztogathatnak tovább. A kétnapos kiskutyákat a társadalom nagyobb becsben tartja, mint az idős, kiszolgáltatott embereket.

Gyermek és serdülőkorom főleg azzal telt el, hogy ismerkedtem az engem körülvevő világgal. Biciklit szereltem, órát szedtem szét, bicskával furulyát faragtam, megjavítottam a leszakadt hintát, átállítottam a síléc pofáit, majd később magam hívtam elő a leexponált filmjeimet és készítettem róla nagyításokat. Aztán beállítottam a meleg víz kazán gyújtólángját, illetve dugattyút cseréltem henger felfúrással, a dugattyú gyűrű eltörése után. Ezzel szemben a mai fiatalok Borsodit isznak éjfélig, és érezhetően a focin kívül semmihez se értenek, kivéve, amire betanították őket. Ez úgy csapódik le a társadalomban, hogy a tévé tanúsága szerint, az égvilágon mindenhez „szakember” kell. A múltkoriban Évát VÉLETLENÜL elég csúnyán megharapta az egyik kutya, rondán vérzett, de ütőér nem sérült. Azonnal szorító kötést alkalmaztam, majd hívtam a mentőket, akik nem jöttek, tehát bevittem én a Jánosba (újabban Szent János), ott az ügyeletes sebész megdicsért a szakszerű kötés miatt. Miért, más ezt nem tudja, manapság nincs egészségtan óra? Miért lenne? Pedig a rengeteg kövér ember miatt nem ártana.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________________

10 gondolat erről: „VM-264 Tibike, add szépen át a helyedet a néninek

  1. Sokkal élhetőbb volt az a világ, amelyet a VM posztjaidban bemutatsz – irígykedve olvaslak és így köszönöm meg őket.
    A kövérség hogy függ össze a nyomókötés használatának szükségességével?
    Egy kövér embernek védettebbek a vénái 🙂 sok zsír védi a behatásoktól

  2. Off. Ha valaki az otthonában lesz rosszul, sérül meg, amihez mentőt hívnak, akkor arra a kérdésre, hogy hol van az eset, azt kell mondani, hogy az utcán. Ez felgyorsítja az érkezésüket. Egy mentős látott el ezzel a jó tanáccsal.

  3. 1:
    ha lenne egészségtan tantárgy, akkor meg lehetne vitatni a nyomókötés mellett a kövérség káros hatását is.

    2:
    Köszönet a jó ötletért.

  4. Hát igen, el lehet azon gondolkodni, hogy az iskolákban nincs se önvédelem, se elsősegély oktatás. Van viszont egy rakás semmire se jó irodalom óra, ahol azon filóznak, hogy mit akart mondani a költő.

  5. 5:
    Kurva szar lehet itt a helyzet, ha az össze visszaemlékezésről mindenkinek a jelen jut az eszébe.

  6. 5. A box nem önvédelem, hanem egy hülye sport. Az meg hogy cigányokat képeznek ki magyarok ellen gyilkolásra, elég jól minősíti a jelenlegi helyzetet. Magyaroknak irodalomóra, züllött életű írók, költők firkálmányairól fossák a szót, míg a cigányok boxolni tanulnak. Bravó, így kell kinyírni egy nemzetet.

  7. 6. De hát a poszt is arról szól, hogy a régi szép időkhöz képest hol tartunk jelenleg. 🙂

  8. Ha otthon vérzés van, amihez mentőt szeretnél hívni, akkor az pulzáló, artériás.

  9. Homályos a történelemtudásom ezen a téren, de szerintem annak a világnak a nagy részét Viktória királynőnek köszönhetjük, akihez kb. semmi közünk nincs és nem is volt, de mivel a világ urának számított, mindenhová elért a hatása. Ma jellemzően inkább negatív jelzőként használják a „viktoriánus” kifejezést, pedig szerintem igenis sokat adott az emberiségnek társadalmilag és egyébként technológiailag is (már ezt nyilván nem személyesen Viktória királynő). És bár még ma is fellelhető imitt-amott a viktoriánus korból valami, de sajnálatosan gyakorlatilag megszűntek azok az erkölcsi normák, és ma már az egyéni jogok és emberi jogok (bűnözőknél is) előbbre valóak a társadalmi érdeknél, az igazságérzetnél. Persze ez inkább csak azt eredményezi, hogy jogunk van hülyének lenni és maradni, mert elhitetik velünk, hogy az okosizé ismerése a valódi tudás. Persze annak is megvannak a pozitívumai, csak sajnos a többség nem aszerint használja. Ugyanez van az Internettel és a TV-vel is.

    Az egyik ember (jellemzően az, aki nem dől be a fenti források tömeghisztériájának) megold magának egy rakás dolgot, amivel segít saját maga anyagi és egyéb helyzetén. A másik ember inkább a látott fogyasztási cikkekre törekszik, azokkal tölti idejét, problémáit szakemberekkel oldatja meg, ami persze anyagi helyzetére is negatív hatással van, aztán hitelt kell felvenni (ami szintén a média hatása és persze nem fúrógépre, hanem valami játékgépre), végül sajnáltatja magát, hogy milyen szegény és várja a megoldást az államtól a problémájára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük