(3116) Kína ipari tevékenysége

Tibor bá online

 

Az alábbi képen jól látható Kína ipari tevékenysége. A felvétel a levegőben lévő nitrogén-oxid mennyiségét mutatja, ami egyenesen arányos az ipari tevékenységgel.

A felső sorban láthatjuk (balról jobbra) Wuhanban, 2019-ben, a kínai újévet megelőző ipari tevékenységet, az újév alattit, és az újévet követőt. Az alsó sorban ugyanezt láthatjuk, de az idén, vagyis 2020-ban. Az érdekesség, hogy Wuhanban már az újév előtt is erős tevékenység csökkenés látható. Vagyis a kínaiak már január elején tudták,hogy nagy a baj, de ez a Világ felé nem kommunikálták, csak a termelést állították le, nyilván nem jó szántukból. És nem úgy néz ki, mintha február végére visszaállt volna, még csak részlegesen is.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

61 gondolat erről: „(3116) Kína ipari tevékenysége

  1. Kínában, mától lassítják az internetet, hogy jobban ellenőrizhessék a felhasználókat.
    Bárki aki kritizálja a párt intézkedéseit vírus ügyben, az megy a börtönbe! vagy bármi nemű negatív poszt, vagy komment ez ügyben dettó…
    És ami legfontosabb: Kötelezték, a gyárak tulajdonosait, hogy kapcsolják be a gépeket, függetlenül attól, hogy nincs nyersanyag, vagy nincs munkás! Azért, hogy legyen energia felhasználás, légszennyesés. Hogy szimulálhassák A Kínai gazdaság működését!
    Úgy hogy figyeljétek meg, jönni fognak a hírek arról hogy Kínában beindultak a gyárak, és elindult a termelés! Ezzel is próbálnak nyerni még egy kis időt a külvilág felé szerintem. Mert az hamar ki fog derülni ha nem tudnak készterméket szállítani!

  2. Az utóbbi másfél hétben az Ali rendeléseimet a megszokott rövid időn belül feladják, kettő várakozik csak. A január közepe óta várakozó is feladásra került, aminél az oldaluk jelezte annak idején, hogy üdülni vannak. Ezek szerint már lejárt a „szabadságuk”.

  3. Sziasztok! Ezt a hírt ma olvastam!

    „Az, hogy a SARS-CoV-2 vírus milyen felületeken meddig marad fertőzőképes, nem olyan nagy titok, a vírus testvére, a SARS-CoV hasonló adatait ugyanis ismerjük. A WHO szerint az szobahőmérsékleten

    a falon és kezelt felületű bútorokon 36,
    műanyagon és rozsdamentes acélon 72,
    üvegen pedig 96 órán át maradhat fertőzőképes.
    Valószínűsíthető, hogy a SARS-CoV-2 jellemzői is hasonlók.”

    Forrás:
    https://444.hu/2020/03/01/akar-96-oran-at-is-fertozokepes-maradhat-az-uj-koronavirus-a-telefonunk-kijelzojen

  4. Az egyik Mo-i autóalkatrész gyárban 2 hetes szünetet rendeltek el anyaghiány miatt, de ez már letelt és azóta gyártanak. Azt nem mondta az ismerősöm(operátor és nem lát rá) hogy hogyan oldódott meg az anyaghiány. Egy másik autóalkatrészgyárban szintén lehetett hallani 2 hetes leállás pletykákat.Még az internet korában is nehéz infót szerezni arról hogy várható e anyaghiány. Legrosszabb esetben leállnak a német autógyárak és a beszállítóik. Jobb esetben megyeget a termelés de most jelne pillanatben még nem tudni semmit.
    Az az érdekes hogy az internet korában igazából erről sem tudunk információt szerezni hogy mikor indul el a termelés Kínában. De ha hazudoznak is az hamar ki fog derülni mert ha tényleg nem érkezik anyag a világ gyáraiba az hamar ki kell hogy derüljön a JIT rendszer miatt.
    1-3 hetes leállás még átvészelhető, mert legfeljebb kiadják a szabadságokat, de hosszabb leállás már más dolog.Sajnos nem látni olyan embert aki megszólalna hogy ez ügyen mi várható.Várható esetleg több hónapos leállás is?

  5. Unicornis:
    „És ami legfontosabb: Kötelezték, a gyárak tulajdonosait, hogy kapcsolják be a gépeket, függetlenül attól, hogy nincs nyersanyag, vagy nincs munkás! Azért, hogy legyen energia felhasználás, légszennyesés. Hogy szimulálhassák A Kínai gazdaság működését!”

    Ne haragudj, de ez szerintem már bődületes baromság…
    Ha nem szállítanak úgyis kiderül.

  6. 6 – H.L.
    Én nem hiszem el, de a propagandistát sose zavarta, ha az igazságra egy idő után fény derült.

  7. 6.
    Kiderül, de nyernek 2-3 hetet…az meg sokat számít.

  8. Elindultak a gyárak? El…. akkor meg miről is beszélünk, nincs itt semmi hazugság!?
    Mit indítanak el egy üres gyárban? A klímát bekapcsolják meg felfűtik a hőkezelő kazánt, illetve kiküldenek pár e-mailt.
    Elindult a gyár? El!!! Akkor nincs itt semmi látnivaló….
    De ha se ember se anyag nemsokat dob az emisszión, hacsaknem a kamionokkal is körbe-körbe nem mennek az udvaron. 🙂
    A netes rendelésekkel kapcsolatosan meg… az odafelé ment segélykonténerekbe meg feldobták a postát visszafelé ennyi.
    Látszatintézkedés, de új cuccot nem gyártanak, nomeg lehet a tracking is fake.

    Én dolgoztam gyártósoron, ha kiesik az emberek 2%-a akkor nem 2%-al hanem akár 30%-al is csökkentheti a termelékenységet.

    Apropó, még egy propagandavideó sem jött arról hogy mondjuk szaladgálnak a trolik Vuhanban, mennek a vonatok, mennek az emberek dolgozni….

    Laikus józan ész = nagyon nem dolgoznak még.

    Igen, mostantól szabad dolgozni, mehetnek a gyárak, tiszta sor. Ja hogy kijárási tilalom meg tömegközlekedés nyista….

    Amúgy nagyon járkálnak már a katonai helik, mozgolódnak már itthon is szerintem.

    AKivel ma beszéltem Tigázos szerelő közölte hogy Ő nem fél mert ez csak egy kína elleni vegyifegyver és ránk nem fog hatni.
    Aha, mondtam én is azt hittem amíg nem kezdte megenni az olaszokat is stb…
    A hosszú lappangási időt és az aeroszol terjedést nem tudtam neki megmagyarázni, nem értette meg hogy bekéne vásárolni…. 🙂

  9. Kisvacak, a zárt telegram listán olvastam. Valami Kínai ellenzéki írta, vagy valami.
    Le ellenőrizni nem tudom. De beleillik a stílusukba.
    Ez valami kétségbeesett próbálkozás lehet, abban reménykedhetnek, hogy mire kiderül addigra csak megoldják, ha meg nem, akkor már úgy is mindegy…

  10. 10. : Megoldják, kiküldenek pár konténert ami az ottani kamionokban és raktárakban ragadt a hirtelen karanténban. Hosszú heteket is nyernek ezzel és szuper látszat lesz hogy jé jön valami. Közben meg vagy csoda lesz vagy sem, de addigra nálunk lesz karantén szóval le se buknak.

    Mert mire idehajózik az a pár darab kamionon, konténerben rekedt alkatrész addigra a német autógyárak fognak állni… de nem az alkatrészhiánytól.

    De most mindenki a csodára vár…

    Kínának ez meg maga a zseniális húzása már megint … ők legyőzték látszólag de mi?

  11. A Sky News szerint koronavírus-fertőzésben vesztette életét Ali Hamenei ajatollah, Irán politikai-vallási vezetőjének egyik tanácsadója. Mohammad Mirmohammadi, az ajatollah munkáját segítő tanács tagja egy teheráni kórházban halt meg az iráni állami média jelentése szerint. A 71 éves Mirmohammadi az első olyan vezető tisztségviselő, aki a koronavírus miatt vesztette életét. Kína után Iránban a legnagyobb a koronavírus halálozási aránya: 978 fertőzött mellett eddig 54 halálesetet jelentettek.
    https://24.hu/kulfold/2020/03/02/koronavirus-iran-vezeto-tanacsado/

    Legalább húsz éve ismert az orvostudományban, hogy nem mindenki egyforma mértékben terjeszti a fertőző betegségeket. Nagyjából az emberek húsz százaléka, vagyis minden ötödik ember szuperterjesztőnek számít, ők sokkal több embert fertőznek meg, mint mások. Ezekben a napokban különösen érdekessé vált: Vannak-e a koronavírusnak szuperterjesztői? A Guardian cikke szerint úgy tűnik, igen. A gyanú szerint közéjük tartozhat például az a vuhani férfi, aki számos embert megfertőzött egy szingapúri nemzetközi konferencián. Köztük például a harmadikként azonosított brit koronavírusos férfit, aki onnan síelni ment a családjával a francia Alpokba, és öt további embert már biztosan megfertőzött, köztük egy kilencéves fiút is.
    https://444.hu/2020/03/02/minden-otodik-ember-szuperterjeszto-es-sokan-nem-is-tudnak-rola

    Soha nem látott mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban az új típusú koronavírus-járvány következtében – derült ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből. Hétvégén már megjelent a hivatalos állami feldolgozóipari bmi-adat, az is példátlanul mélyre zuhant, de a kínai részvénypiacokon ezek az adatok már nem okoztak megrázkódtatást, hiszen benne volt a levegőben a vártnál rosszabb, de várhatóan csak rövid ideig tartó feldolgozóipari gyengélkedés.ű
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200302/soha-nem-latott-szakadas-volt-a-kinai-feldolgozoipar-teljesitmenyeben-417669

    Elhúzódó és jelentős hatásai lesznek a koronavírusnak az amerikai vállalatok profitjára, ez kezd nyilvánvalóvá vélni, ahogy egyre súlyosabbra fordul a járvány és egyre nehezebb előrejelezéseket adni. Néhány elemző már nem is vár profitnövekedést az idei évre az amerikai cégektől, sőt, van, akik kétszámjegyű nyereségcsökkenéssel számol– írja a Reuters.
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20200302/sulyos-es-hosszu-hatasa-lesz-a-koronavirusnak-417687

    Egyes hazai vállalatok már termeléscsökkenésre kényszerültek a koronavírus-járvány terjedése miatt, és ahogy terjed a járvány, úgy romlik a helyzet – derült ki a Portfolio körképéből. Viszonylag jó hír, hogy a magyar gazdaság kitettsége nem túlságosan nagy Olaszország irányába, azonban az olasz és a kínai problémák együttesen már ránk is érdemi hatással vannak. Nagy baj akkor lehet, ha a vírus terjedése miatt további európai karanténok alakulnak ki, és a koronavírus a következő hónapokban is a kontinensen marad. Azonban a GDP-növekedés már így is lassabb lesz, mint amit korábban lehetett várni.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200302/a-magyar-gazdasagot-azonnal-megutotte-a-koronavirus-jarvany-417699

    Egyre nagyobb gazdasági károkat okoz a koronavírus-járvány Ázsiában és Európában egyaránt, az Európai Unió turizmusában komoly bevételkiesést okozott a kínai turisták elmaradása.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200302/koronavirus-egyre-nagyobbak-a-gazdasagi-karok-417725

  12. 12 – Python:
    Minden normálisan gondolkodó ember előtt világos, hogy 2020-ban a világgazdaság összeomlik. A szakma ezt természetesen tagadja, mert nem akarja fűteni a pánikot.

  13. Persze ez tök egyértelmű!
    A kérdés az, hogy mennyire zuhanunk mélyre? És mennyi idő alatt?
    Mert ha összeomlik az államigazgatás, vagy leállnak a köz szolgáltatások, akkor Game Over! Ez most még sci-fi, de meglátjuk majd nyáron, vagy ősszel.
    Kínát kell figyelni, mert ők előttünk járnak kb. 3 hónappal. Ha ők összeomlanak, de úgy rendesen, akkor itt is az lesz csak fázis késéssel.

  14. 13: A recesszió nyilvánvalóan elkerülhetetlen. Az összeomlás nem feltétlenül. Persze kérdés, hol húzzuk meg a határt.

  15. A kapitalizmushoz hozzá tartozik a válság, mert nem tervgazdaság, ugye amiről 89ben lemondott Mo.

  16. 16 – Unicornis:
    A helyzet ennél egy kicsivel rosszabb, mert diktatúrában könnyebb „rendet” tartani. Itt nagyobb lesz a káosz.

  17. Tibor bá’. Egyetértek!
    Itt közel sem lehet megtenni azt amit Kínában, Egyrészt vannak emberi jogok, másrészt a Kínai ember fegyelmezett, ami az európairól, nem mondható el. Pláne a Magyarról!
    Meg hát ott van elegendő karhatalmista, a karantén és mi egyéb betartására. Itt most minden nélkülözhető erőt le fognak küldeni a déli határra!
    Ezért szerintem itt nem lesz igazi karantén, mert nem fogják tudni betartatni, csak megkérnek hogy maradj otthon.

  18. 12,13. Tiborbá
    Ha pedig összeomlik a világgazdaság akkor a munkahelyek is megszűnnek . Csináltam egy gyors leírást a teljesség igénye nélkül.Amolyan kis vendégposzt csak komment formában 😀 Sajnos kevés időm volt leírni és rendesen megfogalmazni, de a lényeg érthető:

    Ha esetleg fel kellene készülnünk eg hosszabb leállásra én ezt tenném: Sokunk várja hogy összeomoljon ez a mai szarkupac világrend ahol pl. az autógyáraink azért gyártják a kamiont hogy pl. behozza spanyolból a műtrágyás paradicsomot, de a sort lehetne folytatni, az emberek 90%-ának a munkája felesleges és csak pluszmunka. PL . legyártani egy kamiont xezer alkatrészből , megépíteni az utakat ,és a mögöttes infrastruktúrát és ezeket kerbantartani nem kis munka.Erről oldalakat lehetne írni hogy a mai világ mennyire összetett és hogy mennyi felelsleges munkafolyamat van ami csak a rózsaszín fogyasztói társadalmat szolgálja.
    Vehetünk pl. egy generátort és lehet szükség is lesz rá , de ha pl. elromlik a karburátorjában valami akkor dobhatjuk ki az egészet mert nem lesz tartalékalkatrész. Nálunk a házunk mellett van egy nagy kert ami a szomszédomé de már 20 éve nem használja, és van egy kis parasztháza ami még az 1900-as évek elején épült.mellette nekünk emeletes házunk van, de mindig is vonzott a régi világ hogy milyen jó lenne kipróbálni.Emellett van még 2 kertünk a faluban.Ha úgy alakulna a helyzet akkor tavasszal indulna a borsó , répa ,zöldségek vetése.Keressük mindig az egyszerűbb megoldást.Kellene e pl. aggregátor? Kell e villany egyátalán? Világításhoz elég egy akksi és napelemes ledes lámpa. Az ember nappal dolgozna a kertben, vizet melegíteni lavórban is lehet rőzsével ,fával tüzelve. Nyáron a megtermelt zöldségekből remek ételektet lehet főzni , párolt répa, borsó cukkini rizzsel. A paradicsomot be lehet főzni nyáron, így egy egy üveg ősszel lehet akár a reggeli is egy szűkös időszakban. Ha van gyümölcsfa nyáron el lehet rakni befőttnek, lekvárnak úgy mint régen.Állattartás: nagy kert/kertek esetén minél közelebb lehetőleg a szomszédben legyenek az állataidd hogy nem lopják el.

  19. folyt:
    Ma falun is fogsz találni sok kertet aki kiadja ingyen, lehetőleg minél nagyobbat. Szóval vegyél 20-30 tyúkot, válassz le egy 40×20 méteres sávot hogy legyen nekik sok fű , készíts nekik fából egy ólat ahová este bemennek. A tojásból tudsz tésztát gyúrni mint nagyanyáink (remélhetőleg lisztet még tudsz venni) .A csirkék elturkálnak itt, esznek zöldet stb..Mellette vegyél nekik terményt ,az még csak megterem a következő 20 évben.Havonta 3 csirkét(ez már biocsirke) levágsz az elég egy személynek.Mellette tavasztól őszig van zöldséged , gyümölcsöd amit el is tudsz tenni befőttként,lekvárként. Esetleg még egy disznót is bevállalhatsz nagy kert esetén ellegeli a füvet, vagy te mész ki a határba füvet vágni neki, hidd el nagy élmény lesz amikor biciglin hozod haza a kazal füvet mint a régi öregek.De azért terményt is vegél neki, anyagi helyzettől függően,ha pl van 1 milliód erre akkor az kifutja 6-8 évig a terményt (természetesen frissen vásárolva) .De ültethetsz is kukoricát a csirkéknek, sertésnek elvégre egész nap otthon vagy nincs már munkalehetőség a világgazdaság leállt.
    2 dolog ami számít . Legyen fűtés és élelem. Ha nagy házba laksz és nem tudod fűteni akkor lehet én is átmennék a szomszédom parasztházába és csak egy szobát fűtenék, mert iylen állapotben nem lehetne több száz mázsa fát venni évente.
    Vegyél tűzifát , de a sparheltben minden elég, a rőzse , a gallyak minden, lehet ültetni energiafűzt ami elég gyorsan nől , 2 évente meg lehet nyírni. Most már lesz időd felaprítani a levágott fagallyakat.Tehát villlany nem is igazán kell. Egy led-es akksis lámpa pedig ma pár ezer ft. Illetve a gyertya .Gyertya mellett olvasni esténként a régi könyveidet amiket 20 éve nem vettél elő hidd el hatalmas élmény lesz ahelyett hogy a 1500-adik ismerősöd új képét nézed a facebookon.

  20. Ha persze nem áll rendelkezésre egy parasztház vagy nincs kerted akkor vegyél egy nagy kertet építs rá egy 3×3 méteres kis faházat kályhával és lakj abban. Mindez kijön félmillió forintból.Hidd el milyen nagy élmény lesz majd az őszi estéken gyertyafénynél könyvet olvasni. Nagy élmény lesz a kis faházikódból a ropogó tűz mellől kinézni a csirkéidre vagy a disznódra akik ott vannak tőled 40 méterre.
    A megtermelt élelem időbeni felhasználásában egyre profibb leszel , tavasztól őszig friss zöldséget , gyümölcsöt eszel , ezeket eltartósítod így kinyújtod az időszakot egész évre. Megtanulsz pl. verembe eltenni répát, zöldséget , krumplit így egész tavaszig kihúzod mondhatni friss zöldséggel.Persze arra gondolj hogy nem egy sor répát ültess hanem 3×15 métreset. Hidd el nagy élmény lesz nyáron félmesztelen mezítláb a krumplit beekézned kézi ekével vagy egy rotációs kapával így nem fáradsz el.
    Hidd el nagy élmény lesz nyáron a diófa alatt a hűvösben paradicsomot befőzni fatüzeléssel félmesztelen, meztláb.Nagy élmény lesz nyáron a krumpit ,répát ekézned, vermet ásnod a föld alá ősszel,vagy a krumplit kiásnod a hüvösödő őszi reggelen. Már nem az okoz örömet hogy jött fizetés a számládra hanem hogy lett 10 mázsa krumplid.
    Nagy élmény lesz egy csirkét megsütnöd 2hetente és megenni gyertyafénynél a faházadban.
    A fűtésen és a kaján kívül a többi nem fontos. Az hogy a faházadon nincs lefestve az ajtó, vagy esztétikailag csúnya nem fog számítani. Még az sem számít feltétlen hogy 2 hétig nem tudsz ruhát mosni. Láttál már olyan régi papát akin piszkos volt a ruha mégis elélt 85 évig?
    Ma 3köbméter gally a nem érték ingyen sem kell senkiknek, viszont neked érték lesz mert 1 hónapig felfűtöd a faházad a még enyhe őszi estéken.
    Vagy például lesz időd összeszedni a diót amiből napi 5 szem nagyon sok tápanyagot pótol.
    Úgyhogy ne parázzunk a leállástól hanem életünk legnagyobb élményeként fogjuk fel !!
    Persze aki nem szeretia régi paraszti világot és nem vonzódik ehhez (sokan nem, főleg nem a fiatalok) annak persze kínszenvedés lesz az egész és az első télen ott fog a házában megfagyni mert nem tudja kifizetni a gázt és eszébe sem jut a fentiek kipróbálása, ne tudjátok meg mennyi hülye van.. De aki szereti a fent leírt nagy- vagy inkább már csak dédmamáink által ismert életképeket annak egy élmény lesz az egész.Lehet hogy élete legszebb éveit tölti el ,nincs főnök, közel a természethez, mindenki annyit ér amennyit dolgozik stb……
    A fenit tenedők elsőre hülyének tűnnek ,de szerintem az a hülyeség hogy kacatokat gyártunk , utaztassuk Kínából ide stb…Gyenge élelmiszert eszünk stb…

  21. 1. Kisvacak
    A kínai internetes cenzúra törvényről, ami tegnap lépett hatályba nagyon sok helyen lehet olvasni.
    Kiegészítve, felcserélve china, censorship, law szavakat lehet találni forrást még, ha itt nem is volt idézve.
    Az alábbi linket google fordítóval értelmezve, egy egész jó képet lehet kapni, hogy mostantól mit lehet (kell) és mit nem (véged).

    https://variety.com/2020/digital/news/china-censorship-law-bytedance-1203455740/

    Tömören: dícsérd a pártot és tedd címlapra! Ha bármi nem tetszik lehet menni a sóhivatalba (bányába).

    20. Tibor bá’ 21. Unicornis
    Az ilyen törvények nem csak kínára jellemzőek, tavaly az EU-ban is elkezdték bevezetni:

    Egy spanyol:
    https://edri.org/spain-new-law-threatens-internet-freedoms/

    De van rá Német példa is. Továbbiakban az állami szerveknek nem kell bírósági felhatalmazás a felhasználók személyes adatainak megszerzéséhez, hozzáférésük korlátozásához. A legalább 2 millió ügyféllel rendelkező szolgáltatóknak lényegében be kell vezetni a személyi azonosítást!

    Legvégül pedig VÉGRE 😀 =

    Lehozta a Magyar mainstream is, amire korábban már utaltam. Eddig önkéntes volt a mobiltelefon használat és dönthettél róla, hogy akarsz e nyomkövetőt. Mostantól a Föld lakosságának 1/5-e kötelezően előírt nyomkövetőt kell, hogy hordjon, különben mozgásában korlátozzák, fizetni nem fog tudni!!!!
    A link a következő hosszászólásban:

  22. 22, 23, 24:
    Andrew! A gyakorlatban a dolog ne milyen romantikus. Pl. A csirkéket, tyúkokat elviszik ragadozók. A takarmányukba bemegy és elszaporodik az egér. 10 q burgonya kitermelése egy nagyon komoly munka. A gyertyafényes olvasás roppant romantikus, de nem évi 365 napon át. Az általad javasolt dolgokba belekezdeni tapasztalat és tudás nélkül KATASZTRÓFA.

  23. 27 : Pontosan, nagyon sokan lejöttek fővárosból vidékre, itt nincs közös költség, csatornadíj stb…. aztán menekültek is vissza ha tudtak volna mert ugye se munka se tömegközlekedés, a szomszédot nem hallod ha hangosan hallgatja a tévét de azt se hallod mikor kirámolja a sufnidat…

    Csirkéknek valami lerágja a fejét, tojásokat elviszi a patkány vagy akármi, takarmányra szintén csak a kártevők jönnek, mostmár a migráncsok meg az egyéb emberek is.
    Diófák többsége kidöglöttek az országban csak szólok.
    A gyomnövény jobban nől mint a haszonnövény, a két szem krumplidat is kieszi a krumplibogár, kitúrja a vakond, a víz áram nélkül nem jön ki a földből, sokhelyen már azzal sem, ásott kutak felejtősek.
    50 fokos kánikulában kidurran a paradicsom, vagy a jég veri le.
    A gyertya drágább mint az elemlámpa meg az elem….
    Ez már nem az a világ…. ennyi embert csak iparosodottan lehet etetni.

  24. A címben megfogalmazottakra a pontos információ,
    A csepeli szabad kikötő – konténer terminál – kapacitás előrejelzéséről, tervezéséről a következő infót kell tudni. Március, áprilisban az előző évinek az 50% konténer érkezik.
    Ha kína március elején el kezd termelni, ha nem jelentősebb visszaesés. Egyenlőre azt látni, hogy nem indult el. Március közepe táján már látszik május, ha van infó közlöm.

  25. 28. Pontosan. Nincs már vidéki romantika. A 30-as években volt tízezernyi irokéz az országban és azok is rettegtek a csendőröktől , a falvakba ritkán mehettek be.
    Ma sokan az ellustuláson kívül azért sem termelnek,mert nincs energiájuk őrizni is a terményt.
    Borospincéket feltörik, a füstölőkről ellopják a sonkát a gyümölcs is kapós mert kell a vitamin a pulyáknak.
    Korabeli újságokban le van írva hogy milyen hihetetlen nyomor volt Erdélyben a parasztok közt.
    A visszacsatolás után örömmel jöttek a fiataljaik tanoncnak Budapestre,mert óriási minőségi ugrás volt az életükben ez a lehetőség.
    A szüleimtől is azt hallottam hogy én el sem tudom képzelni a korabeli falusi életszínvonal mélységeit.Ők megélték, és azért sem lázadoznak a mostani rendszer ellen, mert annál a mai élet fényévekkel jobb..
    Az,, 50 fokban szétdurranó paradicsommal,, én úgy veszem fel a harcot hogy féléretten szedem le.Kb mint amilyen a boltokban szokott lenni. Utána a deszkalapokon ,de napsütötte helyen szépen lassan beérik.(polikarbonát féltető alatt). Nem romlik, nem pöttyösödik.
    Az offért elnézést de Andrew optimizmusára muszáj volt reagálnom.

  26. A szomszédban van nyolc ló , de mégis a Vitarával boronál, elájultam mikor megláttam. Van jurta meg nincs gáz ,se vezetékes víz, így ha nincs áram én adom a lovaknak a vizet. A kaját mégis Norbiék akasztják a kapura . A gyerekek waldorfosok mégis kell a matek tanár .
    ??‍♀️??‍♀️??‍♀️??‍♀️
    De megy a hagyományőrzés ezerrel meg a fény ünnep ?

  27. Lehet nem fegyelmezett a Magyar, lehet nincs katonánk, de ha szükségállapotot hirdetnek, akkor bárki 18 év feletti Magyar állampolgár katona lehet/lesz. Tehát megoldható mindennemű vesztegzár és rend fenntartás.
    Csak az a kérdés, a jelenlegi vezetés jelenlegi helyzetében miért lenne ez jobb helyzet a mostaninál? Ugyanis olyan mintha erre gyúrnának…
    Sajnos nekem nincs elég tudásom ezt továbbgondolni, de valaki hozzáértőbb fonhatná tovább a fonalat, ha nem egetverő baromság. 😉

  28. 29 SzJ én a hazai befektetési jegyeknél látok durva esést. Ha valaki abban tartotta minden megtakarítását, akkor ha 100-ért vett 105-ről 95-re esett vissza… és parázhat, hogy eladja vagy várjon. De ennél sokkal rosszabb állapotú befektetések is vannak. A papír arany is zuhan.

  29. Tibor bá, évekkel ezelött figyelmeztetett a „game over”-ra.Ám , ha tetszik,ha nem, nyakig vagyunk benne.A kinai „nátha”, bejött.A gazdasági mutatók itt a nyugati tözsdéken peregnek lefele mint a lavina.Teszláék , Nevadában nyomják azt a Lithium akumulátorokat melyet Ganfeng tartott világi szinten.Nos, nem véletlen húzás,(hiszen véletlenek nincsenek).A nagyvállalatok,melyek eszméletlen gazdag és fukar tulajdonosai,kénytelenek kiadni munkáikat a helyi kisebb és drágább eddig lemosolygott (hogy finom legyek) cégecskéknek .Hmm, ez is csak erösiti a számtalan elméletet,miszerint furfangos ,lelketlen spekulánsok biolaborosai leintettek egy egész nemzetet , kiboritva a virus-bilit.( igaz,kicsit jobban szétfolyt mint kellett volna..)

  30. Kínai termelés beindulását akkor hiszem el, ha turisták, külföldi tudósítók képei, hírei ezt megerősítik, úgy pörög az élet Kínában, mint a járvány előtt.
    Addig viszont egyértelmű, a világgazdaság durva összeomlására kell készülni. Legalább lelkileg.

  31. Andrew, egy egyedülálló férfi 20 és 60 között elélhet komolyabb gond nélkül az általad vázolt módon. De ha már családod is van, egy rakás gyereked, esetleg még a nyugdíjas szüleidet is ellátnád, nagyon más lesz a leányzó fekvése.

    Te is írtad, hogy venni kell dolgokat, például liszetet, takarmányt, és nyilván még egy rakás egyebet, szerzámot, szöget, stb. Arról viszont egy szót sem szólsz, hogy miből lenne pénzed a vázolt helyzetben.

    Én is vonzódom ehhez a paraszti romantikához, de 10 év után, hogy megpróbáltuk félig ezt csinálni, félig a társadalomban maradni, azt kell mondjam, nem egyszerű.

  32. 28: Az igaz, hogy ennyi embert csak iparosodottan lehet etetni, de ha Tibor bá jóslata beválik, akkor nemsokára nem lesz itt ennyi ember.

  33. Ceterum censeo: nyitott fórumon felkészülés – nem COVID-19! -, vagyis prepperkedés terén nehéz egy-egy hozzászólásra érdemben reagálni.

    Ez a vidéken élés és önellátás zsákutca. Már eleve Ábel utolsó bekezdése rávilágít arra a nehézségre, ami a prepperkedés alapvető nehézsége, nevezetesen hogy kényes egyensúlyban kell lennie a felkészülésnek és a normális békebeli életmódnak, mely utóbbi bármit jelenthet, azaz lehet valaki oldtimer rajongó és öblös hörgéssel bőgetheti a V8-as nagyvasat csak úgy zabáltatva a benzint, vagy csinálhat bármit. Lehet okostelefonja, nézhet got talent műsort, mittudomén kinek mik a hobbijai. Persze az ideális esetben – mert sokan nulláról vagy egyről indulnak – az idő hasznosítása is lényeges.

    A prepperkedésnél alapvető, hogy az ember elvégez magán (párjával és ha van, gyerekeivel is kalkulálva értelemszerűen) egy GYELV elemzést. Gyengeség, Erősség, Lehetőség, Veszély. Majd ehhez adaptálja a stratégiát, mert nem csak egy van.
    Ceterum censeo: a legfontosabb a passzív és aktív védelmi potenciál, ami alatt a lélektani is értendő.

    Vagyis vidéken – amúgy nem szeretem ezt a degradáló kifejezést – élést választani annak javallott, aki eleve ért hozzá és rendelkezik is megfelelő védelmi potenciállal. Aki egy hatodik emeleti panel lakásban él… sincs elveszve, csak ehhez igazítottan kell a prepperkedést végezni.

    Persze az ideális eset az lenne, ha a sok prepper egy helyen élve és koncentráltan egymás képességeit és magát a létszámot optimalizálva készülne fel. Vannak ilyenek, de hazai viszonylatban nem nagyon, vagy ha igen, azok nem mezei átlagpolgárok, hanem ilyen-olyén szervezetek.

  34. 34. és előző hozzászólások
    Márpedig ha világgazdasági összeomlás lez az a legdurvább lesz a történelemben, ugyanis ma annyira összetettek a munkák mint még soha.Pl egy autóba x tízezer alkatrész kell.Márpedig ha a német nem fog autót venni meg úgy senki sem akkor nem cska a német autógyárral baszik ki hanem azzal a több százezer emberrell aki közvetve,közvetlen részt vesz ennek a gyártásában.pl az autófesték sem kell akkor ott seme kell több száz ember munkája.Akkor a festékgyárnak sem kell pl. új keverőcuccokat , kémai dolgokat legyártani ami szintén több 100 ember munkája. Nem kell pilóta aki hozza viszi az autóalkatrészeket a világban, így repülőt sem kell gyártani újat.Nem kell loogisztikus, vámos és egy sor hozzá kapcsolódó szakma.A sort lehetne folytatni a végtelenségig. Azt csodálom hogy erről nincs egy remek írás sehol sem .De ha ez a spirál beindul akkor olyan cumi lesz mint még soha mivel az emberek 90%-a közvvetve vagy közvetlen a kacatgyártáson dolgozik.
    Itt gyakorlatilag a pénz kivonódik(nem jönnek az embereknek a havi fizetések) és 1 hónapon belül minden összeomolhat.
    Amit leírtam stratégiát a fenti 3 pontban az csak egy opció volt hogy el lehet gondolkodni ezen és akinek szimpatikus az próbálja meg.Ha olyan helyzet lenne hogy mindenki munkahelye megszűnne, vagy a vállalkozásod a válság miatt 1 hónap alatt csődbe megy akkor mégis ki mit csinálna?Ülne a rizs és tésztahalmokon vagy megpróbálná a élelelmtermelést? Lehet hogy nem lenne tökéletes de működtethető lenne részben.

    A paradicsom szétreped>ültesd úgy hogy a déli nap ne süsse azaz fák közelébe.Vagy egy 8×10 méteres fóliába.Nálunk nyáron ott 50 fok van de nem reped szét.Vagy tegyél fülé zöldhálót szabadban. Néha kapjon rezes permetet.
    Búza és egér: mivel max 1 setrést és 30 tyúkot tartasz nem kell több száz mázsa terményt tárolnod.Hegessz zártszelvényből és lemezből egy tárolót a teménynek úgy hogy az egér ne férjen be.A vasat nem rágja meg.
    Dió: Igen, tavaly nálunk is megfúrta az a valami, de 3 fáról összejött volna 3 kg, de nem szedtem össze mert dolgozom és nem volt időm, de ha nem lesz munka akkro összeszedem. A régi világban is volt úgy hogy egyik évben az egyik nővény alig termett, de a másik többet.Így lehet idén a dió sokat terem ami jó lesz jövőre is.

  35. folyt.
    Tegnap voltam mamámnál aki 80 éves.Lementünk a pincébe ls most március elsején adott répát ami nem volt megfonnyadva.
    Hátul a pincéjében 2 mázsa marharépa,cékla,amivel a tyúkokot eteti.Vanank igénytelen növények mint a marharépa, 1 db 2 kg-ra is megnől, igénytelen növény. Elsődlegesen nem embernek hanem másodlagosan azaz a tyúknak ,utána meg a tyúkot eszed meg amiben tényleg lesz vitamin, nyomelem mert nem tápon nőtt fel!
    Sütőtök: igénytelen növény , kis terület lead 10 mázsát. Szeptembertől januárig süthető. Összeomlás esetén lehet heti 3 nap a vacsorád, vagy a reggelid.
    Vagy: tehenet nem tudsz beállítani mert marha sokat eszik, de1 db kecskét igen és már van is tejed, sajtod.
    Apró trükkök ami senkinek nem jut eszébe.

    Ábel: elhiszem hogy nem romantikus a vidéki élet úgy hogy mellette egy munkahelyen dolgozol.Én is dologzom és emiatt nincs időm nyáron mindenfajta zöldséget ültetni és gondozni egyéb teendőim miatt is.DE itt most arról beszélünk hogy összeomlott a világgazdaság és nincs munka. Hidd el hogy a vidéki élet úgy már romantikusabb lesz ha napi 8 órát nem munkahelyen töltesz hanem a kertben.Miből készülök: ha van pár millió ft tartalék abból csak tudook venni fa,vas anyagot , terményt ha majd oda jutunk.
    A környékünkön a közbiztonság jó.Tudom kelet Mo-on vannak falvak ahol most békeidőben is kipakolják a mami cuccait. Patkány meg ilyenek nem nagyon vannak mert a környéken már sekinek sincs állat,termény.
    Ha a vidéki önellátás nem jó szerintetek akkor mi a jó?Vesztek 3 évnyi kaját és csak azt eszitek otthon ülve? Mindenki úgy támadja ezt még prepper körökben is itt. Ismerősöknek meg egyenesen meg sem merem említeni mert hülyének néznének hogy gazdasági összeeomlással foglalkozunk és önellátással.Még negyon kevés emberrel lehet ilyenről beszélni.

  36. 39: Én nem mondom, hogy a terv rossz, csak azt, hogy pizsok kemény munka és tele van buktatóval. Igaz az is, hogy lehet termeszteni terményeket, tartani állatot, és az is, hogy mindenféle kártevő vagy betegség kárt tehet benne. Ettől még működhet a rendszer, csak nem simán.
    Eddig mi könnyen voltunk, mert gyakorlatilag hobbiként űzzük, de ha hirtelen ebből kellene megélni, az nyomor lenne. Még ha van is némi tapasztaltunk már ebben-abben.

  37. 41:
    A falusi élet kőkemény munka, kemény verítékkel és tele kudarcokkal.
    Cserébe egészséges, és erős embert nevel testi, és lelki értelemben is.
    Aki próbálta, tudja, hogy a pazarlás és a lustálkodás szavak ebben ismeretlenek.
    A mai technikai civilizációhoz szokott népségnek (köztük nekem is) ez lehetetlen küldetés. Mint amikor egy gyertyát nem tudsz meggyújtani, nemhogy szükségletek szerint előállítani…

    Az a fajta falusi élet, amit a régi filmekben láthatunk, vagy nagyanyáink mesélik, soha nem fog visszatérni a mai keretek között! A létszám miatt egyszerűen nem lehetséges. Na persze egy reset után más a helyzet, de oda el, és azon át kell jutni valahogyan. Na az a világ nem fog köszönetet érdemelni semmilyen szinten, ezt garantálom mindenkinek!

  38. Délben voltunk a Solymári Auchan-ban. A konzerv részlegen sok teljesen üres polc, és itt-ott kevésbé kedvelt konzervekből egy-egy darab. Gondolom a roham a hétvégén lehetett, és kedd délben még nincs feltöltve. Az átlag magyar még azt se tudja, milyen kellemetlen újságpapírral segget törölni, mert a vécépapír hegyekben állt. 😀

  39. És Tibor bá’, még nincs is fizetésnap! Sok embernek nincs pénze a hó végére.
    Majd a mostani hétvége után, na az már „valami” lesz!

  40. 43. Tiborbá

    A reklámújságok jóvoltából egy évre el vagyunk látva 🙂 (Az iskolai papírgyűjtés miatt nem dobjuk ki évközben) A CBA-ban, ahová járunk, nincs sok jele az őrületnek, annyit láttunk, hogy a polc-sor végén le volt rakva egy extra raklap liszt, de a polcokon nem látszott hiány

  41. Most még csak kb. a lakosság maximum 5-10%-a kezdte meg a felvásárlást.
    Ha a többségnek is le esik hogy mi a valós helyzet, na azt kell majd megnézni.
    Én láttam videókat Kínából, ahol a vevők test-test elleni küzdelmet folytattak az áruházban az élelmiszerért! Pl.: Amikor a nők megszerezvén a zsákos kb. 40-50 kg.-os rizst. Ráültek a polc mellett hogy „stipi-stopi” A többi meg akinek nem jutott, a rángatták le őket róluk.
    Akár a hajuknál fogva! Mint valami női pankrátorok!
    Na ilyeneket, szerintem itt is fel lehet venni majd!

    Három Hónapos karantén jöhet a Briteknél!
    https://hvg.hu/kkv/20200303_Koronavirus_harom_honapos_karanten_jon_a_briteknel
    Alakul ez…..

  42. Bent Pestenmindenből minden van. Ha kicsit kifogy, reggelre fetöltik. 🙂 A Pestkörnyéki árúhazak is csak estére lesznek foghíjasak. Reggelre rendbejönnek. Az, hogy kajahiány legyen, az kell, hogy nagyban sérüljön a lánc. Ehhez erős Korona és balfasz emberek szükségeltetnek.

  43. 39. Kecske… Volt két nőstény kecském, anno. Legeltek, mekegtek, két hétig volt romantika. Tejet nem adott egyik se. Aztán boldogult szomszédasszonyom felvilágosított, hogy ahhoz, hogy a kecske tejet adjon, vemhesnek kell lennie, majd ellenie kell. Nos, utánanéztem, hol találok bakkecskét. Találtam. Elvittem hozzá a kecskéimet, befedezte mindkettőt. Olyan éktelen büdösek lettek tőle a fehér, tiszta „lédik”, hogy meg kellett őket fürösztenem. A bakkecske gazdája szintén felvilágosított, hogy oltassam be mindkét kecskét agyhártya-gyulladás ellen, mert a kórokozó átmegy a tejbe, és én is elkapom, ha megiszom a tejet. Megtörtént. Vagy impotens volt a bakkecske, vagy meddő mindkettő, mert egyik se lett vemhes. A kecskék mindent ettek, csak a füvet nem. Megették a diófalevelet, a szőlőt totálisan lepusztították, a mogyoró vesszője volt nekik a csokoládé, mellé bazsarózsa salátát papáltak. És mekegtek éjjel-nappal. Volt egy fehér német spicc kutyám, az szó szerint megőrült a mekegéstől. Végül boldogult szomszédasszonyomat megbíztam, csináljon valamit a kecskékkel. Kemencében, egyben megsütve végezték, isteni buli volt, 16-an ünnepeltük, hogy nem kell hallgatni többet a kecskemekegést.

  44. 45 Hargi ( és mindenki más)
    Se reklámújságot, se hagyományos napilapot ne használjátok wc papír helyett.
    Dörzsöld meg a kezeddel, látni fogod, hogy a festék semmi erő hatására lejön a hordozóanyagról.
    Ismerős az onkológiáról mesélte, hogy sok végbélrák vissza vezethető volt a falun bevett szokásra, miszerint a Néplap a budiban először elolvasása, majd fenék törlésre került

  45. 49.
    nem tartalmaznak mar olmot…”Sokan úgy gondolják, hogy az újságpapírt azért nem lehet felhasználni a kertben, mert a festék ólom tartalma káros hatással van a talajra. Ez régen igaz is volt, de szerencsére ma már nem használnak ólom, vagy más mérgező tartalmú festéket, így a legtöbb újság, vagy szórólap felhasználható a kertben is.”

  46. 50 – verebes b zola:
    Az újságpapírban nem az a rossz, hogy festékes, hanem viszonylag kemény és kellően nem képes idomúlni a hajlatokhoz. Hatás: A szar egy része ott marad, ahol volt, és összekeni az alsógatyát, bugyit. Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg a nagymamádat.

  47. Itt se az Auchanban se a Tescoban nincs semmilyen árúhiány, de vevő se különösebben.
    Semmi jelét nem láttam az elmúlt napokban, két hétben, hogy felvásárlás lett volna, a pénztárosok se.
    Dél-Magyarországi város.

  48. 46.
    Bizony, tegnap kisütöttek ezt-azt, aztán most adagolják a népességnek az infókat, finoman, hogy szokjunk hozzá.

    „Tim Cook, egy a brit egészségügyben az intenzív osztályon dolgozó orvos tett közzé egy írást a theGuardian brit lapban. Az írás komoyl kérdéseket vet fel Magyarország kapcsán is.

    Tim Cook arról ír, hogy az Egyesült Királyságban 4100 intenzív ellátást lehetővé tevő ágy van. Majd arról ír, hogy a brit lakosság 30%-a, rosszabb esetben akár 60%-a is elkaphatja a koronavírus fertőzést. Minden hetedik beteg igényel kórházi ellátást, ezek közül minden ötödik intenzív ellátást. Ez pedig egy precedens nélküli terhelést jelentene az intenzív osztályoknak. (megjegyzés: ha kiszámoljuk amit Tim Cook ír, ez azt jelentené, hogy összességében félmillió ember is igényelhetne intenzív ellátást).

    Tim Cook arról is ír, hogy a brit intenzív osztályon lévő ágyak 90%-os kihasználtságon vannak. Tim Cook ezután több javaslatot is tesz, hogyan lehetne előkészíteni az intenzív osztályokat a terhelésre, és javasolja a nem halaszthatatlan műtétek elhalasztását is.

    Forrás: Guardian”

    http://pandemia.hu/koronavirus-hirek-03-03/

  49. Jövönk.
    Akkor északnyugaton még nincs gond:-). Végül is érthető, elég fejlett régió.

  50. 13. Tibor bá’
    Na ettől félek én, nem a vírustól. Na meg a felmelegedés következményeitől. Amit az is gyorsít, hogy most kiesik a kínai szállópor.
    A vírus a paraván.
    Eddig minden meglátásoddal egyetértettem, csak ezzel a vírus-véleményeddel nem. Nem fér a fejembe, hogy Te mint mérnök ember, így a számok embere, miért mellőződ a terjedést mutató számokat (amik nem mellékesen sokkal alacsonyabbak a hagyományos influenza számainál).

  51. 50,51.
    Fogj meg 10 lap tesco újságot , húzd végig az asztal sarkán vagy 40x , fújd le egy kis vízpermettel , majd hagy száradni egy kicsit és már elég puha is lesz. Persze ez csak akkor ha összeomlottunk és a wc papír is elfogyna 😀
    Amúgy a festékben szerintem csak van bróm , meg ki tudja mi a fene.

  52. Bizony ! Pontosan! Az újságpapírt használat előtt gyűrögetni, puhítani kellett.

  53. 56,57:
    Gondoljátok, hogy összeomlás esetén is hozzák a reklámújságokat?
    Víz, házi szappan és törölköző talán még lesz…

    55:
    Szerintem, mert nem annyi idős, mint Te. A szükség nagy úr! A kockázatkerülés pedig jó stratégia. Akkor is, ha ezt éppen akinél nem szempont, nem látja be.

  54. 59 Csongor

    Nálunk van egy évre való készlet, mert gyűjtjük az iskolai papírgyűjtéshez. A helyes használati módját ismerem, emlékszem rá gyerekkoromból 🙂 Ha elfogy, akkor jöhet a kukoricacsutka 🙂
    Szappant is tudok csinálni, van egy csomó használt zsír, meg étolaj otthon (azzal kenem a kerti szerszámokat rozsda ellen) a fahamuból pedig csinálok hamulúgot.
    A hamuval egyébként gyönyörűen lehet mosogatni, hideg zsíroldó és súrolószer egyben. A bográcsot, üstöt „békeidőben” is ezzel mosogatom használat után, meg túrákon a főzőedényemet, evőeszközömet

  55. Néhány hozzászóló jelezte, hogy úgy tudja indul(gat) a kínai termelés.

    Kíváncsi lennék a frissített képekre, hogy most hogy néz ki Kína felett az égbolt a kibocsátást illetően.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük