2022-05-19 nap bejegyzései

(3855) Erőviszonyok

Tibor bá’ fordítása online

 


89. Útban a 90. felé

Andrei Martyanov legújabb könyve (The Real Revolution in Military Affairs = A hadászati események valódi forradalma – röviden RMA) megállás nélkül bizonyítékokat tár fel az amerikai katonai erőkre váró megsemmisüléssel kapcsolatban, ami egy jövőben játszódó, lehetséges háborúban várna rá, amit igazi ellenféllel (nem a tálibok vagy Szaddam Husszeinnel szemben) kellene megvívnia.

De ki ez a Martyanov? Kiemelkedő hadászati kiértékelő, elsősorban orosz viszonylatban, aki még a Szovjetunióhoz tartozó Bakuban született, de Amerikában él, angolul ír és vezet blogot. Könyvében, mindjárt az elején cáfolja nem csak Fukuyama és Huntington lelkes megállapításait, de Graham Alison szinte gyerekes hivatkozását Thuküdidész csapdájára mintha az erő egyensúlya az USA és Kína között a XXI. században párhuzamba hozható lenne a 2400 évvel ezelőtt lefutott Peloponézoszi háborúval. Hová vezet ez, Xi Jinping lenne az új Dzsingisz Kán? [Thuküdidész szerint, ha egy nagyhatalom mellett újabb hatalmi feltörekvés jön létre, a háború elkerülhetetlen.]

A könyv olvasóinak meg kell emészteni néhány matematikai egyenletet, amiknek lényege, hogy az USA hadászati képességében folyamatosan lefelé csúszik egy olyan nemzettel szemben (orosz), akikről azt hiszi, hogy alul maradt a hidegháborúban.

A lényeg, hogy földi cirkáló rakétákat csak az USA, Oroszország, Kína és Franciaország tud gyártani. És csak két globális rendszer van, amely képes műholdvezérlésre: az amerikai GPS és az orosz GLONASS. Jelenleg se a kínai BeiDou, se pedig az európai Galileo nem globális rendszer.

Martyanov matematikai egyenleteivel azt állítja, hogy a szubszonikus hajóelhárító rakéták kora lejárt. NATO-nak, a Macron szerint agy halott szövetségnek, most már szembe kell nézni az orosz szuperszonikus P-800 Onyx és Kalibr osztályú M54 elektronikus harceszközök létezésével. Arról is említést tesz, amit én 2015-ben személyesen megtapasztaltam Dombassi látogatásom alkalmából, ahol is a megnevezett eszközöket a szovjet időkbe ragadt ukrajnai haderők ellen vetették be.

Martyanov kimerítő információval szolgál az orosz hiperszonikus, 10 Mach-al haladó ballisztikus Kinzhal-ról, amit nem rég próbáltak ki az Arktiszon. A helyzet az, hogy az amerikai tengerészetnél nem létezik olyan rakétaelhárító rendszer, amely képes lenne lelőni, még akkor se, ha a bejövő rakétát detektálnák. A Kinzhal hatótávolsága 2000 km, miután kilőtték a míg-31K vagy TU22M3M repülőgépekről. Az amerikai repülőgép anyahajó és kíséretének védelmét a vadászgépek adják, de ezek hatótávolsága túl rövid.

A Kinzhal volt az egyik fegyver, amit Vlagyimir Putyin 2018. március elsejei beszédében megemlített. Az volt a nap, amikor az RMA beköszöntött és tökéletesen megváltoztatta a globális erőviszonyokat, felrúgva a korábbi egyensúlyt.

A Pentagon vezetői, például John Hyten tábornok a Vezérkari Főnökség helyettes elnöke bevallotta „nincs elhárítási lehetőség például a 27 hangsebességgel érkező Avangard hordozóval szemben” (ami a rakétaelhárító rendszereket használhatatlanná teszi). Mindezt a kongresszusi meghallgatáson árulta el, hozzátéve, hogy csak „nukleáris elrettentés” a járható út. Hasonlóképpen nincs létező elhárítási rendszer a Zircon és Kinzhal-lal szembe se.

A katonai kiértékelők nagyon jól tudják, hogy a Kinzal egy Toyota Carollából álló célpontot 1000 km távolságból eltalált, kedvezőtlen időjárási viszonyok mellett. Ebből következik, hogy az európai NATO vezetés és irányítás épületei de facto védtelenek.

Martyanov simán kijelenti: „A hiperszonikus fegyverek bevezetése bekavar az amerikai hiedelemnek, miszerint az Észak Amerikai földrész biztonságos a válaszcsapásokkal szemben.”

Martyanov felveti, hogy az amerikai politika irányítóknak nincs birtokukban a megfelelő eszköz a geo stratégiai valóság megragadásához, ahol a RMA drámai módon devalválta a különben aránytalanul feltornázott katonai készséget, és szükségessé tette volna az amerikai geopolitikát újragondolni.

Különösen azért, mert ilyen fegyverek birtokában az oroszok garantálják a válaszcsapást az amerikai kontinensen. A létező orosz nukleáris elrettentés (kisebb mértékben még a kínai is, amit nemrég felvonultattak) is képes áttörni a meglévő amerikai anti ballisztikus rendszeren, és elpusztítani az Egyesült Államokat, függetlenül a Pentagon ide vonatkozó propagandájától.

2019 februárjában Moszkva bejelentette, hogy a nukleáris meghajtású Petrel cirkálórakéta teszteléseit befejezte. Ez egy szubszonikus rakéta nukleáris meghajtással, ami igen hosszú ideig a levegőben tud maradni, hatalmas távolságok bejárásával, és így a legkevésbé várt irányból is képes támadni. Martyanov kajánul rámutat, hogy a Petrel egy bosszú-fegyver, amely képes megsemmisíteni azt az amerikai döntéshozót, aki megpróbál elbújni az általa kirobbantott háború következményei alól, valahol a déli féltekén.

A könyv foglalkozik a kínai hadászati fejlődéssel, és az orosz-kínai stratégiai partnerség hozadékával, például azzal, hogy Beijing 3 milliárd dollár értékben vásárolt S-400 légvédelmi rakétarendszert, amiket ideálisan lehet alkalmazni, amennyiben az USA konvencionális összeütközésbe kerülne Kínával.

Ugyanakkor a könyv megírásakor még nem volt látható a Kínai Népköztársaság megalapításának 70. évfordulója alkalmából rendezett felvonulás. Itt látható volt a DF-21D „anyahajó gyilkos”, amely 1500 km távolságig alkalmazható hajók ellen. A DF-26, DF-17 hiperszonikus közép hatótávolságú rakéták. Az YJ-18A nagy hatótávolságú, tengeralattjáróról indítható, hajók ellen bevethető, cirkáló rakéta. Nem beszélve a DF-41 ICBM több töltetű rakétákról, amely Kína nukleáris elrettentő fegyverei, mert el lehet velük érni Észak Amerikát.

A szerző kitér még arra is, hogy az S-500 védelmi rakéták elérik az AWACS felderítő gépeket is, és nem lehetetlen, hogy meg tudják semmisíteni a nem ballisztikus, hiperszonikus célpontokat is. Az S-500 és a legmodernebb közép hatótávolságú védelmi rendszer az S-350 hadrendbe lépett 2020-ban.

A kulcs téma: Az USA és Oroszország között nincs paritás légvédelem, hiperszonikus fegyverek tekintetében, és általánosságban, rakéta fejlesztés terén. Amerika ezeken a területeken le van maradva, de nem csak években, hanem generációkban is.

Orosz és kínai kiértékelők egyetértenek abban, hogy Washingtonnal nincs értelme szerződést kötni, mert azokat sorra felbontják.

Amerika megkerülhetetlen lenne? Nem, sebezhető.

Marthyanov kénytelen emlékeztetni a 2019 februárjában megtartott szövetségi gyűlésre, ami után Washington egyoldalúan felmondta az INF megállapodást, és ezzel lehetővé tette, hogy Amerika közép hatótávolságú rakétákat helyezhessen el Európában, orosz célpontok felé irányítva. „Ezzel Oroszország arra lett kényszerítve, hogy a megfelelő fegyvereket létrehozza és hadrendbe állítsa, azon területek ellen, ahol döntéseket hoznak és alkalmazzák azon rakéta rendszereket, amelyek fenyegetik őket.”

Lényegében: Egyszer és mindenkorra vége Amerika sebezhetetlenségének.

Rövidtávon ez csak rosszabb lehet. Moszkvában a hagyományos év végi Putyin összefoglalón, ami közel négy és fél órán át tartott, Putyin kijelentette, hogy „Oroszország több mint kész megújítani a létező START megállapodást, ami 2021 elején járt le. Amerika már holnap elküldhet nekünk egy szerződés tervezetet, vagy mi küldhetünk oda egyet aláírva. De a mi javaslatunkra mind ez ideig nem érkezett válasz. Ha START megállapodás lejár, akkor nincs semmi a Földön, amiért ne indulna be egy új fegyverkezési verseny. Ami szerintem rossz.”

A „rossz” egyértelműen finomkodás. Martyanov szerint az amerikai elit, legalább is most, az Orwelli kognitív disszonanciában szenved, annak ellenére, hogy az RMA megsemmisíti a hagyományos amerikai sebezhetetlenséget.

A szerző egyike azon igen kevés kiértékelőnek, aki figyelmeztetett arra, hogy Amerika véletlenül beleeshet egy Oroszország, Kína, vagy egyszerre mindkettő elleni háborúba, amit hagyományos fegyverekkel lehetetlenség megnyerni, tehát egy globális nukleáris katasztrófába torkol. Kérdés, ennek ismerete elég-e  ahhoz, hogy egy kevéske észre térítésre kényszerítse azokat, akik irányítják az ipari-katonai-biztonsági komplexusba tartó hatalmas pénzáramlást. Erre ne számítsatok.

A szerző, Pepe Escobar az Asian Times szabadúszó tudósítója. Ez a cikk eredetileg a „CN”-ben jelent meg.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________