Tibor bá’ vissza a múltba online
Lesz, aki ismeri a szót, lesz aki nem. Minden esetre elég gusztustalan a fogalom, pedig komoly múltja van.
A TBC-t nevezték morbus hungarikusnak, vagy magyar népbetegségnek a két háború közötti időben. A TBC baktérium a légzés által bejut a tüdőbe, amit szó szerint megzabál. A betegség hónapokig tartott, és gyakorlatilag gyógyíthatatlan, illetve pusztán annyit tudtak tenni az orvosok, hogy a beteget hónapokra bedugták egy szanatóriumba (ha volt rá pénze) ahol az igen kedvező körülmények mellett, volt aki önmagától kigyógyult. Én például 5 éves koromban egy ilyen eset voltam. A hónapokon át tartó betegség alatt a tüdőben folyamatos volt a váladék képződés, amit a beteg időnként felköhögött és természetesen kiköpte. Ez a baktériumtól hemzsegő köpet aztán felszáradt, a baktériumok pedig bekerültek a levegőbe. Nyilvánvaló volt, hogy a köpködést vissza kell szorítani. A tisztességes betegek otthon a vécébe köptek, majd lehúzták azt, illetve, ha ágyhoz kötött volt, akkor a bilibe. Az utcán pedig elővették a zsebkendőjüket és abba köptek. Csakhogy nem volt mindenki tisztességes. Hogy a beteg embereket rávegyék, rászorítsák a tisztességre, kitalálták a köpőcsészét, ami egy fületlen tartály volt olyan, kb. 25 cm átmérőjű tölcsérszerű fedővel, aminek a közepén (vagyis a legmélyebb pontján) volt egy kb. 4 centis lyuk. A köpni kívánónak meg kellett tehát célozni ezt a tölcsérfedőt, ahol a köpet lecsurgott középre, bele a tartályba (lásd a képet).
A középületeket ellátták ilyen köpőcsészékkel. A bírósági folyosók ablak beugrásainak sarkaiban voltak elhelyezve még akkor is, amikor Rákosiék radikálisan kiirtották a tüdőbajt (és a nemi betegségeket is). Ma persze ez már a múlté. De nem csak épületeket látták el vele, lehetett kapni zsebben hordható mobil változatot. Sőt a MÁV kupékban is fel voltak szerelve az ablakok alatt középen. Ezek a helyükről kiakaszthatók voltak használat végett, majd vissza lehetett őket pattintani a helyükre. Ezek nem lábas formájúak voltak, hanem inkább egy nagyméretű körtére hasonlítottak. Köpet ügyben ennél többet tenni nemigen lehetett, illetve igen. Annak idején a kiírások szerint nem csak a fűre lépni, dohányozni, kutyát bevinni volt tilos, hanem még köpködni is. A „köpködni tilos” táblákkal teli volt aggatva az ország. Ma ez furán hangzana.
És akkor most egy korabeli vicc: Arisztid és Tasziló vonaton utaznak, és nagyokat unatkoznak. Egyszer Arisztid tekintete rávetődik az ablak alatti köpőcsészére, és felvillan a szeme, majd megszólal – idehallgass Tasziló, ha kiiszod ennek a köpőcsészének a tartalmát, adok 100 pengőt, ha nem sikerül, te adsz nekem 100 Pengőt. Tasziló megvolt némileg szorulva, ezért belement a fogadásba, kivette helyéről a köpőcsészét és elkezdte inni a tartalmát. Arisztid látva saját ötletének a megvalósulását enyhe hányingert kap – jól van, jól van, hagyd abban te nyertél. Tasziló azonban ennek ellenére tovább issza a köpőcsésze tartalmát. Arisztid megint mondja, hogy nyert, hagyja abba, de hiába. A végén Tasziló befejezte a kihörpintést és visszatette a köpőcsészét a helyére. Ekkor Arisztid megkérdezte: Miért nem hagytad abba, mondtam, hogy nyertél? Nem tudtam – válaszolt Tasziló – az egész egybeállt.
Tudom, hogy ez a vicc elképesztően gusztustalan, de állandóan a halál árnyékában élő emberektől nem lehet elvárni finomkodást. Akkoriban az emberek hullottak, mint a legyek, ma a gyerekek megkapják a BCG oltást, és azt se tudják mi az a tuberkulózis, a Koch-bacilusokról sose hallottak, se arról, hogy milyen nehéz volt rátalálni a viasz bevonata miatt. Jut eszembe, már vannak rezisztens TBC törzsek, és a tüdőbaj újra terjedő félben van.
________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________
„A „köpködni tilos” táblákkal teli volt aggatva az ország. Ma ez furán hangzana.”
Furán hangzana, pedig London még mindig, vagy már újra, tele van ilyen táblákkal.
Sőt, 80-100 font büntetésnek néz elébe az aki figyelmen kívül hagyja a rendelkezést! 🙂
1:
Valószínűleg a bevándorló pirének miatt. 🙂 Amikor én arra jártam, akkor még nem volt.
2: Így igaz!
Az az általunk oly sokszor csodált keleti „kultúra”! 😀
A kutyagumi viszont 1000 font! Nem is lehet látni egyet sem sehol!
Lényegében, ez is egyfajta fertőzés góc lehet.
Budapest egyes részein meg képtelenség elmenni úgy 100 métert, hogy ne taposson szét egyet-kettőt az ember. 🙁
3:
A Pozsonyi út környékén ez mindössze 5 méter. 😀
Sosem értettem, miért nevezi magát állatbarátnak az, aki kutyát (nem ölebet) tart lakásban.
Baszod Tibor bá’ a vicc nem kellett volna…
6:
Korabeli vicc, hozzátartozik az autentikussághoz. 😀
Na jó. Nézd, internátusi éveimben szó szerint éheztünk. Tizenketten ültünk egy asztalnál. Evés közben mindenféle gusztustalan dolgokkal álltunk elő, hogy elvegyük a másik kedvét az evéstől, és akkor megkaparintottuk a kajáját. De ez csak néhány napig működött. Ezt követve mindenki megedződött. Én tehát egy edzett generációnak vagyok a még itt hülyéskedő tagja. 😀 Nyugi! Már nem tart sokáig. 😉
Pozsonyin és környékén valóban sok kutyaszar van, bűzlik is az összes házsarok a kutyapisától és a szartól…
De mire céloztál ezzel Tibor bá’?
Maradj csak Tibor bá’! Nem szabadulhatsz olyan könnyen, hülyéskedj csak. Kollégista voltam hét évig+ egy évig katona, úgyhogy nálunk is fordult elő ilyesmi… Jó egészséget!!! Tessék még hülyéskedni!
8:
Bár igaz, de nem arra gondoltam, hogy arrafelé sok a berezelt, kutyát tartó zsidó. Pusztán tapasztalati tény, hogy egységnyi területre nézve ott több a kutyaszar, mint bárhol máshol, és már néhányszor léptem bele. Ez azért volt nekem feltűnő, mert ifjú koromban sokat sétáltam arra, karonfogva a mindig az aktuális csajjal (mert arrafelé volt a középiskolám is) és a meghitt sétát se járdán parkoló autók, se kutyaszar nem zavarta. Ma az utcán a járókelők nem sétálnak, hanem „menekülnek”.
9:
Egye-fene, ennek a hívószónak nem tudok ellenállni. 🙂