(VM-156) Mozi

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

A mozielőadás elődje a vásári kép-mutogatós volt. Ez úgy működött, hogy kirakodó vásárokon a mutogatós egy földre terített vászonra rárakott néhány megfestett jelenetet, egy bottal rábökött az elsőre és elkezdte mesélni mi történik a képen, majd rábökött a második képre és folytatta a történetet. Természetesen kellett neki fizetni néhány krajcárt. A kor emberének sokkal nagyobb volt a fantáziája, mint a mai embereknek, ezért hálásan hallgatott mindenféle, erősen kiszínezett történetet. A némafilm tulajdonképpen ennek az eljárásnak volt a modernebb változata. Mire én eszmélni kezdtem az 1930-as évek vége felé, a film már hangos volt. megnyílt az út az igazán érdekes történetek előtt.

Az első filmeket 10 éves koromban láttam az Eldorádó moziban, ami a Népszínház utca és a Bérkocsis utca találkozásánál volt. Persze az „eldorádó” túlzottan kispolgárinak hangzott, ezért Rákosiék „Nap”-ra változtatták. Gyerekkoromban a legolcsóbb jegy 22 fillér volt, és a pénztáros nem csodálkozott, ha letettem elé 11 darab 2-fillérest, csak megkérdezte: koldultál? Majdnem. A barátommal ketten dobtuk össze a 22 fillért. Ő ment be először, a szünetben pedig cseréltünk. Aztán kimentünk a Tisza Kálmán térre (ma II. János Pál tér – tényleg, ki volt II. János Pál? árpádházi?), leültünk egy padra, és elmeséltük egymásnak azt, amit láttunk. A szegénység ilyen leleményességeket hoz ki az emberből. Anyámból mást hozott ki. Kilenc éves koromban nem tudott kire bízni, elvitt a Csokonai moziba és a tömegben betotyogott velem úgy, hogy a télikabátja alatt lapultam. Aztán a nézőtéren beültem az ölébe. Így láttam a „Megfagyott gyermeket” amit a fél mozi végigsírt.

A nézőterek fel voltak osztva kategóriákra: zártszék, támlásszék, zsöllye, páholy. Ezek attól függtek, milyen messze voltak a vászontól. Az első két sor volt a legolcsóbb, a terem végében elhelyezkedő „páholyok” a legdrágábbak, ahol az előadás befejezése előtt 1 perccel diszkréten megszólalt egy csengő. Ezzel a diszkrét figyelmeztetéssel kapcsolatban anyámnak voltak történetei, mert a páholyokat nem mindenki használta rendeltetésszerűen filmnézésre. Légkondicionálás természetesen nem létezett, a kis helyre összepréselt sok ember pedig hatalmas hőt gerjeszt. Ezen úgy segítettek, hogy amikor a levegő már közel elviselhetetlen volt, akkor egy személyzet elment a sorok mellett és egy pumpa szerű eszközzel frissítő permetet fújt bele a légtérbe. Ez persze egy pofon volt a szarnak, de sokakat megnyugtatott.

Minden esetre a mozi fénykorában a látogatása „eseménynek” számított. Illet tisztességesen felöltözni, és természetesen „normálisan” viselkedni. Ami most megy az oltári nagy parasztságnak számított. Lábak felrakása, rágcsálda kialakítása a széles ülésekben, szemetelés ésatöbbi. A mozinézés mint program kiemelt helyen volt. Sokszor a jegyeket napokkal előbb megvették, és nem egyszer négyet, hatot, mert egész társaság ment együtt. Mivel nem volt TV a nagyfilm előtt  vetítettek „híradót”, ami ugyan néhány nap késéssel, de leadta az érdekesebb, és persze némileg látványos híreket. Ha a nagyfilm rövid volt, akkor a híradó után levetítettek egy-egy trükkfilmet is. U.i. az animációt így nevezték.

A mozi szerves része volt a büfé, ahol a választék mai szemmel nézve eléggé szegényes volt. A főkellék a perec volt és a málnaszörp. A perecet a szünetben és a kezdés előtt hatalmas tálcán behozták a nézőtérre is. A 60-as, 70-es években a „békebeli” ropogós perec (nem kelt tésztából készült ragacs) 90 fillérbe került, de aki a forintból visszakért 10 fillért, az nem volt „úriember”. Olyannyira, hogy sokan nem is tudták, hogy egy forint helyett az ára valójában csak 90 fillér. A málnaszörpöt nem hozták helybe, azt a pultnál kellett elfogyasztani. A kiszolgálás külön szertartásnak számított. Miután megállapodtak a vevő és a büfés, hogy kettő vagy három decis legyen a szörp, a büfés egy 20 literes tartályból kinyomta a kívánt mennyiségű szódavizet, majd egy literes üvegben lévő málnaszörp sűrítményből teli öntött egy 3 centiliteres, azaz snapszos poharat, amit aztán beleöntött a szódavízbe és egy széles kanállal enyhén összekevert. Szóval ez volt a Fanta előtti állapot. A fuszekli mozikban. Na igen, fuszekli mozinak hívták azokat, ahol 4-6 szék volt egy sorban és volt vagy 30 sor a hosszú teremben. Ilyen volt például a Rákóczi úti Honvéd (régen Roxy), vagy a körúti Mátra (Mese-mozi). Szóval itt nem csak meg volt engedve, de szinte kötelező volt a tökmag ropogtatás és a héjak földre köpése. Normális ember nem is tette be ide a lábát.

A háború alatt amerikai film be nem tehette a lábát. nem nagyon hiányoztak, mert a magyar filmgyártás kitűnő volt. A háború után, a koalíciós időkben jöttek be hollywoodi filmek, de a fordulat éve után ennek befellegzett. Jöttek helyette szovjet filmek, amihez nemigen volt gyomrunk. De ez volt, ezt kellett szeretni. Ültem úgy a Puskinban (Kossuth Lajos út), hogy kettőnkön kívül még 3 ember volt a nézőtéren. Mi smárolni ültünk be, a másik három melegedni. A program? Patyomkin Páncélos. Ráadásul néma film az ötvenes években. Üde változatosság volt az alkalmanként beengedett olasz opera film, vagy egy-egy „vonalas” francia film, mint például a „Botrány Closmerben”, ahol a kisváros plébánosa sorba teherbe ejti a Mária-lányokat. De aztán a magyar filmgyártás összekapta magát és éveken át kitűnő filmekkel lepte meg a közönséget.

Közben nyugaton divatba jött a drive-in mozik, ahová gépkocsival lehetett behajtani, egy oszlopról le kellett venni a zsebhangszórót, a szélvédőn keresztül pedig látni lehetett a filmet. Ezzel nálunk a versenyt először a margitszigeti Vörösmarty kertmozi vette fel. Itt premier előtt mutatták be a legjobb amerikai filmeket, de ez már a gulyás kommunizmus volt. Aztán jött a rendszerváltás, és hirtelen kiderült, hogy a mozik nem rentábilisek, tehát sorra megszűntek őket. Mára minden a feje tetejére állt. Alig van mozi, de van kereskedelmi TV adó, ahol mázsaszámra öntik ránk az elképesztő szemeteket. A világ gyorsan változik, talán egy kicsit túl gyorsan, de határozottan rossz irányba.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

4 gondolat erről: „(VM-156) Mozi

  1. Sokszor eszembe jut mostanában nekem is, mikor a hatalmas kábeltévés filmdömpingben, nem találok egy “normális” filmet, hogy gyerekkoromban, ami a 60-as-70-es években volt, nem csak a film volt jó! Hanem az azt követő megtárgyalás. Összeálltunk egy körbe az iskola udvarán, persze több szünetben is, és kitárgyaltuk a film minden mozzanatát.
    Tehát nem csak egyszer élveztünk ☺, habár akkor ezt még nem tudtuk…

  2. 1. Mackómuki

    Akkoriban a filmes szimbólumok még újak és izgalmasak voltak.
    Ma már legó szeű panelekből számítógépes parasztvakításból áll minden alkotás, mert nem mondanivalója van, hanem profitszedési kényszere. Nem véletlenül, a 15-25 éves célközönségre van kihegyezve a legtöbb új film, mert ők még nem unták meg a közhelyeket.

  3. Pedig visszajutunk az elejére ismét.
    A magasan integrált áramkörök elromlanak hamar, akkor is, ha nincs bennük terminátor áramkör vagy program. Ezeket gyártani csak nagy tömegben gazdaságos. Az emberek pedig egyre kevesebbet tudnak vásárolni mindenből.
    Enni kell, erre kell költeni, de nem csak kenyérrel él az ember.
    “Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek” Ady
    Divatba jön majd ismét az elromolhatatlan információs eszköz, a toll, ceruza, ecset. A mozi – filmszínház – látogatása ismét ünnepi esemény lesz, amíg az is lesz.

  4. Bérletem volt a Zeg.-i Art moziba, (2010) a személyzet mindig többségben volt! Ott láttam pl. Macedon filmet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük