(4040) Vírus eredet

Tibor bá’ fordítása online

Nagy butaság azt feltételezni, hogy a vírus megszelídült és megszabadultunk tőle

Egy új tanulmány állítólag meghatározta a Covid-19 eredetét

89. útban a 90. felé

Német és amerikai tudósok tanulmánya szerint a Covid-19 világjárványt okozó vírust nagy valószínűséggel laboratóriumban hozták létre.

Egy három főből álló kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a Sars-CoV-2 egy genetikailag módosított vírus, miután összehasonlították szerkezetét a „vadon élő” és a laboratóriumi ekvivalenseivel.

Valentin Bruttel, a német würzburgi egyetem, Alex Washburne, az amerikai Selva Analytics kutatóközpont és Antonius VanDongen, a szintén amerikai Duke Egyetem munkatársa által kiadott, publikáció előtt álló cikk szerint a Sars-CoV-2-ben szó szerint vannak genetikai manipulációk „ujjlenyomatai”. A héten megjelent cikk arról számolt be, hogy a három tudós egy restrikciós helynek nevezett, visszatérő genetikai szerkezeti elemet talált, amelyet a vírus genomjának „összefűzésének” jeleként írnak le.

„A vírus laboratóriumi előállításához a kutatók általában úgy alakítják ki a vírusgenomot, hogy hozzáadnak és eltávolítanak összefűzési, úgynevezett restrikciós helyeket. Az a mód, ahogyan a kutatók módosítják ezeket a helyeket, az in vitro genom összeállítás ujjlenyomataiként szolgálhatnak” – áll a tanulmányban, amelyet szakértők még nem vizsgáltak át.

A Sars-CoV-2 szerkezete „rendellenes a vad koronavírusokban”, de „gyakori a laboratóriumban összeállított vírusokban” – teszi hozzá, rámutatva bizonyos „szinonim vagy csendes mutációkra”, amelyek megkülönböztetik a restrikciós helyeket. Az ilyen mutációk koncentrációja „rendkívül valószínűtlen, hogy véletlenszerű evolúció következtében alakult volna ki” – írja a szakértők által még nem vizsgált cikk.

A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy „ez a vírus 99,9 százalékban egy természetes vírus mesterséges, valószínűleg manipulált másolata” – mondta Bruttel a német ntv sajtóorgánumnak. A kutató elmondta, hogy vizsgálata során hasonló manipulációkra bukkant, amelyeket naponta végez, hogy fehérje alapú gyógyszereket hozzon létre autoimmun betegségekre.

Bruttel, aki az immunológia területén doktori fokozattal rendelkezik, és a Német Biotechnológiai Napokon – a biotechnológiai ipar országos fórumán idén Innovációs Díjjal jutalmazták, és 2021 nyara óta dolgozik a tanulmányon. Ekkor észlelt először rendellenességeket. a vírus genomjában.

A tanulmányt azonban más immunológusok, köztük Kristian Andersen, a kaliforniai La Jolla-i Scripps Kutatóintézet munkatársa azonnal cáfolta. Andersen „hülyeségnek” nevezte a cikket, amely szerint „olyan mértékben hibás, hogy nem megy át az óvodai molekuláris biológián”. Egy sor tweetben bemutatta a Sars-CoV-2 genomelemzés saját verzióját is.

Friedemann Weber német virológus, a Giesseni Egyetem Virológiai Intézetének vezetője elmondta, hogy a Bruttel és munkatársai által talált „ujjlenyomatok” nem feltétlenül utalnak a vírus mesterséges eredetére, hiszen a genetikai manipulációk különben is lehetségesek. Ugyanakkor elismerte, hogy „valójában lehet úgy csinálni”, ahogyan a tanulmány azt sugallja, de ezt a módszert „nem szükségesnek és valójában bonyolultabbnak” nevezte.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

52 gondolat erről: „(4040) Vírus eredet

  1. Tibor bá minden vágya az, hogy még életében összeomoljon a klíma, ledobjanak egy atombombát vagy újabban az, hogy egy nagyon magas mortalitású vírus végigsöpörjön a földön. Segítek…Egyik sem fog bekövetkezni, ebben a században még nem.

    Miért nem engedi már el ezt a Covid témát? Ahelyett, hogy bevallaná, hogy megvezették, továbbra is próbál rettegtetni. Én annyira nem reklámoznám a maga helyében, hogy így fel lett ültetve…

    Nézzük mit mondott Csányi Vilmos egy nemrég megjelent interjúban: „Jelenlegi tudásunk szerint az objektív valóság az, hogy a Covid ugyan világjárvány, ám közel sem olyan veszélyes, mint volt például a spanyolnátha. A Covid nem több, mint egy kemény influenza.”

    #https://24.hu/kozelet/2022/11/01/csanyi-vilmos-hiedelem-kozosseg-haboru-nagyinterju/

  2. Az a meggyőződésem alakult ki , hogyha egy kérdés, egy táma nagyon átpolitizált ,
    és amikor nagyhatalmak úgy döntenek, hogy az ő igazságuk az egyetlen igazság , és ha több ilyen nagyhatalom is van, akkor komoly az esélye, hogy soha nem fog kiderülni az, hogy mi a tényleges valóság. Mindenki alanyi jogon eldöntheti miben hisz majd.
    Pontosan három 3 éve lebeg az emberiség felett a kérdés , hogy természetes eredetű e a Covid- 19 és most jön valaki, aki választ ad a megválaszolhatatlanra.
    Sajnos, ezt nem tudom komolyan venni.
    Ugyanez a helyzet a háborúval is.
    Ez erősebb a nagyobb hangú alkotja meg a neki kedvező igazságot, ami majd bevonul a globális köztudatba és a történelmi levéltárakba.
    Csak tükör által homályosan láthatunk.
    Persze akit ez nem ábrándít ki,az elszórakozgathat ezzel.
    Gereblyézheti a vizet.

  3. Igazuk lehet. Bár nem kell nagy IQ bajnoknak lenni ahhoz hogy erre jusson az ember. A legelejétől köztudott hogy a vuhani víruskutató intézet mellett voltak az első esetek, illetve kína megtiltott minden vizsgálódást arafelé…

  4. Csak elég Kemenesi Gábor interjújára gondolni, ahol feltették neki a kérdést (nem szó szerinti idézet):

    – Ön szerint ezt a vírust mesterségesen hozták létre?
    – Ezt nem tudom, de képesek lettünk volna rá.

    Az atombombát is képesek voltunk létrehozni, létrehoztuk. Kíváncsiak voltunk mit tud, kiprobáltuk.

    Ezzel miért lenne másképpen a történet?

  5. 4/ fret.
    Nagy általánosságban állítható = KUTATUNK, kutatunk,
    valami kitalálunk, megalkotjuk, majd azon filózunk , =
    fel tudnánk e használni valami vagy valaki ellen. —
    EZÉRT VAN AZ EMBERISÉG KÁRHOZATRA ÍTÉLVE !!!

  6. 4: fret
    “– Ön szerint ezt a vírust mesterségesen hozták létre?
    – Ezt nem tudom, de képesek lettünk volna rá.”

    Erről az egészről az a régi Hofi vicc jut az ember eszébe, amiben a világvégi zsákfaluban megkérdezi a városi riportercsemete a szántogató parasztbácsit, hogy
    ” – mondja papa, van maguknál antiszemitizmus?
    Mire az öreg elgondolkozik, majd megszólal:
    -az nincs, de most hogy itt kérdezi, már lenne rá igény…”

  7. 1 – quattro
    Valóban , „minden vágyam”, hogy reggel ki tudjak kelni az ágyból és szarhassak egy jót. Indulj ki ebből és akkor kevesebb hülyeséget fogsz írni. Annak viszont valóban örülök, hogy a meglehetősen viharos és sokrétű életem végén még átélhetek néhány „érdekességet”. Különben a mai posztnak nem témája a kihalásunk, de az emberiség hülyesége igen. Ja eddig közel 50.000 magyar halt bele a COVID-19-be. Vagyis minden 192. ember. Persze ez csak akkor baj, ha történetesen te vagy a 192.

  8. Miért nagy a tétje annak, mesterséges vagy természtes eredetű e ez a vírus?
    Mert ha biztosan mesterséges, akkor jönnek az újabb kérdések. Kik, hol hozták létre és kik voltak a finanszírozók?
    Ha ezek a válaszok ismertek, akkor elkezdődhetnek a kártérítési perek.

    Az pedig azért lenne fontos, hogy a vírust megszerkesztő kutatókra fény derüljön, mert ők tudják elmondani, pontosan mit, hogyan babráltak a vírusban. Már, ha még életben vannak.

  9. 7. Tibor ba’ ezen jót mosolyogtam, DE! bácsak én is megélném ezt a szép kort, ami a mai világot tekintve egyáltalán nem biztos, a genetikámról nem is beszélve.. Örülök hogy csak ennyi gondod van reggel.. grat.

  10. Tibor bà’-nak van igaza a covid-témàban. Még a wc-n ülve is jobban àtlàtja mint némelyek. Jobb napomon, ha napi 4óràt vagyok csak covid-esetekkel, akkor 10covidossal foglalkoznom. Különbözô a sùlyossàguk. De a leggyakoribb verziò jelenlegi is az, hogy hullàmzò, illetve pàr nap utàn amikor kilàbalni véli magàt, akkor mégis sùlyosbodik. Gyengeség, amit még soha ilyen sùlyosan nem tapasztalt, gyakori. Bronchitis szintén. Illetve a „gyenge pontjaik” elôjönnek, alapbetegségeik sùlyosbodnak.

  11. 9. Károly
    „Miért nagy a tétje annak, mesterséges vagy természtes eredetű e ez a vírus?
    Mert ha biztosan mesterséges, akkor jönnek az újabb kérdések. Kik, hol hozták létre és kik voltak a finanszírozók?”

    Dr. Richard Horton, a Lancet főszerkesztője egyértelműen kijelenti, hogy a nagy gyógyszergyártók meghamisítják vagy manipulálják a különféle gyógyszereik egészségére, biztonságára és hatékonyságára vonatkozó teszteket azáltal, hogy olyan mintákat vesznek, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy statisztikailag szignifikánsak legyenek, vagy vizsgálólaboratóriumoknak és tudósoknak bérbe vétele, ahol érdekellentét áll fenn, mint amilyen a gyógyszergyártó cég igénye további támogatásokra.

    „A tudományos irodalom nagy része, talán a fele, egyszerűen valótlan. A kis mintaméretek, a mikroszkopikus eredmények, az érvénytelen feltáró elemzések és a kirívó érdekkonfliktusok, valamint a kétes jelentőségű trendi trendek követésének megszállottsága hatására a tudomány sötét fordulatot vett.”

    Az összes teszt legalább fele haszontalan, vagy még rosszabb, állítja. Mivel a gyógyszerek súlyos hatással vannak fogyasztók millióinak egészségére, a manipuláció bűnös elhagyásnak és rossz gazdálkodásnak minősül.

    /https://www.thelancet.com/pdfs/journals/lancet/PIIS0140-6736%2815%2960696-1.pdf/

  12. 1.
    Csányi Vilmos, ezügyben kivételesen (?) hülyeségeket beszél.
    Nyilván nagy durranást akar mint minden celeb.
    Sajnos a Covid sokkal brutálisabb mint egy kemény influenza.
    Ide leírom én is mégegyszer, mert az ismétlés a tudás anyja.
    Magyarországon 50 000 személy halt bele, a világon majdnem 7 000 000 !
    További Istencsapása a postcovid.

  13. 9.Károly
    …”Már, ha még életben vannak…”
    Nincsenek. Nem SEJTEM, hanem TUDOM.

  14. 12. balint

    Ez bátor mondás, hogy tudod. Melyik nációhoz tartoztak? Mást is tudsz ezzel kapcsolatban?

  15. Azért azt nézzük már meg, hogy az 50.000 ‘covid halott’-nak mennyi az átlagéletkora…Pontosan annyi kb, mint a várható élettartam Magyarországon. Arról nem is beszélve, hogy mindenkit covid halottként regisztráltak aki valaha átesett rajta…
    Ezekről miért nem esik szó? Nyilván azért, mert nem támasztja alá a beteg narratívátokat.
    Egyébként miért nem költöztök ki Kínába? Ott pont úgy kezelik, mint ahogy ti szeretnétek…

    Biztosan Csányi Vilmos a hülye és ti látjátok jól…:D

    Szóval erősen túltoltátok ezt, ergo elhittétek a mainstream media hazugságait.

    Most tulajdonképpen az folyik, hogy az oltás mellékhatásokat ráfogják a covid-ra, post covid-ra, long covid-ra. Lásd Tia.

  16. 16.

    A covid fertőzöttek és a covid halottak száma is pontatlan.
    De komoly szellemi problémája van annak, aki a covid epidémiát a „háttérhatalom” vagy a mainstream manipulációjának tekinti.
    A covid szkeptikusok, oltásellenesek és homeopátia hívők, laposföld hívők , intellektuális élcsapata.

  17. 16 – quattro:
    Természetesen Tia, aki Covidos betegekre felügyel hülyeségeket mond. Te viszont pontosan tudod mi újság, és kurva okos dolgokat állítasz, például, hogy mindenkit covidos halottnak könyvelnek el. Ez azért marhaság, mert Orbánnak nem célja a sok beteg, inkább letagadják, mintsem túlszámolják. A mainstream media csak adatokat közöl, amit a kormány hivatalól kap. Én szak cikkeket fordítok, amiket az ismertetett kutatók írnak. Meg fogsz lepődni. Én inkább fogadom el az, amit olvasok, mint a te süket dumádat.

  18. 17 – Tibor bá

    A mainstream media adatokat közöl sok minden mással kapcsolatban is, azokat mégsem hiszed el, sőt egyenesen hazugozod, szajhamédiának hívod…Akkor hogy is van ez?

    Továbbra sem értem, hogyan lehet ennyire veszélyes ez a vírus úgy, hogy az elhunytak átlagéletkora kb. egyezik a várható élethosszal…Ezt az ellentmondást hogyan oldanád fel?

    Tia-t hagyjuk…ő egy szociopata. Lásd a covid alatti viselkedését…Olyan, mint Boldogkői Zsolt és a hozzá hasonlóak.

    Én pedig inkább hiszek Csányi Vilmosnak, mint neked.

    A covid halálozásokkal kapcsolatban pedig álljon itt egy kis bejegyzés:

    „Angol patológus kolléga küldi a magyar szerzőpáros remek tanulmányát (#https://bit.ly/3Msp53x), aláhúzva egy mondatot, jelezvén, hogy ugye akkor ez volt nálatok a gyakorlat? Mondom igen, ahogy azt a szakértők is írták. A kérdéses mondat így hangzik:
    „A magyar halálok-megállapítási gyakorlat (a közelmúltban pozitív COVID-19 teszteredménnyel rendelkező halálesetek COVID-19 okozta halálozásnak minősülnek, függetlenül a társbetegségektől és a halálhoz vezető valós folyamattól) mellőzi az ok-okozati összefüggés patológiai értékelését a SARS-CoV-2 fertőzés szerepéről.” Gondolom ezt akkor ezúton is tisztáztuk.
    Mint ahogy Ákos Dióssy kedvenc vizsgalati feltételét is: „Kizárták a vizsgálatból azokat a részlegesen beoltott személyeket, akik megkapták az oltást a követési időszakban, de nem váltak védetté a vizsgálati időszak alatt (nem kapták meg a masodik oltást, vagy a teljes vakcinázást követő 7. nap előtt meghaltak).”
    A fentiek tehát tudományos tanulmányban alátámasztott tények. Mindezeket illetően kérem ne azokkal a témaban tájékozott egyénekkel vitázni, akik ezzel ezidaig is tisztában voltak. Köszönöm!”

  19. 15,Uldin
    Nagyon röviden, mert annakidején böven beszámoltam.Most csak annyit:
    A fiamtól tudom, aki munkájából eredően gyakran járja a világot. 2019 novemberében jött haza Kinából, egy projekten dolgoztak eggyütt .Természetesen összeismerkedett , és a kábé 30 kinai fiatal közül valami tizegynéhánnyal közelbbi barátságba keveredtek. Miután rövidesen kitört Kinában a járvány, néhány hónap elteltével igyekezett felhivni őket, hogy hogy és mint telnek a nehéz napok. 7 esetben az ÖZVEGEYEK válaszoltak,másoknál angolul nem beszélők, valszeg családtagok, néhány esetben nem volt semmi válasz, csak kinaiul hablatyoló géphang, valszeg system announcement.
    A többiekkel már nem is próbálkozott, megértette.

  20. 21. balint

    Köszönöm! Olvastam tőled, hogy annak idején, a fiad először az arcfelismerő kamerarendszerek miatt, majd egy másik akalommal a beültethető chipek miatt is járt Kínában évekkel ezelőtt. Erre viszont nem emlékeztem, hogy pont a járvány előtt is dolgozott ott valamilyen projekten. Ezért kérdeztem.

  21. „Volt egy kollégám, aki mindig azt mondta, hogy ő olyan étterembe nem megy be, ahol vékony a szakács. Merthogy az a szakács akkor vagy nem tud főzni vagy hülye – hiszen egy szakácstól pont azt várod, hogy imádja enni a saját főztjét, és ez látsszon is rajta. És kábé mindig ez jutott eszembe az elmúlt két és fél évben, amikor az emberek azt várták, hogy a vakcinákba felfoghatatlan pénzeket befektető gyógyszeripari cégek és alkalmazottjaik majd hirtelen elkezdenek a saját jól definiálható érdekeik ellen beszélni. Hogy hát itt van ez a vakcina és hát adja ezt be mindenki magának, de azért figyeljenek oda, mert ezek és ezek a potenciális mellékhatások azért előjöhetnek. És hát a COVID, az valóban ki tud nyírni embereket, de azért van egy csomó ember, akit meg nem. Mert tényleg, bármilyen hihetetlen, az emberek ma már ilyen primitíven látják a világot. Hogy az igazságot majd helyettük valakik mások mondják ki. Hogyha már bukik minden és hazudik a média. Hazudnak az emberi életek megmentésére, vagy legalábbis a nem ártásra felesküdött orvoscelebek. Hazudnak a politikusok, a civil szervezetek és az NGO-k. Akkor majd jöjjenek végső mentsvárként a cégek. Akik milliárdokat akarnak keresni ezen az egész káoszon. És ők majd megmondják. Az igazat. És tudjátok mi a vicc? Hogy ők valóban sok, a propagandának ellentmondó igazságot kimondtak. Csak senki nem akart hinni nekik. Mert mikor kijött például a híres 95%-os hatékonyságot igazoló vakcina tanulmány a NEJM-ben, abban például kerek perec le volt írva, hogy a vizsgálatok egyik korlátja az volt, hogy a vírustranszmissziót, azaz hogy a vakcinált képes-e átadni nem oltottnak a fertőzést, nem vizsgálták. (Mint ahogy a terheseken sem vizsgálták a vaxxot.) De ha Te akkor pont azt mondtad, ami ott, abban a tanulmányban le volt írva, akkor úgy jártál mint én. Akiről orvosként bárki írhatott lejárató cikkeket álnéven a szeged.hu-n. Mert megtehették. Mert ha olyat mondtál, ami valóban megfelelt a színtiszta, objektív tudományos elvárásoknak, azaz hogy bármiről csak akkor tudsz tudományos bizonyítékon alapuló állítást mondani, ha azt egy harmadik, független fél bebizonyította, megerősítette – vagy éppenséggel megcáfolta –, akkor jött a szent nép, aki ma is ott tüntet az elnyomás és a semmibevevés ellen, a liberalizmus nevében, szabadságjogokért kiáltva. És verbálisan meglincseltek. Pedig emlékszem, én még meg is lepődtem, hogy egy gyógyszergyár, akinek pont elég csak a saját termékét bevizsgálni, és onnantól a gyógyszergyár saját eredményeit mindenki megkérdőjelezhetetlen axiómaként elfogadja, az miért írja le, hogy pont a transzmissziót nem vizsgálták?! (Amúgy ez egy zseniális pszichológiai húzás volt. Elmondod az igazság egy darabját és onnantól mindent elfogadnak a népek.) És akkor jönnek most az emberek és örömittasan tombolnak, hogy lám az XY gyógyszergyár CEO-ját Angliában megfeddték. Merthogy nem mondott teljesen igazat a gyerekek oltásával kapcsolatban. Mert ahogy ezen az oldalon is megjelentetett számos tudományos tanulmány alátámasztja, a gyermekek igen enyhe COVID-jára tekintettel, nem ennyire egyértelműen definiálható gyermekekben a vészhelyzeti COVID vaxx előnye. De ha most ennyire örülünk, azért kérdezzük már meg azt is: vajon az a gyógyszergyári vezér mondta azt, hogy bárki, bármiben is meghal, az így is, úgy is COVID halott, a halál okától függetlenül, feltéve, ha van pozitív COVID tesztje? Az a gyógyszergyári vezér mocskolta azokat, akik megfelelő képzettség birtokában felhívták idejekorán a figyelmet a PCR pozitivitás és a fertőzöttség közti különbségre? A gyógyszergyári vezér rendelte el, hogy az orvosok helyett a Tesco parkolóban felállított konténerek ki tudja milyen végzettségű tesztelői dönthessenek két és fél éven át az életetek felett? A gyógyszergyári vezér rendelte el, hogy családok kedvenc hétvégi elfoglaltsága az említett konténerekben „pénz nem számít”-alapon való tesztelés legyen? Ő döntött egyhangúan az FDA nevében, hogy nyolc egéren végzett vizsgálat alapján vezessenek be új vakcinákat az omikron variánsok ellen? Ésatöbbi… Nem. Az a gyógyszergyári vezér egy dolgot csinált, kiválóan: képviselte önmaga és a cége érdekeit. Ti meg, kedves barátaim, ki tudja, milyen végzettségű szakembereitekkel, civil szervezeteitekkel, politikusaitokkal és ismerőseitekkel, felépítettétek azt az ostoba, álszenteskedő és jóemberkedő rendszert, amiben egy multinacionális vállalat vezetőjével szemben ma már senki más nem állhat ki a saját érdekéért. Pedig az egyén érdeke bizonyára sok ponton eltér a multinacionális vállalatétól. Na ennyit az egyén felelősségéről. És érdekeiről. A saját egészségét illetően.”

  22. 23 – quattro
    Ez például: „Az oltott képes-e átadni nem oltottnak a fertőzést, nem vizsgálták.” Nem szakértő véleményem szerint teljesen felesleges. Hogy fertőzök-e nem attól függ, hogy be vagyok-e oltva vagy sem, hanem vírus gazda vagyok-e. Persze lehet rajta lovagolni. Úr isten. NEM VIZSGÁLTÁK. Micsoda megbízhatatlan, bűnös banda.

    Tudod mi a lényeg? Magyarországon az oltásba belehalt 4 ember, a COVID-ba pedig 49 ezer. Én (a számok alapján) nem az oltástól félek, hanem a COVID-tól.

  23. Na ezt itt összehordani…
    A tesztelők életekről döntenének??
    PCR poz illetve fertőzöttség kérdése: CT-érték!!!! Majd 5 nap múlva újabb CT-érték újabb PCR-teszttel!

  24. Az ismert általános sebész, D. Gakis megdöbbentő kinyilatkoztatást tett Stefanos Damianides rádióműsorában a Focus FM-en, és kijelentette, hogy
    a Covid-19 ellen beoltottakat újra kell oltani legalább… 10 adaggal.

    „Tíz részlet -adag- előrendelve, előre megvásárolva Ursula von der Leyen asszony, minden csecsemőnek, felnőttnek, idősnek, nagykorúnak, 120 évesnek, aki ezen az Εurópai kontinensen él, érted, hogy ezek az előző évben történtek?

    Azelőtt készültek, hogy az egész építményt felállították volna!
    Érted a csalást? Érted a módszertant?

    Értitek, hogy így azt mondják, hogy minden beoltott személyt addig kell oltani, amíg legalább ezt a 10 adagot ki nem ürítik.”

    D. Gakis: „A Covid-19 ellen beoltottaknak 10 adagot kell bevenniük – ennyit vásárolt az EU”!

    /https://www.ygeiamasnews.gr/astheneies/epidimies/86569/d-gakis-oi-emvoliasmenoi-kata-covid-19-einai-ypoxreomenoi-na-kanoun-10-doseis-toses-agorase-i-ee//

  25. 24 – Tibor bá’

    „Hogy fertőzök-e nem attól függ, hogy be vagyok-e oltva vagy sem, hanem vírus gazda vagyok-e. Persze lehet rajta lovagolni. ”

    Csakhogy erre hivatkozva kiáltották ki az oltatlanokat mindenféle senkiháziaknak, hogy felelőtlenek, mert ők terjesztik a vírust. Erre hivatkozva rúgtak ki tömegeket a munkahelyeikről…Erre hivatkozva küldték haza az oltatlan gyerekeket iskolából. Dehát mit számít ez neked ugye…Plusz emlékezzünk, hogy úgy propagálták az oltást, hogy aki beoltatja magát, az nem is fertőz + lepattan róla a vírus…Hazudtak, szándékosan félretájékoztattak. Aztán persze kiderült, hogy az oltottak ugyanúgy terjeszthetik a csodálatos vakcinák ellenére.

    Tia, te pedig ezt a CT értéket csak az utóbbi pár hónapban kezdted el szajkózni, a covid lezárások, korlátozások alatt mély kussolás volt erről részedről, aki pcr pozitív volt bármilyen ct értékkel, azt azonnal küldted volna karanténba, ha pedig még oltatlan is, akkor egy felelőtlen gazember volt kb. Te pedig egy beteg szociopata voltál/vagy.

    Undorítóan viselkedtetek azokkal akik megkérdőjelezték a mainstream covid narratívát és az oltásokat. Aztán kiderült, hogy bizony ezt ti néztétek be nagyon csúnyán…

    Persze a bevallás elmaradt, mert az arcvesztéssel járt volna. Azóta is kitartotok a nyilvánvaló hazugságok mellett, toljátok tovább az oltásmániát + a mindmeghalunkcovid-ban marhaságot, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy az oltás mellékhatásokat próbálják elkendőzni mindenféle long/post, ilyen meg amolyan covid-ra hivatkozva.

    Szóval vegyetek vissza a nagy arcból, mert itt mindenki számára világos, hogy szégyenletes „produkciót” nyújtottatok covid témában.

  26. 27 – quattro:
    Megint csak laikusként. Az oltatlanok a vírus terjesztésében élen járnak ehhez semmi kétség nem férhet. Nem per pillanat, hanem hosszú távon.

  27. Én egy 3x oltott öregasszonytól kaptam el, akinek minimális tünete volt. Ez tény, amihez semmi kétség nem fér, aminek alapján terjeszti oltott, oltatlan…

  28. 29 Infos
    Akkor az öregasszonynál hatásos volt az oltás, meglehet, ez mentette meg az életét… 🙂

  29. Az. Hozzáteszem, hogy mellette az öregember el se kapta…

  30. 31. Infos.

    Mert az öregember már nem aktív :))))) Te pedig…, ez igen…:)))
    U.i. Remélem nem neheztelsz, hogy ezt a magas labdát lecsaptam a vicc kedvéért!

  31. Ügyes. Nem találkoztam vele, az asszony hozta el az anyjától…

  32. 27. guattro

    Most is korlátozva van a pozitív PCR-eredményű ember, FFP2-es maszkot kell hordania mindenhol ahol nem tud távolságot tartani. 5.napon lehet újra tesztelni. Viszont CT-értéket nézve soha nem fogunk szabadulni ettől a vírustól! Arra az elején lett volna esély, teljes lezárással.
    Amit nem veszel figyelembe, hogy az omikron nem az eredeti Vuhan-i verzió.
    De ez is halált tud okozni. Gyere ide és kérlek vigasztald meg azt a 80éves nőt, akinek a 84éves barátnője ma halt meg Covidban itt. Gyere ide, és mondd meg nekem itt hogy mennyire vagyok szociopata!

  33. 27 – Tibor bá’

    „Az oltatlanok a vírus terjesztésében élen járnak ehhez semmi kétség nem férhet. Nem per pillanat, hanem hosszú távon.”

    Valóban? Ezt mire alapozod egész pontosan?

    Itt erről egy cikk: https://www.nemtudjuk.hu/2022/03/07/az-oltatlanok-fertozo-veszelyforrasok-angol-adatok/

    35 – Tia

    Mennyi is Ausztriában a születéskor várható élettartam? 2020-as adat szerint 81 év. Ő pedig 84 évet élt…

    Pont erről írtam az előbbiekben, hogy iderángatjátok, hogy ennyien meg annyian meghaltak covid-ban, de azt elhallgatjátok, hogy a nagyon nagy többsége tulajdonképpen „időben” halt meg…

    Nézzük a legutóbbi magyar elhunytak korát és alapbetegségeiket:

    #https://koronavirus.gov.hu/elhunytak

    És ti ezért lezárnátok a fél világot, ugye? Nem számítanak a következmények, nem számít nektek semmi sem. Miért nem költöztök ki Tibor bá’-val Kínába? Pont ilyen „katonákra” vágyik ott a kommunista párt.

    Amiatt legalább szégyellitek már magatokat, hogy a gyerekek beoltatása mellett kardoskodtatok? Miközben ezt semmilyen adat nem támasztotta alá a Pfizer végtelen profitéhségén kívül?

  34. 36 – quattro:
    Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
    Folyamatosan összekeveritek a fordításaimat a véleményeimmel. Azt feltételezitek, hogy amit lefordítok az a saját véleményem. Ez nincs így. Most viszont egy véleményemről van szó. Igen, szerintem az oltottak kevésbé terjesztik. Pusztán logikai alapon: az oltás bármilyen csekély mértékben is véd, valamicske védelem azért létezik. Vírust csak az terjeszthet, akinek van vírusa, azaz meg van fertőzve. Következésképpen aki az oltás miatt nem fertőzött az nem terjeszti.

    És akkor egy másik vesszőparipád: „Mennyi is Ausztriában a születéskor várható élettartam? 2020-as adat szerint 81 év. Ő pedig 84 évet élt…” Ezzel mit akarsz bizonyítani? A 81 átlag életkor úgy jön ki, hogy jócskán van, aki 84, 90, 98, stb évet él. Így jön ki a 81, mert sokan vannak, akik jóval 81 előtt halnak meg. Vagyis a 81-es átlag nem azt jelenti, hogy 84 elérésekor meg kell valakinek halnia. A lényeg, az említett 84 éves ha nem hal meg COVID-ban, még évekig élhetett volna. Nincs olyan, hogy IDŐBEN HALT MEG. Ez egy hülyeség. én 90 vagyok. Most szégyelljem magam, mert nem haltam meg IDŐBEN? Éljen más is úgy, ahogy én.

  35. 36. quattro

    Te nem szégyelled magad? Ahogy te gondolkosz, annak alapján a 81év felettieket be sem engedhetném a kórház ajtaján, ugye? Gondold át azt a szociopata titulust. Látok rá kettőnk közül egy jobb jelöltet.
    (Plusz: nem szépen halt meg az a 84éves. Covid nélkül meg lett volna az esélye.)

  36. Mindenkit a hite tart meg leginkább jó egészségben. Ha valaki a vakcinában hisz, akkor az. Aki népirtó eszköznek gondolja, az meg inkább az égiekben hisz. Gyógyszerkísérleteknél sem véletlenül van placebo kontroll.
    Ti viszont a kényszerintézkedések támogatásával pont ezt akartátok elvenni, ezért jogos quattro felháborodása. Azt sem hiszem, hogy az öregekkel kapcsolatos megjegyzése arra vonatkozott volna, hogy megérdemlik a halált, éltek már eleget. 85-90 évesen az embert egy fuvallat is elviheti, nem a kovid ott a legnagyobb probléma. Ha még valaki ezen felül hipochonder is , azzal csak az elkerülhetetlent sietteti.

  37. Ámen.
    Mert nehogymá‘ elvegyem a hitedet. Édesf@szom mit lehet még összehordani…

  38. https://index.hu/kulfold/2022/12/02/who-koronavirus-halalos-varians-mutacio-tedrosz-adhanom-gebrejeszusz/

    Nem pihenni.
    Kína meg van dícsérve,hiába lázadoznak a nípek a bezárások miatt.

    Aztán olvadoznak a jegek ahonnan újabb vírusok kelhetnek életre.

    https://index.hu/techtud/2022/12/03/virus-sziberia-eszaki-sark-jeg-olvadas-fertozokepes-amoba-pandora-legoregebb-50000-eves-francia-tudosok/

    Minden meg lesz magyarázva,mi meg félemlítve,aztán jöhet a NAAAAGY megmentő,és végre rend lesz a VILÁGRENDBEN.

    Putyin – ha nem csak puffogtat,hanem komolyan gondolja- bassza már le azt az atomot közénk,vagy Amerika,miután teljesen elment az eszük és nem látnak más kiutat mint Hirosimában.

    Aztán lehet halmozni,túlélni,de ezt a kontrollt ebben az emberöltőben elviselni úgyse lehet majd ép ésszel.

    Ha van otthon háztáji,nézzetek rájuk gondoljatok bele mennyire jó nem tudni a jövőről,miközben boldogan röfögnek kérődznek,stb RÖVID életük során.

    Mennyi a várható élettartam? Most emelnek újra nyugdíjkorhatárt.
    Optimisták kíméljenek.Köszi.

  39. Látom sikerült kiforgatni a szavaimat…Ha már más eszközötök nem maradt.

    Támogattátok a kényszerintézkedéseket, lezárásokat, kötelező oltásokat, gyerekek indokolatlan oltását, stb. vagy nem? Utólag minderre büszkék vagytok vagy sem?

    Tisztában vagytok vele, hogy ezzel együtt mit támogattatok?

    Nézzük mit ír egy Tia-nál 100szor kompetensebb kutatóorvos:

    „Amikor ez az egész COVID őrület elkezdődött és a lezárások következtében világszerte a legalapvetőbb egészségügyi ellátások elmaradtak, akkor számos szakember, köztük a világ vezető tudósai arra figyelmeztettek, hogy a normál egészségügyi ellátás elmaradásának tragikus következményei lesznek. Nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek körében is. Ezt akkor mindenki vírustagadózta, hisz semmi nem volt fontosabb, mint azt hazudni, hogy a 86 éves nagymama földi pályafutásának legalább két és fél nappal történő meghosszabbítasa megéri a civilizáció alapvető működésének tönkretételét. Persze nem így lett. A nagymama nem élt tovább két és fél nappal, az egészségügyi ellátás leállításának tragikus következményei viszont a mai napig kísértenek. Az elhibázott járványkezelés fő elszenvedői azonban ismét csak a gyerekek lettek, akik a megfelelő politikai befolyás hiányában a legostobább és a legkegyetlenebb elbánásban részesültek a járványkezelés címszó alatt. Ennek meg is lett az eredménye, mivel a gyermekek többlet halálozása megugrott. Erről raktam fel egy posztot. Beleszőve azt, hogy a két évig naponta öt percenként halottakat harsogó propaganda valahogy most nem követeli, hogy vizsgálják ki, mi okozza a gyerekek körében kiugró halálozást. Erről most mindenki kussol. Pedig mindennek feldolgozása racionális alapokra helyezhetné végre a jövőbeli járványok felbukkanásakor mindenképp elkerülendő lépéseket. Erre most olvasom a médiában: az a poszt járvány- és vakcinaszkeptikus. És hogy a vakcinák azok biztosan nem tehetnek róla, mert az a nem is olyan sok gyerek, aki a szokásosnál nagyobb mértékben meghalt, az valszeg az egy év alatti korosztályból kerülhetett ki. Őket meg nem is oltották. Úgyhogy nincs itt semmi látnivaló, a lényeg hogy nemattóvan, a többi meg lényegtelen. „Több gyerek hal meg. És akkor mi van?” Üzeni a média. Túl azon, hogy a gyermek halálozás ilyetén történő elbagatellizálása, főleg olyan két év után, ahol a 80+osok elhalálozását öt percenként harsogta a média, szerintem gyomorforgató, még van egy problémám ezzel az újabb karakter gyilkossággal. Én abba a posztba a vakcina szót bele sem írtam. És még csak utalni sem utaltam rá. Nemcsak azért, mert el akarom kerülni a megbélyegzést, hanem mert a fent vázoltak tükrében az elhibázott járványkezelés számos módon befolyásolta negatívan az emberek életminőségét. A gyerekekét is.”

  40. Utólag mindig okosabb az ember.
    Amikor Olasz- majd Spanyolországban hullahegyeket produkált a járvány, akkor teljesen érthető volt, hogy az illetékesek ez ellen tenni akartak.
    Tettek is.
    A lezárások és a vakcinák lassították a járvány terjedését és életeket mentettek !
    Ez nem volt ingyenes.
    Svédország a lezárások elmaradása miatt, rosszabbul járt, mint a többi hozzá megtévesztésig hasonló adottságú ország.
    Tessék tanulmányozni a worldometert !

  41. 43 –

    Tettek is…(De milyen áron?) Eszetlenül, mindenfajta következetesség nélkül. Ti pedig néhányan benyaltátok, hogy ez így teljesen helyénvaló volt, sőt még szigorúbb intézkedéseket követeltetek.

    Most pedig már csak az maradt az egyetlen érvetek, hogy utólag mindig okosabb az ember. Gratulálok.

    Titeket az sem érdekel, hogy mit tett a gyerekekkel ez az egész covid őrület. Pedig ez lenne a legfontosabb. De ti mit tesztek amikor ez szóba kerül? Semmit, csendesen átsiklotok felette. Az pedig aki a gyerekek oltását propagálta, sőt mi több helyénvalónak találta, remélem a pokolra kerül.

  42. 46.

    Fanatikus lezárás és oltásellenes vagy.
    A véleményed pont ennyit is ér !
    Ha a lezárások megmentettek 500 000 embert, akkor azért nem biztos, hogy magas volt az ár amit fizettünk.

  43. 47 – Te pedig egy mainstream media által beetetett polgár vagy Átlagisztánból.

    Tehát, ha megmentettek 500.000 embert a lezárások, akkor megérte leállítani az egész világgazdaságot tömegek egzisztenciáját tönkretéve, azt tenni a gyerekekkel amit tettek és még sorolhatnám…

    Nézzük mit mond Csányi Vilmos:

    „A Covid nem több, mint egy kemény influenza.”

    „Tudja, hogy normál körülmények között hetente hányan halnak meg öregségben, betegségben, hétköznapi járványban, balesetben, gyilkosságban, kivégzésben, népirtásban? Kétmillióan! Tehát a két évre elosztott hatmillió Covid-halott a Föld háromheti normája.”

    „Aki most bezárkózott, kisebb eséllyel fertőződött, betegedett és halt meg, mint aki nem zárkózott be. Miközben, ha senki sem zárkózott volna be, összességében tán kisebb kár érte volna fajunkat.”

  44. Tibor bá`

    Ez a quattro nem ugyanaz az alak aki Letohát tolta itt? Csak mert ugyanaz a „Nézzük mit mond” mondatszerkezet és xy csodadoktorokra hivatkozgat….

  45. Csányi Vilmost tisztelem, ő egy etológus és író.
    Kitűnő követ írt a kutyákról.
    Azonban nem epidemológus,nem vírológus és nem orvos.
    2021 januárban 16 890 halottat követelt a Covid -19.
    Még nincsen kettő éve !
    Ekkor még senkisem tudhatta, hogy ez lett a maximális napi halottszám.
    Az emberi élet az első a profit csak után következhet !

  46. 49 – Tia

    Csodadoktorokra hivakozgat?

    Tibor bá’: Megmondtam, hogy ez a stílus itt nem megengedett. Töröltem a nem megengedhető fogalmazást. Ha folytatod, kitiltalak.

  47. 50.

    Pontosítok.

    2021. Januárjának valamelyik napján, 16 890 covid halott volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük